Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

1988. március 22. • PETŐFI NÉPE • 3 „ ... RENDEZNI VÉGRE KÖZÖS DOLGAINKAT, EZ A MI MUNKÁNK ...” Hogyan látták a patajiak Vélemények Schiffer Pál és Magyar Bálint új Hímjéről A XX. Magyar Játékfilmszemlén a zsűri különdíját nyerte; a bemutatón — a Budapest Kongresszusi Központ­ban — vastaps dicsérte, a kritika egysé­gesen, elismerően szólt ifj. Schiffer Pál és Magyar Bálint új munkájáról: A Dunánál című dokumentumfilmről. (Recenziónk a pénteki lapszámban je­lent meg.) A remekül szerkesztett inter­júspirál sikercsillaga akadály nélkül ívelhet! Feltételezhető: népszerű lesz a tékák pultjaira kerülő videováltozat is. S nem lesz olyan iskola vagy könyvtár hazánkban, ahonnét történelem-, ma­gyar- vagy osztályfőnöki órákra, mú­zeumi klubdélutánokra ne lehetne köl­csönözni a kópiát. Kikhez szólnak sírva, kétkedve vagy mindent megbocsátva a Paraszti élet változásai záródarabjának hősei? Ta­lán nem tévedünk, ha úgy véljük: min­den érző, gondolkodó emberhez; bár­hol éljen is a földön. Ha „kioperál­nánk” a produkció konkrét helyzeteket idéző motívumait, akkor is értenénk üzenetét — életek, sorsok, egyéni drá­mák summáját — a hétköznapok em­berének történelmi felelősségéről. Ter­mészetes viszont, hogy másként nézik a kockákat azok, akiknek sorsa egybe­fonódott a magyar félmúlt eseményei­vel. Kiknek szerelmet, hitet, tragédiát, egymásra találó vagy oldott kéveként széthulló közösségeket, családot idéz­nek az oly gyakran említett dátumok: 1919 márciusa, 1945 tavasza, nyara, 1956 októbere. A leggazdagabb hozo­mányt azoknak kínálja A Dunánál- élmény, akik a főszereplők társai, bará­tai, hozzátartozói, ellenségei vagy csak ismerősei voltak. Akiknek a filmben érzékeltetett történelmi hosszmetszet elsősorban személyes, emberi, közössé­gi keresztmetszetként jelenik meg. Munkatársunk arra keresett választ: hogyan fogadták a jeles szerzőpáros legjobb művét az alkotás forrásvidé­kén, Dunapatajon, ahol a három vetí­tésen ezer néző követte figyelemmel Taba János, Mádi Kálmán, Szemerédi István, Dér László, Kothenz Béla, Körmendi József és Kiss István „élet­gyónását” ...? Az igazság az esélyes! Abádi Sándor villanyszerelő: — A középkorosztályhoz tartozom, úgy vélem, mi vagyunk a mai idők fő­szereplői. Moziba ritkán járok, de erre a bemutatóra már régen készültem. Jó tudni, hogy negyven évvel az esemé­nyek után — történetesen a pataji val­lomásokkal — végre társadalmi szinten is megbeszélhetjük közös történelmün­ket. A hallgatás káros volt. Szakadék támadt az egyén és a közösségek kö­zött. Őszintén megtárgyalni például a 19-es vagy az 56-os eseményeket eddig elsősorban a családi asztalnál lehetett. Most végre a „kamerába mondhatta” a szerencsétlen sorsú, de csorbíthatat- lan erkölcsű Körmendi Józsi bácsi a véleményét. A gesztus közelebb hozta egy kicsit egymáshoz az ország — s így a patajiak — közösségét. Hosszabb tá­von csak az igazságnak lehetnek esé­lyei. Frits Péter községi párttitkár: — Hartán születtem, de emlékeim már Patajhoz kötnek. A filmben emlitett politikai történésekre nem nagyon em­lékszem, hiszen apám kanász volt; nem éltünk a falu központjában. Az általá­nos iskolában aztán kiváló történelem- tanárom volt, aki sokat tett azért, hogy megértsem: a történelem valóban az élet tanítómestere. Különösen is izgal­masnak, titokzatosnak s így vonzónak találtam az 1948 utáni éveket. Hallot­tam a történtekről, az akkori főszerep­lők többségét még ismertem is. Filmün­ket látva széttört bennem egy régi kép s született helyette egy új, egy teljesebb. Schifferék vállalkozása ugyanis a ko­rábbi próbálkozásoknál pontosabban idézi föl