Petőfi Népe, 1987. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-25 / 97. szám

1987. április ' 25. « PETŐFI NÉPE ® S Százéves a bajai gázszolgáltatás Ne botorkáljon a polgár többé sötétben ! — ennek érdekében úgy határozott Baja törvényhatósági jogú város tanácsa, hogy a közvi­lágítást az akkor legkorszerűbb módon, gázgyár létesítésével old­ja meg. Árajánlatokat kértek, melyek közül a legkedvezőbbnek egy augsburgi cégé bizonyult. A megbízástól számított egy éven belül, azaz 1887 februárjában kigyulladtak a fények: szám sze­rint ' 82 egész és 120 fél éjszaka világító lámpa derítette a sötét ■utcákat — tudtam meg Rábóczki Jánostól, a Dél-alföldi Gázszol­gáltat ó Vállalat bajai üzemegy­ségének vezetőjétől, aki a cente­náriumra egy kis könyvecskében összeállította a gyár történetét. Az üzem az alapítástól kezdve &3 esztendeig szénlepárlásos tech­nológiával működött olyképpen, bogy a kemencéket saját készíté­sű koksszal fűtötték. A gáz tá­rolására egy földbe süllyesztett, ®00 köbméteres tartályt építet­tek, amelynek kapacitása csak a belváros ellátására volt elegen­dő. A fogyasztók száma lassan növekedett, ezért 1912-ben még egy hasonló méretű gáztartályt helyeztek üzembe. Az első világ­háború idején — a kedvezőtlen gazdasági viszonyok ellenére — 277 lámpa világított, és a fel­használók száma 683-ra növe- íkedett. A szénhiány gyakran oko­zott üzemszünetet, a gyár és a város között állandóak voltak az egységár körüli viták, perek, amelyek csak 1923-ban, az üzem városi tulajdonba vételével ju­tottak nyugvópontra. A termelés biztonságának meg­teremtése érdekében a szón be­szerzését kereskedőkre bízták, majd az elavult kemencéket kor­szerűbbekre cserélték ki. Miután a villamosítás gondolata egyre inkább előtérbe került, számoltak a világítógáz iránti igény csök­kenésével. A kereslet fokozására •mintafőzési bemutatót szerveztek, s így bizonyították a gáztűzhe­lyek, -főzök, -kályhák gazdasá­gos és kényelmes voltát. Szük­ség is volt az előrelátó propagan­dára. A termelés a villanyáram bevezetését megelőző esztendő­ben, 1926-ban érte el a tetőpon­tot, a félmillió köbmétert. Ezt követően a világítás céljára fel­használt gáz évi mennyisége majd 90 százalékkal csökkent. Ezt •részben ellensúlyozta a háztartá­si célú felhasználás 120 százalé­kos növekedése. Az 1932-es év­ben nagyarányú felújítás kezdő­dött, melynek során minden ré­gi épület kicserélődött. A háború végén a gázgyár volt az egyetlen bajai üzem, amely •nem hagyta abba a termelést. Fennállt ugyan a hálózat lerom­lása miatt a felszámolás veszé­lye, de a deficitet 1949-re sike­rült kiküszöbölni. A szűk kapa­citás miatt megkezdődött egy öt­ezer köbméteres tároló építése, de ezt a munkát az 1956-os jeges árvíz meghiúsította, sőt a már­cius 11-én történt gátszakadás következtében a gázellátás is megszűnt egy időre. (A telep kezdettől fogva a jelenlegi he­lyén volt, a Sugovica- partján. A víz .mintegy másfél méter ma­gasságig borította a telepet, és csak a dolgozók hősies áldozat­vállalásának köszönhető, hogy nem okozott helyrehozhatatlan károkat.) A fogyasztók száma 1963-ban már megközelítette a háromezret, és a kemencék nem voltak képe­sek elegendő gázt előállítani. A nehézségek áthidalására a veze­tékekbe vasúton érkezett föld-, propán-bután-, illetve generátor­gázt kevertek. Alapvető technoló­giai változást hozott az 1970-es esztendő, amikor benzinbontásos eljárásra tértek át. A lakosság igényei eközben olyan rohamo­san nőttek, hogy az 5000 köbmé­teres tartály nem bizonyult ele­gendőnek: állandóan attól tar­tottak, hogy üzemzavar esetén •leáll a gázszolgáltatás. A veszély elhárítására az egyetlen kézen­fekvő és lehetséges megoldást (választották: Baját is bekapcsol­ták a földgázhálózatba. A neve­zetes dátumot, 1980. szeptember 29-ét hatalmas munka előzte ■meg. Negyven kilométer hosz- szan építettek vezetéket, és 3 ezer lakásban végezték el a belső sze­relést. Azóta a fogyasztók száma négy-, a gázfelihasználás tizenöt­szörösére növekedett. A VII. öt­éves terv végére Baja, Bácsalmás és 11 község területén nem keve­sebb mint 25 ezer fogyasztóval számolnak. A kezdet: 202 pislákoló gáz- lámpa. Egy évszázad múltán: százezernyi ember számára ad meleget a jubiláló bajai gázgyár. Gál Zoltán « Az mi­ben épült gáztartály, mely ma már képen látható. TAVASZ Gyári nagymamák Minden hónap első péntekjén gyűlik össze a harminc-negyven nyugdíjas. Ami a szokásostól el­térő: nem a tanács által felkarolt klubmozgalom keretében, hanem saját vállalatuknál, régi munka­társakként. A hónap első péntekje tulajdon­képpen fogadónap számukra. A szakszervezet öt tagja foglalko­zik ilyenkor azok problémáival, akik egykoron aktívan dolgoztak a maguk, a vállalat és az ország javára. Az idős emberek ezeken a péntekeken szakszervezeti se­gélyt kérhetnek, elmondhatják gondjaikat. Így indult a kezdemé­nyezés a BRG kecskeméti gyárá­ban. És hol tart most? Egy-egy fo­gadónapra azok is eljönnek, akik­nek nincs problémájuk, hogy is­mét munkatársaik körében le­hessenek. Sokan régről ismerik egymást. Akad olyan Is, aki az egybegyűltek közül senkit sem ismer azokból az időkből, hiszen, a gyár másik üzemrészében dol­gozott. A nyugdíjaskor hozta őket össze, a fogadónap, a régi mun­kahely hangulata. Persze az ar­cok nem mindig ugyanazok. Am vannak, akik időről időre visz- szatérnek. És terveznek... Ki­rándulásokat, összejöveteleket. Meg kell beszélni természete­sen a segítséget is, amit az üzem szívesen vesz tőlük. Kommunista szombatokon ők a gyári nagy­mamák és nagyapák, akik — óvo­da, bölcsőde híján — vigyáznak a dolgozó szülők gyerekeire. Szívesen járnak vissza. Ügy ér­zik, megbecsülik őket, számítanak rájuk, segítségükre. X. Mí. KELEMEN KÁROLY: Az alkohol rabságában /17 \ Nyár eleje lehetett, ha I -* ' V jól emlékszem, úgy jú­nius 24—25-ike. Homokot horel­itünk a Dráva mentéről egy nagy építkezéshez. Az alábbi esetemet, lehet, hogy sokan ismerik, mert nagy híre volt. Szombaton reggel értünk haza kísérőmmel K.-ra, a teherautó- fuvarozási vállalat telephelyére. Éppen a fürdőbe indultunk, ami­kor az irodák felől kiabálást hal- iok. A hang irányába fordulva látom ám, hogy Varga, a szállí­tási osztály vezetője integet és ^kiabál. Bosszúsan indultam felé­je — ugyan mit akarhat ez —, csak nem jutott a fülébe a teg­napelőtti feketefuvar? Mikor odaérek — ő már a nyitott iroda- ajtóban állott —, int, hogy men­jek be. — Hát szóval, Kelemen.elvtárs, arról van szó, hogy el kellene menni Pestre egy fuvarért a helybeli temetkezési vállalatnak. Gondoltam, hogy magára bízom ezt a fuvart. Különben tudom, hogy ma szabad szombatja van, de remélem, ez nem akadálya an­nak, hogy lebonyolítsa ezt a fu­vart? Meg a temetkezési vállalat vezetője háromszáz forintot aján­lott fel a gépkocsivezetőnek, aki vállalkozik a fuvarra. Egyébként is, a telepen csak az ön tehergép­kocsija üzemképes, a két „GMC” amelyik reggel beszaladt Vízvár­ról, a műhelyben van javítás vé­gett. — Hát jó, Varga elvtárs, elme­gyek, csak éppen megfürdök, és lehúzom a szakállamat!-— Erre a válaszra gondoltam én is — mondta ő —, aztán ide­adta a menetlevelet, és egy bo­rítékot, amiben az árumegrende­lés volt. — És még valamit, itt van a háromszáz forint, ezt is tegye el. Végeztünk a fürdéssel, borot­válkozással, aztán odaálltam a benzinkúthoz, megtankoltam, és elindultunk Bogdán kollégámmal, hogy lebonyolítsuk a temetkezé­si vállalat fuvarját. Ügy dél körül értem a Drégely utcába, beálltam a fővárosi te­metkezési vállalat udvarába, mert ott volt a raktár. Felraktunk ti­zenhat koporsót, kegyszereket, gyertyatartókat, gyászfüggönyö­ket, és még más hasonló dolgo­kat. A ponyvát is feltettem, gon­dolva arra, hátha megered az eső. Igaz, hogy csak háromnegyed ré­széig ért a ponyva az autónak, de hát mit csináljak, ha valaki el­emelte az enyémet, és egy rövi- debbet hagyott helyette. Kiértünk Érdre, ott volt egy benzinkút, de csuda ötletesen megoldva, fele kút, fele meg presszó. Betankoltunk, de nem csak az autóba, hanem mi ketten is a kollégámmal. Én is bekap­tam vagy négy-öt féldecit, meg vagy négy korsó sört. Bogdán még talán többet is — nagydarab gyerek volt, a súlya olyan kilenc­ven kiló körül lehetett —, a hasa meg akkora, mint egy hordó. — Te, még egy adagot felhaj­tunk, Karcsi — mondja nekem —, aztán mehetünk. Ügy is volt, felhajtottunk nem egyet, hanem még három sört fejenként. Há­rom óra körül lehetett az idő, amikor elindultunk az érdi ben- zinkúttól. Az ég elsötétült, sűrűn villámlott, dörgött, Bogdán előre- csuklóit fejjel aludt, horkolása elnyomta a motor berregését. Er­csi előtt kaptam egy defektet az első kerékre. — No még csak ez hiányzott, dörmögtem dühösen, miközben kelletlenül kikászálód­tam az ülésből. Jó negyed óra alatt kicseréltem a kereket. Bog­dán közben felébredt, és össze­okádta a fülkét. Irtózatos dühbe gurultam, kitaszítottam kísérő­met a fülkéből, az útmenti árok­ba esett. Az ülés alól kivettem a kisseprőt, az út mellől összeka­partam két marék port, és en­nek segítségével kitisztítottam a fülkét. Közben jött két vasutas kerékpáron, amikor odaértek az autóhoz, megállítottam őket! Mondom nekik, hogy ' segítse­nek ezt a részeg disznót feldob­ni hátra, a platóra. Hárman az­tán könnyedén fölrepítettük Bog­dán barátomat a kocsi hátuljára. Megköszöntem a vasutasok szí­vességét, aztán elindultam. Adonynál nekieredt az eső, úgy ömlött, mint ha dézsából öntöt­ték volna. Alig láttam az utat, az ablaktörlők működtek, de nem tudtak megbirkózni a zuhogó eső­vel. Meg kellett állni és megvár­ni, amíg alábbhagy a felhőszaka­dás. Ránéztem az órámra, öt óra volt éppen. Jó késő lesz, mikorra hazaérek, dühöngtem magamban, miközben rágyújtottam egy ciga­rettára. Bogdán barátomról telje­sen megfeledkeztem. Hát igen, Bogdán fent a pla­tón aludt, ami elég hideg lehe­tett, mert a „GMC” platója vasle­mezzel volt borítva, és jól el is ázott, mert a ponyva rövid volt. Bogdán lassan kezdett kijóza­nodni, és felült, aztán bambán körülnézett. Trikója csupa viz, sortnadrágja is teljesen elázva, didergett szegény. Két koporsó ott volt mellette, patentzáras fel­sőrészeik közé két fadarabot tet­tek, nehogy becsukódjanak. Bog­dán az egyik koporsó tetejét fel­nyitotta, a két fadarabot eldob­ta, és az eső elől belebújt, aztán a tetőt magára rántotta, ami le is záródott hermetikusan. Jó helye lehetett, mert ki volt bélelve finom szivaccsal. De én erre akkor nem gondoltam, ez utólag derült ki. De hát ki gon­dolta volna azt, hogy Bogdán, ahelyett hogy beült volna mel­lém — már úgyis elszállt a mér­gem —, belefekszik egy kopor­sóba és magára húzza a tete­jét ... Olyan hat óra tájban meg­csendesedett az eső, éppen csak szemerkélt. Elindultam. A fejem nekem is zúgott, mint a méhkas, a sok italtól, de azért valahogy sikerült nagy nehezen ébren tar­tani magamat. Már elhagytam Paksot is, amikor az egyik út­kereszteződésnél a lámpám ref­lektorfényében emberi alakot pillantottam meg, amint intege­tett. Megálltam, és kiléptem a vezetőfülkéből. — Jó estét! — köszönnek töb­ben. — Mi van bátyám? — kérde­zem az egyik embertől. — Lemarattunk pusz, letyen szifes Szekszárt elfinni pennán­két. — Hányán vannak? — kérdem én. — Hatan, séf ér úr! — Fűrész, fejsze volt náluk. — No jó, ketten beférnek én- mellém a fülkébe, négyen meg lépjenek fel hátra, de vigyázza­nak, nehogy valamit összetörje­nek ott. A négy ember felkászálódott a teherautóra. — Mehetünk sefér úr! — kiáltotta az egyik. Elindul­tam. (Folytatjuk) SZOMBATI LÉVÉ Fogd meg sí gyalut... Nincs olyan hét, sőt az olyan nap is ritka, amikor a sok névvel, lakcímmel, aláírással ellátott levelek között n e ta­lálna az ember olyat, ame lynek feladója ismeretlen. A héten Is ilyen került a kezembe;, pe­dig azok a sorok, amelyeket az alábbiakban idézni fogok, nem rágalmaznak, nem is vádolnak senkit, csupán kérdéseked fo­galmaznak meg. Olyan k érdé­seket. amelyek az utóbbi he­tekben sok embert foglalkoz- . tatnak, és bizonyára választ ii s kapnának felvetéseikre, h a azokat valóban felvetnék, ner n pedig csak otthon, szűk csali i- di körben, esetleg máshol, c le ugyancsak ismerősök, baráti jk társaságban rágódnak rajtu ik. Pedig nem nehéz érvényes v á- laszt kapni arra, hogy egy -e- sek miért kaptak, illetve mi ért nem kaptak fizetésemelést. A levél, amelyet idézek . a következőket tartalma:. ?za: „Anyám házfelügyelő, és ka­pott száz forint fizetésemé' lést. • Hivatalosan még nem ke >zöl- ték, de megsúgták neki, Per­sze vannak olyanok is — nem kevesen —, akik egy f illért sem kaptak. Kíváncsi vo Ínék, hogv az igazgatók és a 1 körü­löttük levők mennyit k? iptak. Nem szégyellik magukatszáz forintot adni? Bizonyár a van olyan is, akinek ezzel «• j fize­tése egy másik kátét íóriába esik, és a nyugdíj i áruié :k el is viszi az emelést. í gv t lecsülik meg a kétkezi dolgot :ót? A rendes munkát m egkövetelik, de akkor fizessenek is. Kérem, legyen szíves intézkedni.” Mindenekelőtt .azt a téves szemléletet kell e loszlatni, amely ebből a levé lbő .1 is árad, nevezetesen: sokam Vágy gon­dolják, a fizetés, s őt annak emelése is pusztán azért jár, mert az illetőnek munkahe­lye van. Pedig a fizetés az el­végzett munka díjfizása. Az alapbéremelés pied ig annak jár, aki mennyiségi] eg többet, minőségben pedig jobban dol­gozik, vagyis, ha ő is emeli a teljesítményét. Ak:i ugyanúgy dolgozik, mint az el: múlt évek­ben, az ne várja, ) íogy pusz­tán az eltelt idő m egtermi a több fizetést. Oly i sokszor el­hangzott az aranyig azság: csak azt oszthatjuk el, : amit meg­termelünk. El lenkt >ző esetben saját jövőnket esszi ük meg. Ha pedig ezt az utat ví ilasztanánk, akkor a követkéz ő években sokkal kevesebben lennének, akik száz forint fizetésemelést kapnának, és sok kai többen, akik semmit. De hogy a péld ánál marad­jak: Kecskeméten i a házfel­ügyelők átlagos Fizetése négy­ezer forint. Ez t ermészetesen nem sok, de szolgálati lakást kapnak, és ez. a kettő együtt már nem lebecsülendő. Bizo­nyítja ezt, hogy minden ház- felügyelői állás de van töltve, sőt negyvenkette: n „sorban áll­nak”. A levélíró édesanyja bi­zonyára a jó, me gbízható, ren­det, tisztaságot s zerető házfel­ügyelők közé tar főzik. Ezért is kapott 100 forii it fizetéseme­lést annál a vá llalatnál, ahol az egy főre juh j bérfejlesztés (több száz embe írről van szó) 138 forint volt - -a segédmun­kástól a mérnöliig, az igazga­tóig. Természet esen van, aki ennek a dupláj át kapta, és van, aki semm it sem kapott, és nemcsak a sz óban forgó vál­lalatnál volt e:: így, de min­den munkahely en. Társadalmi igény — és ezt a párt, a kormány vezetői is jogosnak tartják —, hogy a fi­zetések a teljesítményekhez igazodjanak. Aki többet dol­gozik, kapjon többet. Ismerek olyan szakmunkásokat, akik havonta megkeresik a 15—18 ezer forintot, mert munkájuk minősége kitűnő, határidőben pontosak, megbízhatók, a nyolc órából nyolcat dolgoznak, és nem azt nézik, mikor nincs ott a főnök, és hánykor nyit az italbolt. Persze olyanokról is tudunk, akiknek megköszön­ték az eddigi „eredményes je­lenlétet”, és kérték, keresse­nek másik munkahelyet. A munka, a fizetés rangjá­nak megteremtése, helyreállí­tása éppen azért szükséges, hogy az értékteremtő embert becsüljük meg. Mert önmagá­ban az, ha valaki — amint a levélíró is utal rá — „kétke­zi dolgozó”, még nem törvény­szerűen jó dolgozó is. Ha va­laki tehát azt akarja, hogy fel­nézzenek rá, vagy valóban megbecsüljék anyagilag és er­kölcsileg is, elsősorban önma­gát, közvetlen munkatársait kell annyira tisztelnie, hogy komolyan veszi feladatait, kö­telességeit, és nem kell szé­gyenkeznie azért, mert szak­társai dolgoznak helyette. Itt kezdődik a fizetésemelés. Mert ha én önmagamat nem becsü­löm, nincs jogom, nincs erköl­csi alapom mások megbecsü­lését elvárni. Tudom, nem minden mun­kánál lehet mérni a teljesít­ményt darabokban, méterben, súlyban. De a szaktudás, a szorgalom, a becsület, a pon­tosság, a hivatásszeretet, fi­gyelmesség mind-mind olyan tényező, amelyek már megbíz­ható ítéletet sugallnak, ha egy embert úgymond, minősíteni kell. Tudom azt is, hogy az elmondottakkal szemben ellen­érveket is'lehet sorakoztatni: drága a lakás, emelkednek az árak, sokba kerül a ruha, a ci­pő, a fűtés, veszélyben az élet- színvonal. Lehetne erre olyan választ adni, hogy sajnos, a világon mindenütt drágul u/. élet, de ez aligha elégíti ki, és főleg nem nyugtatja meg pél­dául a névtelen levél íróját. Megnyugtatni azzal sem tu­dom, ha hozzáteszem, hogy saját sorsunkon csakis mi for­díthatunk, és az nem segít, ha más országok esetleg nehezebb vagy jobb körülményeit écse- -telgetem. De nem is a nyug- tatás a célunk, hanem, hogy gondolkodásra serkentsük az embereket, és ezáltal cselek­vésre. Mert a gondolkodás ön­magában kevés. Eszembe jut egy példa ere­jű történet, amelyet még anyámtól hallottam: élt a fa­luban egy aranykezű asztalos- mester, de olyan lusta volt, hogy nem győzték kivárni, amíg elkészül a megrendelt bölcső, és máshová vitték a munkát. Az illető naphosszat ült a ház előtti kis pádon top- rongyosan, szőrösen, magába roskadva. Arra megy a tanító, és megkérdezi tőle, hogy mi bántja. Azon töprengek — hangzott a válasz —, hogyan tudnék egy új nadrágot venni magamnak. — Fogd meg a gyalut és - dolgozz. Akkor nemcsak nad­rágod lesz, hanem becsüle- leted is. / y I Magyar technológia és gépek Svájcbai Az Április 4. társasági szerződése A Viillamosipari i Kutató Intézet szakemberei szilikongumiból nagyfeszültségű készülékek szige­telésére alkalmas új eljárást fej­lesztettek ki. Az elektromosságot szigetelő, üvegszá 1-erősítésű hen­gert speciális a tulajdonságokkal rendelkező szilák/ ongumival öntik körül, és az ígjr kapott üreges szigetelő belsejét jen helyezhetők el a villamosbere sndezések — mé- rőtranszforimáton jk és kapcsoló- készülékek — fes izültség alatt álló elemei. A szilikoniguim i jobb szigetelő- anyag, mint a távvezetékeknél jelenleg világsz erte alkalmazott porcelán, A szabadban mínusz 40 és plusz 80 C< ilsius-fok közötti hőmérsékleten ejjyaránt jól szige­tel, nem törik « sl, robbanásbiztos és rezgésálló. K iválóan alkalmas a tengermeniti ;sós levegőjű kör­nyezetben lévő nagyfeszültségű berendezések szigetelésére is. A magyar ku tatók öntési eljá­rásával a 0,5 métertől 6 méter hosszúságú szigiatelők egyaránt jól elkészíthetők. Az öntéshez syijfc.- séges gépeket ugyancsak a Vjjfctá mosipari Kutató Intézetben íefc lesztették, és az ott létrehozói? kísérleti üzemben próbálták, ki g. Budapesti Műszaki Egyetem Szer« vetlen Kémiai Tanszékének műn« katársaival együtt. A sikeres pro* bák után a kiskunfélegyházi Áp^ rilis 4. Gépipari Művekben kezd-; ték meg az eljáráshoz szükségei* gépek, öntőformák gyártását A technológiai eljárás és a gé­pek exportálására a TESCO Nemzetközi Műszaki-Tudományos- Együttműködési Irodai, a Válla« mosipari Kutató Intézet és ah Április 4. Gépipari Művek társa­sági szerződést kötött Már léí.re­is jött az első üzlet: a svájci BBC villamosipari cég megvásd« rolta a magyar kutatók által kt« fejlesztett eljárást, és több mint 20 millió forint értékben rendet? gépeket. A .magyar technológiád val működő üzemet a Züricft melletti Badenben építik fel fej­ez év végén helyezik üzembe. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom