Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-23 / 250. szám

1987. október 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Kiteljesedő baráti kapcsolatok Beszélgetés Jan Stolarskival, a Lengyel—Magyar Baráti Társaságok Országos Szövetsége elnökével Háztartási gépek, ajándékcikkek szocialista importból E héten az országban sokfelé hirdettek barátsági rendezvényeket lengyel vendé­gek közreműködésével. Békegyűléseken, kiállításokon, zenés-táncos esteken szá­mos, a testvéri országból érkezett politikus, alkotó, öntevékeny művészeti csoport szerepel. Szervezőjükkel, Jan Stolarskival, Lengyel—Magyar Baráti Társaságok Országos Szövetsége poznani központjának elnökével Szalkszentmártonban be­szélgetett munkatársunk. — Kérem, mutassa be olvasóinknak a szervezetűket! — „Lengyel—magyar két jó barát.” Ősi hitvallás ez. Már a X. századból vannak adatok gazdagon termő kap­csolatokról. Az Árpád-házi királyok alapozták meg az együttműködést, me­lyet később a sokasodó gazdasági, kul­turális kapcsolatok teljesítettek ki. A máig legközvetlenebbül ható emlék: a második világháború idején több ezer honfitársam menekült ide. A testvéri nép segítette, pártolta az internáltakat annak ellenére, hogy a német vezetés számtalanszor kifogásolta, hogy innét tovább szökhettek az üldözöttek. A háború után hazatért egykori mene­kültek alapították az első Lengyel— Magyar Baráti Társaságot Taraów- ban. Ezt követte hamarosan a lodzi és a poznani közösség. Ma már húsz egyesületünk működik. Az országos központ Poznanban van. Jelenleg húszezer tagot számlál a szövetség. Van'olyan település, ahol kétszázan, de olyan is, ahol hatezren dolgoznak együtt. — Milyen programjuk van? — Talán a legfontosabb, hogy mi szervezzük a magyar nyelv oktatását. A tanfolyamok mellett három város­ban iskolákban is tanulhatják az önök szép nyelvét a kisdiákok. A nagyobb településeken lektorok is dolgoznak. Számos előadást is szervezünk, sok tu­dóst, tanárt, újságírót hívtunk már meg az önök hazájából. Jól ismerjük azo­kat, akik értik a mi nyelvünket és tol­mács nélkül beszélnek nekünk erről a nagyon szép országról. Sok művész­vendégünk is volt. Szeretik a lengyelek az itteni táncosok, művészek jávorait — Mégsem járja, hogy sárgarépát, petrezselymet és a csoda tudja mi min­dent termesszenek a város szívében —, panaszkodott egy kedves hölgy a városközpontot az Órvos- és Gyógy- szerészettörténeti Múzeum előtt szerin­te csúfító kiskertre. Sietve megnéztem a most már kicsit kopár növénykertet. Hiába, itt az ősz, dé így is felüdített, bőséges látnivalót kínált. Láttam levendulát, bazsaliko­mot, édesköményt, citromfűt, borsika- fűt. Mészáros Ágnestől, a kis gyűjtemény vezetőjétől tudtam meg, hogy a múze­um által gondozott kiskertben több tu­cat gyógynövényt vetettek, ültettek el. Jó ötlettel, mintegy megnövelték kiállí­tásuk alapterületet. Élőben is bemutat­ják a különféle erősítő-, gyógyítószerek alapanyagát. Van ánizsuk, ökörfark­kórójuk, lestyángyökerük. (Olvasónk nyilván ezt nézte petrezselyemnek.) A paradicsom és a sárgarépa a népi gyó­gyászat kedvelt növénye, az előbbi ter­mését kelés csititására használják, az utóbbival a sárgasággal hadakoznak. is. Sok kirándulást is szervezünk Ma­gyarországra, hisz a barátságnak egyik alapja, hogy közvetlen kapcsolatok alakuljanak. — Hazánkban kik a partnereik? — Évekig csak személyes barátságok kapcsán szerveződtek a közös progra­mok. Bács-Kiskunban például jakab- szállásiakkal, orgoványiakkal, nyárlő­rinciekkel, kecskemétiekkel tartottuk a kapcsolatot. Számos termelőegység is támogatta az együttműködést. A ja- kabszállási szakszövetkezet, a Szikrái Állami Gazdaság például évek óta partnerünk. Az őszibarackszezonra például csoportok jöttek, hogy segítse­nek a jakabszállásiaknak a betakarítás­nál. Nem véletlen, hogy a megyeszék­hely szomszédságában alakult meg az első magyar—lengyel baráti szervezet. Ezt követte azután a kazincbarcikai, a salgótarjáni, a székesfehérvári és a győ­ri. Márciusban szerveződött a legnépe­sebb, a budapesti kör, amelynek elnöke a Széchényi Könyvtár főigazgatója lett. A Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa is magáénak tudja ezt az ügyet. Pozsgay Imre főtitkár lengyelországi utazása során számos közösségünkhöz ellátogatott... — Milyen rendezvények lesznek Bács-Kiskun megyében a közeljövőben? — Pénteken, szombaton és vasárnap több helyen is, Szalkszentmártonban, Kiskőrösön, Soltvadkerten és Jakab- szálláson — közönség elé lépnek len­gyel táncosok. Mindenütt azt tapasz­taljuk, hogy szeretettel fogadnak ben­nünket, így szívesen jövünk. Tovább éltetve a több évszázados hagyományt. Farkas P. József Borókasövény védi a forgalom kár­tevéseitől a kis gyógynövénymúzeu­mot. Maguk telepítették át a homok­buckák jellegzetes növényét a Kiskun­sági Nemzeti Park által kijelölt helyről. Eddig mindent maguk csináltak. Leg­inkább munka előtt ástak, gyomláltak, öntöztek, de néha napközben is jutott idő egy kis testmozgató kertészkedésre. Maga a gyűjteményvezető • is kapált, cipekedett. Sajnálkozva kérdezték töb­ben: annyira szegény az eklézsia, hogy kertészre sem telik? Szívesen dolgoznak, kell ennyi test­mozgás. Arra is ügyelnek jövőre, hogy mutatósabb, szebb legyen a tankert. Bíznak abban, hogy a közeli iskolákból csoportosan is meglátogatják néha a gyógynövény-kiállítást. Eligazító táb­lák készíttetését is tervezik. Ha minden igaz, nem is olyan távoli időben gyógyteát is fogyaszthatnak a múzeum alatti pincében kialakítandó helyiségben a látogatók. H.N. A belkereskedelem készletei az ugrásszerűen megnövekedett keres­let miatt az utóbbi hetekben erősen megcsappantak. Kevés a háztartási gép, a híradástechnikai cikk, a bú­tor. Mivel ezek a termékek várható­an az év hátralevő részében is igen keresettek lesznek — hiszen kará­csonyi ajándékozásra is kiválóan alkalmasak —, a kereskedelem arra törekszik, hogy a lehetőségekhez képest kielégítse a vásárlók igénye­it. A Belkereskedelmi Minisztéri­umban elmondták, hogy ezúttal a korábbi éveknél 10—12 százalékkal több importcikk várható az év utol­só negyedében a szocialista orszá­gokból mind a hagyományos kül­kereskedelmi forgalomban, mind pedig a belkereskedelmi választék­cserében. A szocialista partnerek többsége pótlólagos szállításokra is vállalkozik, s jelenleg is folynak tár­gyalások különféle termékek terven felüli importjáról. Az eddigi megállapodások értel­mében az év hátralevő részében a szocialista országokból 4 ezer szí­nes televízió, 16 ezer fekete-fehér nagyképemyős készülék, s 23 ezer hordozható tévé érkezik a magyar üzletekbe. Hagyományos mosógé­pekből 6 és fél ezret, félautomatá­ból 7 ezret, teljes automatából pe­dig 12 ezret szállítanak az NDK- beli, román, csehszlovák és szovjet vállalatok. Különféle méretű és tí­pusú szovjet hűtőszekrényekből 23 ezret várnak még az idén, NDK hűtőládából pedig 520-at. Ez utób­bi feltehetően nem lesz elegendő. Ugyancsak kevésnek ígérkezik az a 6 ezer moped és kismotor, amelyet még idei szállításra vállaltak a part­nerek. Rádióból viszont több lesz, mint tavaly karácsonyi ünnepek előtt: az importmegállapodások ér­telmében csaknem 90 ezer asztali-, táska- és zsebrádió érkezik. Lemez­játszóból 2—2,5 ezret várnak.. A karácsonyi játékvásárra az NDK-ból, a Szovjetunióból és Csehszlovákiából összesen 250 mil­lió forint értékben érkeznek külön­félejátékszerek, s mintegy 88 millió forint értékű hangszer.;— elsősor­ban a Szovjetunióból származó pia­nínó és zongora, valamint kubai gitár — közül válogathatnak a vá­sárlók. A kereskedelmi vállalatok igye­keznek a választékot színesebbé tenni áruházi és határmenti cseré­ben beszerzett árukkal is: a Cent­rum áruházakba például 8,6 millió forint értékű ajándéktárgy, 26,6 millió forint értékű műszaki cikk, valamint 1,3 millió forint értékű Sportáru érkezik más árukért cseré­be a szocialista országokból. Déligyümölcsből kevesebb lesz az idd télen, mint a korábbi évek­ben. A Skála-Coop Vitaminporta üzleteiben már kapható néhány eg­zotikum, például kókuszdió, ana­nász, s karácsonyig még várnak mandarint, mangót. Nagyobb mennyiség kubai narancsból lesz — mintegy 3—4 ezer tonna —ku­bai grape-fruitból pedig 5 ezer ton­na érkezik. Gyógynövények a városközpontban SZÁZTÍZ ÉVE SZÜLETETT MAUSZ REZSŐ Lelke volt a munkásmozgalomnak • Mausz Rezső családja körében 1916 májusában. Gyermekét ekkor látta először. • 1969. március 21.: emléktábla-leleplezés Bácsalmáson. Ma 110 éve, 1877. október 23-án született Bácsalmáson Mausz Rezső. Édesapja Vémendről (Baranya megye) került Bácsalmásra. Szabósegéd volt. Itt ismerkedett meg Arnold Évával. Házasságukból tizenhárom gyermek született. Rezső volt a család második gyermeke. Elemi iskolai tanulmányait szülőhe­lyén — „emyedetlen” magaviselettel, kitűnő bizonyítvánnyal végezte. Szülei nyomdásztanulónak adták Nánay La­jos bajai műhelyébe, ahonnan 1984 ok­tóberében jó rendű osztályzattal útnak indították az életbe. Tanítói — Sterk Nándor és József, Kollár János, Meri Etelka (a község első tanítónője), Wil­helm Károly a gyermeket papnak szán­ták. Jó szókinccsel rendelkezett, öz­vegy Mann Simonné egykori osztály­társa 92 éves korában (1968-ban) így emlékezik: „Együtt jártunk iskolába, együtt caplattunk a sáros bácsalmási utcákon. Tanszereinket a tízóraival együtt — vászontarisznyába raktuk. Együtt volt ott kérem a sült krumpli a kenyérrel, a palatábla a táblatörlő szi­vaccsal és a katekizmussal. Nem kiflit, almát és egyéb nyalánkságot kaptunk tízóraira — mint ma az én dédunokám —, hanem sült krumplit egy karéj ke­nyérrel. Aki előbb ért az iskolába, sze­rencsés volt, mert a búboskemence mellett még helyet kapott. Rezső na­gyon okos gyerek volt. Őt nemigen lát­tam a búbos mellett, mert nála távo­labbról érkezett gyerekeknek mindig helyet adott. Mindenkin segített, még azon is, aki őt megbántotta. Azokat nem szerette, akik nem mondtak iga­zat. Ezért sokszor kellemetlensége is volt a módosabb gyerekekkel. Elfor­dultak tőle, gúnyolták szegénységét. Az esze miatt pedig irigykedtek rá.” 1895 januárjától 1897 júliusáig Sze­geden, Pécsett dolgozott, 1897 júniusá­ban Budapesten kivette a vitácum (út- ravaló) könyvét és vándorútra indult. Bejárta Ausztriát, Svájcot, Németor­szágot. 1901 márciusától 1903. decem­ber 5-éig Szombathelyen Gabriel Ágos­ton nyomdájában dolgozott. Itt is tevé­kenyen részt vett a mozgalmi munká­ban. Szombathelyi tartózkodása idejé­ről a kortársai így emlékeznek: „Lelke volt az általános munkásmozgalom­nak ... Itt nyakoncsipte a rendőrség és rövidebb börtönbüntetés elszenvedése után örök időkre kiutasították a város­ból.” Az 1903 augusztusában megtar­tott első szakegyesületi kongresszuson a szombathelyieket képviselte és a kongresszus egyik jegyzője volt. 1901. november 20-ától a Magyaror­szági Könyvnyomdászok és Betűöntők Szakegyesületének tagja, 1909. április 25-étől 1912. január 28-áig központi vezetőségi tag, 1912. január 28-ától 1919 áprilisáig a Központi Munkaköz­vetítő Hivatal vezetője. Az 1912. ja­nuárjában megtartott országos nyom- dánkénti titkos szavazás útján megvá­lasztották a hivatal vezetőjének. Mun­katársaival együtt szervezi a vidéki munkaközvetítő irodákat. 1904 februárjában véglegesen letele­pedett Budapesten. Betűszedő volt ifj. Kellner Ernő nyomdájában, a Székes- fővárosi-, a Korvin Testvérek- és a Vi­lágosság Könyvnyomdákban. Budán lakott. Itt a Testvériség Munkás- Önképző Egyesületben, illetve a II. ke­rületi pártszervezetben tevékenykedett. „Szabad estéket és napokat föláldozva, házról házra járt a szocialista munká­sok dalárdájával és így szerzett híveket a pártnak és előfizetőket a Népszava című lapnak. Nagyon szerette a gyer­mekeket. Kis utcájában vasárnapon­ként maga köré gyűjtve a mezítlábas, szakadtruhájú, apró munkásgyereke­ket, kivezette őket a hegyek közé. Tejet is a maga pénzén vásárolt nekik, ami­kor nyolc krajcár volt literje, s ő maga 12 forintot kapott hetenként.” 1912. május 28-án szülővárosában kötött házasságot Fiedler Erzsébettel. 1914 novemberében behívták katonai szolgálatra. Az olasz frontra került Mint közlegény vonult be, s őrmester­ként szerelt le 1918 októberében. A frontról irt utolsó levelében bízik a mielőbbi szabadulásban: „Bizony már legfőbb ideje, hogy mindenki visszatér­jen családjához, övéihez, mert már ép­pen elég lenne ebből. De csodálatos valami, hogy nem képesek soha egy­mást megérteni... Ha az egyik szeret­ne békét, akkor a másik ellenzi... így megy ez a végtelenségig.— De azért nem szabad elveszteni a bizalmat.” 1918 novemberében szerelt le, s 1919. január 28-án foglalta el hivatalát a fővárosban. Itt újra bekapcsolódott a mindennapi munkába. Ezt igazolja „Az egység okmányai” címen megje­lent másfélíves kiadvány is, amely bete­kintést enged a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülésének előzmé­nyeibe. Olvashatjuk: „A füzetben meg­jelent bevezetést követi a gyüjtőfogház­ban történt megegyezés hiteles szövege és Bognár Ignác leírása, amelyben azt írják, hogy ’Mausz Rezső és Sebők Jó­zsef barátaimmal együttesen mindent elkövettünk, hogy a kommunista párt feltételeit megismerve, találjunk módot arra, hogy Magyarország proletárjai egyesüljenek’.” 1919 áprilisában bevonult a Vörös Hadseregbe. Felszólításra hivatalt vál­lalt a hadügyi népbiztosságban, ahol a laktanyák felügyeletével bízták meg. 1919. június 24-éit a Forradalmi Kor­mányzótanács kinevezte hadügyi nép­biztos helyettesnek. A szervezési főcso­portot, a katonai politikai, személyzeti és a felmentési ügyek osztályát irányí­totta. Ezt a munkakört a Tanácsköz­társaság leveréséig betöltötte. 1919. ok­tóber 12-én a rendőrök letartóztatták. Családja csak 1920 márciusában érte­sült hollétéről. 1920. december 6-án és 11-én volt a bírósági főtárgyalása. Egy évi és hat hónapi fogházra ítélték. 1922 márciu­sában — harminckilenc társával együtt — indították útba a Szovjetunió felé a negyedik cserefogoly-szállítmánnyal. A szerelvényen tizenkilenc asszony és tizenöt gyermek is velük utazott Mausz Rezsőt is elkísérte felesége. Két gyermeküket a rokonoknál' helyezték el. Mausz Rezső egészségét a rossz bá­násmód, kiújult nyomdászbetegsége nagyon megviselte. 1922. április 11-én Rigában elhunyt, ott vettek tőle végső búcsút harcostársai. Szülőhelyén emléktábla és utca őrzi nevét. A ma krónikása a nyomdásztársai emléksoraival záija Írását. „Szegény sokat szenvedett szaktársunk, haló po­raidat nagy távolság választja el tő­lünk. Az elismerés virágaival nem szór­hatjuk tele sírodat de szívünkben meg­őrizzük emlékedet...” Fekete Dezső D€R F€R€flC: fi ge/ztenyefón túl C EGY NYOMOZÁS TÖRTÉNETE ) /ff \ — En emlékszem, fiam — szólt közbe Kulcsár András bátyám. — Jó kis híd volt az, a vadaknak készült, de lovas kocsi is át­mehetett rajta. Csakhát úgy megválto­zott, és elvadult ez az erdő, különösen az aknásított időben, hogy magam is alig ismerek rá. Te pedig, fiam, abban az időben igen kicsi gyerek lehettél... . — Bizony igaz, András bátyám — válaszolt az erdész. — De szívesen segí­tek, ha tudok.-— Hagyjad csak, fiam — legyintett az öreg Kulcsár — van neked elég dol­god, ad elég munkát az erdő. Hanem, ha visszaérsz a faluba, beszólhatnál hoz­zánk, mert üzenném az asszonynak, hogy csak későre, vacsorára várjon ben­nünket. Megmondod? • — Persze, hogy meg, András bátyám. Hát akkor... —nézett végig rajtunk az erdész — további jó keresést. — Barát­ságosan lekezelt velünk, aztán fölkapott a lóra, és elindult a falu irányába. Ballagó Feri szólalt meg. — Hamarabb végzünk talán, Kulcsár bácsi, mint a vacsoraidő lenne, meg hát nem tudom, jólesne-e ma este a vacso­ra... — Hagyja csak, százados elvtárs, hadd menjen, minek maradt volna itt a mi dolgunkban? Erdésznek elsőrangú ugyanide egy kicsit beszédes ember. Meg kiváncsi is, és ez a kettő együtt nem mindig jó. — Ej, nincs emögött egy kis szakmai és korbeli irigységféle, András bátyám? Az öreg megrázta a fejét és legyintett. — Nincs. Egyáltalán nincs. Tisztem nélkül is itt élek az erdőben, szeretem. és az erdő, idő múltával, bölcs csendes­ségre is megtanítja az embert... A három járőr elindult a patakmeder felkutatására. Egy órát sem vártunk, amikor a legyező jobb oldali járőrének egyik tagja visszatért, ésjelentette, hogy a medret megtalálták. Őrséget hagyva a járműveknél, a felszereléssel együtt a színhelyre mentünk valamennyien. Nekem feltűnt egy apróság. Hp a le­gyező jobb oldali járőre találta meg a medret, akkor a kiindulási helyhez ké­pest nem nyugatabbra, hanem éppen ke­leti irányban húzódik a meder az erdő mélyén. Binder erdész határozottan nyugati irányt jelölt meg. Lehet, hogy tévedett? A kiszáradt patakmederben — az el­igazításnak megfelelően — jobbra és balra két járőr indult útnak a híd marad­ványainak megkeresésére. A nyári délelőtti napfényben fürdő er­dő csodálatosan szép volt. Máskor talán gyönyörködtem volna benne, de egyre inkább eluralkodott rajtam valami nyo­masztó érzés. Károlyi Bandi, Ballagó Feri és a megyei kollégák érezhették, hogy mi megy végbe bennem. A jobbra indult járőr megtalálta a fahíd-maradványakat. A patakmeder két szemben levő pontján korhadt tölgy­fa gerendákat, rozsdás, kifordult ács­kapcsokkal, s alattuk a bokrok között a szinte teljesen szétporladt, vastag pal­lókat és keresztgerendákat. A kutatócsoport vezetését az öreg Kulcsár vette át: a fák és bokrok isme­rője haladt az élen Ballagó Ferivel, mö­göttük mindjárt Károlyi Bandi, azután a megyeiek, helyszinelési felszerelésük­kel. Utánuk mentem én, mögöttem a szerszámokkal és eszközökkel felszerelt határőrök. Nem tudnám megmondani,- hány emberölés helyszínén voltam már eddigi pályafutásom során, de ez ... Ez más. Az öreg Kulcsár látta meg először a fát. Megállt, és előre, a magasba muta­tott. — Ott van! Az lehet az a bizonyos fa. Hatalmas, száraz óriás magasodott ki a fák közül, megfeketedve az időben. — Villámcsapás végezhetett vele. Nézzétek a koronát. Teljesen széthasí­totta, talán még a törzset is... Azután nem tudott erőre kapni, és az évek alatt elpusztult. Gyerünk! Áttörtük magunkat a bokrok és fák sűrűjén. Valóban, földig széthasítva, egyik oldalával a patakmeder szélén álló tölgyre dőlve magasodott elénk az öreg gesztenyefa. Törzsét embermagasságig jutották be az erdő kúszónövényei, in­dái. Körülötte sűrűség. ,:... a fától nyugatra olyan tíz-ti­zenöt lépésnyire, ahol emelkedőnek in­dul a talaj..." Tömi kezdtem az utat arrafelé. Őszi betakarítás Lajosmizsén A Lajosmizsei Népfront Termelőszövetkezetben az idén a napra­forgótermés a tervezettnek megfelelően alakult. A szőlő — egy fajta kivételével — elfagyott. A Kunleány pedig szép termést hozott. Egy hete kezdték a 250 hektáron termelt kukorica betakarítását. Jelen­leg a Ceglédi útban levő legjobb táblájukról hektáronként 90—95 mázsa tengerit kombájnolnak le, s ha a növényt érlelő időjárás marad, akkor hónap végére befejezik ezt a munkát is. (Kép és szöveg Méhesi Éva)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom