Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-20 / 119. szám
1988. május 20. • PETŐFI NÉPE • 3 TKÖZNAPOK A gépmester nem adja fel BERTA ZOLTÁN 1975-ben szerezte meg autószerelő szakképzettségét, egy évig dolgozott a kiskunhalasi Volán-kirendeltségnél. Nem tudta megszeretni szakmáját. A városban abban az időben hozták létre a jelenleg Texcoopnak nevezett kötöttárugyárat. Szép jövőt jósoltak a cégnek, ahová tömegesen vették fel a munkavállalókat. Az új üzem Berta Zoltánt is csábította, ám mikorra jelentkezett, a műszaki beosztások mind gazdára találtak. Kínáltak viszont kötőmunkát: Berta Zoltán vállalta. Tévedés azt hinni, hogy ez csak nőknek való — mondja most a kérdésemre. — A férfikötő jobban ért a géphez, könnyebben boldogul a munka technikai részével. Ha elromlik a gép, a kisebb hibát kijavítja és dolgozik tovább, a nők viszont leállnak ilyenkor. Igaz, abban meg jobbak a férfiaknál, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a minőségre — érzékük is van hozzá —, ezért szebben dolgoznak. Kezdetben sok férfikötő volt a gyárban, én is öt évig dolgoztam ebben a beosztásban. Hét éve vagyok gépmester. Alapvető feladatom az, hogy a gépeket beállítsam a tervezett mintának megfelelően. A volt autószerelő végül is ezt a feladatot megszerette: sok munkasikerben volt része, amióta itt dolgozik. De másféle értelemben is ebben a kollektívában tudta megvalósítani önmagát. — Egy évvel később, hogy ide kerültem, megválasztottak KISZ-titkárnak. Gyönyörű évek következtek a „pezsgő KISZ-élet” jegyében. Szinte állandóan együtt voltunk, tevékenykedtünk. Rengeteget mentünk kirándulni, s hogy legyen rá pénzünk, papírt gyűjtöttünk, s hogy legyen hol pihenni, társadalmi munkában faházat építettünk stb. Meggyőződésem, hogy a fiatalok imádnak csavarogni, együtt lenni, csak legyen valaki, aki meg tudja szervezni az értelmes programokat. Mi volt a legjobb akkoriban? Az, hogy én is jól éreztem magam, meg az is,’ aki velem volt. Öt évig tartott életemnek ez a csodálatos korszaka: 1982-ben elvittek katonának. Amikorra leszereltem, minden megváltozott. A társaság egy része kicserélődött, de a régiek is mintha mások lettek volna már. Én úgy jöttem vissza dolgozni, hogy bennem még elevenen éltek a közös programjaink élményei. A többiek mindent: engem is elfelejtettek. Mást választottak KISZ-titkárnak. — Sajnálja? Sajnálom, mert valami szépnek lett vége. De annak, hogy a fiatalok hiegváltoztak, külső okai vannak elsősorban. Most már én is nehezen tudnék közös programokat szervezni; munka után mindenki rohan haza, hogy még idejében elkezdhesse a pluszmunkát. Ezt teszem magam is. — Pedig még most is van társadalmi megbízatása. — Szakszervezeti főbizalmi vagyok, emellett tagja a pártalapszervezetünk vezetőségének, a vállalati munkaügyi döntőbizottságnak. Azonban mindez együtt sem vesz el annyi időt tőlem, mint amennyit annak idején a KISZ vett el. — Mennyit keres itt, a gyárban? Általában havi 7200 forintot viszek haza. A feleségem négyezerötszázat. A hiteltörlesztés, rezsi együtt hatezer forint. Tehát ötezerhétszázból kellene hármónknak enni és ruházkodni. Ez persze lehetetlen, ezért azt csináljuk, hogy a konyhára valót a hobbikertben megtermeljük, a baromfit fölneveljük. A bátyámmal sertésbérhizlalást vállaltunk, így a vágnivalót is méghizlaljuk minden évben; ritkán veszünk húst a boltban. — Szórakozásra is kelI pénz!