Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-13 / 87. szám
J ia/Á I a D Előrejelzés az ország területére ma estig: Eleinte lL/v/Ji\l\í\iO országszerte derült, száraz, napos idő lesz, majd megnövekszik a felhőzet. Zivatar is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között, keleten 20 fok körül alakul. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xLiii. évf. 87. szám Ára: 1,80 Ft 1988. április 13., szerda ÜNNEPI ÜLÉS Negyvenéves a dunai hajózási egyezmény A dunai hajózás nemzetközi jogi alapjául szolgáló egyezményt hét Duna menti ország 40 éve írta alá Belgrádiján. A jubileum alkalmából a Duna Bizottság 46. ülésszakának keretében tegnap ünnepi ülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az ülésen a dunai országok delegációit közlekedési miniszterek Romániáét az ország budapesti nagykövete — vezették, részt vettek országaik Duna bizottsági képviselői, diplomatái és számos nemzetközi szervezet küldöttei. Az ünnepi rendezvénysorozaton első ízben ott voltak a nagykövetei azoknak az országoknak, amelyek vízi úton ösz- szeköttetésbe kerülnek a Dunával. így képviseltették magukat a Rajnai Központi Hajózási Bizottság tagállamai, Belgium, Franciaország, Hollandia, az NSZK, Nagy-Britannia és Svájc, a Duna-Odera Fiba vízi út térségéhől pedig az NDK és Lengyelország is. Az ünnepi ülést Venelin Kocev, Bulgária budapesti nagykövete, a Duna Bizottság elnöke nyitotta meg. A jubileum alkalmából Franz Schmid, Ausztria budapesti nagykövete, a Duna Bizottság titkára méltatta a belgrádi konvenció jelentőségét. Kiemelte, hogy a kölcsönös megegyezésen alapuló konvenció nem tesz kivételt, a Dunán minden ország számára szabad hajózást biztosít. A bizottság titkára beszámolt a dunai hajózás négy évtizedes eredményeiről, fejlődéséről. A Duna Bizottság fennállása alatt bebizonyította, hogy fontos fóruma Európában a nemzetközi együttműködésnek. A magyar küldöttséget vezető Urbán Lajos közlekedési miniszter a Magyar Népköztársaság kormányának megbízásából köszöntötte az ünnepi ülést, majd felolvasta Grósz Károlynak/d Minisztertanács elnökének a jubileumi ülés résztvevőihez intézett levelét. A kormány elnöke üzenetében megerősítette, hogy a Duna Bizottság keretei között, a Duna menti államok együttműködésében az elmúlt 40 esztendőben elért eredmények igazolták a belgrádi egyezmény létrehozásának céljait, az egyezményben részes államok törekvéseit. Napjaink nemzetközi politikai és gazdasági változásai, a né- (Folytatás a 2. oldalon) Ápolónők lesznek Egészségügyi szakiskolások országos tanulmányi versenye 9 A versenyzők írásbeli feladatokat oldanak meg. Az idén Kecskemét adott otthont az egészségügyi szakiskolai tanulók országos szakmai tanulmányi versenyének. A hétfőn kezdődött kétnapos vetélkedőre az ország legjobb egészségügyi szakiskoláiból érkeztek tanulók, hogy számot adjanak a három év alatt szerzett tudásukról. Az ide eljutott 25 versenyző — köztük három kecskeméti — már két fordulón vett részt sikeresen, így a döntőben mint a szakma legjobbjai mérhették össze erejüket. A vetélkedő háromórás írásbelivel kezdődött, melyen a versenyzők elméleti feladatokat oldottak meg. Ezután azt kellett bizonyítaniuk, hogy ismereteiket a gyakorlatban is tudják-e alkalmazni. A kórházi szobává átrendezett tanteremben a leendő ápolónők a betegápolás, a csecsemőgondozás és az elsősegélynyújtás egy-egy mozzanatát mutatták be. A verseny második napján szóban is beszámoltak szakmai ismereteikről. A vetélkedő eseményeit a felkészítő tanárok is figyelemmel kísérhették videokamerák segítségével. Az izgalmas verseny a tegnap délutáni eredményhirdetéssel zárult. A legtöbb pontszámot Pá- tyerkó Angéla, a szegedi Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakiskola tanulója szerezte. A küzdelem 2. helyezettje a nyíregyházi Molnár Ildikó lett, a 3. díjat pedig Halász Andrea, a budapesti Balassa János Egészségügyi Szakiskola tanulója nyerte el. A kecskeméti diákok is sikeresen szerepeltek. Menyik Gabriella 4. helyezést, Fekete Anita 9. helyezést ért el. A tanulmányi verseny első tíz helyezettjének a tanév végén már nem kell képesítő vizsgát tennie. A vetélkedőn részt vevők igazi jutalma azonban az volt, hogy elismert szakemberek előtt bizonyíthatták: a szakma iránt érzett szere- tetük és alapos felkészültségük alkalmassá teszi őket az ápolómunkára. B. M. SE\ ARDKADZE ÉS SHL LTZ RÉSZVÉTELÉVEL Holnap írják ala az afgán—pakisztáni megállapodást GENF Eduard Sevardnadze is részt vesz az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezéséről létrejött megállapodások ünnepélyes genfi aláírásán — jelentette kedden a TASZSZ szovjet hírügynökség. Előző napon Washingtonban bejelentették, hogy a csütörtöki ünnepélyes aktuson az Egyesült Államokat George Shultz külügyminiszter képviseli. Az AFP francia hír- ügynökség egy genfi híre szerint az afgán—pakisztáni megállapodásokat Abdul Vakil afgán külügyminiszter és Zain Nurani pakisztáni külügyi államminiszter fogja aláírni. Jelen lesz Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára is. A megállapodáscsomagban négy dokumentum van. Ebből kettőt ír alá a Szovjetunió és az Egyesült Államok: az egyik a két hatalom által nyújtandó nemzetközi biztosítékokról szól, a másik pedig a megállapodás egyes elemei közötti kölcsönös összefüggéseket taglalja, ez foglalja magában a szovjet csapatkivonás menetrendjét is. Ez utóbbit aláirja az afgán és a pakisztáni miniszter is. Két dokumentumot csak az afgán és a pakisztáni miniszter ír alá: azt a megállapodást, amelyben Pakisztán és Afganisztán kötelezi magát, hogy nem avatkozik bele a másik belügyeibe, és tartózkodik az intervenciótól, illetve a negyedik megállapodást, amely szerint a két szomszédos országnak kedvező feltételeket kell teremtenie a menekültek önkéntes hazatéréséhez, továbbá megfelelő mechanizmust létrehoznia a megállapodások betartásának ellenőrzése céljából. Hazánkba látogat Nyikolaj Rizskov A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívására április 18. és 20. között hivatalos baráti látogatást tesz a Magyar Népköz- társaságban Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. (MTI) Tavaszodik Szinte zeng a határban a tavasz, míg a szem ellát, mindenütt mozgás van. Itt a cukorrépa alá vegyszereznek, ott a vetőgépek hátán állva figyelik az emberek a földbe hulló magokat, amott a bab és a csemege- kukorica alá készíti a magágyat a kombinátor és a simító. A korai borsók sorolnak és a fóliák alatt is kelnek a paprika- és paradicsompalánták. A harsogó- an zöld őszi kalászosokat már fodrozza a szél. Úgy mondják, akkor várható jó búzatermés, ha május elején a holló el tud bújni a gabonában, most, egy hónappal korábban, ha nem is a holló, de egy kisebb testű madár már láthatatlanná válik a szépen erősödő növényben. A szőlőkben piros, kék fej kendők emelkednek-süllyednek a kapavágás ritmusára, de felfeltűnik a hobbikban jó néhány tréningruhás alak is. Ünnepi rózsaszínbe öltöztek a barackfák, hogy illendően fogadhassák a méhek hódoló látogatását, és az erdők fáinak kopasz ágain fel-felsejlik a levelek zöld selyme. • A Dusnoki Munkás- Paraszt Termelőszövetkezetben az áttelelő spenótot kapálják az asszonyok. • A Soltvadkerti József Attila Tsz-ben negyven hektáron vetnek takarmány borsót. (Tóth. Sándor felvételei) Önállóság - ellenőrökkel Megkezdődött az IPU konferenciája Hétfőn a guatemalai fővárosban megnyílt az Interparlamentáris Unió 79. konferenciája. Az értekezleten több mint 90 ország parlamentjének képviselői vannak jelen. A résztvevők egyebek mellett a béke megőrzésének és erősítésének kérdéseivel, valamint környezetvédelmi problémákkal foglalkoznak. Kuvait nem enged a géprablóknak Az elnök elkeseredetten csapott öklével a levegőbe: — Ez nem lehet igaz — sziszegte —, ez egyszerűen elképesztő! A tsz vezetőjét körülálló műszaki emberek szintén tanácstalanul bámultak ki az ablakon. Az úton már csak a porfelhő látszott, a kocsi, amely a hatóság ellenőreit vitte, már egy másik tsz felé robogott. — Ezek szerint úgy, ahogy van, bontsuk le az egészet? — sistergett az elnök, széttárva karjait. A mozdulat irányában, körben a régi szociális épület új toldalékrészének falai látszottak. Meghúzódtak a félhomályban, mintha maguk is éreznék: valami miatt rösiellkedniök kell. Kétségtelen, miattuk gyűlt meg a tsz baja a hatósággal. Mert hogy gyári faelemeket vettek, leértékelve, olcsón a Tüzép-telepen, amiből aztán otthon új étkezdét csináltak. S most az egészet megkérdőjelezte az átvevő bizottság. — De miért nálunk, és miért nem a gyártónál és a forgalmazónál?—fújt nagyot a főmérnök, aki tudta már, hogy nehéz időnek néz elébe maga is, írhatja majd sorra a följegyzéseket. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, a törvény- és törvénymódosítási javaslatok vitájában több képviselő is szólt a hazai vállalat- és szövetkezet-ellenőrzési gyakorlatról. Ám ezúttal nemcsak a vele kapcsolatos bürokráciáról— amely hazai földjeinkben úgy látszik, túlságosan is mély gyökereket eresztett—, hanem magukról a vizsgálatok alapját adó normatívákról. Arról, hogy jóllehet nincs bennük semmi kivetnivaló, s nagyon is üdvözlendő követelményeket támasztanak, csak hát az egyes rendelkezések megfogalmazói olykor mintha teljesen eltávolodtak volna a mai itthoni gyakorlattól. Előírják, hogy csak ezt vagy azt az anyagot lehet felhasználni, de a „csak" mögött nincsen—semmi. Az előírthoz nem lehet hozzájutni, tartós hiánycikk. Az építők folytatni szeretnék beruházásaikat, felhasználva hozzá mindazt, ami kapható, viszonylag olcsó és a célnak —- szerintük — tökéletesen megfelelő. Végtére is olyan termékekről van szó, amelyeket a gyártónál vagy a forgalmazónál — lehet, mindkét helyen — egyszer már valaki vagy valakik ellenőriztek. S ilyenformán okkal-joggal bízhatnak is a megvásároltakban, s abban, hogy azok használhatóságát, a szabvány előírásait nem a lánc vér gén, a vásárlónál találják majd nem megfelelőnek. Vagy ha csak egyszerűen túlzott szigorról van szó, hát ezt végképpen nem tartják indokoltnak manapság a vállalati-szövetkezeti körökben. Ott ugyanis a fejlesztésekhez kapott nagyobb önállóságot szeretnék úgy értelmezni, hogy az kiterjedjen a műszaki döntésekre is. Igen, a képviselők arról is szóltak: napjainkban minden eddiginél jobban kell számolni a realitásokkal! Ha az üzemi konyhán háromfázisú helyett történetesen kétfázisú villanytűzhelyet használnak azért, hogy felmelegíthessék az állattelepek személyzetének ebédjét, hát nem okvetlenül szükséges emiatt jegyző- könyvezgetni. S bírságolni akkor, ha a műemlék irodaház tetején, alkalmi megoldásként, másfajta cserepet 'használtak föl, az előírásoshoz ugyanis az egész országban nem jutottak hozzá, a padlástér viszont már beázott. A parlamenti vitában az ellenőrzés mai gyakorlata talán azért is vetődött föl szokatlanul éles hangnemben, mert a termelőszövetkezeti törvény immár valóban nagy önállóságot kínál a termelőknek a gazdálkodás csaknem minden területén, miközben nem kevesebb, mint harmincöt szerv folytat nálunk vizsgálatokat. Az ellenőrzések tételes jogai terén a parlamenti vita változást nem hozott. Am az ott elhangzottak is nagyon világosan tükrözték: a normatívákat rugalmasabban kellene kezelni, alakítani. A parlament által is jóváhagyott nagyobb önállóság, teljesebb mozgástér kétségkívül társadalmi igényt is tükröz, ennélfogva a túlméretezett bürokrácia, a hatósá- gosdi nem kötheti gúzsba a rendeleket végül is jószándékkal végrehajtani igyekvőket. Jászonyi Ferenc A kuvaiti külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy országa még akkor sem enged a géprablóknak, ha emiatt esetleg több túsz is életét veszti. Szabah el-Ahmedel-Dzsábir el-Szabah a kuvaiti fővárosban megrendezett kétnapos iszlám értekezlet befejezése után tartott sajtóértekezleten nyilatkozott. Elmondása szerint a kuvaiti Boeing elrablói kilencen lehetnek, valamennyien arabok. Hozzátette, hogy a terroristák közül négynek bahreini, háromnak iraki, egynek pedig kolumbiai útlevele van — mind hamis. A géprablók mindegyike legalább pisztollyal és kézigránáttal van felszerelve. A terroristák múlt kedden térítették el a kuvaiti légitársaság Bangkokból Kuvait felé tartó gépét, amely először egy északkeletiráni városban szállt le, majd háromnapi veszteglés után pénteken a ciprusi Larnacára repült. Azóta a géprablók két túszt megöltek, mindkettő a kuvaiti fegyveres erők tagja volt. A gépeltérítők célja az, hogy elérjék 17, Kuvaitban bebörtönzött terrorista szabadon bocsátását. Újságírók rákérdeztek arra, hogy a biztonsági szolgálat emberei esetleg megrohamozzák-e a Larnaca repülőterén álló óriásgépet. A kuvaiti külügyminiszter erre azt válaszolta, hogy a ciprusi hatóságok dolga eldönteni azt, vajon élnek-e ezzel az eszközzel. A kétnapos iszlám értekezletre rányomra bélyegét a túszdráma. A tanácskozás napirendjén eredetileg az iraki—iráni háború, az izraeli megszállt területeken kirobbant palesztin felkelés, az afgán rendezés, valamint a Meccában, a zarándokok között tavaly kirobbant összetűzés kérdése szerepelt. Az értekezletről kiadott záróközleményben a résztvevők a gép- eltérítéssel kapcsolatban határozott támogatásukról biztosították Kuvaitot és nemzetközi erőfeszítéseket sürgettek a túszok kiszabadítása érdekében. A kuvaiti gép elrablói tegnap közölték: meghosszabbítják a repülőgép feltöltésére megadott határidejüket. A pilótafülkébe vittek egy túszt, aki rádión keresztül kérte a kuvaiti kormányt: engedjen a terroristák követeléseinek. Arafat palesztin vezető kuvaiti sajtóértekezletén közölte: ameny- nyiben a légikalózok folytatják a túszok meggyilkolását, a PFSZ beszünteti közvetítői misszióját. A PFSZ VB elnöke megerősítette: kapcsolatban áll az algériai hatóságokkal, mivel a terroristák még korábban azt követelték, hogy a 747-es Algírba repülhessen tovább. A politikus is csatlakozott azokhoz, akik szerint a gépeltérítők még nem ismert módon — kapcsolatot tartanak a külvilággal. Valószínűleg rádión keresztül kapnak utasításokat.