Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-04 / 105. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 4.

Szovjet vendégek a bajai főiskolán

A közelmúltbífn jeles vendégei voltak a bajai Tanítóképző Főiskolának. Viktor Fjodorovics Sharap rektorhelyettes, Vitalij Nyikolájevics Kiricsenko külügyi ügyintéző és Violetta Lvovna, Tyisina, a nemzetközi kapcsolatok főfelügyelője érkezett Bajára a főiskola meghívására a szimferopoli Frünze F-gyetemről. és egy hetet töltöttek a megyében. Utazásuk célja — mint ahogyan a delegáció vezetője, Viktor Fjo- dorovics megjegyezte —- a két intézmény, a két testvérmegye közötti baráti kapcsolat további elmélyítése, a bajai főiskolával kötött együttműködési szerződés megvitatása, elfogadása.

A főiskola hallgatóival rendezett találkozón nyíltan, őszintén szóltak a vendégek a Szovjetunió életéről, arról, hogy a peresztrojka (az átépítés) kezdeti szakaszán számtalan probléma, hiányosság a felszínre kerül, amelyek mielőbbi megoldása, kiküszöbölése teszi csak lehetővé a határozott előrelépést. Szó esett a szovjet ifjúsági szervezet, a Komszomol jelenlegi tevékenységéről, a szovjet egyetemisták mozgalmiközösségi életéről is. A vendégek nemcsak vállalták a „kényes” kérdések rhegválaszolását, de még buzdították is a bajai hallgatókat. Hangsúlyozták, az ilyenfajta találkozóknak csak akkor

van értelme, ha nem a sablonos udvariasságban merülnek ki.

Nem hatott közhelyként egyik válasz sem. így a főiskola hallgatói-betekinthettek a szovjet felsőoktatás és a szovjet életmód olyan területeire, amelyekről még jó néhány évvel ezelőtt is azt hihettük, hogy esetleg csak „megszűrt” információkat kapthatunk róluk. Nem volt szokatlan a magyar fülnek a többi között az sem, amit a szovjet ifjúsági szervezetek működéséről, a jelentkező (helyesebben: feltárt) hiányosságokról hallott. Tanulságos az az eset, amikor az egyetem Komszomol- titkára a vezetőkkel tárgyalt arról, hogy új ifjúsági szervezetet akar létesíteni a szovjet egyetemen, aminek természetesen ö lenne a vezetője. Jogosan merült föl a kérdés partnerei részéről: ugyan kik lennének az új szervezetnek a tagjai? Mint kiderült; lényegében ugyanazok, akik a jelenlegi szervezeté. Amikor a ténylegesen végezni kívánt munkáról esett szó, csakhamar kiderült, hogy a vezetőnek semmiféle konkrét elképzelése sincs erre vonatkozóan. A peresztrojka és a glasznoszty (szabad véleménynyilvánítás) egy torzszüleményével állunk szemben ez esetben — vált nyilvánvalóvá a vendégek értékelése alapján , ugyanis ezek a fiatalok a változások értelmezésben addig jutottak el, hogy szabadon kifejthetik véleményüket bármilyen fórumon. Ez nem is lenne baj, hiszen az új politikának ez az egyik lényeges oldala. Csupán azt felejtik el, hogy vanak ennek egy másik, ugyancsak nélkülözhetetlen része: tenni is kell a dolgunkat, mert a szó- cséplés önmagában mit sem ér! Ezt eddig mintha sokan nem értették volna meg a komszomolisták közül. Mindenesetre a nyílt problémafölvetések, a vélemények szabad nyilvánítása demokratikus módon lehetőséget ad arra, hogy alkalmasint ütközzenek, megfeleljenek vagy részben térjenek el egymástól a különböző szintű szervezetek, területek, apparátusok véleményei. Maximális lehetőséget biztosítva így annak, hogy végül kialakuljon az egységes állásfoglalás.

A szovjet delegáció tagjai külföldi kapcsolataik bővítésével a népek közti barátságot kívánták tovább mélyíteni, valamint tapasztalatot gyűjtöttek társadalmi, gazdasági, kulturális életünk szinte minden területén. A bajai főiskola is ezért küldi ez év szeptemberében hallgatóit Szimferopolba.

Magocsa László

Az első karmester

Beszélgetés Kovács Jánossal

HajóI emlékszem, ez a szoba, ahol beszélgetünk, Kórody András karnagy úré volt.

Igen. A Magyar Állami Operaház első karmestereként ebben a szobában dolgozott. Szeretném is kitenni a fényképét, ide a falra a zongora fölé. Nagyon tiszteltem, szerettem őt, a mesterem volt, atyai jóbarátom, nála tanultam a főiskolán. Tulajdonképpen ő akarta, hogy ide jöjjek a diplomám megszerzése útán-, de én ellenkeztem, mert akkor még npm szerettem az Operát. Sohasem hittem volna, hogy halála után én leszek az Operaház első karmestere.

— Mit jelent első karmesternek lenni?

Semmiképp sem azt, hogy én vagyok a legjobb! Hogy a karmesterek közt tudásban, tehetségben én vagyok az első. Hiszen olyan nagy művészek vannak itt, mint Lukács Ervin és Erdélyi Miklós. Azt hiszem, azért kaptam . éppen én ezt a megbízatást,, mert ők . n agy b iT el fog 1 a 11 a k. koncertező művészek, Lukács Ervinnek akkoriban zenekara is volt, tanítanak a főiskolán, márpedig az első karmesteri állás mellett másra nem nagyon jut idő. Teljes embert kíván, nem is egyet, legalább kettőt.

— Mielőtt beszélnénk a „két Kovács Jánosról", akit egy személyben képvisel, hadd térjek vissza egy elejtett mondatára. Azt mondta: nem akart az Operaházhoz kerülni. Miért?

— Mert itt őrültek vannak.

— Igen? A felesége, Sudlik Mária is itt énekesnő . . .

O is őrült. Az operaénekes más ember, mint a többi. Különleges ember. De félre a tréfát, én az operát, mint zenei műfajt nem sokra becsültem főiskolás koromban. Távol állt tőlem, de ma már azt mondom, az a karmester, aki csak szimfonikus zenét vezényel, sokkal szegényebb. Mert egy különleges, érdekes, csodálatos zenei világtól zárja el magát. Amikor idekerültem, korrepetitor lettem, az énekesekkel foglalkoztam, a szerepüket gyakoroltam velük. Zongoráztam, kísértem őket, tehát alaposan meg kellett tanulnom a müveket, el kellett mélyülnöm, s egyszer csak rájöttem, fantasztikus zenei kifejező erő rejlik bennük. Sokáig nem akartam más lenni, csak korrepetitor. Kórody András nógatott, hogy kezdjek már vezényelni, de annyira tiszteltem a darabokat és az énekeseket, hogy féltem. Aztán jött a Varázsfuvola — nem volt túl nagy sikerem de nagyon biztattak. Sorra következtek a művek és mára elkötelezettje, szerelmese vagyok az operáknak és az Operaháznak.

— De koncertezik is.

— Nagyon keveset. Épp most kellett lemondanom egy vidéki zenekar felkérését. Nagyon sajnáltam, de nem tudok egy hétre elmenni próbálni és egy hét próba állítom, hogy kell egy jó hangversenyhez — nagyon sok az itteni elfoglaltságom.

— Az Operaház teljes zenekara az első karmester „fennhatósága" alá tartozik. Az Erkel Színházé is?

— Igen. Körülbelül háromszáz muzsikus.

— Amint hallottam a zenészektől, nagyon szeretik és tisztelik. Bár igazán fiatalon lett a felettesük. (

— Nem érzem magam a felettesüknek. Inkább a barátjuk vagyok. Felettesük rajtam kívül is van elég. Ügyesbajos dolgaikkal bármikor fordulhatnak hozzám. De népszerűtlen intézkedéseket is kell hoznom, sajnos.

— Az a másik Kovács János.

— Az is én vagyok. Tarthatatlan az a zenekari rend vagy rendetlenség, amiben dolgozunk. Az automatikusan kiírt próbák, melyek következtében, gyakran mások ülnek este a pultoknál, mint akik délelőtt próbáltak. így a kar- . mesteri instrukciókról természetesen fogalmuk sincs. Borzasztó nagy a repertoár, amit játszunk és rengeteg az előadás. Kellenek tehát a próbák, nagyon kellenek, de nem így.-— Hanem?

Szólampróbákat tartunk, sőt most majd kettesével jönnek be hozzám a zenészek, és itt a szobámban valósággal kikérdezem tőlük a szólamaikat.

. . — Borzasztó.

— Tudom, de szükség van rá. Nem jó, ha gyakran mi magunk is szégyellünk egy-egy előadást. Én ezt előre megbeszéltem a zenészekkel, kértem őket, hogy válasszanak maguknak partnert, gyakoroljanak együtt. Egyébként diszkréten, zárt ajtók mögött történik majd a „kikérdezés”. A fontos az, hogy jó előadásokat kapjon a közönség. Nem szabad előfordulnia, hogy bizonyos művek, bizonyos részei után keresztet vessen a karmester, hogy hála Istennek, ezen is túl vagyunk.

— Ha már sokadszor vezényel egy művet, nem érzi úgy, hogy sohasem lesz vége? Nem unja a műveket?

— Nem. Olyan ritkán kpül műsorra egy-egy opera, hogy nincs lehetőség arra, hogy megunja az ember.

— Kedvence van?

— A Hovanscsina. Édesapám, aki latin—magyar szakos tanár volt, nagyon szerette a zenét. Erre a darabra vitt el elsőként gyerekkoromban, azóta is ez a legkedvesebb operám. Akárhányszor kellene vezényelnem, sohasem unnám meg.

E. Á.

• Remctcházak és a templomból maradt torony.

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

MAJK-PUSZTA TITKAI

Tizenhét barátok csöndes lakhelye

Az egyházférfiak különös csoportja a kamal- duliak rendje. Ez a toszkánai Cam- po Maldoloban,

1012-ben alapított szerzet arról nevezetes, hogy tagjai a legnagyobb magányosságban és igen nagy csendességben élnek. Ha nem is fogadnak örök hallgatást, mint a karthauziak, ők is csak akkor szólalnak meg, ha rokoni látogatójuk érkezik, az pedig nem jöhet többször, mint évente egy- vägy kétszer. Kü-, lönben valamennyi fölszentelt rendtag külön házban lakik, a maga kertecskéjét műveli, és csak a közös ájtatosságok idejére gyűlnek össze kolostoraik templomában.

Lévén hogy a kamalduli barátoknak egytől egyig saját lakóépület kell, ez a rend csak ott tudott megtelepedni, ahol olyan gazdag patrónusok akadtak, akik vállalták az építkezés tetemes költségeit. Hazánkban a XVIII. század első felében jelentkezett egy ilyen kegyúr. Galánthai gróf Esterházy József, a tata-gesztesi uradalom birtokosa, aki mint Komárom megye örökös főispánja és Magyarország országbírája megtehette, hogy majk-pusztai birtokának egy részét a hallgatag szerzeteseknek felajánlja, s számukra — több más, szintén tehetős famíliával egyetemben

otthonokat és közösségi épületeket emeljen.

A majki remeteség alapítólevele 1733. június 28-án kelt, s hamarosan meg is kezdődött az Oroszlány melletti erdőségben az építkezés. Az osztrákok remek építőművésze, a barokk stílus kiváló művelője, Franz Anton Pilgram készítette a terveket, amelyek egyrészt a kis házakat ábrázolták, másrészt meg az egész telepnek adtak egy zártságában is szellős, arányos elosztású keretet. Összesen tizenhét lak került tető alá, így tehát tizenhét fehércsuhás, hosszú szakállas, tar koponyájú szerzetes kezdte meg Majk-pusztán csöndesen ájtatos, ám annál szorgalmasabb élétét.

Napjaik egy részét odabent az adományozó főurak címereivel díszített házakban töltötték. Amikor lakószobáikat rendbe tették, az azzal szemközti házikápolnájukba vonultak át, hogy annak márványoltára előtt és barokkos gazdagságú freskói alatt misét mondjanak. Ezt követően konyháikban, meg az ezekhez csatlakozó pincéikben, padlásokon tettek-vettek, majd pedig azokba a munkaszobákba mentek, ahol különféle mesterségeket lehetett űzni, vagy a tudós könyvekben elmélyedni. Ha az olvasásba, más szorgoskodásba belefáradtak, a házak előtti, embermagasságú kerítéssel körülvett kertekben folytathatták a napot: itt virágokat, gyógynövényeket és főzéshez szükséges terményeket gondoztak. Harangkonduláskor aztán egybegyűltek a remeteség központjában álló templom oltára előtt.

Egészen 1782. április 15-éig élték ezt a hallgatag, de mindig munkás életet a majki kamalduliak. Ekkor azonban hozzájuk is elért II. József közismert parancsa, amely kivétel nélkül feloszlatta a szerzetesrendeket. A fehér csuhás férfiaknak búcsút kellett mondaniuk címerdíszes otthonaiknak, és kénytelenkelletlen továbbáltak.

Majk-puszta ismét az alapító Ester- házyaké lett. Ők előbb két posztókészítőnek adták bérbe — ezek munkásai, mintegy százötven ember vette birtokába a papi házakat —, majd egy szűr- és posztógyár települt meg az épületegyüttesben. Végül főúri vadásztanya lett belőle; a remeték szobáit ekkortól fogva a cselédség lakta.

A felszabadulás után hol otthontalan földművelők, hogy az oroszlányi bányászok szegényebbjei kerestek menedéket a mind jobban pusztuló házacskákban.

Egészen 1970-ig tört a cserép, hullott a vakolat Majk-pusztán, vagy ahogyan egy zengzetes följegyzés mondja, a tiKÉPERNYŐ

zenhét barátok csöndes lakhelyén. Ekkor azonban az oroszlányi tanács elhatározta, hogy a remeteséget annak építészeti értékéhez illően felújíttatja. Modhatni, egész Komárom megye ösz- szefogott, hogy a kecskeméti illetőségű Bácsterv mérnökeinek tervei szerint a műemlékegyüttes megfiatalodjon. Ahogyan az alapításkor a főúri .családok, most egy-egy gyár, üzem, tehetősebb intézmény utalt át tetemesebb osz- szegeket. Persze nem egészen önzetlenül írták alá az okmányokat, merthogy a tizenhét kis ház mindegyike egy-egy adakozóé lett: ki üdülőt, ki oktatási központot rendezett be benne. Kívülről azonban minden eredeti; Pilgram mester sem találna sehol semmi kivetnivalót. Legföljebb csak akkor, ha egyikmásik kápolnába is benézne, mert ezek freskóin még ott dolgoznak a restaurátorok. Ez azonban nem ok arra, hogy az érdeklődőket távol tartsák. Jönnek is azok százszámra. Különösen jó időben, amikor egyébként is remek élmény egy vértesi túra. Hát még úgy, ha egy ilyen különös szerzetesrenddel és egy ilyen pompás épületegyüttessel is meg lehet ismerkedni a hétvégi kirándulás során.

A. L.

A merénylők köztünk vannak

A növények is csak emberek

Egy szakfolyóiratban olvastam, hogy tudósok bebizonyították: a szobanövények fejlődése szorosan összefügg az adott családi légkörrel. Minél harmonikusabb egy házasság, annál. szorgalmasabban virágzanak a hövények. Mintha a jó házasság rájuk is kisugározna.

Nekem sem kellett több, kritikusan elemezni kezdtem a szobánkban található növényeket. Sajnos, be kell vallanom, nagyon megrémültem. A vízipálmánk kezdett elszáradni, a mirtusz már évek óta nem hozott virágot, a fikusz pedig fokozatosan sárgává színeződött. Önkritikusan megállapítottam: a házasságommal tényleg nem stimmel valami.

Lehet, hogy különösnek tűnik, de úgy határoztam: beszélek növényeinkkel, úgy mint férfi a .férfi-növényekkel" . Családi életem néhány összefüggését mindenképpen szükséges elmagyaráznom.

Emberek! — kezdtem a mondanivalómat. — Ha néha kicsit hangosabbak vagyunk a feleségemmel, ez még nem jelenti, hogy nem szeretjük egymást. Igenis kijelenthetem: nagyon szeretjük egymást. Boldog házasságban élünk. Csak akkor van feszültség bennünk, ha rátok nézünk. Tehát szedjétek össze magatokat, virágozzatok, ezzel is segítsetek nekünk!

Az ilyen jellegű beszédeket há- romnaponta megismételtem, s a hatás nem maradt el. Két hét múlva a vízipálma csodálatos zöld színben pompázott, a mirtusz virágozni kezdett. Sőt ledobta sárga leveleit, s új zöld hajtásaival terjeszkedni kezdett. A feleségem oda volt a bámulattól.

Gyakran folytattam ezután is beszélgetéseimet a növényekkel. Jó reggelt, jó éjszakát köszöntem nekik, dicsértem őket szép virágaikért, pompázatos leveleikért. S ők meghálálták a törődést. Soha nem látott

virágzásnak, növekedésnek indultak. A feleségem természetesen nem tudott semmit titkos érintkezéseinkről.

A növényekkel kapcsolatos tapasztalataim azonban egy idő után végtelenül terhesek lettek számomra. Ha látogatóba mentünk barátainkhoz, azonnal a növényeket vettem szemügyre, s levontam a megfelelő következtetéseket. Egyik este például Hermannéknál a szobapálma olyan szomorú benyomást tett rám, hogy önkéntelenül is kiszaladt a számon: a házasságotokkal nincs valami rendben: Azóta egyetlenegyszer sem hívtak meg magukhoz. A főnökömet is rögtön analizálni tudtam, hiszen mikor megláttam íróasztalán a hervadt fokföldi ibolyát, már sejtettem mindent.

Egyik reggel, miután feleségem dolgozni ment, furcsa neszt hallottam. A növények beszélgettek. A fikusz pedig a nevemet mondta. A hideg futkosott a hátamon. így ment ez egy ideig. A növények egyre bizalmasabbak lettek. Az egyik vizet kért, a másik a szűk hely miatt panaszkodott. Állandóan velük kellett törődnöm. A feleségem előtt egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, s bizalmatlansága napról napra nőtt.

Egy idő után így szó\t:

— Úgy látom, a növényeket jobban szereted, mint engem. Ezt nem viselem el tovább. Vagy a növények, vagy én! Választhatsz!

Romjaimban hevertem. Most mit csináljak? Kicsit lehiggadva megbe: széliem a feleségemmel az ügyet, s úgy döntöttünk: ■ elajándékozzuk a növényeket a barátainknak. így is tettünk. Mindegyikük nagyon örült az ajándéknak.

A fikusz, amely korábban arra kért, hogy leveleit sörrel tisztogassam, nagyon előkelő helyre került — a főnökömhöz.

Azóta tökéletes a házasságom, újra nyugalom uralkodik. A hivatalban viszont a főnököm magánéletéről nem túl sok jót hallani.

Thomas Reuter (Fordította: Szabó Béla)

Kimondva-kimondatlanul a legtöbb családban élőlényként kezelt — többet foglalkozunk vele, mint általában hozzátartozóinkkal — televíziót mintha a tavaszi fáradtság ernyesztené.

Túlságosan igényesek lennénk? Néhány éve még szenzációnak számított az olyan dokumentumfilm, mint a szerda este sugárzott A Merénylők köztünk vannak. Hozzászoktunk a történelmi események, a titokzatos ügyek közvetlen részeseinek bemutatásához, a százmilliókat foglalkoztató drámai pillanatok felidézéséhez? A tragédiákat a technika segítségével mind pontosabb adatokkal vizsgáló nyomozásokhoz? A dokumentumfilm végül is több volt páratlanul érdekes felvételek sorozatánál, egy sajátos szemléletű társadalom szélsőséges megnyilvánulásainak boncolásánál. Túl vagyunk már a bűnt, a kiszámíthatatlan torzulásokat, lelki ficamokat kizárólag egy-egy igazságtalan, gálád politikai rendszer kiütéseinek, sebhelyeinek tulajdoni tásánál.

Nyilvánvaló, hogy az ember mindenre képes. Önfeláldozó sze- retetre, csodás teljesítményekre, ki: és beszámíthatatlan őrültségekre. Ezért őrzik oly gondosan az amerikai elnököket (a világ bármely részén a vezetőket). Sajnos mégsem tudható, hogy melyik nap riaszt bennünket rádió, televízió, írott sajtó újabb merénylet hírével. És mi lesz, ha.egy őrült, egy fanatikus terrorszervezet kezébe kerül egy atombomba?

* * *

E sorok írásakor — május elsején este — értesültem arról, hogy az országos pártértekezlet milyen személyes kérdésekben dönthet. Erről nem volt szó a csütörtök esti fórumon. Nem kérdezte erről senki a meghívott pártvezetőket? Kevés volt a műsoridő? Fontosabbnak véltek más kérdéseket? Csütörtökig nem alakult ki a végleges álláspont ebben a kérdésben? Ki tudja?

Annyi biztos, hogy ez Fórum is tovább tágította a tájékoztatás körét, szó esett a lakosságot érdeklő, ám a magyar televízióban, rádióban, újságokban alig-alig említett ügyekről. Számomra is talányos azonban, hogy melyik műsor milyen mélységig hatol(hat) helyzetünk, gondjaink elemzésébe. A rádióközvetítésekből — például — egészen másfajta összkép alakult ki a hallgatókban az április végi megyei és fővárosi pártértekezletekről, mint a televíziós tájékoztatásra hagyatkbzókban. Igaz, a budapesti körzeti stúdióban már megkérdezték a gazdasági bajaink elhatalmasodásakor irányító, a gazdaságpolitikában illetékes politikai vezetőt, hogy személy szerint mennyire érzi felelősnek magát az elmulasztott vagy hibás döntések miatt? El kell jutnunk oda, hogy — az effajta műsorokban is uralgó általánosságok helyett — a riporter konkrét ügyekre, elhatározásokra, intézkedésekre is rákérdezzen, ha pontosak értesülései, korrektek kérdései, akkor nem az ő széke kerül veszélybe, hanem azé, akinek a nézők előtt is nyilvánvalóvá vált hibája, alkalmatlansága.

Végülis örültünk a Sándor István által jól vezetett Fórumnak.

* * *

A tavaszi kifáradásról írtam és még csak nem is említettem a kiváló külpolitikai műsorokat, a május elsejéhez, az anyák napjához kötődő adásokat. Még a gyengébb heteken is akad nézni és látnivaló.

Heltai Nándor