a közelmúlt eseményeit. Azo­kat a napokat, amikor megméretett az emberség, az erkölcs, a tisztesség. Jó volt hallani például, hogy elődömnek, Dér Lászlónak nem kellett elbújnia a néptől. Ismerték s próbálták megérteni az itt lakók még a közösségnek nem tetsző intézkedéseit is. Látták: nem rosszindulat, bosszú vagy gyűlölet ve­zérli. Felsőbb utasításra cselekszik! Né­ha ügyesen ki is játszotta a kemény paragrafusokat. Láthattam azt is: fon­tos végre szembenézni azokkal a té­nyekkel, cselekedetekkel és hibákkal, amelyekről eddig nem beszéltünk. Mert ahhoz, hogy a mai párt a hatalmi pozíciók megvédése mellett megnyerje a tömegek bizalmát is, szükséges az őszinteség. Számomra pedig parancs: nagyobb odafigyeléssel kutassam a mélyben rejlő gondokat! Ne kerüljek távol az emberektől! Nagy felelősség, hogy — Dér László utódaként — fon­tos döntések előkészítésében vehetek részt, ugyanis ami a jövőt illeti, sok múlik a munkámon ... A békülés újrakezdést is jelent Tikász Mihály nyugdíjas szakfel­ügyelő: -— Mélyen fölkavart a film. Nem csak azért, mert az én nevem is elhangzott, volt igazgatóm, Szemerédi István emlékezésében. És nem csupán azért, mert 1956 novemberét követően engem is zaklattak. Most már inkább azt kerestem, milyen cselekedeteket su­gall számomra a katartikus élmény. Hívő ember vagyok, s úgy érzem, az egykori tanácselnök, az ártatlanul el­ítélt, még fizikai munkásként is üldö­zött Kiss István hiteles vallomása — „megbocsátottam mindenkinek, ki el­lenem vétkezett” — számomra is tanul­ság, példa. A békülés pedig újrakezdést is jelent. S mi mostanában ezt éljük meg az egyéni és a társadalmi életben is. Ez lehet az oka, hogy ez a film meg­születhetett. S összefügg a nagy újra­kezdéssel biztosan az is, amit éppen a pataji bemutató napján olvashattunk az újságban. Az egyházak vezetői kér­ték: nemzeti közmegegyezéssel minden hívő ember segítse a társadalmi-gazda­sági kibontakozás programjának meg­valósulását. Pastyik István, a Pataji Múzeum igazgatója: — A régészeti anyagok elemzésével, levéltári kutatásokkal a faluközösség tagjaként régóta szeret­ném pontosan meghatározni, mit is je­lent a „patajiság”? Településünk már a XV. században mezőváros volt, szere­pet vállalt a Rákóczi-szabadságharc- ban, aztán a XVIII. században Erdély­ből elűzött kálvinistákat fogadott be. A hazaszerető, buzgó pataji polgárok a múlt század végén lelkesült levelet írtak a Torinóban élő Kossuthhoz, hív­ták jöjjön haza, hozza el a szabadságot sokat szenvedett népének. Itt állították föl az ország második Kossuth-szobrát is. Ilyen múlt után különösen tanulsá­gos tehát számunkra A Dunánál. Még fel sem fogtuk igazán, mit ad nekünk. Gazdagíthatja a település identitástu­datát, erősítheti az egyre inkább magá­ra ismerő közösséget. Magyar Bálint meglátta községünk sajátos, rejtett ar­cát, amely csak azok előtt tárulkozik föl, akik tisztelettel és emberséggel kö­zelednek. Nem csak tudós kérdésekkel, adatokért; de a megértés vágyával is. Csak igazán alapos munka hozhatta meg ennek a filmnek a sikert. Hogy jól vizsgáztak Schifferék, bizonyítja: az it­teni emberek is hitelesnek találták. A fél falu megtapsolta. Bán Béla református lelkész: — Hosszú ideje nem éltem át a tegnapihoz hasonló élményt. Általa alaposabban megismerhettem azt a közösséget, amely meghívott. Számomra persze a filmnek elsősorban mai érvényessége van, ugyanis pontos tükre jelenünknek. Láthattuk: a rossz (is) ott él az ember­ben, s lehetőséget, indítást és erőt kap­hat a tudatlanság, az emberiség közel­lensége által. Megmutatták a szerzők: milyenné válhatunk*mi kisemberek is, ha a hatalomféltés, a mások elnyomá­sának vágya mozgatja tetteinket. Hi­szen már azzal is visszaélhet valaki, ha ő ismeri jobban a villanykapcsoló szer­kezeteiét, vagy ha a pult másik oldalán áll. A film figyelmeztet a vezetők fele­lősségére. 1919-ben vagy 56-ban rövid időn belül világok változtak, s alig akadt ember, aki jelesre vizsgázott em­berségből. Ma hasonló kort élünk. Nagy a mozgás, gyorsan követik egy­mást a változások. Értékek tűnnek el, és újabbak bukkannak elő. Vagyis ne­héz eligazodni... Megismerni a mélyebb összefüggéseket Hurton Nikoletta tanuló: iskolánk­ban körözvény hirdette, vetítik a pataji filmet, aki akaija, megnézheti. Már azért is foglalkoztatott a produkció, mert az elmúlt években gyakran talál­koztunk a faluban filmesekkel. Érde­kelt, hogy mi lett a több éves munka végeredménye. A vetítés után a család­dal megbeszéltük, hogyan értsem a dol­gokat? Azt persze már a moziban meg­értettem, a történelmi események ho­gyan állíthatják szembe egymással az embereket. Akár apát a fiával, szom­szédot a komával. Néhány nap kellett ugyanis csak, hogy azok, akik koráb­ban „jól” együtt tudtak dolgozni az iskolában, ellenségekké váljanak. Töb­beket — például Kiss Istvánt, Körmen­di Józsi bácsit és Dér Lászlót — tisztes­sége kiemelte a sorból. Másokat vi­szont elragadott az ár. Nagyon szeret­ném most már megismerni a mélyebb okokat, összefüggéseket is. Mert azt már tudom, mi történt nálunk, de mi­kor ismerhetem meg hasonló pontos­sággal azt: mi mozgatta a nagypoliti­kát? Talán majd a középiskolában ez is sikerül... KÉT „FŐSZEREPLŐ” — AZ ALKOTÁSRÓL Békít vagy szépít? Dér László volt pataji párttitkár, ma nyugdíjas tsz- elnök: — Ön részt vett a budapesti, a zalaegerszegi és a kecskeméti anké­tokon, az ősbemu­tatón, a pataji ve­títésen viszont nem találkoztunk. Miért?-— Nem hívtak meg a rendezők, igaz, nem is tud­tam volna elmen­ni. Alig van egy szabad percem. Nincsenek hara­gosaim a faluban, higgye el. Más­nap például — átutazóban — éppen ott söröztem a pataji Füzes vendéglőben. Jöttek az ismerősök, gratuláltak; mesél­ték, hogy tapsot kapott a hét parasztgyerek .. . — Az idő megszépíti a múltat? — Az évek békítenek, de nem szépítenek. Úgy történtek az események, ahogy mondtuk. Sajnálom viszont, hogy sok fontos történetet kihagytak Schifferék. Én például vagy tíz órát beszéltem a kamera előtt. Lehetett volna még finomítani a dolgokat. Úgy volt minden, de talán nem annyira — vagy még inkább —- úgy. Persze azért őszinteség van benne, a hazugságot biztosan észrevették volna az emberek. — Ön szerint kiknek szól a film? — A mai ifjúságnak! Legalább láthatják — mert sok a panasz —, nekünk sem volt fenékig tejföl az életünk, kemé­nyen helyt kellett állnunk az eredményekért. Szemerédi István, 1956 októberéig iskolaigazgató Duna­patajon; ma nyugdíjas napközis nevelő: — Sokan vál­laltak tisztséget az ötvenes évek­ben, mégsem áll­nak a nagyközön­ség elé, hogy nyil­vánosan gyónja­nak. Ön miért mondott igent a fölkérésre? — Nem a pub­likum számára készültek az első interjúk. Azt mondták a filme­sek, hogy a Mun­kásmozgalmi Múzeum archí­vuma számára dolgoznak. • Örömmel segítet­tem, hiszen fon­tosnak találom, hogy végre őszintén szóljunk, szóljak azok­ról az időkről. Úgy gondoltam, a kisemberek adalékai is fontosak ahhoz, hogy pontosabban tudjunk megítélni egy kort. A második kamerás beszélgetés után említette csak Magyar Bálint: mit szólnék, ha ebből végül mozifilm lenne? Persze ígérték, hogy a stúdiómunkák befejezése után még megnézhetem. Kérésemre esetleg még alakítanak is az anya­gon. De nem hívtak a stúdióba, tehát nem láthattam a filmet a premier előtt. Talán igazabb lett volna, ha időben elmond­hatom a véleményem. Persze nem bántam meg, hogy részt vettem a munkában. Minden szavamat vállalom. Ezt történt — miért szépítgessük?! A tanulságokra azonban figyelnünk kell nagyon ... — Kiknek ajánlja a produkciót? — A Dunánál nem hibátlan film. Ennek ellenére minden honfitársamnak ajánlom. Különösen fontos a tettekkel való komoly szembenézés manapság, amikor gyakran merül fel a kérdés: ki a felelős a mulasztásokért, a rossz döntésekért, társadalmi, gazdasági bajainkért? Farkas P. József Az áprilisi törvények reprint kiadásához Az 1848-as demokratikus forradalom és szabadságharc 140 éves évfordulója alkalmából megjelent „Az 1847—48-ik évi országgyűlési törvénycikkek” reprint kiadása. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat és a Maecenas Kiadó közös vállalkozásáért köszönet. Hiszen a hosszú időn át meg nem jelentetett „áprilisi törvények” máig is e korszak legjelentősebb jogtörténeti forrásának számítanak. • A polgári demokratikus Magyarország megszületésének ezt a fontos dokumentumát — annak ellenére, hogy annak idején királyi megerősítést is nyert — az abszolutizmus éveiben az osztFák hatóságok megsemmisítették, s mind ez idáig nem lehetett hozzájutni. Ezen az állapoton akkor maga a kiegyezés sem tudott változtatni. Volt azonban Kecskemét városának egy királyi főügyészhelyettese, akit — nem véletlenül — éppen jogi doktorátusa és ügyvédi gyakorlata tett arra alkalmassá, hogy az 1847—48. évi országgyűlés törvénycikkeihez magyarázatokat fűzzön. Dr. Horváth János jogtudós, történetíró, egyetemi magántanár, a MTA levelező tagja 1853. június 13-án született Kecskeméten. (Meghalt 1922. október 3.) Jogi doktorátust tett Buda­pesten 1877-ben, majd egy év múlva ügyvédi oklevelet szerzett. „A magyar királyság közjoga”, „Az 1867-iki kiegyezés”, „Kossuth Lajos mint Pestmegye követe” című szakirányú munkáit a korabeli kritika rendkívül kedvezően fogadta. Ennek az alkotói sorozatnak számunkra talán a legértékesebb darabja az „Adalékok az 1847—48. évi országgyűlés történetéhez”. Horváth János 1905-ben megjelent munkája hiányt pótolt, hiszen az 1847—48. évi orszg- gyűlés iratai (a jelenlegi reprint kiadásig), nem forogtak közkézen. A szerző eredeti módon és reá jellemző egyéni gondolkodásmóddal, nem az egészét tárgyalja ennek az V. Ferdinánd által április 11-én berekesztett nevezetes országgyűlésnek, hanem, csak azt a részét, amely az 1867-es kiegyezés alapfeltételeiben is megjelent, sőt dominált. írásának bevezető részé az 1847-iki állapotokat tünteti fel, utalással arra, hogy a közös ügyek tételét már akkor felismer­ték, s azt rendezni is törekedtek. Horváth János munkája Kossuthnak az országgyűlésen elhangzott három beszédét részle­tesen is tárgyalja. Kijelenti, hogy az 1847. november 22-én elmondott beszédet, akár egy az egyben el lehetett volna mondani 1867 márciusában is. Kossuth ebben a beszédében a paritást (egyenlőséget, azonos elveket és azonos megítélést, egyenlő viszonyokat, azonos arányokat) követel a közös ügyekben. Horváth János írásának legszínvonalasabb része az 1848. március 31-iki királyi leiratot, a Kossuthnak még aznap, arra adott válaszát ismerteti. Városunk szülötte jól érzékelteti, hogy a kiegyezés 1867-es országgyűlése, itt tulajdonképpen a hadügyek részlegességét és a küíügyek közösségét fogadta el, melynek hozzájárulásához Kossuth már ezt megelőzően 19 évvel kérte az országgyűlést. Horváth János külön érdeme, hogy munkájával nem szolgált pártérdeket, elfogulatlan, s minden tétele egykorú adatok, éspedig elsőrendű forrásokból vett információk halmazával van indokolva. Szabó Taraás AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL Építkezni külterületen is csak szabályosan lehet! Az ÉVM vezetői, mint arról a Petőfi Népe is tudósított, február végén láto­gatást tettek megyénkben. Az egyezte­tő tárgyaláson az újsághír szerint a töb­bi között az is szóba került, hogy a tanyai házak bővítésének tilalma alól az ÉVM már korábban is felmentést adott, de az ilyen építkezők büntetésé­nek törlését az ügyészség továbbra is kifogásolja. A hír amellett, hogy az ol-' vasókban vegyes érzelmeket kelthetett az ügyészi álláspont „merevsége” mi­att, félre is érthető, márpedig a félreér­tés sok probléma okozója lehet. Ezért a tisztánlátás érdekében — gondolva elsősorban a tanyákon élőkre és épít­kezni szándékozókra r nem árt, ha tudjuk, pontosan miről is van szó. Már most előre kell bocsátani, hogy nem egy, hanem két dologról: a külterületi építkezés lehetőségeiről és a szabályta­lanul építkezőkkel szembeni „bünteté­sek” alkalmazásáról. Az 1964-ben alkotott és még most is hatályos építésügyi törvény kimondja, hogy a város és a község külterületén nem szabad állandó lakás, közintéz­mény vagy nyaraló (hétvégi ház) céljá­ra alkalmas épületet építeni, azonban az építésügyi szabályzat e rendelkezés alól kivételeket állapíthat meg. Ezek a kivételek az elmúlt évek során annak megfelelően változtak, ahogyan egyre jobban tudatosult a kormányzati szer­vekben, miszerint a tanyák fennmara­dásával még nagyon hosszú ideig szá­molni kell, és elengedhetetlen az itt la­kó emberek számára is a kulturáltabb lakáskörülmények biztosítása. Ebből a szempontból nagyjelentősé­gű volt az az 1975-ben kiadott minisz­teri rendelet, amely már lehetővé tette az úgynevezett magányos tanyák felújí­tását, korszerűsítését es bővítését. A je­lenlegi Országos Építésügyi Szabályzat — meghatározott feltételek mellett —-■ a megyei tanács végrehajtó bizottságá­ra bízza annak eldöntését, hogy zárt­kerten kívüli övezetben a már kialakult tanyás térség melyik részén építhető lakás céljára szolgáló új tanya-épület és melléképület. Azonban az építés lehe­tőségét a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága is csak abban az esetben te­remtheti meg határozatával, ha a tanya a mezőgazdasági termeléshez szüksé­ges, gépjárművel megközelíthető, az ivóvíz- és villamosenergia-ellátása egyidejűleg megoldható, továbbá a tér­ségnek az alapfokú ellátása biztosított. Arra tehát továbbra sincs lehetőség, hogy a ki nem jelölt területeken, külö­nösen pedig a nagyüzemi mezőgazda- sági termelés céljára szükséges földe­ken új tanyák épüljenek. Erre még a megyei tanács végrehajtó bizottsága sem adhat engedélyt. Amit még fontos tudni: ezeken a kijelölt területeken is legfeljebb 4,50 méter homlokzatmagas­ságú tanyaépületek létesíthetők, de ezt külön is alá szeretném húzni — csak a jogerős építési engedély birtokában. Azt ugyanis, aki bár a kijelölt területen, de építési engedély nélkül, illetve az engedélytől jelentősen eltérő módon épít új tanyát, vagy a régit engedély nélkül bővíti, a jogszabály értelmében az - építésügyi hatóságnak építésrendé­szeti bírsággal kell sújtania. (Természe­tesen ugyanez a helyzet, ha azépítkezés nem a kijelölt külterületi térségben tör­ténik.) Az építésrendészeti bírság mér­téke jelentős: külterületen létesített bármilyen rendeltetésű építmény eseté­ben ez a szabálytalanul végzett építési munka értékének 30-40%-a, ami adott esetben több tíz-, illetve százezer forint­tal drágábbá teheti az építkezést. Az építésrendészeti bírság'ülkalma- zásának törvényességét az ügyészségek 1985-ben vizsgálták meg átfogóan az építésügyi hatóságoknál, de a téma azóta sem vesztett aktualitásából. A ügyészeknek elég sok szabálytalan­ság miatt kellett intézkedniök vizsgála­taik eredményeként, de egy esetben sem kifogásolták az építésrendészeti bírság elengedését, mert erre sem a tanácsok, sem a minisztériumok részéről nem is volt példa. A jogszabály ugyanis egyér­telműen kimondja, hogy a kiszabott építésrendészeti bírságot elengedni vagy mérsékelni nem lehet. Ennek az előírás­nak a betartása pedig nemcsak a taná­csi szervekre, hanem az Építési és Vá­rosfejlesztési Minisztériumra is kötele­ző. Mint az élet más területén, az építke­zéseknél is rendnek kell lennie. Énnek egyik eszköze a jog. Az ügyészség a törvényben előírt feladatát teljesíti ak­kor, amikor megköveteli a jogszabá­lyok betartását, vagy ha az élet úgy kívánja, kezdeményezi a túlhaladottá vált rendelkezések megváltoztatását, hatályon kívül helyezését. Egyetértünk tehát azzal a miniszteri véleménnyel, hogy a látogatás alkalmával a tanyai építkezésekkel kapcsolatban felvetett problémák csak jogszabályilag rendez- hetők. Dr B(idog János megyei főügyészhelyettes MÉG AZ IDÉN SOROZATBAN Szerelik a jövő televíziógyárát Befejezés előtt áll a Videoton Elektronikai Vállalat televízió­gyártásának mintegy másfél milliárd forintos költséggel megvalósuló innovációs prog­ramja. A magas műszaki színvonalú, a világpiacon is versenyképes, korszerű színestelevízió-család gyártására vásárolt berendezé­sek közül már a helyére került az úgynevezett panelszerelő sza­lag. Célműszereket fejlesztenek ki, és dolgoznak nyomtatott áramköri lemezek elkészítésére szolgáló, 20 másodpercenként mintegy 400 parányi alkatrészt beültető, Japánból érkezett au­tomaták szerelésén. Ezt a mun­kát japán szakemberek segítik. A jövő televíziógyárának nagyrészt számítógépes vezérlé­sű berendezései túlnyomórészt hamarosan üzemkészek lesz­nek. Májusban a végszerelést végző gépek is megérkeznek Székesfehérvárra, a nyáron be­fejezik szerelésüket és üzembe­helyezésüket, és a különböző próbákat követően még az idén a sorozatgyártást is megkezdik. Az új tv-család az év utolsó hó­napjaiban kerül kereskedelmi forgalomba. A televíziógyártás megújítá­sát szolgáló technológiát az NSZK-beli Thomson cégtől vá­sárolták meg. A készüléket a Thomson és a Videoton szak­emberei közösen fejlesztették ki, figyelembe véve az itthoni igé­nyeket, valamint a hazai üze­mekben és a szocialista orszá­gokban előállított alkatrészek felhasználásának lehetőségeit. A Thomson sok segítséget adott a munkához, egyebek között a célműszerek kifejlesztéséhez, a szakemberek képzéséhez is. A Videoton új színestv- családja nemcsak a hazai vá­lasztékot bővíti az! eddigieknél jobb minőségű készülékekkel, hanem várhatóan kelendő lesz külpiacokon is. A korszerű bel­ső felépítésű, szemre is tetszetős, műszakilag igen megbízható ké­szülékek mikroprocesszoros programját ugyanis úgy alakí­tották ki, hogy a gyártás közben végrehajtott kisebb módosítá­sokkal többféle szabvány" sze­rint is működtethetők lesznek. OLAJ, MOSÓPOR, GYERTYA NYÍRBÁTORBÓL Évente mintegy 10 ezer tonna repce- és körülbelül 60 ezer tonna napraforgómagot dolgoznak fel a Nyírbátori Növényolajipari és Mosószergyártó Yállalatnál. A magok­ból 3,5—4 ezer tonna repce- és 25 ezer ton­na napraforgóolajat nyernek ki, amelyek nagy részét tartálykocsikba töltve exportál­ják, kisebbik hányadát pedig belföldön érté­kesítik. A vállalat mosóporüzemében gyárt­ják az ország mosóporszükségletének felét, évi 32 ezer tonnát. Itt készül a Biopon, Bio- mix, Flóraszept mosószerek mellett az AMO és az Ózon nevű újdonság is. Ebben a gyárban van az ország egyetlen gyertya­gyára, ahol évi 2 ezer tonnát állítanak elő a különböző méretű és színű viaszrudakból. ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom