Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-02 / 131. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évf. 131. szám Ára: 1,80 Ft 1988. június 2., csütörtök Gazdaságpolitikai KB-titkárok tanácskozása • Németh Miklós, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, a magyar tárgyalócsoport vezetője megnyitja a tanácskozást. Tegnap Budapesten megkezdődött a KGST-tagországok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozása. A küldöttségek — amelyek kedden érkeztek hazánkba — a nyitó napon a KGST-együttműködés időszerű kérdéseiről cseréltek véleményt. A magyar tárgyalócsoportot Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Tagjai: Marjai József miniszterelnök-helyettes, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Kovács Imre, az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai, Nyers József, a Gazdaságpolitikai, Szokai Imre, a Külügyi Osztály vezetőjének helyettese, Berényi Lajos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Meisel Sándor, a KB Gazdaságpolitikai Osztályának alosztályvezetője. (Németh Miklós és Grisa Filipov bolgár KB-titkár nyilatkozatát a 2. oldalon közöljük.) SZÁNK, MÉLYKÚT, BAJA Kitüntetések az eredményes gazdálkodásért • A Szanki Haladás Tsz ünnepi közgyűlésén Rcdnágel Jenő adta át Vágó György elnöknek a Kiváló Termelőszövetkezet kitüntetést. A szocialista munkaversenyben, a gazdálkodásban elért tavalyi eredményeikért a napokban újabb Bács- Kiskun megyei üzemeket tüntettek ki. A Szanki Új Élet Szakszövetkezet hétfőn, a helyi sportcsarnokban tartotta ünnepi közgyűlését, amelyen először Forczek Ernő elnök adott számot a gazdaság 1987. évi tevékenységéről. A szakszövetkezet tavaly 161 millió forintos árbevétel mellett 13,7 millió forintos nyereséget könyvelhetett el. Szép teljesítmény ez olyan mezőgazdasági üzemtől, ahol a szántók értéke átlagban alig haladja meg az öt aranykoronát. Ilyen körülmények között különösen nagy hangsúlyt kapott a saját természeti viszonyaiknak legmegfelelőbb növényfajták felkutatása. Ennek szellemében a gyengén termő rozs és búza helyett 150 hektáron kendert vetettek. Élismerésre méltó, hogy a sokfelé veszteséget hozó juhászat náluk nyereséges. A mostoha természeti adottságaik miatt az évek során jelentős ipari tevékenységet fejlesztettek ki a szanki szakszövetkezetben. Az autóvillamossági felújító, a gázvezeték-szerelő, a Rába-traktor javító és a szerszámkészítő részlegük mind jelentős árbevétellel és nyereséggel gyarapította a közös vagyont. A beszámoló után Kollarik István pénzügyminiszter-helyettes elismerés(Folytatás a 2. oldalon) KICSERÉLTÉK A RATIFIKÁCIÓS OKMÁNYOKAT Határkő a világpolitika történetében Gorbacsov és Reagan sajtóértekezlete • A szovjet és az amerikai tárgyalóküldöttség a zárómegbeszélések megkezdése előtt, június 1-jén a Kremlben. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke tegnap a moszkvai Kreml Vlagyimir- termében jegyzőkönyvet írt alá a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták felszámolását előíró, tavaly decemberben aláírt szovjet—amerikai szerződés ratifikációs okmányainak a kicseréléséről. Ezzel a szerződés jogilag életbe lépett. A tegnapi zárótalálkozó megkezdése előtt Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan válaszolt a sajtó jelenlevő képviselőinek kérdéseire. Mihail Gorbacsov értékelése szerint — a napokban végzett munka s a jövőben tovább folytatandó tárgyalások alapján — megmaradt a lehetőség, hogy még a jelenlegi amerikai kormányzat hivatali ideje alatt megállapodjanak a hadászati támadófegyverzet csökkentéséről. Ezzel Reagan elnök is egyetértett, s jónak Ítélte a tárgyalások menetét, elégedett volt azok hangnemével. Az elnök utalt arra, hogy sikerült- eredményeket elérni, majd hangsúlyozta, hogy az SDI kérdésében nincs szó ugyan áttörésről, de folytatják a probléma megvitatását. A SZOVJET PÁRTFŐTITKÁR ÉRTÉKELÉSE: A legfőbb eredmény a párbeszéd folytatása Mostani, két és fél év alatt negyedik találkozónk Reagan elnökkel ismét bizonyította a párbeszéd fontosságát. A moszkvai tárgyalások legfőbb eredménye a párbeszéd folytatása — jelentette ki Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára szerdán csaknem kétórás sajtóértekezleten adott számot a Reagan amerikai elnökkel vasárnap óta folytatott tárgyalásokról. Mint a főtitkár bevezető nyilatkozatában hangsúlyozta, a párbeszéd korunk politikájának realitásává vált. A tárgyalások eredményeiről elkészült 24 oldalas záródokumentum jelentőségét az adja meg, hogy annak tartalma már a XXI. évszázadra való felkészülés. A moszkvai események konkrét részletei közül Mihail Gorbacsov először a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták megsemmisítését előíró szerződés ratifikációs okmányainak kicserélését említette. Mint mondta, ez határkő a kétoldalú kapcsolatok és a világ- politika történetében. Most a feladat az utolsó írásjelig végrehajtani a szerződésben foglaltakat. A hadászati támadófegyverzet csökkentése jóval nehezebb folyamat — mondta a főtitkár. — Ez a háború utáni nemzetközi politika egyik legnehezebb kérdése. Ha hatékonyan kiaknázzuk a lehetőségeket, megköthető lesz a szerződés. Mivel a záródokumentum részletesen ismerteti az európai haderőcsökkentéssel és a kétoldalú kapcsolatokkal összefüggő eredményeket, a főtitkár bevezető nyilatkozatát a regionális válságok problémakörével folytatta. A megbeszélések után az az általános tanulság, hogy reális lehetőség jött létre (Folytatás a 2. oldalon.) Miből telik? A gazdasági életben is vannak hosszabb-rövidebb életű divatok. A takarékosságnak manapság nemigen jut hely a képletes top-listán; alig-alig fordul elő ez a fogalom újabban a sajtóban. Vajon miért lett mára ódivatú ez az egykor oly népszerű jelszó? Az elmúlt évek nagy takarékossági kampányairól hamar kiderült: nem sokat hoznak a konyhára. Gazdasági gondjaink ekkor már túlnőtték az „írjunk a papír mindkét oldalára!" és „oltsuk el a villanyt, ha kimegyünk a szobából!" jelszavait. Nem járt az ilyen mozgósítás számottevő eredménnyel, mert önkéntelenül is arra gondolt mindenki: a gazdaságtalan beruházások, a milliárdos veszteségeket termelő vállalatok mellett ugyan mit számit a nagyobb villanyégövei elpazarolt áram értéke. így azután tisztességes ember az utóbbi időben már nem is igen szólalhatott meg arcpirulás nélkül ilyenfajta takarékossági ügyekben. Talán ezért a ma is tartó illedelmes csend. Mégis úgy gondolom, ezt a csendet ideje megtörni. Részben azért, mert ígéretes politikai-társadalmi programok, gyökeresen új közgazdasági játékszabályok születnek napjainkban, amelyek feltehetően sokakat ösztönöznek majd a forintfialó befektetésekre. Az elkövetkező, reményekkel teli években az ésszerű takarékosság végre valódi eszköze lehet az egyéni és társadalmi gyarapodásnak. Am a politikai, gazdasági környezet változásai lassan épülnek be a köztudatba. A korábbi évtizedek rossz emlékei a kétkedést, vagy inkább a cinikus hitetlenkedést táplálják, ha a takarékosság kívánalma emlitödik. Némely mai tapasztalat pedig egyenesen ellene agitál. Hogy példával is éljek: milyen lelkiismerettel szól a takarékosságról holnap az az újságíró, akit ma egy meghívó arra biztat, hozza magával az útlevelét, mert a sajtótájékoztató egy dunai hajón lesz, s közben érintik Bécset is. A földhözragadtság vádját is vállalva állítom — hiszen a közpazarlás ilyen példái vég nélkül sorolhatók —, hogy az így elszórt forintok is számítanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint éppen a pazarló vállalatok, intézmények sirámai a költségvetés, az adóprés szigora miatt. Mégis, valójában nem az elpocsékolt forintok okozzák a legnagyobb bajt, hanem a pazarlás mögött megbúvó mentalitás. Ma már tudjuk, hogy illúzió volt a közvagyon gyarapítását, a köztulajdon óvását, a népgazdasági érdek mindenek fölé helyezését pusztán morális vagy ideológiai ráhatástól várni. Az egyént a cselekedeteiben meghatározó módon vezetik érdekei. „Beszáll" a közvagyon gyarapításába, ha az egyben a saját jólétét is jelenti, de ugyanez az érdekeltség a fonákjáról nézve, a közvagyon pazarlásánál is fellelhető. Ily módon tudomásul kell venni, hogy az az ügyintéző, aki Bécsig ringó sétahajóra hívja össze a sajtókonferenciát, a vállalati oklevelek átadását ötcsillagos szálló különtermébe szervezi, egyszerűen csak szereti a kellemes életvitelt. Ha lehet, munka közben is. A számlákat aláíró főnökeivel együtt szívesebben vesz részt állófogadáson valamely reprezentatív helyen, mint kólás háziünnepségen. Amikor méreggel sorolom a pazarlás e divatos jelenségeit, azért a szívem sarkában van némi megértés is. Immár negyedszázada, hogy nálunk „ajtó, ablak nyitva-tárva" a nagyvilágra. S ugyan ki nem mérte össze tucatnyiszor, hogy az ő beosztását, munkáját hogyan dotálják a bécsi út másik végén, vagy még odébb? Az ilyen összehasonlítás után keletkezhet a gyarló lelkekben a késztetés: ha a magángyarapodásnak nincs olyan lehetősége itthon, mint odaát, tegyük szebbé az életet közpénzen! Am ha ez ügyben lehet is némi megértéssel lenni, ettől még marad a realitás: mi az út innenső felén élünk, ahol ma létviszonyainkat meghatározó tény történelmileg kialakult lemaradásunk, az utolsó évtizedben begyűjtött horribilis adósság. Közel annyi ma már az egy fóré jutó dollártartozás, mint az évenként, fejenként megtermelt nemzeti jövedelem! Ilyen körülmények között megváltozott a takarékosság jelentősége is. Csakhogy a korábban hatásosnak hitt takarékossági érvrendszer végképp csődöt mondott. (Miért pont ebben a kérdésben lett volna hatékony az imamalom?) Egyenes tehát az út a felismerésig: ha eddig sem használt a papolás, sem a rendőrrel fenyegetés, valami más módszer kellene. És ez nem más, mint a demokratikus nyilvánosság igénybevétele. A pazarlás ugyanis elsősorban ott érhető tetten, ahol elkövetik, azok érhetik tetten, akiknek a szeme láttára folyik. Kik tegyék fel hát a „miből telik" kérdését? Azok, akik előbb-utóbb a saját bőrükön érzik,' hogy nincs többé elvont közvagyon, amelyet tiszteletre méltó, de mégiscsak távoli eszmék nevében kell óvni. Szigorú és kemény feltételeket diktáló, nyereségérdekeltségű gazdálkodásra kényszerül előbb-utóbb minden szervezet. Olyanra, amelyben együtt sír-nevet mindenki. És a sétahajó nem egyszerűen a „köz" pénzét úsztatja, hanem a miénket. Varga József Ifjúságpolitikáról — kérdőjelekkel Ifjúságpolitikai témájú értekezletet rendeztek tegnap Kiskőrösön. A meghívót — melyen a megyei pártbizottság, KISZ-bizottság és a tanács egy-egy vezetőjének aláírása szerepelt — elküldték minden olyan intézménynek, szervezetnek, ahol a fiatalok ügyeivel foglalkoznak. A szervezők célja ugyanis az volt, hogy közös tájékozódási és vitafórumot teremtsenek az ifjúságpolitikával foglalkozók számára. A mintegy száz résztvevőt Molnár Mihály, a megyei KISZ-bizottság első titkára köszöntötte, majd Korács Jenő, a pártközpont osztályvezető-helyettese tartott tájékoztatót a pártértekezletről, kiemelve az ifjúságot érintő kérdéseket. Részletesen foglalkozott a készülő egyesületi törvény várható kihatásaival. Mint mondta, ennek nyomán sokszínű, politikai értelemben is többszereplős ifjúsági mozgalomra lehet számítani. Szabadabbá, önállóbbá válhat a KISZ működése. A hallgatóság összetételéből adódóan — KISZ-titkár, szakszervezeti és népfrontmunkatárs, tanácselnök egyaránt ült a széksorokban — igencsak vegyesek, szertaágazóak voltak a feltett kérdések. Alapelvek értelmezéséről, demokráciáról, a pártszervezetek önállóságáról, a KISZ elnevezéséről kérték az előadó véleményét. Bizonyára van hasznuk az ilyen vitáknak, de egy pillanatra felmerült a tudósítóban a kérdés; érdemes-e ezért száz embert összehívni a megye különböző részeiből? Yarga-Sabján László, az ÁISH elnökhelyettese szünet után kapott szót. Az állami ifjúsági munka aktuális kérdéseiről beszélt, s amit elmondott, azt nem fogadta teljes egyetértéssel a hallgatóság. A jövő évben napirendre kerülő új ifjúsági törvényről, a tervbe vett országos érdekképviseleti fórumról, s magáról az ÁISH eddigi tevékenységéről — a felszólalások tanúsága szerint — megoszlott a hallgatók véleménye. Igaz, az előadó sem tudott túl sok konkrétumot mondani, inkább csak feltételes módban fogalmazott. A vitából kitűnt az is, akadozik még a párbeszéd a különböző területek képviselői, az államigazgatási, a mozgalmi tisztségviselők között. Már-már fiatalellenes érvelések is elhangzottak, bizonyítva az előadó megállapítását, hogy sajátos szerepzavar jellemzi az ifjúságpolitikát. — Tisztázni kell végre — mondta egy kérdésre válaszolva Varga-Sabján László —, mi az állami és mi a társadalmi feladat a fiatalok ügyeiben, érdekképviseletében. Ez a tisztázás — a kiskőrösi értekezlet tanúsága szerint — még előttünk van. Lovas Dániel
