Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
4 • PETŐFI NÉPE O 1987. november 7. A DUTÉP ÉS A PERESZTROJKA A MEZŐGAZDASÁGBAN IS T estvérvállalatok nagy lépés előtt 9 A Krímben ilyen lakásokba szerelik majd be a Dutép Dufa ablakait, ha novemberben létrejön a végleges megállapodás. Szerkezetváltás — sokszínűén Interjú dr. Csendes Bélával, az Agrárgázdasági Kutató Intézet főigazgatójával Akárcsak az iparban, a mezőgazdaságban is sok szó esik az utóbbi időben a termelési és termékszerkezet megváltoztatásáról. Olyannyira, hogy az ágazat programjába is belekerült ez az igény. A közvélemény többé-kevésbé már kezdi megismerni, hogy az iparban mivel jár ez a követelmény. A mezőgazdaságban viszont nem ilyen világos a változások kívánatos iránya. A hiányérzet enyhítése végett fordultunk dr. Csendes Bélához, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatójához. ^ A 19 ezer dolgozót foglalkoztató Szimferopoli Kimsztroj Házépítő Kombinát vezetői kifejezték azt a határozott kívánságukat, hogy kecskeméti testvérvállalatukkal, a Dutéppel a kölcsönösen hasznot hozó gazdasági együttműködés formájában fejlesszék tovább j— eddig főként elviekre szorítkozó — kapcsolataikat. Kívánatosnak tartották egy közös vállalat mielőbbi létrehozását is. Mindez azon a látogatáson hangzott cl, melyet a Duna—Tisza Közi Állami Építőipari Vallalat négytagú küldöttsége tett a közelmúltban a szimferopoli kombinátban, dr. Fáy Ferenc vezér- igazgató vezetésével. Á kecskemétiek a legnagyobb megelégedéssel fogadták a javaslatot, hiszen ők is hasonló szándékkal mentek a szovjet testvérvállalathoz. / >/•. Fáy Ferenc így idézi fel a látogató eredményét: A rendkívül kedves, elvtársi és baráti fogadtatás után munkáinkról, gondjainkról beszélgettünk, s kiderült, hogy a három házgyárral és egy előregyártó üzemmel rendelkező, óriási épí- tőipari kombinátnak faipari termékhiánya van. Egyebek között hosszabb távon hiányzik nekik évi mintegy százezer négyzetméter kész ablak ahhoz, hogy építkezéseiket igény szerinti ütemben végezhessék. Van ugyan egy 200 ezer négyzetméter nyílászárót előállító üzemük, de a bővítésére nincs lehetőségük más feladatok megoldása miatt. Ugyanis a háttériparuk fejlesztése nem követte a megnövekedett építési igényeket. Ezt tudva, mi sem volt természetesebb, mint hogy felajánlottuk: megfelelő faanyagért —- amiből náluk van bőven — szállítunk nekik korszerű Dufa ablakokat. Az ötlet olyannyira megtetszett, hogy a kombinát vezér- igazgatója azonnal felutazott az ukrán építési minisztériumba, ahonnan az érdemi tárgyalásokhoz szükséges engedéllyel tért vissza. Ennek birtokában folytattuk tárgyalásainkat^ Javasoltuk: célszerű lenne, ha az ablakokat —^ az esetleges szállítási rongálódások elkerülése érdekében —1 uérn készen, hanem elemeikben szállítanánk. A Dutép vállalná az összeszerelő műhely kialakítását a kombinátban, a szükséges kisgépekkel együtt, szakembereink pedig betanítanák a munkára az ottani dolgozókat. Ennyiben maradtunk, s ezt mi a peresztrojka legkézzelfoghatóbb megnyilvánulásaként értékeltük. — Ezzel akár a kölcsönösen óhajtott közös vállalatot is megalapozhatnák ...? — Pontosan erről van szó. Ha beindul és jól megy ez az úgynevezett kompenzációs üzlet, már jövőre megszervezhetnénk egy közös vállalatot. A Dutép nemcsak ablakokat, hanem gipszkartonokat is tudna szállítani, akiiből könnyen készíthetők válaszfalak. S még valami: rengeteg náluk a fahulladék, amiből úgynevezett fabrikettet állítanak elő. Ez is egyik profilja lehetne a közös vállalatnak. Mi gondoskodunk a jó fűtőértékű fabrikett nyugati-piaci értékesítéséről, hiszen nekünk vannak ilyen kapcsolataink. Mindezen túl, tárgyaltunk a két vállalatot foglalkoztató műszaki témákról is, mint például: a házgyári épületek földrengésekhez való méretezése, a lakáspenészedések problémája, az épü- letpanalekbe tett betonacél mennyiségének a csökkentése. Megállapodtunk abfeán, hogy e kérdésekben is folytatjuk az eszmecserét. — Mit láttak, tapasztaltak még? — Feltűnt, és őszintén szólva meg is lepett, hogy dolgozóikról milyen magas szinten gondoskodnak. Munkásszállóikon megteremtették a művelődés, a szociális ellátás minden feltételét. Nevelők foglalkoznak az ifjúmunkásokkal. Ilyenkor óhatatlanul hasonlít- gat az ember. Meg kellett állapítanom, hogy sokkal gyorsabban építenek, mint mi. Hat-hét hónap, olykor pedig három hónap alatt elkészítenek egy több száz lakásos házat. Viszont az is igaz, hogy a minőséget illetően mi járunk előbb. Ugyanakkor a középületeik nagyon szépek és jó minőségűek. Mindent összegezve elmondhatom, ez a tapasztalatcserénk volt az eddigi leghasznosabb hosszú kapcsolatunk történetében, elsősorban azért, mert nem várt eredménnyel járt. — Ha jól vettem ki a szavaiból, a termelési együttműködés még csak elviekre szorítkozik. Mikor írhatják alá a szerződést? — Meggyőződésem, hogy nagyon rövid idő múlva. Ugyanis azzal váltunk el szovjet barátainktól, hogy már ez év novemberében eljönnek hozzánk, hogy tanulmányozzák az ablakgyár munkáját, termékeit. Már tervezik számukra a mintadarabokat. Itthon mi is eljártunk az illetékes főhatóságoknál, így hát aligha lesz akadálya a végleges megállapodásnak. Rapi Miklós — Mindig azt halljuk, hogy a váltás eszköz a nemzetközi versenyképesség javításához, ön szerint mit kellene tennünk ezért? — A fejlesztésben egyre inkább a világpiaci lehetőségek válnak meghatározóvá. A középtávú népgazdasági tervek már hosszabb ideje előirányozták, hogy a növénytermelési ágazatokban legyen gyorsabb a növekedés üteme, mint az állattenyésztési ágazatokban. Ezt a növényi termékek — mindenekelőtt a gabona — gazdaságosabb külpiaci értékesítési lehetőségei indokolják. A valóságban pedig az állattenyésztés fejlődött gyorsabban, mert a növénytermelési ágazatokban — a gabona és az olajnövények termelésétől eltekintve — lassú volt az előrehaladás. A kormány kibontakozási programjához csatlakozó ágazati munkaprogram most sürgetőbben és határozottabban fogalmazza meg a szerkezeti változások követelményét, s ezt a szabályozó rendszer közvetíti is a termelőknek. — Jelent-e irányváltást a mezőgazdaságban a szerkezetváltás? — Továbbra is indokolt a gabona- termelés kiemelt fejlesztése, hiszen a gabona exportálásának gazdaságossága — még a jelenlegi, igen nyomott külpiaci árak mellett is — viszonylag kedvezőnek tekinthető. Megfontolandó azonban, hogy szabad-e erőltetni a gyep-gabona váltógazdálkodást, mivel az költségnövelő hatású. A gabonatermelést elsősorban azokban a térségekben érdemes fejleszteni, ahol ehhez kedvezőek az ökológiai feltételek. Az állattenyésztési ágazatok fejlődése differenciálódik. A vágómarhatermelés elmarad a VII. ötéves terv számításaitól. Ezt a kiesést a vágóbaromfitermelés előirányzottnál gyorsabb növelése ellensúlyozhatja, ha a piaci értékesítés feltételei ezt lehetővé teszik. A sertéstenyésztésben a hatékonyság és a minőség javítása áll az első helyen. A legfontosabb követelmény a nagyüzemekben a felnevelési és a tartás közbeni veszteségek, az elhullások csökkentése; a kistermelők sertésállományában a minőség javítása, s mindkét területen a jobb takarmányhasznosítás. A külpiaci értékesítési lehetőségek a juhtenyésztés fejlesztését, a vágójuh- termelés növelését indokolják, ennek azonban még nincsenek meg teljesen a hazai feltételei. — Oly sok kiemelt tennivalóról hallottunk, hogy az a benyomásunk támadt, mintha nem is történne határozott szerkezetváltás. Mi a véleménye erről? — Természetesen történik. „Csak” eközben is meg kell őriznünk mezőgazdasági termelésünk sokszínűségét, megragadni a kisebb volumenű, de értékesebb, szakmailag igényesebb termékek külpiaci értékesítésében meglevő, vagy időről időre megnyíló lehetőségeket. Például a mainál jóval több vetőmagot, szaporítóanyagot, tenyészállatot kellene exportálni. Hosszasan sorolhatnánk még azokat az- úgynevezett kis cikkeket, amelyek eladása szintén növelhető. Összefoglalóan úgy fogalmazhatunk, hogy a strukturális alkalmazkodás elsősorban nem a központi tervezés és irányítás, hanem a vállalati szféra ügye. Áhhoz, hogy ez kibontakozzék, olyan piaci mechanizmusokat kell kiépíteni, amelyek gyorsan és határozottan közvetítik a piacok igényeit. — Közhely már, hogy a piacon a jó minőségű árunak van gazdája. De ezt inkább csak mondogatjuk, hiszen a minőség, a csomagolás jócskán elmarad a kívánatostól, s a piaci verseny követelményeinek sem felel meg. Milyen okai vannak ennek? Hogyan lehetne változtatni a jelenlegi gyakorlaton? — Áz agrártermékek minőségének javítását is immár egy évtizede célul tűztük ki. A gyakorlatban e téren nem értünk el kielégítő eredményt. Ennek jól követhető okai vannak. Jellemző példája ennek a tejtermelés felfuttatása. Az 1970-es évek közepén a tehenenként! tejhozam mindössze 2400 liter volt, akadozott a hazai tejtermék-ellátás. Termelési prémiumok bevezetésével gyorsan és látványosan növeltük a termelést (1986-ban a tehenenkénti tejtermelés megközelítette a 4500 litert), de a tej minőségé romlott. A legutóbbi években megváltozott az ösztönzés: előtérbe került a tej minőség szerinti értékelése, ugyanakkor mérséklődött — a szükséges tejmennyiség megtermelését biztonságosan megalapozó ■*— mennyiségi ösztönzés. A minőség javítása persze nem öncélú: akkor van értelme, ha a jobb minőséget szolgáló többletráfodítások az élelmiszer-feldolgozásban és a kereskedelemben realizálható többlethasznot hoznak. Az élelmiszeriparban ehhez olyan feldolgozó kapacitások, technológiák kellenek, amelyek a jobb minőségű nyersanyagból gazdaságosan, értékesebb árut képesek előállítani. Erre az élelmiszeripar minden ágazata ma még nincs kellően felkészülve. Rendkívül fontos az is, hogy az agrártermékek egész pályáján, az agrártermelési-élelmezési lánc minden láncszeme érdekelt legyen a jó minőség előállításában és megőrzésében. Ehhez össze kell hangolni a mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripari feldolgozás és a kereskedelem érdekeltségét, rendezni kölcsönös kapcsolataikat. — Az agrártermékek külpiaci értékesítése ciklikusan változik: 1981 óta az árak drasztikusan csökkentek, a felvevőpiac szűkült. Egyes termékeket mégis jól lehet értékesíteni, időnként és helyenként lehet az export gazdaságosságit javítani. Ebből arra következtethetnénk, ha a kereskedelem ki tudja használni a piaci réseket és a termelők is fel tudnak zárkózni a változó igényekhez, az eladó és a vevő egymásra talál. A gyakorlatban viszont mégsincs egészen így. Miben látja ennek az okát? — Az 1980-as évtized közepén az agrártermékek kínálata a nemzetközi piacokon meghaladja a fizetőképes keresletet, az árak jóval alacsonyabbak az 1981. évi rekordszínvonalnál) a nemzetköri kereskedelemben az állami kereskedelmi politikák (támogatások) versenye folyik. Bizonytalanná váltak az agrárpiacok. Néhány héttel ezelőtt, az Európai Agrárközgazdászok Társa- ságáhak Magyarországon tartott kongresszusán sokan úgy vélték, hogy ä közeljövőben nem várhatók kedvező irányú változások. Mások szerint a válság átmeneti, azt előbb-ütóbb élénkülés fogja követni, amikor ismét napirendre kerülhet a mezőgazdasági termelés fejlesztésének meggyorsítása. Ennek időpontját azonban jelenleg nem lehet előre látni. — Tény, hogy évek óta először az idén az agrártermékek külpiaci ára szerény mértékben ugyan, de növekedett. Agrártermékeinket — a nehézségek ellenére — el tudjuk adni, de ugyanakkor arra is fel kell készülni, hogy időnként, egyes termékeknél — remélhetőleg csak átmeneti jellegű—, értékesítési gondjaink lehetnek. Ezek megelőzésére a termelés szerkezetének, a termékek minőségének, sőt a termelés költségeinek is alkalmazkodniok kell a piacokhoz. A külkereskedelmi munka megújításának lényege, hogy a termelők, a feldolgozók és a kereskedők egységes érdekeltségi láncot alkossanak és a láncolatban a termelő vállalatok egyenjogú partnerként vegyenek részt. V. Farkas József MUNKÁSHÉTKÖZNAPOK A beszélgetések témája mindenkinek ismerős Az élet megy tovább — Az egyik kollégám minden reggel elsőnek érkezik, már jóval hat óra előtt itt van a műhelyben. Valahogy kialakult, hogy amint a többiek megjönnek, első útjuk hozzá vezet. Beszélgetnek. Az utóbbi időben szinte végtelenek ezek a beszélgetések, sohasem fejezzük be, csak abbahagyjuk, mert kezdődik a munkaidő. — Miről folyik a szó? — Amiről mostanában általában: az ország helyzetéről, gondjainkról. Bárhová megyek, bárkivel találkozom, két szó után máris ennél a témánál vagyunk. Nagy Pál, a BRG Kecskeméti Magnetofon Gyárának szerszámkészítője huszonegy évvel ezelőtt kötötte meg első szerződését a gyárral, akkor még mint ipari tanuló. Később munka mellett tanult, gépipari szakközépiskolában érettségizett. A gyár legjobb dolgozói közé tartozik: eddig kétszer kapott vállalati, egyszer miniszteri kiváló kitüntetést, negyvenöt forintos órabére a gyári átlagnál magasabb. Az már ugyan nem Nagy Pál érdeme, de életébe tartozik, hogy felesége egy másik vállalat szociálpolitikai előadójaként hatezer, forintos fizetéssel gyarapítja a családi bevételt. Mindkettőjük fizetése jónak számít. Tehát nincs szüksége arra, hogy gmk-ban dolgozzon! — A mi szakmánkban nem alakult gmk a gyárunkban. Ettől függetlenül mindenki dolgozik valamit munka után: van, aki mezőgazdasági tevékenységet folytat, van aki másodállásban, kiváltotta az ipart a szakmájában. Én nem köteleztem el magam egyetlen munka mellett, ha mindig más szakmában dolgozhatom, nem érzem robotnak. Legjobban építeni szeretek. Ebben volt is, van is részem éppen elég. Annak idején a szüleimtől kaptunk egy romos hazat. Felújítottuk, később, hogy megszületett a két gyerek, a lakást korszerűsítettük, bővítettük. Mindent magam csináltam, csak a központi fűtés-szereléshez hívtam iparost. Mivel én voltam a segítsége, ellestem tőle a fortélyokat, most már ezt is meg tudom csinálni. Hozzánk nem kell szerelőt hívni jóformán semmihez. A családban mindig építkezik valaki, rám bízzák a legfontosabb munkákat, legközelebb visszasegítenek. Még nem fordult elő, hogy segédmunkást kellett volna fogadnom a saját „beruházásaimhoz”. — Ha kiszámolnák, milyen sok kiadást takarítanak meg így, pluszjövedelemként könyvelhetnék el maguknak. — Ilyen költségvetést még nem készítettünk, másmilyent annal inkább. Tegnap éppen arra a nagy kérdésre kerestünk választ a felesegemmel, hogy hová tűnt el háromezer forint egy hét alatt. Kiderült: a gyerekekre költöttük. Mégint kibukott a kérdés: mit tagadjunk meg tőlük? A színházbérletet? A sportolást? A népitánc-tanfolyamot? A matekszakkört? A kirándulást? — Talán inkább másból kellene lefaragni ... — Pontosan így gondoltuk mi is, ezért írtuk fel tételesen a bevételünket, kiadásainkat. Ne csodálkozzon, hogy nálam van a papír: azért tettem zsebre, mert a felesegem az éjjel háromszor fölkelt, hogy újabb tételekkel gyarapítsa a listát! Tehát: 12 ezer 500 forintot viszünk haza ketten havonta. Kiadásaink: OTP-részlet (lakáskorszerűsítésre) 2 ezer, áramdíj 600 forint (villanybojler van a házban), a víz 150, a tévé 80, a napközi 400, buszbérlet 150, a feleségem ebédjegye 300, az enyém 350, a fiam teniszezése 300 forintba kerül havonta, szezonban a fűtés (a főzéshez használt PB-gázzal együtt) 1500 forint. A rendszeres kiadásaink összege tehát — kerekítve — 6 ezer forint. Van egy 13 éves Zsigulink, amit csak a családi eseményekre veszünk elő, általában 500 forint ára benzint kocsikázunk el havonta. Marad tehát hatezer forint, ezt kell beosztani a konyhára, ruházkodásra, a nem rendszeres és az előre nem látott kiadásokra. Ide még írt valamit a feleségem: „A'művelődési ház rendezvényeire egy jegy legalább 120 forint, négyünknek 480 ...” Ugyan már! Mikor voltunk mi utoljára a művelődési házban?! Nagy Pál hirtelen elhallgat, aztán csendesen folytatja: — A reggeli beszélgetéseken mindig az a fő téma, hogy nagyon nagy szükség van már azokra a sokat emlegetett változtatásokra. De én még eddig nem tapasztalom. Megveszem a csaptelepet, beszerelem a fürdőszobába, egyszer csak elönti a víz a lakást. Mi történt? A vadonatúj rézalkatrész elvált a menetnél! A kismagnóm vagy azért nem szól, mert szárazság van, vagy azért, mert esik az eső. Ugyanis olyan alkatrész van benne, ami a melegre, hidegre, a levegő nedvességtartalmára változtatja a méretét. Már régen kicseréltem volna, ha lenne hozzá alkatrész. De nincs, mint ahogyan az általunk készített magnókhoz is hiányzik sok minden. Az alapanyagok minősége az elektronikai iparban elsőrangú kérdés. Nem megfelelő minőségű alapanyagból nem lehet megfelelő minőségű alkatrészt készíteni! De az is igaz: amihez megfelelne az olcsóbb, ahhoz ne használjunk drágát! Gépeink öregek, elavultak: ilyenekkel gyártsunk korszerűbb terméket? Én már sokszor elmondtam ezeket az észrevételeket a termelési tanácskozásainkon, a vezetők igazat is adtak nekem, de arra kértek, értsem meg: nincs másmilyen alapanyag, nincs pénz új gépekre és így tovább. Ebbe a helyzetbe azonban nem nyugodhatunk bele, és most nemcsak a mi gyárunkról beszélek. Egyetlen gazdálkodó egység sem konzerválhatja a régit, az elavultat, mert akkor a várt nagy változásért, a kibontakozásért nem tettünk semmit. Almási Márta Május 20-án reggel Németh Mihály azzal köszönt el feleségétől Lóverseny utcai lakásukban, hogy késő este, a szokott időben ismét otthon lesz. Ki gondolta volna akkor, hogy az ígéret beváltásával a 39 éves férfi örökre adós marad? Délelőtt gyorsan terjedt a híre: porrobbanás történt a kecskeméti gabonatárolóban, ahová pár órával előbb Németh Mihály dolgozni ment. Súlyosan megsérült ő is. Égési sebekkel és törésekkel szállították a kórházba. Az orvosok négy napig küzdöttek az életéért — hiába. Csendes a lakás. Az özvegy — Irén- ke — édesanyja a haláleset óta náluk lakik, hogy részt vállaljon a támasz nélkül maradt család hétköznapi teendőiből. Szótlanul készül a szombati ebédfőzésre. Anett és Rita, a hetedikes és nyolcadikos nagylány, a kisebb szobában félrehúzódva, halkan társalog. Majd kijönnek anyjukhoz a másik szobába, mellé telepszenek a rekamién, és hallgatják, miről beszél most a látogatónak. Milyen ember volt az ö édesapjuk? — Mindent értünk tett. Annyi szere- tetet kaptunk tőle, hogy azt semmi nem pótolhatja. S most itt vagyunk nélküle... Már csak a fényképeit vehetjük elő időnként a szekrényből. Az egyikről fiatal, kerek arcú, szelíd tekintetű férfi néz ránk néhány esztendővel korábban. Jó ember, jó munkás volt — így őrzi a feleség emlékezetében. Ám korántsem csak a megszépítő idők távolából. Az a 14—15 ezer forint, amit egy hónapban keresett, ugyanúgy pótolhatatlan veszteség ma. már, mint saját személye, Nagyon is közeliek még azok a hétköznapok, amelyek gondját- baját és örömeit Németh Mihály házastársával megosztotta. Dupla műszakjairól az asszony ezeket mondja: — Fél hatkor indult el a gabonatárolóba. Tizenhat órát volt bent, géemká- zott is, hogy majd autót és színes tévét vásárolhassunk. Esténként vártam tizenegy óráig is, hogy hazajöjjön és hogy elmesélje, mi történt vele aznap. Szerette a munkáját, szívesen beszélt róla nekünk is. 2. Egy dolgozó ember egészségesen és korán kidőlt a sorból. Bármilyen fájdalmas is, ezen már nem lehet változtatni. De hogyan folyik tovább a Németh család többi tagjának élete? — erre keresünk ezután választ. Az anya, Némethné: — A nehéz helyzetben sokat jelentett, hogy nem voltunk egyedül. Á biztosítóktól gyorsan megérkezett a segítség. A haláleset után ezer forint gyorssegélyt kaptunk, és aztán még 60 ezer forintot fizettek ki a lakásunkon. Jól esett az OTP kecskeméti dolgozói közül dr. Kulhanek Annamária jogtanácsos támogatása is. A városi tanács gyámügyi csoportjánál segített intézni a férjem halálával a gyerekeket is érintő öröklési ügyeket. Ami a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot illeti: felajánlott 20 ezer forint kártérítési előleget, azonban ebből eddig még nem küldött semennyit. Gondban vagyok emiatt; hiszen nemsokára itt a tél, és a gyerekeknek ruhaneműt kell venni. Olyan fejlettek, hogy mindenből, cipőből és ruhafélékből női méretűekre van szükségük. Egy nadrágért, ami jó rájuk, az üzletben 1400 forintot kérnék. Á család kiadásaiból alkalmanként le is faragnak. Hétközben Némethné munkahelyéről, a Bács-Kiskun Megyei Zöldért Vállalattól hoz ebédet édesanyjának és Rita lányának, míg a kisebbik gyerek — Anett — kedvezményes áron, havonként 140 forintért a Lánchíd utcai iskolában étkezik. 3. Valami még történt, ami a férj és az apa nélkül élő család helyzetében változást hozott. Augusztus 18-án egy másik, az előzőnél nagyobb lakásba költöztek, a Március 15. utca 26. szám alá, azután, hogy a régi otthonukat az OTP visszavásárolta. Húszezer forintba került a konyha körbecsempézése, festése és az új pvc-szőnyeg. S még mennyi kiadás var rájuk! Nem lesz könnyű a hátralévő 200 ezer forint lakásár-tartozást sem törleszteniük. De .bíznak abban, hogy állják ezt a megpróbáltatást is. Az élet — ha olykor tragikus fordulatokkal is — megy tovább ... Kohl Antal
