Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 23. FELFEDEZÉSRE VÁRÓ MÉSZISZAP A segédmunkás építőmérnök Miért kell évente 25 ezer köbméter mésziszap java • j ~n részét szemétre dobni? Megvalósítható-e egyéni kezde- 111T £1 11Y1 €1 ményezésböl minden hivatalos okirat és pecsét nélkül egy életrevaló ötlet, vagy netán még mindig hosszú és rögös az út annak, aki feltaláló akar lenni. Erről mondta el személyes tapasztalatait Csurdi László 33 éves okleveles építőmérnök. Korábban a Filantróp Környezetvédelmi és Fűtés- technikai Vállalat diszpécsere, jelenleg segédmunkás. lyén? Mi'cl foglalkozol! clo/o niunkahc— Veszélyes hulladékok, ipari melléktermékek megsemmisítésével, ártalmatlanításával, illetve újrahasznosítási lehetőségeinek feltárásával. így többek között szerződést kötöttünk az ODV Dissousgázgyár dunaföldvári gyáregységével az ott keletkező évi több ezer köbméter felesleges mésziszap elszállítására. Ezt az anyagot szippantókocsikkal, köbméterenként 90 forintért a solti folyékonykommunálishulladék- elhelyező telepre hordtuk, magyarul: kidobtuk a szemétre. Közreműködésünk egyetlen haszna az volt, hogy fertőtlenítettük az egészségre ártalmas szeméttelepet. Az ügyletből a Filantróp kalocsai kirendeltséjgéneksévente másfél-két millió forint árbevétele származott. Idővel azonban a solti hulladéktároló megtelt, és mivel nem akartunk lemondani a kedvező üzletről, más megoldás után kellet néznünk. — A gázgyártás melléktermékeként keletkező mésziszap milyen célra hasznosítható? — Teljesen egyenértékű az építkezéseknél felhasznált oltott mésszel és kielégíti a vonatkozó szabvány előírásait. Egyetlen hátránya, hogy büdös. Ennek ellenére Dunaföldvár környékén ma is ezt az anyagot használják a családi házak építésénél. — Tehát továbbra is munkaközi kötelezettségének tartotta a hulladéknak szánt mésziszap hasznosítási lehetőségeinek felkutatását? — Annál is inkább, mert végzettségemnél fogva szakmai érdeklődésem körébe tartozott ez az anyag. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a mésziszapot az építőipari vállalatoknak kell felajánlani. — Erre ők? ... — A Dutép szárazon elutasított, a Bácsépszernél pedig hümmögtek a telefonba. Holott tudomásom volt róla, hogy egy debreceni cég óriási tartály- kocsikkal rendszeresen megjelent vevőként Dunaföldváron. Nekik ekkora távolságra is megérte elszállítani a mésziszapot. — Mi volt a következő lépése? Eszembe jutottak az építőanyaggyártó cégek. Kiderítettem, hogy Kiskunhalason üzemel egy mészhomok- tégla-gyár. Igaz, hogy a gyártási folyamat égetett mészre épül, de miért ne lehetne kidolgozni egy olyan technológiát, amely ezt a mellékterméket használná fel a gyártás során. Erre gondoltam és elutaztam Halasra tájékozódni. — Ott hogyan fogadták? — Megkértek, vigyek néhány zsák mésziszapot. Elkezdtem szervezni, de valahogy sohasem jött össze a dolog: ha szippantó kellett, kiderült, hogy rossz; mire kijavították, nem akadt ember, vagy éppen a zsák fogyott el; végre hozzájuthattam volna a mésziszaphoz, de ekkor kocsit nem kaptam a szállításra. Munkatársaim már ferde szemmel néztek rám, de nem adtam fel, és folytattam a házalást. — Még mindig vállalati érdekből... — Igen, csak ezúttal más területen próbálkoztam. Egyetemi tanulmányaim alatt alapfokú meliorációs ismeretekre tettem szert, ezért második nekifutásra a mezőgazdasági felhasználást helyeztem előtérbe. Csapiár Barnabás vegyészmérnök kollégámmal abból indultunk ki, hogy savanyú talajok javítására kalciomexidot alkalmaznak és ez a hatóanyag a mésziszapbán is benne van. A termelőüzemek és meliorációval foglalkozó kivitelezők nagy távolságra lévő mészkőlelőhelyekről szerzik be a talajjavításhoz szükséges meszet, vagonba rakva 200-250 forintos tonnánkénti áron. Ezzel szemben a Filantróp az ország középpontjából 140 forintért ajánlotta a mésziszapot. (Múlt évi árak.) — Mi volt a válasz? — Új anyag, bonyolult adminisztrációval jár a bevezetése. Maradnak a réginél, az ár nem számít. Különben sem akarnak vizet szállítani, mert a mésziszapot előbb szikkasztani kellene. — Ezek után sem adta fel? — Azt mondtam magamban, vízépítő mérnök vagy, ez a szakmád, oldd meg a feladatot: ülepítőmedencéket kell építeni Dunaföldváron. Előbb azonban okulva az előzményekből, felkerestem a Növényvédelmi és Agrokémiai Központ labor- és talajtani osztályát és szakvéleményt kértem a gyári mésziszap talajjavítási célú alkalmasságáról. Az intézet állásfoglalása megerősítette elképzeléseimet, és ez újabb lendületet adott a kilincseléshez. Felkerestem az ODV budapesti központját, ahol nagyon megörültek az ötletnek. De gazdaságossági számításokat és konkrét terveket kértek azzal, hogy akkor majd megegyezhetünk. Nagyot néztem, hiszen nem vagyok közgazdász. Tehát itt is elakadtam. — A kisvállalkozások talán rugalmasabbak. — Elmentem egy budapesti kisszövetkezethez is, ahol szintén a jövedelmezőség volt a fő kérdés. Számítottam rá és legjobb tudásom szerint érveltem: száz forint harminc forint nyereséget hoz, erre kinevettek és azt válaszolták, ha fordítva lenne, tárgyalhatnánk. Mondtam, hogy rövidesen importálni kell a meszet, hogy amíg gázgyártás folyik Magyarországon, bezsebelhetik a pénzt és csupán egyetlenegyszer kell beruházni. Elmondtam, hogy csak a Derekegyházi Állami Gazdaságba két év alatt 1700 tonna meszet szállítottak Sóskútról. Sőt a tőkés piac is vevő lehet a termékre. Mindhiába, nem vállaltak anyagi áldozatot a medencék megépítése érdekében. Dunaföldváron egy homokbányában 20 ezer tonna kiszáradt mésziszap van földdel lefedve. Felajánlottam, hogy egyezzenek meg a helyi tanáccsal és beruházniuk sem kell. De ez sem hatott. Ekkor másfél évi kemény küzdelem után teljes letargiába estem. Véletlenül összeakadtam egy maszek üzletkötővel, leírtam és neki is elmondtam a j«- vaslatomat. Kezdjen vele, amit akar, nekem mindegy, engem már nem érdekel a mésziszap. Csurdi László tavaly szeptemberben otthagyta a vállalatát és anyagi okok miatt elment segédmunkásnak. Egyvalami azonban nem hagyta hidegen. A mésziszappal való házalása, kilincselése közben ugyanis kitalált egy újabb szabadalmi értékű ötletet: a hőszigetelt mészhomok téglát. Kezdeményezésére ezt az ország egyik legnagyobb építőanyag-ipari kutatóintézetének szakemberei meg is valósították, csak időközben éppen róla feledkeztek el! Kisvágó Árpád A kétszintű bankrendszer első éve Tavaly január elsején a Magyar Nemzeti Bank, 5 kereskedelmi bank, 12 szakosított pénzintézet, 2 vegyestulajdonú bank, az Állami Fejlesztési Intézet, az OTP és a takarékszövetkezetek, valamint a két biztosító társaság részvételével kezdte meg működését hazánkban a kétszintű bankrendszer. Az első év tapasztalatait Bakó Edéné, az MNB főosztályvezetője összegezte a Köz- gazdasági Társaság legutóbbi szakosztályi ülésén. Megállapította, hogy noha a kötelező tartalék mértékét a szabályozás tartós elemének kell tekinteni, ehhez képest ez tavaly többször is változott; az MNB az év elején tovább szigorított, majd idén márciusban ismét lazított a szabályozáson. Ami a kamatláb-politikát illeti, a felszabadulás óta először került sor nálunk annak liberalizálására. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ellentétben a korábbi feltételezésekkel, a kamatok a magyar viszonyok között nem szabályozzák alapvetően a hitelkeresletet. Ez részben a magyar gazdaság alacsony költségérzékenységével magyarázható, részben pedig azzal, hogy hazánkban a hitelkeresletet alapvetően nem a kamat mértéke, hanem a hiteléhség és a meny- nyiségi szabályozás befolyásolja. Amikor a pénzügyi kormányzat úgy ítélte meg, hogy a szükségesnél több pénz van a gazdaságban, és ezért pénzkivonást hajtott végre, igen nagy feszültségek keletkeztek. Ez részben azzal magyarázható, hogy a bankok betét—hitel pozíciói, tőkeellátottsága eltérő, illetve a jegybank bizony túl optimistán ítélte meg a pénzpiac kialakulásának lehetőségét. Hogy mindezek után mi várható az idei évben? A Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője szerint az 1988. évi terv lényegében a tavalyihoz hasonló követelményeket támaszt a pénzügyi szabályozással szemben. A jegybanki források felhasználását illetően az adottságok valamivel kedvezőbbek. Ugyanakkor sürgető igény, hogy felgyorsuljon a bankrendszer továbbfejlődése. Az MNB főosztályvezetője szerint e munkának még kétharmada hátravan, hisz olyan területeken kell továbblépni, mint a lakásfinanszírozás, a költségvetés reformja, a lakossági és a bankszféra összekapcsolása, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Bakó Edéné szerint a bankrendszerre az idén jóval nagyobb felelősség hárul majd, mert a kormányzat figyelmét az adórendszerből fakadó új problémák, és a költségvetési reform előkészítése köti le, így kevesebb ideje és ereje lesz a mindennapi pénzügyi irányítás konfliktusainak megoldására. Abban nem volt vita a központi jegybank és a hitelbankok között, hogy pénzszűkítést kell végrehajtani a gazdaságban — mondotta Puskás Sándor, az Országos Kereskedelmi és Hi-' tel Bank vezérigazgató-helyettese, utalva a közelmúlt kritikus időszakra, ám eltérő volt a vélemény a szűkítés ütemét és mértékét illetően. Nincsenek megbízható adatok arról, valójában menynyi pénzre is van szüksége a gazdaságnak, s az is bebizonyosodott, hogy nem sikerült a kereskedelmi bankok útján szabályozni a forgalomban levő pénzmennyiséget. Egy jól működő, hatékony monetáris szektornak — szögezte le Tértük Elemér, a Magyar Hitel Bank főosztály- vezetője — segítenie kell a források hatékonyabb elosztását azáltal, hogy azokat a legjövedelmezőbb területekre csoportosítja át, másrészt biztosítani kell, hogy a pénz- és a hitelkínálat olyan növekedést tegyen le- ■ hetévé?— amely nem veszélyezteti a gazdasági egyensúlyt és nem gerjeszti az inflációt sem. Áz elmúlt hónapokban többször is a bankok szemére vetették, hogy nem eléggé szelektíven hiteleznek, s nem segítik elő a struktúraváltozást. A főosztályvezető szerint attól, hogy a bank- rendszer átalakult, a környezet és a reflexek nem változnak meg hirtelen. Igazságtalan olyan feladatok nem teljesítését felróni a kereskedelmi bankoknak, amelyekkel a kormányzat korábban hosszú évek alatt nem tudott megbirkózni. (MTI-Press) GAZDASÁGI KISLEXIKON A fiskális és monetáris politika alapjai Minden ország — függetlenül társadalmi berendezkedésétől meghatározott pénzpolitikát folytat, amelynek fő elemei: a fiskális, más szóval adópolitika és a monetáris politika. A fiskális politika magába foglalja: a költségvetés alakítását, az adózás szabályainak meghatározását, az alkalmazott jövedelemelvonási eszközöket, azok mértékét és módszereit. A gazdasági reform a fiskális politikában is újat hozott: csökkent a költségvetés jövedelemcentralizáló szerepe, ezért ma már a gazdasági döntések nagyobb része a vállalati szférában születik meg. A fiskális politika napjainkban a monetáris politikával együttműködve szabályozza a kereslet és kínálat alakulását. A monetáris politika a pénzforgalmat, a pénzmennyiséget szabályozza. E feladat a világon mindenhol a központi jegybank feladata. A pénzkibocsátás a bankrendszeren keresztül valósul meg, amely nálunk ma már kétszintű, azaz a közvetlen hitelezést nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem a kereskedelmi bankok végzik. A monetáris politika érvényesítésének fontos eszköze az úgynevezett refinanszírozási keret. E keret nagysága révén lehet a gazdasági életben a forgalomban levő pénzmennyiséget szabályozni, hiszen a kereskedelmi bankok csak ezen összeg erejéig tudnak hitelt kibocsátani. A jegybank a kereskedelmi bankoktól a leszámítolt (refinanszírozott) hitelért kamatot kér. Ennek nagysága határozza meg, hogy a gazdaságban olcsó vagy drága lesz-e a hitel. Ezzel lehet a beruházási kedvet növelni vagy csökkenteni. Ebből következően a jegybank kezében Összpontosul a gazdaság pénzügyi szabályozását, befolyásolása. A monetáris politika része az árfolyampolitika. Ez magában foglalja a valutaárfolyamok jegyzési rendjét és a valuta árfolyamának változatás. Amennyiben a népgazdaság helyzete szükségessé teszi, akkor a forint felvagy leértékelésére kerülhet sor. A forint leértékelése nem egyértelműen hasznos vagy káros dolog, mert a leértékelés növeli ugyan az exportérdekeltséget, de inflációs hatása is jelentős lehet. UTÓPIA AVAGY VALÓS LEHETŐSÉG Meg kell tanulni számolni a pénzt Két tűz között az igazgató Az Észt Köztársaság vállalatai a gazdasági önelszámolás és önfinanszírozás korábban ismeretlen útját járják. Az önelszámolás első hetei új problémák elé állít ják az igazgatókat. Gondok vannak az alapanyag-ellátással, a bérekkel, a besorolásokkal. Különösen kiéleződik a helyzet ott, ahol kialakult a verseny. Például a félmilliós fővárosban, Tallinnban ma 980 állami és körülbelül ezer magán- és szövetkezeti taxi van. Kalju Potter, a taxivállalat igazgatója két tűz közé került. A gépkocsivezetők a gazdasági elszámolás és a demokratizmus elveire támaszkodva a kocsiipar megújítását, a rádióval ellátott gépkocsik számának növelését követelik, azt, hogy együttesen állapítsák meg a gépkocsivezetők besorolását és bérezését. Ezzel együtt maguk akarják kidolgozni éves tervüket, mert különben a vállalat nem lesz versenyképes és tönkremegy. A minisztérium állami megrendelés címén rubelben meghatározott, szigorú tervet ír elő, megfosztva a kollektívát az önállóságtól, a manőverezéstől és a nyereségtől. Viszont nem biztosítja teljesen a szükséges anyagokat. A taxisok jól tudják, hogy a vállalati törvény mellettük áll, így a vita így is, úgy is az ő javukra dől el. Elosztástól a kereskedelemig Átszervezés Ózdon Az Ózdi Kohászati Üzemekben, ahol több, mint 13 ezren dolgoznak, az átszervezés időszakát élik. A feladat a gazdaságos termelés megszervezése és a kiváló minőségű termék előállítása. A kohászok minden gyáregységben a feladatok sikeres megvalósításáért küzdenek. A vállalatok és főhatóságok vitájának másik területe az anyagellátás. A meghatározott anyagmennyiség lehetőséget adott a hivatalnokoknak, hogy a hiánycikkeket saját megítélésük szerint osszák el és így éljenek vissza hatalmukkal. Ma már előnyben részesítik a nagykereskedelmet az elosztással szemben. Regionális elszámolás Az észt lapokban és a magánbeszélgetésekben első számú téma az, hogy áttérnek a regionális gazdasági elszámolásra. Ennek az a lényege, hogy a köztársaság területén lévő összes vállalat a köztársaság hatáskörébe kerül. A más köztársaságokkal lebonyolított árucserét piaci útra terelik a termelő és a megrendelő közvetlen kapcsolatai alapján, így előtérbe kerülnek a közgazdasági irányítási módszerek, ez felszabadítja az állampolgárok és vállalatok kezdeményezését. S amit ettől várunk, az, hogy növekszik az életszínvonal, gyorsabbá válnak a demokratikus folyamatok. Óvatos szakértők ezt a tervet ma utópiának minősítik. Nem könnyűek az első lépések. De a vállalatoknak jóval több pénzük van, mint amennyi a vásárlási lehetőség. így az elosztásban döntő szavú hivatalnok aláírását sokkal többre tartják, mint a rubelt. Ezt a rendszert alapvetően meg kell változtatni, hogy a vállalat valóban érdekelt legyen a nyereségben. Konfliktusok is keletkeznek. A legutóbbi az Ilmarine gyárban zajlott le. A munkások nem voltak hajlandók felvenni a fizetésüket, mert a termékeit rosszul értékesítő gyár pénztárában nem volt pénz a prémiumra. Korábban ilyen nem fordult elő, akkor is megkapták a prémiumot, ha a vállalat egyetlen darab termékét sem értékesítette. A „növekedés betegségeit” csak elmélyíti, hogy még nem szűntek meg az irányítás adminisztratív-utasításos módszerei (gondoljunk csak a tallinni taxi- vállalatra). Ettől függetlenül azonban a közvélemény mutatója magabiztosan hajlik a gazdasági önelszámolás felé. Leo Vaino (APN—MTI-Press)
