Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

1987. november 7. • PETŐFI NÉPE • 3 A nagy október korunk forradalma is Lakatos Ernő beszéde — A világtörténelem korszakváltó fordulói ritkán köthetők egyetlen nap­hoz. A történelmi korszakok évszáza­dos fejlődés eredményei. Van egy nap azonban, amely vitathatatlanul új feje­zetet hyitott az egész emberiség törté­netében — sőt: bizonyos értelemben ' igazi történetének a nyitánya lett. Ez a nap 1917. november 7-é, a proletárha- talom és a szocializmus korszakának első napja. A pétervári proletáriátus hét évtized­del ezelőtti felkelése példa nélkül áll a történelemben: a forradalom előkészí­tői, szervezői és irányítói teljes tudatá­ban voltak annak, hogy az egész embe­riségre, a-világ további fejlődésére ki­ható történelmi vállalkozásba kezdtek. Beszédének első részében Lakatos Ernő az orosz munkásosztály forradal­mi harcának, a Szovjetunió létrejöttének tapasztalatait elemezte. Mint mondta: i — Lenin és pártja világosan látta, ^Jíogy a forradalom győzelme önmagá­éi ban még nem teremtette meg a rende­zett viszonyokat, még nem tette lehető­vé az új társadalmi rend értékeinek, szociális igazságosságának a teljes ki­bontakozását. A polgárháború és az intervenció szüntelen támadásai köze­pette kellett kialakítani az új gazdaság- politikát. A NÉP sikerei bizonyítják, hogy az > alkotó lenini szemlélet, a feladatoknak a valóság elemzésén alapuló meghatá­rozása a szocialista világ mai reformja­inak végrehajtásához is nélkülözhetet­len. Önkritikus szembenézés a múlttal Napjainkban a Szovjetunió Kom­munista Pártja híven a lenini örökség­hez, mélyrehatóan elemzi a történelmi eredményeket hozó 70 esztendőt. Ez az út, ez a fejlődés nem volt töretlen, nem volt mentes hibáktól és kudarcoktól sem. Gátolta a társadalmi, gazdasági fejlődést a tőkés világ által a Szovjet­unióra hosszú időn at rákényszerített „ostromzár” — a kapitalista embargó és elszigetelés politikája. A helyzetet súlyosbították a lenini normáktól való elhajlások, a törvénysértések, amelyek­kel a párt a sztálini személyi kultusz időszakában nem tudott megbirkózni. A torzulások az élet szinte minden te­rületére hatással voltak, árnyékot ve­tettek a létező szocializmusra, csökken­tették a szocializmus vonzerejét. Ma a Szovjetunióban nemcsak a sze­mélyi kultusz időszakát vizsgálják, ha­nem kritikusan szemlélik a közelmúlt eseményeit is. A szocialista társadalom építése során elért eredmények objektív értékeléséhez, az elmúlt hetven év elem­zéséhez hozzátartozik az elkövetett hi­bákkal való önkritikus szembenézés is. A Szovjetunió fejlődésének történel­mi értékelésével párhuzamosan törté­nik a lenini párt jelenlegi stratégiájának és taktikájának kidolgozása, amelynek jelentős állomásai voltak a XXVII. kongresszus, az SZKP Központi Bi­zottságának 1986. júniusi, 1987. januá­ri és júniusi ülései, valamint a 70. évfor­duló alkalmából rendezett ünnepi ülés. Ezeken a nagyjelentőségű tanácsko­zásokon megfogalmazták, hogy a szov­jet gazdaság és társadalom minden te­rülete megérett a változásra. Megálla­pították, hogy a társadalom, a gazda­ság további fejlődése érdekében új stra­tégiára, új politikára van szükség an­nak érdekében, hogy — Lenin szavai­val élve — „... a következő osztályok­ba léphessünk, buzgón és kitartóan ta­nulva, minden lépésünket gyakorlati­lag ellenőrizve, nem riadva attól, hogy az elkezdett munkán újra meg újra vál­toztassunk, hogy hibáinkat kijavít­suk.” Mai forradalmiságunk legfőbb ismérve — Az átalakításnak, napjaink for­radalmának legfontosabb célja, hogy felszámolja a társadalmi életben ta­pasztalható negatív jelenségeket, meg­teremtse a fejlődés meggyorsításához szükséges alapokat, egészségesebb gaz­dasági környezetet hozzon létre, fej­lessze a demokráciát, elősegítse az em­berek képességeinek mind teljesebb ki­bontakoztatását. Az SZKP által elindított átalakítás­ról szólva, Lakatos Ernő kiemelte: Az a tény, hogy a Szovjetunió Kom­munista Pártja megújult az elmélet te­rén, a társadalmi élet nyíltsága és de­mokratizálása, a gazdaság, a tudo­mány és a technika területén kialakuló dinamizmus, a művelődéspolitikában tapasztalható változások, a nagyszabá­sú békekezdeményezések — mind­mind hozzájárulnak a szocializmus esz­méinek térhódításához. Ami a Szovjetunióban történik, so­hasem volt közömbös a haladó világ számára — ma sem az. A szovjet meg­újulást jellemző őszinteség, nyíltság, kritikusság nem csupán a Szovjetunió, a szovjet párt belügye. A nyílt, őszinte, a közvéleményre és a tömegekre tá­maszkodó „peresztrojka” kifejezéssel ismertté vált reformpolitikában a szo­cialista világ közös érdekei fejeződnek ki. Ezért is mondhatjuk joggal: a nagy október a mái kor forradalma is. Hatá­sa megtestesül Magyarországon és más országokban is az új társadalom építé­sének négy évtizedes küzdelmeiben. Az októberi forradalom tanulságul szolgál mai követőinek is, mert hét évtized iga­zolta lényegét: az alkotás, az új társa­dalom építése mai forradalmiságunk legfőbb ismérve. A megújulás, a létre­hozott struktúrák szüntelen átalakítása és az értékőrzés, a vívmányok védelme jelenti ma a forradalmiság és az eszmei szilárdság dialektikáját, október esz­méinek ápolását, alkotó alkalmazását és gazdagítását. Ezután a szónok a szocialista forra­dalom továbbvitelének feltételeiről be­szélt, majd így folytatta: Reformlépéseink vitákban kristályosodnak ki Ma nincsenek antagonisztíkus el­lentétek, s a megvívott forradalom után a haladás csomópontjaivá a refor­mok válnak- Nem a forradalom he­lyett, hanem kiterjesztéséért hajtunk végre reformokat. Reformlépéseink, politikai döntéseink demokratikus úton, egymással és az ügyeinkről más­ként gondolkodókkal folytatott viták­ban kristályosodnak ki. Ezért politi­kánk nélkülözhetetlen eleme a ketfron- tos érzékenység. Erről a kormány mun­kaprogramjának vitáján Kádár János a következőket mondotta: „Bizonyos értelemben még ma is meg kell küzdenünk szektás, dogmati­kus nézetekkel, amelyek mostanában leginkább a változás igényével szembe­ni vonakodásban jelennek meg. A má­sik irányzat a revizionizmus, a jobbol- daliság is jelen van közéletünkben. Harcolni fogunk mindkettő ellen, úgy, ahogyan eddig is tettük, építve bevált szövetségi politikánkra, a társadalom osztályainak szövetségére, a politikai erők összefogására.” A nagy október példa arra is, ho­gyan kell egy új helyzetben elvi alapon összegezni, majd a gyakorlatban hasz­nosítani korábbi tapasztalatainkat, történelmi tanulságainkat. Az elvhű­ség, az elméleti megalapozottság és a megújulásra való képesség egybekap­csolódása egyszerre politikai, erkölcsi és gyakorlati követelmény. Az elmúlt években sokat tettünk azért, hogy munkánkban, döntéseink­ben érvényesüljenek ezek a követelmé­nyek. Ma már világosan kell látnunk: ezeknek az igényeknek át kell hatniuk társadalmunk egészét. Október örök­sége ma az egyénektől, a kollektívák­tól, a termelő intézményektől egyaránt felelősségteljesebb, önállóbb és vállal­kozóbb gondolkodásmódot, magatar­tást és rugalmasabb munkaszervezést követel. ­r Amikor a világ dolgozói az októberi forradalom évfordulóját ünnepük, a múlt nagy példájából a jelen harcaihoz merítenek erőt. A megtett út taj^szta- latait feüdézve a jövő történemi fel­adatainak megoldására készülünk fel — mondta befejezésül Lakatos Ernő. Megyei pártküldöttség látogatása a Krímben # A megyei pártdelegáció