Petőfi Népe, 1987. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-17 / 193. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! V ij i7jO| •f fj m igák j»mám AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL11. évf. 193. szám Ára: 1,80 Ft 1987. augusztus 17., hétfő AUGUSZTUS 20. ÜNNEPÉRE Gazdag program Sokszínű, változatos progra­mokkal készülnek augusztus 20. ünnepére városainkban, közsé­geinkben. Megyeszerte ünnepi ta­nácsülések lesznek, amelyeken kiváló társadalmi munkásokat és az aratásban élenjáró kollek­tívákat tüntetnek ki. Kiskunha­lason díszpolgári címeket is át­adnak. A megyei megemlékezést ezút­tal a mezővárossá avatásának 150. évfordulóját köszöntő Kis- kunmajsán, a művelődési köz­pontban rendezik, ahol az au­gusztus 20-án délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi tanács- és nép­frontbizottsági ülés szónoka Tér­be Dezső, a HNF megyei bizott­ságának titkára lesz. Kecskeméten munkás-paraszt- értékniségi találkozók egész so­rát tartják augusztus 19-én: ezúttal a város 11 ipari üzemé­ben. látnak vendégül mezőgaz­daságban és intézményekben dolgozókat. Kalocsán, augusztus 20-ári es­te 7 órára a művelődési központ udvarára várják azokat, akik részt kívánnak venni az alkot- mánynapi nagygyűlésen. Egy nappal korábban pedig — dél­előtt 10 órakor — a városi kiál­lítóteremben élelmiszer-ipari ter­mékbemutató nyílik. A kiskunfélegyházi ünnepi ese­mények számos kulturális és sportprogramja összefonónik az augusztus 20—21—22-ei félegy­házi ifjúsági napok rendezvény- sorozatával, amelyben az új ke­nyér köszöntésére 21-én kerül sor. Tompát augusztus 20-án avat­ják Kiváló határőrközséggé, s ennek jegyében zajlanak a meg­emlékezések, műsorok, amelyek sora az esti aratóbállal zárul. A Kunszállási Alkotmány Tsz 20-án délelőtt rendezi meg új- kenyér-átadási ünnepségét. Alkotmányunk ünnepe alkal­mából számos új létesítményt is átadnak rendeltetésének. Mély­hűtőn 19-én szolgáltatóházat, a bajai Koppány utcában pedig 20-án hidat avatnak, s e Duna menti városban ezen a napon he­lyezik el egy 12X24 méteres tor­naterem alapkövét. Augusztus 19-én Tataházán ünnepélyes kül­sőségek között egy 300 négyzet- méteres tornacsarnokot. Dáno­don 400 adagos napköziotthonos, konyhát, Nemesnádudvaron pe­dig téeszebédlőt adnak át. Az általános iskolát Szakmá- ron 2, Érsekhalmán pedig 5. tan­teremmel bővítették, s ezek ava­tására 19-én. illetve 20-áh kerül sor. Kunbaján 20-án mozit avat­nak, Bácsalmáson pedig az au­gusztus 19-ei ünnepi tanácsülés keretében adják át az elkészült nevelőotthont. Augusztus 20-ára befejeződik Borotán a 4 kilomé­ter hosszú földgázvezeték épí­tése. Solton 18-án adják át ün­nepélyesen a készüld 8 tanter­mes általános iskola első üte­mében felépült 5 tantermet, és számos más helyiséget, valamint a Kossuth Tsz irodaházát. MÁR ÁRAMOT AD A Paksi Atomerőmű 4. blokkja Vasárnap megkezdte a vil- lamosenergia-termelést a Pak­si Atomerőmű negyedik blokk­ja. Az új létesítmény, a 440 megawatt teljesítményű reak- torblokk Szembe helyezése, párhuzamos kapcsolása az országos villamosenergia-há- lózatra Kapolyi László ipari miniszter, valamint Tolna me­gye vezetőinek jelénlétében történt meg. Ezzel az atomerőmű építésé­nek 1975-ben kezdődött első szakasza lezárult, hiszen mind a négy tervezett blokkot fel­építették Pakson. Az ország legnagyobb beruházásának megvalósításában — amelyhez igen jelentős segítséget nyúj­tott mindvégig a Szovjetunió, valamint egy-egy időszakban csehszlovák és NDK-beli vál­lalatok — tízezrek vettek részt. Szinte az ország minden ré­széből érkezett Paksra szak­ember és más dolgozó. Mint ismeretes, az atomerőmű má­sodik ütemének megvalósí­tásához majd 1990 után lát­nak hozzá. A most átadott blokk egy­előre csak 20 százalékos telje­sítménnyel üzemel. A követ­kező hetekben fokozatosan növelik a reaktor teljesítmé­nyét. sorozatos ellenőrző vizs­gálat mellett. A teljes terme­lési szintet várhatóan még az idén ősszel elérik, így az ener­giatermelésben legnehezebb időszak, a tél beállta előtt ösz- szesen 1760 megawatt teljesít­ményre lesz képes a Paksi Atomerőmű. Attól kezdve a hazai viliamosenergia-terme- lés egyh armadát adja. Nicaragua kész a politikai rendezésre Nicaragua kész a közép-amerikai rendezésről kötött guetamalavárosi megállapodásokban foglaltak telje­sítésére és hajlandó felfüggeszteni a rendkívüli állapotot, amennyiben az ellenforradalmárok leteszik a fegy­vert és az Egyesült Államok meg­szünteti a ,,kontrák” támogatását — jelentette ki Sergio Ramirez nicara- guai alelnök a The New York Ti- mes-nek adott nyilatkozatában. Ramirez kommentálva Reagan el­nöknek azt a kijelentését, miszerint az támogatja a guatemalai rendezési tervet, rámutatott: a „kontrák” wa­shingtoni segélyezésének folytatása nem egyeztethető össze a guatema­lai rendezési tervvel. A nicaraguai honvédelmi minisz­térium közlése szerint a hadsereg augusztus első felében több sikeres akciót hajtott végre 'a „kontrák” el­len, az ország északi részén. Zöldségszezon a Kecskeméti Konzervgyárban zöldbabból kevés , . _ fjfa- • Az eső miatt időnként akadozik a termékszállítás a gyárba, de h* « leien meRlendül, szükség szerint szombati, vasárnapi műszakot is szerve*. nck. Az utolsó üveg zöldborsó is lekerült a szalagról a Kecskeméti Konzervgyárban, most már a zöld­bab, az uborka, a paradicsom, a zöldpaprika és a csemegekukorica van terítéken. Miből mennyi — és milyen áron: a fogyasztókat ez érdekli. Rosszul számol az a háziasszony, aki úgy gon­dolja: olcsóbban megússza a zöldbabeltevést, ha maga csinálja. Ez a tétel — bár általában igaz. ha a saját munkáját nem számolja —, az idén nem áll erre a zöldségféleségre. A friss, jó minőségű zöldbabnak ugyanis. — ha egyáltalán kapható — magas ára van a piacon, a boltban, összefüggés­ben lehet ez azzal is, hogy a júliusi háromhetes forró szárazság miatt kevesebb a termés, annak ellenére, hogy sok helyen öntöztek. A természetes csapadék jótékony hatását a víz népi pótolhatta, megnövelte viszont a termelés költségeit. Azon­ban nem ennyivel, hanem sokkal drágább az idén a zöldbab, ami viszont az árfelhajtók számlájára írható. A Kecskeméti Konzervgyár — miként a feldol­gozó üzemek általában — szerződésben rögzített áron vásárol(hat)ja fel a terméket, ebben tehát nemigen tud konkurálni más cégekkel. Mint azt Űnyi László, áruforgalmi osztályvezető-helyettes elmondta: 150 vagon zöldbab feldolgozását tervez­ték ugyan az idén. ám ennek a mennyiségnek elő­reláthatóan csupán ötven százaléka lesz meg, il­letve kerül üvegekbe, dobozokba. Eddig negyven vagonnal vettek át a termelőktől. Ha a konzerv­gyár felvásárlásiár ^emelésre kényszerül, az a vég­termék fogyasztói árát is növeli. Teljesítik, esetleg túlteljesítik viszont a 340 va- gonos uborkafeldolgozási tervüket. Pillanatnyilag nem jön ugyan a várt napi mennyiség — aligha­nem ebben is szerepe van annak, hogy az uborká­nak „felszaladt” az ára —. azonban bíznak benne, hogy ez csak átmeneti megtorpanás. A múlt héten került az első szállítmány paradi­csom. paprika a gyárba, feldolgozása e napokban van felfutóban. Az előbbiből 4500 vagon felvásár­lását tervezték, jelenleg úgy tűnik, ezt 5000 va­gonra tudják teljesíteni. Zöldpaprikából eddig mi­nimális mennyiség, nyolc vagonra való érkezett a tervezett kétszázból, aminél valószínűleg többet vásárolnak'fel a szezon végéig. Végső soron attól is függ ez, hogy mennyire kúszik fel az ár. Teljes kapacitással „megy” viszont a csemege­kukorica-feldolgozó gépsor. Ebből a közkedvelt csemegéből naponta 25 vagonnal érkezik a gyárba, a felvásárolandó mennyiség előreláthatóan meg­közelíti az ezer vagont. Az eső miatt egyébként időnként megtorpan, illetve lelassul a szállítás, amikor pedig meglendül, fokozott erővel kell dol­gozni. Ha szükséges, szombati, vasárnapi műsza­kot is szerveznek. A konzervgyárnak annál is Ül« kább érdeke, hogy minél több zöldséget dolgozzon fel az idén, mert a gyümölcshiány miatti termelés« kiesést ezzel akarják pótolni. A. M. Világbajnok az öttusacsapat Tegnap kora este gyorshírben jelentette as MTI a szenzációt: a 30. öttusa-világbajnokságon a franciaországi Moulins-ben ha­zánk válogatottja — Mizsér, Martinék, Fábián — világbajnoki ’ címet nyert. Ezzel a magyar csapat 12 év után lett újra arany­érmes. Egyéniben Fábián László a harmadik helyet szerezte meg —, erre az eredményre a katasztrofális lovaglás után csak a cso­davárók számíthattak. Győzött, s itthon tartotta a végső elszámoláskor ; oly Santos 2 pontot a KSC — a meccsről az MTI jellemzése: „alacsony színvonalú találkozó” — részletes beszámolónk a 7. oldalon. Lejátszották az első fordulót az NB 1-ben. Eredmények a 7. oldalon, az NB Hl-as mérkőzésekével együtt. Szemműtét Kölnben (3. oldal) SAJTÓPOSTA (4. oldal) Négymillió dolláros üzletet kötött az Agrikon 0. oldal) Kelendőbb a kefe A Lajosmizsei Seprő-. Kefe-, Fa- és Vasipari Termékeket Gyártó Ipari Szövetkezet termékeit zömmel tőkés piacokra exportálja. Eddig leg­könnyebben értékesíthetők a különböző seprűk voltak. Az első félévben visszaesést tapasztaltak, elsősorban az erősödő török és jugoszláv konku­rencia miatt. Persze, azért igyekeznek új termék­kel jelentkezni a piacon. Ausztriába például1 már jelentős mennyiségű kerti hósöprűt adtak el. Emiatt az okok miatt egyre nagyolbb jelentő­séget kapott a kefegyártás. Most ötvenfélét ké­szítenek. Üj termékük az USA-piacra készülő garázspartvis. Bíznak benne, hogy a nehézségek ellenére az év végéig sikerül teljesíteni a terve­zett 90 millió forint értékű tőkés exportjukat. (P. Z-> • NSZK meg­rendelésre ké­szíti Bagylnszkl Mihályhé a nyeles súroló­keféket. I Hamarosan befejeződik az üzem por- és forgácselszi- vásának kor­szerűsítése — a dolgozók és a környék lakos­ságának non kis örömére. • Riadik Já- nosné a 60 cen­tis garázspart­visokat ellenőr­zi. MENNYIT TAKARÍTOTTUNK MEG? Mérleg nyári vásár után Szombaton befejeződött a szokásos, kéthetes szezonvégi kedvezményes vásár. Az ország­ban a Centrum áruházak össze­sen 320 millió forintos készlet­tel indultak az akcióban, s en­nek 73 százaléka kelt cl. A ta­valyihoz képest 16 százalékkal több kedvezményes holmit ad­tak el. A Skála-Coop áruházai­ban és üzleteiben a 420 milliós árukészletből 378 millió forint­nyi fogyott el. Bács-Kiskun két legnagyobb áruházában a kecskeméti Alföld­bén és a Centrumban az utóbbi évek egyik legsikeresebb, leg­eredményesebb nyári vásárának bevételeit könyvelhették el. A megyeszékhely Centrum Áruháza egy önelszámoló egy­ségben van a kiskunfélegyházi­val. Az engedményes vásárra Kecskeméten 21, Félegyházán pedig 16 millió forintos árualap­juk volt, eredeti áron számítva. Ennek a mennyiségnek mint­egy 80 százaléka talált vevőre. Forgalmuk a tavalyihoz képest 50 százalékkal emelkedett. Kecs­keméten körülbelül 4 millió 400 ezer, Félegyházán pedig 2 mil­lió 400 ezer forint volt a vásári forgalom. — Az engedményes cikkek irán­ti kereslet a két hét alatt alig lankadt — tájékoztat a Cent­rumban Dunai Béláné üzletveze­tő. — Nagyon jó volt az áru­összetétel. Különösen élénk volt az érdeklődés a férfi rövid újjú ingek, az úszók, a fürdőruhák, a kötöttáruk, valamint a női, férfi« és gyermekszandálok iránt. A. kecskeméti áruházban, nagy ke­letje volt a leértékelt ágyneműk­nek és függönyöknek is. Persze a nyári vásár, mint mindig, ki­hat az áruház egyéb áruira is: szokatlan vásárlási lázat tapasz­taltunk a vegyes, és a műszáki osztályon, valamint a Lehel-rész­legen. A lakosság összesen 3 mil­liói 868 ezer forintot takarított meg áruházunkban. A kecskeméti Alföld Aruház tavaly 23, az idén 30 milliós áru­házi összforgalmat könyvelt el a nyári vásár után, ebben persze minden benne van. A mostani 5 millió 200 ezer forintos enged­ményes árualap 80 százaléka kelt el. — Az első napon 2 millió 800 ezer forintot hagytak nálunk a vevők, készpénzben — mondja Szabó Balázs, az Alföld igazga­tója. — Az érdeklődés, azt lehet mondani, szinte folyamatos volt. A legkelendőbb cikkek a férfi - és kamasz rövid újjú ingek vol­tak, összesen kétezer darabot adtunk el, volt olyan vevőnk, aki egyszerre tizenkettőt tett a ko­sarába. Mintegy félezer darab fürdőruha is gazdára talált. Mindenből volt bőségesen, bár férfi- és gyermekszandálból több is elment volna. Mi az össze» cikket 40 százalékkal értékeltük le. A vásári forgalmunk 3 mil­lió 500 ezer forint volt, a lakos­ság nálunk másfél millió forin­tot takarított meg. A szezonkész­let helyett mától már lányka­kabátokat, farmereket kínálunk, s saját áruházi kölcsönnel segít­jük vásárlóink őszi—téli ruház­kodását. B. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom