Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1987. december 19. események sorokban RKP-HATAROZAT Jogegyenlőség és fejlődés Bukarestben pénteken közzétették az RKP országos konferenciájáról szó­ló határozatot. Nicalae Ceasescunak, az RKP főtitkárának jelentése alapján a dokumentum elsősorban a gazdasági feladatok teljesítésének jelentőséget hangsúlyozza. Kiemeli: a XIII. pártkongresszus irányelveinek megfelelően az ipar, a mezőgazdaság és a nemzetgazdaság más területein biztosítani kell az inten­zív fejlődést. A tudományos-technikai eredmények hasznosításával, az új ag­rárforradalom megvalósításával érhető el, hogy az ország sokoldalúan fejlőd­jön. Különösen fontos, hogy az 1986 —1990-es nyolcadik ötéves tervidő­szakban növekedjenek a termelőerők, s ezenkívül a termelésszervezési és kor­szerűsítési programokat maradéktala­nul hajtsák végre. A határozat leszögezi, hogy a jövő­ben is a nemzeti jövedelem mintegy 70 százalékát fogyasztásra, 30 százalékát pedig felhalmozásra fordítják. Ez utób­bi a gazdasági-társadalmi fejlesztés alapját erősíti, amely — a dokumen­tum szerint — az általános haladás döntő tényezője. Kitér a dokumentum arra, hogy az ország eredményei „a román nép kitar­tó erőfeszítésének, valamennyi állam­polgár közös munkájának, a szocialista nemzet egységének, a román nemzet és az egységes nemzeti állam fejlődésének történelmi következménye”. Azt han­goztatja, hogy az országban a RKP jogegyenlőséget biztosított tekintet nél­kül társadalmi osztályra vagy nemzeti­ségi eredetre. A főtitkári jelentés alap­ján a határozat is kiemeli, hogy a legha­tározottabban vissza kell verni a nacio­nalizmus, a sovinizmus mindennemű megnyilatkozását és maradványát. VSZ-SZAKERTOI TANÁCSKOZÁS BUDAPESTEN A Varsói Szerződés tagállamainak az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentésével foglalkozó szakértői munkacsoportja december 17. és 18-án Budapesten ülést tartott. A szakértők — a közép- és rövidhatótávolságú rakéták felszámolásáról a Szovjetunió és az USA között létrejött megállapodás fényében — megvizsgálták az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek, közöttük a kettős rendel­tetésű fegyvereknek az Atlanti-óceántól az Uraiig történő csökkentésével, a 23-ak bécsi konzultációval foglalkozó tárgyalások mandátumának helyzetét. Megvitat­ták a mandátum végleges kidolgozása meggyorsításának lehetőségeit, azzal a céllal, hogy a közeljövőben megkezdődhessenek a konkrét intézkedések kimunká­lására irányuló érdemi tárgyalások. JUGOSZLÁVIA A flottatengernagy a nacionalizmus ellen MOSZKVA _____________________ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége pénteki ülésén nagyra értékelte Mihail Gorbacsov washingto­ni látogatásának eredményeit, a köze­pes és kisebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról aláírt szerződést. A testület ülésén Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnökség elnöke terjesztette elő az ezt megfogalmazó nyilatkozatot, amelyet a testület tagjai egyhangúlag elfogadtak. PRÁGA A gazdasági és társadalmi fejlődés meggyorsításáról, az átfogó reformról és a szocialista demokrácia elmélyítésé­ről hozott párthatározatok megvalósu­lásáról csütörtökön előterjesztett jelen­tés megvitatásával folytatta munkáját pénteken a prágai várban a CSKP Központi Bizottsága. WASHINGTON Amerikai szenátusi küldöttség uta­zott csütörtökön a Szovjetunióba. A delegáció a helyszínen ellenőrizheti azokat a washingtoni állításokat, hogy a Szovjetunió — két rakétaelhárító ra­darrendszer áthelyezésével — megsér­tette az ABM-szerződést. A nyolctagú küldöttséget Manfred Eimer, a fegyverzetellenőrzési és lesze­relési hivatal igazgatóhelyettese vezeti. VIENTIANE Thaiföldi harci repülőgépek a hét első felében bombatamadást intéztek Sayabuori laoszi tartomány Namhing körzete ellen, s hét 230 kilogrammos bombát dobtak le — közölte pénteken a KPL laoszi hírügynökség. Beszámolt arról is, hogy a légitámadással egy idő­ben a thaiföldi tüzérség lőtte az említett körzetet. SZÖUL Újabb heves összecsapások voltak Szöulban az új elnök, Ro Te Vu ellen kivonuló tüntetők és a karhatalom kö­zött. Pénteken többezres tömeg vonult fel Szöul utcáin, tiltakozásul a vélt vagy bebizonyosodott választási csalások el­len. A jugoszláv néphadsereg katonái tudják, hogy az ország nagy gazdasági nehézségekkel küzd és megértik, hogy nehéz a társadalom és különösképpen a hadsereg szükségleteinek kielégítése — hangoztatta csütörtöki parlamenti beszédében Branko Mamula flottaten- gemagy, jugoszláv nemzetvédelmi mi­niszter. Kifejtette, hogy a néphadsereg kato­náinak véleménye szerint a jugoszláv társadalomban a nacionalizmus ag­gasztó méreteket öltött, s ez beláthatat­lan következményekkel fenyeget. A fegyveres erőknél számottevően megnőtt a száma a nacionalista kilen­géseknek, amelyek 37 százalékát az al­bán nacionalista és szeparatista meg­mozdulások tették ki. A szerb naciona­lista megmozdulások száma 41, a szlo­véneké 39, a muzulmánoké pedig 20 százalékkal emelkedett. A hadsereg a leghatározottabban el­lenez mindenfajta nacionalizmust, sze­paratizmust, s a nemzetek és nemzetisé­gek testvériségének és egységének meg­bontására irányuló minden próbálko-' zást és a törvényes keretek között min­dent megtesz azért, hogy soraiban meg­szüntessen mindenféle ellenséges tevé­kenységet — közölte a nemzetvédelmi miniszter. MQ I I H ■ u HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: Vasárnap: A belga választásokon meggyengülnek a kormánykoalíció pártjai, előretörnek az ellenzéki szocialisták — Mubarak egyiptomi elnök fogadja Kairóban a magyar külügyminisztert. Hétfő: Mihail Gorbacsov televíziós beszédben értékeli a csúcskonferenciát — Összeül a Román Kommunista Párt országos értekezlete — A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bejelenti haderejének százezer fővel történő csök­kentését — Shultz Bonnba érkezik. Kedd: Haladás a huszonhármak bécsi találkozóján, ahol a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai egy európai leszerelési konferencia összehívásáról ta­nácskoznak — A Délkelet-ázsiai Szövetség, az ASEAN manilai összejövetele, a japán kormányfő a Fülöp-szigeteki fővárosba utazik — Lengyel pártplénum a reformpolitikáról. Szerda: A szöuli elnökválasztásokon Ro Te Vut választják államfővé, a megosz­tott ellenzék 62 százalékot kap — Gary Hart mégis indul a demokrata párt elnökjelöltségéért ^— Szihanuk visszavonja a visszavonást: kész ismét tárgyalni Kun Sennel. Csütörtök: Csehszlovák pártplénum: Milos Jakest választják meg a párt új főtitká­rává, Gustáv Husák megtartja államfői posztját — Genscher nyugatnémet külügyminiszter Romániában — Újabb támadások tankhajók ellen az Öböl­ben — Harcok Dél-Libanonban Péntek: Folytatódik a tömegtiltakozás az Izrael által megszállt arab területeken — Az olasz miniszterelnök az Egyesült Államokban. A HÉT KÉT KÉRDÉSE Hogyan állnak a regionális válságok a washingtoni csúcs után? A washingtoni csúcsot követő hét természetszerűleg a tárgyalások értéke­lésének és értelemezésének jegyében állt. Televíziós beszédben foglalta össze véleményét Mihail Gorbacsov, s jóvá­hagyta konferencia eredményeit az SZKP KB Politikai Bizottsága. Nyilat­kozott Reagan, több beszédet mondott az amerikai külügyminiszter. A Szov­jetunió és az Egyesült Államok csak­nem ötven országba küldött külön- megbízottakat, általában magas beosz­tású diplomatákat, szakértőket, hogy tájékoztassák a világot. A legtöbb szó változatlanul a lesze- relési-fegyverzetkorlátozási kérdések­ről esik: az aláírt rakétamegállapodás­ról, a következő fordulóról: a stratégiai fegyverek 30 százalékos csökkentesét célzó tárgyalásokról s végül, de nem utolsósorban az űrfegyverkezés meg­akadályozásáról, a rakétaelhárító ra­kétákat korlátozó ABM-egyezmény ér­vényéről. Ám a csúcson nemcsak erről volt szó, hanem további három lénye­ges kérdéscsoportról is. A kétoldalú kapcsolatokról, a regionális, helyi vál­ságokról. > A meghatározás, is jelzi, ezekben a válságokban elsődleges a helyi elem: az Öböl-háborúval kapcsolatban például mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok elfogadta a Biztonsági Ta­nács emlékezetes 598. számú határoza­tába foglalt tűzszüneti felhívást, ám en­nek ellenére folytatódik Irak és Irán háborúja. A másik válságterület, amiről külö­nösen sok'szó esett: Afganisztán. Mi­hail Gorbacsov ezzel kapcsolatban ki­jelentette: a problémát nem .az jelenti, hogy kivonjak az ott tartózkodó szov­jet csapatkontingenst. Szovjet részről erre keszek, sőt meglehetősen szoros határidőt is vállalnak: tizenkét hóna­pot, sőt esetleg annál is rövidebb termi­nust. Az igazi vita akörül van, hogy milyen más intézkedések történjenek. Az Egyesült Államoknak például köte­lezettséget kellene vállalnia arra, hogy a szovjet kivonulásra vonatkozó elvi megállapodás után legkésőbb hatvan nappal beszüntet minden támogatást az ellenforradalmároknak. Erre azon­ban Washington mind ez ideig nem mutatott hajlandóságot. A párbeszéd folytatódik, s a héten Moszkvába .érke­zett — majd az amerikai fővárosban kezd tárgyalásokat — Diego Cordo- vez, aki az ENSZ-főtitkár megbízottja­ként közvetítő szerepet tölt be a pakisz­táni—afgán konzultációkon is. Érintőlegesen szerepelt a napirenden Kambodzsa, Dél-Afrika és Közép- Amerika ügye is a csúcson, ugyancsak anélkül, hogy érdemleges előrelépésről lehetne beszámolni. Miért éleződött ki a helyzet a meg­szállt arab területeken? Naponta érkeznek a „hadijelenté­sek” az Izrael által megszállt területek­ről. Forrong a Jordán nyugati partja, a gazai övezet, amely 40-szer 12 kilo­méteres sávján 600 ezer palesztinnel a föld egyik legzsúfoltabb vidéke, sőt az elégedetlenség hulláma átterjedt a Szí­riától elhódított Golan-fennsíkra is. Sortüzek dördülnek, s a halottak számát már harminc és negyven közöt­tire teszik. A Biztonsági Tanács négy alkalommal ’ foglalkozott az esemé­nyekkel, tiltakozó nyilatkozatot adott ki az Arab Liga rendkívüli ülése, az Iszlám Világkonferencia és az el nem kötelezettek mozgalma. Még ,az Egye­sült Államok sem maradhatott néma, igaz, felemás állásfoglalásban „mind­két felet” türelemre próbálta inteni. Két olyan körülmény esett egybe, ami hozzájárult az új tüntetéshullám- hoz. November 29-én volt negyven esz­tendeje az ENSZ (meg nem valósult) alaphatározatának, amely a korábbi Palesztinái brit mandátumterület fel­osztásáról s — Izrael létrehozása mel­lett — egy független Arab-Palesztina megalakításáról intézkedett. Palesztina napján kezdődtek meg azok a megmoz­dulások, amelyekre izraeli részről a rendőri erőszak volt a válasz, s ez az esz- kalációs folyamat azóta is tart. A másik tényező, hogy néhány kisebb sikeres pa­lesztin katonai akció nyomán (ide tarto­zott egy öngyilkos támadás a Kirjat Smona melletti katonai tábor ellen) az izraeli kormány kemény kezet és megin­gás nélküli határozottságot akar mutat­ni a megtorlásban, mind Dél-Libanon­ban, mind a megszállt területeken. • A moszkvai Pravdában ez a kép jelent meg az SS—20-as rakétáról, amelyet a szovjet—amerikai szerződés értelmében megsemmisítenek. A Szovjetunióban most először adtak közre képet erről a közepes hatótávolságú rakétatípusról. t T x • V V . i /r Pál Lénárd avatta fel a felújított kecskeméti színházat (Folytatás az 1. oldalról) sága jellemző. Régi, megszokott érték­rendek bomlanak fel, változik, átalakul szemlélet- és gondolkodásmódunk. Ez­zel együtt jár, hogy a folyamatok lénye­gi ellentmondásai érzékelhetőbbé vál­nak. Igen. Az utóbbi időben megsűrű­södtek gondjaink, szinte másról sem hallunk manapság, mint hogy nő az adósságunk, nem gazdálkodunk ered­ményesen, baj van a közoktatással, csökken a kultúra vonzereje, fokozódik a kiábrándultság és még sorolhatnám. Aligha lehet tagadni, hogy sok ne­hézséggel és kedvezőtlen jelenséggel, az átalakulás folyamatában határozot­tabban jelentkező, számos ellentmon­dással kell szembenéznünk. De az is igaz, hogy temérdek gondunk és ba­junk közepette vannak sikereink és vannak örömeink is. Mély meggyőződéssel vallom: az em­bereknek nehezebb időkben még in­kább szükségük van örömökre, biztató sikerélményekre, mint jobb korszakok­ban. Ez erőt ad a küzdelmekhez, erősíti a hitet, amely nélkül a cselekvés tétova. Igen. Vannak dolgok, események, eredmények, amelyek örömet okoz­nak: újjáépült Operaházunk, megszé­pült a Szegedi Nemzeti Színház, Pécsett megnyílt a Művészetek Háza, jól mű­ködik a pár éve felavatott békéscsabai könyvtár, vonzza a közönséget a száz­halombattai művelődési ház. Mondhatnék közelebbi példákat is: Bács-Kiskun megye kulturális intézmé­nyeinek, művészeti műhelyeinek egész sora vívott ki magának jelentős hírne­vet: a Kecskeméti Kodály Intézet pedig nemzetközi viszonylatban is híres ma­gyar intézménnyé vált. Hozzátehetem, jo érzés szétnézni Kecskeméten, ahol a városkép meggyőzően tükrözi az itt élők figyelmes gondoskodását és haté­kony összefogását, ami nélkül a város új büszkesége: ez a sok vihart megélt, kitűnő színházépület sem születhetett volna újjá. A Központi Bizottság titkára tudo­mányos életünk nemzetközi sikereit méltatta a továbbiakban. — Tokiótól Washingtonig felfigyel­tek arra az eredményre, amelyet ma­gyar kutatók és mérnökök értek el egy új, nagyhatású programozási nyelv ki- fejlesztésében: a szocialista országok űrkutatási programjában jelesre vizs­gáztak a magyar műszerek. Ezek a si­kerek éppúgy tények, mint társadalmi bajaink. Úgy hiszem, valamennyiünk örömére szolgál, amikor halljuk, hogy a kiemelkedő műszaki, technológiai színvonalon működő Tiszai' Vegyi Kombinát évről évre jelentős gazdasági eredményt ér el, vagy hogy számos me­zőgazdasági szövetkezet, állami gazda­ság példát mutat invenciózusságában, hasznot hozó alkalmazkodóképességé­ben. De nem folytatom. A felsoroltakkal is csak arra szeret­tem volna rávilágítani, hogy széles e hazában sok-sok érték van-, es nap mint nap sok-sok érték születik. Az embe­reknek önbizalomra, sikerélményekre van szükségük, s nagy kárt okoznak azok, akik a nemzet önbecsülését ássák alá hitetlenségükkel. Kérdezhetik önök: miért kell mind­erről egy színházi megnyitón beszélni? Úgy vélem, azért, mert a színháznak, a színművészeinek kiemelkedően fontos, sajátos szerepe van az emberek hangu­latának, érzelmi világának, erkölcsi szemléletének alakításában. Arról beszéltem, hogy a küzdelmeket vállaló embereknek szükségük van örö­mökre, szükségük van biztatásra. I. Egy-egy szép színházi este, legyen az élmeny szomorú vagy vidám, végső so­ron igaz örömet jelent. Azt hiszem, ah­hoz, hogy a színház valóban közvetíte­ni tudjon meggyőződést, hitet, örömet, arra van szükség, hogy a ránkzúduló események áradatában a drámaírók, a rendezők és a színművészek egyaránt képesek legyenek látni a fel-felcsillanó jót és legyen bátorságuk írni, bemutat­ni, és szólni is róla. Ma ahhoz nem kell különösebb kurázsi, hogy elmondják, ki mit vétett, ki mit rontott el. Ma ah­hoz kell bátorság, hogy hitet, meggyő­ződést hirdessenek, hogy megmutas­sák, van értelme a küzdelemnek. . Pál Lénárd Katona József városá­ban a drámaíró példájára hivatkozott: a művész feladata a nemzeti ügyek szolgálata. — S mivel Katona József számára akkor az anyanyelv állapota a nemzet létkérdése volt, igyekezete érvényes és maradandó művet hozott létre, amely társadalmi önismeretünk egyik folyto­nosan aktualizálható és megkerülhetet­len alapja lett. Ma is fontos cél — fon­tosabb, mint gondolnánk -jr'szép ma­gyar nyelvünk védelme, tisztaságának megőrzése és sokoldalú ■gazdagítása?" Ä magyar ember időnkénti tepelődé- seit bíráló Vahot Imrét idézte, majd így folytatta a Központi Bizottság titkára: — Mintha ma is sok volna a szó és a szükségesnél kevesebb a tett. Tegyük hozzá, hajlamunk van arra, hogy társa­dalmi bajainkat dramatizáljuk, agyon­beszéljük. Ha minden nehézséget „sorskérdésnek” tüntetünk fel, akkor marad az üres moralizálás, és az okos­kodás valóban a tett halálává válik. Vannak ma is sorskérdések, amelyek megoldását azonban senki sem sajátít­hatja ki, amelyek mindannyiunk közös feladatát képezik. Indokolt azonban tisztázni, ki milyen szerepet vállalhat a közös feladatból. A műveszet, a színház legfőbb hozzájárulása az lehet, ha a tár­sadalmi önismeret szolgálatába áll. A megtett történelmi út vagy a válto­zó jelen meggyőző, művészi, igaz be­mutatása minél nagyobb közösség szá­mára jól szolgálja a társadalmi önisme­ret elmélyítését’és erősíti az akaratot a jövő közös vállalására. A nemzeti ösz- szetartozás egyik fontos kohéziós ereje ma is az igazi nemzeti kultúra. Művelődéspolitikánk nagyra értéke­li a színház szerepét, támogatja a ma­gyar színjátszás nagy értékeinek meg­őrzését és gazdagítását szolgáló kezde­ményezéseket. AbbóNndul ki, hogy az igazi színművészet erősíti a szocializ­mus eszméit, hiszen jobbá, szebbé akarja tenni az életet, s nem sugallhatja az emberi haladás erőinek vereségét a kilátástalanságot, a lét értelmetlensé­gét, hanem segít megalapozni, fenntar­tani az emberbe, a küzdelem értelmébe vetett hitet... S közben észrevétlenül felvérteződünk napi harcainkra A színház, a művészet hozzásegíti az embereket létük értelmes céljainak megtalálásához, az érzelmek rejtelmei­nek jobb megértéséhez, a társadalmi igazságok felismeréséhez. Örüljünk tehát.ebben az új színház­ban, Fellner és Helmer mesterek e re­mekében az alkotás, a megformálás, a művészi ráhatás újrateremtődő lehető­ségeinek. A példamutató gyorsaságú és minőségű rekonstrukció emlékeztessen arra, hogy a gondos előkészítést, a jó szervezést, a lelkiismeretes munkát most is — mint mindig — igazolja a végeredmény. És állapítsuk meg azt is, hogy ez a színház összehasonlíthatatla­nul korszerűbb technikai feltételeket teremt a művészi alkotómunkához, mint elődje. A 18 hónap alatt megvaló­sított felújítás a magyarországi szín­házrekonstrukciók történetében párat­lan rekordnak számít. Őszinte elisme­résemet fejezem ki a rekonstrukció megvalósításában nagyszerű teljesít­ményt felmutató vállalatok és szövet­kezetek vezetőinek és dolgozóinak. Most, amikor átadom a terepet a színház művészeinek, kívánom, hogy a jövőben minden a vágyaik szerint ala­kuljon: legyen ez a színház nagy művé­szi sikerek, forró hangulatú előadások színhelye — mondotta beszéde végén Pál Lénárd. Lendváy Ferenc a társulat nevében átvette a színházat és a szünet után, este háromnegyed 8 órakor Horváth Ferenc ügyelő jelzésére szétnyílt a füg­göny. Ottó és Biberach megjelent a szí­nen, megkezdődött a Bánk bán-előa­dás, megkezdődött a színház új, remél­hetően sikerekben gazdag korszaka. Heltai Nándor Elismerés az építőknek A színház felújításában részt ve­vők közül számos dolgozó vehetett át kitüntetést a csütörtöki ünnep­ségen. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium Kiváló Mun­káért kitüntetésben részesítette Bá­ba Ferencet, a Bácsépszer kőműve­sét, Boross Pált, a Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalat tervező­jét, Hetesi Imrét, a Bácsépszer mű­vezetőjét, Turkus Józsefet, a Bács­épszer építésvezetőjét, Varga Kata­lint, a Bács-Kiskun Megyei Beru­házási Vállalat műszaki előkészí­tőjét és kollégáját, Vincze Ottó csoportvezetőt. Az Igazságügyi Minisztérium hasonló elismerését vehette át Farkas-Fekete Tibor, büntetésvégrehajtási intézeti pol­gári alkalmazott. Az Ipari Minisz­térium is több Kiváló Munkáért kitüntetést adományozott a szín­házi felújításban élenjáróknak: Bánfalvi Miklósnak, a Színház- technikai Kisszövetkezet csoport- vezetőjének, Herczeg Eleknek, a Bács-Kiskun Megyei Építési és Szerelőipari Vállalat asztalosának, Stadler Gábornak, az Elektro­akusztikai Gyár BÉAG rendszer­tervezőjének. A Művelődési Mi­nisztérium Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesítette Csendes Bélát, a Bácsépszer műszaki előké­szítőjét és Szűcs Istvánt, a Tungs­ram Rt. Elektronikai Gyára elek­troműszerészét. Kiváló Munkáért elismerést vehetett át Szőke János, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat szakmunkása, valamint Vujovich György, a Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház szcenikai vezetője. Megyei és városi vezetők által aláírt díszes köszönőlevelet kapott Gátay Ferenc, a Bácsépszer, Csá- nyi Sándor, a beruházási vállalat, Farkas Gábor Ybl-díjas építész, a Bács-Kiskun Megyei Tervező Vál­lalat igazgatója es Sőreg Dénes, a Beruházási vallalat főmérnöké. Új feladatok előtt a békemozgalom A békemozgalom Bács-Kiskun me­gyei eredményeit mérte fel tegnapi ülé­sen a Hazafias Népfront megyei elnök­sége mellett működő béke és barátsági társadalmi bizottság. Szabó Lajos, a bizottság alelnöke köszöntötte a részt­vevőket, köztük az Országos Béketa­nács jelenlévő tagjait. Az idei esztendő fellendülő béke­mozgalmi tevékenységéről Seremet László titkár adott számot, kiemelve az ifjúság aktív részvételét, a szakmai cso­portok — ‘pedagógusok, orvosok —, békeklubok és közösségek, egyházi, papi békebizottságok eredményes bé- keepitő munkáját. A mozgalom jövő évi feladatairól szólva F. Tóth Pál, a bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a nemzetközi helyzet kedvező változá­sai még inkább előtérbe állítják a moz­galom bizalomerősítő, humanitárius céljait, szolidaritási kapcsolatfejlesztő tevékenységét. A hozzászólók — Szemerey István, Czinege Gábor, az OBT tagjai, Füzesi István, az eszperantó szövetség vezető­ségi tagja, Kucsora József, az IBUSZ kecskeméti kirendeltségének vezetője, dr. Birkás János, a bizottság bajai tagja és mások — számos javaslattal éltek az életközelibb, színesebb, tartalmasabb békemozgalmi munka érdekében. Egyetértettek abban, hogy a békemoz­galom a csúcstalálkozón elért kedvező eredmények ellenére sem vonulhat „pi­henőre”, még hosszú az út a megálla­podások végrehajtásáig, a nukleáris ar­zenál teljes megsemmisítéséig. Sokat jelentenek a kis közösségek ál­lásfoglalásai, azok a megmozdulások, melyek napjainkban, itt a megyében is, „Béke a szeretet ünnepén” jelszóval üze­mek, intézmények dolgozóit közös megnyilatkozásra indítják. A Kalocsá­ról elindult kezdeményezéshez, amely lapunkban is megjelent felhívás formá­jában, a társadalmi bizottság várja a kollektívák csatlakozását. _ A Minisztertanács új tagjainak beiktatása Az Országgyűlés határozata nyomán elfoglalták hivatalukat a Minisztertanács új tagjai. Grósz Károlynak, a Minisztertanács el­nökének, valamint a párt- és az állami élet más vezetőinek jelenlé­tében iktatták be tisztségébe Mar­jai József miniszterelnök-helyet­test, kereskedelmi minisztert, Be- recz Frigyes ipari, Csehák Judit szociális és egészségügyi minisz­tert, Hoós Jánost, az Országos Tervhivatal elnökét, Horváth Ist­ván belügy-, Maróthy László kör­nyezetvédelmi és vízgazdálkodási, valamint Villányi Miklós pénzügy- minisztert. M

Next

/
Oldalképek
Tartalom