Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-22 / 171. szám

1987. július 22. • PETŐFI NÉPE • 5 ŰJ UTAKON Saját termékkel jelentkezik a sükösdi kisszövetkezet Újsághír adta tudtul: a Sükösdi Ve­gyesipari Kisszövetkezet saját tervezésű, háztartási elektromos ruhaszárítót ké­szül gyártani. Ilyen alkalmatosság Ma­gyarországon még nem kapható, pedig hiányzik: ennek háziasszonyok a legjobb megmondhatói. Különösen ősszel és ta­vasszal okoz gondot a szárítás: amikor még, illetve már nincs fűtés a lakásban. A centrifugált ruhanemű is napokig csüng egymás tetején a fregolin. Hárman maradtak Évekkel ezelőtt egyszer már talál­koztam azzal a tizenvalahány sükösdi vállalkozóval, akik megyénkben az el­sők között alakítottak kisszövetkeze­tet. Többségében fiatalemberek voltak, kis túlzással azt lehet mondani: vállal­kozásukkal önmagukat is, a világot is meg akarták váltani, önmagukat a .jobb keresettel, a „világot” meg azzal, hogy a több pénzért olyan munkák el­végzésére is készek voltak, amire nem­igen akadt vállalkozó. Villanymotor-tekercseléssel, háztar­tási kisgépek javításával, valamint kül­ső szereléssel kezdték működésüket 1982 júniusában. Ki-ki a saját műhe­lyében, illetve műhelynek berendezett fáskamrában, családi házak melléké­pületében. Irodának, vagy ahogyan emlegették: főhadiszállásnak az elnök, Lógó István konyháját nevezték ki. Itt jöttek össze esténként, a 10—12 órás munka után, hogy megbeszéljék a más­napi tennivalókat, a két, másodállású adminisztrátorral, főkönyvelővel itt vesződtek a papírmunkával, sokszor éjfélig. Most: saját telepük van a község ha­tárában, kész, és épülő, korszerű mű­helyekkel. Irodájuk kicsi, de takaros. — Tizenheten alakítottuk meg a szö­vetkezetei — mondja az elnök —, je­lenleg negyvenen vagyunk, de az alapí­tótagok közül már csak mindössze hár­man. — Miért, mi történt azóta? — Azt a fajta túlterhelést, amit vál­laltunk, nem sókáig lehet b(mi. Kez­detben — a helyben végezhető munka mellett—elfekvő anyagokból kerítése­ket gyártottunk és állítottunk fel Sza- bolcs-Szatmár megyében. Szinte a fél Kelet-Magyarországot bekerítettük. Áramszolgáltató cégek helyszíni tech­nológiai szereléssel, karbantartással bíztak meg bennünket. Sárváron, Tö­kölön állatifehéije-feldolgozó üzemben szagtalanító berendezést készítettünk. A Közgépnek prototípusokat, a Zöl­dértnek, konzervgyáraknak célgépe­ket, berendezéseket gyártottunk, Kis­szálláson a Temaforg üzemében dol­goztunk. Az állandó vidéki munka mi­att felbomlott sok munkatársunk csa­ládi élete. Vagy az asszonyok unták meg ezt az állapotot, vagy a férfiak keveredtek új ismeretségbe, „érzelmi ügybe”, vagy éppen kocsmázó társa­ságba ... Meg kell alapozni a jövőt — De nemcsak az a baj, hogy messzi van — folytatja az elnök —, hanem az is, hogy fizikailag is nehéz a munka, és a körülményei is próbára teszik az em­bert. Aki például légvezetéken dolgo­zik, 10—20—30 méter magasban, hi­degben, tűző napon, hússzor, haminc- szor is le kell jönnie, fel kell mennie a létrán. Vagy részletezzem, hogy a bűz mellett milyen látványt kellett elviselni az állatifehérje-feldolgozó üzem­ben ...? Adódik a kérdés: miért nem vállal a szövetkezet mást? De hiszen erről van szó éppen: a hagyományos gazdasági formában működő cégek nem tudják megfizetni dolgozóiknak ezt a kemény • Hosszú távra is jó vállal­kozásnak bizonyult a vil­lanymotor- tekercselés. Paudits Zoltán háztartási gépszerelőnek ez az első munkahelye. • Hidegben, tűző napon, 30 méter magasban... munkát, így erre nem is akad vállalko­zó. A kisszövetkezetek — mivel rájuk más szabályozók vonatkoznak — elvi­leg annyi bért fizethetnek tagjaiknak, amennyiért megdolgoztak. A gyakor­latban azonban határt szab a személyes jövedelmeknek a munkavállalási díj, valamint az, hogy a közös bevételből fejlesztésre is félre kell tenni. Nagy Ár­pád főkönyvelő mondja. ' — Jelenleg 98 ezer forint a szövetke­zetben dolgozók éves átlagjövedelme, de ehhez tudni kell: év közben csak munkabérelőleget fizetünk, ami havon­ta átlagosan nemigen haladja meg a hatezer forintot. A többit — 20—25 ezer forintot — egy összegben kapja kézhez mindenki, a nyereség felosztá­sakor. így ezzel együtt több a jövede­lem a máshol elérhetőnél, de nem any- nyival, amennyivel nehezebb a munka. Ha a nyereségnek nagyobb részét osz­tanánk fel, kevesebbet fordítanánk fej­lesztésre — most 50—*50 százalék a ket­tő közötti arány — valamivel több len­ne ugyan a személyes jövedelem, de felélnénk a saját jövőnket. Meg kell teremtem az újratermelés feltételeit, hi­szen hosszabb távon ez létfeltételünk. „Megváltás” háziasszonyoknak — A fejlesztéssel egyébként közeleb­bi célunk is van — veszi át a szót az elnök. — Fokozatosan szeretnénk át­térni a termékgyártásra, visszaszorítani a külső, helyszíni munkákat. Ha semmi nem jön közbe, első önálló termékünk az elektromos ruhaszárító lesz. A „Ve­vők vagyunk” kiállításon láttunk egy ilyen, külföldről származó berendezést — csomagból, kibontatlanul. Ez adta az ötletet. Az általunk kifejlesztett be­rendezésnek lesz egy 60 x 70 centimé­teres, falra szerelhető része: erre lehet kapcsolni a „fóliaszekrényt”, amelybe a szárítandó ruhákat kell akasztani. Alul lesz a vízgyűjtő. Számításaink sze­rint két óra alatt szárít meg 5—6 kilo­gramm (centrifugált) ruhaneműt, amennyi az automata mosógépbe bele­fér. Mindezt 4—6 forint ára „városi” áram elfogyasztásával. A berendezés önmagában fürdőszobai hősugárzó­ként is használható. Tervezzük ennek egy másik: összecsukható, illetve hor­dozható változatát is. Eddig öt éve ösz- szesen 21 ezer berendezést igényelt tő­lünk a kereskedelem. 7- Tehát hamarosan kapható lesz a bol­tokban? — Úgy hittük mi is. Azonban kide­rült, hogy az egyik alkatrész — amit mással pótolni nem tudunk —, Ma­gyarországon nem kapható. Emiatt egy kicsit késni fogunk a megjelenéssel, számításainkhoz képest. Ugyanakkor más termékek gyártására is vannak el­képzeléseink. Bízunk benne, hogy ha több helyben, komfortosabb körülmé­nyek között végezhető munkát válla­lunk, lecsökken szövetkezetünkben a fluktuáció. Almási Márta Miért ellenezzük az „egyenlősdit?” Irta: Gavril Popov, a Moszkvai Állami Egyetem professzora A munka bérezési rendszerének re­formját minden túlzás nélkül nevezhet­jük a „peresztrojka” központi kérdésé­nek. Hiszen ennek a problémának a radikális megoldása nélkül nem szá­míthatunk komoly sikerekre a gyógyí­tásban, a termelés hatékonyságának növelésében. Ez érthető is: az igazságos bérezés nemcsak az elvégzett munkáért járó megérdemelt fizetség —, hanem rendkívül fontos motiváló tényező is. Számunkra elvileg mindkettő nagyon lényeges, az átalakítás feladatainak és céljainak megvalósításában azonban a fizetés elsődleges szerepe — az ösztön­zés. Igazságos munkabérrendszer nél­kül, valamint a munkások „gazdaszel­lemének” hiányában — ezt az előző évtizedek példája jól mutatja — min­den más kényszerítő erő hatástalan: közönybe és apátiába ütközik minden kezdeményezés. Gondoljuk csak végig: mi sarkallja a munkást teljesítményének fokozására, ennek érdekében új technológia elsajá­títására, új technika alkalmazására? Az ember veleszületett mindig újra törek­vése, szorgalma, lelkesedése, öntudata, kötelességérzete? Jelen esetben ezeket a motívumokat sajnos csak közvetve em­líthetjük. Minden fejlődés motoija —i a gazdasági haladásé pedig különösen — mindig is az „érdek” volt, és az is marad valószínűleg sokáig. Egy terme­lőközösség „érdeke” sr- a birtokában maradó bevétel: az egyes tagoké pedig — a fizetés és azok a javak, amelyeket a vállalat szociális fejlődése biztosít számára. Mi az a tarifa? Miből tevődött össze a szovjet dol­gozók fizetése? A munkások zöme (70 -^-75 százalék) tarifa szerinti munka­bért kapott. Mi az a tarifa? Á dolgozó végzettségének, a munka jellegének függvényében központilag megállapí­tott munkabér. Mivel ez a tarifa meg­határozott hozzáértést feltételez — a vezetés csak ennek a képességnek meg­felelő termelékenységi szintet követel­het meg az adott munkástól, és nem többet. A tarifás megoldás támadható azért is, mert nem úja elő a kötelezően megtermelendő mennyiséget. A mun­kásnak elég csupán megjelenni a mun­kahelyén —, s már törvényes'joga van a munkabér felvételére. Elvileg az egyéni munkavégzéssel arányos a fizetés és a prémium egy­aránt. A gyakorlatban azonban a kol­lektíva teljesítménye alapján — asze­rint, hogy a műhely, a részleg, illetve az üzem miként teljesítette (esetleg túltel­jesítette) a havi, negyedévi, éves tervet — mindenki egyformán részesedik. Ezért nehéz válaszolni arra a kérdésre, miért kapják a szovjet dolgozók a fize­tésüket. Természetesen a munkájukéit. A „munka szerinti bérezés” elve azon­ban napjainkban úgy valósul meg, hogy a fizetés nagy része felülről garan­tált, a pótlékok pedig nem az egyéni eredményektől, hanem a közösség tel­jesítményétől függenek. A jó munkás rosszul járt A munkavégzés szerinti bérezés alapelvének megszegése végül az „egyenlősdi”-hez vezetett. Aki jól dol­gozott, szinte ugyanannyi fizetést ka­pott, mint a közepes teljesítményt nyúj­tó. A jó munkás járt rosszabbul. Aki gyengébben dolgozott, szintén közel annyit keresett, mint aki közepes ered­ménnyel végezte munkáját. Ez szociális igazságtalansághoz vezetett. Tavaly fontos határozat született az iparban dolgozók munkabérrendszeré­nek módosításától, amelyben először szögezték le, hogy a munkásoknak és alkalmazottaknak kifizetendő bért a vállalatnak kell megtermelni. Az elosz­tás elve azonban még mindig tartal­mazza az új tarifás központi szabályo­zás elemeit. A tarifarendszer a szovjet gazdaságban — véleményem szerint — a múlté kell, hogy legyen. Legfonto­sabb negatívuma ugyanis — nem ösz­tönöz a munka termelékenységének növelésére. 75 millió embert érint Következetesebben oldják meg a bé­rezés kérdését a teljesen önálló gazda­sági elszámolásra, önfinanszírozásra áttérő kollektívák. Ez év január 1-jétől valamennyi termelőágazatban új gaz­daságtervező és -szervező rendszer sze­rint dolgoznak. Az új szisztéma több mint 75 millió embert érint. Az anyagi ösztönzés követelményeit, feltételeit, mértékét maga a kollektíva határozza meg. Csupán a vállalat vezetője kivétel — az ő munkája értékelésének szem­pontjait az illetékesminisztérium, illet­ve hatóság jelöli ki. Ezentúl egy összeg létezik a közösség premizálására, amelyet saját maguk osztanak szét, a brigádok, részlegek, műhelyek között gJSjazok munkája alapján. A műhelyeken, brigádokon belül pedig már maguk a munkások döntik el a jutalmazás arányát. Ebben a rendszerben semmi sem korlátozza a jó munka megfizetését. A selejtgyártás- ból vagy a határidő be nem tartásából eredő költségeket az adott kollektíva jutalomalapjából fedezik. Ha ez az ösz- szeg nem elég — a munkabéralapból. Rendkívül szigorú határozat S,’ de igazságos! . SZÁM ÉS KÉP FOLYADÉKKRISTÁLYBÓL A több mint egy évszázaddal ezelőtt felfedezett folyadékkristályokat évtize­deken át csupán laboratóriumi furcsa­ságoknak tekintették. Az elektronikai ipar és a számítógépipar hozta meg számukra a konjunktúra időszakát kü­lönböző tudományos, műszaki és gyó­gyászati problémák megoldásában. A folyadékkristályok olyan különle­ges tulajdonságú szerves anyagok, amelyek a folyékony és szilárd halmaz­állapot között úgynevezett folyadék- kristályos halmazállapotúak. Közis­mert, hogy a folyadékokban a moleku­lák szabadon mozognak, folyadékkris­tály halmazállapotban pedig a moleku­lák csoportjaiban a mozgás egymáshoz képest rendezetten történik. A folya­dékkristályok tehát olyan anyagok, amelyek bizonyos hőmérséklet-tarto­mányban kis térfogatrészben rende­zettséget, nagy tömegben rendezetlen • A folyadékkristály erősen felnagyított képét láthatjuk, és egyik gyakorlati alkal­mazását egy számjegyes kijelzőben. állapotot mutatnak. Egyik fajtájuk a neumatikus (fonal) anyagok, amelyek­ben a molekulák a rendezett tarto­mányban egymással párhuzamosan he­lyezkednék él, tengelyük körül elfor­dulhatnak, és hossztengelyük irányá­ban párhuzamos mozgást végezhetnek. A természetes és szintetikus anyagok között ma már igen nagy számú válto­zatuk ismeretes. A folyadékkristályok molekulái hosszúkás pálcika alakúak, amelyekben az optikai tengely és a die- lektromos tengely szöget zár be. Ez te­szi lehetővé, hogy elektromos erőtér hatására a molekulákat eredeti helyze­tükből kimozdíthassuk. A folyadékkristályos kijelző lényegé­ben olyan kondenzátorszerkezet, amelyben üveghordozóra felvitt átlát­szó elektródok között mint dielektri­kum helyezkedik el a folyadékkristá­lyos réteg. Ha az elektródokra feszült­séget kapcsolunk, akkor az elektródok síkjával korábban párhuzamosan elhe­lyezkedő molekulák dielektromos ten­gelye a térerő irányába áll be. Az elekt­ródok felületéhez képest a molekulák így közel merőleges helyzetet vesznek fel, és ebben az állapotban a polarizált fény síkját már nem forgatják el. Meg­jelenésében ez azt jelenti, hogy az ere­detileg világos helyett sötét, illetve sö­tét helyett világos képet kapunk, és az elektródok- alapjának megválasztásá­val tetszőleges ábrát (számjegyet, be­tűt) jeleníthetünk meg. Hat bivaly húzta Lassan feledésbe merül minden abból a régi világból, amikor az aratás, cséplés szinte teljesen az emberi erőre hagyat­kozó feladat volt. Emlékezetem filmsza­lagján még őrzök ilyen emlékeket: Nagyapámnak volt egy kis földje ■*- négy holdnvi mindössze —, amelyen a család szükségletére búzát is termelt, amit ők maguk arattak le, amikor beé­rett. Nagyapa volt a kaszás, ő suhintott százszor, ezerszer, mire rendre ledőlt a búza és csak csupasz tarló maradt utá­nuk. Hányszor, de hányszor megtörölte izzadó homlokát. Néha apám is segített, ha el tudott szakadni csoszködö, határ­járó munkájától, s ilyenkor gyorsabban jött el a pihenő ideje. Nyomukban a ma­rokverő asszonyok hajladoztak, egy kampó-, vagy horogszerű fával, a ma­rokszedő gamóval húzták ölükbe és fog­ták a hónuk alá a búzaköteget, majd vizes rozsszalmából előre megsodort kö­telekre helyezték. Aki pedig utánuk ha­ladt, szinten valamelyik férfi tagja a csa­ládnak, 'a búzanyalábot, vagvis a kévét összekötötte és kereszt alakú csomókba rakta. Később a vendégoldallal felszerelt kocsira pakolták a búzakereszteket és behordtak a szérűbe, ahol szép szabá­lyos kazlat, más szóval osztagot emeltek belőle. Ezek a műveletek nagy szaktudást kívántak, amit régen a parasztember a szüleitől tanult el még egészen kisgyer­mekkorában. Hiszen a gyermekek min­dig ott lábatlankodtak a felnőttek körül, s amiben tudtak, segítettek is: friss vizet hoztak, szerszámért szaladtak, de ha kellett, ja kévéket is cipelték, igy lesték el a gazdálkodás, a mezei munka tudo­mányát. A vetőmagnakvalót a gazda a csépha- daróval — egy hosszú nyélre szijjal erő­sített tömzsi keményfával— csépelte ki a kalászokból az előre jól ledöngölt ud­varon. A gazdasszony meg a nagyob­bacska lányok kiszelelték, szitával a magasba szórták, hogy a szél kifújja közüle a pelyvát. De a kenyérnek való gabonát már a gép csépelte ki. A cséplőszerkezethez hosszú, széles és vastag szijjal csatlakozott a meghajtó özgép, ez forgatta a nagy kerekeket, ózta mozgásba az egész gépezetet. Ne­héz, súlyos alkotmányok voltak ezek — múzeumi'tárgyként akad még belő­lük néhány —, amelyeket a homokos dűlöutakon lovakkal vagy bivalyokkal húzattak át egyik tanyából, egpik szérű­ből a másikba. Elképzelhető, hogy a házbeli gyermekek, unokák milyen izga­lommal várták a cséplés napját. Amikor kora hajnalban meghallottuk a kiabá­lást, orditozást, már tudtuk, hogy az út végénél járnak a vontató jószágok és az őket biztató, ütlegtől sem kímélő embe­rek. Elibük szaladtunk, s a homokra szalmát, kukoricaszárat szórva segítet­tünk az út járhatóbbá tételében. Egy alkalommal végképpen elakad­tak áz agyonhajszolt lovak, s valahonnét bivalyokat hoztak a megfeneklett csép­lőgép kihúzatására. Hat nagytestűfeke­te jószág volt csak képes arra, hogy a homokba süppedt gépet kimozdítsa és a tanyáig elhúzza. Akkor láttam azt is, hogy ezek a lassú mozgású állatok mi­lyen gyorsan tudnak szaladni, szinte ro­hanni, ha vizet éreznek a közelben. Ami­kor a gazdájuk a nehéz járomtól — a nyakukba akasztott húzó faszerkezettől — megszabadította őket, hiába pattint- gatott, csördítgetett a nagy szíjostorá­val, s hiába ordítozott, hogy „hóha-hó!", a bivalyok elindultak a közeli tó felé, majd hatalmas porfelhőt kavarva maguk után, eltűntek a nyálfák túlsó oldalánál. Rohantunk mi is utánuk, s élvezettel néztük, hogy miközben a bivalyok gaz­dája ordibált. a jószágok nagy nyuga­lommal merültek bele az iszapos sárba, hogy kipihenjék fáradalmaikat. A cséplőgép közben zümmögve meg­indult, s ettől kezdve azt bámultuk, amíg az asztagocskát fel nem falta a gépes­banda segítségével a csettegő-csattogó, fel-felsikkantó masina. Láttuk azt is, hogy ez sem könnyebb, mint az aratás derékhajlitgató munkája. Az adogató á kazalból dobálta át a kávékéba gép tete­jén :— ahogy nevezték — a dobnál álló etetőnek. Az etető éles késsel .villám­f yorsan elvágta a kévét szorító szalma- ötelet, s az ernyöszerűen szétnyíló ké­vét egyenletesen beleszórta a gép falánk gyomrába, amely úgy törte-zúzta össze a kalászokat, hogy a magbk meg ne sérüljenek. A megtelt kövér zsákokat a zsákoló vállra dobva vitte a mázsálóhoz, aki mindet lemérte pontosan. Hiszen ők is ezért dolgoztak, ebből kapták a részü­ket. A szalmát a petrencések hordták két rúdon, szinte futva, a kazalrakóhoz, aki már formálta, egyengette az egyre magasodó szalmakazlat. A törekesek az apró kalász- és szalmahulladékot, töve­ket,,pelyvát gyűjtötték külön kupacba, közben olyanok lettek, mint a madár- ijesztő, mert az orruk, fülük, szemük, szájuk környékére rárakódott a szúrós, kellemetlen pelyhes törmelék. Csak a gépészt irigyeltük, aki nagy nyugalom­mal járkált a gőzgép körül, biztatta a segédjét, egy izmos, barnára pirult fiút, hogy tegyen a tűzre egy-két hasáb fát vagy néhány lapát szenet. Majd amikor eljött a dél, meghúzta a gőzsíp zsinórját, s a kitóduló gőz sivitva jelezte: egy órá­nyi pihenő következik. Nagyapám egy kosárban almát tett ki az ebédelők közelébe, hogy aki akar, vegyen belőle, s a bandagazdát — igy nevezték a cséplőcsapat szervezőjét, összetartóját—pálinkával is megkínál­ta. Az ebédet hozó asszonyok kilométe­reket gyalogoltak naponta a férjük után, de többen csak a térdükre terített ken­dőről szalonnáztak. Nagy keletje volt a kútból merített friss víznek, amit csak úgy a kannatetoből ittak sorjában. Délutánra már be is fejeződött a csép­lés, meg se kottyant az a kis osztag annak a falánk és a hozzá igazodó, tem­póját is átvevő embereknek. Akik tán azt se bánták, hogy aznap korábban tér­hettek pihenőre. Másnap hajnalban már húzáttak is tovább hangos kurjongatás- sal a szomszédos tanyába, ahol egy egész szérűnyi gabona várta őket. Bíz­tak benne, hogy egyhónapi megfeszített munkával megkeresik a családnak az éves kenyémekvalót. F. Tóth Pál Az OTP kiskunhalasi fiókja MEGVÉTELRE KÍNÁLJA Kiskunhalas, Széchenyi u-i panelos lakásait. 62 m2-es, 2 szoba + loggia fszt. és I. em. 910 000- Ft, II. em. 865-880 000,- Ft. Jelentkezni lehet: az OTP kiskunhalasi fiókjánál. 1827

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom