Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-22 / 171. szám
4 I PETŐFI NÉPE I 1987. július 22. J „NEM CSAK AZ SZÁMÍT NÉZŐNEK, AKI A MOZIBAN ÜL.. Az újjászervezés Beszélgetés a Mokép igazgatójával A szakma és a közönség körében már hosszú ideje téma a magyar film válságos helyzete. Az utóbbi két esztendőben még pontosabban rajzolódott ki a kép: nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar filmgyártás mellett az egész filmszakma a válság állapotába jutott. A változtatásra irányuló programok egy részé már a megvalósulás útjára lépett, más részé kidolgozásra vár. Az újjászervezés komplex, egyre erőteljesebb ütemben realizálódó tervezetének fő szerzője Gombár József, a Mokép igazgatója, aki a közelmúltban Kecskeméten járt. Beszélgetésünk során arról kérdeztem, mire számíthatnak a közeljövőben a forgalmazók és a nézők? — Nyilvánvaló, hogy a szakma helyzete ma elválaszthatatlan azoktól az egyéb, társadalmi, gazdasági, kulturális átalakulásoktól, melyekre számíthatunk az elkövetkezendő időszakban. Máris bizonyos, hogy az állami támogatás mértéke nem növelhető. De a jövedelemviszonyok jelenlegi állása szerint nem emelhetők korlátlanul a jegyárak sem. A rendelkezésünkre álló pénzügyi formákban azért több dolgot is tehetünk, például a hazai videoforgalmazással, -eladással, külföldi forgalmazással kapcsolatos jogdíjakat, bevételeket is megpróbáljuk a hazai filmgyártásra és -terjesztésre fordítani. A legfontosabb, hogy működési költségüket az ésszerű határok közé szorítsuk. Azoktól a többletterhektől kell elsősorban megszabadulni, ami nem kapcsolódik közvetlenül a gyártás és a terjesztés költségeihez, mert a jelenlegi körülmények között mindennek a mű látja a kárát. Teljesen bizonyos, hogy például a gyártásnak nincs szüksége egy 2300 fős filmgyárra, ami ma Európában a Moszfilm után a második legnagyobbnak számit. A gyártás struktúrájának ésszerű átalakítása már tulajdonképpen a jelenlegi keretek között is lehetővé kellene, hogy tegye évente több film előállítását. — A megyei vállalatok közül ezekben a hónapokban többen a létükért aggódnak, s ha fennmaradnak sem tudják, hogy milyen formában. — Való igaz, hogy e szerkezet jelenlegi modellje az 50-es években alakult ki, es ideálisnak épp nem mondható. Nem az a baj, hogy közigazgatási tagozodású, húsz túlméretezett moziüzemi vállalatunk van, hanem az, hogy a hálózat alapvetően — részben műszakilag — elavulttá vált. Nem születtek meg időben azok az intézkedések, amelyek segítségével alkalmazkodni tudott volna a változásokhoz, miközben az alkalmazotti létszám egyre nőtt. Mindez hosszú ideig — részben az állami támogatásnak köszönhetően — nem okozott komoly gondot. A jövőben viszont szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy a dotáció nem emelkedik, tartalékok pedig nincsenek. — Az idén már voltak jelentékeny változások. Milyenek az eddigi tapasztalatok? elkerülhetetlen — A január elsején bevezetett új rendelkezések értelmében minden vállalat megérezte, hogy a forgalmazásról 119 millió forintot a gyártásra csoportosítottak át. Az előző öt hónap eredményeinek tanúsága szerint ennek következtében a helyárak alakulása az országban meglehetősen szélsőséges, többnyire független attól, hogy az egyes film milyen költségeket takar. A piac pedig a tízmilliós országban mindenképpen korlátozott. Egyfes helyárakban nagymértékű (10—20%-os) különbség alakult ki a megyék között, amit nyilvánvalóan szabályozni kell. Persze, az sem hagyható figyelmen kívül-, hogy minden mozinak más a működési költsége. Hogy az állami támogatás megszűnjön, ahhoz a béreknek kellene a jelenleginél magasabb szinten állniuk. A hazai mozizást igazán piacarcúvá ezért talán soha nem is lehet tenni, azt hiszem. — Milyen formában találkoznak a forgalmazók a változásokkal? Bács-Kiskun megye az ország egyik legtöbb keskeny- mozival, vetitőhellyel rendelkező megyéje. Mi lesz a sorsuk ilyen körülmények között a jövőben? — Minden megyei vállalatot kisebb apparátusává kell alakítani. A nemzetközi tapasztalatok azt jelzik, hogy ez a képződményforma mindenütt ismeretlen, a forgalmazás közvetlen kapcsolatban áll a mozikkal. Valószínűleg egy minimális létszámú megyei szervezet jobban el tudja látni a feladatokat. Közismert a folyamat, melynek eredményeképpen a mozi elveszítette egyeduralmi helyzetét a film közvetítésében. A jövőben nyilván kevesebb mozi lesz, mert a 16 mm-es vetítőhelyeket, illetve a nem életképes, indokolatlanul magas ráfizetéssel működő egységeket meg kell szüntetni. Nem csak az számít nézőnek, aki a moziban ül, éppen ezért egy-egy körzet filmellátásában a mozi a video és a kábeltelevízió filmközvetítési lehetőségeinek egymást kiegészítő, komplex rendszerét kell megteremteni. A legnagyobb gond persze a beruházás. De a működési költségeket bekalkulálva arra is tekintettel kell lenni, hogy mi mikor térül meg? Fontos lenne, hogy a technikával megtanuljunk úgy élni, mint a nagyvilágban. A moziknak megújulásra van szükségük, és kívánatos, hogy létrejöjjön az a nemzeti filmgyártás, amelyben a mozifilm mellett a tv-film. a dráma és a legkülönfélébb műfajok is élni tudnak. Tehát a művek maguk döntsék el, hogy melyek azok a formák, amelyekben a legjövedelmezőbben és a legkönnyebben el tudnak jutni a közönséghez. Hiba lenne szembeállítani a mozival a videót, mert hiszen kiegészítik egymást. Végül is nem kis eredmény, hogy ebben a devizában nem bővelkedő világban évente 250—300 tőkés film kazettája gazdagítja a repertoárt, amely a televízió és a mozi kínálatával együtt lehetővé teszi; hogy egy magyar állampolgár 1000—1100 új film közül választhasson évente. Károlyi Júlia Idős korát meghazudtolva, nagy kézügyességgel készíti a hegedűket Oláh Benjámin Utkei lakásán berendezett műhelyében. A hangszereket topolya fából faragja, a vonók búrját pedig lófarok szőréből állítja össze a nyolcvanegy éves ember. Nógrád megye egyedüli hegedűkészítője régeit brácsásként muzsikált, és akkoriban tanulta meg a hangszerkészítés fortélyait. A mindig korszerű Chopin A mai lengyel zenét olyan világhírű szerzők fémjelzik, mint Lutoslawski és Penderecki. Lengyelország azonban nem féledkezik meg legjelesebb zeneköltőjéről, Chopinről sem. A Varsótól nem messze fekvő Zelazowa Wolában született, a Skarbek család udvarházában, ahol édesapja tanár volt. Ma a kúria Chopin-emlékmúzeum, ahol minden nyáron nemzetközi hangversenyeket rendeznek a szerző tiszteletére. Zelazowa Wolát évejjte 300 ezernél is több vendég keresi fel a világ minden tájáról. Nemrégiben született a gondolat, hogy a helységet Chopin-központ- tá alakítsák. A tervekben szállodák építése, konferenciatermek, kereske- delmi-vendéglátóipari infrastruktúra létrehozása szerepel. A vállalkozásban' részt vesz a Chopin Társaság is, az emlékmúzeum gondozója, amely a közeli Brochów faluban lévő romos kúriát alakíttatja alkotóházzá. Lengyelországban úgyszólván nincs olyan Chopin-rendezvény, -koncertvagy -kiállítás, amelynek kezdeményezője, szervezője vagy patrónusa ne a társaság lenne, amely 1934-ben alakult meg. Tagjai sokoldalú munkásságot fejtenek ki, a nemzetközi versenyek szervezésétől a fesztiválokon keresztül az alkalmi hangversenyeken át a levelek, képek, kéziratok gyűjtéséig. Ez utóbbiból több mint kétezer van a birtokukban., Varsóban jelenik meg a Chopin Évkönyv, a világ egyetlen olyan tudományos folyóirata, amelyet kizárólag a nagy zeneszerzőnek szentelnek. Ennél is komolyabb kiadványnak számit a Chopin Összes Művei sorozat, amelyet eddig 3 millió példányban jelentettek meg. Negyven éve Dusznikiben minden évben nemzetközi Chopin Fesztivált szerveznek, a szerző ugyanis 161 éve itt adta első nyilvános hangversenyét. Ez a legrégibb Chopin-fesztivál, amely a zongoraversenyek ötéves ciklusát kiegészítve betekintést nyújt a zongoristák élvonalába, s lehetővé teszi a fiatalok bemutatkozását. „Chopin a lengyelek számára mindennapi kenyér es jelkép. Ismernünk kell őt, játszanunk és tisztelnünk” mondotta Jan Ekier professzor, zene- akadémiai tanár, Chopin avatott tóí- mácsolója, számos Chopin-verseny zsűritagja. W. Z. TÖPRENGETŐ A hadviselés ... Ezek itt friss halottak voltak, és senki sem törődött egyébbel, csak a zsebükkel, lg „Saját halottunk" — vagy akire úgy gondolt még, hogy saját halottunk ~ „meglepően kevés" — állapította meg Nick.'A zubbonyuk ki volt gombolva, a zsebük kifordítva, s ahogy feküdtek, abból lehetett látni a támadás lefolyását és szakszerűségét. Tekintet nélkül a nemzetiségükre, egyformán felpuffasztotta valpmennyit a meleg idő. (Emest Hemingway) * Napóleon azt tanította, hogy a katonai művészet titka: erősebbnek lenni az ellenfélnél azokon a pontokon és azokban a pillanatokban, ahol és amikor a döntést keressük. (Jevgenyij Viktorovics Tarle) A harctéri szabályzat úgy rendelkezik, hogy az eszközök megválasztásában elkövetett hiba nem olyan súlyos, mint a mellőzésük. (Lion Feuchtwanger) * „Harmadik Zélandban leöltük a lakosság kétharmadát, hogy a megmaradtokat esernyőink és nadrágtartóink vásárlására kényszerítsük." (Anatole France) * A front kalitka, ahol az embereknek idegesen kell várakozni arra, ami történni fog. A gránátok röpülő pályájának rácsa alatt fekszünk, s a bizonytalanság feszültségeben elünk. Fölöttünk a végtelen lebeg. Ha egy lövedék jön, lebújhatok, ennyi az egész; hogy hova csap le, azt nem tpdom pontosan, és nein is változtathatok rajta semmit... Éppoly véletlenül, mint ahogy eltalálnak, életben is maradhatok. A gránátbiztos fedezékben ripityára téphetnek, s a szabad mezőn sértetlenül állhatok tíz óra hosszat pergőtűzben... Minden katonát csak ezer véletlen tarthat életben. És minden katona hisz- és bízik a véletlenben. (Erich Maria Remarque) Gyűjtötte: Havasházi László HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Cipőgyártás Kecskeméten A csizmadia céh szabályait 1656-ban hagyta jóvá Kecskemét tanácsa. A tagjaitól szigorú fegyelmet, napi 12—14 óra munkát, többszörösen bizonyított hozzáértést, szigorú erkölcsiséget követelő céhlevélben említődik papucs-, csizma (sőt a törökös szattyáncsizma), de cipőkről szó se esett. (Eredeti, cipellő alakjában is csak nagyritkán fordulhatott elő.) A múlt század második felében vált Kecskeméten is tömegessé a cipőviselet. Néhány mester próbálkozott a növekvő igények minél teljesebb kielégítésével. Méretes megrendeléseket elfogadtak, de piacra alig-alig termeltek. Hozzávetőlegesen 100—120 esztendeje kerültek a bejegyzett cégek közé cipőgyárak. Gépparkjuk jórészt néhány speciális varrógépre korlátozódott. Városi támogatással A máskor matadisága miatt elmarasztalt városi közgyűlés előrelátóan döntött 1911. március 31-én: kedvezően bírálta el Schiffer Adolf fiainak kérelmét. Engedélyezi cipőfelsőrészkészítő gyár alapítását. A bőrkereskedő fiai — magyarosított néven — (Székely Ignác és Székely Gyula) felépíthetik üzemüket a Folyóka (ma László Károly) utcában. Számíthatnak a kért támogatásra, az olcsó telekre, a kedvezményes áron megrendelhető téglára és majdan az olcsó elektromos áramra. A helyi lapok röviden, de lelkesen tudósítottak az új üzemről. Már 1912- ben termeltek. Kezdetben negyvenötven munkást foglalkoztattak. 1915- ben gyártottak először kész lábbelit, katonai bakancsokat a hadseregnek. Az üzemet is megviselte a háborút követő elszegényedés. Sok mindennel kísérleteztek, kevés sikerrel. Leszorított munkabérekkel próbálták megtartani, illetve megerősíteni piaci helyüket. A munkások 1925-ben sztrájkkal nyomatékosították bérköveteléseiket. Hatvanötén hagyták abba a munkát. A női dolgozók távoltartották magukat az akciótól. Javították a béreket, igaz, a követeknél kisebb mértékben. Több szervezőt azonban elbocsátottak. Sztrájkok Kisebb ingadozásokkal, de egyre többet gyártottak. Többet és jobbat. Ügyes üzletembernek bizonyult a két tulajdonos. Kitűnő szakmunkások tették lehetővé külföldön is eladható félcipők gyártását. A harmincas évek elején már Angliába is szállítottak. Jobb években negyvenezer pár cipő került hazai és külföldi üzletekbe a László , Károly utcából. Volt úgy, hogy szezonidőben kétszáznál is többen szorgoskodtak a mind zsúfoltabb műhelyekben. A gyár vezetői tudatosan vagy akaratlan nemtörődömségből szembeállítottak egyes munkáscsoportokat. A teljesítménybérezés bevezetése kiélezte a tőkések és a munkások közötti ellentéteket. A 48 órás munkahét bevezetésekor ismét sztrájkoltak. Bajthay Zakariás és Kovács Imre, a munkások szószólói így tájékoztatták a Kecskeméti Lapok olvasóit: „Nem akartunk mi sztrájkolni, de úgy érezzük, hogy sérelem ért minket. Eddig 7 munkás csinált egy komissiót (megbízást). A női cipőt könnyebb elkészíteni, hamarabb megy a munka, a férfi lassabban halad. Aki női cipőt készít, ugyanannyi idő alatt pár pengővel többet keres, mint aki férficipőt. Ezért kértük, hogy a férficipőt nyolcán csinálhassuk, így egyenletesebb ..lesz a kereset.” A gyár vezetői Izsákról és Kecelről felvett munkásokkal pótolták a leállókat. A polgármester sem segített, hiába kérlelték. Kisüzemből — nagyüzem A németek kiűzése után két-három héttel újra élt a gyár. A nyilvántartások szerint 1944. december 9-éig már 84 munkás, alkalmazott jelentkezett az orosz katonai parancsnokság felügyeletével termelő üzembe. 1945. március 15-én újsághirdetéssel próbálták létszámukat növelni: „Gyakorlott cipészsegédek aljamunkára azonnal felvétetnek hadiüzemünkbe”. 1948 őszén kezdték meg a varrott gyerekcipők előállítását. A gépesítésnek is köszönhető a termelékenység növelése. 1956. március 15-én —például — arról tudósított a megyei lap, hogy létrehozták a cementezőszekrényt, a körforgós kapliáztatót. A termelést előrelendítő társadalmi mozgalmaknak, a futószalagnak, a szabászat gépesítésének is tulajdonítható, hogy 1961-ben már háromszáz- ezer pár cipőt gyártottak. Az igények kielégítésére, a gépek jobb kihasználására áttértek a kétműszakos termelésre. Új szociális létesítményeket, irodákat avattak 1965-ben, az alkotmány ünnepén. Az 1947-től 1980-ig — 1951-től 1965-ig főmérnökként, 1976-ig igazgatóként — a cipőgyárban dolgozó Hegedűs Menyhérttől tudom, hogy az 1949- ben állami kezelésbe vett, a következő év januárjában államosított gyár az ötvenes évek elején megtöbbszörözte termelését. Ha minden rendben ment, 3000 pár cipő is elkészült egy-egy műszakban. Mind érezhetőbbé váltak a gépesítés előnyei. Közben egy tatai, egy budapesti gyárból, valamint a kecskemétiből létrehozták az Alföldi Cipőgyárat. 1964. január elsején idecsatolták a Kiskunfélegyházi Cipőipari Üzemet is. Mindegyikben varrott technológiával készítettek gyermek-, női, férficipőket, szandálokat, gyermek- és női csizmákat. A következő évben a fővárosi gyár önállósult. Kecskemétre került a vállalati központ. Később a tatai üzem is elszakadt az Alföldi Cipőgyártól. A kecskemétinél nagyobb gyárrá fejlesztett kiskunfélegyházi is mind önállóbban növeli évről évre termelését. H. N. KÖNYVESPOLC „Egyszer ölelj át egy fát” Vitatott, sok indulatot, érveket és ellenérveket kavaró problémája napjainknak a cigányok helyzete. Rokon- szenvek és előítéletek, emberiességi szempontok és türelmetlenségek, idegenkedés és megismerni vágyás gomolyognak ekörül a társadalomban. Az utóbbi esztendőkben örvendetes lendületet kapott pozitív változások -T- az Országos Cigánytanács megalakulása, a Romane Nyevipe, a cigányújság megjelenése stb. — eredményeként könyvelhetjük el ennek a kölcsönös megismerést szolgáló, elősegítő kötetnek, az „Egyszer ölelj át egy fát" című cigányalmanachnak a megjelenését is. A szerkesztő-összeállító Murányi Gábor lelkiismeretes munkáját dicséri, hogy a beválogatott szövegekkel — tanulmányokkal, interjúkkal, riportokkal, szociográfiai munkákkal és szép- írói alkotásokkal — az almanach műfaji . követelményeinek is megfelelve, több oldalról igyekszik megvilágítani a tulajdonképpeni tárgyat: a magyarországi cigányság múltját, jelenét, valamint sajátos — tehetséges és kiemelkedő cigány művészek által továbbfejlesztett -S kulturális örökségét, hagyományait. A kötetet — épp sokszínűsége miatt éj- lehetetlen teljes mélységében bemutatni. Ezért meg kell elégednem a számomra legemlékezetesebb írások megemlítésével. Elsőül az egész kérdéskör megközelítéséhez, a helyes szemlélet kialakításához támpontot adó, a HNF főtitkárával, Pozsgay Imrével készült bevezető beszélgetésre hívom föl a figyelmet. A tanulmányok és intejúk sorából Csengey Dénesnek. a cigány írók és költők magyar irodalomban elfoglalt helyéről, szerepéről elmélkedő dolgozatát, a Szentandrássy István képzőművésszel készült beszélgetést, és Kovács István Láthatatlan tömegsírok című, az európai cigányság II. világháborúbeli irtásának adatszerűén, statisztikai pontossággal föltáró, tényszerűségében is megrázó erejű írását tartom —• főként ismeretközlő jellege miatt — kiemelkedőnek. A változatos és gazdag szépirodalmi anyag Lakatos Menyhért és Osztojkán Béla regészrészleteiből, Balogh Attila és mások versein, Choli Daróczi 'József műfordításain át Szepesi József egészséges humorral fűszerezett, lírai hangvételű regényes szociográfiájáig terjed. Az olvasó figyelmébe ajánlom Lojko Lakatos József Táltosok című, eredeti írói tehetségről tanúskodó filmballadáját, Choli Daróczi József „Otthon" voltam Indiában című bensőséges útibeszámolóját és Szepesi József Balázs Jánosra, a salgótarjáni autodidakta cigány festőre-köUőre kesemyés-szomo- rúan visszaemlékező írását. A kötetet Péli Tamás, Péli Ildikó és Szentandrássy István cigány képzőművészek alkotásai, illusztrációi teszik teljeSSé‘ E.SZ.E. KÉPERNYŐ Ó, ifjúság Az intézmények apadó pénztárcájának köszönhető, hogy a Magyar Televízió időnként szövetkezik valamelyik vidéki színházzal egy-egy előadás rögzítésére? Anyagilag jól jár a televízió es a társulat is, mert megosztódnak a díszlet- és jélmezkészítés költségei és más kiadások. Feltehetően ilyen megoldások is közrejátszottak a koproduk- ciós előaöások megszervezésekor. Ha alaposabban utánanéznék, talán számadatokkal is bizonyíthatnám, hogy az efféle összefogás a televíziós rendezők vidéki foglalkoztatottságának is a következménye. Hozzávetőlegesen egy évtizede kerültek ismert tévés személyiségek vidéki együttesekhez, többnyire a művészeti vezető (főrendező) posztjára. Ismereteim szerint még azok is meglepődve fedezték fel a képernyőről korábban hiányzó, tehetséges, képzett színészeket, akik korábban is kerestek szereplőket általuk rendezett tévéjátékokhoz. Tekintélyét is növelte, ha általa országos nyilvánossághoz jutott egy-egy korábban csak helyben ismert művesz. Ilyen együttműködés eredményeként láthattuk vasárnap este O’Neil 0, ifjúság című tévéjátékét. Horvai István rendező éppen két esztendeje mutatta be, a Vígszínházban már korábban sikeres, nehezen meghatározható műfajú színjátékot. 1 A Hold ebben a játékban is feltűnik, mint a szerző más alkotásaiban, mégis mintha más O’Neil írta volna ezt a kicsit nosztalgiából, kicsit jókedvből, kicsit jól alkalmazott rutinból szőtt családi történetet, mint az Amerikai Elektrát vagy a Kecskeméten Ruszt József rendezésében, Pécsi Ildikó és Gábor Miklós alakításával,látott feledhetetlen Boldogtalan hold-at. Az amerikai drámaíró nyilván nem ezzel óhajtotta nevét a halhatatlanok közé jegyeztetni, de a szokványos történetet biztos, mesterre valló kézzel vázolta fel. A szó jó értelmében volt hatásvadászó. Tudta, hogy nemcsak az amerikai társadalomban ismertek a Nat Miller családjában föllelhető típusok. Polgári, s nemcsak polgári társadalmakban hol nem ismerős a kamasz- és férfikor mezsgyéjén kicsit lázadó fiatalember, a csaladját, főként a gyermekeit butácskán féltő mama? O’Neil csendes, megértő derűjével, bölcs mosolyával adós maradt a Magyar Televízió és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciója. Kitűnő színészi alakítások feledtették a rendezői — és némely színészi — harsányságo- kat. Szerencsés változtatásnak érződik, hogy az eredetileg Szélyes Imre által játszott szerepet Jászai Lászlóra bízták. Azt hiszem azonban, hogy az írói szándék ellenére vált egyfajta majdnem példaképpé. Miért látjuk oly ritkán a képernyőn az ennek a játéknak a légkörét darabbéli partnerével, Szoboszlay Sándorral megalapozó Dobos Ildikót? Pap Vera is emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a nézőket. Az Ó, ifjúság többet ígért, mint adott. Lélektani mélységeket sejtetett, ahol csak az élet zajlott, amúgy közhelyesen, az első nagy szerelemmel vívódó fiúval a férfivé avattatás gyötrelmeivel... Az élet, mindnyájunk más-más és mégis egymáshoz ezernyi szállal kötődő élete. Ki sajnálna ezért másfél órát egy kánikulai estén a képernyő előtt? Heltai Nándor
