Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-28 / 254. szám
$$ A HARMINCHETEDIK TANÉV A KODÁLY ISKOLÁBAN Magas fehérjetartalmú takarmány A tudományos kutatók magas fehérjetartalmú takarmánynövényt állítottak elő; új lucernafajtát nemesítettek ki, amely a nagyüzemi állattartóknak további lehetőségeket kínál a hatékonyság javítására. A hazai termesztők összesen 12 lucernafajta közül válogathatnak ugyan, mégis jelentős az újabb növényfajta, amelynek alkalmazásával a sertés- és baromfitartásban javíthatják a teljesítményeket. A lucerna általában viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz olyan anyagokat, amelyeket nehezen emésztenek egyes állatfajták. Ebben a magas szaponin- tartalom a ludas, emiatt például a baromfitakarmányokban csak kevés lucernalisztet használhatnak fel, s ugyanúgy csakis meghatározott arányban keverhetnek ebből a magas fehérjetartalmú anyagból a hízók -takarmányaihoz. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kutatóintézetében, Kompolton nemesítették ki azt az alacsony szaponintar- talmú hazai lucernát, amellyel megelőzhetik a nem kívánt hatást a takarmányozásban. Fölhasználásával például a baromfitartásban akár megkétszerezhetik a lucernaliszt arányát és a sertéstartásban is helyettesít-, hetnek vele más, többnyire importból beszerzett anyagokat. Főleg ott termesztik majd, ahol takarmánygyártásra is lehetőség van. Ezekben a gazdaságokban helyben keverik a tápokhoz az új lucernafajtából készült lisztet. 1987. október 28-án, szerdán KELEMEN LÁSZLÓ . KAMARASZlNHÄZ Este 7 órakor: PYGMALION. Bár- dós Lajos-bérlet. Cl RÓKA BÁBSZÍNHÁZ (Az SZMT művelődési házban) 10 és 14 órakor: HAHÓ. NYUSZI! Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18 órakor: Szent László pénze. NU- MEOLITESZEK. Előadó: dr. Kecskeméti Tibor. (Az ásványgyűjtők köre nyitott rendezvénye.) Figyelem! Még lehet jelentkezni a ma 19 órakor induló relaxációs tanfolyamra l MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: MARADOK HOTLEN HÍVE. Sz., mb., amerikai filmvigjá- ték. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ EN KIS FALUM. Sz., mb., csehszlovák film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: FILMMÚZEUM. GULLIVER A TORPÉK ORSZÁGÁBAN. Amerikai rajzfilm. Fél 8 órakor: AZÜR EXPRESSZ. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: HAJNALBAN AZ UDVARON. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: ASTERIX A GALL. Sz., mb., francia rajzfilm. 6 órakor: BOCSOzAS. Sz., kétrészes szovjet film. 14 éven felülieknek. KISKOROS Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: TEA ARCHIMEDESZ HÁREMÉBEN. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Móra Ferenc Művelődési Ház: 6 órakor: VISSZA A JÖVŐBE. Sz.. mb., amerikai kalandfilm. 8 órakor: A KÉM. Sz., mb., jugoszláv film. 14 éven felülieknek. TTSZAKECSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 órakor: A HARMADIK FOKOZAT. Sz., NSZK-ölm. 14 éven felülieknek. 7 órakor: TtEX ÉS A MELYSÉG URA. Sz., mb., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. — KLUBEST. A Magyar Camping és Caravanning Club Bács- Kiskun megyei szervezete pénteken tartja klubestjét Kecskeméten, a Zimay László utca 4. szám alatt. Itt élménybeszámoló hangzik el a dániai kemping-világtalálkozóról, amelyen a megyéből is több család részt vett. Fűzfa és Bach-korál • Környezetismereti óra szülők jelenlétében n III/A osztályban. Tanár: Ágostonná Juhász Emma. (Méhest Éva felvétele) 1950. október 3-án az alábbi levelet kézbesítették a kecskeméti Jókai Mór utcai általános iskola igazgatójának: „Értesítem lg.K-at, hogy a VKM. 1223—83— K—1. 