Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-01 / 130. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. június 1. DREZDÁBAN JÁRTAK A ragtime hívei • Felvételeink Drezdában készültek a Bohém Ragtime Bandról. alkalommal, majd ezt követően éjszakai jam-sessionokon a zsúfolt dzsessz- klubokban, sőt a fesztivál után meghívásra Berlinben is bemutatkoztak. lttzés Tamás együttese három éve alakult kecskeméti fiatalokból. Azt a céljukat, hogy korhű, stílusos ragtime- muzsikát játsszanak, az NDK kritikusai szerint is elérték. Már a második napon rádióinterjú készült az együttes vezetőjével és a rádió és televízió is rögzítette a műsorukat. A Bohém Ragtime Band kizárólag saját feldolgozásokat játszik, a klasszikus Seolt Joplin- tól kezdve mai szerzők művéig. Közöttük akad néhány saját szerzemény is. A ragtime a századelő és az első évtizedek amerikai muzsikája, ezért nem kis meglepetést okozott még a szűkén vett szakmán belül is, hogy íttzésék egy megkésett ősbemutatóval szolgáltak: bemutatták Székely Aladár Pension Rag című, 1920-ban komponált zongoradarabjának zenekari változatát. A Bohém Ragtime Band fennállásának rövid ideje alatt számos eredményről adhat számot. A Prerov-i (Csehszlovákia) nemzetközi dzsesszfesztiválon való tavalyi részvétel, a budapesti Oldsmobile Dixieland Jazz Band-del szervezett közös fellépések, Tomsits Rudolf filmzenéjének felvételei, vagy a drezdai fellépéssorozat, ahol Lew Le beden moszkvai klarinétos, az egyik legnépszerűbb fellépő zenekar vezetője is csatlakozott hozzájuk. Mindez arra enged következtetni, hogy a hagyományos dzsesszt a közönség ismét kedveli, és a műfaj reneszánsza van kialakulóban. Csányi Attila Az európai dzsesszfesztiválok között megkülönböztetett rangot szerzett magának Drezda, jól szervezett és a tradicionális dzsesszre szakosodott nemzetközi fesztiváljával. Évente 17—-20 együttes lép fel a fesztivál fő rendezvényein és legalább ugyanennyi a „nem hivatalosan részt vevő” zenekarok száma. A remek szervezés, a szakmailag igen magas mérce olyan helyzetet teremtett, hogy tíz-tizenöt éve már hónapokkal a meghirdetett rendezvény előtt szinte lehetetlen jegyhez jutni, és nem ritka a pénztárak előtt éjszakázó sor, akik a másnapi nyitásra várnak. A koncertek előtt pedig gyakran látni csalódott magyar (és nem magyar) turistákat, akik-jegyet vennének, ha kell borsos felárral is. Pedig a szervezők évről évre új ötletekkel álltak elő, bővitették a helyszíneket és jó pár éve a Kultúrpalast mellett, amely kétezerötszáz néző befogadására alkalmas, a Junge Garde szabadtéri színpadát (12 ezer férőhely), és még két-három helyszint találtak, ahol párhuzamosan peregnek a fesztivál eseményei. Idén ugyancsak zsúfolt házak előtt játszottak a meghívott — és gondosan kiválogatott — zenekarok. Angol, dán, holland, olasz, francia, jugoszláv, NSZK-beli, szovjet, csehszlovák, lem gyei és hazai zenekarok mellett meghívást kapott a kecskeméti Bohém Ragtime Band is, tagjai igencsak sikeresen szerepeltek Drezdában. Naponta 2 3 KIÁLLÍTÁS KÖZÖS MÚLTUNKRÓL A házsongárdi panteon Német szóból származott a magyar fülnek (is) oly dallamos Házsongárd, de sohasem firtatták eredetét a kolozsváriak, mint ahogyan egyformán végső nyugodalmat lelt az öreg temetőben magyar, román, szász, lutheránus, katolikus, unitárius, református. Még a XVI. század végén döntött úgy a százak tanácsa, hogy „személyválogatás nélkül” temetkezzék mágnás és szegény a sövénnyel befont temetőkertbe. Méltán él panteonként a köztudatban a temetőnek kiszakasztott immár parkosított terület. Oly sok kiváló ember porlad borostyános, fás utcáiban. Az itt eltemetett jelesek híre, a gyász, az elmúlás kőbe faragott, márványba formált költészete, a rokonok, a leszármazottak nagy száma, a nagy elődök tisztelete mindig is ezreket vonzott kegyeleti látogatásra. Túlbecsülhetetlen szolgálatra vállalkozott a kecskeméti Kocz- ka István a temető mostani állapotának, számos síremlékének művészi megörökítésével. Önerősítő szertartásnak is mondható az ott készült fotóiból a Kecskeméti Református Egyházközség tanácstermében látható kiállítása. A talán leghivatottabbat, a szépszavú, történelmi felelősségtudatú Bodor Pál hírlapírót kérte föl a rendező Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeuma és a kollégiumi öregdiákok baráti köre a kiállítás megnyitására. Szülei, rokonai is ott nyugszanak, többeket személyesen ismert az utóbbi évtizedekben ott végső nyugalomra helyezettek közül. Érződött szavaiból is: soha ennyire aggasztóan nem fenyegette az ilyen-olyan hivatkozású felszámolás veszélye a múltról akar- va-akaratlanul tanúskodó sírkertel, mint most, századunk utolsó évtizedében. A már a megnyitás napján nagy érdeklődést keltő kegyele- tes kiállítás szemlélőit elgondolkodásra készteti Dsida Jenő egyik gyönyörű költeményét a kecskeméti Bodor Pál mondta el a megnyitón értő szeretettel - kriptájának felirata: „Megtettem mindent, amit megtehettem, I Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedtem mindenki tartozását, / Felejtsd el arcom romló földi mását.” Mennyi ismerős név, mennyi nagy élet szólítja meg e kiállítás látogatóit Koczka István temető-fotóiról: Kós Károly, báró Jósika Miklós, Nagy István, Ja- novics Jenő, Tótfalusi Kis Miklós, Szenczi Molnár Albert . . . A kiállítás június 12-ig tekinthető meg, hétfő kivételével mindennap. H. N. A BUSZON A napfény városa. Binyecz legszívesebben odaintegetne most a házaknak, színes napernyőknek. De még tán a presszóskisasszonyoknak is. Hogy tudniillik . .. De patakzik róla a veríték. Fél órája várják vagy százötvenen, hogy befusson végre a távolsági busz. Binyeczen kétsoros, szürkésdrapp bőr béri öltöny. Fehér ing. Nyakkendő. Kezében disznóbőr diplomatatáska. A táskán hatalmas rézcsatok. Binyecz majdhogynem, úgy fest most, mint egy odaátról ideszakadt ügynök, aki épp indulóban van, rónát feltérképezendő. A Virág-terasz napernyői alatt kvie- táit ügyvédek, tábla bírák, hölgy koszorú — hetvenesekből. Binyecz nekik is odaintegetne — hogy'tudniillik ... —, ha nem tenné teljesen mozgásképtelenné a tömeg. / Körülötte azonban vagy jó százötvenen. Binyecz időnként felpipíske- dik, hogy lélegzethez jusson. A tömeg fölött tömör láb- és hónaljszag. Pacsuliillattal elvegyülten. Binyecz keményen szorítja a táskát. Még sze rencse, hogy a táska majdhogynem pehelykönnyű. Két váltás fehérnemű, fogkefe, a Vörös Bástya aznapi száma, egy rózsaszín fonalgombolyag és két tasak sampon — kifejezetten törékeny szőke hajra. —: Magdalénának . . . Valaki a közelben felnyög. — Mindjárt elájulok!... — Igyon egy kupica Lysoformot — ajánlja valaki. Egy kapatos atyafi eltöhinti magát. — Csak nem röfögni! — kiáltja egy borízű hang. — Messze még az etetés ideje. Az atyafi tán — éllel — visszavág- a. De a tömeg hirtelen meglódul. Kígyó utca torkolatában pöfögve feltűnik egy szürke, kivénhedt bérautóbusz. Még az ántivilágból. Csak az oldalán festették át a cégjelzést, az éraváltozást mintegy dokumentálandó. Különben kiköpött Horthy-stíl az egész. S nem több negyven férőhe.- íyesnél. Cár legyek, ha ez odáig kibírja — gondolja Binyecz. Majd -- hirtelen ötlettől vezérelten — belsőzsebéből előrántja a sajtóigazolványt és meglengeti a robbanásig hevült tömeg feje fölött.. — Hé! Hé! — integet üvöltve a pilótának. — Ide!Ide! A dokument kinyitva is csupán fél- tenyérnyi. Ám annál valódibb. Hitelét fotó súlyosbítja. A fotó eredetileg családi kép volt, ám Binyecz — mert gyorsan kellett a kép — ollóval le- nyeste róla a muttert. Egy tincs még így is belóg a mama hajából. Azt már csak akkor tudta volna kimetszeni, ha a papírt cikcakkosra vágja. (Azt meg, ugye. ..) A könyvecske igazolja, hogy Binyecz Zsolt a Vörös Bástya című területi újság belső munkatársa. Dátum. (1954. július 15.) Kör pecsét. Krikszkraksz. — Mi van?!— ordítja vissza a pilóta. — ÁUapnügyí — üvölti Binyecz. Egyidejűleg figyelmezőn ajkához illeszti mutatóujját —- pszt! pszt! —, mint aki már ezzel is túl sokat mondott. De a pilótának ennyi is elég. — Utat, emberek! — bömböli. — Utat! \.. Binyecz, akár a kés az olvadt vajban, előrehatol. De tényleg, mint a kés az olvadt vajban. Még a nedvet is érzi S szinte azt a zsíros csuszamlást is. A háta mögött morgolódnak. — Az urak csak urak maradnak! Ha fene fenét eszik, akkor is! — Meg, halkabban, ilyeneket: — Üssön beléd a ménkű! A fene a szád szalonnáját! . . . Binyecz ellenben már fent, biztonságban. Noé érezhetett, a bárkájában, valami ilyesfélét, mint ő rhost e viharvert alkalmatosságon. A pilóta még segít is neki. Karját ragadva szinte beemeli az utastérbe. Binyecz — hálával — rámosolyog. — Meg lesz jegyezve. — Mintha csak írógépnél ülne, árkus papír előtt. — Nem tesz elfelejtve. A pilóta meg úgy bámul rá vissza, mint aki épp egy göröngyöt hárított el a fejlődés útjából. (Folytatjuk) HONISMERET — HELYTÖRTENET Zichy Mihály szülőházában A magyar szellemi-művészeti élet kiemelkedő személyiségei közül kevésnek maradt meg érintetlenül a szülőháza. Pedig megértésükhöz gyakran hozzájárulhat a gyermekkori környezet megismerése. Ezek az épületek az idők folyamán elenyésztek, új házakat emeltek a régi helyére. E kevesek közétartozik az európai jelentőségű grafikusművész és festő, Zichy Mihály, akinek szülőháza ma is áll, szépen rendbehozva a Somogy megyei Zala nevű parányi falucskában, Tab tőszomszédságában. Az ősi atyai házat — a faluban kastélynak nevezik, a valóságban inkább tekintélyes középnemesi kúria utoljára 1979- ben hozták rendbe. Teljesen felújították az öreg falakat, a szigetelést és a tetőzetet, s így a kúriában berendezett emlékmúzeum anyaga már nyolc szobában látható. KÉPERNYŐ • A zalai Zichy-kúria Zichy Mihály 1827. október 14- én látta meg ebben az épületben a napvilágot. Szülőházának műtermét — amelyet a művész 1879-ben a kúria virágházából alakíttatott ki ’ a család a százéves születési évfordulóra, 1927-ben Zichy Mihály Ereklyemúzeummá nyilvánította, amelyben eladatlan képeit, relikviáit és bútorait tartották. Ez a ma látható múzeumi anyag magja, amelyet a viszontagságos időkben Zichy Mihály unokája, Csicse- ri Római Istvánná oltalmazott meg. Ezt az anyagot bővítette, egészítette ki és rendezte be a Központi Múzeumi Igazgatóság, a Rippl- Római Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. Az elmúlt századokban a Zichy család sok kiváló közéleti férfiút adott a hazának. A Zichyek közül Hupikék törpikék A jól nevelt, fitkán követelődző Szabolcs neheztelve panaszkodott a munkája végeztével óvodás gyermekéért siető anyjának: „Legalább képmagnónk lenne, mint a Gáboréknak, mert akkor megnézhetném a Hupikék törpiké- ket . ..” Az elsősorban a felnőttek érdeklődésére utalt MTV Plusz aligha csúsztathatta volna későbbre a belga rajzfilmet, noha nyilván tudták a műsorszerkesztők is, hogy az óvodáskorúak túlnyomó többsége a gyerekintézményekben időzik a kora délutáni órákban. Magánfelméréseim szerint csak elvétve ültették le a kedvelt rajzfilm vetítésekor a képernyő elé a gyerekeket. Magam is hasznosabbnak tartom, ha a legkisebbek szaladgálnak, játszanak, de valahogyan időt lehetne szakítani ilyen népszerű programok megtekintésére, még akkor is, ha ez nem szerepelt az előzetes (tan)tervekben, órarendben. Előbb-utóbb a rendszeres óvodás televíziós műsor is helyet követel magának a képernyőn. Célszerű volna, ha olyan együttműködés segítené majdani szerkesztőit, mint a rádiós óvodás műsor készítőit. Öt-tíz év múlva előfordulhat! hogy átkattintja valamelyik külföldi adóra egy-egy élelmes kisfiú vagy kislány a vevőkészüléket, mert ott jöbb az óvodás műsor? Örüljünk e várható fejleményeknek? Mindegy, hogy kinek tetszik, kinek nem a televízió további térhódítása; megállíthatatlan a folyamat. A legkisebbek is elvárják, hogy őket is (ki)szolgálja a telévízió. Mit tehetünk? Tanítsa meg a televízió azokra a játékokra, ügyességekre az apróságokat, amiket részben a szabadidős szokások változásai miatt nem tanultak meg. * * * A kínos időhiánnyal küszködő magyar tévé miért pocsékolt félórákat a Góltotósorsoláshoz és góltotónyeremény átadásához hasonló, se nem szórakoztató, se nem tanulságos műsorokra?! Az ilyen szerencsejátékokra valóban illik a mondás: többe kerül a leves, mint a hús. Óriási apparátust mozgósítanak szinte semmiért. Jó, jó mondjuk rá, hogy minden korban kedvelték a talányokat, a közös játékot, a találgatás lehetőségét. Ha el is fogadjuk ezt az érvelést, akkor is meg kell kérdeznünk, hogy a nyerteseket bemutató riporterek miért szeretnék sporttudorként, valamiben az átlagosnál kiválóbbként, valami különleges képességgel megáldottként bemutatni a nyerteseket, akiknek egyszerűen szerencséjük volt, úgy is mondhatnám: ráhibáztak. Egyikük-másikuk kínos tájékozatlansága a nézők többségét is feszélyezte. * * * Správy, Vijesti, Stiri, Nachrichten; olvasható a műsorújságban. A magyar anyanyelvűek közül is egyre többen hallgathatnak valamilyen idegen nyelvű híreket, műsort. Ki pusztán a másik nyelv hangzására kíváncsi, ki ifjúkorában tanult környezetétől németül, szlovákul, románul, szerbhorvátul és szeretné nyelvi emlékeit fölfrissíteni. Az se bosszankodik, aki egy kukkot sem tud az említett nyelveken, kedve sincs a tanuláshoz, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy az itt élő nemzetiségek joggal elvárhatják: legalább hetente egyszer- kétszer az ő anyanyelvükön is értesülhessenek a világ és a közvetlenül őket foglalkoztató eseményekről. Heltai Nándor fes ® 'SS ® István volt az első, aki a főrendek közé került, amikor 1655-ben bárói, 1676-ban pedig grófi címet kapott, amelyet leszármazottai annak rendje-módja szerint örököltek. Ugyanekkor a Zichy-famíliának a másik ága is virágzott már, de ez az ág megmaradt a köznemesi rendben, bár a két ág egy tőről fakadt. Zichy Mihály a köznemesi ágból származott. Tízéves koráig otthon nevelték. Már ekkor kezdett rajzolni, amit azután a veszprémi piarista gimnáziumban is folytatott. Jogi tanulmányait Pesten kezdte, és ekkor már Marastoni Jakabtól vett rajzórákat. 1842—43-at írtak. Zichy Mihály barátaival együtt rajongott Kossuthért, mire a féltő anya átíratta fiát a bécsfegyetem jogi karára, nehogy belS&evarédjeft „valami forradalomba”. Tulajdonképpen ezzel indult el a fiatal joghallgató a művészi pályán. Mert Bécsben sem tagadhatta meg önmagát, azaz elhivatottságát a festészet iránt, s beiratkozott a Festészeti Akadémiára, majd az akadémiával szakító Waldmüller magániskolájába, akinél művészi fejlődése felgyorsult — a jogi tanulmányok rovására. A korabeli biedermeierrel szemben első jelentős, díjat nyert művével, az 1846- ban festett Mentőcsónakkal közel került a drámai romantikához. E korszak másik kimagasló alkotása, a Koporsólezárás a zalai emlékmúzeum kincse. Ezután Waldmüllerrel Olaszországba utazott, ahol nagy hatást tettek rá a velencei festők, továbbá Michelangelo és Raffaello képei. 1847-ben Zichyt — Waldmüller ajánlására — meghívták a cári udvarba, Pétervárra, hogy Katalin nagyhercegnőt rajzolni tanítsa. • A fiatal művész ezt a lehetőséget nem hagyhatta ki, búcsút mondott a jogi pályának, és Oroszországba költözött. A család nem örült. „Antal (a festő fivére) íróként, politikusként az ország bolondja lett, Mihály, a művész pedig a világ bolondja!” — mondta szomorúan Zichy Mihály édesanyja, Eperjessy Julianna. Ma már tudjuk, nem volt igaza. Négy cár udvari festőjeként ezernyi virtuóz rajzot készített (közben Párizsban is élt és dolgozott), s időnként hazatért a szülői házba pihenni és ismét dolgozni. A franciák számára Gautier, író és kritikus fedezte fel, és segítette az európai hírnévhez, és a Császár Őfelsége Festőművésze kitüntető címhez, dr. Csonkaréti Károly Kedvezményes üdülés a Kiskunmajsai Thermál Motelben Szombattól szombatig, teljes ellátással: 4000,— Ft/fő Nyugdíjasoknak kedvezmény: 3000,— Ft/fő Csak júniusban és csak nálunk! Érdeklődni és jelentkezni az alábbi telefonszámon és címen lehet: Thermál Motel, 6120 Kiskunmajsa, Árpád u. 27. vagy közvetlenül telefonon: 77/31-855 I460 m aiMim m m ®
