Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-27 / 99. szám
1988. április 27. • PETŐFI NÉPE 5 AZ ELSŐ HÓNAPOK TAPASZTALATAI Adóhatóság a Klapka utcában A Bács-Kiskun megyei adófclügyelöség alapvető feladata a kisiparosok. egyéni vállalkozók, magánkereskedők adóztatása. A l’el- ü'jyelőség korábban is létezett, ám nyilvánvalóan nem ekkora ügyelem középpontjában v égezte munkáját. Az állampolgárok egy része már akinek a béren és a fizetésen kívül egyéb jövedelme is van elsősorban itt találkozik az adóhatóságot, a jogszabályokat képviselő, többnyire ridegnek és könyörtelennek vélt ügyintézőkkel. adóbehajtókkal, revizorokkal. Sontodi Sándor, a megyei adófeliigyelöség v ezetője épp ezért alapkérdésnek tartja, hogy ügyfél és hiv atal között korrekt legyen a kapcsolat, s tevékenységüket bizonyos mértékig szolgáltatásnak is tekinti. Háromezren „hiányoznak” Az adófelügyelőségen mindennap nyolckor nyit az ügyfélszolgálati iroda. Tartanak ügyeletet szombaton is, ám úgy tűnik, az állampolgárok adóügyeiket is jobban szeretik munkaidőben intézni. Szombaton szinte csak véletlenül téved be egy-egy ember. Az adófizetők elsődleges dolga volt év elején, hogy bejelentkezzenek az új adónemekre, ez képezi ugyanis az adófelügyelőség további ténykedésének alapját. Eddig kilencezren jelentkeztek, holott tizenkétezernél is többen foglalkoznak a megyében valamilyen adóköteles tevékenységgel. Mintegy háromezren nem tartották fontosnak, hogy bejelentkezzenek. Az adófelügyelőség másik feladata, hogy az általános forgalmi adót visszatérítse az arra jogosult magánszemélyeknek. Ez érinti a vállalkozókat, a mezőgazdasági kistermelőket, valamint a lakásépítést és -felújítást végzőket. Utóbbiak januárban alig-alig keresték fel az ügyfélszolgálatot, márciusban viszont a kifizetett összeg már elérte a kétmillió forintot. Aki beviszi számláit, már aznap megkaphatja a pénzt, egy óránál többet nemigen kell várnia. Az adófelügyelőség tervei között szerepel, hogy hamarosan más városokban is elfogadják majd a visszaigénylést, nem kell ezért Kecskemétre utazni. Az ottani azonnali kifizetést egyelőre nem ígérhetik, bár előbb- utöbb.ezt js meg kell oldani. .Áltajábfin eredeti számlát fogadnak eí. Sajnos, sök a rosszul kitöltött, esetleg olvashatatlan számla, amit az ügyintézők kénytelenek visszaadni. Az igénylő nem tehet mást, mint hogy módosíttatja a kiállítóval. Akadtak, akik egy-két hét múlva a számla másodpéldányával is megpróbálkoztak, hátha újra kifizetik nekik a forgalmi adót. Hozzá kell tenni, hogy itt sem mindig az ügyfél vagy az eladó a hibás. A jogszabály csak a termékek meghatározott körére vonatkozik, ha ezek között nem szerepel az építő által felhasznált anyag, áru, akkor az ÁFA-t nem tudják visszatéríteni. A naplófőkönyv biztosíték Az országos tapasztalatokkal szemben, Bács-Kiskun megyében az év elején nem csökkent a kiskereskedők, kisiparosok száma. Az ipar átmeneti szüneteltetése sem jelentős. A mellékfoglalkozásban kisipart gyakorlók közül azok hagytak fel tevékenységükkel, akiknél összevonták a fő- és mellékjövedelmeket. Sokan viszont más, az adózás szempontjából kedvezőbb szervezeti formábán folytatják működésüket. Nagyon sokan ódzkodnak a napló- főkönyv vezetésétől. Az adófelügyelőség szerint nem érdemes idegenkedni még ha kissé bonyolultnak tűnik is eleinte —, mert a naplófőkönyv egyfajta biztosíték az adófizetőnek. Az ügyfél csak akkor kaphatja meg a kedvezményeket, az adómentességet, ha ő maga bizonyítja (könyvelése alapján), hogy jogosult erre. Árbevétele például nem haladja meg az évi százezer forintot. Indokolt esetben eltekinthetnek a főkönyv vezetésétől, a kisiparosok és kiskereskedők érdekképviseleti szervezeteinek javaslata alapján. Kifejezetten új feladat a láthatatlan jövedelmek feltárása és adóztatása. A viszonyítási alapot részben az úgynevezett vagyonnyilatkozat jelenti, amit a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint bárki önkéntesen adhatott március 31-éig. E nyilatkozat hiányában az adóhatóság öt évre visszamenőleg vizsgálhatja az adóalany helyzetét. Március végéig jócskán érkeztek be nyilatkozatok az adófelügyelőségre. A beküldők személye titkos. A tisztes adófizető becsülete A megyei adófelügyelőségen az optimális létszám helyett még csak százhuszonnyolcán dolgoznak. Néha szinte emberfeletti munkát végezve, mert naponta két-háromszáz ügyfél keresi fel őket. Az ügyiratforgalom sem éppen kevés, eddig kétezernél több határozatot hoztak, és kétszáz írásos tájékoztatót adtak ki. A felügyelőség céljai között szerepel, hogy elfogadtassa az adózást az állampolgárokkal. Korrekt és udvarias tájékoztatás, gyors, minél kevesebb bürokráciát igénylő hivatali eljárások — mindez igen megnyugtatóan hangzik. Csakhogy — ez pedig elsősorban nem a felügyelőség dolgozóin múlik — sok még a joghézag, a félreértelmezhetőség, a jogszabályok kiegészítésre, módosításra szorulnak. így sajnos még előfordul, hogy az ügyfélszolgálaton esetleg nem tudnak egy-egy speciálisabb kérdésre választ adni. Az adófelügyelőség vezetőjének megállapítása szerint ma nem a tisztes adófizető állampolgárnak van becsülete, hanem annak, aki különböző manőverekkel kibújik az adózás alól. Az adó hozzájárulás a költségvetéshez, végeredményben tehát mindnyájunk zsebéből húzzák ki a pénzt az ügyeskedők. Igaz viszont, hogy az adófizetői fegyelmet, tisztességet nem lehet parancsszóra vagy pusztán az „adózni márpedig kell!” jelszóval beleplántálni az emberekbe. Ha az állampolgár nemcsak az adózás formájáról kap pontos tájékoztatást, hanem arról is, mire fordítja a befolyt pénzt a költségvetés, akkor feltehetőleg az adóhatóságnak is köny- nyebb dolga lesz. Az adózás „nemszeretem ügy” marad ugyan, de mai életünk szükségszerű velejárójaként megpróbáljuk elfogadni. Magyar Ágnes A műszaki értelmiség megbecsülése Sok mindenben gondolkoznak másként hazánkban a jövőnkért felelős döntéshozók. Egyben azonban valamennyien egyetértenek: gazdasági és társadalmi fejlődésünknek egyik meghatározója az, képes lesz-e az ország műszaki értelmisége a termelés anyagiműszaki bázisát úgy mozgásba lendíteni, hogy az versenyképes, jó áron eladható termékeket hozzon létre. Ennek pedig az a feltétele, hogy a műszaki értelmiség körébe kreatív, alkotni vágyó és alkotni tudó emberek kerüljenek. Mert sajnos az is igaz: műszaki elmaradottságunk egyik oka az értelmiségi, ezen belül a műszaki értelmiségi munka lebecsülése, fokozatos degradációja. Az eredeti arány Ne hivatkozzunk most a felszabadulás előtti időkre vagy a kapitalista országok mai gyakorlatára, amely akár tízszeres bérkülönbséget is elismer a műszaki értelmiségi és a munkás fizetése, között. Maradjunk csak 1946-nál! Az új forint bevezetésekor a munkás és a műszaki értelmiségi átlagfizetése között 1 : 2-höz volt az arány. A különbség aztán folyamatosan kiegyenlítődött. Közben olyan anomáliák keletkeztek, hogy az érettségi nélkül egyetemre menő SZET- es hallgatók végzés után kevesebb fizetést kaptak, mint munkásfizetésük alapján megállapított ösztöndíjuk. Nem lehetett ez másként, hiszen a hetvenes évek vállalati kollektív szerződései egyértelműen kimondták: a munkások fizetésének gyorsabban kell növekednie, mint ahogy az alkalmazottaké, köztük a műszaki értelmiségéi emelkedik. Ez a folyamat — talán éppen a műszaki értelmiség lebecsülésének következményeként — tulajdonképpen addig ment, hogy a vállalatok konzervált elmaradottsága következtében országszerte a kereslet elsősorban a betanított és segédmunkások iránt nőtt meg. Ekkor ugyanis már a piacszerű viszonyok kezdtek uralkodni a gazdaságban, s a keresett foglalkozásokért magasabb béreket fizettek. Sőt, az is kiderült, hogy nemcsak a mérnöknél keres többet a szakmunkás, hanem a szakmunkásnál is a segéd- és a betanított munkás. Ekkor kezdtek csak olyan hangok hallatszani, hogy illő volna a szakértelmet az eddigieknél jobban megfizetni. A vállalatok azt is belátták, hogy új gyártmányokat piacra dobni, esetleg külső technikát alkalmazni csak úgy tudnak, ha alkotó munkát követelnek meg az értelmiségtől, s ennek megfelelően meg is becsülik ezt a réteget. Például, a Rába A felismerés — amelyet ma már a felső vezetés is magáévá tesz — azonban olyan időszakban következett be, amikor éppen a gazdasági fejlettség alacsony színvonala miatt nem volt lehetőség arra, hogy a műszaki értelmiségiek fizetésének rendezését központi pénzből finanszírozzák. Az irányító szervek vezetői hangsúlyozták, hogy a jövedelmek korrigálását a vállalatok csak saját erőből végezhetik el, ehhez külön béralapot nem kapnak. A műszaki értelmiség jobb megbecsülésének útján először azok a vállalatok indultak el, amelyek korábban is alkotónak tekintették a mérnököt. Például a Rábánál egyik évről a másikra bizonyos munkakörökben akár ötven vagy száz százalékkal is emelték a mérnökfizetéseket. Megbecsülésük jeléül és előlegezett bizalomként fizetést adtak azoknak a műszaki egyetemistáknak is, akik szerződésben vállalták, hogy a Rábába mennek dolgozni. A kezdő diplomások fizetését - a bruttósítás előtt —- 7000 forintban állapították meg. Figyelemre méltó tény: mindezek az intézkedések a vállalati bérgazdálkodásban nem okoztak gondot, feszültséget. Azt sem kell azonban elhallgatni, hogy e döntések előtt minden munkakört felülvizsgáltak. S ha úgy találták, hogy az ott dolgozó műszaki értelmiségi valójában nem végez alkotó munkát, olyan helyre (például az üzemszerű termelésbe) helyezték, ahol az addiginál jobban kamatoztatták felkészültségüket. így aztán valóban csak azok részesültek az új szemlélet forintban is kifejezhető áldásaiban, akik kreatív értelmiségi munkát végeztek. Fizetgetnek — dolgozgatunk? E két intézkedéssorral együtt modellértékű lehet ez a példa honi vállalataink előtt. Hiszen a műszaki értelmiség évtizedes lebecsülése azt is magával hozta, hogy e réteg felhigult. S mivel nagyon sokszor nemhogy nem díjazták, de nem is várták el az igazi alkotó munkát, közülük sokan évtizedekig a „fizetgetnek — dolgozgatunk” elv alapján tevékenykedtek. Sok vállalatnál arra döbbentek rá, hogy nem is olyan egyszerű a műszakiak megbecsülése, hiszen még azt sem tudták eldönteni, ki a kreatív műszaki. A Debreceni Gördülőcsapágy Művekben például egy szűk körű testületet divatos szóval élve, teamet — hoztak létre, hogy eldöntsék ezt a fogas kérdést. S ugyanúgy, mint az ország másik felén, a Rábában, itt is a valódi alkotókat részesítették nagyobb megbecsülésben. A magasabb fizetés, s ezen keresztül a műszaki pálya presztízsének növekedése következtében feltételezhető, hogy ismét vonzó lesz ez a hivatás, ismét a legkiválóbb fiatalok jelentkeznek a ma még távolról sem népszerű pályára. Természetes, hogy a vállalatok a nagyobb anyagi megbecsülés fejében a műszaki értelmiségtől jobb munkát várnak, alkotó, kreatív munkát, amely a műszaki haladás gyorsítását szolgálja. Gőz József DENATURÁLT KÖRNYEZETBEN ÉLÜNK A technikai fejlődés egészségügyi kockázata Napjainkban a tudomány eredményei sokkal szélesebb körben hatnak, és jóval rövi- debb idő alatt befolyásolják mindannyiunk életét, mint korábban. Sajnos — s ezt ma már nap mint nap tapasztalhatjuk —, ugyanilyen arányban nőtt az újdonságok egészségkárosító hatása, vagy legalábbis az a kockázat, amelynek ki-ki lakóhelye, mun- . kája, életkora, biológiai tűrőképessége szerint ki van téve. — Mikortól számítjuk azt az időt, amikor az ember túlságosan kiemelkedett természetes környezetéből és már- már brutálisan avatkozott bele a természeti folyamatba? — kérdeztük Predmerszky Tibortól, az orvostudományok doktorától, az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadójától. — Akár az ősembernél is kezdhetjük, aki az időjárás viszontagságai elől a barlangokba húzódott. Mindjárt szembe találta magát az ott élő állatokkal. Amikor megismerte a tüzet, hamar rájött, hogy a barlangban való tüzeléskor csakhamar elfogy az oxigén. A szabadban viszont, ha nem vigyáz, könnyen leég az egész erdő. Tehát már a legprimitívebb korszakban is felfedezte az ember, hogy az éremnek két oldala van. Igazán döntő változás akkor következett be, amikor az emberek tömegesen a városba kezdtek költözni. Elődeink ekkor szakadtak el jobban attól a közegtől, amely számukra évezredeken át élelmet, megélhetést nyújtott, s egyszeriben a maguk teremtette mesterséges környezetbe kerültek. Azt mondhatjuk, ma már az iparilag fejlett országokban szinte mindannyian denaturált környezetben élünk. Szennyezzük a levegőt, a vizet, az élelmet, s már szabványosítani kell, miben milyen arányú lehet az egészségre ártalmas anyag. Bármilyen műszaki fejlesztést hajtunk végre, bármilyen új anyagot vezetünk be, ez mindig egészségi kompromisszummal jár. Bizonyos mértékű kockázatot ugyanis kénytelenek vagyunk elfogadni. Ugyanígy vagyunk a különböző foglalkozásokkal is. Egy űrhajós munkájának veszélyességi mértéke nagyobb, mint egy mélytengeri búváré, ez utóbbié nagyobb, mint a bányászé, és így tovább. Vagy nézzük a közlekedést! Azt hiszem, balesetmentes közlekedésről beszélni maximalista elvárás volna. Sajnos, egy nyári hétvégén az ország útjain számolni kell — mondjuk — száz személyi sérüléssel, tíz halálesettel. A közlekedésszervezés oldaláról az a kérdés, mit kell tenni annak érdekében, hogy a kockázat csökkenthető, a segélynyújtás pedig a leggyorsabb legyen. Ugyanakkor a közlekedő ember figyelmes, meggondolt magatartásával nagymértékben csökkenti annak valószínűségét, hogy maga is az áldozatok közé kerül. • — Amit eddig említett, mind valamilyen hirtelen esemény során kialakuló egészségkárosodásra utal. Pedig a technikai fejlődés kedvezőtlen hatásainak jó része inkább lassabban következik be. — Magyarországon ma a halálokok körülbelül 75 százaléka a szív- és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedések számlájára írható. Ezek a károsodások huzamosabb idő alatt jönnek létre, és ebben a környezetromlásnak is szerepe van. Az egyént, amíg panaszmentes, lényegében semmi sem készteti arra, hogy megtegye, amit megtehetne a betegsége megelőzésére. A foglalkozási ártalmak elkerülésére, ahol ismerjük az előidéző okokat, igen fontos az előzetes orvosi vizsgálat, és folyamatos szűréssel a későbbiekben is ellenőrizhető a dolgozó egészsége. A leggyakoribb kérdés, amellyel négy évtizedes közegészségügyi munkám során találkoztam, az volt: egészségügyi szempontból megengedhető-e valami, vagy sem? Dolgozhat-e az egyén bizonyos munkakörben vagy sem? Ugyanígy gazdasági, tervezési szinten: mekkora egészségügyi kockázattal vezethető be egy új technológia vagy anyag? Ennek megítélése koronként is változhat, gondoljunk csak a DDT-re vagy egyes radioizotópokra. Kétségtelenül vannak környezetünknek olyan jellemzői, amelyeken nem tudunk változtatni. De az igenis lehetséges, hogy a lakott területek közelébe ne telepítsenek olyan gyárakat, amelyek szennyezik a környezetet. Igen nagy az egyéni kockázatvállalás jelentősége. Ma Magyarországon az egyik legnagyobb technikai veszélyforrás a közlekedés. Évente tízezer emberből egy közlekedési baleset következtében hal meg. Ez a tény azonban senkit sem tart vissza attól, hogy kocsiba üljön. Azt sem mondhatjuk, hogy a társadalom semmit sem tesz a balesetek elkerülése érdekében, hiszen a világ minden táján csak előzetes orvosi vizsgálat után, érvényes jogosítvány birtokában, a járművek rendszeres ellenőrzése mellett szabad közlekedni. Ugyanilyen figyelmet érdemelnek az üzemi balesetek. Minden vállalat arra törekszik, hogy a munkavédelmi szabályokat betartassa. S hogy ez nem mindig sikerül? Ez legtöbbször az emberi mulasztások számlájára írható. Sajnos a társadalom még nem szokta meg, hogy az új technológiák veszélyeit megfelelően értékelje. így a csernobili baleset után sem azt látták az emberek, hogy ma már hazánkban is korszerű hálózat működik a légköri radioaktív szennyeződés folyamatos értékelésére. Ehelyett azonban a tényleges helyzettel nem indokolható . pánikhangulat keletkezett. Mintegy negyven éve folyik az atomerőművi energiatermelés a világon, s eddig körülbelül kétszáz embert ért ezzel kapcsolatos halálos baleset. Ez a szám elenyésző, ha figyelembe vesszük, hogy világszerete sok százezren dolgoznak atomerőművekben. Mindez azért érdemel figyelmet, mert az egyre növekvő energiaigények kielégítésére az atomenergia felhasználása nélkülözhetetlen, s az ezzel kapcsolatos kockázatot vállalni kell. — Mind a technika, mind az orvostudomány rohamléptekkel fejlődik. Bír- ja-e a tempót az egészségügy az egyre romló környezeti viszonyok káros hatásaival folytatott küzdelemben? — Az orvostudomány mai csúcsteljesítményei, például a szervátültetések, egyelőre kevés embert érintenek. Sokkal nagyobb a jelentőségük az olyan közegészségügyi változásoknak, amelyek eredményeképpen a védőoltások gyermekek millióit óvják meg különböző betegségektől. A környezetromlás megállítása, a már kialakult károk mérséklése azonban nem egészségügyi feladat. A társadalom egészének közreműködése nélkül környezetünk további pusztulása nem akadályozható meg. Érzésem szerint a fő probléma az, hogy a rohamos technikai fejlődést megvalósító ember sokszor szellemileg nem tud alkalmazkodni a saját maga által felállított követelményekhez. Az orvostudomány eredményei irányt szabhatnak, határértékeket is javasolhatunk, de a megoldás csak az új technológiák helyes alkalmazásával együtt képzelhető el. Németh Géza ROSTOS IVÓLÉ — DOBOZOKBAN • A Badacsony Vidéki Pincegazdaság szombathelyi gyümölcslépalackozó-üzemében új gépsort helyeztek üzembe, amellyel literes kartondobozba csomagolják a rostos ivólevet. (MTI-fotó)
