Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-19 / 273. szám

4 9 PETÉÉI NÉPE • 1987. november 19. EGY TESTVÉRKAPCSOLAT SZÉP KEZDETE Szálloda — az egész falu Tiszaalpár—Torda Zrenjanini busz áll az alpári iskola udvarán. Körülötte búcsúzkodó cso­portok. Itt-ott könnyes szemeket is lát­ni. A helység és a jugoszláviai, vajdasá­gi Torda község népfront-kezdeménye­zésre kibontakozó testvérkapcsolata első találkozójának utolsó percei ezek. Az első megmozdulás volt, de milyen! Alig akadt utca a hatezer lelkes falu­ban, ahová nem jutottak el a testvéri­ség, a barátság szomszéd országbeli kö­vetei ezen a két napon. Ahol ők szemé­lyesen nem fordultak meg, oda is elvit­ték a hírüket. Ha érkezésük előtt eset­leg nem is, a november hatodiki, tegna­pi parádés műsoruk után már bizonyo­san. Hatvanhárman érkeztek a Zrenjanin és Kikinda közt található, kétezerhat- száz lakosú településről Tiszaalpárra: a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjainak zöme, valamint a zsitistei já­rás és Torda vezetői közül néhányan. Dr. Horváth László a HNF titkára, or­szággyűlési képviselő, Novák Lajos ta­nácselnök és Németh Béla, a pártbi- zóttság titkára hittek a sikerben, de még ők sem hitték, hogy a start ilyen nagyszerű lesz, hogy a busznál így bú­csúzkodnak majd, akik most találkoz­tak első Ízben. Alpáron hasonló vendégfogadásra eddig nem volt példa. Az első kérdés a szervezéskor az volt, hol helyezzék el éjszakára a népes delegációt? Szálloda itt nincs, viszont vannak közületi üdü­lök a Tisza-parton. De mégse! Hiszen a cél az emberek, a családok közelitése. Legyen a szálloda az egész falu! Ki fogadna be két napra kosztra-kvártély- ra egy-két-három jugoszláv állampol­gárt? Nos, a végén még sértődés is lett a dologból, volt, aki megbántódott, mert neki nem jutott a vendégekből. Szavo Ivancsevity, a zsitistei járási tanács elnöke, aki néhányadmagával autóval már korábban hazaindult, így búcsúzott: — A két ország közti együttműkö­dés egyik fő célja az, hogy a népeket, nemzetiségeket közel hozza egymás­hoz. A jugoszláviai magyar és az itteni délszláv nemzetiségek a hid szerepét töltik be a kapcsolattartásban. A mos­tani találkozóról azt tudom mondani, úgy éreztük Tiszaalpáron magunkat, mintha otthon lettünk volna. Emléke­zetesek lesznek számunkra az itt töltött órák, a nagy vendégszeretet, amivel fo­gadtak bennünket. Bízunk benne, hogy a folytatásban ezt mi viszonozni tud­juk. A zsitistei Zsivinoprodukt baromfi- feldolgozó kombinát igazgatója, Kosz- ta Vujkov a Kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalattal való együttműködésü­ket hozta szóba; innen tyúkokat vásá­rolnak törzstenyészetük számára, s késztermékkel, pástétommal stb. fizet­nek értük. A gazdasági kapcsolat az egykori kecskeméti járással már régeb­bi. A legények nótaszóval jönnek a szín­re „kölesrúgni”, a házigazda fogadja őket — elkezdődik a tordai hagyomá­nyos kölesrúgós tánc. A művelődési 9 Tápai Pál magángazdálkodó negy­ven éve vesz részt a Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület munkájában. egyesület negyven éve alakult, Tápai. Pál magángazdálkodó az elnöke, a tán­cosok vezetője a lánya, Ibolya, a kore­ográfus Terzin Róbert. Itt voltak a ze­nekarok, az amatőr színjátszók; éneke­seik, táncosaik Jugoszlávia több köz­társaságában ragadtatták már tapsra a nézőket, felléptek a tv-ben. Nos e téren a helybeliek egyelőre nem versenyez­hetnek velük. A tordaiak — mint az alpáriak zöme is — a földművelésből élnek. Sokat ál­doznak lakóhelyükért, évente 10 ezer napot dolgoznak társadalmi munká­ban, így épült büszkeségük, a művelő­dési ház, az önkiszolgáló bolt, az utak, járdák szintén így készülnek. A társa­dalmi munkának Tiszaalpáron is van­nak jelentős eredményei. A két község vezetői kicserélték ta­pasztalataikat. Az értelmiségieket be kell kapcsolni a közéletbe ahhoz, hogy valóban pezsgő legyen az élet egy ki­sebb településen — vélekedett dr. Szűcs István, a tordai tanács elnöke, s vele Lázár György, a zsitistei járás nép­front-elnöke. S mint sok egyébben, eb­ben is egyetértettek a házigazdákkal. Szabó Rozália és Kovács Mária a tordai asszonykórus tagjai, felléptek a kölesrúgósban is. Nagyon jól érezték magukat Tiszaalpáron, örültek, hogy elszánták magukat az utazásra. A busz motorja már jár, Dobai Já­nos, a tordai tanács alelnöke —- az itte­ni szakigazgatási szerv vezetőjéhez ha­sonló a feladata — a lépcsőn áll:- Remélem, hogy a találkozás em­beri, családi kapcsolatok kezdetét is jelenti — mondja ;—. Örülünk, hogy műsorunk az új tornacsarnokban tet­szett az alpáriaknak. Odahaza minden oldalról támogatnak bennünket ennek a testvérkapcsolatnak a kiépítésében, amelyet az élet minden területére sze­retnénk majd kiterjeszteni. Tavaszra várjuk a tiszaalpáriak viszontlátogatá- sát. A Zrenjaninból bérelt busz rég elvit­te a tordaiakat, de a bánáti kóló, a cigánytánc, a kalocsai köszöntő — no és természetesen a kedves jugoszláviai barátok még mindig nem szűntek meg beszédtéma lenni Tiszaalpáron. A. Tóth Sándor 9 A barátság követeinek égy csoportja a jugoszláviai Torda községből. Hatvan év szolgálat Lator László köszöntése SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Amióta a magyar irodalom legjobb­jai és legműveltebbjei tudatosan törek­szenek arra, hogy meghódítsák szá­mukra a világirodalom remekeit, isme­retes az a feszültség, mely átjárja őket: gyakran kényszerülnek választásra, va­jon csak hódítsanak, vagy visszatérje­nek saját műveikhez? Lator László nyilván sokszor és felelősséggel gon­dolta végig e kérdést, s döntése nyil­vánvaló: a világirodalom egyik legtu- datosabb, legjobb tolmácsolója lett, közben azonban a saját költészetét is egyre mélyítette. Két verseskönyve jelent meg: a Sár­angyal 1969-ben, a múlt évben pedig a Fellobban, elhomályosul. Ám ez a ritka eset, amikor két kötet is nagy utat jel­képez. Míg a Sárangyal verseinek alap­eleme a látomás volt, s a költőt újra meg újra megérintette „a jeges éj üres örvénye”, az utóbbi kötetben már teljes érettségében nyilatkozott meg az esz­közeinek birtokában levő modern líri­kus, aki pontosan tudja és átérzi a köl­tészet egyik nagy dilemmáját: a szavak devalválódását. Talán ezért is szólal meg oly ritkán. Csak akkor fogja vers­be sejtelmeit, amikor úgy érzi, megta­lálta a pontos, félreérthetetlen igéket, amikor megragadhatja „a zománckék pillanatot”. Ritkán és szorongva írja saját költe­ményeit, de azok a mai magyar líra legjelentősebb teljesítményei közé tar­toznak. Mint ahogy kivételesen jelentős La­tor László fordítói életműve is. Nem­csak azért, mert a világirodalom legkü­lönfélébb területeit, korszakait és irányzatait járja be, mindenütt egyfor­ma biztonsággal tájékozódva, hanem azért is, mert egyike azoknak, akik gyakorlatukkal hozzásegítették fordi- toi kultúránkat, hogy igazán nagyko­rúvá lehessenek. A nagy hódítók kora elmúlt, a mai fordítónak mesterember­nek is kell lennie, hiszen a hűség kívá­nalmainak megvalósítása kétarcú tevé­kenység: teljes mértékben tiszteletben kell tartani az eredeti szöveg legapróbb jelentésámyalatait, de úgy kell tolmá­csolnia, hogy nyelvünkön is jól szóljon. Lator László irodalomfelfogásának egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy a magasrendű irodalmiságot mindig öt­vözni tudta a népszerűsítés kívánalmai­val. Bölcs mosollyal fogja kézen olva­sóját vagy éppen hallgatóit, s értő együttérzéssel kalauzolja őket a költé­szet birodalmában. R. L. LATOR LÁSZLÓ: Fa a sziklafalon Vajon a lét hány millió magot tékozolt el, míg megfoganhatott a függőleges szikla-szahara kő-szömye közt ez a satnya fa? Micsoda szeszély börtönözte be mostoha sorsa kényszereibe, parancsaivalrés cseleivel hogy nyomta, gyűrte, kányárgatta fel a cSökönpösj fcírtelj/ós'akarat a puhacsontú vékony sudarat? Fekete kérgén a mindennapi küzdelem csontigható nyomai: nagy hegek, tarjagos daganatok, megcsökötl, kificamodott tagok, de a rémület görcs-bogaival felesel a szökökút-ívű gally, szövevényes hasadékokon át csavarodnak, furakodnak tovább drótkeménnyé vadult gyökerei, mohó kínnal-gyönyörrel szívni ki a nedvet, a sovány sókat a kő elmeszesült hajszál-csöveiből, s rostjaiban hangtalan ekrazit halmozódik, szétvetni rügyeit, és ága-lombja a forrástalan ragyogás habzó áramaiban fürdik, a vad, sistergő sugarak a pórusain átáramlanak: nyomorékul is tudja még a lét tagolatlan tűz-homály örömét, a kömarkú pokol s a könnyű űr közt remegő vezetékül feszül, melyben pillanatonként összecsap az üdvözölt'gyönyör 's dz iszonyát, s magával folyvást vitatkozva-, <f kettőt egyszerre kell mondania. Micsoda jel a bibliai szikla vörhenyes sivatagába hasítva, zsugori biztatásul belevetve az özönvíz-utáni döbbenetbe! Kiált minden gyötrött gyökere-ága, mondhatatlan szépsége-árvasága. Amikor azüz- Ti jT r J 1 11 r leiben vásáro- M O UY Cl~ KO ID ÜSZ , lünk, eleg sokat jellegű-kenyér jezve: -— Ma csak 17 módra-kolbászunk van. — Ez a kifeje­zés a gyulai, illetve a csabai kolbász először gunyoros, majd megszokott ne­ve lett, mivel nem a valódiról beszé­lünk, hanem az utánzatról, azaz a gyu­lai, illetve csabai módra készült kol­bászról van szó. Nemcsak az élelmi­szerboltokban, hanem az éttermekben is tért hódított ez a szó. Amikor a fel­szolgáló a módra-ételeket ajánlja, nem gúnyolódik. Épp ellenkezőleg: az étel nem mindennapi voltát hangsúlyozza (például sertéscsülök pékné módra, hal­szeletek jóasszony módra, sertésszelet hentes módra stb.) így a módra kifejezés jelentése az eltérő környezetben egé­szen más. Nem ez az egyetlen szavunk: a jellegű-ve 1 is alkothatunk hasonló ki­fejezéseket. Attól függően, hogy milyen beszédkörnyezetben használjuk, a je­lentés, illetve az értékrend lehet pozitív is, negatív is. A jellegű-kenyér (például házi jellegű kenyér — azaz nem sütésű! — mindenképpen kellemetlen hangula­tú, hiszen utánzásról van szó, s így az eredetinél mindenképpen gyengébb mi­nőségről. A jellegű-bor viszont épp az ellenkezőjét jelenti (tájjellegű, azaz a megszokottnál jobb a minősége, az íze stb.) A további — hasonlón kialakított — kifejezések inkább a negatívumok hordozói. A módra-kolbász mintájára keletkezett az ízű-szörp, azaz a citrom- ízű, narancsízü, málnaízű stb. szörp. Újabban az írásképen némiképp vál­Moszkva oktatásfejlesztési programja A moszkvai városi tanács elfogadta a fővárosnak az ezredfordulóig terjedő oktatásfejlesztési programját. Ez előirányozza a tanintézmények korszerűsítését, anyagi-műszaki bázisuk erősítését, a legújabb műszaki eszközök oktatásban törté­nő felhasználását, az iskolai oktatás és nevelés szervezeti és pedagógiai formáinak tökéletesítését, a munkáranevelés javítását. Nagy figyelmet fordítanak az iskolák számítógépekkel történő ellátására, (már harmadik éve tanítják az informatika és számítástechnika alapjai című tárgyat), az iskolák egyes osztályai számítógépes terminálokkal való ellátására!'A fervek'' szerint 1988 végéig minden moszky^i .iskolában lesz ilyen osztály. Idén kezdi meg működését a diákok oktatásának városi számítógépes központ­ja. Ezenkívül minden olyan iskolában display-jel ellátott osztályok lesznek, ahol a felsőbb osztályosokat valamely alapvető szakmára képezik ki. A moszkvai városi tanács által elfogadott programnak megfelelően növekszik a matematika, fizika, biológia és idegen nyelv szakos iskolák száma, amelyek az idei évtől kezdve valamely felsőoktatási intézmény bázisiskolájának számítanak. A 8 millió lakosú Moszkvának jelenleg 1237 általános iskolája van. A szovjet fővárosban mindenütt, de különösen a' lakótelepeken újabb és újabb iskolák épülnek. (APN—KS) toztattak (ízesítésű szó szerepel a ször- pösüvegeken, de a beszédben megma­radt az ízű-szörp.) Sőt még más irányba is terjeszkedett. Ha van ízű-szörp, ak­kor van ízű-csokoládé is (barackizű, ru­mos ízű stb.) Talán a legújabb kifejezés ebben a tárgykörben a mentes-sör (azaz: alkoholmentes sör.) Egyre töb­bet hallunk mentes-büféről, illetve men­tes- presszóról (itt nem lehet dohányoz­ni). Ott azonban még nem tartunk, hogy az üdítő italokat „mentes-italok”- nak nevezzük. Volt némi előzménye ezeknek a sza­vaknak, tehát nem a kereskedelem volt a kezdeményező, legfeljebb folytatta ezt a „hagyományt”. Az ismert dalszö­veg, a „Teve van egypupú, yan kétpu- pú, sőt több ...” hatására keletkezett nyelvünkben a pupú-teve kifejezés. Va­lamivel újabb (de az előbb említettek­nél mindenképpen régibb) a felüli-film, amely a korhatárhoz kötött, azaz a 14 éven, 18 éven felülieknek ajánlott fil­mek közös megnevezése. Az efféle kifejezésekkel az a baj, hogy épp a leglényegtelenebb, a leg­hangsúlytalanabb szót emelik ki, és a szellemességnek, esetleg ironizálásnak szánt kifejezések ellaposodnak, elszür­külnek. Arról nem is beszélve, hogy a szóalkotást éppen nem lehet szabályos­nak nevezni. Csak reménykedhetünk, hogy kikopnak a használatból, vagy nem terjednek tovább, megmaradnak alkalmi jellegűnek. Ez azonban nem csupán nyelvészeti kérdés. Mizser Lajos A PETŐFI PÉPE AJÁNLATA FOLYÓIRAT FoK RáS 87.11 Csingiz Ajtma- tov A vándorma­dár panasza című elbeszélése—for­dította: Buda Fe­renc — a novem­beri Forrásban kapott helyet. A jeles kecskemé­ti költő-műfordí­tó és kísérője, Fű­zi László nemrég személyesen is ta­lálkozott Ajtmatowal. Erről és a ka­zahsztáni, icirgiziai út élményeiről az Ötszáznégy óra című útibeszámolóból olvashatunk. Tímár Máté kárpátukraj­nai útijegyzetet ad közre. Fóti Péter szociológus, újságíró sokakat érintő kérdésről, lakás-ügyekről ad kórképet. A tanulmány teljes egészében a Magve­tő Kiadó Gyorsuló idő sorozatában jelenik majd meg Röpirat a lakáshely­zetről címmel. Hatvani Dániel szociog­ráfiájának témája: kertváros vagy peri­féria, közelebbről: Kecskemét-Felső- széktó helyzetét, életét mutatja be. To­vább folytatódik a vita az élet értékéről és minőségéről. Ezúttal Tauber István és Tráser László véleménye szerepel a folyóirat hasábjain. Versek, könyvis­mertetők ugyancsak helyet kaptak a Forrás novemberi számábap. Buda Fe­renc Pócs Péter plakátjait mutatja be. A kecskeméti alkotó művei illusztrál­ják a folyóiratot. FILM VEZEKLES Színes, kétrészes szovjet film. Ren­dezte: Tengiz Abuladze. Szereplők: Av- tangyil Maharadze, Ilje Ninidze, Merab Ninidze. A filmben ötvöződik a lidérces álom a valósággal. Az elviselhetetlen zsar­nokság napjaira emlékezik Ketyavan Baretyeli, aki kész újra meg újra kika­parni a föld alól a diktátor holttestét, mert nem hiszi el, hogy aki ennyi bűnt követett el, annak joga volna békén porladni a tisztességes emberek között. A 63 éves, három évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező Abuladze 6 já­tékfilmét forgatott. Legújabb alkotasa része, utolsó darabja a Könyörgés, a Kívánság fája című filmekből álló triló­giának. Áz első két filmet különböző korokban élt grúz szerzők lírai művei nyomán forgatta. A Vezeklés viszont eredeti forgatókönyvből készült. Mindhárom filmnek közös eleme a „büntetlen bűnösök” motívum. A Ve- zeklésben egyetlen ember küld a halál­ba ezreket. Á főhős, vagyis a legfőbb gonosztevő, Variam helyettese, hogy főnöke kedvében járjon, egy egész te­herautónyi letartóztatottat hoz neki,'a város valamennyi azonos nevű lakosát. A tömörségével, a művészi eszközök bőségével is lenyűgöző Vezeklésről Abuladze egy nyilatkozatában a követ­kezőket mondja: „ Valóban sokféle stí­lus van benne: realizmus, fantasztikum, groteszk, szimbolizmus. Ha nem lenne a stílusok és formák ilyen sokfélesége, ne­héz lett volna a filmet átvetetni. Ez per­sze csak féligazság. Valójában inkább az volt a szándékom, hogy a fantaszti­kumba illő valóságot ne egyszerűsítsem le, ne szépítsem meg. Nem akartam be­érni pusztán az információközléssel, hogy az ábrázolást sikerüljön a lehető legtartalmasabbá tennem." KIÁLLÍTÁS NÁNAY KÉPEI A Képcsarnok Vállalat kecskeméti Iványi Grünwald-termében ma délután öt órakor Polgár Csaba iparművész nyitja meg Nánay Szilamér festőművész kiállítását. Bodolay Géza művészettörténész írja a Nánay festményeit bemutató kataló- usbarf: „Akik ismerik Nánay Szilamér orábbi munkáit: azokat a geometri­kus formákat feldolgozó textil-terveket és az ezek továbbfejlesztéséből készült festménysorozatokat, amelyek az ősál­lapot, a fogantatás, a technikai civilizá­ció és a biológiai valóság kapcsolatát mutatták — talán csodálkoznak a jó­val »valóságközelibb« tájképekén. Ázt gondolom, hogy nem baj, ha valaki — ha már feladatául választotta a világ ábrázolását — nem egyféleképpen ki- sérlimeg azt. Mindannyian változunk, miért kell benne maradni a régiben?” Nánay Szilamér legújabb festménye­it a kecskeméti közönség is megtekint­heti, s talán a képek láttán válaszolhat­nak a fentebb idézett kérdésre. Előzete­sen a Nánay Titkos találkahelyünk cí­mű festményéről készült reprodukciót ajánljuk a képzőművészet barátainak figyelmébe. LEMEZ CSÓKOS ASSZONY A budapesti Vígszínházban hajda­nán minden évadban bemutattak egy zenés darabot, operettet. Ezt a hagyo­mányt újították fel, amikor műsorra tűzték Zerkovitz Béla és Szilágyi Lász­ló darabját, a Csókos asszonyt. A pro­dukció sikert aratott. A Magyar Rádió 8-as stúdiójában pedig felvételt rögzí­tettek a vigszínházi előadásból. (Ren­dező: Matti István.)- Kitűnő a sze­reposztás: Darvas Iván, Kern András, Földi Teri, Igó Éva, Kaszás Attila, Pá­pai Erika, Méhes László. Éjjel az omni­busz tetején, Csókos asszony, Asszony­kám, adj egy kis kimenőt, Debóra — ismert slágerek, Zerkovitz-nóták, ezút­tal új előadók tolmácsolásában, új hangszerelésben (Kemény Gábor, Ka­csák Tibor munkája. A Csókos asszony előadásából ter­mészetesen csak a zenés betétek szere­pelnek a lemezen, Lőrincz Andrea szer­kesztésében. A kiválogatott dalok így is elmesélik a történetet, kerekké for­málódik a produkció. Hasonló leme­zek megjelenését várjuk a Radioton új kiadótól.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom