Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-19 / 273. szám

1987. november 19. • PETŐFI NÉPE #3 TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ÁTALAKÍTÁS A KRÍMBEN (3.) „A város történelm,hírneve mindenkit kötelez99 Szevasztopoli jegyzet II. A nagy honvédő háborúban Sze- vasztopol ismét bebizonyította hősies­ségét. A város lakosságának apraja- nagyja, a védelmi körzet katonái önfel- . áldozó harcot vívtak a barbár fasiszta támadókkal. A flotta és a körzet pa­rancsnokának jelszavát akkor minden­ki megfogadta: „Egy lépést sem hátra! A győzelem a mienk!” —! A németek több mint 200 ezer embert vontak össze a város körül — említi kísérőnk, A. P. Szmoljanyikov, a városi pártbizottság első titkára. - Hétszá'znyolcvan aknavetőt, löveget ál­lítottak fel, köztük 305,350 és 420 mil­liméteres ágyúkat, 615 milliméteres mozsaras ütegeket és az ágyúóriást, a Dórát, 800 milliméteres kaliberével és 30 méteres csövével. Több mint 60 re­pülőgép támadta Szevasztopolt állan­dóan. A város 250 napig állta az ostro­mot. Szevasztopol lakosainak helytál­lása a tartós és aktív védelem, a hadse­reg, valamint a flotta nagyszerű együtt­működésének mintaképeként vonult be történelmünkbe. A városnak ekkor mindössze 60 légvédelmi ágyúja és 30 géppuskája volt. Hogy fel tudják venni a harcot a túlerővel szemben, a lakos­ság — éjt nappallá téve — alig 2 hónap alatt 400 aknavetőt, 20 ezer kézigráná­tot, 32 ezer gyalogsági aknát készített a földalatti műhelyekben. A harcról és a németek barbár csele­kedeteiről Borisz Vojetkov jegyzetei­ben olvasható: „ ... a németek elfog­lalták a 615-ös magaslatot. Foglyul ej­tették a súlyosan sebesült tengerésze­ket, akik a magaslatokat védték. A se­besülteket horogkereszt alakjában sor­ba egymás mellé lefektették. Azután benzint öntöztek rájuk és meggyújtot­ták. Az égő horogkereszt kísérteties fé­nye világított egész éjszakán át...” Már délután van, amikor a városi első titkárral a Szapun-hegyre érke­zünk. Az itteni harcokról a nagy hon­védő háború- krónikájának .legragyo­góbb lapjai íródtak. Ahogy kísérőnk meséli, elbeszéléseiben az egyik nemze­dék a másiknak adja át a győzni akaró és elszánt Kosevoj vezérőrnagy 63. lö­vészhadosztályának és Rozsgyeszt- venszkij vezérőrnagy II. gárda lövész­hadosztályának katonatetteit. Az 1944. t Bácsalmási úttörők a II. világháborúban elesett hősök emlékművénél. (Archív felvétel) május 7—9. közti harcok emlékhelyét, a Dicsőség obeliszket évente több mil­lió családtag — sokan az elesettek gye­rekei, hozzátartozói —, s külföldiek tízezrei keresik fel. A múltra a négyper­cenként megszólaló halk zene mégin- kább figyelmezteti az arra járót. Itt he­lyezzük el a megemlékezés virágait mi is. — Megkapó gondoskodással talál­koztunk — említjük látogatásunk vé­gén a városi pártbizottságon — a fiata­lok hazafias nevelése terén. — A város múltja kötelez bennün­ket! pr- hangzik a válasz. Valóban, a féltő kezek által gondo­zott emlékhelyek, obeliszkek, sírok, múzeumok ezt segítik, a nemzeti múlt, az orosZ-szovjet nép történetének mél­tó megbecsülését szolgálják. Jövő év januárjától Szevasztopolban kezdi meg működését — e munkát segítve — a köztársaság módszertani nevelési köz­pontja. .— Tettek kellenek, s nem szó — summázza gondolatait Szmoljanyikov városi első titkár, majd így folytatja: — Ez egyben lényege is munkánknak, annak a forradalmi változásnak, amit mindannyian, önökkel együtt pere­sztrojkának nevezünk. Új módon, az eddigieknél konkrétabban, egymással is megújult munkaviszonyban, felelő­sebben kell dolgoznunk. Jobban — és másképp! S aki nem érti, vagy nem akarja megérteni a'változást, a változ­tatás szükségességét, attól meg kell vál­nunk, ha éppen vezető. Sok munka vár ránk az új gondolkodásmód elterjeszté­sében, a nyíltság, a kritika és önkritika elfogadásában és elfogadtatásában. Hogy mindez sikerüljön, méghozzá gyorsan, a tömegek aktív bekapcsolá­sára, a demokratikus fórumrendszer érdemi működésére van szükség. Épp ezért egész ideológiai munkánkat át kell gondolnunk, s javítani kell propa­gandánk minőségét. A beszélgetésen részt vevő városi tit­károk, a pártbizottság osztályvezetői — fiatalok. Egy sincs köztük, aki 4-^-5 évnél régebben tölti be funkcióját. Át­lagéletkoruk 42 év. Mondják, ők ma­guk is most tanulják a peresztrojka ele­meit. — Sokat ülésezünk, vitázunk, ami jó! — szól közbe Pavel Alekszandrovics Vlaszenko, a városi pártbizottság 45 éves másodtitkára. — De sok időt töl­tünk egy-egy határozat előkészítésével, s kis idő áll a pártszervek rendelkezésé­re az ellenőrzéshez. Ezen is változtatni kell! A munkánkban a legfontosabb most az, hogy egyenesen, nyíltan be­széljünk, s az egyes szakmákat megha­tározó követelménycentrikusság épp­úgy szerepet kapjon, mint az etikusság, a fegyelmezettség, a szerénység! Nem más ez — értünk egyet vele —, mint a lenini módszerek érvényesí­tése a mindennapi munkában. Ahogy a városi pártbizottság első titkára, Szmoljanyikov a búcsúzáskor megfogalmazza! i" 1 — Mindenkit kötelez a város törté­nelme, hírneve a jobb, eredményesebb munkára. Kovács István (Következik: Nagyobb szakmai tudást követel) MEGYEI TAPASZTALATOK — SZÁZBÓL TÍZEN A vöröskeresztes mozgalom öt éve Bács-Kiskun megyében a statisztikák sze­rint minden tizedik ember vöröskeresztes. Minek köszönhető az aktivisták számának növekedése? — kérdeztük a küldöttgyűlés után Iglódi Miklóst, a Vöröskereszt megyei titkárát. — Pontosabban: száz lakosból tíz tagja a szervezetnek, a csecsemőket is beleértve. Mi­után a Vöröskeresztbe csak a tizennegyedik életév után léphet be valaki, az arány még ennél is jobb. Az, hogy egyre többen va­gyunk, alapszervezeteink következetes tag­szervező munkájának köszönhető, meg an­nak, hogy az emberek többsége egyetért hu­mánus céljainkkal. A taglétszámmal együtt természetesen az aktivisták száma is nő. Ma már tízezren vannak, akik nemcsak tagdíjat fizetnek, hanem tesznek is másokért. Idős, hátrányos helyzetű embereket gondoznak, családokat patronálnak, szűrővizsgálatokra, előadásokra, véradásra mozgósítanak, röp­lapokat, propagandaanyagokat teijesztenek. — Melyik területen a leghatékonyabb a Vöröskereszt? — Erre nehéz válaszolni. Az elmúlt évek-, ben kitartó munkát folytattunk az egészség- kultúra színvonalának emeléséért, de még mindig nem lehetünk elégedettek. Az embe­rek többsége továbbra is úgy van az egészsé­ges életmód szabályaival, mint egyesek a KRESZ-szel. Már ismerik, tudják, mi a he­lyes, de nem mindig aszerint járnak el. Jelen­tős feladatot vállaltunk á lakóterületek és munkahelyek tisztasági mozgalmában. A ta­vaszi—őszi fásítási, parkosítási akcióban a helyi tanácsokkal és a népfrontaktivistákkal fogtunk össze. A munkahelyeken alapszer­vezeteink a tisztasági akciókban a szakszer­vezeti bizottságokkal működnek együtt. — Egyre több szó esik a család- és ifjúság­védelem, a patronáló, a pártfogó munka fon­tosságáról ... — Igen, mert rájöttünk, mennyire megha­tározó a társadalom életében a családok ösz- szetartó szerepe. A mi családvédelmi és szo­ciális munkánk minden korosztályra kiter­jed. A nemkívánt terhesség megelőzésétől egészen a betegápolásig, a gondozás szabá­lyainak ismertetéséig. Előadásokat tartunk, felvilágosítunk. Egyre többet kell törődnünk a hátrányos helyzetű családokkal, az ala­csony nyugdíjjal rendelkezők gondjaival, an­nál is inkább, mert a megye lakosságának ma már 22,1 százaléka nyugdíjas korú. Segí­tünk a tanácsoknak felmérni az anyagi és szociális helyzetüket. A nekik vásárolt gyógyszert, tüzelőt, a ruhasegélyt a vöröske­resztes bál bevételéből fedezzük. Mi voltunk az elsők, mikor két éve elkezdtük — kísérlet­ként — a szabadságvesztésből szabadultak pártfogását. — Tevékenységűk ezek szerint szerteága­zó, mégis sokak számára a Vöröskereszt egyet jelent a véradással, mostanában pedig egyes embereknek az „utolsó” lehetőséggel. — Igen, többször tapasztaltuk, hogy az emberi segíteni akarásnak nincsenek határai. Különböző gyűjtésekből összejött pénzből támogattunk már két külföldi műtétet, és drága gyógyszereket, rokkantkocsikat vet­tünk rászorulóknak. A megmaradt pénzt évi 10,5 százalékot kamatozó OTP-betétszám- lán helyeztük el. Evek óta alapszervezeteink, különböző kollektívák, egyéni befizetők já­rulnak hozzá 50—60 mozgássérült gyermek és fiatal tíznapos üdültetéséhez a Mátrában. — Nem beszéltünk még a véradókról. Igaz, hogy az AIDS-töl való félelem miatt egyre csökken a számuk? — Az utóbbi években voltak Uyen tapasz­talatok, de még mindig 33 ezer önkéntes véradónk van. Az elmúlt öt évben több mint hétezren kaptak tízszeres, vagy ennél maga­sabb véradásért kitüntetést. Egyébként az egyszer használatos tűkkel az AIDS ez úton való terjedése teljesen kizárható. — Sokszor tapasztaljuk, hogy baleseteknél több a bámészkodó, mint a segítő. Mit tehet itt a Vöröskereszt? — Külföldön ez másként van, mivel sok­helyütt az elsősegélynyújtás oktatásának ha­gyományai vannak. Mi felvilágosító előadá­sokkal igyekszünk csökkentem a balesetek számát. A munkahelyeken és az iskolákban aktivistáink tanítják az elsősegélynyújtást, az öt év alatt 26 ezren tettek eredményes vizsgát. Szerintem kár, hogy az iskolák tan­rendjéből kimaradt az egészségtan tantárgy. — ön szerint mi a Vöröskereszt szerepe a mai társadalomban? — Talán az „Emberiességgel a békéért” jelszava fogalmazza meg a legszemléleteseb­ben. A külső és a belső békéért, az élet folyta­tásának lehetőségéért egyaránt harcolnunk kell. — Ezek határozzák meg a jövő feladatait is? — Igen, és csatlakozva a nemzeti kibonta­kozást célzó kormányprogramhoz és az egészségmegőrzés nemzeti programjához, egészségnevelő, öntevékeny közösségek szer­vezését és működését E példa rá a kiskunfé­legyházi Sanitas — kell még inkább támo­gatnunk. Fontos szervezőmunka vár ránk a szűrővizsgálatok kiterjesztésében, a család- védelmi szociális ellátási fonnák bővítésé­ben. — Ezeket más tömegszervezetek is a zász­lajukra tűzték. — Velük még inkább össze kell hangolni a munkát. Gondolok itt a Hazafias Népf­rontra, a KISZ-re, a tanácsok szociálpoliti­kai osztályaira, de még az egészségügyi intéz­ményekre is. — Milyen a Bács-Kiskun megyei vöröske­resztes munka országos megítélése? — Nem lehet tárgyilagosan összehasonli- tani még megyén belül sem egy-egy város vöröskeresztes munkáját. Megyék között ez még nehezebb, hisz eltérő a népsűrűség, a településszerkezet, g lakónépesség összetéte­le, mások a gazdasági lehetőségek. Mi a munkánkat a megyei sajátosságokhoz — ki­terjedt tanyavilág, alacsony népsűrűség, ma­gas elöregedési arány — igazodva végezzük. Elsők között vagyunk az alapszervezetek ál­tal végzett gondozásban, a patronálásban, az előadások és a tanfolyamok számában. De vannak még feladataink. Többet kell ten­nünk a mentálhigiénés gondozás kiszélesíté­séért. A rohanó élettempó növeli a belső feszültségeket, szaporodik a neurózisos bete­gek száma, megyénk „vezet” az öngyilkossá­gi statisztikákban. Már működik a „lelki segélyszolgálat”, de egyelőre még csak az esti órákban. Sajnos