Petőfi Népe, 1987. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-18 / 41. szám

< a PETŐFI NÉPE • 1087. február 18. NÉGY ÉVTIZEDE A HALASI CSIPKEVARRÁS SZOLGÁLATÁBAN Türelmet igénylő népművészet • Romany Pál átadja a kitüntetést. „Elismeréssel tekintünk önre, a ki emberöltőnek is beülő idő óta varrja a világhírű halasi csipkét, a egyidejűleg átadja e tere.i szerzett tudását és tapasz- t illatait asszonyok és lányok ii. • ü <' újabb korosztályainak" — iV„ i egyebeik között köszöntő Icvi-ivii-i'i Czinege Lajos, mindsz- llei ülnök-helyettes. Török Imréné 05. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend anany foko­zata kitüntetésben részesült, el­ismerve azzal a 'hallasd csipke- vamásban végzett több mint négy évtizedes munkásságát. A kitüntetést munkahelyén Romány 1‘ál, a megyei pártbizottság első titkára adta át. Az esemény után kértem rövid beszélgetésre ez ünnepeltet. — Ida néni, hogyan lett csip­kevarró? — Véletlenül. Alidkor, 1935- beo tizenhárom éves tanuló vol­tam. sokad inasammal együtt a ■mezőgazdasági iskolába jártam. Ebben asz évben adtaié át a Csip­kéhez épületét, s Miairkovits Má­ria rávette az iskola vezetőit, hogy az osztályunk odajárjon gyakorlati fo g 1 a'lk ozásdkina. így ismertem meg a csiipkevanrás va­rázslatos tudományát, s ennek akkori mesterét. Murkavóts Má­riát. Iskola után negyvenen vá­lasztottuk ezt a munkát, a tanu­lóidő egy esztendő vollt. A tanu­lás mellett napi 40 fillér fizetsé­get is kaptunk, a sikeres vizsga után pedig egy pengő 30 filléres napibérem volt. A csápkevarrás melleitlt, mivel úgy látta igazga­tónőnk, hogy van érzékem hoz­zá, ő maga tanított meg kontú­rommá. Akkor ezt többen tudtuk, végül1 az Idák során egyedül1 ma­iadtam ezzel a tudományommal. A háború miatt 44-ben abba kel­lett hagyni a cslpkekészltést, s 1955-ben indult meg újra Hala­son a csipke varrás. 1957-ben a Háziipari Szövetkezet vette át a rendbehozoitt és ismét berende­zett cslpkeházat, alhoQ — kisebb megszakítással — azóta is készít­jük e keresett terméket. 1979-iben mentem nyugdíjba, azóta minit nyugdíjas járok be, s tanítom a fiatalokat a csdpkevarrásra és kontúrozásra. — Voltak-e nehéz időszakok munkássága alatt? — Bizony voltak. Többször is veszélybe került a csipkevarrás jövője. Volit szó róla, hogy meg kell szüntetni, emlékszem arra Is, hogy egy pár hónapon át hí­meztünk meg varrtunk csipke- készítés helyett. Mindig volt azonban odyan vezetőnk, aki har­colt a végsőkig, kiállítva a halasi csipke mellett, s ez végül is dön^ tőnek bizonyult. Sokat köszön­hetünk Oláh Györgynének, ő különösen sokat tett a csipke jö­vőjéért. s amikor azt mondták, nincs cérna, a skót alapanyag helyett hozatott Szudánból félig kikészített cérnát, amit Itthon csináltatott meg, úgyhogy Jelen­leg is évekre van alapanyag. Kendelés ugyanis van bőven, s mivel szorgos asszonykezek is vannak, így biztos jövője van Ismét a csipkevarrásnak. Magam Is bejárok még, s itöbb kislányt tanítottam meg a kontúrozásra, így a Jellegzetes motívumok to­vább élnek a csipkéken. — Melyik volt a legnehezebb munkája? — Kettőt említek meg, az egyik az Országházat ábrázoló csipke, ennek kontúrozása mint­egy 40 órát vett igénybe, a má­sik a brüsszeli világkiállításra készített cslpketerftő volt, ez ha­talmas mérete miatt telte pró­bára tudásomat. — Örökölte-e a csipkevarrás tudományát a családból valaki? — Sajnos, nem. Ez a munka különösen nagy figyelmet, csen­det és jó szemet igényel, ezért gyerekeimnél nem erőltettem, ők mást választottak. Török Imrémé kivételes mun­kásságát mind munkahelye, mind Kiskunhalas városa meg­becsüld. Több magas miniszteri kitüntetés mellett talán arra a legbüszkébb, hogy jelenleg ő az egyetlen női díszpolgára a vá­rosnak, 197S. április 4-e óta. További jó egészséget kívánunk! Dr. Horváth Róbert Méz i .■Félve írom: jobb tévéjátékot Is láttam, mint a szerda este sugár­zott Máz címűt. Félve, ment minden minősítés viszonyítás. Üigy gondolom, hogy vérszegény jellemábrázolásai, olykor erőlte­tett fordulatai ellenére inkább az ehhez 'hasonló művek kerüljenek képernyőre, minit az elmúlt héten is e sorok íróját (merem remélni: is) elszomorító. ízlés- és eszme­világunktól oly távoli Külvárosi körzet-ek... Juhász István kevés fantáziá­val próbálta pillanatnyi szórako­zásnál többet adó tévéjátékká formálni kitűnő alapötletét. így csak a társadalmunkra rárakó­dott, 'beleszívódott kóros és káros jelenségek felszínét, bevonatéit, mázát piszkálta az ostorozó sza­tírát követelő téma. Közhelyek (az édelgő titkárnő, a italpnyaló főmérnök, a látszatra gügye, ám a közéleti játékszabályokra ösz­tönösen ráérző Igazgató) apasztot­ták az igencsak Időszerű tévéjá­ték hatását. Bevallható, hogy a nézők többsége Is mulyának tar­totta a felkínált pénzesebb, elő­kelőbb állást csupán azért visz- ízaul&rító Fakó Menyhértet, mert nem ért hozzá. [Hányán ülnek ma is képzettségüktől, érdeklődé­si körüktől csillagászati távolságú pozíciókban, sokszor a véletlen szeszéi .véből, vagy látszólag köny- nyebb megoldásból. Magam Is is­merek olyan főnököt, aki azért került Jól fizetett állásba, mert (tévesen) art hitték, hogy Valaki­nek a rokona,..] A Máz mulat­ságosabb lehetett volna, ha .több játéklehetőséget kapnak a kiváló színészek (Garas Dezső, Pásztor Erzsi, Haumann Péter), ha a fen­tebb körvonalazott nevetségesen szomorú, vagy szomorúan nevet­séges visszásságokat g szerző életképesebb konfliktusokba, a folyamatot szemléletesebben ér­zékeltető helyzetekbe szervezi. A mai témáikban oly gyakran jeles­kedő Miihályfy Sándor rendező megtette, amdlt megtehetett. Gyakran megállítanak az utcán: ezt írja meg szerkesz­tő úr. Üzenni szerettek volna általam csúnyát is, meg szépet is annak a bizonyos televíziónak. Olykor ponto­san azért haragudott valaki, amiért néhány perccel ko­rábban más lelkesedett. Természetesen minden véle­mény elgondolkoztat, de kérés nyilvános tolmácsolására eddig nem vállalkoztam. Az óvodás Balázs és Szabolcs kérését teljesítenem kell, mivel csak néhány betűt ismernek és így nem kö­zölhetik elmarasztaló véleményűket az illetékesekkel. Illendően megkérdezték vasárnap délután, hogy néz- tem-e délelőtt a televíziót. Nemleges válaszom elcsodál- koztatta mindkettőjüket, mert úgy gondolták, hogy a náluk nagyobbakra gondoltak összeállításakor. Unszolásomra szabatosan elmondták kifogásaikat. — Tessék mondani, mit nézzenek vasárnap délelőtt a legkisebbek. A rablókat, a gonosz embereket? Azt, hogy a csúnya öreg bácsi meg akarja gyilkolni rokonát? Mást tanítanak az óvodában. Vagy az emberevő medvét? A múltkoriban azt mesélte valaki, hogy a medvék nem is bántják az embert. Kinek higgyünk? Jó, jó, a Kuckó ara­nyos, kedves, de azért az se igazán nekünk való. Este mindig szót fogadunk és ágyba bújunk, amikor megkér­dezik, hogy fekszünk-e már. Miért nem kérdezik reggel: gyerekek, felébredtetek már? Fel bizony, mondanánk, várjuk a mesét. Heltal Nándor HONISMERET — HELYTÖRTÉNET ♦ Bunyevácok maszkázása FARSANG IDEJÉN Kevés tájegység büszkélked- het olyan gazdag hagyománnyal, minit a soknemzetiségű feJsőubács- kai vidék, s ezen belül is Bajla és környéke. Itt ma dis számos népszokás él. Legtöbb a fcélii ün­nepkör jeles napjaihoz fűződök. Ezúttal a bunyevácok azon vi­gadalmáról, a messze vidéken hí_ rés, különleges színfoltjáról kí­vánok szólni — saját gyűjtésem és megfigyeléseim állapján —., amely a farsang utolsó napjára esett: a „maszkázásról". A farsang várva várt ünnepi időszaka az évnek, mely a házas­ságkötések, a lakodalmak ‘ideje volt. Vízkereszttel kezdődök és a húsvét ot megelőző 40 napiig, az­az hamvazószerdáig torit. Ahogy ezt a bácskai bunyevácok .mond1- já.k, „csiszta szridá”-mg, tiszta szerdáiig. Ilyenkor az edényeiket lúgos vízzel kifőzték. Ettől kezd­ve megszűnt a vigalom, dal, ze­ne, tánc, kártya, sőt még a pipá- zás is, és megkezdődött a szigorú böjt. No, de addig zajlott az eszem-iszom szezonja. Az ördög ünnepe A fent említett napon, Illetve húsihagyókedden, a farsang csúcs­pontján volt szokás a bunyevá­cok maszkajárása, a „maskara". Általában az ördög ünnepének nevezték, amikor elszabadultak a féktelen emberi ösztönük, kitör­tek az Indulatok. Jókedv, tánc, érnek volt a „főszereplő”. A fia­talok, de az öregek iis egész far­sangon azon gondolkodtak, hogy a „bolondok napján" milyen masíkot öltsenek. Baján már far­sang első napján, nagymise után kezdték a maszkázást. A szokás szereplői, elsősorban a humort kedvelő bunyevácok, töhb csoportot Is alakítottak. A templomtérről indultak korán reggel „kóló" (körtánc) kezdésé­vel, „gajdé” (duda), Illetve tam- burazene vagy harmonika kísé­retével. Táncolva végigjárták az utcákat. Néhány községben, Csávolyon, Fels6s2entIvánon, Csi- kérlán a menet csak a templomi hamvazkodás után indult el. Hangos, lármás volt a falut mu­lattató felvonulás. A gyermekse­reg végigkísérte a csoportokat, de a felnőttek is kijöttek az utcára. Nem volt ajánlatos kikezdeni a ,..maskarákkal”. Egyik-másik több bámészkodót kent be korommal, lekvárral, sárral. A tömeg közé keveredve tréfálkoztak, pajzán- kodtaik. A kulturált „maszkák” jelmezeik mögött Is emberek maradtak.,, Fráter, háremhölgy, kisbiró A leggyakoribb „jelmezük” a ruhacsere volt: férfiak női, a nők férflruhába öltöztek. Fehér ruhás boszorkányok tollsöprűk- kel, tündér, kártyavető cigány- asszony és családja, betyár, ju­hász, vőfély, vőlegény és meny­asszony, pap, „fráter” (barát), koldus, dúsgazdag ékszerekkel, aratólegény, sarkamtyús paraszt- legény, kéményseprő, kösbíró dob­bal, bekormozott férfiak, lekvár­ral bekent arcukon tollpihék, pap­rikajancsi, bohóc, török basa és háremhölgyek, lord cilinderben, ficsúr, cowboy, Stan és Pan, ál­cázott „tűzöl tó zenekar” a né- gyesfogaitiú szekéren, melyen, szal­mabábu is volt stb. A nép fan­táziája kimeríthetetlen. Az ál- latailaikoskodás régi bunyevác ha- gyomány! Faluhelyen menet közben meg- megállt a csapat, illetve a „lako­dalmas. menet” — helyemként a bandérium módjára lovas csapat — énekelt, táncolt, az esti „,masz- kaibálra” invitálta a népet. Tet­szés szerint a házaikhoz Is be­mentek. Miiként ez farsangkor Il­lik, útom-útfélen kínálták őket. Jutalmuk: nyársra fűzött szalon­na, kolbász, tojás, fánk, aszalt gyümölcs, bor, pálinkái. ritkán pénz. A háziaknak résen kellett lenni, mert a maszkázók néhol „kiszolgálták magúkat”. Különö­sen a nyitott kémények időszaká­ban adódtak meglepetések. Az így összegyűjtött ajándékot es­te, vagy torkos, illetve zaibálócsü. törtökön a „dlvan” háznál közö­sen fogyasztották el, a pénzből pedig kifizették a zenészeket. Ezen az estén rendezték meg a bunyevácoknál már hagyomá­nyos közös, zártkörű „zen&ko pice”-,t (asszonymulafcságot), „macskabált’’, a férfiak kizárásá­val. Állat alakoskodó A fenti szokások nyomait meg­találhatjuk még ma is az emlí­tett településeken — modernizált formában. A gyerekek farsangi jelmezbáljában is próbálják éb­ren tartani a régi szokásokat. Nem hiányzik az ugyancsak jel­legzetes — a legeredetibb és még az őshazából hozott — télűző po­gány bunyevác szokás, az állat- alakoskodó sem. A maszkák fő alakja a „medve” vezetőjével, és a „didák" botossal. Az utcai ham- vazásra és a vénlánycsúfolás­ra utaló „tuskóhúzás" („panj”) szokásának emléke sem Ismeret­len. A mai szereplők közül alig van már olyan, aki láthatta még a régit, Mégis: hagyományainkat kötelességünk megőrizni! Mándics Mihály Várják az emlékidézőket Jól Időzítették Kecskeméten a Berkes Ferenc Kereskedelmi Szak- középiskola hetvenedik évfordulójának a megünneplését. Ugyanis ép­pen erre az időpontra alakul át ikonszerű Oktatási-(nevelési műhellyé az intézmény, új épületben, a sok szempontból híres, nevezetes Ókol- légiumbam, mely immár több mint másfél évszázada öregbíti a város jó hírnevét. Ezekben a hetekben — hónapokban lelkesen gyűjtik a nagy ese­ményre, eseménysorozatra a szellemi, tárgyi emlékeket. Mindazokat a dokumentumokat, forrásanyagokat, amelyek segítségével még inkább megismerhető az elmúlt évtizedek sok-sok eseménye, gondja és öröme. Azt Is várják, hogy a volt .diákok, az egykori szülők a tanárok, kollé­gisták és kereskedelmi dolgozók eljuttassák az iskolához, a kollégium, hoz a birtokukban levő írásos és tárgyi emlékeiket. Leveleknek, ér­meknek, okleveleknek és tabláképeknek éppen úgy örülnek az intéz­mény vezetői és lelkes dolgozói, mint az utólag leírt emlékezéseknek, hallomásoknak. Az a lényeg szerintük, hogy minél több, minél beszé­desebb anyag birtokában lehessenek az iskolamúzeum és az iskolai évkönyv sikeres létrehozásához, a hagyományőrzés folytatásához. —a —y KÖNYVESPOLC 20. századi magyar festészet és szobrászat • Iványi Grünwald Béla: Kecskeméti piac télen Az utóbbi hónapokban bőven akadt válogaltnivaló a könyves- boltiakban az új képzőművészeti kiadványok polcain. A Magyar Nemzeti Galéria és a Képzőmű­vészeti Kiadó közös vállalkozásá­ban jelent ‘meg a közelmúltban A 20. századi magyar festészet és szobrászat című, reprodukciókban gazdag köitelt, .mely töhb funkcióit egyesítve többféle hiányt is igyek­szik pótolni. Miközben az egyetemes művé­szettörténet külföldi anyagairól számos szakíró tollából származó cikkben olvashatunk, addig, úgy tűnik, erről a hazai időszakról jóval szegényesebb az elemző, összegző, eligazító útimvaló. Ha egy-egy akad is, arra a most megjelent köteten kívül bizonyo­san nincs példa, .hogy a műelem­zésekkel teli könyv egyúttal lexi­konként is használható légy an.. Ritkán fordul elő, hogy ugyanaz a mű ajánlkozzék a szakembe­reknek adattárként és az érdek­lődőknek az eredményeket nép­szerűsítő „propagandaanyagként”. A szép külalaké, terjedelmesnek számító kiadvány (Bereczky Lo- ránd által int) saját jellemzésé­ben szerényen csak úgy mutatko­zik be, minit a Magyar Nemzeti Galéria állandó .kiállításának ka­talógusa,, mely illusztráció gya­nánt a galéria csaknem teljes anyagát felhasználja. Nem keve­sebbre vállalkozik, mint hogy be­mutassa. a huszadik század ma­gyar képzőművészetiét. A 162 művész életrajzát, 554 mű részletes adatait és jellemzé­sét 60 színes, képtáb’ia segítségé­vel feldolgozó kötet igyekszik a legjelentősebb művészekre és mű­vekre irányítani a figyelmet. Az Illusztrációk mérete és .minősége lehetővé teszi., hogy ne csak a „ti'iiágerművekre" Ismerhessen az érdeklődő, hanem esetileg olyan alkotásokat is felfedezzen ma­gának", melyeket most lát először. A kötet 'alapjául szolgáló állandó k'á.Httá* rendezését évekig tartó tudományos munka készítette elő, hogy végeredményként előkerül­hessenek azok a raktárban heve­rő. sokak számára ismeretlen mű­veik Is, melyekben most gyönyör­ködhetünk. Akadnak közöttük olyanok, melyek — részben, a „katalógus” segítségével — csak most kapják meg az érdemük szerinti nyilvánosságot. A kiállításon történeti, a kötet­ben abc-rendben követhetjük nyomon a század első felében és a második világháború után je­lentkező tendenciákat. Az első szakasz bemutatja, a nagybányai­ak első nemzedékének mestereit, a realista hagyományokat tovább­fejlesztő festőket, a posztimpresz- szionlsták: Gsontváry, Guláosy, Rippl-Rónai, Vaszary művészetét. Bőséges válogatásit kapunk a Nyolcaik és aktivisták .műveiből is. Figyelemre méltó az a külön összeállítás is, mely a szecesszió hatását tükröző alkotásokból áll. Számos művet láthatunk Ivánvi Grünwald Bélától, a kecskeméti művésztelep egykori vezetőjétől, A színes mellékleten A kecske­méti piac télen című munkájút vehetjük szemügyre, melyet a művésztelep születésének 75. év­fordulójának tiszteletére rendezett kiállításon Is 1 áthatott az elmúlt hónapokban a kecskeméti közön­ség. A kötet második részében a két világháború közötti korszak legjelentősebb törekvéseit ismer­teti.: Nagy István,, Vaszary János, Csók István, Berény Róbert, Már- ffy Ödön .munkáin keresztül. Jelentős részt szentel a poszt- nagybányaiak legnagyobb hatású mestereinek: Bennáth Aurélnak és Szőnyi Istvánnak. Megjelennek a korszak expresszionista törekvé­sei is Egry József és Derkovifa Gyula .művészetében. A harmin­cas éveiktől a szentendrei művész- telepen, bontakoztak ki a magyar művészet újabb, máig ható avant- garde törekvései. A kiadvány számos képpel és elemzéssel hoz­za közel a festészet kedvelőihez Czóbel Béla, Barcsiay Jenő. Vajda Lajos és Korniss Dezső viliágát. A harmadik szakasz a felszaba­dulás utáni időszakra vonatkozik, összetettsége .miatt a fő hangsúly a művekre esett, „a gyűjtemény ad.ta lehetőség szerint olyanokra, amelyek a legkifejezőbben kép­viselik a jelenkori ma,gyár képző­művészet fő fejlődési irányait". Nem nehéz megjósolni, hogy a küldetést betöltő kötetet sokan fogadják örömmel, még akkor Is, ha esetleg lehetne vitatkozni azon, hogy az alkotók és alkotá­saik súlypontozása mennyire ará­nyos. Károlyi Júlia (Straner András felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom