Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-25 / 71. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1987. március 25. XJ nrynr\ r-wc\rt KÖPECZIBÉLA 1 ldZclSZClCtCl cs MŰVELŐDÉSI ^11 A ^11 1 ^ MINISZTER aldozatvallalas MEGNYITÓJA* HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Tisztelt ünneplő közönség! Solt nagyközség lakosainak régi vágya teljesül ma, amikor a nagy múltú Vécsey- kastélyt többesztendős felújítás és átalakítás után átadjuk a község kulturális életének további gazdagítására. A helyreállítást az tette lehetővé, hogy a nagyközségi pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront felhívása nyomán a lakosság, a vállalatok, a szövetkezetek, a szocialista brigádok felajánlásokat tettek és a község segítségére sietett Bács-Kiskun Megye Tanácsa, az Országos Műemléki Felügyelőség, a Fejlesztési Bank és a Kecskeméti Erdő- felügyelőség is. A közös erőfeszítéssel sikerült helyreállítani az ősi kastélyt. Köszönet illet mindenkit, aki e munkában részt vett. Tisztelet a tábornoknak A kastélyt gróf Vécsey Ágoston tábornok építtette 1816-ban és a család mintegy fél évszázadon át, az 1860-as évek közepéig élt itt. A kastély körül kialakult falu számára a generális templomot és iskolát hozott létre. A kortárs krónikás szerint ebben az időben „látogatja pedig az iskolát 32, kik hittan és imádságban, továbbá írás, olvasás és számoktatásban oktattat- nak”. 1-841-ben „a tanító fizetése, minden ottani párttól egy véka búza és harminc krajzár és minden tanonctól egy forint”. Vécscy Károly 48-as honvéd tábornok. az aradi vértanúk egyike, Solton, ebben a kastélyban töltötte gyermekéveit, majd apja és nagyapja hagyományait folytatva, belépett a császári hadseregbe, ahol őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán átáll a honvédseregbe, ősszel már ezredes, december végén pedig tábornok, akinek hazaszeretetét és bátorságát Kossuth Lajos így méltatja: „Ameddig Magyarország él, minden becsületes ember tisztelettel fogja emlegetni Önt...” A forradalmi kormányzat 1849. április végén Vécseyt az aradi ostromló sereg fővezérévé nevezte ki. A szabadságharc leverése után Vécseyt kötél általi halálra ítélték. Büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését is. Előbb letérdelt a már halott Damjanich János előtt és megcsókolta bajtársa kezét, majd maga is a bitófához lépett. Aradon temették el, de emlékét nemcsak ott, hanem a többi között Solton is őrzik: a nagyközség egyik tere, művelő* Elhangzott március 14-én Solton, a felújított Vccsey-kastvlv átadásán. dési otthona, általános iskolája és két úttörőcsapata viseli nevét. Mostantól, ennek az újra méltó köntösbe öltöztetett kastélynak a megnyitásától újabb emléket állít a nagyközség Vécsey tábornoknak. Jelképes jelentőségű, hogy a rendbehozott kastélyt éppen most, a szabadságharc évfordulójának előestéjén adjuk át rendeltetésének. Mai kötelességünk Az 1848—49-es szabadságharc kiemelkedő helyet foglalt el a korabeli forradalmak között: egyszerre küzdött az ország függetlenségéért és a társadalmi haladásért. A szemlélet és az emberi magatartás szempontjából a hazaszeretet, az áldozatvállalás, a nagy célokért való küzdés számos példáját adta, olyan tulajdonságokra emlékeztet, amelyekre ma is nagy szükség van, ha problémáinkat — a kor új követelményeit tekintetbe véve — meg akarjuk oldani, ha az 1945 után megkezdett úton előre akarunk haladni, ha szocializmust és hazafiságot együtt kívánunk látni és érvényesíteni. Az a tény, hogy könyvtárat rendeztek be a Vécsey-kastélyban, példa egy mai kötelességünkre, arra, hogy minden eszközzel segítsük az ország művelődését. Ma is érvényes a szabadság- harcot előkészítő reformkornak az a törekvése, hogy a kiművelt emberfők sokasága szolgálja az egyes ember és az ország fejlődését. A gazdaságot csak akkor tudjuk fejleszteni, a demokráciát csak akkor tudjuk kiteljesíteni, ha olyan emberek élnek és dolgoznak ebben az országban, akik megfelelő általános műveltséggel és korszerű szakismeretekkel rendelkeznek, akik képesek részt venni tudatosan a termelőmunkában és megállják a helyüket a közéletben, akik humanista-szocialista erkölcs alapján tudják alakítani magánéletüket, emberi kapcsolataikat. Ezer diák, tízféle fakultáció A megnehezült gazdasági körülmények között sem mondhatunk le szocialista politikánk — ezen belül a művelődéspolitikánk — alapvető céljáról, hogy mindenkihez eljuttassuk a tudomány, az irodalom és a művészetek értékeit. Mostanában sokat beszélnek értékzavarról. Valóban jelentkezik értékzavar gazdasági-társadalmi folyamatok, de kulturális-erkölcsi tényezők változása következtében is. Vannak eszközeink, amelyekkel az értéktelenséget vissza lehet szorítani, közöttük a legfontosabb az egyén felkészítése a helyes választásra az iskolákban és a köz- művelődés intézményeiben, a családban és a szélesebb közösségben. Ezt felismerve, Solt nagyközség lakossága sokat tesz az oktatás és a köz- művelődés fejlesztéséért. A másfél évtizeddel ezelőtt épült általános iskolában csaknem ezer diák tanul. Tíz szakkör, tízféle fakultáció működik, és az iskolában folyó kulturális munka színvonalát tanúsítja az 1985-ben nyert, az „Év kórusa” cím is. A nyolcadik osztályt végzett diákok 90 százaléka jelentkezik általában továbbtanulásra. A fejlődés útját jelzi, hogy Kissolton új általános iskola épül. Hagyomány és korszerűség A közművelődés különböző tevékenységei fejlődnek, ismeretterjesztő előadásokat tartanak, művészeti kiállításokat, tanfolyamokat rendeznek, különböző amatőr csoportok működnek. Nemcsak az értékek terjesztése feladatunk, hanem azoknak a megnyerése a művelődés számára, akiknél ez az igény ma még nem jelentkezik. Igaz, van televízió, rádió, amely mindenkihez eljuttathat valódi értékeket is, a művelődés hagyományos formáit azonban semmi sem pótolhatja. Ezek a formák az emberek közötti kapcsolatokat is segítik kialakítani, közösségeket képesek összekovácsolni, a társadalmi élet demokratizálódásához tudnak hozzájárulni. Ez a könyvtáravatás alkalmas arra, hogy felhívjuk a figyelmet — és különösen a helyi értelmiség figyelmét — a kultúra terjesztésének és befogadásának eredményeire, de megoldandó problémáira is. Az olvasás most már évszázadok óta a műveltség megszerzésének és a világszem*. lélet alakításának egyik legáltalánosabb módié és ezt az új technikai eszközök sem .hatják háttérbe. Szolgálja e nagy múltú épület megújult formájában a nemzet haladó hagyományainak megbecsülését s a korszerű művelődés ügyét. Kívánom, hogy a Soltiak sok nemzedéke gyarapodjék szellemiekben és lelkiekben a megszépült falak között. A Vécsey-könyvtár új otthonát ezzel átadom Solt nagyközség lakosainak. AZ ÉVFORDULÓ JEGYÉBEN Bunyevácok Az idén a magyar földön történt letelepedésük 300. évfordulójára emlékeznek a hazai bunyevácok. A jubileumi eseménysorozat Budapesten, a Vígszínházban a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége és a Bács-Kiskun Megye Tanácsa által megrendezett „gálával" kezdődött. Ezt követik a bunyevácok által is lakott települések helyi megemlékezései — gazdag programmal — melyek során kétnyelvű emléktáblákat is avatnak. Az eseménysorozat április negyediké — hazánk felszabadulásának — ünnepéhez kapcsolódik. Kik a délszlávok és ezen belül a bunyevácok? A délszláv — politikai eredetű szó- használat — gyűjtőnév, hazánkban három népet takar: a horvátot, a szerbet és a szlovént, s ezen belül számos kisebb elemet foglal magába. Ilyen népcsoport a bunyevác is. Nem keveset tudunk a horvát-bunyevácokról, de korántsem eleget. A hazai bunyevácok története csak részben ismert a magyar és a hazánkban élő más nemzetiségiek előtt. A bunyevácok legnagyobb számban Bács-Kiskun megyében Baján, Bácsalmáson és környékükön tíz községben élnek — Bácsbokodon, Bács- szentgyörgyön, Csávolyon, Csikérián, Felsőszentivánon, Garán, Katymáron, Mátételkén, Tompán, Vaskúton — a magyar és más, nemzetiségi lakossággal kevertem Létszámukról nincsenek pontos adatok. Háromszáz esztendeje érkeztek A bunyevácok — akiket a régi okmányok, oklevelek hol szlávoknak, rácoknak, hol dalmátoknak, hol illírekéként emlegetnek — a horvátok azon katolikus etnikai népcsoportja, akik nyugat-hercegovinai típusú, vagyis „új- sto” hangsúlyrendszerű, „i-ző” archaikus nyelvjárást beszélnek és latin betűkkel írnak. Az „i”-zéstől és néhány morfológiai jellegzetességtől eltekintve a bácskai bunyevácok nyelvjárása lényegében az irodalmi állapottal egyezik. Vagyis a horvátszerb, szerbhorvát nyelvet beszélik. Letelepedésük időpontja esi történelmi körülményei mai etnikai jellemzőikben, úgy nyelvük jelenlegi állapotában is tükröződnek. Semmiképpen sem tartják magukat azon szlávok utódainak, akik a honfoglalás idején éltek itt. Ők jövevények, akik a történelem különböző periódusaiban jöttek ide, és az őslakosság egy szűk rétegére települtek. A mai jugoszláviai területről a török előretörésének mértéke szerint, többszöri átköltözéssel érkeztek jelenlegi lakóhelyükre, a Duna mentére. Kutatók által bizonyított, hogy az ország török megszállása előtt és alatt is voltak már ezen a területen délszlávok. Bosznia és Hercegovina 1463-ban történt összeomlása után ferencesek vezetésével menekültek ide tömegesen. Ezek között volt horvát, szerb, macedón, crnagorac, dalmát stb. — így bunyevác is —, akik többségükben a várakban és környékükön települtek le hazánk déli részén. A bunyevácokat hazai forrásaink közös elnevezés alatt említik, nem tesznek különbséget az egyes délszláv népcsoportok között. Ez is nehezíti a mai kutatók munkáját. A bunyevácok utolsó nagyszabású, szervezett letelepedő hulláma 1687-ben érkezett a Szeged—Szabadka—Baja háromszögbe az ország elnéptelenedett vagy ritkán lakott területeire. Több felől érkezve, háromszáz évvel ezelőtt kezdték el új hazájukban a tájformáló, termelő munkájukat. Néprajzi hagyományaik Jugoszlávia egyes vidékeihez kapcsolódnak, elsősorban a szomszédos Vajdaság és Szlovénia népi kultúrájához, de sok ősi vonást is őriznek, melyek többé-kevésbé megegyeznek a hercegovinai, tengermelléki és alpesi népek néprajzi hagyományaival. A magukkal hozott és évszázadokon át megőrzött kultúra a más népekkel, nemzetiségekkel való egyesülés folyamán formálódott, gazdagodott. A bunyevácok eredetével és hovatartozásával kapcsolatban különböző nézetek ütköznek még ma is. Ezen írás keretében — terjedelmi okok miatt sem — vállalkozhatom ismertetésükre. Kutatásaim alapján annyit leírhatok, hogy a korábbi évszázadokban ezek az „eredetmagyarázatok” nemcsak á tudomány akkori állása szerint változtak, hanem megfogalmazásukban szerepet játszott az adott kor politikaiideológiai „divatja” is. A skála a paternalista és az ellenséges „magyarázatok” között húzódik. Utóbbi nemegyszer a nacionalista előítéletek forrása. Honnan származnak? A jugoszláv szakmunkák többségében már több évtizede az az álláspont dominál, hogy a bunyevácok nem a köztudatban élő Buna folyó környékéről származnak. Sőt, ezt a nézetet magáévá tette az Új Jugoszláv Enciklopédia is. Eszerint a bunyevácok eredetileg a Svilaja hegytől északra, a Dinara hegység mentén elterülő vidéket lakták. A bunyevác népnévről még viták folynak. Az 1960-ban kiadott Uj Magyar Lexikon első kötete nem vette figyelembe a bunyevácokkal kapcsolatos, Jugoszláviában megjelentetett újabb — etnográfiai és lingvisztikái kutatásokkal alátámasztott — szakmunkákat és megállapításokat. A már említett 1687-es „Markovics —Vidákovics féle” letelepedés csak befejezte azt a nagy délszláv népmozgalmat, amely már akkor több száz év óta folyamatban volt. A szentferenciek gyöngyösi krónikája szerint szinte velük együtt jöttek a török bosszújától tartva azok a bunyevácok is, akiket tizennyolc ferencrendi szerzetes kísért Zvizdovics Angelus boszniai ferences vezetésével ama rokonaik után, akik már régi idők óta nálunk laktak. Valószínűleg Radnich Mihály ferencrendi tartományfőnök kezdeményezése folytán, aki már Kalocsán született. Nevéhez fűződik a bunyevác irodalom szárnybontása is. E két csoportban a katolikusok mellett jelentős muzulmán és pravoszláv is volt, akik időközben átkeresztelkedtek. Haladó politikai nézetek Mivel Bácska mezőgazdaságilag jelentős, az udvar a 18. században megkezdte a németek és magyarok szisztematikus betelepítését a bunyevácok lakta községekbe. Ezzel tulajdonképpen meg is kezdődött a bunyevácok természetes asszimilációja, és ma is tart. Felszabadulásunkig a különböző politikai rendszerek gyorsították ezt a természetes folyamatot. A 19. században a bunyevácok kizárólag mezőgazdasággal és pásztorkodással foglalkoztak. Kisszámú értelmiségük egyházi jellegű volt, és csak a századfordulóra erősödött meg. A felszabadulás első pillanatától kezdve a haladó politikai nézeteket valló bunyevácok, a magyar nép haladó erőivel, elsősorban a kommunistákkal együttműködve, hozzáláttak az ország újjáépítéséhez. A háború folyamán közülük sokan önként, fegyverrel vettek részt a népfelszabadító harcokban. Ma is a nemzeti közmegegyezés szellemében teszik dolgukat munkahelyeiken, az érdekképviseleti szervüket maguk mögött tudva. Juhász Ferenc szavaival: „Nemcsak emberiségnyi, de emberi, társadalmi, szellemi, gazdasági, történelmi gondjaink is közösek e századvégi, ezredév-befejező időben, Európának ezen a részén, ahol élünk és dolgozunk.” Mándics Mihály Wyő Vers — mindenkinek Nincs nagyobb csoda az életnél. Az elmúlt héten látottakból, hallottakból a szombati Vers — mindenkinek cs a vasárnapi Élet a Földön sorozat marad meg legtovább emlékezetemben. „Tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság” — olvasható József Attila Ódájában. A világirodalom egyik legszebb szerelmi költeményét a vers szépségeit kibontó fölfogásban mondta el Mácsai Pál. A termeszét, a szerelem, az élet és halál csodálatos himnusza, a lillafüredi írótalálkozó nagy élményéből felszikrázott vers olyan, mint Petőfi Szeptember végén című remeke. Mennyivel többel tud a prolctárköltő „az örök anyagiról, mint a tizenkilencedik század nagy költője, akit titkos sugallatként érint a még virágzó virágok üzenete! Ifjú hitvesét a halálnál is erősebb szerelmével köszöntő lírikus nem is gondolhatott Júliának mint biológiai organizmusnak a mcgéneklésére. József Attilánál az egyszer látott éjfekete nő anyagcsere-folyamata is költészetté nemesül. Tisztem persze a tévéműsor ismertetése, hiába szeretném hosszan kifejezni a több mint fél évszázados verstől föllobbant elragadtatásomat. Azt kell vizsgálnom, hogy miként hatott így az Óda a tévé sajátos közegében. Mácsai kimondottan képernyőre komponálta, hangszerelte a szerelmi himnuszt. Tudta: karosszékből nézik, hallgatják néhány százezren. Az ünnepségek, irodalmi estek versmondóinak gondolniok kell az első, az utolsó sorban ülőkre, egy pillanatra sem engedhetik cllankadni a közönség figyelmét. A képernyőről pedig közvetlenül szólhat a színész mindenkihez, nem kell törődnie azokkal, akiknek a lelkében clfagytak a fogékonyság csírái, a bele- érzés képességének rügyei. A legkorszerűbb számítógép sem tudná megmondani, hogy hány billió formát próbált ki a természet, amíg eljutott mai állapotáig. Az Elet a Földön sorozat legutóbbi részében a sivatag meghódítói figyelmeztettek emberi felelősségünkre. Vigyáznunk kell önmagunkra, az oly sok leleménnyel kialakult, kialakított földi életre. A sorozat a legjobb ismeretterjesztő filmek között is jó helyezésre számíthatna. A Hétvége összképéről csak annyit: kevesebbet markolt, mint korábban. Elismerésként írom. A műsorvezetők sem akarták percenként igazolni a nagy vállalkozás létjogosultságát, hiányoztak a nagy rácsodálkozások. Felejthetetlennek érzem a vasárnap esti helyszíni közvetítéseket. Sok mindent megtudhattak az érdeklődők Sopronról, Szekszárdról, Kecskemétről, a három vidéki helyszínről. (Az más kérdés, hogy esetenként haloványra sikeredett egy-egy bemutatkozás.) Kicsit többet reméltem a Hétvége vitaműsorától. A jól fölkészült belkereskedelmi miniszter könnyedén megvédte a hivatalos gyakorlatot, az állás- foglalásokat, mert a kérdezők, az idegenforgalom meghívott szakemberei keveset és félve érveltek. így közhelyáltalánosságokkal, udvarias semmit- mondásokkal elutasíthattak minden javaslatot. Szívesen hallottunk volna arról — például — hogy Bács-Kiskun megye mennyivel növeli hazánk idegenforgalmi bevételét. Feltételezéseim szerint így gyorsan kiderült volna — a másik 18 megye is hasonlóképpen panaszkodhatna — az álokoskodás hamissága. Nyilvánvalóvá vált volna, hogy természeti adottságai, hagyományai, eddigi eredményei révén az egyik táj többet remélhet a vendégforgalomtól. mint a másik. A legkifizetődőbbnek ígérkező területek támogatása látszik célszerűnek, ésszerűnek. Az elmúlt évihez hasonlóan most is gügyögött, nem tudott mit kezdeni a gyerekekkel a Három kívánság. A Hét kádgyári riportja több konkrétummal többet mondott volna a vészhelyzet kialakulásáról, s még inkább a biztató felemelkedést eredményező intézkedésekről. Hcltai Nándor A szerelem emlékműve Hosszú évek óta folyik a vita, menynyi az igazság a Tadzs Mahalt övező legendákban? Csakugyan az örök, sírig tartó szerelem emlékműve lenne az indiai Agrában található csodálatos épületegyüttes vagy felül kell vizsgálni szépen hangzó, ám csalóka ismereteinket? Az útikönyvek egybeszólóan Shah Jahan császár nevéhez kötik a világ építészeti remekművei közt is kiemelkedő mauzóleumot. Állítólag rajongásig imádott felesége, a tizennegyedik gyermekük szülése közben, 1631-ben meghalt Mumtaz Mahal síremlékeként építtette húszezer emberrel huszonhét esztendőn keresztül. A munkára birodalma legjobb mesterembereit hívatta össze, sőt tervei között szerepelt a Jumna folyó túlpartján egy iker-épület, egy „Fekete Tadzs” emelése is, hogy az egészítse ki, tegye harmonikussá a fehér márványcsoda lenyűgöző hatását. A szkeptikus szakértők viszont kétségbe vonják a császár hű szerelmét, és örökké tartó, romantikus gyászát, hiszen háremét nem kevesebb, mint ötezer^) nő népesítte be. A mogul nem volt jelen Mumtaz Mahal temetésén sem, s korábban is több időt töltött hadjáratain, mint családja körében. Mellesleg a Tadzs Mahal épületében található egy másik feleség es egy háremhölgy sírja is. Jó nehány régészeti felfedezés is ellentmond a Tadzs Mahal körül makacsul fennálló hiedelmeknek. Egyre valószínűbb, hogy az uralkodó csupán bővített, újjáépített — még ha káprázatos formában is — egy, már korábban e helyszínen magasodó hindu palotát. A „mítoszrombolás”, a szakemberek közt folyó kötélhúzás persze mit sem változtat azon a tényen, hogy a Tadzs Mahal Földünk egyik legtökéletesebb, páratlan építészeti csodája, amelyet évről évre több millió látogató keres fel. Sz. G. A NAGYBETŰKET MÉG SZEMÜVEG NÉLKÜL Béla bácsi, a legidősebb olvasó Ül a könyvtárban és elmélyül- ten olvas. Magával ragadhatja a történet, mert nem néz fel hosz- szú percekig. A könyvtárostól tudom, hogy 94 évesen is rendszeres látogatójuk. Horváth Béla bácsiról van szó, aki Tompán él. Megszólítom. A bemutatkozás után csodálkozik. Nem olyan nagy dolog, hogy idejár... — Szeretek olvasni, különösen a történelmi és földrajzi tárgyú könyveket forgatom szívesen — mondja. — Gyerekkorom óta rendszeresen bújom az irodalmat, az útleírásokat. Most éppen Mátyás királyról olvasgatok. — Milyen gyakran jár a könyvtárba? — Négyszer-ötször egy hónapban. Itt is megpihenek, de inkább odahaza olvasok. Az újságokat is szeretem böngészni. — Látom, nem hord szemüveget. — A nagybetűk még mennek nélküle. De azért néha felteszem, amikor már fárad a szemem. .. — Olvasáson kívül mivel foglalkozik szívesen? — Sétálok, tévét nézek és rádiót hallgatok. 1962 óta egyedül élek, akkor halt meg a feleségem. Az öcsém 87 éves, de ritkán találkozunk, mert Jugoszláviában él. Szerencsére, akad itt beszélgetőpartnerem bőven, akikkel felidézzük a múltat. Most is sietek az egyikhez, Budapestről folytatjuk a diskurzust. — Mi volt a foglalkozása Béla bácsinak? — Jegyző voltam a faluban. Ara- nyostordán, Erdélyben születtem, 1923-tól élek Tompán. Jól megvagyok itt immár hat és fel évtizede. De most már tényleg sietek, mert várnak. Elbúcsúzunk. Kifelé menet a könyvtáros, Pátyerkóné Nagy Irén mondja: — Ezren iratkoztak be hozzánk, általában a fiatalabb korosztályból. Idős olvasónk nagyon kevés van. Béla bácsi az egyik legrégibb tagunk, de még soha sem maradt el könyvvel. Mindig pontosan, határidőre visszahozza. Nagyon tájékozott mindenben. Nemcsak olvasni szeret, hanem utazni is. Tavalyelőtt például Pozsonyban járt. Reméljük, még sokáig láthatjuk itt, a könyvtárban. (temesi)
