Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
I 4 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 28. Búzanemesítés AZ ÓRIÁS TANKHAJÓK ALKONYA Évente két generáció búzát nevelnek fel Szegeden a Gabonatermesztési Kutató Intézetben. Ez idő alatt több ezer keresztezést hajtanak végre, hogy minél ellenállóbb és nagyobb terméshozamú búzafajtákat állítsanak elő a mezőgazdaság számára. Az intézet üv egházaiban megkezdték az idei második generáció kiültetését. a szegedi gabonakutatóban Az utóbbi évtizedek során mestersé- gesen felduzzasztott tőkés kereskedelmi flották egyre nagyobb munka- nélküliséggel küszködnek, s állandóan növekszik a még korszerű, de lebontásra ítélt hajók száma is. Tulajdonosaiknak ugyanis kifizetődőbb ócskavasként eladni a huzamosabb ideje álló hajókat, mint vállalni a tetemes karbantartási költségeket. A kereskedelmi hajók befogadóképessége és száma különösen a 60-as évek végén és a 70-es évek elején nőtt rohamosan. A Szuezi-csatoma lezárása, valamint az 1973-as közel-keleti háborút követő olajválság soha nem látott konjunktúrát hozott a tengeri szállításnak. A kőolaj kerülő úton — Afrika megkerülésével — történő szállítása ugyanis csak abban az esetben volt kifizetődő, ha hatalmas mennyiségű „fekete aranyat” nyelt el egy-egy hajó gyomra. Megkezdődött a tankhajó-monstrumok, az akár félmillió tonna olaj szállítására is alkalmas óriások építése. A tőkés országok gazdasági válsága és a Szuezi-csatorna megnyitása a 70-es évek második felében megszakította a tengeri áruszállítás növekedésének erőteljes ütemét. Véget ért tehát a tengeri csoda, s most különösen a tankhajókra jár rá a rúd. Tulajdonosaik tanácstalanok, menteni próbálják a menthetőt. Az egyik norvég cég például úszó hotelként értékesítette öt hajóját, a japánok egyik hajóóriása pedig soha nem látott méretű juhszállítóként közlekedik, egyszerre 125 ezer bégető állatot fogadva EXPORT NEGYVEN ORSZÁGBA Fejlesztések a Phylaxiánál A közelmúltban Csávolyon a Phyla- xia Oltóanyagtermelő Vállalat vezetői tapasztalatcserét tartottak a megyei állatorvosok részvételével. A vállalat a legújabb tudományos eredmények alkalmazásával, korszerű készítményekkel, eszközökkel segíti az állategészségügyet. A csávolyi összejövetelnek az volt a célja, hogy ismertessék új gyártmányaikat, véleményt kérjenek a szakemberektől és meghallgassák igényeiket. Dr. Kelemen Józsefnével, a vállalat üzemigazgatójával jelenlegi munkáikról, terveikről beszélgettünk a csávolyi eszmecsere után. — Lépést tudnak-e tartani az állat- egészségügy növekvő követelményeivel? —r Évente öt-hat új készítménnyel jelentkezünk a piacon. Igyekszünk az importot csökkenteni és ezzel párhuzamosan növeljük a kivitelt. Vállalatunknak önálló exportjoga van. Évi kivitelünk értéke eléri a 300 millió forintot. Ebből 170 millió a tőkés országokba kerülő állatgyógyászati készítmények, eszközök értéke. Megközelítőleg 300 féle termékünkkel a világ negyven országában vagyunk jelen. — Hallottam, hogy komplett oltóanyag-termelő üzemeket is építenek külföldön. —Mongóliában a szonginói biokombinátot mi építettük. Vietnámban az idén befejezzük egy oltóanyag-termelő Üzem felújítását. Teljesen felszerelt kísérleti állatházakat is létesítünk külföldön. Egyet az NDK-ban adtunk át, jelenleg egy épül Csehszlovákiában. — Milyen gyártmányfejlesztést terveznek itthon? — Nálunk is utat törnek a korszerű módszerek, például a biotechnika. Mesterséges beavatkozással átalakított új törzseket alkalmazunk az oltóanyag-termelésben. Világbanki kölcsönből saját kivitelezésben rövid idő alatt szeretnénk megvalósítani egy fontos importcsökkentő beruházásunkat. Az élelmiszeripar részére olyan enzimeket készítünk, amelyeket eddig külföldről szereztünk be. Ezenkívül a csomagolást korszerűsítő beruházáshoz is hozzáfogtunk. Tovább növeljük a gyógyszerezett készítmények — például a takarmánykiegészítők — választékát. * Foglalkozunk diagnosztikai eljárások kidolgozásával és fejlesztésével is. • Terveznek-e vidéken olyan beszerzőhelyekét, amely könnyebbé teszi az átlátó?vasok gyógyászati tevékenységét? — Az idén négy megyei elárusító fiókot létesítünk. Az egyiket Kecskeméten, a megyei állátegészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomáson. Célunk egyébként is közelebb kerülni a gyakorlati munkához. A csávolyi megbeszélésen is szó volt arról, hogy egy- egy új készítményünket Bács-Kiskun megyei üzemekben próbáljuk ki és az itteni tapasztalatokat felhasználjuk az esetleges korrekciókhoz. Kereskedő Sándor gyomrába. Mások olajtartályokként alkalmazzák őket, vagy „operációnak” vetik alá a hajótestet: a törzsből bizonyos hosszúságot kivágva megrövidítik az egykori óriást. Az így megkissebbitett tankhajók ugyanis nem csupán szerkezetileg lesznek erősebbek és for- dulékonyabbak, hanem kisebb motorok is elegendőek meghajtásukra, ami természetesen üzemanyag-megtakarítással jár. Ráadásul kisebb, sekélyebb kikötőkbe is behajózhatnak. Képünkön egy olyan 550 ezer tonnás óriás tankhajót láthatunk, amilyen már nem épül többé. — Emberek — mondta az igazgatói tanács ülésén Rezneki Kázmér, az Általános Rézmüvek igazgatója —, cégünk előtt a megváltozott gazdasági körülmények között is figyelemre méltó perspektíva áll. Egy gondunk azonban van: nálunk is kevés a munkáskéz. Az ország különböző vidékem viszont a munkaerő-gazdálkodásban feszültségek keletkeztek. Keményebben fogalmazva: a gyárakból, üzemekből munkásokat bocsátanak el. Nekünk most az a teendőnk, hogy ezeket az embereket az Általános Rézmüvekhez csalogassuk. Pillanatnyilag negyven emberre lenne szükségünk. Arra gondoltam, hogy négy jól felkészült, vidékről származó műszaki értelmiségit toborzó körútra küldünk el az ország különböző vidékeire. Ismerik szűkebb hazájukat, szót tudnak érteni az emberekkel. Az a lényeg, hogy mindegyikük legalább tíz embert verbuváljon cégünknek, ígérjenek mindent, munkásszállást, letelepedési hozzájárulást, házépítéshez olcsó telket, szakszervezeti segélyt, gyóntatópapot, a Hofi Géza műsorához ingyenjegyet. Indulás előtt a négy mérnököt még a gazdasági igazgatóhelyettes is eligazította: — Figyeljen ide, Csömöszleikém! — mondta a rangidős műszakinak szózata végén. — Négyünk közül a maga bruttósított fizetése a legmaga----------------------------1--------------------------------To borzó sabb, hétezer forint. Ha sikerrel jár, kétszáz forintos fizetésemelést harcolok ki magának. A többiek is legalább százötvenet kapnak. Értik, emberek? Az emberek megértették és szétszéledtek. Sokáig nem jött hír felőlük, míg végül jó két hét múlva a Rézművek igazgatója levelet kapott. íme, a levél: „ Tisztelt Igazgató Úr! Megbízásomnak, a munkaerőtoborzásnak, sajnos nem tudok eleget tenni. Ugyanis jártamban-keltemben ismét rátaláltam fiatalkori, első szerelmemre. Zsófika — így hívják a drágát! —-. a megyeszékhelyre vezető főút mellett egy jól jövedelmező csárdát üzemeltet. Most a csárda mellé egy húszszobás kis panziót kezdett el építtetni. Úgy gondoltuk Zsófikával, hogy összeköltözünk, itt maradok mellette, és átveszem a panzió irányítását. Zsófika szerint az együttélés boldogsága mellé havonta 25 ezer forintot is össze tudok kaparni tisztán. Ezt a lehetőséget nem hagyom ki. Tisztelettel üdvözli: Csömöszlei." A másik mérnök egy exportra termelő kisiparoshoz társult be, gyártás- tervező és -értékesítő feladatokat lát el. A harmadik meg sem állt Becsig, csak a negyedik társuk tért vissza Budapestre. Mindössze egy pasast tudott Összeverbuválni, akiről aztán rövidesen kiderült, hogy Pesten nem dolgozni akar, hanem szektát alapítani, mivel hallotta, hogy a Rézműveknél sok az istenfélő, vallásos, vidékről feljött ember. * — Emberek — mondta az igazgatói tanács következő ülésén Rezneki Kázmér, az Általános Rézművek igazgatója —, vállalatunk előtt továbbra is óriási lehetőségek állnak. Egy gondunk azonban van: kevés a munkáskéz. Jelen pillanatban negyven ember , hiányzik a termelésből. Ezenkívül négy műszaki dolgozónk is kilépett. Sajnos, az igazgató téves adatokat mondott. Negyven ember helyett már ötven munkásra lenne szükség. A gyárat elhagyó műszakiak száma sem stimmelt, mert az igazgatói tanács legutóbbi ülése óta a testület két tagja is olajra lépett. Mivel a műszaki értelmiség igazi megbecsülése a Rézműveknél még várat magára, ideiglenes megoldásként az egyik tag maszek autófuvarozó lett, a másik pedig váratlanul elhunyt bácsikájától zöldségesüzletet örökölt, és felcsapott kereskedőnek. Kiss György Mihály AZ ANYAGBESZERZŐ TÁRSAKÉNT A nincs-eladóktól az igazi kereskedőkig Egy napra kocsikísérőnek szegődtem Zana Sándor anyag- beszerző mellé. A Barkas-furgon hajszálpontosan negyed hétkor érkezik a megbeszélt találkozóhelyre. Újdonsült kollégám fiatal, szimpatikus szakállas ember, tíz év óta dolgozik a Kecskeméti Épületkarbántartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezetnél, így szakmájában profinak számít. Úticélunk Budapest, míg odaérünk, bőven marad időnk az ismerkedésre. Megtudom, Zana Sándor hetente kétszer megy a fővárosba anyagért, havonta átlagosan tízezer kilométert vezet, nemcsak szállít, hanem a rakodást is neki kell végeznie. Munkaideje kötetlen, ez annyit jelent, többet dolgozik napi nyolc óránál. Nemcsak az anyagot, de a munkaműveletet és a helyszínt is ismeri, ahol az általa vásárolt terméket majd felhasználják. Munkatársaival mindent a legapróbb részletekig megbeszél, hiszen hiánycikkek esetén az anyagbeszerző-., nek kell eldöntenie, mit mivel helyettesíthet. Mai napra is hosszú listát hozott magával, szerepel rajta vakoló- és szigetelőanyag, csavar, pótalkatrész, szögvas, szappantartó, mosdócsésze, kéziszerszám, földkábel, műmárvány és papíráru. — Hol kezdünk? — Előre összeállítottam a pontos menetrendet: az útvonalat kitérők nélkül járjuk be, máskülönben rengeteg időt veszítenénk. De a fővárosi irodista kisasszonyokra is tekintettel voltam, mert nem szeretik, ha munkakezdés előtt zavarják őket. Fasírt az akták között A Pestlőrincen levő ÉPTEK Vállalathoz nyolc óra előtt érkezünk. Ezért néhány percet még téblábolunk a folyosón, majd benyitunk az irodába. „Kollégám” átadja a megrendelőt: — Ebből semmi sincsen, jöjjenek vissza a hét végén vagy a jövő hét elején. Hőszigetelő vakolat helyett már csak útbaigazítást kérhetünk. A szomszédos helyiségbe irányítanak. Az íróasztalon halomnyi papír, retek, fasírt és poharas tejföl. Az ügyintéző hölgy meg sem tud szólalni. Két falat között kiderül, ide is hiába jöttünk. Újabb iroda, ezúttal kávéval. Középkorú hölgy előtt a hamutartóban a negyedik csikk füstölög, most gyújt rá az ötödik cigarettára. A vízszigetelő anyagot import hiányában nem gyártják, viszont kapunk egy új hazai termékből: mintadarabot. Csavarügyben egy ajtóval ismét tovább megyünk. A szobában öten ülnek: négyen kávé mellett, az ötödik szintén „anyagbeszerző”, — a hölgyek reggelijéhez szükséges anyagokat írja össze. Csavar viszont nincs. Fél órával később a Bajcsy-Zsilinszky úti szerelvényérté- kesitő szaküzletben vagyunk. Könyökcső, hollander, szappantartó nincs, vattamosót az idén még nem kaptak, mosdó csak 6Ö centiméteres van. Az első asztalnál kedves öreg hölgy magánbeszélgetést folytat telefonon. Tenyerét az arca elé tartja, — ha eltakarja magát, azt hiszi, nincs jelen. Mellette fiatal kolléganője idegesen keresgél a könyékig érő megrendelésekben. Az idősebb hölgy segítőkészen feláll: — Mi a probléma? — Az úr azt állítja, nem teljesítettük egy évvel ezelőtti megrendelését. Idősebb hölgy méltatlankodva: — Láthatja, milyen sokan vannak, csak akkor segíthetünk, ha leül az asztalhoz és kikeresi a megrendelőjét. Az ügyfél nagy levegőt vesz és kifordul a szobából. Nekünk nagyobb szerencsénk van. Hollander helyett a menetes karima is megteszi. Az anyagot kiírják, máris mehetünk érte a raktárba: a város másik végébe. Énnél rosszabbul jártunk a kőfaragóknál, ahonnan a Pécs melletti siklósi kőbányába küldtek. „Adminisztrációs hadművelet” A Magév előtt csak úgy tudunk megállni, ha felhajtunk a járdára. Tágas helyiségben kopaszodó, szemüveges férfi íróasztala mögött fogát piszkálja. A belső irodában egy úr kolléganőjének udvarol, a másik hölgy ezen jól szórakozik, a harmadiknak pechje van: ő dolgozik. Tizenötféle Hilti- csavarból kettőt keresünk, az nincs. A Liszt Ferenc téri Vasért-üzletben végre kapunk szappantartót és könyököt, a falikút viszont másfél éve hiánycikk. — Szervusz Kecskemét! Ezer éve nem láttalak — köszöntik Zana Sándort a Texért Guszev utcai boltjában. Innen száz négyzetméter molinóval távozunk. Utunk a Marx téren keresztül az Élmunkás térre vezet. Ferroglobus: elektródaosztály, acélcső-főosztály, lemezosztály, — olvasom a furcsa elnevezéseket, miközben benyitunk a durvahengereltáru- osztályra. Eddig bárhová mentünk, csupa nődolgozóval találkoztunk, itt is hat különböző korú hölgy serénykedik. Az a képzetem, mintha „adminisztrációs hadműveletet” folytatnának. Munkájukat ennek megfelelő komolysággal végzik. Minden asztalon — megszámoltam — tíz-tizenkét „élesre töltött” bélyegző sorakozik készenlétben. Az akták hatalmas „előrendező” feliratú dossziéba kerülnek, a szortírozást további iratgyűjtők szolgálják. A „hadtáp” a fal melletti polcokon levő megszámlálhatatlan papírtároló mappákból táplálkozik. A katonás rendnek meg is van az eredménye: öt perc alatt elfogadják tizenhat mázsa szögvasra szóló megrendelésünket. MÜSZI, az igazi Újpest táján beugrunk a porcelángyárba, de innen visszairányítanak a kereskedelemhez. Mosdót itt sem kaptunk. A rakparton keresztül átrobogunk a városon, az Osztyapen- ko-szobor környékére, a Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalathoz. Hiába na, MÜSZI az igazi. Egy héttel korábbi megrendelés alapján előre elkészített csomagok várnak. A bürokrácia falán számítógépekkel ütött rést a MÜSZI. Hasonló példára a Szerelvényértéke- sitő Vállalat raktártelephelyén akadunk Soroksáron. Itt már a portás is „korszerű technikát” alkalmaz: a kocsiból ki sem kell szállnunk, magasra helyezett portásfülkéjéből hosszú botra erősített csipesszel nyújtja le a belépési engedélyt. Az anyaggazdálkodás számítógépen fél perc (!) alatt kiállítja a szállítólevelet. (Ennyi ideig tart az összes adminisztráció.) A raktárból egy villástargonca ruháskosámyi vasládában kihozza a karmantyúkat, Zana Sándor védőkesztyűt húz és leszámol belőle húsz darabot. Mindez két percet vesz igénybe. A történeti hűség kedvéért még két helyszínről kell beszámolnom. Pest határában, az ÉGV-nél szigorú a portás: nemcsak a nevünket, de a gépkocsi rendszámát is be kell diktálnunk, holott a járművet a külső parkírozóban leállítottuk. Annál készségesebbek viszont az irodán: a keresett pótalkatrész ügyében még a gyártót is megkeresik. Visszafelé már csak Alsónémediben állunk meg az áfész vasboltjánál. Elcsodálkozom az áruválasztékon. Ebben az üzletben az egérfogótól a műsoros magnókazettáig minden kapható. Mi földkábelt keresünk, az is van. Délután négy óra. Megtettünk több mint háromszáz kilométert és elköltöttünk mintegy százezer forintot. Zsibbadtan ülünk a kocsiban és szívjuk a friss vidéki levegői. Tüdőnk Kecskemétig talán kitisztul, de a fejemben, a gondolataim között nem tudok rendet tenni, sok mindent nem értek. Hol a munkafegyelem és hol az ésszerűség? Mi az olcsó és mi a drága? Mennyi mindenre futja az energiánkból: dolgozunk, közlekedünk, beszerzünk, telefonálunk, elő- és utórendezünk, — néha feleslegesen és eredménytelenül. Zana Sándornak mindenesetre néhány hiánycikket sikerült beszereznie. — Egy anyagbeszerzőnek ez jelenti a sikerélményt —, búcsúzott. Kisvágó Árpád
