Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-16 / 244. szám

2 • PETŐFI NÉPE • IMI. október I«. HELMUT KOHL PARLAMENTI BESZÉDE Példaként szolgál a magyar—NSZK együttműködés Helmut Kohl nyugatnémet kancellár a bonni parlamentben csütörtökön előterjesztette a „nemzet helyzetéről” 6zóló ha­gyományos évi jelentését Első­sorban a két német állam kap­csolatainak- kedvező alakulását elemezte, s kitért a Szovjetunió­hoz és a többi kelet-európai szo­cialista országokhoz fűződő vi­szony kérdéseire is. Ennek kere­tében szintén méltatta Grósz Károlynak, a Minisztertanács el­nökének eredményes NSZK-beli látogatását. Az egyes kelet-európai szocia­lista országokkal való kapcsola­tok elemzése során Magyaror­szágról szólva kijelentette, hogy Grósz Károly miniszterelnök lá­togatásakor iránymutató megál­lapodások megkötésére került sor. — Magyarországot tevőlegesen támogatjuk általános gazdasági szempontból nem egyszerű hely­zetében. A beruházásvédelmi és a tudományos-műszaki együtt­működési megállapodás haszná­ra válik az ipari kooperációnak is. — Kohl kijelentette: a kultu­rális intézetek kölcsönös létesí­tésével elmélyítjük egymás kul­turális teljesítményeinek megér­tését. A magyarországi németek még jobb lehetőségeket kapnak arra, hogy hazájukban ápolhas­sák kulturális és nyelvi hagyo­mányaikat. A magyarországi né­met kisebbség kulturális tevé­kenységének, a német nyelv ápo­lásának előmozdításáról és tá­mogatásáról szóló új megállapo­dás az európai szellemiség kife­jezése, és példa lehet mások szá­mára is — mondotta Kohl. A kormányfő szerint az NSZK máshol is igyekszik felkarolni a német nemzetiségű állampolgá­rok ügyét, és azt mondta, hogy a Magyarországgal való megál­lapodás remélhetőleg nem ma­rad egyedi eset. Külön üdvözölte azt a tényt, hogy ebben az évben eddig a Szovjetunióból több né­met nemzetiségű személy utaz­hatott ki az NSZK-ba, mint a korábbi években. A kancellár egyben példásnak nevezte a jövő év januárjában életbe lépő magyarországi uta­zási könnyítéseket, amelyeket — mint rámutatott — az NSZK vízumkönnyítésekkel — illetve mentesítésekkel viszonoz. Ily módon mindkét fél hozzájárul ahhoz, hogy csökkentse a hatá­rok elválasztó jellegét. A kancellár hangsúlyozta: a párbeszéd és együttműködés irán­ti készségével az NSZK kifejezi azt a reményét is, hogy a szocia­lista országokban előrehalad a gazdasági reformok és a társa­dalmi nyitás folyamata. Ha a másik fél is kész arra, hogy egyen­gesse a nyugati és a keleti álla­mok közötti általános széles kö­rű kooperáció útját, akkor ezt partneri módon lehet hasznosí­tani. Kiemelte ugyanakkor, hogy eközben az ismert nehézségek tudatosításával meg kell ma­radni a tények talaján. Országa problémáiról Grósz Károly mi­niszterelnök érzékletesen beszá­molt. Kohl kancellár egyben si­kert kívánt a szocialista orszá­gok fáradozásaihoz, mert ez vé­leménye szerint egyaránt hosszú távú és jól felfogott közös érde­ke minden keleti és nyugati ér­dekeltnek. szovjetunió Rakétacélpont a kikötő A Cessna visszatér ' Egy nyugatnémet pilóta ment csütörtökön Moszkvába, hogy megvizsgálja, majd hazaszállít­sa az NSZK-ba azt a repülőgé­pet, amelyen Mathias Rust má­jusban leszállt a Vörös téren. 'Wilhelm Hollnagel hivatásos pilóta elutazása előtt a DPA hír- ügynökségnek elmondta, hogy szerdán megkapta a Szovjetunió hamburgi főkonzulátusától a beutazási vízumot. Moszkvában alaposan átvizsgálja a Cessna- típusú repülőgépet, majd egy szovjet navigátor társaságában visszarepítik a gépet az NSZK- ba. Az utazás pontos idejét még nem rögzítették, az a gép álla­potától, az időjárási viszonyok­tól, valamint attól függ, milyen útvonalat jelölnek ki a szovjet hatóságok — mondta Hollnagel. Mathias Rüstöt — mint emlé­kezetes — illegális határátlépés, a nemzetközi repülési szabályok megsértése és garázda cselekede­tek elkövetése miatt négyévi szabadságvesztésre ítélték, és az ítéletben meghatározták, hogy a repülőgépet vissza kell juttatni az NSZK-ba. Wilfried Martens belga mi­niszterelnök csütörtökön benyúj­totta lemondását, miután a koa­líciós pártok nem tudtak megál­lapodni a belpolitikád válság meg­oldásának módozataiban. A kor­mány előző éjjel hajnalig tár­gyalt Fouron város és polgármes­terének ügyéről, de nem talált megoldást. *ÚJ-DELHI A négy irányból előrenyomuló indiai ,/békeerők” egyik oszlopa szerda éjszaka áttörte a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LITE) nevű szervezet védőgyű­rűjét Jaffna városában — közöl­ték colomból katonai forrásokból. Iráni rakéta találta el csütörtö­kön Kuvait legfőbb kőolajrakodó kikötőjét — közölte az arab or­szág hadügyminisztériuma. A ra­kéta lángra lobbantott egy éppen töltés alatt álló libériái bejegyzé­sű tartályhajót; a szemtanúk ál­dozatokra is következtetnek ab­ból, hogy az égő hajó mellett tu­catnyi mentőautó állt a robbanás A genfi szovjet—amerikai tár­gyalások résztvevői hatalmas munkát végeztek a közepes ha­tótávolságú és hadműveleti-har­cászati rakéták leszereléséről szóló kétoldalú megállapodás előkészítésében, de még mindig vannak nyitott kérdések. Ezt George Shultz/ amerikai külügy­miniszter jelentette ki nyugat- európai újságíróknak tartott szer­dai tájékoztatóján. Shultz kö­zölte: az Egyesült Államokban tudják, hogy a szovjet fél komo­lyan .törekszik a munka befeje­Noha a bűnügyi vizsgálat még mindig nem zárult le, megerősö­dött az az eredeti, majd később kétségbe vont feltételezés, hogy Uwe Barschel volt schleswig- holsteini miniszterelnök öngyil­kossággal vetett véget életének. Erre a következtetésre jutottak a genfi bonotani orvosszakértők és a toxikológusok a holttest gyo- mQrtartalmának és vérének vizs­gálata alapján. A szakértők öt különböző gyógyszer és nyugta­tó nyomait fedezték fel olyan mennyiségben, amely elegendő volt ahhoz, hogy halált okozzon. Egyben kizárták azt a lehetősé­get, hogy a politikusnak erőszak­kal adhatták be a gyógyszereket. után. Az eltalált hajó közelében négy, amerikai lobogó alatt köz­lekedő kuyaiti tartályhajó is hor­gonyzott. A kuvaiti kikötőtől 200 kilomé­terre keletre ugyanakkor iráni tartályhajót támadott az iraki lé­gierő. A Pegazus—-1 nevű hajó a Hárg-sziget — a legfőbb iráni olajkikötő — felé tartott zésére. Hozzátette azonban, hogy jelenleg még nem tudja megítél­ni.: sikerül-e lezárni a tárgyalá­sokat moszkvai utazásának ide­jéig. A nukleáris robbantásokkal kapcsolatos amerikai álláspon­tot vázolva hangot adott annak a véleményének, hogy „amíg lé­teznek atomfegyverek, azokat ki is kell próbálni”. Ennek alapján Washington nem fogadja el a kísérleti robbantások beszünte­tésére tett javaslatokat — mon­dotta. Shultz. .......... ....................... E NSZ-határozat Kambodzsáról Az ENSZ közgyűlésének ülés­szaka szerda este befejezte a kam­bodzsai helyzettel kapcsolatos vi­tái A tanácskozásban felszólalók többsége síkraszátlt a kérdés po­litikai rendezése mellett, és 117 szavazattal 21 ellenében és 16 tar­tózkodással határozatot fogadtak el az úgynevezett kambodzsai kér­désről. Sürgeti a Kambodzsában tartózkodó vietnami önkéntesek mielőbbi távozását és .törvényes kormánynak ismeri el a külföldön székelő úgynevezett Demokratikus Kambodzsa kormányát. Vietnam már többször kifejtette, hogy ki­vonja Kambodzsából önkénteseit, mihelyt létrejönnek * * az ehhez szükséges feltételek. események - sorokban BRÜSSZEL BONN Shultz a kísérleti robbantásokról Megalakult a kormány parlamenti titkársága A kormány döntésének megfe­lelően megalakult a Miniszterta­nács Parlamenti Titkársága. Fela­data, hogy — a Minisztertanács Titkársága részeként — tájékoz­tassa az országgyűlési képvise­lőkét a Minisztertanács szándé­kairól, fontosabb döntéseiről* koordinálja a minisztériumok, or­szágos hatáskörű államigazgatá­si szervek országgyűlési bizott­ságok előtti beszámolóit és biz­tosítsa, hogy az illetékes állami szervek eleget tegyenek azoknak a kötelezettségeiknek, amelye­ket számukra a kormány a kép­viselők munkájának segítése cél­jából előírt. » A Minisztertanács elnöke dr. Sárközy Tamás egyetemi tanárt — a jelen Országgyűlés megbí­zatásának lejártáig — a Minisz­tertanács parlamenti titkárává kinevezte. (MTI) Vállalatvezetők tanácskozása a szakmai továbbképzésről Az ipari szerkezetátalakítás­hoz kapcsolódó oktatási felada­tokról, mindenekelőtt a szakmai képzési és továbbképzési rend­szer fejlesztéséről tanácskozott csütörtökön 50 ipari nagyválla­lat vezetője az Ipari Miniszté­riumban. Kapolyi László ipari miniszter vitaindítójában arról szólt, hogy a termelési szerkezet átalakítása a jelenlegi munkaerő összetéte­lében is jelentős változásokat igényel. Minden vállalatnál több magasan kvalifikált szakember­re van szükség, éppen ezért szo­rosabb együttműködést szüksé- , ges kialakítani az oktatásügy és ’ a vállalati képzés között. A vál­lalati oktatóbázisoknak integrá­lódniuk kell egész oktatási rend­szerünkbe. Köpeczi Béla művelődési mi­niszter kifejtette, hogy a kormány munkaprogramja elsőbbséget biz­tosít az oktatás fejlesztésének, ezen belül a szakoktatás javítá­sának, az új képzési, továbbkép­zési és átképzési módszereknek. A hazai oktatási gyakorlat egy­mást követő reformokat élt át, de rendszerint csak utólag iga­zodott a megváltozott igények­hez és a technikai fejlődéshez. Pedig a változások gyorsabb rea­gálást igényelnek — állapította meg. A miniszter fontosnak tartotta, hogy már az általános iskolában megfelelően sajátítsák el a gye­rekek a szükséges alapismerete­iket, hogy később a szakoktatás valóban elsősorban a szakma kép­zésére irányuljon. A minisztérium támogatja az átképzés és a továbbképzés vál­tozatos formáit, köztük az isko­lai oktatást és a távoktatás is, ez utóbbi jogi szabályozása egyéb­ként rövidesen elkészül, egyez­tetve az érintett tárcákkal. A mezőgazdaságot segítő munkáról tárgyalt az Országgyűlés honvédelmi bizottsága Csütörtökön Szegeden — Gyu- ricza László elnökletével — ülést tartott az Országgyűlés honvé­delmi bizottsága. A napirenden a néphadsereg katonáinak a me­zőgazdaságot segítő munkája szerepelt. Részt vett a tanács­kozáson Cservenka Ferenc né, az Országgyűlés áléin öke is. Török Mihály, a bizottság tit­kára tájékoztatójában elmon­dotta, hogy a katonák minden évben hasznos segítséget nyúj­tanak nagy ipari objektumaink építéséhez, az út, a vasútháló­zat bővítéséhez és korszerűsíté­séhez, a lakásépítkezéshez és az ország gyarapodását . szolgáló más munkálatokhoz. Rendkívüli események idején különösen szá­míthat az ország helytállásukra. A mezőgazdasági üzemeknek nyújtott támogatást a Honvédel­mi Minisztérium, illetve a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium együttműködési szer­ződése szabályozza. Ennek értel­mében nyaranta 260—280 kato- . nakambájnos dolgozik a kegyér- nekvaló betakarításán. A legna­gyobb létszámmal az őszi beta­karításhoz nyújtanak segítséget honvédeink. Jelenleg is mint­egy 380 munkahelyen csaknem ötezren vesznek részt a kapások betakarításában. Az év elejétől együttesen körülbelül tízezer ka­tona dolgozott a mezőgazdaság­ban, s a jelek szerint bőven lesz munkájuk az év hátralévő részé­ben is. A bizottság titkára elmondot­ta azt is, hogy a katonák segítsé­ge a közhiedelemmel ellentétben nem ingyenes. Az üzemi dolgo­zókkal azonos bért kapnak. A fogadó üzemeknek ugyanakkor többletkiadást jelent, hogy gon­doskodniuk kell a katonák elhe­lyezéséről, étkeztetéséről, kul­turális és szórakoztató program­jaik megszervezéséről is. Így te­hát nem olcsó a katonamunka­erő, de nélkülözhetetlen a me­zőgazdasági nagyüzemeknek. Magyar Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes arra mutatott rá, hogy a mezőgazdasági üzemek rendel­kezésére álló állandó munkaerő­vel a csúcsidőszakokban képte­lenség ellátni az összes tenniva­lókat. A mezőgazdaság számára ezért nélkülözhetetlen a honvé­dek fegyelmezett, szervezett munkája. A tájékoztatók után a bizott­ság tagjai a Szegedi Oj Elet Tsz- ben, a Szegedi Paprikafeidolgozó Vállalatnál és a Szegedi Kon­zervgyárban keresték fel azokat a munkahelyeket, ahol a nép­hadsereg katonái is részt vesznek a betakarításban, a termények szállításában, rakodásában. Pártaktíva a megyei bíróságon (Folytatás az 1. oldalról kezésükre. A személyi állomány — mint azt az intézkedési terv is leszögezi — megfelel a köve­telményeknek. Végül hangsúlyoz­ta: a megyében biztonságban él­het minden becsületes ember, s ezért mindent megtesznek a jö­vőben is. Ezután dr. Babay Imre, a me­gyei ügyészség pártái apszerve- zeti titkára mondott vitaindítót. Folytatva Jenovaá Lajos gondo- latát, kijelentette, az ügyészi szer­vek kötelességszerűen. határo­zottan fellépnek az állampolgá­rok jogos érdekeinek védelmé­ben; ■ mindenfajta bűnözés ellen. Számolnak olyan jellegű bűncse­lekményekkel is. melyeket a mai gazdasági-társadalmi helyzet, „ter­mel ki”. Ám arra törekednek el­sősorban, hogy megelőzzék eze­ket, hogy bezárják azokat a bi­zonyos kiskapukat az ügyeskedők előtt. A vitában felszólalt dr. Cser- nus István, a kecskeméti városi ügyészség vezetője, Varsányiné dr. Kosa Margit ügyész és dr. Já- di János ügyész. Egyetértettek a kibontakozási programmal, tá­mogatják kollégáikkal együtt, ugyanakkor kifejezésre juttat­ták az igazságügyi dolgozók na- - gyobb megbecsülésének igényét, beleértve az anyagiakat is. Ezt követően Gál Ferenc, a Központi Bizottság osztáivve- zető-helyettes szólalt fel. Rövi­den vázolta azokat az eshetősé­geket — mint például az üzér­kedés —, melyek ellen a legha­tározottabban fel kell lépni. Fel­hívta a figyelmet arra is, hogy a kibontakozási programban való kétkedés nem bűn, a kételkedő­ket a politika eszközeivel meg kell győzni. Befejezésül hangoz­tatta a törvényesség betartásának a fontosságát. Végül Romány Pál kért szót. Mondandóját azzal kezdte, hogy jobban kell dolgozni a kormány­zatnak, lefelé egészen a tanácso­kig ahhoz, hogy javuljon a gaz­daság. Ugyanakkor jobban kell támogatni a jobb munkát végző­ket, akik többet tesznek azért, hogy minőségi áruk kerüljenek a piacra. A továbbiakban arról be­szélt, hogy minden szervezetnek — a politikaiaknak is — meg kell felelniük a megváltozott követel­ményeknek. El kell tudni válasz­tani az ocsút a búzától — mon­dotta —, mert van és lesz is jo­gos bírálat, ami elől nem lehet, nem szabad kitérni, de lesz de­magógia is, mely természetesen másként kezelendő. Mindany- nyiunknak értelmezni kell a mai valóságot, I szükség van az ön­vizsgálatra is, hogy tovább jus­sunk. A megyei pártbizottság el­ső titkára befejezésül ugyancsak a törvényesség betartására, a jog­védelemre hivta fel a figyelmet. A tanácskozást Endre Istvánná zárta be. R. M. KÖZÉLET Tegnap délután Kecskemétre lá­togatott Pozsgay Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tané. csának főtitkára. A politikus az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Ok­tatási Igazgatóságán tartott elő­adást „Reform és politika” cím­mel. A Petőfi Népe szerkesztőségé­ben a lap és a kiadó munkatár­saival .találkozott tegnap délután Babinyecz Ferenc, az MSZMP iBács-Kiskun Megyei Bizottságán nak titkára. Az eszmecserén Ba­binyecz, Ferenc időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatást. Ülést tartott az Opus Pads és az OBT Katolikus Bizottsága Ülést tartott az Opus Pads, a Magyar Katolikus Püspöki Kar békeműve Danké László kalocsai érsek elnökletével. A tanácsko­záson — amelyen megjelent a püspöki kar több tagja — Pre- gun István rektor, parlamenti képviselő az Országgyűlés őszi ülésszakán elfogadott kormány- programról és az adótörvények­ről adott tájékoztatást. A testü­let a beszámoló megvitatását kö­vetően állásfoglalást tett közzé arról, hogy támogatja az ország előtt álló feladatok megoldását. Ki lehet a bérklub tagja? (Folytatás az 1. oldalról.) a nettó keresetek összege nép- gazdasági átlagban mindössze 3 százalékkal nőhet. Ez a szigorúbb szabályozás is tartalmaz azonban olyan elemeket, amelyek a jól gazdálkodó vállalatok számára nagyobb mozgásteret biztosíta­nak dolgozóik ösztönzéséhez. A szabályozás arra készteti a vál­lalatokat, hogy növekvő felada­taikat lehetőség szerint kisebb létszámmal oldják meg, mert az így megtakarított bérből növel­ni tudják a nagyobb teljesítményt nyújtó dolgozóik keresetét. Van­nak azonban olyan ágazatok — mint például az egészségügy, a kereskedelem és a* szolgáltatások — amelyek ma is munkaerők i ány- nyal küzdenek, s ezekben indo­kolt a létszám bővítése, ezért e területeken az általánostól elté­rő szabályozás fog érvényesülni. Az átlagon felüli hatékonysággal gazdálkodó vállalatok számára létrehozzák az úgynevezett bér­klubot. Ennek tagjai, amennyi­ben. eleget tesznek a szigorú kö­vetelményeknek, mentesülnek mindenféle bérszabályozás alól, maguk^döntenek arról, hogy mi­lyen létszámmal és mekkora ke­resetek mellett tudják ellátni feladataikat. Ezt a kötöttségektől mentes bér- és létszámgazdálko­dást kívánja a munkaügyi kor­mányzat a jövőben mind széle­sebb körben lehetővé tenni, s er­re irányulnak a bérreform tö­rekvései is — hangsúlyozta az Á.BMH elnöke. A személyi jövedelemadó be­vezetésével. . kapcsolatban szólt,, a keresetek bruttósításának gya­korlati kérdéseiről. A fő rende­ző elv, hogy változatlan teljesít­mények mellett az új adónem bevezetése miatt a nettó kerese­tek összege nem csökkenhet. Arról azonban, hogy az olyan bérezési formákat, mint például az időbér, a teljesítménybér, s a különféle pótlékokat, prémiu­mokat, jutalmakat miképpen, együttesen, avagy külön-külön, átlagban vagy személyre szóló­an bruttósítják — a vállalatok maguk döntenek. A választott megoldást a kollektív szerződés­ben, illetve a munkaügyi sza­bályzatban kell rögzíteni. Fon­tos tudnivaló, hogy a másod ál­lásos munkaviszonyban szerzett jövedelmet is bruttósítani kell. A bruttósítás gyakorlati megva­lósításához az érintett állami és érdekvédelmi szervek a közeljö­vőben irányelveiket adnak ki. A dolgozókat új, bruttósitott alap­bérük összegéjrál december Síréig kötelesek írásban tájékoztatni a munkáltatók. A jövő évi Intézkedésekhez tartozik az is, hogy a bérek alsó határát a jelenlegi 2 ezer forint ról 3 ezer forintra, emelik, s ugyanakkor .megszüntetik az egyes bérkategóriák kötelezd fel­ső határát. Foglalkoztatáspolitikai kérdé­sekről szólva az államtitkár rá­mutatott, hogy gazdasági célja­ink magvalósításához elenged­hetetlenül szükséges a szerkezet- váltással együtt járó munkaerő- átcsoportosítás elősegítése. Mór eddig is több olyan kormányza­ti intézkedés született, amely ga­ranciát jelent arra, hogy a. mun­kaerő átrendeződése lehetőség szerint minél kevesebb konflik­tussal járjon. Ez az eszköztár jö­vőre továhb bővül. A költségve­tés 1,2 milliárd forintot biztosít a foglalkoztatási alap létrehozá­sához. Ebből egyebek között tá­mogatjuk új munkahelyek te­remtését, s forrásául szolgál majd az újraeíihelyezkedést megköny- nyítő átképzéseknek. Jövőre lép életbe az az intézkedés is, amely humánus megfontolásból lehető­vé .teszi, hogy a vállalatuk fel­számolása, vagy átszervezése miatt munkahely-változtatásra kényszerülő, de már nyugdíjkor­határ közelében lévő dolgozók korengedményes nyugdíjazását kérhessék a munkáltatók bizo­nyos feltételek melllett. így azok­nak a dolgozóknak az idő előtti nyugdíjazását kérhetik, akiknek legfeljebb már csak öt évük len­ne a nyugdíjig, s nők esetében 25, férfiaknál pedig 30 évet már munkában töltöttek. A tényle­ges nyugdíjkorhatár eléréséig ilyen esetekben a vállalat fizeti a nyugdíjat. Automata telefonközpont Kiskőrösön (Folytatás az 1. oldalról.) rösi számok természetesen mind megváltoznak, erről a helybélie­ket külön füzetben kiadott jegy­zéken tájékoztatták, á máshon­nan telefonálok a 09-es helyi tu­dakozóktól kérhetnek fölvilágo- sítást. A kiskőrösiek ezentúl közvet­len tárcsázássá) hívhatják mind­azokat a magyar településeket, amelyek már benne vannak a távhívásban, Illetve természete­sen ők maguk is ugyanígy hív­hatók. Körzetszámuk 78. (A táv­hívás módját részletesen a tele­fonkönyvek tartalmazzák, a be­kapcsolt helységek névsorával együtt.) A távhívásba be nem kapcsolt településeket a 01-es számon kér­hetik beszélgetésre. A Szegedi Postaigazgatóság a kiskőrösi te­lefon-előfizetőkhöz eljuttatott fölhívásában kéri: bármilyen za­varról, tapasztalatról a 03-as hi­babejelentőnél tegyenek beje­lentést. Újdonság lesz még Kis­kőrösön az a néhány új nyilvá­nos állomás, ahonnét bármely távhívásba kapcsolt magyar te­lepülésre lehet telefonálni: ezek a piros készülékek arról isköny- nyen fölismerhetők, hogy nyo­mógombosak. . B. J. Az őszi könyvhetek megnyitója Kerekegyházán (Folytatás az 1. oldalról.) ügyétől. A kultúrára, benne pél­dául a könyvkiadásra forditott összeg semmiképpen sem afféle kidobott pénz, nem meg­takarítható fényűzés, hanem a jövőnk érdekében nélkülözhe­tetlen befektetés. Az ünnepélyes megnyitóra ven­dégeket is hívtak, Buda Ferenc József Attila-díjas költőt és Új­helyi János irót, akiket dr. Vasy Géza irodalomtörténész mutatott be. Az esten Fabó Györgyi, a kecskeméti Katona József Szín­ház művésze és a Régi Zene együttes lépett fel. A megyei könyvhetek rendez­vénysorozatában egyebek mel­lett Kiskőrösön a városi könyv­tárban nyílik kiállítás hétfőn, Szakmák, hitvallások könyvek­ben címmel. Kiskunhalason a két áruház előtt könyvsátrakban kí­nálja az olvasnivalót az áfész. Kiskunfélegyházán a Platán Ut­cai Általános Iskolában és a gyermekkönyvtárban Gyárfás .Endrét, a Darvas József iskolá­ban pedig Schmidt Egont várják író-olvasó találkozóra. H. K. E. • A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 42. já­tékhéten a következő nyerőszámokat húzták Iki: 12, 33. 37, 68, 88. (MTI) » f I

Next

/
Oldalképek
Tartalom