Petőfi Népe, 1987. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-18 / 142. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. június 18. Jó-e, ha verseng a diák? Régen az iskola — még a mostani ötven-hatvan évesek gyerekkorában is — meglehetősen elzárkózott a kívülállók kíváncsi pillantásai elől, csak a legközvetlenebbül érdekeltek tekinthettek be igazán a nevelőmunka, a tanítás belső folyamataiba. (Legfeljebb az év végi vizsga volt nyilvános az elemi iskolákban.) Az persze azért mindenki előtt világos volt, aki csak szemernyit is érdeklődött az iskolai élet iránt, elsősorban saját emlékeiből vagy gyermekei elbeszélései alapján, hogy minden osztályban, minden évfolyamon komoly verseny folyik a tanulók között a helyezésekért, a tanulásban nyújtott teljesítmények szerint. E sorok írójának is vannak idevágó emlékei; a falusi elemi iskolából éppúgy, mint a szigorú szerzetesi gimnáziumból. Mindig tudtuk, hogy közülünk ki az osztályelső, kik szoronganak a nyomában, no és kik a sereghajtók, akiket a tanító úr rendszerint a szamárpadba, azaz a tanterem leghátsó padjába ültet. Felnőtt és tanuló egyaránt tudomásul vette hajdanán, hogy az iskolákban — nevezzük nevén — szellemi küzdelem folyik, és ha valaki nem igyekszik a tanulásban, akkor bizony lemarad, aminek majd az életben, az érvényesülésben látja kárát. Nagyon messzire nyúlnak vissza a tanulók közti versengés hagyományai. A középkori iskolában alakult ki az a szokás, hogy a tanító a legjobb tanulókat közvetlenül maga elé ültette, mögöttük helyezkedtek el az átlagos teljesítményt nyújtó növendékek s legvégül a lusták, a hanyagok. A kirívóan gyatra teljesítményt felmutató gyerek fejére maszkot húztak, egy zsákdarabból formált szamárfejet, s úgy küldték hátra, az utolsó padba. Innen az iskola nyelvében a máig élő kifejezés: szamárpad. Hallatlanul fontosnak tartotta a korabeli pedagógia, hogy a tanár minél jobban támaszkodhasson a tanulók egyéni becsvágyára. Sok száz éven keresztül igyekeztek befogni ezt a szelet a tanulás vitorlájába. Napjainkban kevés szó esik becsvágyról, diákok közötti szellemi versengésről. Tudatunkban rossz csengése van ennek a kifejezésnek — akár tanulásról, akár munkáról legyen szó. A lélektan tudós képviselői a gyerekek közti versengést együtt szokták emlegetni az együttműködéssel, az úgynevezett kooperációval, ám két ellentétes magatartásformaként és amíg az együttműködés helyes, kívánatos viselkedésnek minősül, addig a rivalizálás negatív előjelet kap. Ennek nyomán — ki-ki próbát tehet a környezetében, hogy így van-e ez — sokan úgy gondolják, hogy a verseny szétzilálja az emberi kapcsolatokat, vagyis romboló jelenség a tanulók közösségében is, ezért a pedagógusnak minden körülmények között a fékezésére, sőt: a teljes megszüntetésére kell törekednie. Évtizedek óta hat nálunk ez az — enyhén szólva — vulgáris szemlélet, és nemcsak a lélektan, illetve a pedagógia berkeiben, hanem társadalmi méretekben is. A versengő, nagyratörőbb diák például sok helyütt ezért lesz „karrierista”, ennek okáért aztán nem is próbál élre állni és maga után húzni a többieket, az osztályban fokozatosan háttérbe szorul. Iskoláink egy részében a jól tanuló, kötelességtudó diák ma nem hangadó; sokkal inkább a ké- nyelmeskedő, lezser figurák azok. A langyos középszerűség és az igénytelenség eluralkodásával akaratlanul is lemondtunk a tanulók rivalizálásában rejlő húzóerőről. Igaz — bár pedagógiai vagy közéleti fórumokon nyíltan nem beszélünk róla —, hogy egyes iskolákban, főként a középiskolák kiemelkedő osztályaiban azért egymás nyomába erednek a tanulók. A kiugró teljesítmény az osztálytársak körében úgy vált ki elismerést, hogy közben követésre ösztönöz. Ez magyarázza, hogy vannak olyan gimnáziumok, amelyekből seregestül jutnak be a diákok felsőfokú oktatási intézményekbe. Az ilyen iskolákban lobog a versenyszellem, de anélkül, hogy nyilvánosan valaki is táplálná a tüzét. Újabban, egyelőre csak szőrmentiben, a pedagógiai szakirodalomban már szó esik az iskolai versengés természetéről. Nevelési szakemberek arra mutatnak rá, hogy a diákság iskolai viszonyaiban, akárcsak a felnőttek életében, például a munkahelyen, együtt, egyszerre van jelen az együttműködés és a rivali- záció. Például ha a tanár közösen megoldandó feladatot jelöl ki, az együttműködőknek akkor is kedvük támadhat összemérni erejüket, hogy a közös feladat megoldásában ki lesz a legügyesebb, a leggyorsabb. Ilyenkor megmutatkozik, hogy a versengés nincs kárára az emberi együttélésnek, mert annak természetes velejáró jelensége. A versengés a társadalom kisebb- nagyobb közösségeiben meglevő pozíciók, szerepek, normák alakulásában előkelő szerepet tölt be, de nélkülözhetetlen a csoportokon belüli viszonyok gazdagítása, sőt: humanizálása szempontjából is. „Az egyén életében kettős a funkciója — olvasom egy tanulmányban —, egyrészt lehetővé teszi, hogy a társakkal való összehasonlítás során az egyén saját értékeit felbecsülje, másrészt elősegiti a felismert értékeknek megfelelő, csoporton belüli státus és szerep elnyerését.” Ha valaki baráti társaságban netán szóba hozza ezt a témát, bizonyára parázs vita robban majd ki körülötte. Mert korántsem mindegy, és ezúttal erről még nem szóltunk, hogy ki milyen módon akar a közösségben élre kerülni. Az eszközök, a célok sohasem lehetnek közömbösek. Mások legázolására, megalázására a szocialista erkölcs semmilyen körülmények között sem adná az áldását. De versenyezni kell, mert az élen haladni olyan lendítő erő, amelyről a társadalom és az iskola sem mondhat le! P. Kovács Imre BAJA, KECEL, KUNSZENTMIKLÓS Programok a szabadidő eltöltésére SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Aki, amely, ami A középiskolásoknak már több mint egy hete tart, az általános iskolásoknak pedig hétfőn kezdődött a szünidő. S mint már évek óta, az idén is megjelennek az utcákon a „kulcsos” gyerekek, a lézengők. Számukra igyekeznek a művelődési intézmények tartalmas nyári programokat szervezni. Baján az általános művelődési központ belső udvara ad otthont az ifjúsági és gyermekprogramoknak. Mivel a kecskeméti Katona József Színház társulata június végéig a városban vendégszerepei, szabadidős programok csak júliustól lesznek. Ekkor kezdődnek a szabadtéri és a video filmvetítések, a pénteki ifjúsági diszkók, s lesznek könnyűzenei koncertek. Augusztus ?0- án gyermekjátszóház és tini-diszkó lesz. Augusztus 29-én az eltelt vakációt buli-sulival búcsúztatják, amit táncos est zár majd. A jövő hétén délszláv tábor 250 résztvevője veszi birtokába a művelődési központot, de itt lesz az augusztusi népművelő-továbbképző tábor is. A bajai vizuális iskola második „évfolyama” az idén nyáron Kárászon táborozik. A honvédelmi és az önismereti táborokat a helyi diákegyesület szervezi. Kiskunhalason az általános művelődési központban augusztus 20-ára tervezik az új épületrész átadását, így itt a szünidős program a takarítás lesz. A keceliek a gyermekfoglaikozások szervezésénél elsősorban a napközis tanulók tartalmas szabadidő eltöltésére törekednek. Heti két alkalommal lesz az általános művelődési központban videoprogram, ahol elsősorbap rajz- és mesefilmvetítéssel szórakoztatják a betérőket. Az úttörők ezúttal Balatonmá- rián vernek sátrat, ahol több turnusban élvezhetik a vakációt a tábor résztvevői. A császártöltési parkerdőbe június 18-án kirándulnak a legkisebbek, míg a nagyobbak úszótanfolyamon vehetnek részt. A keceli Úttörő Néptánc Együttes tagjainak sem telik eseménytelenül a nyár: az NDK-ban töltenek majd néhány napot, ahová vendégszereplésre és tapasztalatcserére hivatalosak. Július 27-étől augusztus l-éig tart majd a megyei néptánctábor, melynek ugyancsak az intézmény ad otthont. A szünidő fennmaradó részében számos csábító ajánlat közül válogathat bármely korosztály. Az óvodásoknak mesehallgatást, kirándulást, mesefilmvetítést és homokvárépítő versenyt terveznek. Az iskolások bőrözhetnek, benevezhetnek az aszfaltrajzversenyre, részt vehetnek kerékpártúrán (melynek állomásai Kecel és környékének tanyavilága), s minden kedden 16 órától agyagozhatnak a kerámia teremben. A Kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ szervezésében táborozhatnak a környezetvédők, a kerékpárosok, az ifivezetők, a képzőművészek, a középiskolába készülők, a karate rajongói. Az iskolai könyvtárosok III. nyári akadémiáját is Kunszentmikló- son tartják július 1-étől 4-éig, de jut hely és idő a szünidei diszkóknak, filmvetítéseknek, a videomatinénak, játszóháznak, számítógépes játékoknak, bábozásnak és bábkészítésnek, úszóiskolának és kirakodóvásárnak egyaránt. Szerveznek horgásztúrát, július 25-én tartják az Anna-bált, lesz játékbörze és cserebere, sakk-suli, táncház és kerékpártúra. Ezenkivül minden szerdán 14 és 16 óra között játszóház várja a fiatalokat akikhez — a többi szabadidős programot is ideértve — napközis csoportok is csatlakozhatnak. Az érdeklődőknek csak válogatniuk kell. A programokat a teljesség igénye nélkül soroltuk fel, mintegy kedvcsinálásként. Az általános művelődési központokon kívül természetesen más intézmények is rendeznek szabadidős műsorokat. így valószínű, hogy a vakáció legtöbb napjára akad tartalmas, kellemes élményt nyújtó rendezvény. T. T. E főnévi vonatkozó névmások használatában nagyon sok hibát követnek el, pedig elég könnyű a használatuk. Személyt jelentő főnévre az aki névmással utalunk. „Aki mer, az nyer.” Megnevezett dologra, fogalomra, állatokra az amely vonatkozik. „Elolvastad már a könyvet, amelyet ajánlottam?” A mindennapi beszédben amely helyett ami is használható. „Elolvastam minden könyvet, amihez hozzájutottam.” És végül a főnévvel meg nem nevezett dologra, egész mondat tartalmára az ami vonatkozik: „Ami késik, nem múlik.” Régi alakjuk ki, mely, mi volt. De mivel sokszor a főmondat rámutató szava tapadt hozzájuk, az az fcí-ből aki, az az mely-bői amely, és az az mi-bő\ ami lett. Ma már egyaránt használjuk a rövidebb és hosszabb változatokat, néha jelentésbeli különbséggel. „Ki korán kel, aranyat lel.” „Aki a rózsáját igazán szereti, záporeső esik, mégis megkeresi.” „Ki az urát nem szereti, sárgarépát főzzön neki.” „Ugyanígy váltakozik a mely az amely-lyel. Ez az a könyv, amelyet ajánlottam. Az ami, mi változatok közül a hosszú használatos: „Ez az, amit régen kerestem.” A mindennapi beszédben bizonyos esetekben használjuk a ki, mi névmásokat is. Például: „írnék, ha volna kinek" (azaz ha volna olyan ember, akinek írhatnék). Ha valamit megköszönnek, azt szoktuk mondani: „Nincs mit” — azaz nincsen semmi, amit meg kellene köszönni. Jegyezzük meg azt is, hogy jelzőként mindig a hosszabb névmásokat használjuk. Például: „Aki áldója van!” „Ami pénzem volt, már mind elköltöttem;” „Amely gyermek megijed, anyja ölébe siet.” Kiss István Patikamúzeum Egerben Új idegenforgalmi létesítménnyel gazdagodott Eger: patikamúzeumot nyitottak a belvárosban, a Széchenyi úton. A múzeum utóda Eger első patikájának, amelyet Telekessy István püspök adományából alapítottak még 1713- ban. A patikamúzeum betekintést nyújt a gyógyszerészet történetébe. FILM JEGYZET A kicsi kocsi legújabb kalandjai A Walt Disney cég műtermeiben készült amerikai produkció főszereplője a néhány évvel ezelőtt a hazai mozikban már bemutatkozott Herbie, a csodaautó. Az emberi tulajdonságokkal felruházott, jóságáról és gondosságáról híres Herbie közeli rokona a stúdió jellegzetes „személyiségként” megismert teremtményeinek: Donaldnak, Miki egérnek, Plútó kutyának és a többieknek. Szeretetre éhes lakója annak a csodálatra méltó technikával létrehozott, a humánum eszményét hirdető animált világnak, mely — olykor ízléstelenségeivel együtt is — több évtizede, akár párhuzamosan, három generációt is elszórakoztat. A tömérdek ötlettel, technikával bravúrral kockáról kockára megkomponált kalandsorozat színhelye Dél- Amerika, ahol Herbie pártfogója lesz az apróbb tolvajlásokból élő, tízesztendős kis Pacónak. A kisfiú egyik alkalommal egy bűnöző levéltárcaját lopja el, benne néhány felvétellel az őserdőben elhelyezett kincsek rejtekhelyéről, birtokolni előző tulajdonosa, így aztán Az értékes adatokat persze szeretné Paco üldözötté válik. Egyetlen lényre számíthat, a jó öreg, bogárhátú Volkswagenre, „aki” nagy leleményességgel elrejti üldözői elől, és mindent elkövet, hogy szerencsésen alakuljanak az események. Barátja kedvéért még egy autóversenyről is lemond, amelyre tudásában, ügyességében, leleményességében bízva két versenyző szeretné benevezni. A számtalan kaland közepette természetesen akad több olyan is, amelyben miatta is aggódhatunk. Egy kényszerű, víz alatti útja után rozsdaette állapot- ban-is azon járatja „eszét”, hogyan tudna segítséget nyújtani ahhoz, hogy barátai leleplezhessék a minden hájjal megkent aranycsempészbandát. A rendőröknek csak annyi dolguk akad, hogy megbilincseljék a tehetetlen bűnözőket. Nem marad más hátra, mint hogy ezek után mindenki folytathassa útját a versenyek és a tökéletes boldogság felé. Á kicsi kocsi legújabb kalandjai gyermekpszichikumra szabott katarzisaival szaporítja a szünidőben is hiánycikknek számító, igényes, több korosztály számára is élvezhető gyermekfilmek számát. A CÁPA 2. DEÁK MÓR: Szavak, egymás mellett — Jó volt? — Nagyon. És neked? — Nem tudom . .. nem jó volt... inkább kicsit olyan, mintha beléd haltam volna. — Miért? Az milyen? — Azt sem tudom. Csak azt, hogy nem egyszerre hal meg az ember. Szépen, lassan, apránként. . . mintha előbb meghalna a kisujja, aztán a füle, a bal lába, a szíve. És egyszeresük azon veszi észre magát, hogy nem él. Jár-kel, dolgozik, köszönget, szeretkezik, de halott. Egy hulla fekszik rajtad. .. mit nevetsz? — Olyan jókat tudsz mondani... méghogy egy hulla fekszik rajtam. Nem úgy éreztem ... ne menj ki! — Anyám egyszer tanúja volt, hogyan rúgok be .. . Végignéztem a leépülésedet, mondta másnap. Végignéztem, hogyan veszted el magad ... a nagyobb baj az, hogy nem találtam meg magam azóta sem ... mit nevetsz megint? — Hát azt, hogy elvesztetted magad ... mint egy gyűrűt, vagy egy órát... elképzeltem, ahogy visszamész a berúgás színhelyére, és megkérdezed az ismerős pincért: mondja, nem hagytam itt véletlenül magamat? Te képes vagy rá. Te megteszed... ne menj ki! — Mondtam, hogy halottat ölelgetsz. Látod? Hulla ő is. Szerelemhulla. Áldozat. Saját halottamnak tekintem egyébként. És te? — Én is. Mit nevetsz? — Elképzeltem, hogy felravatalozzuk. Szemfedő, kandeláberek, gyertyák. „Szolgálata teljesítése közben elhunyt." Vagy hősi halált halt? — Hősi halált. Gyászinduló? Lesz? Mit nevetsz megint? — Egyszer meglestelek, amikor a lányodat keltetetted reggel. Pont így simogattad. Ébredj fel! Kelj fel! — Miért? Reménytelen? — Elég ritkán tetszhalott, aki megadja magát. — És te? Te sem akarod? — Dehogynem. Csak az én parancsaimnak már régen nem engedelmeskedik. — Hát akkor megparancsolom neki én! — Hiába. Látod? Katonaszökevény. — így nem is lehet. Ha mindig nevetünk. — Amikor szomorú vagyok, mindenen nevetek. * — Baj van? — Baj, de úgyse mondanám el. Figyelj csak! Börsivatagban szőroázis, ostromló, védő, fáradt a vár is. — Hát... volt jobb. Különben sem védekezem. — Az igaz. De én se támadok! — Támadok én! — Mit csinálsz ...? — Fülemet a füledre szorítom. Hallgatom. Szememet a szemedre szorítom. Nézem. Számat a szádra szorítom. Szeretlek. És nem engedlek el. —- Ne kezdd újra! — Tudom, tudom . . . feleséged van és gyerekeid, sose válnál el tőlük, csodálatosan éltek. Sose panaszkodtál, sosem volt egy rossz szavad sem rájuk ... de a kutyaúristenit! Akkor mért vagy itt?! Mit keresel itt?! Miért nem velük vagy!? Miért?! — Hagyjuk. — Ne hagyjuk! Elváltam a férjemtől! Nincs senkim rajtad kívül! — Nem kértelek rá. — Igaz. De barátaim sincsenek. Hogy egyedül legyek, amikor jössz. Hogy csak rám figyelj. Hogy csak nekem beszélj, s én csak téged hallgassalak. És én várok, minden este várok, nem tudom, mikor jössz, nem tudom, meddig maradsz, csak várok. Nekem belőled csak a várakozás jut. És 'nagyon rossz várni. Téged különösen . . . — Gyere, késő van. Zuhanyozzunk! — És amikor eljössz, elfelejtek mégis mindent. El, hogy mennyit várlak, el, hogy nemsokára mész. El, hogy nem tudom, mikor jössz legközelebb. Elfelejtem még azt is, hogy haldoklik az apám. Hogy szonda van a torkában. Hogy napjai vannak hátra, és én csak ritkán látom, mert nem merek elmenni hazulról. Hátha jössz. Hátha éppen akkor jössz. — Mennem kell. Gyere, zuhanyozzunk! ■— És elfelejtem azt is, hogy nem ismerlek. Hogy egy vadidegent szeretek annyira, hogy odaadom neki az ágyamat, magamat, mindenemet. A reményeimet. És néha elfelejtem, hogy nem szeretsz. Pedig tudom, hogy nem szeretsz. — Dehogynem szeretlek. Szeretlek. — És nem azért nem szeretsz, mert nem akarsz, nem. Hanem azért, mert képtelen vagy szeretni. Nincs meg benned ez az érzés. Kész, slussz, passz. Nincs. Van, aki énekelni nem tud, van, aki rajzolni nem. Te meg szeretni vagy képtelen. Tudtam, tudom már régen. Csak azt hittem, én leszek az, aki megváltoztat. — Mi van veled? Sokat ittál? — És tudom azt is, hogy igazat mondtál az előbb. Hogy halott vagy. Hogy elvesztetted magad. Tudom, mert ismerlek, és mégis idegen vagy. Vagy talán épp ezért vagy idegen . . .? Hogy csinálod? Mondd, hogy csinálod? — Rosszabb vagy a feleségemnél. — No. Először hasonlítasz össze vele. Kíváncsivá tettél, folytasd! — Hagyjuk ... de most már tényleg mennem kell. Jössz zuhanyozni? ....... ................................Mért nem felelsz? — Szeretlek. — Én is. — Nem igaz. Ha szeretnél, itt maradnál velem. Ha szeretnél, nem csak velük lennél lelkiismeretes. Nem csak velük törődnél, nem rohannál folyton ... még egyszer sem aludtál nálam. — Tudtad, tudtad a kezdet kezdetétől, hogy nős vagyok. — Igen. Te nem hazudsz. Te azzal áltatod magad, azzal hazudsz, hogy igazat mondasz. Hogy megmondod: nős vagy, aztán, a te szóhasználatoddal ágyesz-bugyesz, probléma egy szál se, te igaz maradtál. Holott csak éppen a felelősséget nem vállaltad el. Holott csak éppen azért sem vállalsz felelősséget, amihez pedig nekem semmi közöm. — Mit akarsz? — Nem sokat. Maradj velem! Maradj itt ma éjszakára! — Ezek után? — Éppenhogy ezek után. Mert ha ezek után elmész, ne gyere soha többet! — Nem jövök soha többet! — Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Gyenge vagy még ehhez is. Lázadsz a lázadás, kitörsz a kitörés ellen. Inkább a biztonság, igaz? Majd csak akad valaki ... — Mindig akadt valaki. — És még buta is vagy. önző, nagyképű és buta. Küldök üdvözlőkártyát a házassági évfordulódra . . . — Te meg szemét vagy. Zuhanyozunk? — Én majd igen, te itt soha többé. Öltözz és takarodj! — Füledet a fülemre szorítottad, hallgattad. Szemedet a szememre szorítottad, nézted. Szádat a számra szorítottad: szerettél? — Szerettelek. És most menj! Szia... — És most megyek, mert itt a vége, és mert mindig jó tudni, hol van valaminek a vége. Es mert ripacskodva köny- nyebb elmenni. Szia............................... Erre a nyárra is megérkezett az „ügyeletes” fürdőzőriogató fenevad a hazai mozikba. Az idei emberevőnek azonban nincs könnyű dolga, versengésre kényszerül a közönség kegyeiért Spielberg Bruce nevű, három és iel milliard dolláros szörnyével, ami több éven keresztül minden idők (anyagilag) legsikeresebb produkciójának rendezőjévé avatta az üzleti ringbe frissiben érkezett, második filmes alkotót. Az Egyesült Államokban dolgozó francia származású Jeannot Szwarc a második cápa történetét az előzőéhez hasonló módón alakítja: egy tengerparti kisváros, Amity partjainak közelében engedi portyázásra. Először — mintegy bemutatkozásként — két búvárt öí meg, majd válogatás nélkül igyekszik elkapni mindent és mindenkit, aki csak eléje kerül: csónakot, hajót, helyi lakosokat és turistákat. A hatóságok ezúttal is megpróbálják titokban tartani a tényeket a nyári szezon megmentése érdekében. A rendőrfőnök — a Roy Scheider által alakított tipikus meg nem értett hős — azonban lelkiismeretének engedelmeskedve mindent elkövet, hogy nyilvánosságra hozza, milyen veszély fenyegeti a gyanútlan fürdőzőket. Túlbuzgósága miatt elbocsátják állásából, keserűségében inni kezd, és csak későn veszi észre, hogy saját fiai is tengeri kirándulásra indultak ... Az időnként izgalmas, de csak szándékuk szerint sokkoló jelenetek, másodpercnyi pontossággal felépített akciók legfeljebb a tizenévesek számára lesznek maradéktalanul élvezetesek. A címen, a helyszínen és a főszereplőn kívül John Williams nagyszerű zenéje tudja csak lehetőségei szerint megidézni a „klasszikus” cápát, amelynek lényegében semmi köze az újabb vállalkozásokhoz. Károlyi Júlia