látogatása során megkoszorúzta a szimfcropoli Lcnin- szobrot. Az Ukrán Kommunista Párt Krím Területi Bizottsága meghívására no­vember 2—6. között megyei pártkül- dőttség tett látogatást a szovjet testvér­megyében, a Krím-félszigeten. A delegáció vezetője Babinyecz Fe­renc, a megyei pártbizottság titkára volt, tagjai pedig Nagy Sándor, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a szabadszállási Lenin Tsz brigádvezető­je, Várnagy István, a bajai városi párt- bizottság titkára és Kovács István, a megyei pártbizottság titkári referense. A küldöttséget, mely megbeszélése­ket folytatott a társadalmi-gazdasági átalakítási program tapasztalatairól, eredményeiről, és a két megye testvér­baráti együttműködéséről, a kapcsola­tok továbbfejlesztéséről, fogadta And­rej Nyikolajevics Girenko, az SZKP KB tagja, a Legfelsőbb Tanács küldötte, a területi pártbizottság első titkára. A delegáció programja során elláto­gatott a hős városba, Szevasztopolba, a szimferopoli járásba, ahol a városok, települések gazdasági munkájával is­merkedett, a forradalmi hagyományok ápolásával kapcsolatos eredményekről folytatott tapasztalatcserét. Megkoszorúzta a küldöttség a szim­feropoli Lenin-szobrot, és részt vett a nagy októberi szociaüsta forradalom győzelmének 70. évfordulója alkalmá­ból rendezett területi díszünnepségen, ahol felszólalt Babinyecz Ferenc. Ezen az ünnepségen adta át Bács-Kiskun me­gye ajándékát — Pálfy Gusztáv kecske­méti szobrászművész Petőfi-mellszob- rát —, amelyet A. Ny. Girenko vett át. A megyei pártdelegáció tegnap visz- szaérkezett Bács-Kiskunba. Vendégségben a posta Dunavecsén A nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulója tiszteletére szerve­zett dunavecsei rendezvénysorozathoz kapcsolódott tegnap délután a Magyar Posta Szegedi Igazgatósága, valamint a helyi hivatal bemutatkozása a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Ez a mi munkánk címmel a közművelődési in­tézmény termeiben postatörténeti — a különböző szakmai ágazatok munká­ját bemutató — fotó- és hírlapkiálUtást hirdettek. A programfűzért kora délután Hor­váth Zoltán ', az. MÍSZMP. nagyközségi bizottságának:' titkára ‘ nyitottá^ pSégl Köszöntőjében'méltatta az országos intézmény igyekezetét a közhasznú, a szakmai es a politikai információk ter­jesztésében. Hangsúlyozta: a gazdaság reformjához szorosan kapcsolódik, hogy a posta munkája is mielőbb meg­újuljon, korszerűsödjön. A titkár szólt arról is, hogy Dunavecse nagyközség lakói a jövőben sokat várnak a nagy­múltú szervezettől. Helyi gazdaságok támogatásával a szegedi központ a kö­zeljövőben új hivatalt épít Vecsén. Korszerűsítik, bővítik a telefonköz­pontot is. Az érdeklődők a megnyitó után megtekintették a tárlatokat. Sokan áll­tak meg a Bács-Kiskun Megyei Lapki­adó Vallalat. standja előtt A kiadó, vátómínÚa í%tőfi‘ Népe képviselőitől t^ékpz®ífek’lá'. megyei napilap tervei­től, a szerkesztéssel,' a terjesztéssel kap­csolatos kérdésekről. A mozgalmas délután a Budapesti Postaforgalmi Szakközépiskola kamarakórusának hangversenyével zárult. F. P. J. VÖRÖSKATONA A KOZÁK TISZT CSICSKÁSÁBÓL Kazahsztánban harcolt a kiskunsági pásztorivadék A nagy forradalom tanúja Jól döntött élete legkockázatosabb választásán a kiskunfélegyházi Zombor Tóth Antal 1918-ban, szülőházától csaknem ötezer kilométerre, a bővizű Irtis partján: belépett a Vörös Hadse­regbe. Addig a természeti és azoknál is szi­gorúbbnak vélt társadalmi törvények irányították sorsát. A tizgyermekes kis­kun pásztor fia számára annyira nyil­vánvaló volt, hogy tizedik nyarától kezdve magának kell megkeresni táplá­lékát és ruházatát, mint az, hogy a ma­gafajta nincstelenek előtt hamar bezá­rulnak az iskolakapuk. Ősi és örökös­nek tűnő rend szerint lett éves cseléd, majd kubikos. Osztályos társaival úgy tartotta, hogy „bolondság attól félned, amit el nem kerülhetsz”, ezért esze da­cos ellenkezését gyorsan elfojtva bevo­nult a 30-as ezredbe, amikor „Ferenc József azt üzente”. V Magyar nincstelen, orosz muzsik Eszébe sem jutott lázadozni a harc- parancs kihirdetésekor. Parancsra tett mindent, ébredt, evett (ha volt mit), menetelt, töltött élesre, bújt fedezékbe, meresztette szemét az őrségben, pihent a zsúfolt katakombákban. Przemysl elestével százhúszezer honfitársával együtt véget ért számára a frontszolgá­lat. A hetek óta éhező, elcsigázott hadi­foglyok között egykedvűen vonszolta magát az ezer kilométerrel távolabb kijelölt vagonírozó állomásig a föld­munkában edződött, igénytelenséghez szokott Zombor Tóth Antal. Mi mást csinálhatott volna: tudomásul vette, hogy ezentúl mások, oroszul közük az ukázokat. Elképzelni sem tudták, hogy hová robog, döcög velük a marhavagonok­ból összeállított szerelvény. Keletre tartottak, átkeltek a Volgán, majd vé­geláthatatlan síkságon vonatoztak na­pokig. Addig sohasem látott tevéket csodáltak távolból. Napját sem tudja, hogy mikor érkeztek meg Szemipala- tyinszkbe. Vetésre, aratásra parancsol­va annyit megfigyelt, hogy Ázsiának ebben a szögletében is olyan nyomorú­ságosán élnek a parasztok, mint a kis­kun rónán. Vándorkubikosként meg­tanult főzni, mosni, ruhát foltozni, ter­mészettől is készséges, szorgalmas em­ber volt, így csakhamar öt választotta tisztiszolgájának egy kozák tiszt. Jönnek a vörösök Már a harmadik kazahsztáni tél di- dergette, amikor gazdája gyorsan ösz- szecsomagoltatta legfontosabb holmi­jait. „Jönnek a vörösök”, rémüldözött és biztonságosabbnak gondolt vidékre menekült. Mivel elégedett volt csicská- sával, őt is távozásra noszogatta. A magyar pásztor fia nem sokkal előbb hallott Leninről, meg a pétervári forra­dalomról, de nem hitte, hogy sokat vál­toztathat sorsán a fölkelés. Mivel a ko­zák úr csak ajánlotta számára a futást, maradt. Gyanította, hogy neki csak jó lehet, ami a gazdag tisztnek rossz. A nagy háborúban először fordult elő a folyóparti táborvárosban, hogy őrizet nélkül maradtak a foglyok. A tisztek többsége békésebb tájakat keresett. Híre járt, hogy a vörösök nem sokat teketóriáznak az ellenszegülők­kel. A fehérek sem kímélik ellenfelei­ket, mondogatták. Mind többen hall­gattak a forradalmárok agitátoraira: Javunkat szolgálhatja, ha közösen har­colunk a közös ellenség ellen. Azzal tisztában voltak: vagy bor, vagy víz, vagy üllő vagy kalapács. Valahova tar­tozni kell. Újra fegyvert fogott. Örvendezhetett győztes váüalkozások után, menthette bőrét, ha az ellenséghez pártolt a hadi­szerencse. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a lengyelországi várért vívott csa­ta szörnyűségeinél is borzalmasabb a polgárháború. Öt hónapi harc után a fehérek visszafoglalták Szemipala- tyinszkot, 1918 novemberétől 1919 jú­liusáig állandó rettegésben éltek, mert menthetetlenül kivégezték a fehérgár­disták kezére kerülő intemacionaüstá- kat. így fejezte be életét a kiskunfélegy­házi Holló Mátyás is. Újabb földiktől búcsúzott A pásztorivadéknak szerencséje volt és egészségesen jelentkezhetett szolgá­lattételre 1919 nyarán a második ott­honukká vált ázsiai várost ismét meg­hódító 5. Vörös Hadseregnél. A ko­misszártól kapott feladatokat. Volt, amikor főzött, volt, amikor járőrözött. Most már tudatosan váUalta a forra­dalmi harcot. Az agitátoroktól pontosan értesült a házai eseményekről. Az újságok is be­számoltak a magyar proletárdiktatúrá­ról. Magyar ügynek vélte már az iszo­nyú belháborút. Családtagok kerültek szembe egymással- Kozák komisszárjá­nak testvére, korábban fehér tiszt, sze­mélyesen lőtte agyon az egységét veszé­lyeztető édesapját. Zombor Tóth Antal újabb földiktől búcsúzott örökre. Élet- re-halálra folyt a küzdelem. 1920 novemberében annyira meg­erősödött a cárizmust fölváltó új rend­szer, hogy nélkülözhették a magyar in­ternacionalisták egy részét. Lehetővé tették a hazatérést. Mielőtt honfitár­sunk elhagyta Oroszországot, Pétervá- ron részt vett egy hatalmas tömeggyű­lésen. Jókora emelvény négy sarkáról szónokoltak szovjet vezetők. Kettőre emlékszik mindmáig az oroszt jól értő földmunkás: Leninre és Csicserin kül­ügyi népbiztosra. Óriási tömeg gyűlt össze. A Szovjetunióról a munkásotthonban Németországon keresztül tért haza. Átmenetileg ismét nagyobb erők hatá­roztak sorsáról. Egy pillanatig sem ta­gadta a csóti szűrőállomáson vöröska­tona múltját, de sem mézes-mázos rá­beszélésre,, sem fenyegetésre nem árulta el harcostársai nevét. Mindenki maga döntse el, hogy hol a helye. A szegényparaszt ivadék már az Al- tájból észak felé siető folyó partján hi­tet tett meggyőződése meüett. A Hort- hy-korszak gömyesztő évtizedeiben is derekasan helyt állt. Kubikosként épí­tette szülővárosát, hosszabb ideig dol­gozott Zala megyében. Kenyérkereső útjain találkozott Ke­lemen Józseffel, a föld alá kényszerített kommunista párt tagjával. Evekig tar­tották kapcsolatukat. Kérésére lakásán őrizte a pártmunkás által Kiskunfél­egyházára szálütott propagandaanya­got. 1931-ben egy budapesti építkezé­sen ismerkedett meg Szabó József és Horváth Mihály újpesti gyárimunká­sokkal. Eljártak a Zombor Tóth Antal­nak is szállást adó munkásotthonba a Szovjetuniót, a marxizmust méltató előadások tartására. Megbízásukból a hazalátogató kiskunfélegyházi elvtár­suk munkásmozgalmi sajtótermékeket, kiadványokat terjesztett szülővárosá­ban. Gyanús lehetett a helybéü rendőr­ség előtt, mert 1933-ban, Eszik és Buzsi elvtársak letartóztatásakor őt is őrizet­be vették, de bizonyítékok hiányában néhány napos vallatás után elengedték. Megúszta közigazgatási eljárással. Hétköznapi hősiesség A felszabadulás után, élete hatodik évtizedében fiatalos buzgalommal segí­tett, szervezett, ahol csak tudott. Még 1944-ben kérte fölvételét a kommunis­ta pártba, több éven át elnökségi tagja volt a földművesszövetkezetnek, részt vett a termelőszövetkezetek szervezésé­ben, maga is fogatos volt a Dózsa tsz- ben. A személyi kultusz megpróbálta­tásai családját sem kímélték, de a ma kilencvennegyedik évében járó föld­munkás egy pillanatra sem bánta meg, hogy jól választott 1918 májusában. Noha korából adódóan is különféle bajokkal küszködik, pontosan emlék­szik a nagy történelmi fordulatra, amelyben egy volt a millió harcos kö­zül. „Nem voltam hős, de nyugodtan ki­jelentem, hogy gyáva sem voltam”, irta magáról egy beadványában a városszé­li Jász utcában, szeretett felesége halála óta lánya és annak családja társaságá­ban élő a Szocialista Hazáért Érdem­renddel kitüntetett Zombor Antal, aki következetesen Zombor Tóth Antal­nak mondja magát és aki a napokban vette át a megyei pártbizottság első tit­kárának köszöntő levelét. Bács-Kiskunban már csak ketten nézhették a televízióban a nagy októ­beri szociaüsta forradalom hetvenedik évfordulójának moszkvai díszünnepsé­geit a nagy idők közvetlen tanúi, a tör­ténelemformálók közül. Mit érezhetett az ünnepi, múltat is idéző nagygyűlés láttán? Tudja-e, hogy ázsiai méretekben egy ugrásnyira a haj­dani fogolytábortól, a huszonnégy éves vöröskatona első őrhelyétől emelke­dett a magasba Gagarin és ott volt utolsó pillanatig készültségben a szin­tén félegyházi Magyari Béla? Heltai Nándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom