Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-09 / 160. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. július 9. ISKOLA A HUNYADIVÁROSBAN XJajdanán a falusi is- * ^ kóláktól várták, hogy kis kulturális központként működjenek. A tanítók, diákok műsorait szívesen megnézték, meghallgatták a szülők, a testvérek, a nagymamák, nagypapák. Legtöbbször az iskolában lépett föl a társaskörökben alakult műkedvelő együttes, a tanintézetben rendezték az ismereteket bővítő előadásokat. A városokban korábban megszervezték a művelődést szorgalmazó intézményeket, határozottabban elhatárolódtak a feladatok. Kiderült azonban, hogy a centrumtól távolabbi városrészekből kevesen jutnak el a kiállításokra, hangversenyekre, találkozókra. Több — hogyan is mondjam — külvárosi iskolában fol• Az énekkar (balról) a Tudomány és Technika Házában. Értékeket vonzanak és teremtenek ismerték: hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek diákjaik, ha kevesebb kulturális ösztönzést kapnak, mint akik családi környezetük, belvárosi lakásuk révén gyakrabban találkozhatnak értékes muzsikával, érzelmi világukat gazdagító drámai művekkel, szép képekkel. Szövetségesek A kecskeméti hunyadivárosi (Kandó Kálmán utcai) általános iskolában is úgy érezték: meg kell teremteni a kultu- rálódás helyi alkalmait, a szellemi kaptár tanintézetben tudatosan felhalmozott értékekkel minél több embert kell gazdagítani. Terbe Dezsőné igazgató irányításával elsősorban szövetségeseket kerestek. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ kiváló társnak bizonyult. Segítettek a kapcsolatkeresésben, műsorokat, kiállításokat közvetítettek. Évente egyszer hunyadivárosi gyerekek, szülők népesítik be a Május 1. téri intézmény helyiségeit. Reggeltől estig talál szórakozást, aki meghívottként vagy érdeklődőként e napon betér a művelődési központba. A tanulók között nemes versengés alakult ki: kik tudják eredeti ötletekkel, színvonalas bemutatókkal színesíteni a változatos programot. Természetesen könnyebben váltanak jegyet a gyerekek a. közelebbről ismert Erdei Ferenc Művelődési Központ rendezvényeire, mintha csak hallomásból tudnának ajánlataikról. Hosszan sorolhatnám az együttműködés szép példáit. „Büszke vagyok arra...” Talán a látáskultúráért tettek a legtöbbet. Gömöri Ágnes hetedik osztályos tanuló — egy házi pályázatra készített dolgozatban — így számolt be 1984 októberében a képzőművészeti világhét hunyadivárosi eseményeiről, személyes élményeiről. Színes beszámolójából kissé rövidítve közlök néhány mondatot. „Szappanos István kiállításával kezdődött iskolánkban a képző- művészeti világhét. Örömmel fogadtuk a meghívott szülőket, a patronáló szocialista brigádok képviselőit. Ünnepélyessé varázsolta a hangulatot Adamik Mónika zongorakísérettel előadott hegedűszólója. Kovács Aranka tanuló a Korong Matyiből (Kiss Benedek) adott elő részletet. Ezt követően beszédet hallottunk a képzőművészetről és Szappanos István munkásságáról. Rendhagyó osztályfőnöki órán elemeztük a kiállított képeket.” A hunyadivárosi gyerekek időnként felkeresik a kecskeméti alkotóműhelyeket. Hajagos Attilának nagyon tetszett a Nemzetközi Kerámia Stúdió. „A műhelyben, még a múzeumban is nagyon elmélyülten dolgoztak a mesterek, ezért csendben szemlélődtünk, hogy ne zavaijuk őket. Beszéltünk Probstner János művész bácsival... Büszke vagyok arra, hogy városomban van ez az intézmény.” A kis Attila érdeklődését annyira fel• Adamik Mónika szép hegedű« számmal színesítette a szegedi Pataki János és Pataki Ferenc festőművészek kiállításának megnyitóját keltették a látottak-hallottak, hogy jelentkezett a nyári kézművestáborba. Az ott készült munkákból rendezett kiállításról az akkor csupán 11 éves Tóth Anita számolt be. „Szépek voltak a tűzzománc munkák is. Színes lepkékben, virágokban és sok érdekességben kelt életre társaim képzelete.” Helyismeret, hazafias nevelés A gyorsan benépesülő, peremén gyárakkal és kertekkel övezett városrész első iskolájában a megyeszékhely megismertetésével, megszerettetésével kezdik a hazafias, az esztétikai nevelést. Sikerűit elérni, hogy a diákok többsége büszke a település értékeire, tiszteli az itt élő tudósokat, művészeket. Olvastam a városismereti versenyre készített pályamunkákat. Volt, aki a városi tanácsot mutatta be, egy másik gyerek az evangélikus templomot írta le szemléletesen, volt, aki a művésztelep, más az új megyei kórház bemutatására vállalkozott. Hárman összefogva állítottak össze egy idegenvezetői programot, egy nyolcadikos a főtéren kalauzolta képzeletben vendégeit, ötletesen mutatta be a Pannónia Filmstúdió közeli műtermét az egyik pályázó. Hatan készítettek in- terjút a városban élő művészekkel. A teljes program ismeretében mondhatom: átgondolt, következetes a kulturális program. Ami a legjobban tetszett: tudják, hogy egy-egy kiállítás megnyitása, egy-egy rendezvény meghirdetése után dől el, hogy valóságosan mi jut el a befogadók szivébe, agyába. Azzal még keveset tettek (volna), ha időnként néhány képet, szobrot bemutatnak. A gyerekeket előkészítik az élmény befogadására, majd feldolgozásába. Igyekeznek megszólaltatni azt a — Babits szavai szerint — dallamot, ami mindenkinél az élmény hívó szavára vár. Fellépések, kapcsolatok Az iskola művészeti csoportjaival, muzsikáló tanulóival joggal kér részt a város kulturális életéből. Közreműködtek például a Bach, Händel és Liszt emlékére szervezett hangversenyen, a Bartók Béla-kiállítás megnyitóján... Minderről csak annyit mondott Terbe Dezsőné: „Iskoláink adottságai szűkösek. Ezért igyekszünk a város adottságait maximálisan beépíteni az iskolai nevelőmunkába tanítványaink esztétikai érzékének kialakításához. A gyerekek révén a szülőkre is hatunk.” . Heltai Nándor \ Nehéz szerelmek ötéves kislányunokám egyszer azzal jött haza az óvodából, nagy újság van: szerelmes. Szülei jót kacagtak a közlésen. Engem is megmosolyogtatott a hír. Még valami olyasfélét is mondtam: doboltassunk riadót, mert a szerelem itt van a kapu előtt. Aztán elröppent arcomról az évődő derű. Mi talán nem éltük át harmatos gyermekként ugyanezt? Amikor nem tudtunk még nevet adni a meg- nevezhetetlennek. Amikor a bim- bódzó barátság, a másik nem iránti félszeg érdeklődés, az egész világgal való megismerkedés vágya összekeveredett bennünk. És azt hittük róla — talán ez a nyugtalan csodálkozás a szerelem. Divattá vált nálunk, hogy a makulátlan ítélkezők fölényével beszélünk a fiatalok szerelmi életéről. Hogy az utcán csókolóznak; időnek előtte alakítanak ki szexuális kapcsolatokat; hiányzik egymáshoz való közeledésükből a szemérem hamva-bája. Más kérdés, hogy az erkölcs legszigorúbb védelmezői vajon önmegtartóztató életet éltek- e annak idején. Olyan középiskolába jártam egykor, ahol égbekiáltó és az intőkönyvbe jegyzendő bűnnek számított, ha egy fiú végigkísért az utcán egy lányt. De emlékszem, egy madarak és fák napja alkalmából rendezett kiránduláson némelyik kamasz társunk a tízóraira vitt zsíroskenyér fejében nyert beavattatást a testi szerelem gyönyöreibe az erdőben tanyázó városszéli „hölgyektől”. Ma nem sihederek és bakfisok jöttek a gondolatra, hogy a legprózaibb közszükségleti portéka is azáltal vezethető be a legkönnyebben, ha meztelen női test ékesíti a hirdetést szolgáló falragaszt. Nem gimnazisták döntöttek úgy, hogy egy-egy film mondandója úgy válik félreérthetetlenné, ha közösülést is iktatnak bizonyos jelenetekbe. Sőt — uram bocsá’ — azt sem ifjúsági parlamentek tették lehetővé, hogy nem kevesen a népgazdaság kontójára éljenek szerelmi szenvedélyüknek. Magyar,™ titkárnői státusban foglalkoztassak azt, aki... de mit részletezzem! Lehet már két esztendeje is, hogy szó, köszönés nélkül akart clsurranni mellettem egy tizenéves legcnyke. Jól ismertem, rászóltam hát, hová-hová. Azonmód hozzátettem: csak nem a fogorvoshoz? Mivelhogy ábrázata dagadt, szeme pedig véres volt. Annyi idő se telt bele, míg egy málnaszörpöt elkortyol az ember, s kiderült: atyai pofonok nyomát láttam a fiún. Mégpedig ocsmány beszédét torolták meg a szülői nyaklevesek. Mivelhogy előző este vendégek füle hallatára nem átallott az embernekvaló valamivel kapcsolatban olyan kifejezéssel élni, hogy a „franc egye meg!” Istenúgyse’ magam is durvának és társalgásban meg nem engedhetőnek minősítem az ilyen kifejezést. A testi fenyítést viszont nem kevésbé tartom tilalmasnak. Nem beszélve arról, hogy „nemes fölháborodásból” elragadtatott apa ugyanúgy magyar mondatok megfogalmazásával keresi kenyerét, mint csekélységem. S arról válik maholnap inkább hírhedtté, semmint jelentőssé, hogy írásaiban minden módon trágár kiszólásokat ékel be. Számára a szerelemnek érzelmi légifolyosói nincsenek is, csak pőre test találkozik benne a meztelenséggel s az általa rutinhelyzetekként leírt légyottokba a szemérem vastartalékait is jókedvűen eltékozló örömlányok is belepirulnak.- .'ménykedem, az eddigiek alapján >c: <3m aggatja rám a titulust, mely szeri . cn a fiatalok, vágy éppen a gyermekek nemi szabadosságának szószólója volnék. Engem is zavar ebben sok fölösleges, vagy éppenséggel elítélendő jelenség. A heves és kihívóan a sokaság szeme előtt lebonyolított vonagló csókpartik. A felelőtlenül, boldog-boldogtalannal első szóra kialakított szexuális viszonyok. A csoportszex mind gyakoribb jelentkezése. A gyöngédség, a másikért vállalt erkölcsi helytállás készségének teljes hiánya. Az érzelmi szövetség lebecsülése, a szerelemnek, mint ódivatú felesleges pszichológiai ko- loncnak elvetése. Nemcsak bemocskolják a fiúk-lányok kapcsolatát, de fájdalmasan elszürkítik, szegényessé teszik azt. Nem minden zavar nélkül, de belátjuk, igenis létezik már a gyermekkorban szexualitás. De mit tud a legtöbb szülő arról, hogyan viselkedjék, ha fia-lánya jelét tanúsítja annak?... , Napjainkban korábban lépnek át a gyermekek a serdülőkorba, mint nemrég. Ez az akcelerációnak is nevezett jelenség a szülők zömét arra készteti, hogy aggodalmas „nem, nem, nem” legyen a válasza a fiatal legtöbb olyan kérdésére, aminek indítéka éppen a fejlődés felgyorsulása. Ugyanakkor kitolódik a felnőtt, az önálló életre való fölkészülés időtartama. Fura-buta ellentnxon- dása az életnek, hogy fájdalmas szerelmi viharokat átélő tizenévesek a szülőktől kunyerbált tíz forintokon ülhetnék csak be egy moziba vagy presszóba azzal, aki nélkül jeges űr volna számukra a világ. Nem csak a leszerelési tárgyalások mennek nehezen. Kínlódón vagy még úgysem értjük meg egymást ezekben a dolgokban a mai kamasz és bakfis tömegek és mi, akik ősz fejjel is emlékszünk még első randevúinkra, első boldogságunkra, régi kétségbeeséseinkre. Bajor Nagy Ernő SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL Kiértesítünk? Átbeszélünk? Kiértesítünk? Nem. Csak értesítünk valakit. Átbeszélünk? A kerítésen igen, de valamilyen kérdést megbeszélünk. íme, ez a két kiragadott ige is rávilágít arra, hogy igekötőinkkel nincs minden rendben. Igekötőink pedig nyelvünk kifejezésbeli gazdagságának forrásai. A cselekvés befejezettségét általában a meg igekötővel jelöljük: a levelet írtam és megírtam a levelet szembeállítása világosan igazolja. Nyelvi leleményünk mindig újabb igekötőket próbál bevonni erre a feladatra, egyszer helyesen, másszor pedig helytelenül. Néhol feleslegesen használunk igekötőket: leszámláz, leellenőriz, leközöl, leigazoltat, kiértesít, kihangsúlyoz, bepótol. Újabban sokszor vétünk helyes használatuk ellen. Helytelenül mondják: a kérdést kitárgyalják vagy átbeszélik, helyesen megtárgyalják vagy megbeszélik. Igekötőink gazdag kifejezési lehetőségei közül idézzünk néhányat! Reggel megmosakszunk, a sebész bemosakszik. Más a megtanult és a betanult lecke. Az újságot betiltják, az orvos a betegnek a dohányzást megtiltja. A növény elszárad, az enyv kiszárad, a kimosott ruha megszárad. Igekötőkkel új szókat is alkothatunk. A ruház mellett a beruház már messzire visz a ruhával ellát fogalomtól. Az elad is az adásnak egészen különleges esete. A tej ösz- szemegy, a szövet szétmegy, ezek is messze vannak az alapige jelentésétől. Kiss István KÖNYVPREMIER ANGOLUL Tanulni játékkal, humorral, zenével CncjNsn Új angol nyelvkönyv 10 -16 éves gyermekeknek Egy új tankönyv bemutatója manapság azért érdekes, mert ha — ami a gyakorlatot illeti — még nem is eléggé, de megnőtt a pedagógusok önállósága, elvileg választhatnak: miből kívánják oktatni a nebulókat. Egy új nyelvkönyv bemutatója még érdekesebb, hiszen a szerző bemutatása révén nyelv- gyakorlat is a hallgatóságnak. Mindezeket még lehet fokozni: Tom Hutchinson ugyanis, aki a legújabb angol nyelvkönyv, az Oxford English és a Corvina közös kiadásában megjelent Project English szerzője, egyben jó előadó is. Nyelvkönyve három fő princípium szerint épül fel. A gondolkodáson keresztül tanulni, ez az első. A második, hogy a cselekvésen keresztül sajátíthatják el a diákok az anyagot, azaz köny- nyebben megjegyzik. Végül, ami talán a legfontosabb, élvezettel tanuljanak, érzelmeikre is hasson a könyv, a tanár. Nem száműzi tehát a nyelvtan tanulását Tom Hutchinson könyve, csupán hagyja, hogy a gyermeki kreativitás segítségével tanulják meg, mintegy játszva. Még dobókockás játék is segíti ezt. Nem helyesli a szerző az ellenkező végletet, a nyolcvanas évek divatját, amelyben csupán a viselkedési szituációkból, a beszélgetések ismétlődéséből, mintegy nyelvtan nélkül tanították a diákokat. A papagáj és a szerelő esetét mesélte el könyvének bemutatóján a szerző, Tom Hutchinson, amelyben a papagáj csak annyit tudott „Ki az?”, a szerelő mindig azt válaszolta: „A szerelő, jöttem megjavítani a csöveket.” Mindez addig ismétlődött, míg a szerelőt az ajtó előtt meg nem ütötte a guta. Majd ezután jött a házigazda, nyitotta az ajtót, közben látta a földön fekvő hullát, s rémülten kérdezte: „Ki az?” A papagáj válaszolt: „A szerelő, jöttem megjavítani a csöveket.” Nos, a papagáj ebben az esetben a tudás passzív befogadója volt. Hogy a jövőben ne így legyen, itt, Magyarországon az iskolákban, erre kínálta módszerét, s könyvét az angol szerző. A Corvina Kiadó első ízben vágott bele ilyen közös kiadványba. Az úgynevezett „Corvina English” révén a magyarországi angolnyelv-tanítás műhelyévé szeretne válni, s nem szégyelli, hogy kopírozza az Oxford English módszereit és sokkok hanganyaggal, kiegészítő kiadvánnyal teszi teljessé egy-egy nyelvkönyv kínálatát. A Project English nagyon új még, de máris használják Dél-Amerikában, Európa több országában. Díjat is nyert, az edinboroughi hercegség könyvdiját. Az angol nyelvet a világon mindenütt beszélik. Ami miatt Tom Hutchinson könyve más, az egy alapvető felismerés: az embert külföldön mindig arról kérdezik, milyen az élet a saját hazájában, s nem arról, vajon milyen Angliában, vagy ott, ahol éppen jár. így erre a kérdésre kell felkészíteni a diákokat. Emellett a divatos képregények elemei, rengeteg humor, számítógép-figura, rejtvény, játék egészíti ki a Project English-t, amely feltehetőleg rendkívül népszerű lesz a maga három kötetével hazánkban, hiszen az érdeklődő angoltanárok alig fértek el a tájékoztatón a díszteremben, s külön elbűvölte őket a szerző stílusa — élőben. P. M. A t
