Petőfi Népe, 1987. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-12 / 215. szám

művelődés

KISS BENEDEK:

Szűkülő szemmel

Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, homokpart gyehennájára vetve testek kagyló-kitárulása, combok közt gyöngy-ígéret, csalánzó sötét moha, az örökkön-örökké-várlak, s a tiéd-nem-leszek-soha.

Szítja szomjad a sós szél, de szemed egyre szűkül, és szűkülő szemedben minden nő egyre szőkül, már nem lányt keresel régen, mégis mind lánnyá válnak, bőrük feszes, nem rontja ránca tapasztalásnak, mint elsőt, mind úgy nézed, •miként az Örök Évát, s nem tudod: öregedés ez benned, vagy fiatalság?

Egy he'te még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, egy hete még a tenger, s most

kész vagyok megint a halálra.

Régi ismerősként Kecskeméten

Angyal Mária, a társulat új tagja rendezi az évad első bemutatóját

Angyal Mária rendező neve nem cseng ismeretlenül a kecskeméti színházbajárók fülének: az elmúlt évadban még vendégként rendezte a Képzelő- dőket a kamarában, most a társulat új tagjaként üdvözölhetjük.

S nem először, ugyanis a hetvenes évek elején néhány esztendőt már a kecskeméti színháznál töltött.

Bölcsészdiplomával a zsebében jelentkezett a színművészeti főiskola rendezői szakára. Annak idején a frissen

végzetteknek kötelező volt vidéken kezdeni, így körűit a győri színházhoz, ahol vizsgadarabként Nash Esőcsinálóját állította színpadra, szép sikerrel. Ezek után szinte természetes volt, hogy szerződést ajánlottak neki, amit el is fogadott. 1964-ben Bozóky Istvánt főrendezőnek hívták Szegedre. Magával vitte Angyal Máriát is. Azóta—a kecskeméti kitérőtől eltekintve — a Szegedi Nemzeti Színház tagja.

— Eredetileg prózai rendezőként kézdtem, de Szegeden, Vaszy Viktor direktorsága alatt, alkalmam nyílt operát, sőt operettet is rendezni. így, hál’ istennek, mindhárom műfajban bedol0 Angyal Mária (a kép jobb oldalán) az elmúlt évadban a Képzclődőket rendezte vendégként, a kamaraszínházban.

goztam magam, az operát, az operettet, a musicalt ugyanolyan kedvvel és szeretettel művelem, mint a prózát.

— Említene-e egy-kettőt a legemlékezetesebbek közül?

— Huszonegynéhány év alatt rengeteg kedvencem volt. Nagyon sok — hazai és külföldi — ősbemutatót rendeztem. Most soroljam a címeket?

— Nem erőltetem, de...

— Na, jó, de csak úgy ömlesztve, ahogy eszembe jut. Az Úri muri, a Denevér, a Karenina Anna, a Háború és béke, Az úriszék, az Egy szerelem három éjszakája, a My Fair Lady, a Faust, a Lammermoori Lucia, a Pillangó- kisasszony, a Tosca, és a legnehezebb és a legszebb feladat: a Rózsalovag. Nem volt persze könnyű a tavalyi nyugateurópai turnéra készült Aida sem, amivel három hétigjártuk Hollandiát, Svájcot és az NSZK-t, igen nagy sikerrel.

— A Gyárfás-darab múlt évadbeli rendezése netán már előszele volt az itteni társulathoz szerződésének?

— Amikor favaly Lendvay Ferenc megbízott a Képzelődők»rendezésével, megismertem és egyúttal meg is szerettem a kecskeméti színházcsinálást. A bemutató után a direktor felajánlotta, hogy szerződjek ide. Annak, hogy elfogadtam, több oka is van. Szegedet nagyon szerettem, főleg az opera miatt, de talán már túl' hosszú időt töltöttem ott. Lendvay Ferenc már volt igazgatóm Szegeden; szakmailag és emberileg is olyan pozitív emlékeim maradtak róla, hogy megtiszteltetésnek vettem ajánlatát és idejöttem. Szívesen emlékezem a kecskeméti évekre is, annak idején egyformán megkedveltem a várost és a színházat. Ez utóbbit főként azért, mert olyan darabokat rendezhettem, minti— hogy csak kettő) ragadjak ki — Kocsis István Magellánja,' ami az erdélyi szerző első inagyárórszágf bemutatója volt, vagy "a Popfesztivál. Ha hihetek az akkori kritikáknak, , az országban az egyik legjobban sikerült előadás volt, Pécsi Ildikó főszereplésével.

— Kecskemétnek viszont nincs operatársulata. Ez nem tartotta vissza?

KÖNYVESPOLC

— Azért nem, mert a szegedi színházzal nem szakadt meg minden kapcsolatom. Az általam rendezett operák felújítása és gondozása továbbra is az én feladatom lesz. Ez megkönnyítette a váltást.

— És gondolom az itt felkínált lehetőségek is...

— Valóban csábító ajánlatot kaptam Lendvay Ferenctől. Rendezhetem a szezon első bemutatóját, a Luxemburg grófját, s ezenkívül még egy prózai müvet a felújított színházban, az évad második felében. Az igazgató mellett jó néhány régi ismerősöm van a kollégák között is, Kecskemétről és Szegedről egyformán: Lőrinczy Éva, Csizmadia László, Sirkó László, Szirmai Péter, vagyis kétszeresen sem idegenként forgók a társulatban. Ide fűz még egy egészen szubjektív szál is. Lányom, aki szintén a színipályára lépett, itt játszotta első nagy szerepét A kamé- liás hölgyben. Most hozzá is közelebb kerültem,.ugyanis ő a szolnoki színház tagja.

— A soron lévő feladat, a Luxemburg grófja az eddig felsorolt művek között nem szerepelt. Most rendezi először?

— Igen. Éppen ezért ez a munka, igen izgalmasnak ígérkezik. Remélem, nem marad el korábbi, itteni rendezéseim sikerétől s azt tudom nyújtani a városnak és a társulatnak is, amit elvár tőlem. Most a rendelkező próbáiénál tartunk. Egyelőre annyit mondhatok, biztatónak látom a helyzetet.

— Egy nagyoperettre rendszerint nem kell lasszóval fogni a közönséget. Nágy házakat vonz, szinte biztos a siker. Könnyíti ez vagy nehezíti a rendező dolgát?

— Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Kétségtelen, hogy aa operett, főleg ha a Luxemburg grófjáról, a zseniális Lehár zseniális művéről van szó, könnyen megnyeri a közönség tetszését — de csak akkor, hajói van megcsinálva. Minden híreszteléssel ellentétben, nem könnyű operettet rendezni. Valamennyi műfajnak megvan a maga nehézsége. Az operettben közreműködő művészeknek nagyon összetett feladatot kell megoldaniuk: tudniuk kell énekelni, táncolni és prózát mondani. A műfaj ugyan nem olyan modem, mint a musical, vagy a prózában az abszurd, viszont örökéletű. Népszerű, a közönség szereti, igényli, és ez kötelez. Az a vágyam és a célom, hogy a kitűnő kecskeméti kollégákkal együtt sikerüljön megtalálni azt a fajta interpretálást, amely tiszteletben tartja amű- faj meghatározó hagyományait, ugyanakkor stílusában, színészi eszközeiben korszerű. Kormos Emese

A család az esti filmet nézte, jTL amikor hazaéri. Látta, hogy. megvacsoráztak már, nem is igényelte, hogy megvárják vele. De hozott magával meglepetésül sült halat, ezt-azt, és szerette volna, ha elmondhatja.

A filmen valami drámai szerelmi szakitási jelenet pergett, a feleség és a két kamasz együttérzően bámulta a képernyőn szenvedő hősöket. Nagyfia ugyan kivette kezéből a táskát és belekotort, felfedezte a sülthalat.

— Megkóstoljátok? — kérdezte reménykedve,

mondani vacsorázás közben, persze ebből megint csak egy érthetetlen kakofónia lesz az esetek többségé- - ben. Párhuzamosan beszélnek, oda sem figyel egyik a másikra, a magáét mondja mindegyik, mert annyira kikívánkozik belőle.

Az apa néha arra gondol, magnóra kellene felvenni ezeket a keserves kísérleteket, hogy elmondják egymásnak napi eseményeiket, gondolataikat.

T Ja jobb kedvében van, nevet raj- 11 ta, úgy találja, mulatságos az egész. Végül mégsem veszi magnóra

BAN ZSUZSA:

mert tele volt örömmel, hogy a* fárasztó nap után végre Aa- zaért. Annyi mindent szeretett volna elmondani nekik,

de látta, hogy most nem képesek odafigyelni rá.

fölszaladt a konyhába, és néhány iV tányért hozott be, kenyérszeleteket. Ha nem is figyelnek rá, legalább egyenek pár falatot abból, amit hozott nekik. Megpróbálta a filmet is követni, de mivel a közepén toppant be, fogalma sem volt arról, mi ez az egész. Inkább még mindig a családja kötötte le, hiszen tulajdonképpen alig látják egymást. Reggel szórakozottan megcsókolja őket, és rohan a munkahelyére, s az esetek többségében bizony már csak akkor ér haza, amikor nagyban megy az esti film. Azt már csak azért is megnézik, hogy kikapcsolódjanak kicsit, hiszen mindegyikük rohan. Munkahelyre, iskolába, nyelvórára, edzésre. Este gyűlnek össze megint, amelyik előbb ér, megtérít a vacsorához.

Mindegyikük tele van mondanivalóval, s ezeket megpróbálják elaz ilyen vacsorázásokat, mert alapjában véve szomorú dokumentumnak tartaná.

Ez az este persze ugyanolyan, mint a többi, örül, hogy hazaért végre, tele van mondanivalóval, de igazán nem kívánhatja, hogy ezeket hallgassák meg ahelyett, hogy végignézzék a filmet. Látja, hogy a gyerekek csipegetnek közben, feleségének is tányérra készít egy-két falatot, és feléje nyújtja.

| z asszony nem veszi észre, a filmet nézi, akkor megböki kicsit, megint odatartja eléje a tányért, és azt mondja hangosan:

— Pápai sonkás páros! Kóstold ..............*

B

eléfojtják a szót felháborodott pisszegéssel. All a tányérral a kezében, a képernyő felé fordul, és hirtelen átérzi a helyzet groteszk mivoltát. A tévében egy ballonkabátos nő valami hirdetőoszlopnak dőlve zokog. Majd a lelke kiszakad, annyira

A

sir. A férfi látja, hogy felesége ebben a pillanatban teljesen azonosult azzal a másik nővel, őt is sírás fojtogatja. S ő itt áll, és ilyen hülyeségeket mond a legdrámaibb pillanatban.

Valahogy kirekesztettnek érzi most magát, magányosnak a családja körében, nem érti a filmet, nem beszélhet. Teljesen felesleges ő itt a szobában.

Aztán legyűri hirtelen feltámadt sértődöttségét, eszébe jut, hogy ő is hasonlóképpen viselkedne a helyükben. Hiszen ez olyan természetes. Addig figyeli a szereplőket, míg maga is érdekesnek kezdi találni a filmet.

Rá-rápillant azért néha a fiára, lányára, feleségére, még mindig azzal az örömmel, hogy együtt vannak mind. S a film pereg. Mire végetér, fáradtan néznek össze, felesége ösz- szekapkodja a dohányzóasztalra rakott tányérokat, és azt mondja:

— Utálom ezt a rendetlenséget! Fáradt vagy ok, feküdjünk le hamar!

A gyerekekfeltápászkodnak, ki- jj mennek a szobából, készülődnek a szobáikba, s az apa kinyitja az ablakot, hogy lefekvés előtt kiszellőzzön a szoba.

Felesége bejön megint, ágyazni kezd, sötét árnyékok vannak a szemei alatt.

— Akartam neked valamit mondani — mondja a férfi, és nézi töprengő arccal, az asszony pedig visz- szafelel:

— Nem tudom... Én is. Miért értél haza megint ilyen későn?

. — • Vidéken voltam.' Hulla vagyok. Te mit akartál mondani?

Az asszony vetkőzni kezd, a kérdésre megáll egy pillanatra előrebukott fejjel.

— Élfelejtettem. Nem tudom. És te?

— Mit én?

— Te is akartál valamit mondani. Mi az?

A férfi visszagondol az eltelt napra, úgy érzi, így már egy káosz az egész, semmi kiemelnivaló, semmi rendkívüli nem történt.

— Azt hiszem, nem is fontos. Feküdjünk le, holnap megint korán kelünk, és nem tudjuk kialudni magunkat. ~

ji Jégis motoszkál benne valami Ívj. kis hiányérzet, valami kis fájdalom. Már nem is tudja miért.

— Eh! Fáradtak vagyunk ... — gondolja. így megy ez, mit lehet csinálni? Aludni kell, aztán jobb lesz.

Az ablakot becsukják, elhúzzák a sötétítő függönyöket, most csak a kislámpa ég az ágya mellett, és olyan meghitt, meleg így a szobájuk. Az asszony már a paplan alatt fekszik, csak a feje látszik ki.-hosz- szú haja. A szűrt fényben most fia- talabbnak látszik a koránál.

Ahogy lefekszik mellé a másik ágyba, hirtelen vágyat érez, hogy magához ölelje jóillatú, meleg testét, hát felül, és fölébe hajol.

— Almos vagy?

— Jaj, hagyj! — fordul hirtelen a másik oldalára az asszony. - Aludjunk, kérlek, teljesen kivagyok!'

— Jó éjszakát! —feleli csalódottan, s azért egy kis csókot nyom felesége arcára.

L

eoltja a kis lámpát, egy pár percig azt hiszi, most nem is tud majd elaludni, de mire sajnálni kezdené magát, már mélyen alszik ő is.

S velük az egész város, alig van világos ablak a lakótelepen. Hétköznap van, mindenki korán kel.

Felhő úszik lassan a hold elé, lent a lombjavesztett parkban egy fiú és egy lány ballag egymást átölelve. Hallgatnak ők is.

JANOSY ISTVÁN:

Élmények és emlékezések

A költők műve természetesen gazdagodik más műfajú alkotással: fordítással, esszével, emlékezéssel is. Ez az alkotói portré, írói-költői arculat módosulását is maga után vonja. Pilinszky versei mellett meglepetést okoztak színművei, prózai jegyzetei; Somlyó György költészetét kiegészítették francia műfordításai és a modem költészetről szóló esszéi. Jánosy István, aki megközelítőleg nemzedéktársa Pilinszky- nek és Somlyónak, inkább mint költő volt ismert. Elvontabb, gondolatibb költői világot teremtett, szívesen fordult a történelem témájához. Poéta doctusként távoli területeket hódított meg a magyar olvasóknak, műfordításai révén Aiszkhülosztól Hölderlinig. Megválthatjuk mindjárt az elején, hogy kellemes élmény a kötet olvasása: Jánosy eredeti módon építette tovább költészetét esszéivel.

„Az álmok kútja végtelen” címmel jelentette meg összegyűjtött verseit. Ezt most így fogalmazhatjuk át: az álmok és az emlékek kútja végtelen. Maga Jánosy vallja be a. kötet előszavában, hogy nehezen tudja elkülöníteni az átélt élményt a másodlagostól. így csaknem, rokonának érzi Dosztojevszkijt és Bartókot. Tényleges családja igy szélesedik ki a magyar és a vnágirodalom (zeneirodalom) nagyjaival. Ugyanakkor érdekesen szól szellemi fejlődéséről: Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszainak olvasásáról, bölcsészeti tanulmányainak hatásáról, Platon dolgozatáról, melyet egy egész féléven keresztül olvasott fel Moravcsik profesz- szor úr szemináriumán.

A görögség meghatározó élménye Jánosy Istvátfhak. Áthatja költészetét is, beleivódik versei szövetébe, azaz gyakran követi a klasszikus .verselés formáit. Platon a kedvenc témája, lefordította A lakomát és az . Államot. Mindig vonzotta az emberiségnek ez a

soha vissza nem térő fénykora, a görögség kultúrája. Irigyli az ógörög ember nyíltszívű kíváncsiságát, foglalkozik a platoni ideatannal. Nagy érdeklődéssel olvastam a Platon, az atomfizikus című fejezetét. A róla szóló esszé egyik érdekes megállapítása: az Állam IX. könyve szerint a hajdani görög filozófus tisztában volt a tudattalan, a tudatalatti világával, melyet aztán a „modem” kor, a XX. század fedezett fel újra.

A másik meghatározó élménye Jánosy Istvánnak Dosztojevszkij. Már kamaszként rajongott érte és hőseiért, közel érezte magához Raszkolnyikovot és Miskin herceget. Méltán hivatkozik Sedlmayrre, aki azt mondta, hogy a szűrrealizmusnak alig van olyan nagy felfedezése, újítása, amely ne lett volna meg Dosztojevszkij műveiben. De Jánosy hozzáteszi: Dosztojevszkij mindig bizakodóbb, mint követői. Nem szabad azt hinnünk, hogy figyelme főleg a világirodalomra terelődik. ír Petőfiről és Aranyból, nagyon közel kerül Rákóczihoz, esszében vall a platonista Berzsenyiről és Németh László Gan- dhi-drámájáról.

Mi, kecskemétiek külön érdeklődéssel olvassuk azokat az írásokat, melyek szorosan kapcsolódnak a városhoz. Jánosy gyakori résztvevője volt az itteni népzenei találkozóknak, folklórfesztiváloknak, költői esteknek. Kodály Zoltán és az ógörög zenei-esztétikai nevelés című tanulmányát is itt hallhattuk, amelyben figyelemkeltő párhuzamokat vont Platón Állama és Kodály Visszatekintése között. Kötetében örömmel olvashatjuk újra a Forrás népköltészettel kapcsolatos kérdéseire adott válaszát, Bartók és Kodály példájának idézését. (Magvető, 1987.)

Szekér Endre