1950. III. ii. o. rendeletével folyó tanévre, mint próbaévre engedélyezte ének-zene tagozat 1. osztályának felállítását, mely tagozat az ált. isk. kötelező tantárgyain kívül heti 4 órában részesülhet ének-zenei szakoktatásban. Ezen tagozatok lg. K. vezetése alatt álló Jókai u. ált isk. kötelékében indítom meg. Tantermet a tagozat részére a városi zeneiskolában biztosítok. Az osztály vezetésével Szabó József- né K-nöt bízom meg. Benépesítése a megejtett hallásvizsga alapján a szoc. összetétel figyelembe vételével történjen. A szakirányú oktatást Nemesszeghy Lajosáé ének szakf. látja el. Thomkáné” Végre megkapták az elvi engedélyt, hála Kodály Zoltán közbenjárásának, az elgondolás nyilvánvaló életrevalóságának, de nem voltak padok, nem volt gyújtás, nem volt szén, nem volt takarító. 1950. október 27-én mégis megkezdődhetett a Csányi utcai bérelt tanteremben az oktatás. Tizenkilencen ültek az első nap a padokban. A következő ősszel már kilencvenhárman jelentkeztek. A Kecskeméti Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola néhány éve már a városközpontban, a felújított Űjkollégiumban — minden tekintetben méltó környezetben — működik. Az ősszel megkezdődött harminchetedik tanévben az általános iskolában 466, a gimnáziumban 113, a szakközép- iskolában 75 diákot csaknem száz pedagógus nevel, oktat. A tegnapi iskolanapon a tantestület és a diákok képviselői megkoszorúzták a 15 éve elhunyt alapító igazgató, Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta sírját, majd fűzfát ültettek a kegyeleti helyre. P. Párdányi Judit vezényletével egy Bach-kor állal emlékezett a magyar ének-zenei oktatás egyik kiváló 'kezdeményezőjére a gimnázium negyedik osztályának kórusa. A nyílt tanítási napon számos szülő fölkereste az iskolát, hogy személyesen is meggyőződhessen a sokszínű nevelő-oktató munka korszerűsítéséről, a pedagógusokat jellemző hivatástudatról. A kialakult hagyományoknak megfelelően délután különféle vetélkedőket rendeztek. A második, a harmadik, az ötvenedik, a nyolcvanadik énekzenei iskolát már próbaév nélkül engedélyezték. Kecskemét bizonyitott, példát mutatott. H. N. NEM JAVUL A BŰTOROK MINŐSÉGE A kereskedelmi felügyelőségek a főváros és nyolc megye 97 bútorgyártó cégének 172 üzletében, lakberendezési áruházában és ipari mintaboltjában vizsgálták a bútorértékesítés helyzetét, a termékek minőségét, valamint a raktározás és a szállítás körülményeit. A garanciális ügyintézés szabályosságát a szerviz- hálózatban ellenőrizték. A vizsgálat tapasztalatai azt mutatják, hogy a lényeges dolgokban — például a bútorok minőségében — nincs javulás. A megvizsgált 2650 bútor mintegy egyharmadánál kifogásolták az ellenőrök a minőséget. A hibák elsősorban a technológiai fegyelem megsértéséből, valamint a gyártás során elmulasztott ellenőrzésből adódnak. A kiskereskedelmi hálózatban sehol nem hoztak létre önálló minőségátvételi szervezetet — noha a kereskedelmi felügyelőségek a tavalyi vizsgálatok során erre külön felhívták a vállalatok figyelmét. Jelenleg is a boltokra hárul az átvételnél a Végh Antal fellebbezett A magánvád alapján, rágalma* zásért, Végh Antal ellen indított eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróságon kedden hangzott el a pénz- büntetésről szóló első fokú ítélet, s a bírói indokolás szóbeli közlése idején a „pervesztes" író elhagyta a tárgyalótermet. Távozását a büntetőtanács elnöke — a bírói gyakorlat szerint — fellebbezésként értékelte. Az ügyben magánvádlóként megjelent östreicher Emil — védőjével együtt — tudomásul vette a bíróság döntését. Végh Antal ügyvédje az író bűnösségének megállapítása ellen, illetve téves jogi minősítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ítélet: nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt ősz- szesen 42 ezer forint pénzbüntetés — amelyet meg nem fizetése esetén 140 napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni —; továbbá a magánvádló részére (az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül) Végh Antalnak meg kell fizetnie 1500 forint bűnügyi költséget. (MTI) HARTMUT BERLIN: Nyílt levél magnóügyben Kedves Tröbner úr! Soha ne adja fel a reményt, mert biztosak vagyunk benne, hogy az ön számára is tartogat valahol a kereskedelem egy működőképes kazettás magnetofont. A kérdés csupán az, hogy vajon hol? Nyilvánvaló, hogy eddigi próbálkozásai nem sok sikerrel jártak. Az első berendezés a vásárlás után 24 órával felmondta a szolgálatot, vagyis többet meg sem szólalt. S ekkor kezdődött a szokásos hercehurca. Be a szervizbe, haza a szervizből, majd ismét a szerelő. A helyzet azonban nem sokat változott. Tröbner úr ugyan kapott egy másik készüléket, amelyik csodák csodájára már négy teljes hétig üzemelt, de utána azonban ez sem bírta tovább. Megnémult örökre. Ismét a szerviz következett. A szerelők megadták magukat, nem tudták megfejteni a hibákat. így inkább azt ajánlották Tröbner úrnak, hogy kérje vissza a pénzét. A vásárlás helyén ez ellen nem is tiltakoztak, mindent gyorsan elintéztek. így újra van Tröbner úrnak pénze, viszont nincs magnója. Egy régi közmondás szerint, aki egyszer megégette magát, az óvatosan bánik a tűzzel. De Tröbner urat nem ilyen fából faragták. Szerette volna meghallgatni kazettáit, így nyakába vette a várost, s felkereste az összes üzletet. Kérdéseire a válasz mindenhol így hangzott: Sajnos ezeknek a készülékeknek valamilyen rejtett hibájuk van. Ha a kedves vásárló szerencsés, akkor ezek már a garanciális idő alatt megmutatkoznak. Tröbner úr valamennyi hazai gyártmányú készülékről hasonló jellegű felvilágosítást kapott. Hozzátették az eladók azt is, hogy a japán berendezések természetesen kiválóan működnek, az áruk viszont ötször annyi, mint a hazaié. Tröbner úr nagyon szomorú lett, hiszen az a készülék, amelyet vett, így is egyhavi fizetésébe került. Kedves Tröbner úr! Két javaslatunk van: 1. Szokjon le a kazettahallgatásról. Inkább sétáljon vagy sportoljon szabadidejében. 2. Keressen olyan állást, ahol legalább annyit fizetnek, mint amennyibe egy japán készülék kerül. Fordította: Szabó Béla minőségellenőrzés, erre azonban sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nem adottak. A kereskedelem nem használja ki azt, hogy — még az utóbbi hetek rendkívül megnövekedett forgalma ellenére is —, az ipar kínálata néhány bútorféle például elemes szekrénysorok, kivételével meghaladja a keresletet, s ez a korábbiaknál kedvezőbb helyzetet teremthetne arra, hogy megköveteljék a jó minőséget. A vizsgálat kedvező tapasztalata, hogy kevesebb olyan bútor kerül ma már forgalomba, amelynél hiányoznak — vagy hiányosak — a megfelelő vásárlói tájékoztatók, használati-kezelési útmutatók, minőségtanúsító okiratok. FIATALOKNAK Könyvterjesztési verseny A fogyasztási szövetkezetek iskolaszövetkezeti csoportjainak könyvterjesztési versenyt hirdetett a SZÖVOSZ, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Könyvértékesítő Vállalat. Az első helyezett iskolaszövetkezet ötezer forint értékű könyvutalványhoz jut, s továhbi díjak is vannak. A kistelepüléseken végzett könyvterjesztő munkáért kü- löndíjat ajánlott fel a HNF Országos Tanácsa. A versenyt — a tavalyi sikerek nyomán — az idén már második alkalommal írták ki. Hazánkban jelenleg az áfészek 540, a takarékszövetkezeteik pedig több mint 100 iskolaszövetkezeti csoportot működtetnek. Ezek részvételével zajlik a verseny. A SZÖVOSZ-ban a könyvterjesztési verseny eredményeként könyvelik el, hogy növekszik az áfészek könyvforgalma, mindenekelőtt Csongrád, Heves és Szabolcs-Szatmár megyében. Az iskolás fiatalok csoportjai gyakran házról házra járva ajánlják a szépirodalmi, a természet- tudományos, a szakmai, az ismeretterjesztő és a sporttárgyú könyveket. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. október 27-e| szám: Bács-Kiskun megye fóruma. (Oldalösszeállítás megyénkről.) Szabad Főid, 1987. 44. szám: Dulai Sándor: Kísértés. (Az elbeszélés főhőse a kalocsai Dózsa György Mezőgazdasági Technikum kollégiumából szökött meg.) Tanitó, 1987. 10. szám: Molnárfi Lászlóné: Szám körbővítés a 4. osztályban. (A cikk szerzője bajai tanitónő.) Köznevelés, 1987. 34. szám: Rácz-Székely Győző: A tanár tanítványaiban él tovább. Bemutatjuk Szekér Endre kécskemé-. ti magyartanárt. — Pap István: Szülői munkaközösség egy kecskeméti középiskolában. (A Bányai Júlia Gimnáziumi szülői munkaközösségének elnöke számol be tapasztalatairól.) Egy gyalogos halála Halálos baleset történt október 26-án, 19 óraikor Kecskemét határában, a 441-es számú úton. Juhász Dénes Istvánná 37 éves nagykőrösi lakos (Szolnoki út 15.) mlbrobusszal elütötte a forgalmi sáv közepén vele szemben gyalogosan közlekedő Kalocsai József kecskeméti lakost. A rossz helyen gyalogló Kalocsai a helyszínen meghalt. Mélykúton, a Széchenyi utcában ugyanezen a .napon 18.40 órakor Kovács Illés Imre 59 éves bácsszőlősi lakos (Ószőlős 30.) motorkerékpárjával nekiütközött egy műszaki h!iba miatt álló munkagépnek, mely a közvilágításnál jól látható volt. Kovácsot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. NAPTÁR IM7. október 28., szerda Névnap: Simon Napkelte: C óra 21 perc Napnyugta: 16 óra 38 perc Holdkelte: 13 óra Holdnyugta: 20 óra 50 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Fóállomés jelenti: Október 26-án Kecskeméten a középhőmérséklet 10,5 (az 50 éves átlag 9,0), a legmagasabb hőmérséklet 13,4 fok volt. A nap 2 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor' 1,7, 13 órakor 11,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,1, fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1032,4 millibar — emelkedő — volt. Október 26-án Baján a középhőmérséklet 10,2 (az 50 éves átlag 9,5), a legmagasabb hőmérséklet 12,4 fok volt. Tegnap feggel 7 órakor 0,7, 13 órakor 12,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1032,1 millibar — emelkedő — volt. Csapadék nyomokban hullott. — Kecskemét története címmel holnap 15 órai kezdettel dr. Iványosi Szabó Tibor, a kecskeméti levéltár igazgatója tart előadást a Tudomány és Technika Házának kongresszusi termében, a nyugdíjasok szabadegyetemén. — ALFÖLDI TÁJAK, EMBEREK címmel hetedik alkalommal hirdetett fotópályázatot a Törökszentmiklósi Városi Tanács és a városi művelődési központ. Az országos kiállításra 61 alkotó 278 képet küldött. Ebből 45 szerző 117 fotóját fogadta el a zsűri. A Bács-Kiskun megyei kiállítók közül Kereskedő Sándornénak, a Kecskeméti Fotóklub tagjának — a kollekcióját, a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság külön- díjával jutalmazták. A tárlat november 10-éig tekinthető meg. Apagyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség Emberölés alapos gyanúja miatt ealjárást indított a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőrfőkapitányság ifj. Nagy _ Gábor 17 éves tanuló, nyíregyházi lakos eilen. Nyíregyházán a nyomozást folytató osztály vezetője, dr. Almás! Sándor rendőr alezredes tájékoztatta a sajtó munkatársait a súlyos bűncselekmény körülményeiről, a vizsgálata eddigi megállapításairól. Ifj. Nagy Gábor október 19-én a reggeli órákban sóstói hétvégi házukban sörétes vadászfegyverrel (amely az apa tulajdona volt) mellbelőtte édesapját, dr. Nagy Gábort, a megyei tanáes 43 éves osztályvezető-helyettesét, aki a helyszínen meghalt. A fiatalember az apja gépkocsijával elhagyta a helyszínt, de a rendőrjárőr — lakossági bejelentés nyomán — egy órán belül elfogta. A fiú tettét azonnal bevallotta. A nyomozás az esemény hátteréről felderítette, hogy ifj. Nagy Gábort édesanyja szombat este diszkóba engedte azzal, hogy még aznap hazatér. Apja külföldi tartózkodását kihasználva azonban csak vasárnap reggel érkezett vissza a családi házba, ahol észrevette váratlanul hazatért édesapja kocsiját. Ifj. Nagy Gábor, félve az apai büntetéstől, elrejtőzött hétvégi házukban, ott videózott és szeszes italt fogyasztott, majd vasárnap reggel odaérkező apját szó nélkül lelőtte. Arra a kérdésre, hogy tettét megbánta-e, az előzetes letartóztatásban lévő fiú így válaszolt: „elhamarkodott lépés volt”. i GYERMEKVÉDELEM Tanácsülés Kiskőrösön A Kiskőrösi Városi Tanács ma, 14 órakor kezdődő ülésén több fontos kérdésről tárgyalnak. Szó lesz a város általános rendezési .tervének felülvizsgálatáról és ezzel kapcsolatban átmeneti szabályozásokról; módosításra ajánlja a tanácsvezetés a szervezeti és működési szabályzatot; végül a vásárok és a piacok tartásáról szóló rendelet megváltoztatásáról döntenek. — KÁVÉHÁZ CSOBOGÓVAL. A terv szerint az esztendő utolsó napjára az építők befejezik a régi kecskeméti Centrum Áruház átalakítási munkáit. Az üzemeltető Kiskunsági Vendéglátó Vállalat nem akar késedelmes- kedni a megnyitással. A létesítmény nevéről még nem született döntés. A nemzetközi kerámiastúdióban készítik el azt a két métert meghaladó, forrásszerű csobogót, amely újszerűségével akár jelképévé is válhat a kávé- háznak. — Gyárlátogatás. A Kecske- nrvétvin kiskőrösi gyáregységébe a napokban meghívták a régi munkatársakat, a nyugdíjasokat, hogy baráti találkozón ismerjék meg a gyár mai életét, gondjait, terveit. A jó hangulatú beszélgetés után megnézték a közelmúltban átadott pezsgőüzemet és palackozót. — KISKŐRÖSIEK SIKERE. Zalaegerszegen a napokban rendezték meg a IV. Lubik Imre országos zeneiskolai trombitaversenyt. A megyénket képviselő négy diák közül ketten kiemelkedően szerepeltek. Az első korcsoport (11 évesig) huszonnégy versenyzője közül Boldoczki Gábor második, Breznyán István harmadik helyezést ért el. Mindketten a Kiskőrösi Állami Zeneiskola tanulói. Felkészítő tanáruk, Boldoczki Sándor eredményes munkájáért a Zeneművészek Szakszervezetének a kii- löndiját vette át. — Ezüstérmes bélyeggyűjtemény. Mllitarfila ’87 címmel Szófiában nemzetközi bélyegkiállítást rendeztek. Bóna József kunszentmiklósi gyűjtő A Szovjetunió hősei a második világháborúban című kollekcióját a zsűri ezüstéremmel jutalmazta. Az elismert filatélista gyűjteményből — az októberi forradalom 76. évfordulója tiszteletére — a kunszentmiklósi Damjanich János Gimnáziumiban november 2-ától 7-éig kiállítás látható. — HÁROM KÍVÁNSÁG. A solti művelődési házban ma 15.30 órától várják a gyerekeket, akik három kívánsággal érkezhetnek. Ugyanis a délután vendége a televízió ugyanilyen című műsorának vezetője, Dévényi Tibor, valamint Eszményi Viktória lesz. (Nyúl Margit tudósítónktól.) — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9. és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es ie- lefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból D — Kérem, segítsenek, ezek itt elvárják tőlem, hogy én vigyem ki a szemetet! A negyedik oldalon közöljük azt az interjút, amely az Országos Oktatástechnikai Központ tudományos főmunkatársával készült a video iskolai hasznosításáról. Itt jelentkezünk a kulturális ajánlattal is. Az ötödik oldalon a Megyeszékhely című ösz- szeállítás kap helyet, amelyben egy riport azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy nyitottak-e a pártházak. Egy másik cikkben beszámolunk arról, hogy az eredeti motívumok felhasználásával újítják fel a Rákóczi út 5. számú épületet. A Lapszél rovatban sok egyéb hír mellett arról is frank, hogy december elején megjelenik a Kecskeméti Kalendárium. ■I A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. X. 28-án, megrendelés sorszáma: 74181 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítŐ postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258—Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133-235x