Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-14 / 141. szám

1988. június 14. • PETŐFI NÉPE • 3 HELVÉCIÁI HÁZÉPÍTŐK Idővel összenő Kecskeméttel? (2) Új házsorokkal búcsúzik a me­gyeszékhely a Szeleifalu után, félig kész épületek virulnak a tavasz végi zöld áradásban. Vasárnap délelőtt is dol­goznak a városból kifelé ballagó országút mentén, a Szabó Sándor- lakótelep előtt. A gerendák, födémla­pok, nyílászárók még vakolatlanul pu­cérkodnak a járókelők előtt, egy­másfél évtizedig majd teljes valóságuk­ban mutatják magukat az arra autó­zóknak, később belebújnak a tájba, a fák, bokrok mögött bújócskáznak. Mint a Pap Sándor tér házai. Nagyüzem nélkül nincs lakótelep Ritkán láthat ilyet emberfia: a tér egyik oldala szőlő, szőlő, szőlő. Átel- lenben jobbára csak a háztetők látha­tók: köszönik az előttük sűrűn ültetett cseresznye- és meggyfáknak az árnyé­kot. Halkan, csendesen, ahogy régi is­merősökhöz, meg ehhez a békességes, nyugalmas vidékhez illik. Se rádió, se tévé, se magnó nem hasogatja a csen­det. Néha egy-egy autó siklik a puha ho­mokon. Az utánfutókban gyümölcs, paprika vagy termékre váró üres re­keszhalom. Szinte hihetetlen, hogy az itt élőknek is akadnak időnként gondjaik. Kovács Menyhért háztáji agronó- mus, szíves vendéglátónk az egészségé­re panaszkodik. Pontosabban: a talán a tervezettnél előbb nyugdíjba paran­csoló panaszokra. Nincs nagy baj per­sze, de miért kockáztasson, ha két em­ber helyett is dolgozott életében. A ho­mok meg a szőlő újra és újra munkára szólította. Gyerekként kapált, kötö­zött, metszett szülei kis haleszi kertjé­ben. Még szétnézhetett az azóta elhor­dott Strázsahegyről, még látott az egy­re fogyó siványságon kóborló juhnyá- jakat és széltől űzött szerbtöviseket. Hármasban beszélgetünk a tévés szobában. Kovácsné Máté Ilona egyet­értőén bólint férje kijelentésére. — A gazdaság nélkül aligha volna ilyen otthonunk. Itt a nagyüzem terem­tette meg a létbiztonságot. Még a zsíros­kenyér is nagy kincs volt, ha a fagy, ajég elvitte a termést. Idestova negyedszáza­da minden évben új lakáshoz segíti né­hány dolgozóját a gazdaság. Nélkülük mi is nehezen boldogultunk volna. Visszafizették a kölcsönöket A család pénzügyminisztere veszi át a szót. — Mindketten a nagyüzemben dol­gozunk. Uram mostani beosztása előtt brigádvezető, korábban szőlőmunkás volt, én a könyvelésben keresem kenye­rem. Így a maximális támogatást kap­tuk. Nagyon olcsón a telket és kétszáz zalékos kamattal a kölcsönt, 180 ezer forintot. Nemrégiben fizettük vissza az utolsó részletet. Férje a mennyezetre mutat. — A megszüntetett kisvasút sínéiből olcsón vásárolhattunk. Jó néhány mé­ternyit beépíthettünk a plafonba. (Illyést idézi megjegyzése. A költő holta napjáig csodálkozott a pusztaiak, a falusiak anyagtiszteletén. Semmi se mehetett veszendőbe, a régi funkciójá­bán szükségtelen tárgynak új feladatot talált á kényszerű leleményesség.) A vendéglátók jóvoltából bekuk­kanthatok a többi helyiségbe is. Min­denütt rend, tisztaság. Kicsit sajnálom, falusi nagyanyám bútorainak sajátos hangulatát, az alma- és levendulaillatú szekrényeket, de azt is tudom, hogy a fával, nyesedékkel, kukoricatorzsával fűtött konyha óránként söprű után ki­áltott. Itt a gáz se nem porol, se nem piszkok Vállalva az esetleges neheztelést, meg kell kérdeznem: — Nem került ez a ház túlságosan sokba? A felépítéséhez szükséges több­letmunka mit vett el életükből? Van-e gyerekük? Egy, több? Maradt-e idejük művelődésré, szórakozásra? Jellemzőnek mondható Kovácsék sorsa Kovács Menyhért szerint semmiből sem maradtak ki. — Fiunk bent a városban dolgozik, a Széchenyivárosban lakik. Ki-kiláto- gat, főként vasárnapi ebédre. Mi is be- ugrunk hozzá. Régebben hosszú ideig volt bérletünk a kecskeméti színházba, egy-két évig még az Erkelbe is eljár­tunk. De azután valahogyan megfo­gyatkoztak, megszűntek ezek a közös kirándulások. Legalábbis mi ritkán mozdulunk ki. Öregszünk? Elkényel- mesít a tévé? Igaz, szívesen eldolgozga­tunk a kertben, mi ültettük a ház előtti fákat, a háztáji sem adja könnyen a mellékest. A könyvelő-háziasszony szerint a közelben szebb kertek, nagyobb házak is vannak az övékénél. Nagyon kevés­ből hiányzik a garázs, az autó. A lakótelep — a kecskeméti Rákóczi útnál szélesebb — főutcáján szemlélőd­ve többekkel szót váltunk. A szomszé­dok, ismerősök nem nagyon értik lel­kesedésemet: errefelé tipikusnak mondható Kovácsék életútja. Heltai Nándor F annak, akiknél hagyomány­számba megy, hogy születés vagy névnap alkalmával mindig ugyanazzal a speciális traktával bol­dogítják a vendégeket. Tari Pali ba- rátoméknál például sültkrumplievés a főszám névnapja ünnepén. Bajnok Béláné — Tériké —, a bájos fiatalasszony gombapaprikás­sal szokta elámitani a születésnapi köszöntőket. Mint esztergomi szár­mazék, kiváló szakértője a gomba­készítményeknek, hiszen azon a vi­déken szinte tudományos fokozatú felkészültséggel állnak neki a főzés­nek ennek a növényi tápláléknak az ínyencei. Világos tehát, hogy Tériké szá­mára a születésnapi örömök mellett külön ráadás az elismerés, amelyet az alföldi laikus gombászoktól kap a zamatos gombapaprikásért. A csodálat ciccegései, cuppanásai, csettintései, mormogásai zömükben elhangzottak már, egyesek a repetán is túl voltak, amikor Tihanyiné ijed­ten sikkantot't fel a fehérterítős asz­tal mellett. — Jaj, mi az!? — s rémülten in­tett lefelé. Többen azonnyomban az asztal alá kukkantottak, s először meg­könnyebbülten állapították meg. — A cirmos cica ... Biztos az ért a lábához. Valakinek azonban feltűnt, hogy a macska „természetellenes’’ hely­Gombariadó zetben terül el ott alant. Meg is je­gyezte. — Nézzétek már, mi van ezzel a cirmossal? Vizsgálni kezdték az állatot, s bi­zony egykettőre megvolt a „diagnó­zis". — Gyerekek, ez a cica görcsösen rángatózik . . . Szegény, csudára szenvedhet... Ekkor már a háziasszony is részt vett a konzíliumban. Eleinte ö is részvéttel teli aggodalommal talál­gatta, mi történhetett a cicussal?- Majd hirtelen elsápadt s alig volt képes kinyögni. — Gyerekek . . . Rettenetes!... Ne haragudjatok, meg kell monda­nom . . . Jaj, ez az! Az ember sose legyen biztos a dolgában ... A gom­ba .. . Biztosan a gomba! A cirmos­nak is adtam belőle!... De akkor nekünk is! Jajjaj! Jajjaj! Most mit. ..? Halálos csend fogadta a megren­dítő bejelentést. Hosszú másodper­cekre megbénultak a vendégek. Az ő színük is megváltozott ezalatt. Végre Tériké — hiszen mégiscsak öt rázta meg legjobbán a felelősség­érzet — visszanyerte lélekjelenlétét. A vészterhes percben tudta, mi a te­endő. Ugrott a telefonhoz — szerencsé­re hamar kapott vonalat —, két mentökocsit kért és a kórházat is értesítette, hogy készüljenek fel egy egész gombamérgezett társaság fo­gadására. Mire kisebb-nagyobb ijedtségi fokkal, de még halálfélelemmel is összekapkodta magát a vendégko­szorú s a házigazda, nagy sziréná­zással meg is érkeztek a mentők. Irány a kórház — megindulta vész­menet. Odakint megtörtént az alapvető beavatkozás, a csoportos gyomor­mosás, majd ezt követően kiki vér- mérsékletének megfelelően figyelte magán a mérgezés következményeit. Akadtak, akik vígasztalhatatlanul, verejtékezve várták a halált... Ami szerencsére késett... El is maradt. A gyors beavatkozás elhárította a katasztrófát. Azaz . . . Mikor már mindenkit ■— „gyó­gyultan” — hazaengedtek, aznap délelőtt valamennyiüknél csengett a telefon. Tériké hívta őket. — Képzeljétek! — csicseregte kedvesen. — Mikor mi is visszaér­keztünk, a cirmos cica még mindig az asztal alatt feküdt. Dorombolt, édesen miákolt — és bódultán nyalo­gatta négy „újszülöttét” ... Az volt az ö „gombamérgezése" ... Tóth István A szavak becsülete Sokak véleményével azonos a megállapítás: erősödött, határozot­tabb lett a közvélemény bizalma a sorsunkat navigáló politika iránt az országos pártértekezlet óta. Meteo­rológiai kifejezéssel élve, kitisztul­tak a felső légköri viszonyok. Múl­hatatlan kötelessége most már a társadalomnak, hogy a közbülső szinteken is felerősödjék a cselekvé­si akarat. Nincs mentség a további tétová­zásra. Eddig is kényelmesség volt a tolerált önigazolás, hogy „meg kell vámunk, amíg kivehetőbb irányvo­nalat látunk magunk előtt”, de a további tétlenség immár végképp tarthatatlan. A követelmények vilá­gos, egyértelmű fogalmazásban állnak előttünk. Elég már a szavak mágiájából! Mert amennyire igaz, hogy „kez­detben vala az ige”, annyira kiáb­rándító, amikor példaadásra köte­lezhető emberek csupán a szájuk fárasztásával helyettesítik a valódi fáradozást követelő kötelességek teljesítését. Nem lehet minden bajunkat a rossz cserearányokból, a világgaz­daság számunkra kedvezőtlen fo­lyamataiból származtatni. Annak, hogy egy bérház felújításánál sú­lyos milliókat büntetlenül lophat­tak el a közvagyon fosztogatói, semmi köze az acél, az alumínium és a vegyi áruk világpiaci árához. Annak viszont, ahogyan a közélet felelősei reagáltak az esetre, annál több köze van a kiábránduláshoz, a megkeseredés terjedéséhez, a helyi lakosok tízezreinek felháborodásá­hoz. Becsületes, nehéz helyzetben ki­próbált emberek levélben hívták fel a figyelmet a nyíltan és nagyban űzött lopásra. A fórum, ahova a kollektív panasz érkezett, természe­tesen foglalkozott az üggyel. Oly­képpen, hogy az illetékes területfe­lelős, akit megbíztak a botrányos helyzet „szigorú” vizsgálatával, ki sem tette lábát az irodából. Érdemi ellenőrzés helyett telefonon hívta fel a fosztogatókat alkalmazó válla­lat igazgatóját, s megkérdezte tőle, igaz-e, hogy lopják az anyagot a kérdéses építkezésen? Afelől viszont senkinek ne legyen kétsége, hogy a legközelebbi testü­leti beszámolót látszólag nagy nyo­matékkai, valójában képmutatóan ostorozták az ellenőrzés hiányossá­gait, a felelőtlen anyaggazdálko­dást, sőt a köztulajdon dézsmálá­sát. A beszámolót jegyzőkönyves­től irattárba tették, szabatos ikta­tással. „Megtörtént” a szükséges lé­pés a köztulajdon védelméért, a tol­vajok pedig lopták tovább a cemen­tet, a gáz- és vízvezetékcsöveket, a faanyagot és minden elképzelhető matériát, ami szükséges az építke­zésekhez. Az ilyen alibi-harcot közös köte­lességünk lehetetlenné tenni. Nyo­matékosan követeli tőlünk társa­dalmunk állapota, hogy tettekkel teremtsük meg a szavak hitelét. Amikor még nem tudjuk, miként is cselekedjünk, akkor az irányadó gondolatokat megfogalmazó be­széd a tett. De ha már megfogalma­zódtak ezek a gondolatok, erkölcs­telenség lenne a puszta ismételgeté­sükből — vagyis munkahelyettesítő és a felelősségvállalást megkerülő kisajátításukból élősködni. Ne fe­ledjük: az új fogalmazásmód válla­lói a népszerűtlen dolgokat is ki merték mondani, mert ki kellett mondaniuk az igazat az előrehala­dás érdekében. Megsokasodnak gondjaink, ha a közbülső szinteken a tettekért fele­lős emberek továbbra is ragaszkod­nak a rosszul értelmezett népszerű­séghez. Kiknek a szemében aka­runk népszerűek lenni? Azokéban- e, akik egy torzult helyzet haszonél­vezői, vagy azokéban, akik nem tudnak ugyan valamely „szívesség­gel” a hasznunkra lenni, de társa­dalmi hasznosságuk nagyobb, mint a csak önérdeket hajszoló ügyeseké. A cselekvési kötelesség most any- nyit jelent, hogy megköveteljük a tisztázott normákhoz igazodó munkát, a tetteket középpontba ál­lító vezetési stílust, még ha a testi­szellemi tunyasághoz szokottak ezért morognak is. Ha nem tűrjük el a lazsálok, a cinikusok, a kis tel­jesítményű nagyhangúak lépéselő­nyét. Ha összefogunk azokkal az emberekkel, akik tudnak, akarnak dolgozni, mernek teljesíteni, akik valósággal kiéhezettek vezetőik kö­vetkezetességére és közvetlenségé­re, bizalmat várnak és kínálnak, s ugyanaz a jófajta elégedetlenség ösztönzi őket, ami ma az ország sorsát kézben tartó politikai aka­ratnak is jellemzője. Igen, cselekedni — s vannak bi­zony, akiknek a cselekvést számve­téssel, kíméletlen önvizsgálattal kell kezdeniük. Az eldugott fakitermelő helyektől a fényes áruházak rek­lámajándékain át a soronkívüli üdülési beutalókig. Vagyis: első te­endő, hogy mit nem szabad csele­kednünk, akár favágók vagyunk, akár fővárosi kereskedelmi ellenő­rök, vagy országos hatáskörrel ren­delkező valakik. S ha tisztáztuk a magunk lelkiismeretével, hogy mi az, ami tiltott, vagy éppen csak íz­léstelen cselekedet, ha helyreáll az életbevágóan szükséges tettek be­csülete, ez a közéleti hitelesség, ez a morális egyensúly biztos támaszul szolgál az immár halaszthatatlan cselekvésnek. Gerencsér Miklós Szorosabb együttműködés Szimferopollal Június 2. és 7. között Szimferopolban tartózkodott Kecske­mét város küldöttsége: dr. Bodóczky László, a városi pártbi­zottság első titkára, dr. Adorján Mihály, a városi tanács elnöke és Katona Gyula, Szimferopol díszpolgára. A delegá­ció visszaérkezése után arra kértük dr. Bodóczky Lászlót, válaszoljon néhány kérdésre. — Milyen célból jártak a test­vérvárosban? — A küldöttség Szimferopol alapításának évfordulója alkal­mából kereste fel a testvérvá­rost, részt vettünk az ünnepsé­geken, s természetesen áttekin­tettük a két város 27 éves kap­csolatát is. Megállapítottuk, hogy jól fejlődött, pontosan il­leszkedik a megye és az ország kapcsolatrendszerébe. Az együttműködési megállapodást megújítottuk. — Vannak-e új vonásai az együttműködési okmánynak? — A megállapodás tartalma teljesen új. Az eddigi látogatá­sokon, tapasztalatcseréken túl­menően az üzemek, a vállala­tok, az intézmények együttmű­ködésére, a termelési kapcsola­tokra kell helyezni a hangsúlyt. A vállalatoknak, intézmények­nek keresni kell azokat a tech­nológiákat, gyártmányokat, amelyek fejlesztését a jövőben partnereikkel együtt tudják megvalósítani. Ennek jó példá­jaként említem a kertészeti egyetem kecskeméti főiskolai kara és a Szimferopoli Kerté­szeti Egyetem növénytermesz­tési kísérleteit, valamint a Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz és a Rosszija Kolhoz árucsere­megállapodását. Nagy sikere van a Konzum Kereskedelmi Vállalat és az Alföld Áruház, illetve a szimferopoli kereske­delmi egységek árucseréjének. — Szorosabbá válnak a két pártbizottság és a két tanács kö­zötti kapcsolatok is? — Igen, ez természetesen így lesz, ez is újszerű ebben a meg­állapodásban. A két pártbizott­ság kölcsönösen kicseréli mun­kastílusának és munkamódsze­rének gyakorlati tapasztalatait. A szovjet elvtársak nagy figye­lemmel kísérték az országos pártértekezlet előkészítését, vi­táját. határozatát, s rengeteg kérdést tettek fel. Érdeklődésük sok apró momentumra is kiter­jedt, ami érthető, hiszen náluk is rövidesen sor kerül hasonló országos értekezletre; ők most tartanak az előkészítő szakasz­ban. A tanácsi munkában ta­pasztalatokat kívánnak szerez­ni szervezeti és szervezési kérdé­sekben. Szimferopolban igény­ként jelentkezik a családi és a sorházépítés, amelyben a kecs­keméti tanácsnak már jelentős tapasztalata van. Terveket kül­dünk barátainknak adaptálás céljából. — A kulturális és sportkap­csolatok hogyan alakulnak a jö­vőben? — A kulturális együttműkö­désben jelentős tartalékok van­nak. Bővül a művészegyüttesek cseréje, a kiállítások szervezése. Igény van arra, hogy a Katona József Színház újítsa fel kap­csolatát a Szimferopoli Ukrán Színházzal. (Emlékezetes, hogy 1982-ben Novikov rendezte Kecskeméten a Lakodalmas cí­mű darabot.) Várnak színésze­ket, rendezőket, tervezőket. Élénk sportkapcsolatokat aka­runk, s természetesen tartalma­sabb KISZ- és Komszomol- együttműködést; üdültetést és nyári szakmai gyakorlatokat szervezünk. A kertészeti főisko­lára nyáron húsz szimferopoli diák érkezik, s van lehetőség a Hollós József megyei kórház­ban szovjet medikusok foglal­koztatására is. Az úttörők köl­csönös táborozása is cél, egy­részt Artyekben, Kecskeméten, illetve a megyében. Az MSZBT tagcsoportjainak kapcsolatai is tovább fejlődnek. Kétévenként értékeljük a megállapodásban megfogalmazottakat, s ha szükséges, kölcsönösen intézke­déseket teszünk a végrehajtás érdekében — mondta befejezé­sül dr. Bodóczky László. Gémes Gábor Megvont támogatás Tartósan veszteséges vállalat Nem ad több anyagi támogatást a tartósan veszteséges tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalatnak Somogy Megye Tanácsa. A szigorú testületi döntés nemcsak a napokban benyújtott, 35 millió forint iránti kérelmet utasította cl, hanem a, tavaly átutalt 10 millió forintos átmeneti támogatást is vissza­követeli, s a tanács többé a vállalat bankhiteleiért sem vállal kezességet. Az állásfoglalás közvetlen előzmé­nye az, hogy a végrehajtó bizottság egy korábbi ülésén megtárgyalta és nem találta kielégítőnek a vállalat 1988— 1990-re kidolgozott programját. Úgy ítélte meg, hogy az intézkedési terv csak a pillanatnyi pénzügyi gondok el­napolására alkalmas, nem tartalmaz garanciákat a tartósan nyereséges gaz­dálkodásra. A további vizsgálatok so­rán egyértelművé vált, hogy a vállalat képtelen önmaga rendezni helyzetét, csak az állami pénzzel végrehajtott sza­nálás hozhatna fordulatot gazdálkodá­sában. Minthogy ez az út ma járhatat­lan, a tanács kénytelen volt „sorsára hagyni” a korábban közvetlen felügye­lete alá tartozó építőipari szervezetet. A ridegnek látszó döntés merőben másként tűnik fel, ha a korábbi előz­ményeket is sorra vesszük. A Somogy Megyei Tanép 1980-ban másfél ezer dolgozóval, évi félmijliárd forint termelési értékkel a kiváló válla­latok sorába tartozott. Hogy vállalko­zásai ekkor sem voltak mindig jól meg­alapozottak, a munka színvonala, mi­nősége is jócskán hagyott kívánnivalót, ez csak később, a veszteséget növelő kötbérek, hiánypótlások, garanciális kötelezettségek nyomán derült ki. Tény, hogy 1982-ben 11 millió, egy év­vel később már 35 millió forint veszte­séget mutatott a vállalati mérleg. A most kért 35 millió forint ellené­ben „üzletet” ajánlottak: vegye meg a megyei tanács és adja nekik bérbe a vállalat központi telephelyét. Csak­hogy már a bérleti díj kifizetésére sincs kellő garancia. A Tanép az esedékes kötbértartozásainak, garanciális köte­lezettségeinek sem tud eleget tenni, a bankok hitelképtelennek nyilvánítot­ták. A dolgozók munkabérét is csak vagyoni fedezetre felvett kölcsönből tudják fizetni. Ezek után a vállalati tanácsnak kell döntenie a továbbiakról, s ha nem tud­nak rövid idő alatt kiutat találni, sor kerülhet a csődeljárásra, a vállalat fel­számolására. Az ügyben érintett 550 dolgozó ez esetben sem marad munka nélkül, átvételükre, foglalkoztatásukra több vállalat is készséget mutat, sorsu­kért a Somogy Megyei Tanács is fele­lősséget érez. t. • Ismerősö­ket, barátokat mindig szíve­sen fogadnak Kovácsék. • Az udvari cseresznyés. (Straszer András felvé­telei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom