Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-17 / 196. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. augusztus 17.

PÁLYÁZNI LEHET: SZEPTEMBER 15-ÉIG

Ty jr ff f • -| f • -| kelni kell a pályázó nevét és pontos

|\ /I "1 1 T J O fN T -| 1 1 Q 1^" címét. A legjobb művek publikáló-L ▼ \X V w1 ^ Z i l/X vll I dJV sáról a meghirdetők gondoskod•J nak.

1. ZENE

Kecskemét Város Tanácsa és a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet pályázatot hirdet Kecskemét város zenei díja elnyerésére. A pályázat célja: a Kodály-koncepció továbbvitele és a zenei nevelés területén végzett magas színvonalú munka elismerése, a város zenei életének továbbfejlesztését szolgáló tudományos, alkotó és előadómü- vészeti tevékenység serkentése.

Pályázhat zenepedagógus, zeneszerző vagy előadóművész, aki a fenti céloknak eleget tesz, és eddig még nem publikálta művét. A szakmai tevékenység részletes leírását is mellékelni kell.

A díj összege 30 000 forint, melynek odaítéléséről a kiíró szervek képviselői és á szakmai zsűri véleménye alapján a városi tanács végrehajtó bizottsága dönt. Az összeg legfeljebb három személy között osztható meg. A pályázatokat Kecskemét Város Tanácsa művelődési, ifjúsági és sportosztálya (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.) címére kell beküldeni, 1988. szeptember 15-éig. Eredményhirdetés: 1988. december 16-án, Kodály Zoltán születésének évfordulóján kerül sor.

2. KÉPZŐMŰVÉSZET

Kecskemét Város Tanácsa és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöksége pályázatot hirdet Kecskemét város

képzőművészeti díja elnyerésére. A pályázat célja, hogy támogasson olyan alkotó, kutató tevékenységet folytató művészeket, akik a városban élnek vagy akiknek munkája a városhoz kötődik, és eddigi munkásságuk, terveik, elképzeléseik a pályázat elnyerése esetén hozzájárulnak a város művészeti életének fejlesztéséhez, gazdagításához. A részvétel nincs szövetségi tagsághoz kötve, pályázhat minden képző- és iparművész, aki a kiírás céljainak megfelelő pályaművet nyújt be.

A díj összege 20 000 forint, amely maximum két pályázó között osztható meg. A benyújtott művek bírálatát szakmai zsűri végzi, a pályázat elnyeréséről a városi tanács végrehajtó bizottsága dönt. A pályázatokat Kecskemét Város Tanácsa művelődési, ifjúsági és sportosztálya (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.) címére kell beküldeni, 1988. szeptember 15-éig. Eredményhirdetés: 1988. október 31-én Kecskemét város felszabadulásának évfordulóján lesz.

3. IRODALOM

Kecskemét Város Tanácsa és a Katona József Társaság Katona József irodalmi pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy segítse olyan Kecskeméten vagy közvetlen környezetével kapcsolatos novellák, szociográfiai művek megszületését, melyek első publikálása hozzájárul a város mai életének jobb megismeréséhez. Eddig még nem publikált pályaművek nyújthatók be a meghirdetett műfajok átlagterjedelmében — jeligével ellátva, borítékban melléA pályadíj összege 30 000 forint, melynek odaítéléséről a kiíró szervek és a zsűri javaslata alapján a városi tanács végrehajtó bizottsága dönt, a díj legfeljebb három személy között osztható meg. A pályázatokat Kecskemét Város Tanácsa művelődési, jfjúsági^és sportosztálya (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.) címére kell beküldeni, 1988. szeptember 15-éig. A bírálóbizottság a díjakat 1988. november 11-én, Katona József születésének évfordulóján adja át.

4. MURAKÖZ Y- ÖSZTÖNDÍJ

Kecskemét Város Tanácsa a városban élő pályakezdő alkotók számára Muraközy János-ösztöndíjat hirdet. Az ösztöndíjra pályázni lehet valamennyi művészeti ágban eddig még meg nem jelent alkotással, be nem mutatott művel.

Az ösztöndíj összege 12 000 forint. A benyújtott kérelmek elbírálását a szakmai zsűri véleménye alapján a városi tanács végrehajtó bizottsága végzi. Az ösztöndíjkérelmek beadási határideje: 1988. szeptember 15. A pályázat eredmény- hirdetésére 1988. október 31-én kerül sor. A kérelmeket Kecskemét Város Tanácsa művelődési, ifjúsági és sportosztálya (Kecskemét, 6000 Kossuth tér 1.) címére kell beküldeni.

TÁRLATNAPLÓ

A zománcművészeti alkotótelep bemutatkozása

A Nemzetközi Zománcmüvészeti Alkotótelep e nyáron tizennegyedik alkalommal fogadta közös, többhetes műhelymunkára a hazai és külföldi alkotók népes táborát. A korábbi éveknél is több: nyolc nemzet képviseltette magát: az anyag jelentős részét a Szovjetunióból, Kínából, Csehszlovákiából, Bulgáriából, Jugoszláviából, Romániából. az NDK-ból és Lengyelországból érkezett művészek készítették.

A tárlaton sok ismerős névvel találkozhatott az érdeklődő, ami természetes is, hiszen az alkotók legtöbbje évek óta rendszeresen dolgozik Kecskeméten. Aki a kezdetek óta figyelemmel kíséri e munkát, az tanúja lehetett a mai, kiemelkedően egységes színvonal kialakulásának, a fél évtizeddel ezelőtt e műfajjal még csak ismerkedők beérkezésének, a zománc mint kifejezési mód biztonságos elsajátításának. Megszokhatta a közönség azt is, hogy e bemutatkozások — a műhely szelleméhez hűen — nemcsak az alkotásokat, a befejezett müveket, hanem a hozzájuk vezető út állomásait is középpontjukba állítják.

Kalmúrné Ho róczi Margit jól ismert, de talán a korábbiaknál is visszafogottabb, már-már fehérrel a fehérre íródó jelrendszere Menyasszony című képén — a szokásos tartalmakkal közvetít új képi élményt.

B. Boros Ilona textiles komponálásmódja természetesnek hat most látható Szarvas, Pásztor,

Szivárványkigyó című munkáin is. Koffán Kúro/yBacchanáliájáról már kevésbé mondható el ugyanez. Az alkotótelepre rendszeresen visszajáró, a műfajban az 1970-es évek óta otthonos Sisa József szép zománc-fém plasztikai kompozíciói szinte provokálják, hogy a látványt a néző több arányban is elképzelje, végiggondolja. Mayer Berta 1984 óta aktív résztvevője az alkotótábornak. Idei sorozatának gesztusjátékai, -variációi — címüktől szinte függetlenül — érzékenyebb, árnyalatokban gazdagabb változatai az évekkel ezelőtt látott, megismert alapdaraboknak. A grafikus- textiles -S’r. Varga Katalin idén dolgozott először zománcban. Stílusos „vázlatai”. ujjgyakorlatai formailag a technika tárgyi kellékeit: archaizáló tégelyeket, csészéket, vegyjeleket idéznek. Ma már új látásmódnál, a szabályok átértékelésénél tartunk, feltétlenül meg kell említeni Báron László munkáját, a kiállítás humorban, szarkazmusban leginkább bővelkedő, vegyes technikával készült zománckompozícióját. Az idei, önként vállalt tematika: acsalád vészéi yeztetetisége Báron Lászlóitól egy fából-fémből készült, nagyvonalúan

Olga Ku/nyccova leporellói.

Go Shu Shen, Ruan Cmun Lin: Sétáló sárkány

megmunkált többfigurás családi „bábszínház” formájában ölt testet. Túri Endre körkompozíciója Családi ebéd címmel ugyancsak eben a témakörben született. A hathetes munka legjobb, legkiemelkedőbb teljesítményeit idén először díjakkal is jutalmazták: a hazai résztvevők közül Hertay Mária vehette át a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díját. A közönség a meghatározott témakörben mozgó, következetesen felépített, bensőséges világ három új darabjával találkozhat a bejárattal szemközti falon.

A sokszínű anyag öntörvényű kis univerzumát alkotják a kínai mesterek munkái. A telepre idén másodszor érkezett alkotók legjobb munkái reprezentálják, hogy a mai kínai kultúrában mekkora nyomatékot kap a nemzeti hagyományok őrzése. A tárgyak, faliképek idén az első munkafázistól az utolsóig a kecskeméti helyszínen készültek. A külföldi anyagban az alkotótelep munkájában újnak számító geometrikus komponálásmódot, motívumkincset hozott az NDK-ból érkezett Cobet Gabriele.

Az idei nyáron hat művész érkezett

• Báron László: Bábszínház (Méhesi Éva felvételei)

a Szovjetunióból. Munkáik közül kiemelkednek a leningrádi, e műhelyben negyedszer dolgozó Alekszej Talascsuk nagyvonalú biztonsággal komponált, a szürrealizmusból is merítő, sötét szín- világú lapjai. Idei munkáival a Nemzetközi Zománcmüvészeti Alkotótelep díját elnyert moszkvai Olga Kuznyeco- va külön-külön megmunkált, sík zománclapokból állította össze változatos térkompozícióit. Egyik legjobbjuk a fekete-fehér, „hajtogatott” leporelló.

A tárlat az Erdei Ferenc Művelődési Központ emeleti galériájában szeptember 5-éig tekinthető meg.

Károlyi Júlia

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

Kecskemét — iskolaváros

• A hajdani tőreáliskola, ma a Katona József Gimnázium.

Kecskemét gazdasági fejlődésével párhuzamosan kezdett kibontakozni a szellemi, kulturális élet, elkezdődtek az iskolaépítések. Ez utóbbira kötelezte Kecskemétet a „gyermekek városa” cím is, mert 11 százalékos természetes szaporodásával szinte az első helyett, szemben a 9,6 százalékos átlaggal. A reformátusok kollégiuma már 1830-ban felépült: ennek második emeletén kapott helyet a jogakadémia is. 1880-ban négy nagy iskola épült a városban, a pusztákon pedig jó néhány egy, két tantermes iskola, tanítói lakással. A XX. század elején pedig Kecskemét már iskolavárosnak számított. Jelentősebb oktatási intézményei: polgári leányiskola, református főgimnázium, katolikus főgimnázium, állami főreáliskola, református jogakadémia, gazdasági felső népiskola, alsófokú ipari és kereskedelmi iskola, gazdasági szaktanítóképző, nőipariskola, városi zeneiskola.

Az állami reáliskola igazgatójaként 1909-től 1912-ig jelentős szerepet töltött be a város kulturális életében Ka- csóh Pongrác, a népszerű zeneszerző. Szinte előkészítette Kecskemét közönségét a későbbi magyar zenének, Bartók és Kodály művészetének befogadására. Ekkor kapott új épületet a főreáliskola, a felsőkereskedelmi iskola is megkezdte működését.

Helyi kezdeményezés

A polgári átalakulás idején hazánkban is előtérbe került a népoktatás ügye. Az elemi iskoláztatás terjesztését, színvonalának emelését azonban képzett néptanítók hiányában nehezen lehetett megvalósítani. Kecskemét tanítóképzővel nem rendelkezett. Az iskolaalapítás küzdelmeit, nehézségeit szemléletesen mutatja be a tanítóképző létrehozása.

Régebben sokféle ember vetődött az iskolamesteri pályára: mesterlegények, kikopott diákok, levitézlett katonák, kik a tanítás fogásait, módszereit esetleg csak valamely elemi iskolában lesték el. Hazánkban az intézményes tanítóképzés viszonylag későn indult.

Eötvös József javaslata alapján az 1868. évi törvénycikk kimondta a 6-tól 12 éves korú gyermekek mindennapos iskolakötelezettségét, rendezte az iskolaállítás jogát, előírta az oktatás tartalmát, meghatározta a népoktatás tárgyi és személyi feltételeit. A tanítóképzésről is intézkedett a törvény: kimondta, hogy az ország különböző részein 30 állami tanítóképzőt kell felállítani. Ekkor a városok között megindult a versengés állami képző felállításáért. Kecskemét mindent elkövetett a siker érdekében, mégis kimaradt a művelődési fejlődésnek ebből a lehetőségéből.

A helyzetet súlyosbította, hogy 1881-ben felépült a 12 tantermes I. kerületi, a mai Petőfi Sándor Általános Iskola; 1888-ban a 8 tantermes II. kerületi, a mai Magyar Ilona Általános Iskola; 1893-ban pedig a 11 tantermes

III. kerületi népiskola, a mai Tóth László Általános Iskola. A pusztákon pedig 1880-tól 1900-ig mintegy harminc tanyai iskola létesült. Hosszú évtizedeken át a Nagykőrösön, Kiskunfélegyházán, Kalocsán vagy Baján végzett fiatal tanítókkal töltötték be a kecskeméti nevelői állásokat.

1917-ben a kecskeméti római katolikus egyházközség leányiskola létesítésére meghívta a városba az angolkisasszonyok neveléssel foglalkozó szerzetesrendjét. Mikor az apácák letelepedtek Kecskeméten, néhány család azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy leányaikat készítsék elő vizsgára a tanítóképző első évfolyamának tantárgyaiból. Ezek a növendékek távoli városokban jártak képzőbe. A háború miatt 1917-ben egyre nehezebbé váltak az élelmezési és utazási viszonyok, a szülők féltették leányaikat, nem merték elengedni őket iskolájukba. A szülők kérésének az apácák eleget tettek: a húsz tanuló sikeresen vizsgázott a fővárosi római katolikus tanítóképzőben.

Az állami tanítóképzőket kormány- intézkedés hozta létre. Kecskemét első képzőjének megalakulását pedig helyi kezdeményezés indította el: szülői gondoskodás, társadalmi összefogás. 1918- ban ugyanis már két évfolyamú képzés folyt az intézetben, megkapta a Vallás és Közoktatási Minisztériumtól a nyilvánosságijogot, pedig iskolaépület sem állt rendelkezésre. A Bánk bán utca 10. szám alatti házban magánlakásokat alakítottak át tantermekké, tanári szobává, szertárrá.

Az a gondolat, hogy Kecskeméten a református egyház is felállítson tanítóképző intézetet, már régen felmerült, anyagiak hiányában nem kerülhetett rá sor. Mikor azonban ismertté vált, hogy az angolkisasszonyok magántanfolyamán a húsz képzős lány közül tizenkettő református, az egyháztanács azonnal intézkedett: a tanítóképzőt 1918 őszén meg kell nyitni. így létesült Kecskeméten szinte azonos időben két intézet.

Műit és jelen találkozása

A tanítók, tanárok többsége a múltban is hivatásának tekintette a nevelőmunkát. Magas képzettségük, emberi

és szakmai példamutatásuk fejlesztőleg hatott a növendékekre. A legkiválóbbak közül néhányat név szerint is meg kell említenünk. Pástliy Károly 1875- ben megszervezte és 41 éven át igazgatta a polgári leányiskolát. 1899-ben jelent meg nagy munkája: Kecskemét közoktatásügye a múltban és a jelenben.

A református tanítóképző intézet gyakorló iskoláját közvetlenül az első világháború után Magyar Ilona tanítónő szervezte meg. Az intézmény kezdetben egytanítós osztatlan iskolaként működött; a felszabadulás után nyolc- osztályos általános iskola lett belőle. Mikor az 1950—51-es tanévben az olvasás, írás tanítására bevezették a han- goztató-elemző-összetevő módszert, az első osztályban folyó munka megjavítására színvonalas módszertani kézikönyv jelent meg. A pedagógiai szakkönyvet szerkesztő munkaközösség négy tagját — köztük Magyar Ilonát — 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Joós Ferenc hosszú évekig irányította a kecskeméti elemi iskolák oktatónevelő munkáját. Megírta a Katona József Színház történetét és helytörténeti tárgyú cikkeivel — lapunk hasábjain is — egészséges patriotizmusra, városunk szeretetére nevelte az olvasókat.

Nemesszeghyné Szentkirályi Márta 1942-ben gyakorló iskolai énektanító- ként kezdte pedagógusi pályáját. A háború után — 1950-ben;— Kodály Zoltán zenepedagógiai elképedései szerint megalapította Kecskeméten az ország első ének-zenei általános iskoláját.

Jókai Hétköznapok című regényében részletesen leírja, hogy kecskeméti joghallgató korában milyen mély hatást gyakorolt rá a város és a diákélet sajátos szellemi világa. A városba napjainkban is visszajárnak az egykori kecskeméti diákok. Bárhol élnek is a hazában vagy a nagyvilágban, erős szálakkal összeköti őket az elmúlt fiatalság hangulata és az érdeklődés a város fejlődése iránt. A kecskeméti diákélet sokak szívében kitörölhetetlen élmény- nyé, jellemformáló erővé vált.

Dr. Krajnyák Nándor

K

ertem ásása közben figyeltem fel arra, hogy társam akadt. Kicsi fekete madár ugrált a hantokon. Csippentett ide, csippentett oda. Ez évi ügyeletes Feketerigónk reggelizett a rögök között.

Munkám több napon át tartott. Eközben a rigó mind közelebb merészkedett hozzám. Fényes piciny szemeivel kíváncsian leste, ásóm mit vet ki az O számára. Szórakoztatott ez a bizalom. Figyelni kezdtem okos szemű kicsi társam.

A legközelebb árkot ástam. Egykedvűen dobáltam a földet. Egyszer szemem sarkából valami mozgást észleltem. Felnéztem s mit látok? Az én rigócskám gyors szemelgetéssel szedegette élelmét alig arasznyira a lezuhanó göröngyöktől. Nem félt attól, hogy gonosz emberi rosszindulatból meg akarom zavarni étkezését.

Későbbiekben a palántázás idején locsoltam a kertben. A sugárcsőből sivítva tört elő a vízsugár es ezernyi apró sziporkázó gyöngyszemként hullt le a talajra. A rigó ekkor megint megjelent és egyre a vízsugár alá tolakodott.

— Ne, te bolond! — mondtam néki kedveskedve és mindég arrább vittem a vetőcsövet, nehogy a vízzu- hatag ráessen. Féltettem a kis tollast, de mindig csak a víz után reppent. Végül is fürdeni akart. Amikor hagytam, hogy a víz alá kerüljön, a permetező sugár alatt táncolt, ugrált, mint egy gyermek. Vidáman fürdött.

Ezek után valahonnan egy másik is csatlakozott hozzá és ezek most már ketten bogarásztak kertemben.

Elérkezett a tojásrakás, fészkelés ideje. Nem akartam bántani őket, de azért szerettem volna látni fészküket. Azt bizony nem találtam meg.

Egy napom rigóim éles csattogó hangokat hallatva repdestek ablakom alatt. Ez acsattogó hang valami kétségbeesét kiáltott világgá. Követve a verdeső repülést, derék szürke cicánkat láttam meg, amint éppen

A rigópár

laposkúszásban mászott felfelé a cseresznyefára.

— Ahá, hát ez a baj, kis barátaim, — nevettem el magamat és kandúr urat letessékeltem a fa derekáról. Természetesen kímélettel, mert hiszen ő nem bűnös abban, hogy kedvenc eledele a rigófióka.

Cicusunk öles ugrásokkal tűnt el a virágoskertben. Feje felett a két rigó elszánt harci repülőként, nekihevül- ten ütötték-vágták a levegőből rárázuhanva. Felbuzdultak az ember segítségén és most teljessé tették győzelmüket. Én elfeledtem a dolgot, de a rigók nem.

Alkonyóra volt és elmerülten dolgoztam szobámban a nyitott ablakok mellett. Éreztem, hogy valami nincsen rendjén. A megszokott nyugalmat zavarta egy ismeretlen dolog. Mi lehet az, ami megzavart? Persze, kapom fel a fejem. Ä rigók csattognak. Ez a hang most nem a kétségbeesés hangja, hanem egy hívó szólam. Kiszaladtam a kertbe, s valóban. Egyik kis barátom ott várt rám a ház sarkánál álló kajszibarackfán. Jöt- tömre nyílegyenesen húzott el a cseresznyefához. Majd vissza hozzám s újra a cseresznyéhez.

Ismét a kandúr volt a ribillió oka.

Ez időtől fogva szárnyas kicsi barátaim simogatásnyi kartávolságra is képesek voltak bevárni, legyőzve ösztönös félelmüket. Kertemben ka- pálgatva, gazolva nem menekültek előlem. Igaz, magam sem tettem semmit, hogy elriasszam kedves fekete madaraim.

Amikor kikeltek a fiókák, a fészek hollétének titka is kiderült.

Az ablak alatti fenyőfa tövénél matattam, mikor apró pityegő hang zavart meg. A kerítés drótján ott to- porgott rigóapó. Csőrében kukacféle ficánkolt és szemeiben a türelmetlenség égett. Szemrehányóan nézett

rám. Ezek a kis fényes szemek beszéltek hozzám. Azt mondták:

— Miért vagy itt? Nem látod, enni kell vinnem a kicsinyeimnek. De, ha itt vagy nem mehetek a fészekhez. Azt nem szabad megtudni senkinek se, hogy hol van. Pity-pity-pty. Na, menj már innen!

— Jól van, öreg pajtás, — békít- gettem és elballagtam a ház felé. A sarokból visszalestem. Rigócskám egy gyors reppenéssel a fenyőfa legfelső ágai közé rebbent. Ott húzódott meg a kicsi fészekotthon. A ce- resznyefa csak elterelő hadművelet volt a macska és az egész világ számára. Pár nap elteltével meglepetés ért. Diófánk tövében borzas, sárga csőrű rigófiókát találtam.

Kíváncsian lestem fel a diófára. Tán csak nincsen itt is egy rigócsalád? De nem. Ott nem leltem fészket. Közelebb léptem, hogy megvizsgáljam a kisöcsköst, nem a derék kandúrunk tépázta-e meg?

Ennyi bizalmaskodást már nem bírt ki a kiskoma. Ennyire nem futotta a bátorságából. Élszán tan és ügyetlenül felreppent és gyatra szárnycsapásokkal elszállt a kerítés drótjára. É pillanatban elegáns, szép ívelésű szárnyalással mellészállt az apja. Hogy kétségem se lehessen a fiatalúr kilétéről, egy kimagozott meggyszemet vágy hasonlót tömött fiacskája sárga csőrébe.

Kis pihenő után felreppent és visz- szatekintve, szinte hívta a kicsit maga után. Az nem ment Elszántan kapaszkodott apró karmaival a drótba. A rigópapa visszahussant és csőrével megböködte, szinte lelökte a biztonságos drótról. A srác végre nekilódult és felszállt. Csináltak egy kört s ekkor már mellé szegődött a világosabb színű rigóanya is, féltve, támogatóan vezetve gyermeke röptét. Újra a drótra szálltak megpihenni. Onnan tekintettek rám büszkén. Azt mondták nekem e rigószemek:

— Nézd! Itt van! Látod, felneveltük. Köszönjük, hogy segítettél.

Berényi L. Gábor

Wm