Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

1988. április 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Cipőipari tanácskozás Félegyházán Háromnapos cipőipari szakmai ta­nácskozás kezdődött csütörtökön Kis­kunfélegyházán. Az első napon az or­szág különböző cipőgyáraiból ideérke­zett száznegyven szakember működés közben is megismerkedhet a Kiskun Cipőgyárban, a közelmúltban üzembe állított — hazánkban ma még egyedül­állóan korszerű francia Lectra Systems számítógépes tervező rendszerrel. Pénteken, majd szombaton a Ma­gyar Divat Intézet szervezésében mo­dellőr tanácskozással folytatódott, il­letve folytatódik a program. Képünkön: a tervező rendszerhez kapcsolódó lézerkivágó berendezést ta­nulmányozzák a vendégek. 1 BESZÉLGETÉSEK A COLLEGIUM HUNGARICUMBAN Az együttműködés esélyei A Duna—Tisza köze kulturális érté­keiről és gazdasági életéről kaphatnak képet ezen a héten a bécsi Collegium Hungaricum látogatói. A megyei ren­dezvénysorozat alkalmat nyújt a kap­csolatok bővítésére. Milyenek az együttműködés esélyei? — olyan szemé­lyiségeket kérdeztünk erről, akik jól ismerik az ausztriai viszonyokat. Először az idegenforgalmat viszi előre A Bács-Kiskun megyei napokat Nagy János, hazánk ausztriai nagykö­vete nyitotta meg. így értékelte a hely­színen látottakat: — A Collegium Hungaricum egyik új vállalkozása ez. Eddig még nem ke­rült sor hasonló átfogó rendezvényre, melyen Magyarország egyik ilyen ked­ves, fontos része mutatkozhat be. Kü­lönösen tetszik, hogy szép képzőművé­szeti, népművészeti kiegészítéssel a me­gye mezőgazdasági termékei is itt van­nak. — Előre viheti-e mindez a gazdasági és idegenforgalmi együttműködést? — Meg kell fordítani a sorrendet. Először az idegenforgalmi kapcsolato­kat viszi előre egy ilyen rendezvény. Mert aki ide eljön, meg akarja nézni, hol van az a darab föld, ahonnan min­dez származik. A gazdasági kapcsolat már bonyolultabb. Ott központi kor­mányrendelkezések és hatások érvé­nyesülnek. A helyi lehetőségek szűkeb- bek, de azért nem teljesen kizártak. Itt én hallottam olyan megjegyzést, hogy Bács-Kiskunban sokmindent vesznek vagy vennének Ausztriából, de nem ta­lálnak olyan partnert, aki onnan is vá­sárolna. Mondtam, hogy talán nem egészen jó a szervezés. Kellene egy megbízott otthonról, aki megkeresi a megfelelő partnereket. Biztos, hogy lenne lehetőség közvetlen, gazdasági hasznot is hozó együttműködésre. — Hogyan ítéli meg a magyar—oszt­rák kapcsolatok jelenét? — Kapcsolataink jószomszédiak és barátiak. Azt nem mondanám, hogy nincsenek problémák. Ha ez a kapcso­lat problémamentes lenne, akkor nem volna ilyen kiterjedt. Mert panaszko­dunk ugyan a kereskedelmi forgalom visszaesésére, de azért ez a forgalom több mint egymilliárd dollár évente. Igaz, lehetne másfél milliárd is. — S milyen irányú a fejlődés? — Hullámzásokkal halad előre. Ausztria most van abban a fázisban, hogy rájönnek: nemcsak a nyugat, a kelet is nagyon fontos számukra. Ez itt elsősorban Magyarországot és Cseh­szlovákiát jelenti. Én úgy ítélem meg, ennek a kapcsolatnak nemcsak, hogy van jövője, hanem esztelenség lenne el­képzelni, hogy nincs jövője. Akkor visszajönne az az idő, amikor rendkí­vül hideg-rideg eszmei vonal választot­ta el a két népet egymástól. Azok a rendeletek, törvények, amiket mostan­ság hozunk, nem ebben az irányba hat­nak. Épp ellenkezőleg. Királydinnyébe léptem Személyes élménnyel kezdte a művé­szeti kiállítás megnyitóját dr. Gaál Ká­roly, a bécsi egyetem néprajzprofesszo­ra: — Elmondtam, hogy 1938-ban Soós Tamás tanár úr, a némettanárunk be­jött egy márciusi napon az osztályba, és azt mondta: Egy testvémépet elfoglaltak, kitöröl­tek a nemzetek sorából. Ekkor vonul­jak be a németek Ausztriába. — Beszélt azokról az emlékekről is, melyek Kecskeméthez fűzik. — A családom akkor költözött Kecskemétre, amikor első elemista vol­tam. A máriakápolnai iskolába jártam, napi hat kilométer gyalog oda, és ugyanannyi vissza. Lényegében az ot­tani — akkor még kezdő — tanítónő, Szarvas Teréz alakított azzá, ami let­tem. Megéreztem a lábomban azt a föl­det, a homokot, és később megéreztem a szívemben. Ézért is örülök annak, hogy ez a mostani találkozás létrejött, így a Collegium Hungaricum még soha nem volt tele. S nemcsak a diákjaim voltak itt. — Tudományos munkája kötődik-e a Duna—Tisza közi tájhoz? — Foglalkoztam ezzel a területtel. Itt van még a kéziratom: A Duna—Ti­sza közi szélmalmok és a társadalom alakulásáról. Talán sikerülne épp Bács- Kiskunban kiadni. Mert ezt szeretném a megyének ajándékozni. A másik ter­vem: szeretnék még egy kötetet írni, aminek csak a címét tudom: Király­dinnyébe léptem. Élményeimről, em- bersorsokróí szólna. — Milyennek látja a két nép kapcso­latát? _ — Én nem vagyok politikus, a dolog emberi oldala érdekel. Úgy látom: Ausztria és Magyarország összekap­csolódása, együttműködése nélkül Eu­rópában nem lehet rend. Akárhogy is kuruckodunk-labanckodunk, Európa szívében vagyunk. Ez olyan, mint egy házasság: együtt nehezen megy, egy­más nélkül még nehezebben. Lovas Dániel IDÉN MÉG SEMMI SEM VÁLTOZIK A felvételi rendszer korszerűsítésének irányelvei A sokat bírált hazai egyetemi rend­szer most végre változóban van. A kor­szerűsítés irányelvei az egyetemre, főis­kolára való bejutás merevségét kíván­ják oldani és a kezdeti beváláson ala­puló szelekciót javasolják meghonosí­tani. Mint Kerekes Agnes, a Művelődési Minisztérium főelőadója hangsúlyoz­za: az egymásra épülő módosítások szakaszosan lépnek életbe. Az idei fel­vételi semmiben sem különbözik a ta­valyitól, alapelv ugyanis, hogy a közép- iskolás diák minden változásról időben értesüljön, egyetlen új követelmény se érje váratlanul. Bűcsú a vizsgától Meghatározó elve a felvételi rend­szer módosításának, hogy — a jelenlegi gyakorlattal ellentétben — építeni kí­ván az érettségi eredményekre. Hosszú távon arra számít a minisztérium, hogy egy országosan egységes érettségi vizs­garendszer bevezetésével, a felsőokta­tást is képviselő független vizsgabizott­ságokkal, kiküszöbölheti a mai érte­lemben vett felvételi vizsgát. Ehhez persze fel kell oldani a keretszámokat, s érvénybe léptetni a felsőoktatás szint­jén folytatódó szelekciót. Ez a lehetséges modell — az egysze­rűsítésen túl —jól láthatóan a minősé­gi képzést és a minőségi szelekciót cé­lozza meg. De megannyi feltételét kell kidolgozni elvben és gyakorlatban is. A legsürgetőbb teendő a felvehetők létszámának emelése, amit az ország szellemi potenciáljának növelése mel­lett a demográfiai hullám feszítő ereje is egyre erőteljesebben fog követelni a 90-es évektől, ahogyan gyarapszik a felsőfokon továbbtanulni kívánó érett­ségizők száma. A jelenlegi arány tartá­sához fokozatosan el kell érni a 25 szá­zalékos emelést, s könnyű belátni, hogy ennek nem csak pénzügyi feltételei van­nak — bár vannak azok is —, mert nem elhanyagolható szempont az in­tézmények kapacitása sem. (Előadótermek, szemináriumszobák mellett természetesen kollégiumok, la­boratóriumok, műszerek, könyvtárak stb.). A kapacitásvizsgálatot őszig el kell végezni, mert a jövőre, tehát az 1988/89-es tanév végén felvételiző diá­kok fellebbezéseit már nem a miniszté­rium, hanem a felvételiztető intézmény bírálja el. Ez a váltás egyben — egyete­menként, főiskolánként változóan — a felvehetők számát is befolyásolhatja, magyarul, növelheti, a helyi lehetősé­gek arányában. De az objektív körül­mények felmérése, az intézmények fo­gadókészségének összegzése nélkülöz­hetetlen ahhoz, hogy a jövő évi keret­szám növelésének szándéka felelősség­gel számszerűsíthető legyen. Röviden tehát a felvételi rendszer módosításának jövőre kezdődő első szakasza: a keretszám nyitása. Ez évek óta 17 ezer körüli s a 18—22 évesek 9,6 százalékát jelenti, amit fokozatosan 25 százalékkal kívánnak növelni, vala­mint a fellebbezések leadása az intéz­ményekhez. A diákok felkészülését és felvételi vizsgáját ez egyelőre nem érin­ti. Jelentsen előnyt a nyelvtudás! A további szakaszok feltételeinek ki­dolgozása folyamatos munkát kíván a szakemberektől. Enyhíteni kell a felvé­teli eljárás túlhangsúlyozódott szere­pén, meg kell vizsgálni, milyen módon, milyen technikával építhetők be prefe­renciák ahhoz, hogy ne a szorosan vett felvételi vizsga legyen sorsdöntő. De csak az egész rendszert változtatva le­het előrelépni. Ráadásul azért is csak szakaszosan, folyamatosan lehet megvalósítani áz elképzeléseket, mert a felsőoktatással párhuzamosan a középfokú képzésnek is hozzá kell idomulnia a változások­hoz. Első lépésként arra lehet számíta­ni, hogy az érettségi eredmény is helyet kap a pontok számításában. Amennyiben — később, a kilencve­nes években — a felvételi tárgyakból való felkészültség minősítését az érett­ségi eredménye helyettesíti, ez a felső- oktatást is lépésre kényszeríti: akkorra az intézmények ki kell dolgozzák a ma­guk sajátos, speciális vizsgarendjüket — esetenként alkalmassági vizsgasza­bályokat. Ugyanakkor: rugalmasabb feltétele­ket kell teremteni ahhoz, hogy a hallga­tók átléphessenek egyik képzési formá­ból a másikba (egyetemi, főiskolai fo­kozat), szakot váltsanak stb. Szó van az új irányelvekben arról is, hogy preferálni kívánja a minisztérium a „hozott” szakmai pluszt, a nyelvtu­dást, a korábban érettségizetteknél a szakmában eltöltött időt, s egyértelmű­en a kiemelkedő képességeket és érdek­lődést. A kezdeti beváláson alapuló szelekció — kísérletként — egyes intéz­ményekben (például Gödöllőn az Ag­rártudományi Egyetemen), már bein­dult, ezek köre is folyamatosan bővül­het 1989-től. Medve Ilona SZOMBATI LEV EL Veszélyesen el- ’ távolodott az ember a termé­szettől. Ha kirán­dulni indulunk, visszük a termoszban a kávét, a mi­ni gázpalackot, a hordozható rádi­ót, televíziót, az összkomfortos sát­rat stb. Vagyis az erdőben, a hegyek között pontosan olyan körülmé­nyek között akarunk eltölteni né­hány órát vagy néhány napot, mint otthon a csövekkel, huzalokkal há­lózott lakásban. Félünk a termé­szettől, mert már nem ismerjük, el­felejtettük a bogarak nevét, harag­szunk az itt-ott elszántan kibújó növényekre, amelyek a betoncsíkok között rendületlenül megjelennek tavaszonként. Kiment a divatból a madarak és fák napja, ha madarat akarunk látni, felütjük a képes­könyveket, megnézzük a lexikont, esetleg vásárolunk egy kis törpepa­pagájt, amely már ketrecben szüle­tett, talán repülni sem tud, s ott ugrál néhány évig. Megrendültén állok az állatkert­ben és alig hiszek a szememnek: már a kecskét, a birkát, a szamarat, sőt a pekingi kacsát, a pávát is úgy mutogatják, mint hajdan a kengu­rut, a kétpúpú tevét, vagy az elefán­tot. Kihalóban lennének ezek a né­hány évvel ezelőtt még majd min­den falusi házban megtalálható jó­szágok? Pedig szeretjük az állato­kat. A gyerek jobban örül egy aranyhörcsögnek, kiskutyának, pa­rányi akváriumnak, mint a videojá­téknak. Ő még ösztöneiben köze­lebb van a természethez. Sikerült „kinemesíteni” a szobafenyőt, sőt a törpe fákat. Lehet, hogy néhány év múlva a városok utcáin már mű­anyag fű, műanyag fa lesz, a laká­sokban pedig mini nyárfák, platá­nok, akác stb.? Mert a város egyre alkalmatlanabb terep a természet­nek. Kisebb vihart kavart a közel­múltban, hogy Kecskeméten a Zi- may utcában kivágták a fákat. Március 18-ai lapunkban Fatemető címmel megírtuk az esetet, idézve az utca néhány lakójának felhábo­rodását. Hasonló indulatokat vált ki, ha bárhol az országban „gyilkol­ják” a természetet. Csakhogy a kép­let nem ilyen egyszerű, sőt azt hi­szem, mostanában nálunk már semmi sem egyszerű. Mert miről van szó? Urbanizálódunk! És ez sajnos azt jelenti, hogy növekszik a távolság ember és természet között. Elfeled­jük, vagy szeretnénk elfelejteni, hogy bennünket, embereket is a ter­mészet hozott létre, s ha elszaka­Várostűrő! dunk tőle, ezt nem a természet fogja bánni. Mi pusztulunk bele. Borzad­va látom a televízióban a világváro­sokat: sehol egy fa, sehol egy fűszál. Minden négyzetcentiméter beton, üveg, acél. Ebbe az irányba „fejlő­dünk” mi is. Mert ugyebár a váro­sokban az utca burkolata alatt csa­torna fut, víz-, villany-, gáz-, tele­fonvezeték. Itt már nincs hely, nincs föld a fának, virágnak. Azért vágják ki a fákat is, mert tönkre teszik a gyökerek a közműveket. Mielőtt bárki félreértene, hadd mondjam el: én sem szeretnék olyan lakásban élni, ahol se vezeté­kes víz, se központi fűtés, se telefon nincs. De vajon az-e a megoldás, hogy a komfortért, a kényelemért éppen a természetbe „rúgjunk” be­le, éppen felnevelő és éltető környe­zetünkbe? Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem a természetet féltem én az embertől, hanem fordítva: önma­gunk felé fordítjuk a kés hegyét, ha kiirtjuk a fákat, a növényzetet. Tu­dom, nem valami új gondolat, nem .új felismerés ez. Régen és sokan tisztában vannak ezzel, de a cselek­vés, a jó irányba mozdulás késik. Nem azon töprengünk, hogyan le­hetne (ha még lehet) ismét magunk­hoz édesgetni a természetet, hanem például Budapesten már olyan kí­sérletet folytatnak, hogy „várostű­rő fákat” telepítenek a benzingőz­től kábult utcákra, terekre. Ameri­kából hozták a csemetéket és állító­lag élvezik a kipufogó gázt, sőt ak­kor száradnak el, ha nem kapnak belőle eleget. Ki kellene még találni a várostűrő füvet, virágot, mada­rat, s ha mindez sikerülne, már csak egy könnyű kis feladat maradna: a várostűrő ember „előállítása”. Olyan emberé, aki tűri az olyan vá­rost, ahol a beton-, acél- és üveg­rengetegben tenyésző mesterséges növények között még jól érzi ma­gát, nem árt neki a zaj, a lárma, a füst, a korom, sőt a másik várostű­rő ember sem. Jobb lenne az ember­tűrő várost felépíteni, megtervezni, s ha ilyen sikerülne, az a város már jó otthona volna a fáknak, a virá­goknak, madaraknak is. Persze, azt hiszem, az az igazság, hogy nem érünk rá foglalkozni a természetes természettel. Mert a la­boratóriumban dolgozunk a város­tűrő fákért, irodákban ülünk és ter­veket, jelentéseket, beszámolókat fogalmazunk a levegő, a víz, az er­dő szennyezettségéről, a feladatok­ról, gyerekeink testi és szellemi álla­potáról, motorokat javítunk, befi­zetjük a büntetést, mert a szemetet az erdőben öntöttük le a teherautó­ról, mert az autónk túlságosan füs­töl. És egyébként is úgy van meg­szervezve az életünk, hogy a termé­szettel már-már csak akkor találko­zunk, amikor nőnapon hóvirágot veszünk, vagy ha a kocsival egy fá­nak szaladunk, esetleg csőrepedés­kor, mert elönti lakásunkat a víz. Igaz, ez utóbbi már nem jó példa, mert a vezetékes vizet klórozzák, sőt néhány városban barna színű lé jön a csapból, de megnyugtatják az embereket, hogy attól még jó az a víz. Szóval nem érünk rá olyan apró­ságokkal törődni, hogy mit susog a fehér akác ... Más, fontosabb dol­gaink vannak, pedig legtöbbször csak fontoskodunk és már nincs, vagy alig van köztünk, aki meg tud csinálni egy fűzfasípot, bodzapus­kát, egy jól hajlított faágból íjat és hozzá nádból nyílvesszőt, hogy a kosárfonást már ne is említsem. Aki ezek közül akár egyet is el tud készíteni, az már népművész. Pedig nem is olyan régen minden falusi gyerek egy jó kis bicskával mindezt megcsinálta. Most a boltban lehet kapni alumínium furulyát, elemes puskát, sőt géppisztolyt. Baj ez, hogy ezeket elfeledjük, hogy átrendeződik a világ és benne az ember? Nem, nem ez a baj, ha­nem hogy a világban az ember ön­maga léte, érdekei ellen rendeződik át s ehhez akarja igazítani a termé­szetet is. Mintha nem tudna beletö­rődni, hogy a természet bölcsebb nála. Pedig erre Aesopus egy híres fabulája is utalt már jó néhány év­századdal ezelőtt. íme: Tikkadtan ült le a vándor a tölgyfa alá. Látja, hogy a földön egy vékony indán hatalmas tök vi­rít. A vándor így morfondírozik magában: micsoda ostobaság. A hatalmas tölgyfán csak parányi makk terem, a vékony indán pedig óriástök. Ült, ült és elaludt. Arra ébredt, hogy egy makk esett a fejére. Abban a pillanatban rá­döbbent a természet bölcsességére, mert eszébe jutott, hogy mi lett vol­na, ha egy hatalmas tök pottyan a kobakjára. GÓLTOTÓ A május 11-ei és a május 25-ei európai labdarúgó-kupadöntő mérkőzésre ingyenes számítógépes góltotó játékot hirdet a Magyar Televí­zió, a Számítástechnikai és Ügy­vitelszervező Vállalat, a Skála- Coop, a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság, valamint lapunk. Önnek, kedves olvasónk és ját­szótársunk, nincs más dolga, mint a játékszabályok figyelmes elolvasása után kitölteni az itt kö­zölt szelvényt, s eljuttatni a meg­adott címre. Hogy a helyesen tip­pelők közül kik lesznek a szeren­csés nyertesek, az már közvetle­nül a mérkőzés után kiderül, hi­szen a sorsolást a televízió élő, egyenes adásban közvetíti. A játékszabályok 1. A játékban minden magyar állampolgár a személyi számával (név és cím nélkül) vehet részt. Egy mérkőzésre mindenki csak egy tippet adhat. Akinek a szemé­lyi száma kétszer vagy többször fordul elő egy mérkőzés tippjei mellett, azt a számitógép prog­ramja automatikusan kizáija a já­tékosok sorából. 2. A góltotóban a mérkőzés 90 perce (hosszabbítás esetén 120 perc) alatt kialakult végered­ményt kell eltalálni. Ez döntetlen is lehet. (120 percnyi döntetlen után büntető rúgásokkal döntik el a mérkőzés sorsát. Ennek ered­ményét már nem vesszük figye­lembe.) 3. Az újságból kivágott tipp- szelvényt postán vagy személye­sen lehet eljuttatni a SZÜV buda­pesti vagy megyei központjába. A borítékra írandó pontos cím a következő: KSH—SZÜV-GÓLTOTÓ Budapest 1376 A játékban csak azok a tippek vesznek részt, amelyek május 9- én este 8 óráig a SZÜV-höz meg­érkeztek. 4. A beérkezett tippszelvények adatait számítógépen dolgozzák fel és végül egy központi számító­gépben összesítik. A komputer a mérkőzés vége után azonnal kivá­logatja azokat a személyi számo­kat, amelyeknek tulajdonosa el­találta a végeredményt. Ezt köve­tően kezdődhet a helyesen tippe­lők között a sorsolás. 5. Mindkét mérkőzést követő­en a Televízió élő adásban közve­títi a sorsolást. A helyesen tippe­lők között számítógépeket, ma­gas értékű életjáradék-kötvénye­ket és vásárlási utalványokat sor­solnak ki. Ezenkívül május 25-én külön sorsolást tartanak azok között, ‘ akik mind a két mérkőzés vég­eredményét eltalálták. A díjakat a mérkőzést követő napon a Tele­sport adásában nyújtják át a nyerteseknek. PETŐFI NÉPE HUNGÁRIA ZBIZTOSÍTÓ TIPPSZELVÉIMY SZEMÉLYI SZÄM KEK-DÖNTÖ: május ii. D AJAX AMSTERDAM MECHELEN­BEK-DÖNTÓ: MÁJUS 25. BENFICA EINDHOVEN-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom