Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-27 / 99. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 27. Babamúzeum Bujákon Mindinkább kiveszőben van hazánkban a népviselet. Olyan tájegységeken is, ahol egy emberöltővel ezelőtt még az egész település lakossága őrizte öltözködése hagyományait, ma már csak az idősebbek viselnek a tájegységre jellemző ruháza­tot. A Nógrád megyei Buják is lassan átveszi korunk szokásait, s a színpompás palóc ruhák csak ilyen — a Zsuppányi Ferencné által felöltöztetett — babákon lesznek megtekinthetők. Piriké néni babái egyébként nem csak Bujákon népszerűek: több került belőlük Ausztriába, sőt a tenge­ren túlra, az USA-ba, illetve egy a tőlünk nagyon távoli konti­nensre, Ausztráliába is. (MTI Fotó: H. Szabó Sándor) BAJAI PÉLDA A KÖVETKEZŐ ÉVAD MŰSORAIRÓL BÉRLETEK MÁR IGÉNYELHETŐK A kecskeméti színház tervei Zene és ifjúság Zenekultúránk állapota, fejlesz­tése nem magánügy napjainkban. Nagyon jól tudják ezt Baján is. A puna-parti városban rendezett tavaszi zenei napok, koncertek is erről tanúskodnak. Ifjú zenetaná­rok, meghívott művészek lépnek föl, hogy ízelítőt adjanak a nagy, az igazi zenéből. Mégis úgy tűnik, hogy napjaink­ban a rohanó élettempó, az érté­kek káosza, az elanyagiasodás, bi­zonyos területeken észlelhető aránytévesztés miatt, mintha egyre kevesebb időnk (és pénzünk) lenne a kultúrára, a kulturálódásra. Igen. nagy általánosságban ez a helyzet. Érdemes azonban alapo­sabban szemügyré venni, mi rejlik az általánosságok, a kultúra iránti, esetenként tömeges igénytelenség mögött vagy inkább e mellett. Mert (szerencsére) mindig is vol­tak, és vannak olyanok szép szám­mal, akik érdeklődnek a művésze­tek iránt. Jó néhány koncert, komolyzenei produkció tanulsága arról győz meg bennünket, hogy Baján példá­ul a fiatalok nem csupán a „rock­isteneknek” hódolnak. Napjaink­ban egyre több szó esik ifjúságunk esetleges szubkultúrájának a kiala­kulásáról. Egy olyan kultúráról. arpely értékorientációban a követ­kezőket tükrözi: társadalmunkban a fiatalok anyagi jóléte egészen el­fogadható szintű, ám ami a lélek felügyeletét illeti: a szellem kondi- cionáltsága bizony súlyos hiányos­ságokat mutat az ifjúság körében. A koncertlátogató ifjak között természetesen a zenét tanulók, a zenét kedvelő általános iskolások és a tanítójelöltek vannak túlnyo­mó többségben. Az utóbbiak egyre fokozottabb érdeklődése meg­nyugtató garanciául szolgál arra, hogy a zenei nevelés a legkisebb korosztályokkal végzett munká­jukban gyümölcsözik majd. Ez nagy jelentőségű oktatási-nevelési gyakorlatunkban, hiszen a zenei nevelést nem lehet elég korán kez­deni. Itt kell megjegyezni, hogy maga Kodály Zoltán is fölülvizs­gálta az erre vonatkozó nézetét, s ennek megfelelően, egy párizsi UNESCO-konferencia után haza­térve, már nem az volt a vélemé­nye, hogy zenére a gyermeket ki­lenc hónappal világrajötte előtt kell nevelni. Továbblépett a zenei nevelés fontosságának megítélése során, s azt hangoztatta, hogy ezt a nevelést kilenc hónappal az anya megszületése előtt kell elkezdeni, mert ha az édesanya semmi muzi­kalitást nem tud gyermekének átadni, máris nehézségek támad­nak. Nagy zenepedagógusunk, zene­szerzőnk a muzikalitás, a művészi- ség terén fölmerült nehézségekre gondolhatott elsősorban. Azon­ban nem kétséges, hogy a zenének fontos szerep jut a mindennapok­ban, abban, hogy életünk harmo­nikus, kiegyensúlyozott legyen. Természetesen, nem mindig egy­szerű, közvetlen módon érzékelhe­tő a zene hatása. Gondoljunk szí­vünk zenéjére, ami voltaképpen egyenletes ritmusú dobbanásokból áll. Milyen szomorú és tragikus következménnyel járhat, ha ez a ritmus megtörik. A zeneművek mindégyik'é'így vagy úgy létezés sünk állapotait fejezik ki. Jobban eligazodik tehát a valóságban az, aki szereti, ismeri a zenét. Nem nehéz napjainkra aktuali­zálni azokat a gondolatokat, ame­lyeket a Milton Elveszett paradi­csom című műve alapján született Haydn-oratórium fejez ki: a har­cosok megénekelték hőstetteiket és elsírták vereségeiket, panaszukat, melyek szerint hősi magatartásu­kat megtörte az erő és a véletlen hatalma. A zene és a beszéd kelle­mes varázsa enyhített szenvedései­ken, reményt keltett bennük, szí­vüket kitartásra, türelmes helyt­állásra gyújtotta. Magocsa László Május végén befejeződik a kecskeméti Katona József Szín­ház 1987/88-as évadja. Ez per­sze nem jelent még pihenést a művészek számára, hiszen júni­usban egy hónapot Baján vendé­geskednek. A Pygmaliont 1-jén és 2-án játsszák, a Luxemburg grófját pedig hét egymást köve­tő napon mutatják be. Németh László Az áruló című drámáját június 10-én láthatja a bajai kö­zönség, ezt követően ismét az operettbarátok válthatnak je­gyet az évad egyik legsikeresebb produkciójára, a Bál a Savoy- ban-ra. E revü-operettből kilenc előadást tart a kecskeméti tár­sulat a Sugovica-parti városban. Június 20-án és 21-én az Othel­lo, 22-én a Maszlag, 23-án a Tacskó lesz soron. Az első nyári hónap hátralévő részében a Má­ria főhadnagy című operetten szórakozhat a közönség. A ven­dégjáték színhelye a József Atti­la Művelődési Központ lesz. Az 1988/89-es színházi évad mű­sorterve is elkészült már. A Kato­na József Színházban október 7-én tartják majd az első premiert. Zila- hy Lajos Tizenkettedik óra című darabját viszik színre. A rendező Lendvay Ferenc lesz, főbb szere­pekben Bárkinek Pétert, Fabó Györgyit, Orth Mihályt és Ambrus Asmát láthatják majd. Október 21- ére is terveznek bemutatót, mégpe­dig Kálmán Imre nagy sikerű ope­rettjét, a Cirkuszhercegnőt. Rende­ző: Hegyi Árpád Jutocsa, szerep­lők: Nagy Annamária, Csizmadia László, Turpinszky Béla, Csombor Teréz, Maronka Csilla, Latabár Árpád és Pál Attila. A Kelemen László Kamaraszínházban októ­ber 14-én lesz az új évad első be­mutatója. Guy Foissy Krik (Az öböl) című művét Angyal Mária rendezésében láthatja majd a kö­zönség. A két szereplő: Lőrinczy Éva és Vitéz László. Október 28- ától Német László Szörnyeteg cí­mű drámája lesz műsoron. Rende­ző: Nagy Attila, s a főszerepben ugyancsak vele találkozhatunk, a A távolsági buszállomás ár- 2T kádja alatt mélázik az öreg parasztember. Kalapja a térdén, azt fogja egyik kezével. A má­sikkal meg csomóba gyűrt zseb­kendőt szorongat. Tört fényű kék szeme alig mozdul. Mintha csak arra figyelne minden ideg­szálával, mikor csordul annyi iz- zadságcsepp fehér homlokán, erősen kopasz feje tetején, hogy érdemes legyen felitatni a ken­dővel. Időnként megtapintja fél fara alatt a padot, aztán arrébb ül. Betyár melege lehet a vastag fekete posztóruhában, meg a ré­gi, de kímélt boxcsizmában. Csuhészatyor a lábánál. Oda- o'danyúl a fogójához. Egészen megrendül, mikor csendességéből egy ilyen furcsa kérés zökkenti ki.----- Alljonhmár fel egy kicsit, hallja! Ránéz az előtte dülöngélő ma­gakorabeli emberre, aki valami iparosféle lehetett, míg fiatal volt. Most roggyant a térde, fé­nyes görbebotra támaszkodik, s megereszkedett képén, zavaros szemén látszik, hogy jól beszí­vott. Ezt észreveszi rajta az öreg paraszt is, talán éppen ezért en­gedelmeskedik a különös pa­rancsnak. Mert már olyan a hangsúlya az ismétlődő felszólí­tásnak . — Álljon hát fel, na! A csizmás már áll. Meglepet­ten, kiszolgáltatottan. Szólni se szói, csak várja, mi következik. — Volt maga huszár, mondja? — f°8ja meS amaz a vállát, és vé­gigméri. Fentröl lefelé. — Fordul­jon csak meg!:— serdíti a hátánál tolva. — A csizmájáról látom, hogy huszár volt kend. . . Fáin görbe lá­ba van, hallja. — Az voltam, de nem sokáig ... Fél esztendő múlva leszereltek Nyí­regyházán, mert belém esett a tüdő- baj ... — válaszolja a másik öreg, mintha köteles lenne pontosan be­számolni. — A csizmája ... Az tűnt fel, a csizmája — áll egyre bizonytala­nabbul az iparos külsejű, a lába kö­zé keveredett görbebotba kapasz­kodva. — Én is huszár voltam, tud­ja? Az volt ám az igazi katona! Hu­szár!— rebegi csupa „nagybetűvel” a szót. Majdnem áhítatosan. — Na, csak ezt akartam tudni. Leülhet — nyomja vissza erővel a fekete ruhást, aki még a kalapját is úgy szorította már a combjához, mintha tiszticsákó volna. Az ittas exhuszár eltámolyog. De alig jut tíz méter messze, egy közeli pádról másik vendég sattyog oda helyette. Fiatalabb kettőjüknél, bár az ő arca is ráncos, és sok ősz szál van a hajában. Nála sárga, „kiszál­lási” aktatáska van. Alaposan kidu­dorodik a nagy elemózsiáscsomag a félig húzott cipzárnál. De mintha az ö szeme is túlságosan csillogna. Fél­hangosan érdeklődik. — Mit akart az magától? Az idős paraszt kalapja alá tolt zsebkendőjét mozgatja a fülénél. Szaggatottan elmondja. Amaz a térdére csap. — Ugye, huszár?... Csak jól hallottam én . . . Engem kérdezhe­tett volna, hogy milyen is volt a huszárezrednél. — Leül az aggas­tyán mellé. — Tizenkilenc évig vol­tam huszár. Pesten az első huszár­ezrednél. Huszár őrmester lettem, mert szerettem a lovat. Szinte szür- csöli a kedves szót: huszár. Annyit ismétli. Eddig gyanakvón méregette a kalapos az új szomszédot, akinek úrias öltözete nagyon ellentmondott az állításának, hogy huszár őrmes­ter lett volna valaha. De most olyan megdicsöült ábrázattal ejtette ki a szót — „lovat” —, hogy egyből hin­ni lehetett neki. — Tudja, míg újonc az ember, nagyon nehéz a huszárnak. Hajnal­ban már csutakol... Meg, mikor zabolni kell azt az özön vérmes jó­szágot. Majd szétrúgják a jászlat, a strajfát, meg az embert is, míg kö­zéjük tud furakodni a zabbal... Sehol se bántak olyan keményen az újonccal, mint huszáréknál. Tudja? Fél éven át minden áldott nap leg­alább három pofont kaptam egy szakaszvezetőtől. Piszkos, gané alak volt. . . Nem számított rá a marha, hogy egyszer megfordulhat a kocka. Elmúlt az újoncidö, akár­milyen gyötrelmesen Js ... Aztán iskolára kerültem. Őrmester let­tem. A szakaszvezetőurat meg elbo­csátották, de csak a továbbszolgá­latból. . . Mikor jött a háború, behívták. Ahhoz a hadtesthez, ahol én is szolgáltam. Na meg­állj gyönyörű! — fentem rá a fogam. De akkor valahogy meg­úszta. Nem került a kezem alá . . . Addig-addig, hogy pro­tekcióval leszerelt. Később csak berukkoltatták. Megint fel akarta magát men­tetni, csakhát bejött a felesége, és titokban kérte, hogy hagyják bent az urát, mert kegyetlenül bánik vele, meg a négy gyerek­kel. Üti, zavar ásszá őket éjsza­kánként, őt meg állandóan veri. Szóltam a hadnagy úrnak, adja csak a kezem közé. A fronton is mellettem volt. Hányszor kérte, ne osszam be felderítésre, mert így fáj a vesé­je, meg úgy. Igen? Akkor nem fájt, mikor engem pofoztál, meg fél napokat guggoltattál a nye­reg tetején? Azért is mindig a felderítésre küldtem. Ott is pusztult el. De sose bántotta a lelkiisme­retemet, elhiheti... Mocskos ember volt. Ezt már kidülledt szemmel, szinte fogcsattogtatva mondja. Az öreg paraszt irtózva mered rá. Majd felveszi a szatyrot, fel­áll, és mielőtt átmenne egy má­sik padra, lassan tagolja. — Maga se volt különb ... Tóth István • További operettek az új évadban! (Szoboszlay Péter rajza) KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ <£2Dßo9-lfi<f további szerepekben pedig Táltos Ritával, Szirmai Péterrel, Horváth Károllyal. A fentebb említett produkciók­ról ennyi már bizonyos. További nagyszínházi bemutatók: Schiller Stuart Mária, Kálmán Imre Csár­dáskirálynő, Dürrenmatt Fiziku­sok vagy Agatha Christie A vád tanúja, Fényes Szabolcs Maya vagy Aldobolyi Nagy György — Mikszáth — Görgey — Szenes Iván Szent Péter esernyője. A következő évadban műsoron tartják Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagy­operettjét is. A Kelemen László Kamaraszín­házban a már felsoroltakon túl Ar- buzov Kései találkozás című da­rabját vagy Fábri Péter Dunáról fúj a szél című művét (ez utóbbi a nagymarosi vízlépcső építésével KÉPERNYŐ ítéletidő Égetően időszerűnek minősítet­te Száraz György 1979 decemberé­ben bemutatott drámáját egyik kritikusa. A történelmi példabeszéd, ha le­het, napjainkban még időszerűbb. Keleti határainkon túl száz- és százezer férfit, nőt, gyermeket kor­látoznak emberi jogaik gyakorlá­sában csak azért, mert magyarok. Fogyatkozik a remény: az új, szo­cialista, vagy arra hivatkozó társa­dalmi rendszerekben rendeződnek közös dolgaink. A XIX. század tu­dati torzulásának tekintett nacio­nalizmus más térségekben már- már a világbékét fenyegeti. Meggyőzőbb, maradandóbb ha­tású tévéjátékot láthattunk volna, ha más drámai sűrítés érdekében a szerző eltekintett volna a történet hitelét, a mondandó lényegét nem érintő, a koncentrált szerkesztést nehezítő ténykörülményektől, a részletek hűségétől. A históriai sze­replők egy részét valódi nevén sze­repelteti, másokat eredeti kivol­tukra csak utaló elnevezéssel. A valódiság hézagain ki-kiszökken a dokumentumjátékok különös iz­galma, a drámai jellemalkotásnak tett engedmények meggyengítették a konfliktusokat. A történelemben kevésbé jártas tévéjáték nézői számára is más a tét, ha tudják, hogy Fejér Pál nem más, mint a kor egyik legművel­tebb magyarja, Vasvári Pál az egyik legnépszerűbb, mindenkép­pen legtávlatosabban gondolkodó márciusi ifjú. Mondhatnók, hogy az ő személyében a tiszta elvek üt­köznek az indulatoktól is fűtött gyűlölettel. Mivel az ítéletidő is továbbgon­dolkodásra késztet, föl kell tennem kapcsolatos alkotás) kívánják mű­sorra tűzni. Az évadváltás idején szokásos módon színészek jönnek-mennek. A kecskeméti társulatból többen máshová szerződtek. Ősztől vi­szont csak két művész lesz a Kato­na József Színház új tagja: a nem­rég Mária főhadnagyként bemu­tatkozott Csombor Teréz és Orth Mihály. Mindketten Győrből szer­ződtek Kecskemétre. Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervező ugyancsak a hírős város társulatát erősíti majd. A kecskeméti Katona József Színház 1988/89-es évadjának elő­adásaira bérleteket is lehet már váltani a szervezési irodában. A kamaraszínházi bemutatókra ezúttal nem hirdettek bérleteket. B. T. a kérdést: kinek is használtunk Vasvári Pál szörnyű pusztulásának tapintatos elhallgatásával: román fegyvertől kapott halálos sebet az életét a népek testvériesülésének szolgálatába állító ifjú tudós, Már­cius talán legszebb megnyilvánulá­sa. . Az író szándéka ellenére az íté­letidőből sem harsog eléggé egyér­telműen a fölismerés: még olyan nagy formátumú politikusok, mint Kossuth Lajos sem mernek szem­beszállni rosszul értelmezett nem­zeti érdekekkel, elfogultságaikkal. Hasztalan nyújtja egymás felé ke­zét láncú és Dragos, román nép­társai jövőjét másként elképzelő két vezető, hasztalan keresi a ro­mán Magheru tábornok meg Bal- cescu a magyar és a román érdekek közös nevezőjét, ha Kossuth csak „rabló csordáknak” mondja a fel­kelőket. Hiába a világjáró Hatvani Imre őrnagy becsületes elszántsá­ga, ha katonai beosztásának pa­rancsai, meg a románokban föl­élesztett féktelen, vad indulatok könyörtelenül bukásra ítélik az észérveken alapuló megbékélési kí­sérleteket. A körünkből sajnálatosan ko­rán eltávozott Száraz György írt jobb drámát az ítéletidőnél. Fon­tosabbat alig-alig. András Ferenc ezúttal is jó szemű rendezőnek bi­zonyult, de ki tudja, miért, ezúttal olykor engedett — hogyan is mondjam — a színpadiasság csábí­tásainak. Főként a helyzet és idő érzékeltetésére megjelenített mel­lékszereplők feledték, hogy a ka­merák előtt visszafogottabb já­tékstílus kívánatos, mint a teátru­mokban. Dragos szájába adta Száraz György üzenetét: „csak egy a bizo­nyosság, hogy tulajdon népének árulója az, aki itt gyűlöletet szít a másik ellen.” H. N. Huszárok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom