Petőfi Népe, 1987. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-15 / 165. szám
4. • PETŐFI NÉPE • 1987. július 15. FELÚJÍTOTT NAPKÖZIS TÁBOR FEHÉRTÓN 9 Az ügyeletes raj tagjai külön műsorral kedveskednek a táborozóknak. Képünkön a Mézga család apraja-nagyja. 9 Készül a flakonbáb. Háromszáz helyett hatszázan is férnének 9 Díszítés közben a 4-es raj. A sátrak ízléses és tiszta környékével pontot lehet szerezni, ami fontos része a rajok közötti versenynek. A fehértói napközis tábor puszta említésére is fanyalogva húzták el szájukat az elmúlt években a szülők, s be kell vallani, hogy okkal. A körülmények csakugyan nem voltak túl kedvezőek: por és szemét lepte a környéket, az esőbeálló, az ebédlő és a többi is roskadozott. Egyetlen előnye a tábor- nák az erdei levegő volt, s hogy az iskolásokra féltő pedagógusszemek ügyeltek. Azzal, hogy a felújítással nem késlekedhetnek sokáig, a tábort működtető Kecskeméti Városi Tanács művelődés- ügyi osztálya is tisztában volt. Anyagi fedezet híján a tavalyi táborzárás után elkezdtek kilincselni. Eredménnyel. Az erdőfelügyelőség 350 ezer forintot ajánlott fel, a városi tanács költségvetéséből 600 ezer jutott, ehhez hozzájött még a tábor 250 ezer forintos karbantartási kerete. Vas Tibor építész társadalmi munkában készítette a terveket, különböző vállalatok, társadalmi szervek pedig ingyenes segítségei ajánlottak fel. Az erdőfelügyelőség Kunsági szocialista brigádja védnökséget vállalt a tábor felett. Az összefogás ez esetben is meghozta eredményét, így ez év július elsején már szélesre tárt kapuk fogadták a napköziseket. Kéthetes turnusokban érkeznek az 1 —3. osztályos tanulók valamennyi kecskeméti iskolából, alkalmanként háromszázan, pedig kétszer ennyien is ■ ' fémének. A hét rajra tizennégy pedagógus, tíz főiskolás jut. Hat autóbusz gyűjti össze az iskolák elől a kicsiket minden reggel. Ahhoz pedig, hogy a nap egyetlen perce se teljen eseménytelenül, a pedagógusokon kívül többen is hozzájárulnak. Kedden és pénteken délelőtt Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat vetít a gyerekeknek, az MHSZ lövészettel és modellezőbemutatóval kedveskedik, a Petőfi Nyomda papírokat ad, Leskowsky Albert hangszereket mutat be, Tar Péter a nádsíp készítésének rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket, más iparművészek a gyöngyfűzés, szövés, fonás technikájával ismertetik meg a kisdiákokat, az Erdei Ferenc Művelődési Központ munkatársai pedig sárkányt, bábot készítenek a tanulókkal, s bemutatják vásári bábjátékukat. A felújitott négy foglalkoztató helyet ad a bő programkínálathoz. Itt semmi sem kötelező, akinek homokozni, hintázni, tollasozni van kedve, annak rendelkezésre áll a játékkölcsönző, a töb9 Az erdei levegőn jól esik a tízórai. biek pedig számos rendezvény közül választhatják ki a számukra legkedvesebbet. Az ötletekből kifogyhatatlan főiskolás tanár nénik és bácsik aszfaltrajzversenyt, rókavadászatot, bábkészítést, kötélhúzást, számháborút, mesefoglalkozást, daltanulást, labdarúgó- és kosárlabda-bajnokságot rendeznek számukra. Náluk még a „szolgálat” is örömteli. Az ügyeletet naponta más-más raj látja el. Közülük kerül ki a négy kapuügyeletes, ők gondoskodnak a színes programok egy részéről, értékelik a végzett munkát. A nap zászlófelvonással kezdődik. Nagy büszkeség, ha valakinek a teljesítményét itt emelik ki, az egész tábor előtt. A kánikulában a délutáni órák legkedveltebb programja a tusolás. * Tennivaló azért maradt még a következő évre is: az esőbeálló, a moziépület, valamint az ebédlő berendezése ugyancsak felújításra szorul, s ehhez további egymillió forintra lesz szükség. Hogy sikerül-e előteremteni ezt az összeget, arra még a városi tanácson sem tudnak választ adni. Addig azonban, míg néhány vállalat és intézmény kész segítséget nyújtani, bíznak az eredményben. Tóth Tímea A múlt emlékei Berkenye valaha Nógrád várához tartozott, ma a Nógrádi Községi Közös Tanács irányítása alatt éli napjait a faluközösség. Nógrád község — Nógrád megye, névadója — a vármegye központja volt az Árpád-korban. A falu feletti hegyen, az öregtorony egyik sarká- nak háromemeletnyi romja hirdeti a hajdanvolt dicsőséget. Berkenyén talán legszebb példája a szülőfaluhoz való kötődésnek az a helytörténeti gyűj- £ _. r.cny. amely Szegner Jánosék portáján váija a betérőket. A szobafestő vő, Schmidt József ötlete volt, hogy a megüresedett nagyszülői házrészbe mentsék régvolt idők tárgyait. Berkenye német nemzetiségi község — társa Nógrád megyében Szendehely —, s e tenyérnyi múlt őrzésével is arra a kérdésre próbál választ adni, kik voltak, honnan is jöttek egykoron az ősök? HONISMERET — HELYTÖRTÉNET EGY MÁSIK VESZPRÉMI TALÁLKOZÓ • • Önkéntes A XVII. Veszprémi Tévétalálkozóval egyidőben szerény körülmények között rendezték meg a néphagyományok gyűjtőienk kétévente ismétlődő seregszemléjét. A négynapos rendezvényen az ország kiváló gyűjtői, szakkörvezetői találkoztak az érdekelt tudományágak szakembereivel, a gyűjtőmozgalmat segítő közművelődési és társadalmi szervek képviselőivel, a Csehszlovákiából, a Jugoszláviából, a Kárpátaljáról és az Ausztriából érkezett magyar kutatókkal. A résztvevőket Navracsics Antal, a Veszprém Megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte. Részletes tájékoztatót adott a megye múltjáról, jelenéről, a Bakony és a Balaton-felvidék népi kultúrájáról, a téma kutatásának eredményeiről, majd dr. Benk'ó Loránd, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke köszöntötte a gyűjtőket és a szakembereket. Dr. Tóth Béla, a Művelődési Minisztérium helyettes főosztályvezetője nyitotta meg a seregszemlét. Hangsúlyozta az önkéntes kutatók szerepének fontosságát. A munkaülések a mozgalom időszerű kérdéseivel foglalkoztak. Dr. Szabó László szolnoki múzeumigazgató A társadalomnéprajzi kutatások és az önkéntes gyűjtőmozgalom, dr. Soltész Katalin, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa A magyar személynevek kutatásának kérdései, dr. Balassa Iván A határainkon kívüli magyar néprajzi kutatások címmel tartott előadást. Dr. Morvay Péter pedig a mai társadalmi foldrajzinév-gyűjtés történeti előzményeit ismertette. Bernné dr. Schneider Mária az 1786—1810 közötti zamárdi anyakönyvekről beszélt. A csallóközi Angyal Béla A gutaiak állattartása á XVIII—XIX. században című előadását is élénk érdeklődés kísérte. A nyelvjárások, szövegfolklór elnevezésű munkaülésen a következő referátumok hangzottak el: Tóth Imre (Dunakeszi): Ipolymenti palóc tájszótár, Jankus Gyula (Kéménd): Földrajzinév- gyüjtés az Alsó-Garam mentén, dr. Varga Mária (Hatvan): Ragadványnevek gyűjtése egy gimnáziumi szakkörben. A szokások és életformák változásai is szóba kerültek. Egymás mellett szerepeltek a határainkon inneni és túli gyűjtők beszámolói. Faragó Jánosné jászárokszállási temetési szokásokról, Jókai Mária zoboraljai népszokásokról, Kovács Károly a poroszlói népszokások változásairól, Sófalviné Tamás Márta a szentgáli tanyavilág kialakulásáról és pusztulásáról számolt be a hallgatóságnak. A gyermeknéprajz — diákgyűjtők témakörben Tóth Zoltánná a kisgyermekkor hagyományairól, Németh Judit a lébényi jelesnapi szokásokról, dr. Borai Ernő pedig általános iskolásokkal végzett néprajzi gyűjtéséről osztotta meg tapasztalatait, ismereteit. Nagy tetszést aratott a hajósi Harmath La- josné felvidéki népi gyermekjátékokat ismertető előadása. Az utolsó napon Mohay Tamás muzeológus és dr. Székely András Bertalan foglalta össze a találkozó és az elmúlt időszak tapasztalatait s kijelölték az időszerű feladatokat. Színessé tette a programot a múzeumbaráti találkozó, a Veszprém táncegyüttes szereplése és a Balaton-felvidéki kirándulás. Bács-Kiskun megyét hét önkéntes gyűjtő és tudományos kutató képviselte a találkozón. Fehér Zoltán Hogyan verték ki a török helyőrséget a kecskeméti csizmadiák? Még a török uralom elején, 1535-ben történt, hogy egy verőfényes szép nap délutánján a város főutcáján peckesen sétálgatott Kecskemét török helyőrségének nagyhatalmú főparancsnoka. Rajta diszkaftán, s bő bugyogója aranysújtásán táncot járt az odatévedt napsugár. Magabiztosan lépkedett, a hitetlen gyaurok nem számítottak neki, gőgösen átnézett fejük felett. Amint így feltartott orral sétálgatott, egy csizmadia céhmester cégére és cégtáblája tűnt a szemébe. Az üzlet ajtaja fölött gyönyörű, remekbe készült csizmapár lógott. Megtetszett legott a főmuftinak és gondolkodás nélkül belépett a csizmadiaműhelybe; kérte a mestertől a kiakasztott pár csizmát. A mester azt nem akarta odaadni és kézzel-lábbal magyarázott, hogy pár nap múlva készít ő annál sokkal szebbet—méretre. Dúlt, fúlt a török mérgében, de végül mégis belement az ajánlatba és leült, hogy a mester mértéket vehessen a lábáról. Azonban mert mérges'volt a Csizmadiára, mert az nem teljesítette rögtön az akaratát, egy alkalmas pillanatban, mikor a mester neki háttal, lehajolva volt—a méret vétele miatt —, hatalmasat rúgott annak hátsófelébe. A jó testesférfi bizony hasra vágódott, és úgy beverte az orrát, hogy az vérezni kezdett. Ekkor úgy jó magyarosan elkáromkod- ta magát, amit a segédek meghallván, a másik helyiségből berohantak és azt látták, hogy mesterük véres arccal tápászkodikfel aföldről. Kérdezték, mi történt, és mikor a csizmadia elmondta az esetet, a segédek, inasok feldühödtek és nekiestek a töröknek, ütötték agyba-főbe. Az esetnek Kecskeméten azonnal híre szaladt, jöttek a céhbeli legények sámfával, lábszíjjal, árral, dikiccsel fölfegyverkezve, és olyan csetepaté robbant ki, hogy a csizmadialegények ekkor az egész török helyőrséget kiverték a városból. Fényes napja volt ez Kecskemétnek és a csizmadiacéhnek. (A fenti história az 1911-es földrengés után került elő a kecskeméti református templom tornyán lévő rézgömbből, annak renoválása közben. Ebben az időben Lakos László Kecskeméten volt csizmadiainas és így jegyezte fel a történetet.) Matics Pál KÉPERNYŐ Baja az Ablakban Bajára nyílt pénteken kora este az Ablak. Aligha felelt volna meg a közéleti szolgáltató műsor követelményeinek egy idegenforgalmi jellegű városismertetés. A vízparti város szép táji környezete azonban csak hangulati elemként szerepelt a riportműsorban. A rácsodálkozásoktól mentes összeállítás többnyire az Ablak megszokott hagyományait követte, csak éppen a Szabadság tér helyett a Béke téren helyezkedett el a stáb. Kiderült, hogy a bajai tanács is nagy gondokkal küszködik. A víz — például — nemcsak a megélhetés egyik forrása, a felüdülés és a társasélet fóruma, hanem olykor nemszeretem bajkeverő is. Hiba volna természetesen a Vizet elmarasztalni, mert a fizikai törvényszerűségeknek megfelelően utat keres magának akkor is, ha netán házakat építettek természetes áramlási irányába. A körülmények felületes ismeretében óvakodom az állás- foglalástól. De az elhangzott nyilatkozatokból magam is úgy érzem, hogy ebben az ügyben a tanács illetékesei nem jártak el körültekintően. Ez volna a kisebb baj. Mintha szemléletbeli ficamok is nehezítenék a közhasznú döntések kialakítását. Vagyis a drága pénzen építkező polgár joggal elvárhatja, hogy engedéllyel vásárolt telkén kockázat nélkül teremthessen otthont. Még néhány éve is megkövezést követelt volna a lokálpatrióta túlbuzgóság, ha valaki ország-világ előtt ilyen nemszeretem ügyeket is kitereget. Éppen a Baján is, e riportműsorban is megmutatkozó nyíltság jelzi az örvendetes szemléletváltozást. A város első számú népszerűsítője, Rapcsányi László sem csatlakozott azokhoz, akik a néhány évtizeddel ezelőtti egy helyben topo- gásért kizárólag a külső körülményeket tették felelőssé. Ő tudja a legjobban, hogy időnként a kezdeményezőkészség, az igényesség is hiányzott a helyiekből. A megváltozott, a módosult körülményekhez alkalmazkodó várospolitikát rokonszenvesen képviselte dr. Kincses Ferenc tanácselnök. Aligha bánta meg valaki a tévénézők közül, hogy egy órán át Baján nézgelődött a Magyar Televízió jó helyen kinyitott Ablakán. A műsort Papp Endre szerkesztette, műsorvezető Feledy Péter volt. (Vajon a Rádió és Televízióújság miért hallgatta el, hogy Bajára hívja pénteken nézőit az Ablak? A műsor második, a kettes csatornán sugárzott rövidebb, óbudai — egyébként kitűnő — műsorának témájáról, helyszínéről tájékoztatták a hetilap olvasóit...) DÓD Örömmel nyugtázzuk: az elmúlt években újra fölfedezte televíziónk a világirodalmi rangú orosz és szovjet irodalmat. Csak igazán jó földolgozásokkal szerezhető vissza azonban a korábban elvtelenül földicsért, gyatra művekkel lejáratott bizalom. Nemrégiben Csehov-karcola- tokból készített kis remekléseknek tapsolhattunk volna, ha családi környezetben is szokásos volna az ilyen tetszésnyilvánítás. Az orosz és szovjet klasszikusok népszerűsítésében nagyérdemű Havas Péter a legutóbbi pénteken egy Bulgakov művet adaptált képernyőre. A Puskin utolsó napjai fölülmúlta a szokványos kínálatot, de elmaradt a dráma színvonalától. Több okból. Egyet említek. A nagy író sorsáról tudta, részvétele nélkül döntenek szalonokban, társaságokban. Olyan emberek formálnak elmarasztaló és felületes ítéletet róla, akik pillanatnyi helyzetük okán és jogán az adott helyzet változatlan fenntartásában érdekeltek. Mint azt egy tanulmányban (Puskin utolsó évei utolsó napjai tükrében, H. Gy.) olvastam, a dráma 39 szereplője közül 18 bizonyíthatóan ellenségesen viselkedett Puskinnal szemben, aki — mivel valóságosan nem szerepelt a darabban — nem védhette meg magát a szóbeszédektől, a félreértésektől, nem győzhetett meg senkit igazáról. Veszített a dráma feszültségéből azzal, hogy a költőt Havas Péter beleírta, beleszőtte valóságosan is a tévéjátékba. A hús-vér szerepeknek és a jó színészvezetésnek is köszönhető, hogy ezúttal is olyan remek alakítások gazdagították a produkciót, mint Gera Sándor besúgója, Bánsági Ildikó Puskinája. Heltai Nándor I fi