a lakosság még nem ismeri ezt a lehetőséget sem. O. Horváth Márta Mégis, kinek az érdeke? Gondolatok egy értekezlet ürügyén „A Bács-Kiskun ban élő üdülőla­kosság sajátos jogi helyzete, érdek- képviseletük fejlesztési lehetősége” című témakör szerepelt a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő közjogi társadalmi bizott­ság legutóbbi ülésének napirendjén. A cím talán pontosabb is lehetett volna, hiszen lényegében a Bács- Kiskunban üdülővel rendelkezők, de nem csekély számban más me­gyékben élők sajátos érdekeiről, azok fokozottabb figyelembevételé­ről volt szó. Persze, az ilyen apró különbség mit sem érdekli azokat, akiknek nemhogy üdülőjük, hanem még sa­ját lakásuk sincs. Ok inkább meg­kérdőjelezik a téma aktualitását, akárcsak például az áramszolgálta­tásba még be nem kapcsolt tanyák lakói. Mások pedig joggal csodál­koznak annak hallatán, hogy az or­szágban élő családok számánál jó­val több a lakható ingatlan, ám so­kaknak egy sem jut. Még akkor is hosszú éveket kefi várniuk saját la­kásra, ha rendelkeznek az immár irdatlanul magas vételár „induló” részével, s vállalnák a szinte egy egész életre való eladósodást. Azonban tekintélyes számban akadnak olyanok, akik még ezzel sem rendelkeznek. Tévéjük viszont van. S értetlenül szemlélik a képernyőn egy pesti ék­szerbolt szinte üres kirakatát, s még értetlenebbül fogadják a nyilatko­zatot: ha 1 millió forint értékű ék­szerek érkeznének az üzletbe, nem jutnának el azok a kirakatig sem, mivel nyomban elkelnének, akár­csak az adásban példaként említett 2 milliós darab. Az üdülőtulajdonosok oldaláról Ezek az értetlenkedők nem azok közül kerülnek ki, akik a mostani hetekben videomagnókért és más hasonló „olcsó” árucikkekért lo­holnak, s akiknek jelenlegi hatal­mas vásárlási lázuk kielégülte után is marad bőséges tartalékuk, ami­hez adómentesen hozzányúlhatnak. Az értetleneknek üdülőjük sincs, igy legfeljebb elgondolkodva to­vábblapoznak az üdülőtulajdono­sok érdekképviseletének erősítésé­vel is foglalkozó tudósítás láttán. Pedig a dolognak több oldala van, s elhamarkodottság lenne szélesebb ismeretek hiányában véleményt al­kotni. Mert aki jól dolgozott a korábbi években, évtizedekben, az jól kere­sett, hiszen nyilvánvalóan előbbre vitte kis és nagy közössége ügyét, jogos birtokosa hát üdülőnek is és más, nagyobb vagyonnak is... S miért ne okolná a helyi tanácsot, hogy nincs az üdülők számára elég büfé, hogy romlik a közeli tó minő­sége, miáltal csökken ingatlanának értéke? Vagy például, mint az értekezle­ten elhangzott: Á Tőserdőn üdülők a legkisebb ellátási, szolgáltatási gond esetében 90—120 aláírásos le­velet juttatnak el a népi ellenőrzés­hez és más fórumokhoz. Ezzel szemben: az illetékes lakiteleki ta­nácsnak az elmúlt évben 1,5 milliós bevétele származott az üdülőkből, a kiadása rájuk pedig 1,9 millió fo­rint volt. Eközben a tiszaalpáriak- nak — mint tudjuk — nyaranta nem jut víz, részben a t őserdei nya­ralók pazarlása miatt. Hadd idéz­zünk egy további hozzászólót, aki szerint „egyetlen tanács sem jár rosszul, ha van üdülőterülete”. Nem kis vita bontakozott ki a jelenlevők között Kunfehértó, a Szelidi-tó, Tiszakécske és a már em­lített Tőserdő kapcsán is. A szerve­zők jóvoltából mindenki kézhez kapta a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének 7004/1987. (TK 11.) MT TH számú irányelvét az üdülőlakosság érdekképviseleté­nek fejlesztéséről. Ebben egyebek között az is szerepel, hogy a tanács­tagok lehetőleg akkor tartsanak fo­gadóórát, amikor azt az üdülőtulaj­donosok is igénybe tudják venni, s „a tanácstagok tekintsék érdekkép­viseleti munkájuk szerves részének a választókerületükhöz tartozó te­rületen az üdülőlakosság képvisele­tét”, más javaslatok pedig üdülőhe­lyi társadalmi bizottságok, üdülő­helyi egyesületek megszervezésére vonatkoznak. Ezzel kapcsolatosan az értekezleten olyan felvetés is el­hangzott, miszerint a nem helyben lakó üdülőtulajdonos is lehessen ta­nácstag. Ez a jelenleg érvényben le­vő tanácstörvénnyel ellentétes. A tanácstagi fogadóórák irányelv szerinti megtartása pedig vajon mi­ként lehetséges ott, ahol legfeljebb nyáron tartózkodnak az üdülőtu­lajdonosok? Kevés helybelinek Aktuális mégis a téma. De jelen­legi gazdasági gondjaink közepette ki költsön az üdülőterületekre? A csökkenő pénzű tanácsok, ame­lyeknek az állandó lakosság alapve­tő igényeinek kielégítése a legfonto­sabb feladatuk? Mégis, kinek az ér­deke? — tehetjük fel az írásunk cí­mében megfogalmazott kérdést. Netán az üdülőtulajdonosoké? S nekik van is miből? Nem könnyű kérdések ezek, s amellett az említett településeken más-más gondokkal küszködnek. Hogy némiképpen tisztább legyen a kép, íme néhány adat: Tőserdőn 1050 magánüdülő van. Az anyate­lepülés, Lakitelek állandó lakossá­ga 4600. Közülük húszán (!) tőser- dei üdülőtulajdonosok. Gondol­hatnánk, a többiek a Balatonnál, vagy az ország más részein vettek, építettek üdülőt, de nem. Nekik máshol sincs ingatlanuk. Szelíd pedig Dunapataj része. A 639 magánüdülő közül csak min­den tizedik helybeli lakosé. A többi összesen 88 más településen lakó tulajdona, s minden harmadik bu­dapestié, akik alig néhány hétre, esetleg hónapra utaznak ide, de mindenképpen csak június eleje és augusztus vége között. Akkor hát kinek az érdeke az anyagi áldozatvállalás, s mennyi­ben szorul érdekképviselete fejlesz­tésére — a társadalmi igazságosság szem előtt tartásával — az idényjel­legű üdülőlakosság? S mennyiben szorulnak erre az ott születettek, az ott élők és ott dolgozók? Igaz, ha fejlődik az üdülőterület, fejlődik a község is. Ezt a szempontot is figye­lembe kell venni.. Például: szövetkezeti formában No, meg azt is, hogy a balatoni üdüléshez legfeljebb szakszervezeti beutalóval hozzájutók miként véle­kednek az építési tilalom ellenére is tovább sokasodó magyar tengeri magánüdülők tömege láttán. De végtére is nekik semmi okuk pa­naszra, érdekképviseletük fejleszté­sére, hiszen állami költségvetésből — az ő pénzükből is — javul az ottani vízminőség. Ami pedig a számtalan magántulajdonú üdülőt illeti, hát az is a nemzeti vagyon része. A Hazafias Népfront megyei el­nöksége mellett működő közjogi társadalmi bizottság szükségesnek tartja az üdülőlakosság érdekképvi­seletének a cikkünkben már emlí­tett irányelvnél magasabb szintű jogszabályi szabályozását. Az eddi­ginél konkrétabban szükséges meg­határozni a tanácsok általános fel­adatai között az üdülőlakosság ér­dekeinek képviseletét. Javasolja: a Hazafias Népfront Országos Taná­csának titkársága tegye megfonto­lás tárgyává4^- lakásfenntartó szö­vetkezeti forma analógiájára — üdülőterület-fenntartó szövetkezet lehetőségének jogi szabályozását. Ezzel a szabályozással lehetőség nyílna az üdülőterületi szolgáltatá­sok szervezéséről és nyújtásáról a tanáccsal együttműködve gondos­kodni, továbbá az üdülőterület fenntartásával együttjáró fejlesztési elképzeléseket a szövetkezeti tagok által önállóan kezdeményezni. Vitaszek Zoltán KECSKEMÉTI IMRE GÁBOR NYUGDÍJASKLUB Tartalmas év volt az idei Három nemzedék klubja, nagyma­maklub, olvasó asszonyok köre... két és fél ezer olyan kis közösség szerte az országban, ahol az idősebb emberek­nek hét közben alkalmuk van idejüket együtt, tetszés szerint eltölteni. Égyik ilyen közösség, kétszázegy taggal, a ki­lencedik éve tevékenykedő kecskeméti Imre Gábor Nyugdijasklub, amelynek idei közgyűlésén nem fukarkodott az elismeréssel Knoll István, a Hazafias Népfront időskorúakkal foglalkozó bi­zottságának jelenlevő elnöke: — Azután, hogy sok településen még ma sincs nyugdijasklub, és ezt helyen­ként a rossz anyagi helyzettel magya­rázzák, a kecskeméti, életrevalósá­gáért, külön is figyelmet érdemel. A tények csakugyan azt mutatják: jó nyugdíjasnak lenni az Imre Gáborról elnevezett közösségben. Olyan év végé­hez közelednek megint, amelynek ese­ményeit örömmel összegezték az SZMT székházában tartott összejöve­telükön. Nem véletlenül ott, hiszen a klubról — a szakszervezetekéhez ha­sonló — érdekvédelmi munkáját mér­legre téve alkothatunk magunknak va­lósághű képet. Ez a kép pedig igencsak sokszínű. Kilencvenen, bérlettel, mozi- és szín­házlátogatók. Csaknem hatvanan jár­nak a TIT szabadegyetemének előadá­saira. A nyáron a Tőserdőbe, Vesz­prémbe, Herendre, Sárvárra, Egervár­ra, Zalaegerszegre, Zalakarosra, Keszthelyre és Badacsonyba látogattak el, s berhidai és nagyszénási nyugdíja­sokkal találkoztak Kecskeméten. Fo­gyasztók fórumát is rendezett a klub és kedvezményes ruhaárusítást, igazolva, hogy alkalmanként a tagság — keve­sebb forintjainak jobb beosztását segi- tő — kereskedelmi érdekképviseleté­ben és ellátásában is szóhoz juthat. Minden héten történik valami a klubban. Összejönnek beszélgetni, té­vét nézni, rádiót hallgatni, kártyázni, sakkozni, vagy — mint legutóbb októ­ber 6-án—zenedélutáni program kere­tében újabb élményekre szert tenni. A klub nélkül'jó néhány idős ember valószínűleg nem láthatta volna Kecs­keméten a Népi Iparművészek Múzeu­mát és később azt a filmet sem, amelyet Dél-Európáról és a Vatikánvárosról vetítettek számukra. Ahol ilyen élénk a klubélet, rendsze­resek a találkozások, a tagok is köny- nyebben megosztják egymás között örömeiket, gondjaikat. Főként ez utóbbiakat illetően esik jól az együttér­zés és a segítség, amelyre az idén is több jó példát meríthetünk a klub életéből. Ki mivel tudott, azzal próbált az idősek hasznára lenni. Dr. Kuczka Mária főor­vos például negyedévenként előadást tartott nekik egyes betegségek felisme­réséről és gyógyításáról. Akiknek igen alacsony a nyugdijuk, azokét — a klub vezetőségével egyetértésben — Nádas János elnök kérte, hogy emelje fel a megyei társadalombiztositási tanács. Ilyen módon az idén is növelhették ti­zennégy kisnyugdíjas havonkénti nyugdíját 200—400 forinttal. Állhata­tos érdekvédelmi munka eredménye az is, hogy ez évben öt klubtag megélheté­si gondján enyhítettek társadalombiz­tositási segéllyel; harmincon pedig sze­mélyenként 2—3 ezer forint pénzbe ni segítséget kaptak a városi tanács szoci­ális keretéből. Amikor a helyzet azt kívánta, a klub elnöke sorba állt szénért a tüzépen egyik idős, beteg tagtársunk helyett. Más alkalommal meg egy kidőlt tűzfal és egy hibás vízvezeték helyreállításáért kilincselt a tanács műszaki osztályán. Legnagyobb köszönetét azonban 1987- ben Veszelszki Imrénétől kapott a min­dig fáradhatatlan — és már szintén nem fiatal — Nádas János. Átérezve a félje halála után magára maradt asz- szony nehéz helyzetét és azt, hogy egy rogyadozó, kétszáz éves Zöldfa utcai épületben tengeti napjait, addig járt a tanácshoz, míg Veszelszkinének nem utaltak ki egy szoba-összkomfortos la­kást a Csillén utcában. Veszelszki néni július óta immár itt, sokkal jobb körülmények között él.. Látogatásunkkor örömből fakadó meghatódottsággal emlékezett a klub vezetőségének segítő közbenjárására: ■— Elmondhatom, hogy olyan boldog vagyok, amilyen még nem voltam éle­temben! Kohl Antal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom