Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-29 / 177. szám
4 • PETŐFI NÉPE« 1987. június 29. MIT LÁTOTT A KISKUNSÁGBAN A JAPÁN TÁRSADALOMTUDÓS? A magyar falukutatók és a tokiói docens Jókedvűen idézte föl kérésemre élete első tanyai ebédjét Shingo Minamizuka. — Óriási ebédet kaptunk a tázlári mintatanyán, Berta János családjánál. Először pálinkát hoztak, majd húslevest házi tésztával, kakaspörkölt következett — hogyan is hívják — burgonyával, házitészta, nekem nagyon tetszett. Gondoltam, vége, de jött még rántotthús, meg babos rizs. Nálunk is van zöldbab rizzsel. Közben volt túrós- rétes. Végül valami sváb étel, hólyagba töUött kolbász került az asztalra. így mondta el a tokiói Chiba egyetem docense a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja kecskeméti állomásán tanyai ta- nulmányútjú.iak kedves és tanulságos epizódját. Társadalom- és településkutató finom eledelek falatozása közben is adatokat gyűjt, összehasonlít, viszonyít. Mit, mivel? Könnyedén, gyorsan válaszol kérdésemre. — A japán falvakban is ilyen vendég- szeretők az emberek? — Zárkózottabbak, nehezebben oldódnak föl mint a városiak. Ha megkedvelnek valakit, akkor ő biztosan számíthat barátságukra. Ételüket hamarabb megosztják a vendéggel, mint a szívüket. — Mit kapna ebédre egy kecskeméti földrajzkutató, ha Japánba vetődne? — Vidékenként eltérnek a szokások. A Japán Alpok északi oldalán húzódó síkságon, Toyama nevű szülőmegyémben — ahol olyan szórványfalvak is találhatók, mint a tegpap látott Jakab- szállás, Bocsa, Tázlár — biztosan szakéval, gyümölcspálinkával kezdődne az étkezési ceremónia. Felszolgálnának zöldséglevest, majd vörös tengeri halat. Az ünnepi sütemény is különleges vörös rizsből készülne. — Sohasem jártam szép hazájában, csak az egyetemen foglalkoztam Japán történelmével, földrajzával, meglepődve hallok tanyás falvaikról. Miként jöttek létre? — A rendkívül munkaigényes rizstermesztés megkövetelte, hogy közvetlenül a termőföld mellett lakjon a gazda. összenéztünk Csatári Bálinttal, távolkeleti kollégája kecskeméti programjának szervezőjével. Nálunk is főként termelési igények bontakoztatták ki a tanyásodást! Nagyjából egyformán hatnak bizonyos gazdasági, társadalmi követelmények, törvényszerűségek a világ távoli pontjain. (De jó volna « „Azután kakaspörköltet hoztak...” HONISMERET — HELYTORTENET Bácsbokod régmúltja A Töttös család bérleménye « Shingo Minamizuka Néma forradalom című könyvének címlapja. erről véleményt cserélni a közben betoppanó, a Csendes-óceán partjáról érkező amerikai professzorral, de csak kölcsönös üdvözlésekre futja az idő. Nyíregyházán váiják. Éppen csak beköszönt a magyar pályatársakhoz.) Shingo Minamizuka szívesen beszél a tanyakérdésről: most főként ennek tanulmányozására utazott néhány hétre hazánkba. — Magam sem nagyon gondoltam 1972-ben, amikor Berend T. Iván irányításával hozzáfogtam a magyar, főként a tizenkilencedik századi gazdaságtörténet tanulmányozásához, hogy másfél évtized múltán az agrárszocialista mozgalmakról, a tanyákról tudósító könyvemhez gyűjtöm az ismereteket Elsősorban az agrártörténet érdekelt és a magyar faluval, a magyar mezőgazdasággal kapcsolatos társadalmi mozgalmak. Néhány hónapja jelent meg második könyvem, a Néma forradalom —Kovács Imre művétől kölcsönöztem a címet'— és máris elfogyott. Ötezer példányt vásároltak meg rövid idő alatt. A sikerhez nyilván az is hozzájárult, hogy a legnagyobb példány- számú japán napilap, az Asaki Shim- bun (egyik főszerkesztője a kecskeméti sajtóházat is meglátogatta egy évtizede, szerk.) is teijedelmes méltatást közölt a magyar falukutatók mozgalmát, a földkérdést, az 1945 utáni változásokat bemutató és elemző könyvről. — Bocsásson meg a tolakodó illetlenségért: miből fedezi az utazási költségeket? , — Ösztöndíjjal tölthettem el először hosszabb időt Budapesten. Most azonban nagyjából saját pénzemből utazom. Műszaki szakemberek, művéKONWESPOLC Bosznia és Hercegovina okkupációja 1878-ban „A Balkán: Európa lőporos hordója” — tartja a múltszázadbeli Balkán- háborúk idején született mondás. Am, hogy a kétségtelen történelmi és politikai igazságot hordozó szólás hátterében hány- és hányféle ok-okozati láncolat — etnikai és vallási széttagoltság, területi rendezetlenségek, nagyhatalmi érdekellentétek, nemzeti megosztottság és gyűlölködés és a többi — húzódtak meg, az alighanem kevéssé ismert közvéleményünk előtt. A kiváló hadtörténész, ßencze László könyve, a Bosznia és Hercegovina okkupációja 1878-ban nyugodtan nevezhető a kérdéskör alapművének. A szerző több .éves szívós kutatómunkával, a bécsi Kriegs- archívum korabeli dokumentumaira — tehát elsődleges forrásokra — támaszkodva tárta föl a Balkán-kérdés lényegét. S tette ezt egy olyan időszak „históriai keresztmetszeté”-nek elkészítésével, amely—mivel csomópontot képez az események láncolatában — mintegy kulcsa az egész problémakör megértésének. Azaz: lehetőséget nyújt . egyfelől az oszmán-törökök európai térhódításának kezdetéig, a középkorig visszanyúló történelmi eredők, másfelől a jelenig elindázó társadalmi, politikai, vallási, etnikai stb. neuralgiák megvilágítására. Könyve első fejezetében részletesen elemzi a kor nagyhatalmainak ,— Oroszországnak, Angliának, a német orientációjú Osztrák—Magyar Monarchiának — az Oszmán Birodalom gyengülésével párhuzamosan kialakuló — a nemzeti piac kereteit kinövő tőke szolgálatában álló — agresszív Balkánpolitikáját. Ugyancsak részletesen elemzi az 1875—-77-es törökellenes boszniai és hercegovinai felkelés által kirobbantott, az egész délkelet-európai térséget érintő s a kontinens valamenynyi, politikai súllyal bíró államát mozgósító válságot, azt, amelyet végül a berlini kongresszuson sikerült néhány évtizedig elodázni. Az európai hatalmak e külső rendezéssel azonban igazából csak késleltették, vagyis a saját érdekeiknek megfelelően korlátozták a Balkánon megindult átalakulási folyamatot, későbbi korszakra tolva át annak lezárását. Az Osztrák—Magyar Monarchia is e kongresszuson kapta meg — a szárazföld felől könnyen sebezhető dalmát partszakasz védelmére — Boszniát és Hercegovinát. Ám, hogy á bevonulás során az irreguláris erők — a mohamedán bosnyák, albán, török, s kisebb részben szerb és horvát gerillacsapatok — fölött aratott keserves, mindkét részről kegyetlenkedésekkel járó, a vallási és nemzeti gyűlölködés magvait hosszú időre elhintő győzelem mennyire viszonylagos értékű volt, azt az 1914-ben Szarajevóban eldördült néhány lövés nyomán kirobba■ nó világháború tragikusan bizonyította. A kötet második részében magának a hadjáratnak, a több szakaszban végrehajtott — a helyi lakosság felkeléseivel és azok leveréseivel tarkított — ok- kupációnak a részletes hadtörténeti leí- rása-elemzése kap helyet, melyhez a kor, a hely és az események hangulatát híven tükröző, kevéssé ismert illusztrációkat, térképeket, valamint az adatszerű tájékozódást megkönnyítő katonai táblázatokat csatolt a szerző. Az alapos, tény- és adatkezelésben ideologikus sallangoktól mentes történeti mu ily módon nemcsak a tárgyalt korszak es témakör kutatói számára lehet fontos, de közérthető, világos stílusa, okfejtése révén a szélesebb olvasóközönség figyelmébe ' is ajánlom. (Akadémiai Kiadó) R. Sz. E. « Bajai plakát a japán könyvben. (Straszer András felvételei) szék, tudósok külföldi utazásaik költségeivel csökkenthetik személyi adójukat. A kormányzat igy is támogatja a külföldi tapasztalatcseréket. Ennek is köszönhető, hogy gyorsan eljutnak hozzánk a legújabb ismeretek. — Járt-e már Kecskeméten, a Kiskunságban. Ha igen, észlelt-e fejlődést? — Nem először vagyok itt. Ellátogattam Bugacra, még a hetvenes években. A Naiv Múzeumban kiállítást rendeztek feleségem műveiből. Most kicsit aggódva figyeltem: mi maradt a tanyavilágból. Örömmel tapasztaltam, hogy hála az alapos és speciális gazdálkodásnak, gyarapodnak a tanyás községek, jól élnek az emberek. Meglepően sok fiatallal találkoztam. Közelebb kerültek a falvakhoz, a városokhoz. — Búcsúzhatok viszontlátásra köszönéssel? — Szeretném hosszabb ideig tanulmányozni a magyar népgazdaságban is számottevő tanyarendszert. Heltai Nándor Igen kevés a forrásértékű tanulmány a mai Bács-Kiskun megye korai középkori időszakáról. Ezért is fontosak azok a tanulmányok, amelyek időnként ennek az időszaknak a múltjával foglalkoznak. Bács-Kiskun megye egyik (ma is) jelentős települése Bácsbokod. Róla a közelebbi és távolabbi múltban több tanulmány is megjelent. A község középkori viszonyairól viszont még forrásértékű tanulmány nem látott napvilágot. Ezúttal néhány epizódot villantunk fel legrégibb múltjából. írásos emlékünk a községről 1340-ből való. Éz egy birtokviszályt megörökítő irat. Ilyen pereskedések a korai középkorban gyakoriak voltak. Egyrészt azért, mert a birtokos család egyenesági kihalásával többen is törekedtek a vagyon megszerzésére, másrészt pedig nem voltak ritkák az önkényes birtokszerzések sem. Ez utóbbiak idővel természetszerűen eljutottak a bíróságig. Ehhez hasonló peres iratban találkoztunk először Bácsbokod községgel. Igaz, akkor, a 14. század végén a település neve „Bököd” volt. A néhány jobbágycsalád és a «mai község teljes határa a czikádori (bátaszéki) szerzetesek, apátság tulajdonában volt. Az apátság II. Endre királytól kapta adományul. E korban gyakori volt, hogy a birtok tulajdonosa átengedte a földeket a bérlőknek, akik egy ideig nem fizettek bért, viszont igyekeztek betelepíteni minél több jobbágyot, hogy legyen, aki a földeket megműveli. Ez történt Bököd birtokaival is. Egy 1340. március 19-ei dátummal ellátott oklevél szerint a czikádori apátság művelésre bérbe adta e területet a monostori „Töttös mesternek”. Öt évig a bérlőnek nem kellett fizetni semmit, — „öt év elteltével azonban nagyböjt közepének nyolcadán évenként két bécsi márkát szolgáltasson pénztárába” — mármint az apátságéba. Sokszor öt éven keresztül elmaradt a bérleti díj befizetése. Úgyannyira, hogy amikor 1392-ben az apátság felszólította a családot a fizetésre, ők is „találtak” egy olyan okiratot, amely szerint Bököd birtokot nem bérlőként bírják, hanem az a tulajdonukban van. S ez már a peres ügyek területe. Mind a Töttös család, mind az apátság többször vett részt tárgyaláson. A birtokvita végül is az apátság győzelmével ért véget. Ebben az játszott döntő szerepet, hogy a kor jogszokása szerint a király által adományozott birtok elidegenítéséhez az adományozó egyetértése volt szükséges. Ezt az egyetértő iratot azonban a monostori Töttös család nem tudta bemutatni. Vissza kellett adni Bokodot a czikádori apátságnak. Azt kérték viszont, hogy a család befektetése valamelyest térüljön meg, s a visszaadott birtok kárpótlásáért „az apátság fizessen a családnak 100 márkát, agyjon egy mént és 12 ménesbeli lovat.” A szekszárdi konvent megítélte a család követelését és kötelezte az apátságot a pénz megfizetésére. Tulajdonképpen a dolgok elrendeződtek. De a peres felek nem nyugodtak meg. Az apátság 1395. január 13-án ismét feljelentést tett a Töttös család ellen. A beadvány szövege megvilágítja a dolgok lényegét. Eszerint: „Báthmonostori László 1394. november 30-ika körül Bököd birtokra ment s itteni jobbágyoktól — régi kiváltságaik ellenére — hatvan forintot kicsikart, sőt ezt karácsony táján még azzal tetézte, hogy embereivel négy bokodi házat teljesen szétszedett, s egyes részeiket saját jószágára, Mátyusházára vitette”. Újabb vizsgálatok és meghallgatások követték egymást. Sőt az illetékesek eskütevése is próbálta az igazság mérlegét saját ügyük irányába billenteni. Végül 1398-ban a peres felek — országos méltóságok tanácsára kiegyeztek. Ennek megfelelően a birtok maradt az apátság tulajdonában. A Töttös család az „elítélendő rablások” kártételeként 100 ezüstforint megfizetésére kötelezte magát. Az a néhány jobbágycsalád, amely a mai község területén élt, átmenetileg viszonylag biztonságosan művelhette jobbágytelkét, a majorsági birtokot. Molnár János HAGYOMANYNAPTAR AUGUSZTUS (Kisasszony hava) 1-jén Vasas Szent Péter: Az asz- szonyok előző este böjtöltek. Sokan egész héten nem jártak a szőlőbe, mert lehullanának a szemek. 5-én Havi Boldogasszony: Tilos az asszonyi munka — főleg a kenyérsütés. 10-én Lőrinc: A vargák védőszentje. Csík megyében a szénakaszálás kezdő napja. A kígyó bebújik odvába. Esős időből jó bortermést jósolnak. 15- én Nagyboldogasszony: Az asszonyok gyászba öltözve mentek a templomba mentát és más füveket szentelni. Takarítás, ágyneműszellőztetés. Kezdődik a tyúkültetés ideje. 16- án Rókus: A szilajon tartott gulya védőszentje. A dögvésztől óvja a házat és a jószágot. 20-án István: I. Szent István király emléknapja, később az új kenyér ünnepe is. 24-én Bertalan: Amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz az ősz. Az eső jó káposztatermést jósol. Vaj- köpülésre való nap — az ekkor kö- pült vajból jó a vetőzsákba tenni. A kígyók téli alvásra vonulnak. Megjegyzés: Hagyománynaptárunkat Bihari Anna—Pécs Éva: Képes magyar néprajz című kötetéből vettük át.) Én és a hivatal Bátortalanul léptem be a 118-as számmal jelölt irodahelyiségbe, aztán valami halk köszönésfélét morogtam magam elé, de még körülnézni sem volt időm, amikor egy bájos női hang szólt rám: — Jöjjön csak közelebb! Mivel állhatok szíves rendelkezésére? — kérdezte a hang tulajdonosa, és felemelte a telefont. • .—■ Kérem szépen, az a helyzet, hogy én tulajdonképpen... — Bocsánat! 1| Vágott közbe, és tárcsázni kezdett, majd kis idő múlva beleszólt a kagylóba: — Az előbb megszakadt a vonal. Csak azt akarom mondani, hogy képzeld, Pirikéin, pár napja leszakadt a redőny a nagymamáék szobájának az ablakán, és azóta majdnem teljes sötétben ott üldögél a két szerencsétlen öreg. Már körbetelefonáltam egy csomó kisiparost, szolgáltató szövetkezetét, gyorsszolgálatot, de ilyen piti munkát nem vállal el senki. Kiröhögik az embert. — Kérem szépen, az a helyzet, hogy én tulajdonképpen ... — Búcsúzom, drágám, mert sajnos megint itt van egy ügyfél! — mondta a kis hölgy a telefonba, és mérgesen letette a kagylót. — Szóval, az a helyzet, kezitcsó- kolom, hogy én nagyon szívesen megjavítom azt a leszakadt redőnyt! — Maga? Megcsinálja? Ember, magát az isten küldte! Maga az én megmentőm! — lelkesedett a kis hölgy, aztán hellyel kínált, • és hosszú beszélgetésbe kezdtünk. Nem akarom szaporítani a szót, a redőnyt még' aznap délután meg- reparáltam, sőt egy zárlatos villanykapcsolót is kicseréltem a nagymamáék szobájában. Másnap Zsuzsika — igy hívják a 118-as szobában dolgozó kis hölgyet — telefonált a munkahelyemre. Az osztályvezetője arra kért, hogy szaladjak föl a hivatalba, személyesen szeretne velem beszélni. — Van tíz perce? — kérdezte Lo- vicsák osztályvezető, s amikor intettem, hogy van, karonfogott, és lerohant velem a lépcsőn ... A hivatal előtt betuszkolt egy'fekete Ladába, majd kiadta a parancsot a gépkocsivezetőnek: — Csapjon a lovak közé, Lajoskám! Pár perc múlva a helyszínen vol- . tunk, Lovicsák osztályvezető kar- társ családi házában. — Tudja, a feleségem kórházban van — kezdte magyarázni Zsuzsika főnöke. — Azzal szeretném meglepni, hogy mire a jövő héten, kedden hazajön, lambéria díszítse az előszobát és a konyhát. Már minden anyagot megvettem. Azt szeretném, ha maga lenne a kivitelezője ennek a meglepetésnek. Nem számít, hogy mennyibe kerül. Az a lényeg, hogy kész legyen. Világos? A lambéria felrakása után Zsuzsika kollégájának a víkendtelkén vízfelnyomó szivattyút raktam be a frissen ásott kútba, aztán szuterén- lakásban tapétáztam, elromlott, csöpögő villanybojler helyére újat szereltem fel, épülő családi háznál két hétig betont kevertem, majd műszaki vizsgára készítettem elő egy lerobbant, öreg Trabantot. Mindezt természetesen Zsuzsika hivatali kolléganői, kollégái megbízásából. Jelenleg egy elromlott mosógépet próbálok újra működőképessé tenni. Ja, hogy mi van az ügyemmel? Annak már jó fél éve, hogy bátortalanul beléptem Zsuzsikához a 118- as számmal jelölt irodahelyiségbe, mert hivatalos kivonatot akartam kérni egy ténymegállapítási okmány záradékáról. Szóval, az ügyirat még akkor, fél évvel ezelőtt elindult a maga hivatali útján. Azóta is biztatnak. Állítólag már csak a hivatalvezető aláírása hiányzik az okiratról. Ez nem gond, mert a jövő héten éppen nála kezdek dolgozni. Falba építhető könyvállványsort szerelek fel neki a nappali szobában! Kiss György Mihály KÉPERNYŐ Magyarország, magyarok, hazaszeretet Szégyenlem magam, amikor az újságokban olvasom, a rádióból hallom, a televízióból „megtudom”, hogy—például Magyarország nyert vagy vesztett Ausztria, Anglia, ki tudja, ki ellen valamelyik sportarénában. A riporternek, a műsorközlőnek, a hallgatónak csak ennyit jelentene a haza? Tízegynéhány ügyes vagy kevésbé gyors, ruganyos fiatalembert, egy bármilyen szórakoztató, bármilyen kedves játékot? Nyilvánvaló, hogy a magyarokért, honfitársainkért szorítunk, izgulunk, de még a legnagyobb diadalok idején sem hihető: Magyarország győzött valamilyen számunkra sikeres sportágban. Az olimpiákon magam is meghatódva hallgatom nemzeti himnuszunkat, de most már alkalmi nemzetközi viadalokon is mind gyakrabban elhangzik a Himnusz. (Kecskeméten egyszer egy kutyaverseny győzteseinek tiszteletére is eljátszották...) Felejtették az illetékesek, hogy kapának kapa, ásónak ásó a neve? Ne keverjük a dolgokat. A szerkesztők (a magyar Bosnyák Miklós, az osztrák Alexander Tóth és Susanne Rathonyí) és Gyulai István jó ízlése, a rendezők (Born Ádám és Kurt Pongratz) mértéktartása megóvta a péntek esti Szomszédolást az ilyen hazafiúi túlzásoktól. A mi ízlésvilágunkkal feleselő, kicsit bugyuta forgatókönyv (Günter Talar munkája) miatt vált a műsor érdektelenné, helyenként unalmassá. Jó, jó, tudom, csak ürügynóta a keretjáték. Alkalom szép tájak, fülbemászó dallamok, hasznos ismeretek elővezetésére, tálalására. Ha a Szomszédolás szerencsére nem is ismer (ország)határokat, de a legfeljebb jókedvű baráti társaságban elfogadható vetélkedéssel túlontúl sok időt lefoglaltak a képernyőn. Számomra annyi haszna mindenesetre volt a Szomszédolásnak, hogy megtudtam: miért árválkodott fél napig a gyermeknap után Kecskemét főterén egy hatalmas mérleg. Aligha lengne ki mutatója, ha az ellaposodó, kiüresedő sorozat súlyát ezen próbálnánk megállapitani. □ □ □ Mi tagadás, a Belvedere című, kissé fésületlenül a képernyőre engedett műsor sem növelte hazafiúi öntudatomat. Fiaink, lányaink ezúttal sem remekeltek. Jó, jó, nem csináltak a díjkiosztásból olyan parádét, mint a táncdalfesztiválkor... Ilyen sete-suta díjátadást azonban életemben nem láttam. Legalább tették volna valamilyen mappába a — talán valamilyen írószerboltban vásárolt? 1 okleveleket. Bánki László szerkesztő és Koltai Beáta rendező miért hozta ilyen kínos helyzetekbe Antal Imrét és Poór Klárit? Miért szakíttatták meg újra és újra a műsort ilyen feszengős interjúkkal? Az osztrák—magyar televíziós együttműködés kevesebbet adott a vártnál. . □ □ □ A korszerű hazafiságdt vizsgálta néhány emlékezetes pillanattal szombaton délután az Olvasólámpa. (Vajon, akik hallották a francia műfordító választékos magyar kifejezéseit, miként vélekednek a képernyőről mind gyakrabban kedvetle- nítő hazai, a gondolkodás képességét vagy igényét megkérdőjelező nyelvi panelekről? Milyen magyar ember az, aki percenként megcsúfolja törvényeit?) Csak gratulálhatunk a „Mi a haza ma?” pályázat kiíróinak, résztvevőinek. Számomra azonban a hazáról mindennél többet mondott a honunkba visszalátogató közép-amerikaiakról készített riport, az egyik idős, külföldön élő honfitársunk arcán végiggördülő könnycsepp. Ilyenkor érzem: mit tehet a televízió. H. N,