- Mi, akik azelőtt annyit csavarogtunk, a moziban szinte valamennyi új filmet megnéztünk, már jóformán sehová sem járunk. Mikor lenne rá időnk? A feleségem munka után elmegy a gyerekért az óvodába, bevásárol, megfőz, elvégzi a házimunkát, megfürdeti, lefekteti a kislányt, és már vége a napnak. Én a tv-híradóra se mindig érek haza, jó, ha nagy rohanva meg tudok fürödni a film előtt. Szombaton egész nap hajtunk, vasárnap délelőtt szintén. A vasárnap délutánunk szabad, nyáron előfordul, hogy kimegyünk a tóhoz. De inkább alszunk egy nagyot ebéd után, mert fáradtak vagyunk. Ezt nem panaszként mondom, hiszen magunk vállaltuk ezt az életmódot; a nagyobb lakásért, a nagyobb kocsiért, a színes televízióért. Hogy mindez luxus-e vagy sem, arról lehet vitatkozni. A lakásunkat mostanában cseréltük el két és fél szobásra — emiatt olyan nagy a hiteltörlesztésünk. De hát hármónknak túlzás ekkora lakás? Inkább az ára az, a fizetésekhez viszonyítva. Négytagú családnak pedig még szűkös is lehet. Két gyerekre vettünk fel szociálpolitikai kedvezményt, tehát eggyel még „tartozunk”. De a feleségem számára újabb terhesség veszélyes lehet, ezért nagyon meg kell gondolnunk. Két választásunk van jelenleg: vagy visszafizetjük a második gyerekre kapott támogatást, vagy az orvosoknak adjuk oda a pénzt... A szomszédban most ismét újabb textilipari üzem indul: a Levi’s amerikai —magyar vegyesvállalat. Nagyobb kereseti lehetőséget kínál a dolgozóknak, mint amit a Texcoopnál elérhet. Nem gondolt arra, hogy munkahelyet változtat? Én?! — kérdezi vissza Berta Zoltán szinte fölháborodva. De hiszen itt lettem ember, ennél a cégnél! Ismernek, becsülnek, számontartanak, kíváncsiak a véleményemre ... Havi ezer forinttal kapnék többet a szomszédban: ezért adjak fel mindent, amit eddig fölépítettem?! Itt dolgoztam, amikor még jól mentek a dolgok —, futottam volna el, amikor elkezdődtek a problémák?! Különben is, sok jel mutat arra, hogy kifelé haladunk a bajból... Almási Márta KONZÍLIUM GÖDÖLLŐN A juhtenyésztés gondjairól Nem szándékozunk gúnyolódni, az ágazat helyzete sokkal súlyosabb annál, semhogy tréfálkozhatnánk fölötte. A konzílium kifejezést mégis azért tartjuk helyénvalónak, mert a közelmúltban Gödöllőn megtartott juhtenyésztési ankét valóban több szempontból hasonlítható egy orvosi konzíliumhoz. Főleg abban a tapintatos véleménynyilvánításban, amellyel a juhtenyésztés jelenlegi helyzetéről beszéltek a meghívott előadók. Másrészt azért is, mert minden érdekelt, aki a juhászat termékeit hasznosítja vagy forgalmazza, és felelős az ágazat sorsának alakulásáért, részt vett az anké- ton. A tejipar tájékoztatójából megtudtuk, hogy —- bár tavaly már mindössze 3,8 millió literre csökkent a juhtej-felvásárlás (1984-ben még 5,8 millió volt) 1990-re mégis 10 millió litert igényelne az ipar. A kutatók kitűnő és a gyakorlatban jól hasznosítható, forintokban gyorsan megtérülő tenyésztési, takarmányozási és technológiai módszereket ismertettek. A hallgatóság megkönnyebbüléssel vette tudomásul a Gyapjú- és Textilnyersanyag-forgalmi Vállalat vezérigazgatójának, Zibür Antalnak a bejelentését, mely szerint a Pénzügyminisztérium által korábban 270 millió forinttal csökkentett gyapjúárdotációt — amelynek következtében április 1-jétől a gyapjú felvásárlási árát csökkentették más forrásokból biztosítani kell. A minden eddigi mélypont alá 4 csökkent juhállományról persze nehéz lesz lenyími a tervezett gyapjúmennyiséget. Erről így szólt az előadó: „A magyar gyapjú iránti kereslet összességében nem csappant, ez az igény várhatóan a jövőben is megmarad”. A gyapjúforgalmazás jövőjét illetően viszont úgy fogalmazott, hogy ha „a juhászat s így a gyapjútermelés felszámolódása bekövetkezik, a kérdésnek nincs jelentősége”. Továbbá, hogy „a gyapjú jelenlegi forgalmazási rendjének fenntartása indokolt”. Ezt a mondatot az előadás nyomtatott szövegében még alá is húzták. Ki érti ezt? A Terimpex vezérigazgatója, dr. Ránky László előadását a juhtermé- kek exportlehetőségeiről nagy érdeklődéssel várta a hallgatóság. Ebből az előadásból is az derült ki, hogy ez a népgazdaság számára rendkívül fontos — nettó devizatermelő —- kivitelünk is jelentős mértékben visszaesett már. Ennek egyik alapvető oka, „hogy az értékesítés szervezete a jelenlegi formájában nem felel meg a követelményeknek”. Az ágazat talpraállításá- nak módját egy — a Terimpex gesztorságával működő termeltetési és kereskedelmi táraság létrehozásában látják. Ennek a társaságnak juhvágóhidak, a nagyobb termelők, a jelenlegi forgalmazókon kívül más tsz-ek, állami gazdaságok, termelési rendszerek is tagjai lehetnének, a társaság tevékenységét pedig, döntési joggal, igazgatótanács irányítaná. így az export mégis egy kézben maradna, nem alakulhatna ki a „nyúlháborúhoz” hasonló piaci áranarchia, és mivel az igazgató- tanácsban a termelői szféra is jelen lenne, végre megvalósíthatná a termelés és az értékesítés régen vágyott összehangolását. Figyelemre méltó volt dr. Ránki Zoltánnak, az Állattenyésztési Kutatóintézet tudományos főmunkatársának felszólalása, aki hangsúlyozta, hogy „a juhtenyésztés válságának mai fokán eredmény csak olyan komplex intézkedéssorozattól várható, amely magában foglalja a tenyésztés és fajtapolitika alapvető átértékelését, a termelés hatékonyságának jelentős mértékű növelését, a forgalmazás intézményes érdekeltségi rendszerének alapvető reformját és a szabályozórendszer új alapokra helyezését”. Az ágazat ár- és jövedelemszabályozásához a következőket ajánlotta a döntéshozók figyelmébe: „a kedvezőtlen termőhelyi adottságú vállalatokban a juhtermékek támogatásánál az aranykoronát a szántó és a gyep együttes értéke alapján számítsák, elismerve ezzel az ágazat sajátos kötődését a gyepterületekhez.” Az előadó ezen kívül olyan árrendszer kialakítását látja célszerűnek, amelyet minden juhászati terméknél azonos módon képeznének, ami lehetővé tenné a világpiaci hatások érzékelését a termelők számára, de kiszűrné a gyors változásokat, időt adva a juhászainak az alkalmazkodásra a megváltozott körülményekhez. Itt tart ma a hazai juhtenyésztés. A jelek szerint az állomány felszámolása olyan rohamosan folytatódik, hogy rövid időn belül megkér- dőjelezhetővé válik nagyüzemi lét- jogosultsága. A kistermelés viszont nem lesz képes ellensúlyozni a termékkiesést. Mindenesetre, ha eddig nyereséget hozott iparnak és kereskedelemnek egyaránt egy állandóan veszteségekben fuldokló ágazat, akkor most azoknak is a pénztárcájukhoz kellene nyúlniok, akik eddig hasznot húztak belőle. (MTI-Press) MÁSOK „ELDOBOTT RUHÁJÁBAN” Ipar a Szakmán Petőfi Tsz-ben Meghatározó a gazdálkodásban Az idegen, járatlan városlakónak Szelíd—Résztelek—Szakmár között először a táj nyugalma tűnik fel. Szembeötlő, mennyire kihaltak az utcák: (a- lun napközben nincs ráérő ember. A vidék más életfeltételeket kínál. — Miből élnek, hogyan boldogulnak a környék lakói? — erre kerestem és kaptam választ Szakmáron Vén Ferenc tői, a Petőfi Tsz elnökhelyettesétől. — Vidéken többnyire a helyi termelőszövetkezetek nyújtják az egyetlen megélhetési lehetőséget — válaszolta az elnökhelyettes. — A gyenge termőföldjeink és az állattenyésztésben tapasztalható bizonytalanságok azonban behatárolták lehetőségeinket. A kedvezőtlen adottságok már 1969—70-ben arra kényszerítették a szövetkezetei, hogy megpróbálkozzék tevékenységi körének szélesítésével. Szinte az elsők között alakítottunk ipari melléküzemágakat. Létesítettünk öntődét, sírkő-részleget, mozgó diagnosztikai állomást, varrodát, gyártottunk gépi tarhonyát, papírt és klingerit tömítőgyűrűt, kohászati segédanyagokat, géptisztító rongyot, megpróbálkoztunk pezsgős üvegek felújításával és mosásával, de van tápboltunk, vegyesboltunk, halboltunk, ben- zinkutunk, sőt újabban használtruhakereskedésünk is. Az olcsó munkaerő, a sok kézimunka-ráfordítás és az alacsony költségek versenyképessé tették vállalkozásainkat, de mindig más „eldobott ruháját, cipőjét” vettük fel, több-kevesebb sikerrel. A nyereség reményében máshol gazdaságtalannak ítélt és megszüntetett tevékenységeket folytattunk öreg, kiszuperált gépekkel. Megfordított ingázás Milyen eredmény származott a kényszerű ipari melléktevékenységből? — A korábbi évek nyeresége visszaáramlott az alaptevékenység minden területére. Ebből fedeztük például a 240 hektáros halastó kialakítását. Tavaly már felborult volna a szövetkezet pénzügyi egyensúlya, ha nincsenek ipari melléküzemágaink. Árbevételünk egyharmadát ugyanis az öntöde adta. Veszteségünk eddig még nem volt, azonban néhány gyenge évet már átvészeltünk. — Az előre kiszámítható nyereség elérése mellett egy másik nagyon fontos szempont is vezérelt bennünket. Az ipari munkahelyek létesítésével a falu népesség-megtartó képességét akartuk megőrizni. A hatvanas évektől még tőlünk mentek máshová dolgozni az emberek, de kialakult egy ellentétes mozgás és az öntődébe már hozzánk is járnak ingázók — mondta Vén Ferenc mintegy érzékeltetve a szövetkezet erőfeszítésének eredményét. Arra számítottam, hogy Szakmáron az utóbbi évek időjárása miatt gondterhelt, eget kémlelő mezőgazdákkal fogok majd találkozni. Meglepett a kezdeményező készség, hiszen itt az életben maradásuk érdekében már régen azt teszik, amit a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok most tanulnak: a rugalmas szerkezetváltást, a piaci igények követését. Csak jóval kiszolgáltatottabb helyzetben és alapvetően más környezetben. Ottjártamkor, késő délután választhattam: a háztáji spenótszedés és szállítás pillanatait, vagy pe• Csapolás a tsz-öntödében. dig az öntödét nézem meg. Az utóbbi mellett döntöttem. Az 50-60 főt foglalkoztató üzemmel Szarnék József gépészmérnök ágazatvezető ismertetett meg. „Irma, te édes!” — A kis magyar „népi kohót” egy cséplőgép-színből alakítottuk ki mesélte még az ajtóban állva, mert odabent a nagy zajtól nem értettük volna egymás szavát. — Az első csapolás 1970. február 19-én Zsuzsanna napon történt, ezért az első kúpoló kemencénket Zsuzsanna névre kereszteltük. Ezt követte a Dávid, majd idén májusban az Irma átadása. Kezdetben évente 200 tonna terméket állítottunk elő, jelenleg 2,5 ezer tonnát, amihez kétszer annyi nyersanyagot használunk fel. Az első gyártmányunk a W. C.-öblítőtartályok öntöttvas ellensúlya volt. Később rendelést kaptunk az NSZK-ból kádlábak gyártására, de az üzlet befulladt és igen kritikus éveket éltünk át egészen 1977-- ig. Ekkor rábukkantunk a Fővárosi Csatornázási Művekre, amely lekötötte kapacitásunkat, és anyagilag is támogatta fejlesztési elképzeléseinket. A fővárosi cég azóta is a legnagyobb vevőnk. A bejáratnál feltűnt a friss csapolással teli szállítótégely, ezért félbeszakítottuk a beszélgetést és követtük az öntés műveletét, amelyet begyakorolt mozdulatokkal Greksa Tamás végzett. A súlyos fedlapok és aknakeretek egy kirámoló asztalra kerültek, ahol a még izzó vasat András Attila és Szvélek Csaba kiszabadították a homokfortná- ból. A legnagyobb zajjal a homokkeverő és formázógépek dolgoztak. De én sem mehettem el addig, amíg meg nem ismerkedtem a legújabb kemencével, hiszen most „ő” lett a kedvenc. És ezt az itt dolgozók nem is titkolták, koromfekete oldalára rákerült a felirat: „Irma, te édes”. Mindenesetre az ormótlan, füstös alkotmányra András Istvánnak nagyon oda kell figyelnie, ha jó minőségű vasat akar csapolni. Ellenérzés nélkül — Nem volt mindig felhőtlen az ipari tevékenység fogadtatása — emlékezett vissza a kezdeti időkre Vén Ferenc. .— A mezőgazdasági munkákhoz szokott parasztgazdákban ellenérzést váltott ki az öntöde létesítése. Az emberek nehezen szokták meg a kötött munkaidőt. Az öntődében vezettük be elsőként a szabadszombatot, ez viszont a tagság körében okozott elégedetlenséget. Az iparban dolgozók biztos havi keresetre számíthattak, míg a mezőgazdasági munkások jövedelme a nyereségtől függött. Mára a különbségek kiegyenlítődtek. — Az öntöde már az első negyedévben teljesítette árbevételi tervének 45 százalékát, igaz két műszakban. Megfelelő piackutató munkával az idén is jó eredményekre számíthatunk — mondta az elnökhelyettes. — így az ipari melléküzemágaknak még sokáig meghatározó szerepe lesz a szövetkezet gazdálkodásában. Kisvágó Árpád IMPORT HELYETT EXPORT Termékskála-bővítés és gyártmány- fejlesztés eredményeként speciális varrócérnákkal jelentkezik a piacon az Albertfalvai Cérnázógyár. A nagy szakítószilárdságú cérnákat elsősorban a bőr- és a cipőipar igényli. Magyarország jelenleg mintegy 5-6 millió NSZK-márka értékben importál ilyen ipari fonalakat. A vállalatnál történt fejlesztés egyik célja, hogy ennek az összegnek mintegy 60 százalékát az itthon gyártott termékekkel váltsák ki, a későbbiekben pedig, a termelés teljes beindulása után exportra is lehetőség lesz. (MTI—fotó)
