Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-04 / 29. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 4. A játék valamilyen módon minden embert érint. És: mindenki ért hozzá. Kérdés, vajon megfelelő-e a hozzáállás, a téma megközelítése. Szerencsére, akadnak igazán hozzáértők. Közülük egy dr. Kris- ton Vízi József, a kecskeméti Szóraka- ténusz Játékmúzeum vezetője. Az intézmény ma már országhatárainkon túl is ismert, arról nem beszélve, hogy a hazai játékkultúra megteremtéséért tesz a legtöbbet. A muzeológus portréja ezúttal sokakat érintő ügy kapcsán rajzolódik meg. Elkerülhetetlen, hogy elsőként ne a játékról beszéljünk. ÉRTÉKŐRZŐK „A játék mindennapjaink fontos eleme • Babaház. A legapróbb tárgy is kézzel készült. • Ólomkatonák. Háttérben a János vitéz korabeli kiadása, Magyarkúti Béla rajzaival. Kriston Vizi József — Nevezhetem-e az értékőrzőt ez esctbpn játékőrzőnek? — Miért ne? A játékban sokkal több érték van, mint azt a szó hétköznapi értelmében véljük. Fontos szerepet tölt be életünkben, igen, még a felnőttekében is, ha sokan tagadják is ezt. A gyerekek esetében pedig a legfőbb tevékenység! Mégis tele van ellentmondással a pedagógia, mondhatni skizofrén állapot uralkodik. Az óvodákban szinte csak a játék a napirendi pont, az általános iskolákban pedig pótcselekvés. A tanórákon sok esetben nyoma sincs a játéknak, legfeljebb pedagógiai módszerként javasolt. És a szabadidőben, persze. — Folytathatnánk azzal, hogy jelenlegi silány, sivár játékvilágunkat hogyan dolgozza fel a szakember, hiszen feladata, hogy bemutassa, megőrizze az értékeket, jelet adjon az utánunk következőknek. — Igen, ez igaz. A ma kapható és a gyermekek kezébe kerülő játékok bizony megkérdőjelezhetők. Ezek közül ugyan mi az, ami maradandó, érdemes az utókornak „eltenni”? Vannak ilyenek, például a Rubik-féle logikai játékok, de az összkép sajnos mást mutat. Intézményünk és műhelyünk arra alkalmas, hogy a mai világban használható, netán elődeinktől örökölt szokásokat életben tartsunk, különféle manuális tevékenységeket felelevenítsünk és alkalmazzunk. így hosszabb távon őrizhetünk j átékkultúra-modelleket. — Észre kell venni, mit érdemes kiválasztani! — Ez óriási felelősség. Szemléletet, módszert nem lehet direkt módon alakítani, ajánlani. Hosszú út vezet el odáig, míg a gyerekek (és a felnőttek) rájönnek az igaz értékekre és életvitelükben észrevehetővé válik játékmúltunk öröksége, a helyes szemlelet. A Szóra- katénusz „csak” egy intézmény, de éppen az előbb elmondottak szerint tevékenykedik. A játék, a játszás és a kulturális háttér, a pedagógia egy-egy kilogozatlal. Rendezem a csávolyí. játékanyagot, ehhez pótgyűjtésre indulok majd. Érdekes és értékes kézirat birtokába jutottam, az erdélyi származású Berde Károly hagyatékához. Az 1870 és 1920 közötti erdélyi néprajzi világ fontos adalékai kerültek elő. — Amit feltétlenül közkinccsé kellene tenni! Könnyen megy a publikálás? — Nem. De erről majd máskor . . . Majd máskor. Nem érdektelen a kiadás ügye sem. A Szórakaténusz fontosnak véli segíteni a pedagógusokat szak- irodalommal is. Az utóbbi években nem egy könyv jelent meg, amely a gyerekek manuális tevékenységének fontosságát célul tűzve ad segítséget. Dr. Kriston Vizi József öt éve. áll a kecskeméti játékirodalom élén. Örvendetes, hogy e fél évtized alatt számos alkalommal hallatta hangját, nemcsak helyi fórumokon. Ma már tény, hogy Kecskemétet emlegetve, a játék is szóba kerül. Köszönhető ez a Szórakaténusz- nak és kollektívájának. Borzák Tibor PETŐFI PÉPE AJÁNLATA KÖNYV méterkő. Azt szeretnénk, ha a játék ma is napjaink fontos eleme lenne, úgy mint hajdanán, hiszen a következő generációnak csak akkor mutatunk példát. Itt, nálunk napról napra bebizonyosodik, hogy mit érdemes felvállalni. Nem akarom részletezni, milyen ügyek mellé álltunk eddig, hiszen arra biztosan nincs elegendő hely az újságban. Akik ismerik a Szórakaténuszt, tudják, hogy az ősi mesterségektől kezdve a tanfolyamokon át a kiállításokig mi mindennel foglalkozunk. — Azért maradjunk még néhány pillanatig az intézménynél. A hatesztendős Szórakaténusz az egyik leglátogatottabb kecskeméti múzeum, a műhelyfoglalkozások is népszerűek. Az évek során kialakult profil, koncepció az Ön nevéhez fűződik, munkájával függ össze. — Ne feledje el, hogy két évig más irányította az intézményt, tehát az itteni munka alapkövét már lerakták, amikor idejöttem. Ami változott: úgy érzem, ma sokkal valóságközelibbek vagyunk, mint korábban. Többet vállalunk. A hagyományőrzésre is odafigyelünk. — Égerből jött Kecskemétre. Menynyiben volt bátorság, merészség elvállalni a vezetői posztot? — Kétségtelen, a lecke fel volt adva. Bizonyos lemaradásokat kellett pótolni. Itt elsősorban országos tennivalókra gondolok. A debreceni egyetemi évek azért is fontosak számomra, mert diáktársaim közül sokan vidéken dolgoznak, tehát segítjük egymást, tartjuk a kapcsolatot. Bebizonyosodott, lehet vidéki központtal országra szóló ügyekben előrehaladni. A Kiss Áron Játéktársaságra célzok, melynek bázishelye Kecskemét. Arra már nem egyértelmű a válasz, hogy szemléletet változtatni lehet-e? — Kriston Vizi József hogyan lett a játék „mestere”? — Népművelés—néprajz szakon tanultam a debreceni egyetemen. Másod-, harmadéves koromban határoztam el, hogy a játékkal, a játékkultúrával foglalkozom mélyrehatóan. Ebben a döntésben meghatározó szerepük volt tanáraimnak. Biztatásukra gyűjtő- utakra jártam, mígnem a szakdolgozatom összeállt: Abaúj-Hegyköz játékszokásairól írtam. Diplomával a kéz• Kocsi Mezőkövesdről. Az 1910-es évek játékának rekonstrukciója. (Méhesi Éva felvételei) ben rögtön a mélyvízbe kerültem, azt is mondhatnám, mélypontra. — Hogyhogy? — Eeninvárosban alakult helytörténeti gyűjtemény, ott álltam munkába. Szakmai szempontból kevés lehetőséget adott ez a tevékenység, igyekeztem mást keresni. Mindenesetre jó tanulóévek voltak. Egerben már jobban éreztem magam, szép és értelmes feladatokat kaptam. Részt vettem a palóckutatásban, egy monográfiában a játékkultúrát dolgoztam fel. Hamarosan megjelenik. E témából doktoráltam. — Az imént utalt arra, hogy gyűjtő- utakra járt. Ez fontos a muzeológusnak? Sokan úgy képzelik el Önöket, mint akik a múzeum sötét szobájában üldögélve kutatnak. — Vannak, akik benn ülnek, tényleg. Számomra sokat jelent vidékre járni, emberekkel találkozni. A néprajzos akkor tud meg a legtöbbet kutatási témájáról, ha időt, energiát szán a „terepen” való mozgolódásra. — Gondolom, az idő kevés. — Előfordul, hogy képtelen vagyok vidékre utazni, mert annyi itthon a dolgom. Ha például játékkonferenciát szervezek, nem tervezek kiruccanásokat. Az utóbbi években adódott elfoglaltságom a megye több településen, Csávolyon, Szalkszentmártonban végeztem kutatásokat, gyűjtéseket. Lopni kell a családra szánt időből is, amikor tudományos munkán a sor. Mivel a szakirodalom és a feldolgozandó anyag a Szórakaténuszban található, így logikus, hogy itt ül le az ember az íróasztalhoz. Igen ám, de hozzánk sokan bekopogtatnak vagy telefonálnak, így lehetetlen elmélyülni egy-egy témakörben. Mi marad? Áz otthoni, éjszakai munka. — Most mi izgatja? — Májusban nyitjuk új kiállításunkat, annak a forgatókönyvét írom. Ez ugyancsak felér egy tudományos dolNÉPMÜVÉSZETI ÖRÖKSÉGÜNK F a látni rossz, lédobott ócska rongyok nagyságák!” A kántáló hang felverte a vasárnap reggeli lakótelepet. Ki így, ki úgy nyugtázta a telefon nélküli ébresztőt. Volt, aki a másik oldalára fordult, és a fülére húzta a kispárnát. Mások megjegyzéseket tettek a gyermekeiknek: „Látjátok, így jár, aki nem dolgozik”. Vagy: „Munkára kellene őket fogni, akkor nem járnának ide koldulni”. De akadt egy-kettő, aki riasztotta a család népét, s ugrasztottá őket. „Na most kapjátok elő a régi cipőt, kinőtt blúzt, amit sajnáltatok levinni a kukába!" Nekem is eszembe jutott, hogy van néhány ócska kacatom. Igaz, mindegyikhez fűz valamilyen emlék — ezért is vannak meg, ezért menekültek meg a Í kidobástól, de az is igaz, sehogyan sem fér el ennyi holmi a lakótelepi lakásban. Na, most eljött az ideje, hogy kidobjam őket. Hamar összekaptam néhány holmit. Közben kinéztem az ablakon, merre járnak a kántálók. Nem siették el a dolgot. Álltak türelemmel a hosszú, tízemeletes épület előtt. Mondták rendületlenül a magukét, s lesték, nyílik-e az ablak, indul-e imbolyogva egy-egy batyu, aminek oly izgatottan lehet gusztálni a tartalmát. Még az sem zavarta őket, hogy a lakótelepi gyerekekből összeállón slepp köReggeli közjáték vette tarka menetüket. Tagjai most tisztes távolból megálltak, néha-néha gúnyos szavakat kiabáltak feléjük. Amikor egy-egy adag földet ért, hamar felkapták, egyenként nézegették a tartalmát. Egy kiscsizmát azonmód ráhúztak egy addig mezítláb ténfergő tízéves forma kislány lábára. Mintha ráön- tötték volna. A használhatónak — netán értékesíthetőnek — ítélt darabok egy nagy zsákba kerültek. Amiről úgy vélték, nehéz lesz hasznosítani, azt bizony otthagyták a földön, vigye, aki náluk is igénytelenebb. Egyre közelebb jöttek. Megdöbbenve láttam, hogy egyik fiatal nő menet közben szoptatta is gyerekét, aki még any- nyira sem zavartatta magát, mint anyja. Nem hagytak ki egyetlen házat sem, hangjuk ereje sem lett kisebb. Ha már ezt a lakótelepet kell átfésülni, akkor ezt a lakótelepet kell átfésülni, megvan ennek is a rendje. Ha bárhonnan is lehullt valami, a kántálás áradozó köszönetbe csapott át. hogy valami st ilyen komo Gőz József számára készített fényképek idézik fel a népviseletek régi formáit, a falvak, a „Az isten fizesse meg”. Legyen boldog, nagyságám a családdal együtt”. Az adakozó kedvüket még tovább is próbálták fejni, megnevezett adományra bírni: „Egy pár forintot, ha adna, megáldaná az úristen". A megszólítottak azonban ezt már szemtelenségnek vették, s pénz még véletlenül sem hullott alá a magasból. Ennek persze az is oka volt, hogy — nem lévén sejtelmeik sem a rendszeresen dolgozók társadalmának bérezési szokásairól — a hónap utolsó napján kerítettek sort a lakótelepre. Kinek van már akkor adakozni való pénze? Amikor a lakásom elé jöttek, kinyitottam az első emeleti ablakot, s ledobtam a szeretetcsomagot. „Adjon ázs úristen ezserannyit!" — hálálkodott a villogó tekintetű öregasszony, aki talán a kis csapat vezetője volt. Aztán szakértő szemmel vizsgálni kezdte a ruhadarabokat. Sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy ott maradtam az ablakban. így végig kelletett néznem a szortírozást vagy inkább selejtezést. Mert az összes ruhadarabot kidobásra ítélte. Szemrehányó tekintettel nézett fel az ablakra. Lekiabáltam, hogy megmagyarázzam a dolgot: — Hát nem azt mondta, rossz, ledobott, ócska ruhát kére — Nem kellett volna azst ilyen lyan venni! Nagyszabású vállalkozásba kezdett az Európa Könyvkiadó: Népművészeti örökségünk címmel új sorozatot indított. A teljesség igényével mutatják be a hazánkban élő magyar és nemzetiségi csoportok, valamint a határainkon túli magyarság tárgyi népművészetének emlékeit. A vaskos kötetekben főképpen eddig ismeretlen tárgyakról készült színes és fekete-fehér fotókon ismerhető meg népművészetünk. Régi metsze- k, festmények, falusi megrendelők A beszéd és a magatartás kiskátéja A téli könyvvásár számtalan újdonsága között, a könyvesboltok polcain a gyemlékkönyvek, a művészeti albumok, az útirajzok, a krimik társaságában egy enciklopédikus jellegű kiadvány is helyet követelt. Deme László, Grétsy László és Wacha Imre szerkesztői, szerzői közreműködésével, az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat gondozásában és a Hazafias Népfront javaslatára jelent meg a Nyelvi illemtan, amely már címével is jelzi, hogy az illemkódexek sora egy újszerű és tanulságos kötettel gazdagodott tovább. Mit értsünk nyelvi illemtanon? Miért gondolták a mű megjelentetésének kezdeményezői, hogy mondanivalójuk időszerű, és üzeneteikkel így felkelthetik az olvasóközönség figyelmét? A Nyelvi illemtan alaptétele: a nyelviség, a társadalmiság, az emberség összefüggéseinek vizsgálata. „Célunk tiszta és nemes: olyan politikai kultúra létrehozása, egyebek között a beszédkultúra segítségével, amely hozzájárul az állampolgár autonómiájához, s ezáltal a demokrácia intézményeinek jobb működéséhez” — olvashatjuk Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront főtitkárának szavait a kötet ajánlásában. A közvetlen stílusú, helyenként szórakoztató módon megfogalmazott kötet a mindennapi magatartás és nyelvi használat kapcsolatának vizsgálatával, az előfordulható szituációk, esetek elemzésével gazdag példatárat nyújt az olvasó kezébe. Mi a nyelviség? Miért fontos, hogy az emberi beszéd segítségével tudjunk partnerkapcsolatot teremteni? Hogyan válhat nevelési tényezővé a szó, a jó szó, a köszönéstől, a megszólítástól kezdve? Hogyan szolgálhatják a jó példák az emberi érintkezés minőségének javítását? Illyés Gyula szavaival élve „ ... Csak az vagyunk, aminek látszunk” — tehát cselekedeteinkkel adunk számot önmagunkról. A tiszta beszéd, a közérthető, a világos fogalmazás az emberi jellem tükörképe is egyúttal. Mit értünk a magatartás esztétikáján? Az esztétikus magatartás ismerete és elsajátítása azért fontos, mert ezáltal az ember képes fegyelmezetten, udvariasan, kulturáltan viselkedni, alkalmas az emberi érintkezésre, azaz képes emberhez méltóan élni és gondolkodni. Nehéz a több mint négyszáz oldalnyi tartalomból az ajánlás szándékával bármely fejezetet kiemelni. Valójában — és ez a kézikönyvszerű szerkesztésből adódik “ a kötet bárhol fellapozható, bőségesen lehet szemezgetni, olvasgatni belőle tetszés, érdeklődés szerint. Mindannyiunk számára tanulságos a köszönés és formáinak elemző bemutatása, változatainak sok-sok példával illusztrált közreadása. Korábbi viták tanulságai alapján ebben a kérdésben a kötet szerzői egységesen állást foglalnak a napszaknak megfelelő köszönési formák és az udvariassági szabályok alapján alkalmazott köszönések mellett. Az udvariasság, a nyelvi udvariasság kiskátéja jó tanácsokat ad, eligazíthat otthon, az utcán, a munkahelyen, az iskolapadban. Ha valakinek pédául köszöntőt kell tartania egy névnapon, fel tudja ütni a megfelelő lapot, amelyik ehhez eligazítást ad. A kötet befejező részében lexikonszerűen, címszavakban olvashatunk a nyelvi illemről. Ez az összeállítás betűrendben tartalmazza a nyelvi formák értékét, jelentését, és azt az ajánlást, hogy melyiket hol használhatjuk, hol ne használjuk vagy egyenesen kerüljük. Itt természetesen megtalálhatók azok a trágár, durva kifejezések is, amelyek közül jó néhány sajnos meghonosodott mindennapi beszédünkben, és amelyek sokszor a durva magatartás, a sivár kifejezési mód, ajellem, a személyiség torzulásainak szerves velejárói. A kötet megjelenését pártolók szándéka az volt, hogy segítsék legyőzni a beszédgátlásokat, elmondhassák véleményüket a politikai kultúra összefüggéseinek szükségességéről. Mindezekből következik, hogy a Nyelvi illemtant az ifjabb nemzedéknek szánták, hogy megismerhessék azokat a lehetőségeket, amelyek a nyelvi hagyományban megtalálhatók. Ajánlották a középnemzedéknek, hogy segítsen a fiataloknak megtanulni, megszokni ezeket a nyelvi lehetőségeket, és szánták a legidősebb nemzedéknek is, hogy merjék elvárni az ifjabbaktól ezeket a nyelvi formákat. A kötet további sorsa most már az olvasókon múlik. M. I. mezővárosok egykori építészeti arculatát. Történelmi és népművészeti áttekintés is olvasható egy-egy területről. E népművészeti monográfiasorozat első kötete Szolnok megyét mutatja be. A kötet szerkesztői: Bellon Tibor és Szabó László. A most megjelent, míves kiállítású könyvet továbbiak követik, már készül a Hajdú-Bihar megyei, a csongrádi és a borsod-abaúj-zempléni néművészeti örökséget továbbadó kötet. . (Képünkön: egy korabeli születési anyakönyv.) FOLYÓIRAT ■ új írás Frivolitások és Hitvallások címmel Szentkuthy Miklós interjú-önéletrajzának XI—XII. részét közli az Új írás legutóbbi száma. Indiai jegyzeteit adja közre Csák Gyula, aki utazása előtt „kövér írói terveket táplált”. Hogy milyen élmények részese volt? Ezt megtudhatjuk soraiból. Sőtér Jász Veronika naplórészleteiből ezúttal Czóbel Béla festőművész portréja rajzolódik meg. Jávor Ottó kisnovelláinak címe: A mozdulat, Kenyértörés, A második fokozat. Szomorú apropóból írnak Csontos Sándor fiatal költőröl. Fiatalon, harmincegy éves korában távozott az élők sorából a tehetséges irodalmár, kritikus, író, költő. A Körkép rovatban egyebek mellett Franz Kafkáról szól tanulmány. A könyvismertetők között megtalálható Gáli Ernő, Szász Imre, Thiery Árpád, Kornis Mihály művéről készült elemzés. Az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat januári számában Képes Géza, Konczek József, Hajnal Gábor, Lukács Sándor, Kántor Péter, Utassy József, Rába György versei olvashatók, Kass János művei láthatók. (Képünkön: az Ars poetica című Kass-grafika.) FILM A NAGY TEHETSÉG Színes, NDK-film. Rendezte: Thomas Jacob. Főszereplők: Justus Fri- tzse, Peter Borgelt. Mindennapi dráma rajzolódik ki az új NDK-álkotás történetében. Főszereplője egy kallódó, gyengesége miatt egyre lejjebb csúszó fiatal apa, akinek kenyérkereső foglalkozása eredetileg színész. Egy ideig alkalmi segédmunkából tengeti Berlinben életét, egy véletlen folytán azonban felfedezi rejtett „tehetségét”, amit eddig még nem használt ki megfelelően. Egyik sétája alkalmával idős hölgy kéri meg, hogy vigye fel a csomagjait a lakásba. A férfi hagyja, hogy művészfélének nézzék, aki éppen helyszínt keres egyik filmje forgatásához. Távozásakor azonban magával viszi a nő ékszereit is. Alkalmi szélhámosságai, lopásai közepette kisfia hiányát fájlalja, akit levélben azzal hiteget, hogy sikerült szerepet kapnia egy krimiben. Abban reménykedik, hogy a pénzzel visszahódíthatja családját, elsősorban fiát. Új életformája azonban olyan buktatókat is rejt, amellyel tapasztalatlansága miatt nem számolhat. A kitalált szerepekben tehetségét kamatoztató színész kis és nagy csalásai nem sokáig maradnak titokban ... A jó színészi játék és a kiváló érzékkel megkomponált szituációk nem bizonyulnak ugyan elegendőnek ahhoz, hogy mindvégig fenntartsák a közönség érdelődését, de aki türelmesen végigüli a másfél órát, találkozik hitelesen szívszorító pillanatokkal is. I
