Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-13 / 10. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. január 13. Makarenko szellemében Napjainkban az, aki nem fejleszti tovább ismereteit, óhatatlanul elmarad a kor megkívánta fejlődés ütemétől. Munkája egyre kevésbé közelíti meg az elvárt színvonalat, egyre eredménytelenebb lesz. Végül tevékenységével együtt fölöslegessé válik. • Mi az esélyünk arra, hogy társadalmi méretekben ne az ilyen, negatív típus „teremtődjék” újjá? Kik játsszák a kulcsszerepet a fontos problémakörben? Természetesen a pedagógusok. Ideális esetben az oktatás-nevelés azon szakemberei, akiknek egzisztenpiájuk, anyagi helyzetük lehetővé teszi, hogy teljem erejüket e kulcsszerepet játszó munkakör ellátására, a folyamatos szakmai önfejlesztésre fordítsák. Sajnálatos módon jelenleg meglehetősen kevés pedagógus tartozik ebbe a csoportba, mert a tanárok csupán ritka esetben rendelkeznek olyan anyagiakkal, 'amilyenekkel egy szerény keresetű munkás. Az ember „megreformálása” Az oktatással-neveléssel szemben felmerült társadalmi igény napjainkban hihetetlen méretűvé nőtt. Hiszen a veszteséges vállalatok szanálása, a különféle munkahelyek megszüntetése, az ár- és bérrendszer megreformálása, az új adórendszer bevezetése csupán „tüneti kezelés” lehet akkor, ha nem hatolunk a jelenségek lényegéig: „reformáljuk meg” az embert, a dolgozó állampolgárt! Az iskola padjaiban helyet foglaló tanulók számára kell mindenekelőtt olyan szellemiséget közvetíteni, amely a szükséges ismeretekkel együtt biztosítékot szolgáltat arra, hogy a jövőben a társadalmi igényeknek megfelelő, eredményesen dolgozó emberekké válnak. Olyanokká, akik „megfertőzik” haladó szellemiségükkel a környezetükben élőket is. Megnyugtató és bizakodásra ad^ okot, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége egyszerűen nem képes arra, hogy munkáját ne maximális odaadással, az elhivatottság igen magas fokán végezze. Hiszen a tanárok példamutatása nem magánügy, hanem társadalmi szerepük, kötelezettségük tartozéka. Szakmai felzárkózásukat —és a szülők elengedhetetlen nevelési ismereteinek gyarapítását is — jól szolgálják a konferenciák, a munkaértekezletek. Bajai kapcsolatok Ilyen fórumot rendeztek nemrég a Pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetemen. A dr. Gáspár László professzor által vezetett akadémiai kutatócsoport munkaértekezletén részt vett két bajai pedagógus is, és értékes tapasztalatokat szerzett a nevelésre vonatkozóan. Makarenko, a nagy szovjet pedagógus munkásságát tekintették át, aki pontosan tudta, hogy a Szovjetunióban 50—60 év múlva (a 20-as évektől számítva) még nem látják a kommunizmust. Vagyis a végső cél elérése csak egy, a Makarenko utáni generáció számára válhat lehetségessé. Mégis, egészen rövid idő alatt, elhagyott utcagyerekekből olyan kollektívát kovácsolt, amely kok vonatkozásban fölülmúlt jó néhány, napjainkban, hazánkban ter- mel(get)ő kollektívát. Lehétséges tehát kimagasló eredményeket elérni az oktatás-nevelés során. A kérdés csupán az: hogyan? Ma nálunk a szocialista erkölcsi orientációért kétségbeesett harcot folytatunk, hogy az eddigi vívmányok továbbfejlődhessenek — ahogy arra dr. Pataki Ferenc, az MTA munkatársa is utalt az említett pécsi tanácskozáson. Hogy e küzdelem ne legyen kilátástalan, nyitottnak kell lennünk minden alkalmazható ismeret befogadására. így a makarenkói örökséggel szemben is. E téren élen jár az NDK-beli pedagógus értelmiség. Makarenko olyan alkotásait tárták fel és publikálták, amelyek még a Szovjetunióban sem jelenhettek meg eddig. (Igaz, ma már ott is egyre nagyobb mértékben tárják fel a makarenkói archív anyagokat, különösen a harkovi, a Ívovi egyetemek kutatói, akikkel munkakapcsolatban áll a pécsi kutatócsoport és a bajai tanítóképző főiskola is. Alkalmazható receptek Sajnos, hazánkban meglehetősen elhomályosult a makarenkói kép. Csupán kutató kollektíva tevékenysége állítja reflektorfénybe a szovjet pedagógus hagyatékát. Ha ezt alaposan szemügyre vesszük, rádöbbenhetünk arra, hogy nagyon is hatásosan alkalmazható „recepteket” kapunk szocialista társadalmunk pedagógiájának (iskolai és családi nevelésének) minden bajára. Minden valószínűség szerint sem a gyermekét nevelő szülőnek, sem a pedagógusnak nem hangzik üres szólamként egyik makarenkói kinyilatkoztatás sem, ha figyelemmel áttanulmányozza Makarenko Pedagógiai hősköltemény vagy más fordításban Az új ember kovácsa című regényét. így az sem, hogy maximalistának kell lennünk az igényekben és realistának kell maradnunk a gyakorlati munkában a nevelés során. A családi és iskolai nevelésnek számtalan jó tanácsra, segítségre van szüksége hazánkban, napjainkban is. Magocsa László HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Történelem előtti kulturális csere A Nemzetközi Őstörténeti és Korai Történeti Szövetség 11. mainzi kongresszusán a tudósok egy sor új felismeréssel gazdagították a történelemkutatást. Peter Schauer,, a maifizi Rómaigermán Központi Múzeum munkatársa elmondta: a kongresszuson megcáfoltak néhány lényeges, részben még a XIX. századból származó elképzelést. Az eddigi feltételezésekkel ellentétben az ember majomszerű lényből homo sapienssé fejlődése nem lineárisán zajlott, amint azt az evolúció törzsfája sugallja, hanem ez a fejlődés a Föld sok helyén egyidejűleg és különböző variánsokban ment végbe. A kongresszus témája egyébként a legkorábbi emberi települések korszakainak összehasonlítása volt. Kiderült, hogy Kínában az emberek már időszámításunk előtt 7000 körül ismerték a tüzet, növényeket termesztettek és kerámiát is készítettek, de barlangokban éltek, és nem ismerték a házakat. Az Elő-Keleten viszont az emberek már saját építményeikben laktak. Schauer elmondta: a kutatási eredmények alapján valószínűleg újra meg kell határozni az „ősember” fogalmat. A tudósok például kimutatták, hogy időszámításunk előtt két és fél millió évvel élt egy majomszerű lény, mely már szerszámokat készített, és egyenes irányban fejlődött a homo sapiensig. Tanzániában pedig egy olyan lény maradványaira bukkantak, amelyet ugyan nem lehet embernek nevezni, mégis, időszámításunk előtt négy és fél millió évvel ezelőtt bizonyos anatómiai ismertetőjegyeiben az .előemberhez hasonlított. Az is ismeretessé vált, hogy az emberek már a csiszolt kőkorban sokkal szorosabb kapcsolatban álltak egymással, mint azt eddig feltételezték, és hogy már igen élénk volt a távolsági kereskedelem. Az egyiptomi fáraók aranya egy Pund nevezetű legendás országból származott, melynek helyét Arábiában gyanítják, a lapis lazulit (drágakövet) a mai Afganisztán környékéről, a selymet Kínából szerezték be. A tudósok meglepő eredményre jutottak, amikor egy észak-ecuadori, korai part menti települést japán települési formákkal hasonlítottak össze. A japán halászoknak részük volt ennek az úgynevezett valdíviai kultúrához tartozó településnek a keletkezésében, ami azt bizonyítja, hogy már a történelem előtti időkben kapcsolatok álltak fenn az óceánon túli kultúrák között. KÉPERNYŐ r Az Uj Reflektor Magazin Kondérokba, főzőüstökbe, mély- és lapostányérokba világított az Új Reflektor Magazin legutóbb. Nem is any- nyira azt lesték, hogy mi fő a fazékban, hanem; mennyi. Vagyis megkapja-e mindenki a járandóságát. Tetszett a módszerük. Olyan mellékesnek látszó apróságokra irányították a figyelmet, mint a mérlegelés. Vagyis: átveszi-e valaki kilóra, dekára az egy-egy üzem, hivatal dolgozói által befizetett ebédet. Papolhatunk addig érdekvédelemről, beszélhetünk az egészséges táplálkozásról, amíg kölcsönös jóhiszeműségen alapul az ellenőrzés? Kiderült: a megvizsgált üzemekben nincs átgondoltan megszervezve az ebédszállítás. Elképzelhető, hogy az ellenőrzéssel megbízott személyek is tes- sék-lássék dolgoznak? Ezúttal látványos leleplezésre nem került sor. Kérdéses, hogy az érintett üzemek illetékesei a jövőben jobban odafigyelnek-e? Valószínűsíthető! És a többi érdekelt? A bosszús mor- mogáson kívül odaáll-e az elé, aki elé oda kell állni: kérem, miért volt olyan nagyvonalú az én rovásomra? Hanyag munkájával, nemtörődömségével miért rövidített meg? Az ebédosztogatók gondolnak-e arra, hogy megítélésük egyre inkább attól függ, hogy a kétkeziek és a fejmunkások mennyire elégedettek munkájukkal. Szívesen látunk, hallunk ilyen példaerejű riportokat, alkalmasint nemcsak az üzemi konyhákba irányítva a reflektor fénycsóváját. A konkrétumok, a tények éltethetik ezt az érdekvédelmi riportműsort. Százával kínál témákat mindennapi életünk. Itt van az (elfelejtettem milyen nevű) belvárosi pesti presszó esete. Honnan vették vezetői, meg a felettesek a bátorságot’ ahhoz, hogy túltegyék magukat egy hatósági vizsgálat megállapításain? Óvatosan bár, de érzékeltette a riporter, hogy a vendéglátóüzem szemmel látható lezüllésénél nagyobb vész a szemlélet lezüllése. Mi történhet? Legfeljebb megbüntetnek néhány ezer forintra — nyilván így gondolkodhatott a rajtakapott vezető —, de a jogtalan többlethaszonból busásan megtérül az okvetellenkedők miatt befizetett pénz. ÉrdemesVolna egy idő után újfa ellátó-, gatni a sajnos sok tekintetben tipikus üzletbe. 55 Megy a Dunán a hajó . 55 jSSSSBSÖ • Lovas hajóvontatás a XIX. század elején. Komáromi kékfestőminta. Ugyanez az ábrázolás látható, csak íükör- képben, egy komáromi kalendárium borítólapján • Tetejcs (fedett) gabonaszállító bőgőshajó a felállított őrfával Ha az Új Refletor Magazin olyan következetesen alakítja saját profilját, stílusát, mint például a Mit üzen a rádió?, vagy a hazai televíziózás nagy találmánya, az Ablak, akkor az eddiginél nagyobb súllyal, ha úgy tetszik, hatékonyabban képviselhet közérdekeket és jogos magánérdekeket. „Jogot az árnyalatnak”, követelte Illyés egyik versében. Még az ellenvéleménynek is! A nyilvánosság fényében könnyebben megkülönböztethető az igaz a hamistól, az értékes a talmitól. Hadd idézzek egy szólást is: mondott szóból ért a magyar. Örültem, hogy az Ablak néhány percre átengedte a képernyőt bírálóinak. A kritikai észrevételek szememben egy jottányit sem csökkentették szerkesztői, riporterei, szakemberei, operatőrei tekintélyét. Sőt! Mindig is éreztem, hogy az Ablak a társadalmi magatartás javításához is szolgáltat jó adalékokat, példákat. Heltai Nándor Napjainkra egyre apad azoknak a száma, akik ismerik, és még kevesebb azoké, akik időnként eléneklik a „Megy a Dunán a hajó ...” kezdetű, furcsán vontatott ütemű dalt. Amin cseppet sem kell csodálkozni, mert lassacskán nem tudják az emberek, hová tegyék ezt a valamikori munkadalt, a magyar hajóvontatók egyik fennmaradt énekét. Hiszen annyi víz folyt le különböző folyómedreinkben, mióta az emberi vagy állati vonóerőt felváltották a gőzgépek, azokat a motorok, egyszóval a géphajók. A munkáját megkönnyíteni törekvő ember -^-ha már a szelei nem foghatta eredményesen a folyók hátán úszó hajók vitorláiba — a folyam- hajózásban is megtette haladó lépéseit. A partról vontatott fahajók, hajósok és hajóvontatók végleg elmerültek a múló időben. Eltűntek, alig hagyva nyomot maguk után. Néhány tárgy — hajóvontató hámfa, a bőgős hajóból maradt, cégérként szolgáló orrtőke, kicsi, korabeli modell, és egy-két grafikai ábrázolás a múzeumokban — jószerivel ennyi minden. És valami kevés hajósének vagy daltöredék. Ami még felderítetlen lappang imitt-amott, az sem lehet sok. Pedig töméntelen fahajó és azokat kezelő vízi ember járta folyóinkat a honfoglalástól a múlt század végéig (helyenként még azután is), mert a ha- . józásnak fontos szerepe volt gazdasági életünkben. A kisebb dereglyék, bárkák ezrein kívül a nagy, fedeles bőgős hajók és tető nélküli vagy pusztahajók képezték kereskedelmi hajóállományunk javát. Következésképp az elmúlt századokban több tízezren éltek vizeinken hajózásból és hajóvontatásból. Könyvtárnyit írhatnánk hajóikról, életformájukról. Ám ezúttal csak néhány hajósdalt és a hajózás ihlette népi mondást citálunk, mielőtt teljesen veszendőbe megy népdalaink és népi bölcsességeink e különös fajtájának emléke. E legismertebb a „Megy a Dunán a hajó, / Húzza azt harminchat ló, / Ha elszakad a kötele, / Hasra esnek a lovak!” Az előzőt nyújtottan, az utolsó sort röviden kell énekelni, amelyhez — valószínűleg újabb toldásként — hozzáfűztek: „Beverik a farkukat!” A hajósnóta végeredményben népi líránk foglalkozáshoz kötött csoportja, többnyire a gyalogos vagy lovas hajóvontatók életéről szóló dal. Ám nincs közöttük az oroszhoz hasonló hajóhúzó nóta. Erre legfeljebb egyes dalok refrénjei — és csak a refrénjei — utalnak: „Onnan alól jön egy hajó, / Húzza ß i É >ll!f *t/ • Hajóhúzó férfi faliammal aztat harminchat ló, / Káromkodik a kormányos, / Kinek neve Jéri János. / Ejhaj, fogd meg jól, / Ejhaj, húzd meg jól!” É dalnak több változata ismert. A hajósdalok többsége indulás, pihenés és megérkezés idején énekelt, többnyire tréfás, nemegyszer kétértelmű mulató és szerelmi nóta. „Húzd meg, húzd meg szép csendesen, / Hogy a szíve megrepedjen. / Repedjen meg örömébe-bújába, / Ott mulat egy hajóslegény magába’!” A másik: „Most akadtam egy hajóra, /'Övedző nélkül valóra. / Én vagyok az övedzője, / Barna rózsám szeretője.” A lovas hajóvontatás dalait nem kimondottan a hajóhúzás ritmusában énekelték: „Hajló, hajló, a vonató us- tora jaj de szépen szól, / Hat szál kötél hossza, majd csak hazaér, / Jaj lesz neked babám, ha engem itt ér .. .” A hajósdalok képei a víz mentén lakók dalaiba is belekerültek: „Alulról jön egy öreg vontató. / Azt kérdezi, van-e zab eladó? / Árpa is van, mégis zabot mérnek, / Jobb a lánynak, mint a menyecskének.” És egy másik: „Csütörtökön verradóra / Ültem a bánat hajóra. / Duna vize alig birgya, / Mindön bánatomat hozza.” „Túr alatt foly a Berettyó. / De szépen lebeg a hajó! / Bánatos hajóra ültem, / Jaj de hamar elmerültem!” De ismerünk dalt a géphajózás korából is! Ez azonban inkább a bordalok hagyományait folytató nóta: „Mén a hajó lefelé, / Bodor füstje fölfelé. / Addig igyunk, jó testvérek, / Még a hajó ideér!” A szólások, közmondások zöme a hajóhúzó lóval kapcsolatos': „Nyög, mint a hajóhúzó ló . . .” „Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé . . .” „Se hite, se lelke, mint a hajóhúzó lónak” — azaz megbízhatatlan, komisz ember. „Hasa az istene, mint a hajóhúzó lónak” — azaz telhetetlen az evésben, és „Ki van fizetve, mint a kurtulyás ló” — vagyis valakinek valamilyen ügye akár veszendőbe is mehet, mert be volt számítva a veszteségbe. (Kurtulyás a vonató egység leghátul haladó, egymagában húzó lova.) ' A hajókötéllel is lehet példálózni: „Eloldja a hajókötelet” — azaz gyorsan meglép. A hajóval összefüggésben két szólás ismert: „Inkább hajót húznék ...” — azaz semmi kincsért nem vállalkoznék rá; valamint: „Rossz hajó az, amelynek deregélye nincsen!” — azaz bölcs ember előre biztosítja magárt kudarc esetére. Tárgyi emlékekben kevésbé bővelkedik a fahajózás. Alig néhány muzeális darab emlékeztet a réges-régen letűnt hajósvilágra. Dr. Csonkaréti Károly TÓDOR JÁNOS: Márciusi hó „Amikor a felnőttnek az elválasztó üvegfalon át megmutatták a gyereket, nem újszülöttet, hanem egy tökéletes embert látott ... Az üveg mögött nem a »lányát« vagy pedig az »utódot« pillantotta meg, hanem a gyereket. A férfi úgy érezte: elégedett. Szeret a világon lenni.” (Peter Handke: Gyerektörténet) Mintha az időjárás is emlékezetessé kívánta volna tenni ezt a napot. Március eleje volt, és hatalmas pely- hekben már órák óta szakadt a hó. Akár egy hipnotikus álomban lenne, olybá érzékelte az időt. Éjfélig bent ült a klinika folyosóján, bizonytalansága pillanatokra némán hisztérikus szorongásba váltott: „Mi lesz akkor, ha ..." A nővérke is észrevehette rajta a lehangoló, idegesítő té- tovaságot, ahogy az előbbi esztelen kapkodás szinte moccanástalan fanatizmusba váltott, ezért is küldte haza. Feleségét az utolsó pillanatig kiegyensúlyozottan nyugodtnak látta, és kicsit furcsállta is ezt: az asszonyt már egy másik valóság vette körül, és a férfi úgy érezte, neki csak statisztaszerep juthat ebben a megingathatatlan emberi színjátékban. Különös állapot volt ez: tartozni egy történethez, annak mechanikus sorsszerűségét belülről is megélni, ugyanakkor kívülállóként szemlélni e sajátos eseményt, mi több: egy kicsit kitaszítottként, akinek csak annyi a dolga, hogy várakozzon és reméljen. Kötelességének érezte most a virrasztást, képtelen lett volna olvasni vagy mondjuk, aludni helyette. Éjszaka volt, és így legfeljebb a hazafelé botorkáló részegekkel oszthatta volna meg ezt a társas egyedüllétet. Ám szentségtelen- ségnek vélte most bizsergető magányának otromba megrontását, most, amikor havas éjszakai kóborlására ők is elkísérték. Ebben a többes számban a gyerek kizárólag érzésnyalábok fókusza, elnyűtt és unos-untiglan ismételt, gyakorta meghasonlott lélek-tényezőké, „feladata, célja”, hogy saját lényege által egy új minőséget „égessen" két felnőtt (a végérvényesen felnőtt világ) már- már érzéketlenné tompult idegvégződéseibe. Bokáig járt a vizes hóban, lelkiismerete hosszú kilométereket írt elő, mintha csak a folytonosság nioziját vetítő bűntudat— miért van az, hogy életfontosságú várakozásaink, reményeink előtt, azokért drukkolva, az emlékezet mindannyiszor haszontalanságukra, hiábavalóságukra utal? - lejárható lenne. A utcán parkoló, bársonyhóval borított kocsik szélvédőjére írta egy leendő gyermek leendő nevét, aki talán már meg is született. Azt, amit azután a gyermek kapott, és rria is viseli. Kislányt akartak, talán mert saját tökéletlenségüket, a megnevezhetetlen hiányban fogant romlottságot a leánytermészethez jobban kötődő ártatlanságban remélték meg- és feloldani. A dachoz is jobban illett a nöneműség, mig a fiú a férfifasság) töretlen magabiztosságát sugallta. Lehet, ez az oka, hogy az apák többsége fiút akar? Cipője a csatangolásban teljesen átázott, kénytelen volt hazamenni, hogy másikat vegyen föl. A máskor mindig menedéket nyújtó, barátságos összevisz- szasággal berendezett albérleti szoba most valahogy inkább taszította. Lehetetlen volt itt maradni. Egyáltalában lehetetlen és természetellenes volt most minden. Ivott egy pofa vodkát, amit kizárólag erre a célra tartogatott. Hirtelenjében kedve támadt felébreszteni a háziakat, de aztán, órájára pillantva, letett róla. Pedig milyen jó lett volna e tompa fáradtság helyett a színtelen ital lassan lengő hajóhintáján átlendülni a holnap bizonyosságába .. . Már elmúlt öt óra, amikor visszatért a szülészetre. A havazás elállt, meleg szél borzolta a hajnal virradatkékjében derengő gépmagányú fákat. Lila árnyékok nőttek ki a kórház szürke falából, megérinthető és kitapintható volt a csönd. Ez ugyanaz a delejes nyugalom, mint kedvenc festője, Chirico vásznain. Nyugtalanul riasztó metafizika — gondolta a férfi, aki arra készült, hogy leleplezze, tetten érje a világot. Hogy részt követeljen saját életéből.. . A felébresztett portás kedvetlenül szuszogott, a húszast egykedvűen söpörte be, majd könyvében hosszasan bogarászott. Leány, született fél ötkor - hallotta a férfi. Már az udvar közepén járt, lehajolt, és megmosta arcát a ragyogó tisztaságú hóban.
