Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

1987. július 25. «s PETŐFI NÉPE « 3 SAVANYÚ KRUMPLIFŐZELÉK, „SOVÁNY” REGGELI gyermekétkeztetés ízlik- e az ebéd? Kiskunfélegyházán, Tiszakécskén és ^Kecskeméten Nyáron a felnőtt mellett a «yennek* és u ifjúsági kéz- étkeztetésben sincs .uborkaszezon. A szakácsok a tikkasz­tó hősékben helytállnak az ételfőző üstöknél. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN, a 413-<as számú köz­ponti konyha szeptembertől tanévzárásig háromezer­háromszáz, júliusban pedig ezerszáz étkezőt szol­gál ki. Nagy részük óvodás és iskolás, közülük ki­lencven a napközis tábor lakója. Csütörtökön gulyás­leves, túróstészta és meggy, azelőtt burgonyaleves és rakott karfiol volt ebédre. A gyerekek tízórait meg uzsonnát is kapnak — tájékoztatott Varga Im- réné konyhavezető-helyettes —, de gyümölcsből csupán egyfélét tudnak adni. Javítva a kínálatot, egy-egy napon 450 vajas po­gácsát sütnek, tejfölt és túrórudit vásárolnak, trap­pista sajt reszelékét vaj közé keverve, kenyérre kenve és zöldpaprikával máris kész az ízletes enni­való. Jó lenne, ha e változatosabb - nyári étkeztetés hasonló módon gyakrabban ismétlődne! Az óvodások és az iskolások kedvenc reggelije a tea zsíros kenyérrel, ezt azonban szeretnék fokoza­tosan táplálóbb tejtermékekkel felváltani A Med­ve kockasajttal azonban megjárták a kisebbek. Rá­ragadt a szájpadlásukra. A tejtermékkínálatot te­hát a jövőben célszerű lesz bővíteni. Halaszthatatlan a' konyhai dolgozók munkakörül­ményeinek javítása is. A főzőhelyiség alját a kun­szállása Alkotmány Tsz építőrészlege hét éve úgy készítette el, hogy a kifolyónyílásak magasabban vannak a padlószintnél. Emiatt a szakácsok seprű­vel terelik a vizet. TISZAKÉCSKÉN, a Móricz Zsigmond Gimnázi­um diákotthonában mintha már megkezdődött vol­na a tanév. Holott csupán nyári táborozóktól han­gos az épület. Számítógépes és más foglalkozásra érkezett szovjet fiatalok — száznyolcvanán — al­kothatnak véleményt hat hét alatt az itteni ellá­tásról Molnár Józsefné szakács és társai munkája nyomán. A diákotthon konyhájában ízletesen és változa­tosan főznek. Zöldbab-, zöldség-,. krumpli-, máj­gombóc- és meggylevest, húsos káposztát, rántott sertésszeletet, túrós buktát, rostos ivólevet, diós és sajtos tésztát tálaltak egyebek között a múlt héten a táborozó fiataloknak. Látogatásunkkor meglepe­tésre készültek. Kétszáz palacsintát sütöttek jutal­mul egy, az otthonban rendezett verseny győztesei­nek. FIATALOK nyári táborában jártunk Kecskemé­ten is. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában szabad idejük java részét sportolással töltő fiúkkal és lányokkal találkoztunk. Egyöntetű volt a véle­mény — Madár Imre táborvezető tanáré csakúgy, mint a gyerekeké —, hogy az étkeztetésen van mit javítani. Főként a reggelit kevesellték. Mint egyi­kük megjegyezte: „Egy kiflivel és egy pohár teá­val nem lehet úszni!” Azt nem állították, hogy a napi élelmet ide szál­lító Kiskunsági Vendéglátó Vállalat Akadémia ét­termével teljesen elégedetlenek lennének. Pontosan kapják a napszaknak megfelelő ételt, amelyet tisz­ta tányérokban és evőeszközökkel szolgálnak fel a tanulóknak. A gyerekek közül azonban néhányan megjegyzést tetteik. i A gyerekek véleményére is figyelniük kell a köz- étkeztetésben dolgozó vendéglátóknak. Képűnkön: ebédelnek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában^ (Straszer András felvétele) — Az én levesemben egy szem zöldborsó sem volt — így Tóth Tímea. — Az enyémben pár szemet találtam — hallot­tam Dóka Krisztinától. A gyerekek véleményére annál is inkább oda kell figyelni, mert saját szememmel láttam, hogy egyes tányérokba meg bővebben raktak ebből a zöldségféléből. Annak a felső tagozatos általános iskolásnak, aki egész nap fut vagy úszik, nagyobb a táplálékigénye, mintsem hogy ennyivel beérné. Erre a tálalók is jobban ügyelhetnének! Őket is kérdeztük, de szabadkoztak, hogy ők in­kább maradjanak ki a válaszadásból. Annyit azért megtudtunk tőlük: neheztelnek a gyerekekre, mert sokan aznap délelőtt is visszavitték a krumplifő­zeléket a tálalóba, mivel nem ízlett. Majsai Mária pedagógus szerint: — Nagyon sa­vanyú volt a főzelék! Az észrevételeket. továbbítottuk az Akadémia étterem vezetőjének, aki válaszában azt mondta: — Szeretnénk, ha a közétkeztetéssel elégedettek lennének a tanulók. Előfordult,, hogy valahová túl sűrű levest szállítottunk. Üzentek, hogy vigyünk hozzá több levet. Máskor meg itt.maradt néhány tál cseresznye. A következő napon küldtünk helyet­te egy tepsi süteményt. Most is azt kérem: szólja­nak az iskolákból és a nyári táborokból, amikor az étkeztetésben valami hiba van. K—I \Al»kO/Bl \ Szélvédő nélkül A pótkocsis traktor lépésben halad az ország­úton, s négycn-öten komótosan lapátolják róla a kőzúzalékot az aszfaltra. Mögötte összetorló­dik a kocsisor, a szembejövők pedig a kövek­kel beszórt szakaszra érve rémülten lassítanak. Kopog így is a felverődő anyag folyamatosan a karosszérián. Javítják ,gz utat. Méghozzá olyan módszerrel, melyet, azt hiszem, rajtunk kívül kevés or­szágban mernének alkalmazni. A technológiá­nak ugyanis szerves részét képezik maguk az autósok. Az ő feladatuk, hogy a kiszórt zúzalé­kot' fokozatosan beletapossák az aszfaltba. Ez a rendszer tehát leghatékonyabban csúcsforga­lomban működik, s persze az a jó, ha minél erősebben tűz a nap, megpuhítva a burkolatot. Az útépítőknek nem lehet okuk panaszra. Kánikulai meleg van, s kora délutáni csúcsfor­galom. Miközben a forróságtól szédelegve ara­szolunk, eszembe jut egy illetékes nyilatkozata, melyet a közelmúltban olvastam. Mint elmond­ta, ez a módszer a jelenlegi takarékosságra kész­tető világban a legjobb, legcélravezetőbb. Na­gyon szép érdes, egyenletes felület képződik az útpályán, s az élettartama is hosszabb. Egy pillanatig se vonom kétségbe a közúti szakember állításait. Biztos vagyok benne, hogy az úttest műszaki paramétered kiválóak lesz­nek. De velem együtt az összes erre haladó autósnak az jár most az eszében: milyen áron? Ki fizeti valójában a számlát? Néhány perc alatt már a harmadik bezúzott szélvédőjű gépkocsit hagyjuk el. Kárvallott tulajdonosaik az út szélén takarítják az üveg­cserepeket. Szembe is menetrendszerűen jönnek — már-már komikus — az üveg nélküli kocsik. .Meglepően sok közöttük a teherautó. Egy óra alatt — míg a kritikus húsz kilométert' meg­tesszük — tucatnyinál több szélvédő nélküli járművet számolok össze. Elérkeztünk a munkálatok centrumához, ahol ugyanezt a technológiát figyelmeztető táblák sorával, útlezárással, terítőberendezéssel alkal­mazzák. Míg a lámpa zöldre vált, jut idő az elmélkedésre. Ki is fizeti azt a 'bizonyos ré­vészt? Számoljunk csak: vegyünk óránként tíz, naponta száz összetört szélvédőt. Till nagy a szám? Vegyük csak a'felét: ütvenet. Az útja­vítás két hónapja alatt akkor is ezen az egyet- ' len útszakaszon háromezer szélvédőüveg megy tönkre. . Tudom: -a biztosítók fizetnek. De az ő pénzük sem az égből pottyaif. És adjuk ehhez azt az Időt, amit a-károsultak a javítással, utánajárás­sal töltenek.'. Mondjuk háromezerszer két óra: összesen 750 munkanap, egy ember kétévi tel­jes munkaideje. Az alvázakban, karosszériák­ban esett kárt meg se próbálom kiszámítani. A számok úgyis becslésen alapulnak, bizony- : 'talanok, könnyű cáfolni őket. Miközben egyre többen várakozunk a megye egyik legforgalma­sabb — nyugat—keleti irányú — útján, forga­tom tovább a gondolatot. Az idegenforgalmi szezon kellős közepén vagyunk: mit lát vajon egy külföldi autós? Azt, hogy egy állami válla­lat, melyet végső soron az adófizetők pénzén tartanak fenn, úgy végzi a feladatát, hogy köz­ben tudatosan rongálja az állampolgárok, s a többi állami cég, szövetkezet járműveit. Nézem az idegen szemével az útjavítást és nem értem. Mint ahogy azt sem, miért kell mindezt a nyár közepén csinálni, amikor sokféle gazdasági ér­dek diktálja: törekedjünk arra, hogy minél több turista látogasson hozzánk. Aki már járt korszerű autópályákon, tapasz­talhatta, hogy állandóan dolgoznak valahol az útjavítók. Minden autós tudja, hogy szükség van a tervszerű, folyamatos karbantartásra, s azt is: a forgalmat úgy terelik el, hogy alig kell lassítani. Nálunk egy útjavítás felér egy ostrom­állapottal. Minden autós ideges, és persze a szokásosnál többen fegyelmezetlenek. Amint lassan továbbindul a kocsisor, néhányan azon­nal kilőnek, és a sorban haladókat oldaliról kő­záporral megszórva igyekeznek előnyt szerezni. Az útjavítók lelkiismerete nyugodt lehet: a kárt, a bajt a fegyelmezetlen autósok okozzák önmaguknak. Hogy ebben a kőszórásos techno­lógiának is része van? Ja kérem, valamit vala­miért. Mi megspórolunk így a népgazdaságnak sok millió forintot. Már rég túljutottunk a kritikus szakaszon, de még mindig ugyanaz a kérdés jár az eszemben: valóban ez a takarékos megoldás? Amikor a -tényleges költségeket másokkal fizettetjük meg pénzben, időben, az idegek kopásában? S a ta­karékos technológia bűvöletében elfeledkezünk róla, hogy a munkálatok időzítését, szervezését Igazítsuk a forgalom lüktetéséhez, s ne megfor­dítva. Az én kimutatásom szerint az igy meg­takarított összegnél sokkal nagyobb a kár, ami a másik oldalon, igaz, megfoghatatlanul kelet­kezük. De hibázta thatók-e mindezért az útjavitók? Hiszen csak azt csinálják, ami hosszú időn át széles körű gyakorlatnak számított. Toljuk át a ránk eső terhek egy részét, lehetőleg úgy, hogy ne vegyék észre, a másik vállára. Boldo­guljon az, ahogy tud. Szélvédő nélkül. Mi meg­tettük, ami' tőlünk elvárható. Hosszú, forró nap volt a mai, fáradságos az utazás. Éjszaka, álmomban egy pótkocsiról szó­rom, egyre csak szórom a követ mások elé, a forgalmas országúira.-Lovas Dániel (A szerk, megjegyzése: Június 27-ei lapszá­munkban Csak ekkora sebességgel, mert... cimmel már irtunk a szóban forgó gondokról. Ott az illetékesek foglaltak állást, mely szerint a takarékos útépítési technológia sebességkor­látozást követel. A fenti Írásban munkatársunk az autós szemszögéből nyilvánított véleményt.) A mester legény vándorútra kelt... Már a sötét középkoriban is világosan lát­ták, hogy hogy csak úgy lehet valóban mes­ter a mester, ha hazai tanulmányait — céh­beli .tapasztalatait, szakismereteit — kiegé­szítheti külhoniakkal. Fogta hát a vándor-bo­tot, s nekivágott a világnak. Az idegen or­szágokban természetesein olyan műhelyeket keresett fel elsősorban, amelyeken tanult szakmájának cégére virított. De a vándorlás óhatatlan velejárója vált a nyelvtanulás, il­letve más népek szokásainak, kultúrájának, dolgos mindennapjainak megismerése is. Azaz a visszatérő legény nemcsak szakmai­lag, de megannyi más tekintetben is tapasz­taltabb, jártasabb lett, s mert már’ abban az időben sem tartózkodott attól az ember, hogy a hazai viszonyokat összehasonlítsa a külföl­diekkel; viszonyított, mérlegelt, a különbsé­geken és a hasonlóságokon rágódott, vagyis gondolkodott. És ezt végső soron — évszá­zadok ide vagy oda — holmi haszontalan időtöltésnek titulálni nem éppen bölcs do-, log... ' Miért hozakodom most elő mindezzel? Nos, azért, mert olvasitam a Tanácsok Köz­lönyének idei 7. számát, mely teljes terjede­lemben — mintegy 70 oldalon — az Orszá­gos Ösztöndíj Tanács tájékoztatóját közöl­te, részletesen ismertetve, hogy a nem szo­cialista országokban milyen ösztöndíjakat pályázhatnak meg az érdeklődők az 1988/89- es esztendőre. Pontosan megfogalmazta ez a kiadvány az ösztöndíjak, tanulmányutak fajtáit, céljait, a pályázókkal szemben tá­masztott általános és konkrét követelménye­ket, a pályázat módját és így tovább. Az USA-tól Japánig,' a skandináv országoktól Indiáig, ha jól számoltam összesen 26 or­szágban kínálnak lehetőséget arra körülbe­lül félezernyi magyar diplomásnak, hogy szakmai információkat szerezzen, külföldi tu­dósokkal, művészekkel, intézményekkel te­remtsen kapcsolatokat. A feltételek között persze, szinte kivétel nélkül szerepelt az egyetemi végzettség — az adott szakterüle­ten való alapos felkészültség —, illetve va­lamilyen idegen nyelv megfelelő szintű is­merete. A kiírás szerimt, a pályázat beküldé­si határideje ez év június 20. volt, s akikét elfogadták, elfogadják, azok a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés, a termelés konkrét területeivel (is!) megismerkedhetnek külföldi tartózkodásuk során. Ennek időtar­tama országonként és témánként változó, egy héttől egy évig terjedhet. Megtudtam, hogy a megyei tanácsnál léte­zik kimutatás arról, hogy Bács-Kiskunból hányán pályázták meg a több mint félezer­nyi lehetőség valamelyikét. A válasz mell­bevágó: ketten. Az egyik egy bajai angol sza­kos tanárnő, akinek már el is. fogadták a je­lentkezését. A másik kalocsai, francia szakos pedagógus: Az ő pályázatáról még nem dön­töttek. Ez valóban mellbevágó, hiszen a kínálat között szerepel valamennyi tudományág és szinte ’ valamennyi művészet is. A megyében mégis csak ketten reagálták az Országos Ösz­töndíj Tanács pályázataira. A különböző in­tézmények, vállalatok elfelejtették felhívni erre az illetékes szakembereik figyelmét? Talán nem is szívesen támogatják, ha vala­ki hetekig, hónapokig külföldre távozik, mondván: dolgozzon inkább. Csakhogy dol­gozni sokféleképpen lehet, s a korszerű, ha­tékony, minőségi termelés, létkérdéssé vált. Márpedig ehhez jól felkészült, gazdag ta­pasztalattal, a legkorszerűbb ismeretekkel rendelkező szakemberek is kellenek, nemcsak elhatározás. S állítólag például Japánban, Angliában , az USA-ban vagy az NSZK-ban nem is olyan csapnivaló a technikák, techno­lógiák, művészetek egy része, hogy a kecske­méti, bajai, kiskunfélegyházi, vagy mondjuk a halasi szakember feleslegesnek tekintse az ezekkel való ismerkedést. Persze meglehet, sokakat az riasztott el a pályázat beadásától, hogy kikötés valami­lyen idegen nyelv ismerete is. Ennyire rosz- szul állnánk' még ma is ezen a téren? — Nem hiszem (bár bizonyos, hogy még di­csekvésre nincs okunk), mert a nyelvtanfo­lyamok évről évre egyre népszerűbbek, nem- 'csak Kecskeméten, a megye valamennyi vá­rosában. A családtól való távoliét riasztó? Vagy egyszerűen általános méreteket öltött az am­bícióhiány? Nincs az emberekben tudásvágy? Vagy rosszak a tapasztalatok az ilyen pá­lyázatokról? — Kérdések sokaságát veti fel a tény: az ország legnagyobb területű me­gyéjéből mindössze kelten szeretnének kül­földi tapasztalatokat, alaposabb szakismere­tet szerezni. Vagy szeretni mindenki szeret­ne, csak... Nos, éppen' ez az: rm írható — ■okként vagy okokként — valójában a csak után? Én csak annyit tudok, hogy hajdanán, a sötétnek mondott középkorban, egy magára, szakmájára valamit adó mesterlegény fogta a vándorbotot, s ha esett, ha fújt, nekivágott a nagy útnak, csak, úgy, gyalogosan. Ma, a földi, vizi és légi szupermasinák korában gyorsan eljuthat az ember a világ másik vé­gére is. Ám az országok közötti távolságok nem csak méterekkel mérhetők. Semmi nem indokolja, hogy ne feltételezzem: a mester- legények ezt is tudták, amikor el,indultak ... A gyógyulás útján A napokban már tudósítottunk az április 14-én bekövetkezett gyermekbaleset sérültjeinek ál­lapotáról. Akkor részletesen ír­tunk. Plattner A marilla felépü­léséről. Ez alkalommal Válik Mi- hálynét keresltük fel, aki talán a legtöbbet vesztette a baleset so­rán: kétéves kisfiát, Válik Mi­sákét. A család szépen berendezett otthonából hiányzik minden, ásni a gyerekre emlékeztetne. Mire a feleséget hazaengedték a kór­házból — a baleset során ő is súlyosan megsérült — a férj a kiságy helyére egy kétszemélyes iheverőt állított, a Misiké által elszakított tapétacsíkot ugyan­olyan újjal pótolta, a tükörről pedig gondosan letörölte a kis­fiú ujjlenyomatait. Sehol egy ottfelejteti játék, gyerekholmi. A Misikéről készült töméntelen fényképet is a szekrény mélyére dugták — egyelőre nincs bátor­ságuk újra elővenni. Túlságosan friss és mély még a seb. Ám Válik Mihályné márgyó- gyutóban van. Akkor életveszé­lyes sérülésekkel szállították a kórházba, s csak a gyors sebészi 'beavatkozás mentette meg az életét. Komoly műtéteken esett át, az első hónapban még felül­ni is nehezére esett. Mikor má­jus 12-én hazaengedték, még mankó segítségével járt. Jelen­leg egy bot segíti járás közben a huszonéves fiatalasszonyt. A Hollós József kórház traumato­lógiai osztályának orvosai azzal biztatják: hamarosan ezt is el­hagyhatja. A baleset után sokat segítettek a barátok, ismerősök — és főleg a rokonok. A kórházból való ki­kerülés után a fiatalasszony mel­lett mindig volt valaki: először a férje, azután az édesanyja, anyósa, a két keresztmama, az unokatestvérek. Bajban ismerni meg az igaz barátot — tartja a közmondás... Mikor a házaspárt terveikről kérdezzük, nem beszélnek nagy utazásokról, sók pénzről, dísze­sen berendezett .kertes házról — gyereket akarnak. A városban elterjedt híresztelésekkel, és a már említett újságcikk híradásá­val ellentétben a fiatalasszony a baleset idején nem várt gyere­ket. Most azonban akarnak, azonnal, mihelyt ezt a feleség egészségi állapota megengedi. Talán ez tompítja majd a Misi­ké elvesztése miatt érzett fájdal­mat, ebben reménykednek. Azt azonban tudni kell, nem ők az egyedüli vesztesek, esnem a kisfiú az egyetlen áldozat. Számtalan tragédia történik az utakon. S a legtöbb az emberi felelőtlenség, figyelmetlenség miatt... Tóth Margit Jönnek a Lada Szamarak és a Marutik A Mogünt Külkereskedelmi Vál­lalát újabb 7300, különböző típusú szovjet gépkocsi behozataláról írt alá szerződést partnerével, az Av- toexporttal. Ily módon az idén egyedül Ladákból 41500 érkezik hazánkba, ami hat év óta a leg­nagyobb tétel. Az idei szállít­mányban 3310 'Lada Szamara típus is szerepel. A Mogürt idei gépkocsiimport­ja 20 százalékkal meghaladja a tavalyi szintet, a behozatal 145 ezer autó. A hagyományos csa­tornákon kívül 5 ezer Polski Fiat 126-os kiskocsit szereztek be ter­ven felül, mégpedig egy kínai cég közreműködésével, háromoldalú, magyar—lengyel—kínai elszámo­lás keretében. Hasonló módom si­került vásártűni 3500 Skoda gép­kocsit is. Az indiai Maruti céggel a vállalat már korábban hosszú távra szóló kooperációs megálla­podást kötött, ennek értelmében magyar műszerfalakért cserébe az őszi hónapokban megérkezik az első 500 Maruti kocsi hazánkba. A Mogürtnél az idei gépkocsi- importtal kapcsolatban azt is el­mondták, hogy több nagy szállító­juk nem tartotta be szerződésben vállalt szállítási ütemezését. HOSSZÚHEGYEN MÁR BEVÁLT Számítógépes programok az állami gazdaságok állattelepein A szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó állami gazdaságok­nak csaknem a felében már van számítógép. Az idén újabb ti­zenkét gazdaság vásárol ilyen berendezést. Az Állami Gazda­ságok Országos Egyesülése szarvasmarha-tenyésztési szak­bizottságának értékelése Szerint a gépeket főleg a tejtermelő te-, heraészetekben használják. Hús- marhatelepen még csak alig né­hány üzem alkalmaz számítógé­pet, mivel ebben az ágazatban nehezebben térül meg a ráfordí­tás. Az állami gazdasági tehenésze­tekben először az állatok úgyne­vezett teny észért ékének megha­tározására vezettek be számító- gépes genetikai értékelő rend­szert, amelyet sikerrel alkalmaz például a mezőfalvi, sárvári, de- v.ecseni, dél-somogyi, pécsi és a hosszúhegyü gazdaság. A -mate­matikai programok újabban egy­re inkább segítik a tartással, a takarmányozással, a .gazdasági adatok nyilvántartásával és ér­tékelésével összefüggő elemző munkát. Több helyen — így pél­dául a Gödöllői Tangazdaságban — számítógép adagolja az ab­rakot a teheneknek. A módszer lényege, hogy a gép a kifejt tej mennyiségétől függően „utalvá­nyozza” a napi abrakot az álla­toknak. A számítógép azonban ennél többre képes; rögzíti az állatok súlyát, a kifejt tej meny- nyiségét és annak hőmérsékletét. Az utóbbi azért fontos, mert a testhőmérsékletből a gondozók következtetni tudnak a tehenek egészségi állapotának .változásá­ra. A gazdaságokban jelenleg fél­száznál több számitógépes prog­ramot használnák, ezek nagy ré­szét a helyi szakemberek dolgoz­zák ki. Egyre több agrármérnök tanulja meg ugyanis az egyete­meken, főiskolákon a számítógé­pes programok készítését és al­kalmazását A nagyüzemekben jól beváltak azok a központi programok is, amelyeket egye­bek közt az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ, a MÜSZI, a Boscoop, az Agro- komplex és a MÉM Műszaki In­tézet kínál megvételre. Az üze­mek az idén újabb 40—45 prog­ramot vásárolnak meg. Az állattelepek számítógépei­re és a programokra fordított ki­adások 3—4 év alatt megtérül­nek. Kimutatták azt is, hogy ahol számítógép segíti a tenyésztést, szaporítást, ott viszonylag rövid idő alatt az állomány genetikai értéke is növekszik. (MTI!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom