Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

PETŐFI NÉPE Száz éve született August Ma- eke (fá87—1914) német expresz- szionista festőművész. A düsseldorfi akadémián ta- nult, s 1907-től kezdve — pári­zsi tartózkodásai alatt — került kapcsolatba az impresszionisták­kal, majd a fauve-okkal, s ké­sőbb a kubizmus áramlataival. Művészetére hatott a Franz M&rc- kal és Kandinszkijjal történt ta­lálkozója. Az első világháború elején bevonultatták katonának, s nemsokára elesett. Huszonhét évesen halt meg tehát, de így is emlékezetes életművet hagyott maga után. Fő jellemzője az, hogy mindvégig szoros kapcsolatban maradt a vizuális érzékeléssel. Az impresszionizmustól, majd Cézanne hatásától érintett festé­szete 1910-től kezdve — elsősor­ban Matisse műveinek ihletésé­ibe — szélesebb, felszabadultabb ritmusnak megfelelően fejlődött. Festészete egyébként — egészét tekintve — figurativ maradt; Tó­parti sétálók, Gyermekek, Lá­nyok zöld lombok alatt. Kalap­üzlet kirakata előtt álldogáló nők — ime, ismert képei, s kedvenc témái. GYŰJTŐK, FIGYELEM! Történelmi tárgyú ritkaságok árverése Az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat immár második alkalom­mal rendez kamaraárverést: ja­nuár 23-án ezúttal történelmi tárgyú ritkaságok kerülnek ka­lapács alá. Az első ilyen árverésen a helytörténeti kiadványok iránt érdeklődő könyvbarátok licitál­hattak a gyűjteményükből még hiányzó munkákra; ez alkalom­mal a reformkorra és az 1848— 1849-es szabadságharcra vonat­kozó művek gyűjtői juthatnak újabb szerzeményekhez. Árve­résre bocsátják többek között Széchenyi István több munká­ját, így A magyar academia kö­rül, továbbá az önismeret és a Világ első kiadását. Szerepelnek az árverés tételei között Zerffi Gusztáv, Beniczky Lajos, Eöt­vös József, Frankenburg Adolf, Grünwald Béla, Klapka György, Szabó Ervin művei, valamint Vajda János Arisztidesz álné­ven írt munkája, a Polgárosodás, és Marezali Henrik fordításában Leiningen.Westerburg Károly le­velei és naplója. A második kamaraárverést ja­nuár 23-én 16.30 órakor tartják bz ÁKV dísztermében (Buda­pest V., Deák Ferenc utca 15.). MŰSOR Gumiipari gépek Vietnamba A Taurus Gumiipari Vállalat háztartási gumikesztyűk készíté­sére alkalmas gyártósort adott el Vietnamba. A berendezéseket már útnak indították Ho Si Minh-városba. A gépeket Bz ot­tani gumigyárban állítják mun­kába, a tervek szerint 1987 első negyedében. A termelés korszerű­sítéséhez vásárolt gyártósor üzembe helyezését és a technoló­gia elsajátítását magyar szakem­berek segítik majd. A gépek eladását követően a partnervállalatok tárgyalásokat kezdtek arról, hogy a magyar be­rendezéseken a későbbiekben a Taurus részére is készítenének háztartási gumikesztyűkéi. Ez az együttműködés igen előnyös len­ne mindkét vállalatnak. A viet­nami gyár számára ez kedvező értékesítési lehetőségeket jelen­tene, a Taurus pedig így készen jutna fiozzá á házai piac ellátá­sához szükséges háztartási gumi­kesztyűk egy részéhez, amelyek­nek az előállításához egyébként távoli országokból — főként a Távol-Keletről — szerzi be az alapanyagot, a nyerskaucsukot. Hasonló együttműködést alakított már ki a magyar nagyvállalat az ugyancsak vietnami Hoc Mon vá­rosbeli gumigyárral, amely ke­rékpárgumikat szállít Magyaror­szágra. * A legfőbb száz éven felüli ember a Szovjetunióban Azerbajdzsán­ban él a Kaukázuson túli terület Lerikszi járásában. A leriksziek dől. gos emberek, gondosan őrzik szüleik hagyományait. Sok tejet, tejter­méket, zöldségfélét fogyasztanak, minden italnál többre becsülik a forrásvizet és a jól elkészített teát. És ami a legfontosabb, a kristálytiszta hegyi levegőt! Képünkön: a 110 éves Bahman Alijev hobbija a fafaragás. PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (forint;'kilogramm) Elő csirke Elő tyúk Tejföl (liter) Tej (Uteri Tehéntúró Tojás (dby Sajt Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fejes káposzta Karfiol Uborka Sőska 60 51 60 10 60 3 120 a-i« 15^1«; 35—40 15—1« 12—ÍJ «0 120 100—120 Gomba 70-no Zöldpaprika (db) 7—8 Alma 6—18 Körte 20—30 Héjas dió 40—50 Savanyú káposzta 25 Mák 100 Arak Kiskunhalason Élő csirke 60 Elő tyúk 60 Tejföl cuter) BO Túró 80 Tojás (db) 2,50-3 Burgonya 6—8 Sárgarépa 15—18 Petrezselyem 20—40 Vöröshagyma 15—16 Fejes káposzta 10—12 Karalábé 10—12 Fokhagyma 170— ISO Zöldpaprika 45—50 Paradicsom 80 Korai saláta (db) 3—4 Paraj - 60—70 Alma 14—16 Körte 10—20 Szőlő 2S—30 Héjas dió 35—W Szárazbab 70—90 Savanyú káposzta 25 Mák 120—130 Hónapos retek (csomó) 7—8 Régi úttörődalok kazettán A Budapesti Úttörőelnökség az úttörőélet, a rendezvények színe­sebbé tételére, s hogy az új kor­osztályok is jobban megismerked­hessenek a gyermekszövetség múltjával, 30 régi úttörődal hang- felvételét készítette el. A dalokat a , KISZ Központi Művészegyüttesének úttörőkara énekelte szalagra, Csurjánné Buttner Hedvig és Pintér Eleo­nóra karnagyok vezényletével. Ké­szül, és előreláthatóan az új év elején kapható lesz a kazettát kí­sérő kotta is. Úttörőelnökségek, .csapatok, -őrsök, művelődési házak, az út­törőmozgalmat patronáló szerve­zetek és intézmények vásárol­hatják e kazettát, utánvéttel. (Az ár, mindig a nagykereskedelem­ben kapható szalagok árától füg­gően, 150—200 forint). Mód van arra is, hogy a Budapesti Úttörő­elnökség a beküldött üres kazet­tákra átmásoltassa a régi dalok­ból szerkesztett műsort. Az úttörődalos kazetták a Ma­gyar Úttörők Szövetsége Buda­pesti Elnökségénél (1430 Buda­pest. Köztársaság tér 27.) rendel­hetők meg. A Szegedi Akadémiai Bizottság 1986. évi pályázatának értékelése A Magyar Tudományos Aka­démia Szegedi Bizottsága és Szak- bizottsága által 1986. évre meg­hirdetett pályázatra 65 értékel­hető pályamunka érkezett be. A pályadíjakat Grasselly Gyu­la, a Szegedi Akadémiai Bizott­ság elnöke ünnepélyes keretek között adta át Szegeden, a SZAB székházában. a pályázat nyertesei: NYELV- ÉS IRODALOMTU­DOMÁNYI SZAKBIZOTTSÁG: Németh Attila, Nagy.né Ball Éva, Havril Agnes (Budapest), Balogh Mária (Dabas). Nagy Béla (Solt), Kószó János (Makó), Torma Jó­zsef, Giday Kálmán. Keveházi Katalin, Polner Zoltán (Szeged). FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNE- LEMTUDOMÄNYI SZAKBI­ZOTTSÁG: Forman István (Oros­háza). Krémer Sándor, ördögh Éva (Szeged). . • JOG- ÉS GAZDASAGTUDO- MANYI SZAKBIZOTTSÁG: Ho­moki-Nagy Mária (Szeged). Ham­pel Tamás (Hódmezővásárhely). földtudományi szakbi­zottság: Gajdos István. Mi- kóla András. Kovács András, Pap Sándor (Szolnok). BIOLÓGIAI SZAKBIZOTT­SÁG: Bezzegh Attila és társa, Fe­kete Mátyás. Gálné Szekeres Éva és társa. Györgypál Zoltán, He­gedűs Tibor. Hunyadi János és társai. Matyik Anna és társai, Mesterházi Ákos, Pauk János (Szeged). ORVOSTUDOMÁNYI SZAK­BIZOTTSÁG: Csanády Miklós és társai. Pető Zoltán és tár­sai. Wayer Péterné. Kékes-Szabó Tamás és társai. Gergely Tibor, Szabó Mátvás (Szeged). Szloszjár Judit és társa, Szenes Márton és társai. Csömör László. Károlyi, Zoltán és társai fKecskemét). Si­mon Fiala János es társa, Sznbó Mihály és társa (Békéscsaba). Job­ba Gvörgy (ZákánvszékL Morva László és társai (Tataháza), Soós István (Békés). MEZŐGAZDASÁGI SZAKBI­ZOTTSÁG: Nagy László. (Sze­ged), Rédey Károly (Kecskemét). KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI SZAK­BIZOTTSÁG: Körmöczi László és társai, Györffy György és társa (Szeged). NEVELÉSTUDOMÁNYI ÉS PSZICHOLÓGIAI SZAKBI­ZOTTSÁG: Csapó Ágnes, László József, Fáyné- Dombi Alice, Raj- ki Ilona és társa, Börcsökné Pósa Éva, Pálos Ildikó, Szabó G. Mária és társa (Szeged), Kovács Lajos (Szegvár), Rendes Béla (Baja), Uhrin János, Pelle Ferenc (Bé­késcsaba), Rácz Fodor Sándor (Baja), Szögi Agnes (Kecske­mét), Böngyik Árpád (Baja). Január 3-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban) Este 7 órakor: MABICA GRÖFNO. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: JÖVŐRE, VELED. UGYANITT. BérletsztHiet, MOZI KECSKEMÉT Városi mozit fél 4. háromnegyed 6 is 8 órakor: VARÁZSLAT, ez., »«- • gyár film. Árpád mozt: fél 4. háromnegyed 6 ás 8 órakor: INDIANA /ONES ÉS A. VÉGZET TEMPLOMA. 87... ame­rikai kalandtllm. 14 éven felüllek­M]( Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: VARÁZSLAT. Sz.. magyar fűm. Féí 6 és fél 8 órakor: EGY MARÉKNYI POLlARERT. Sz„ olasz westemfüm. 14 .éven felülieknek. Stódlómozlt 8 óraikor: KOPASZ­KUTYA. Magyar fűm. 14 éven felü­lieknek. Mesemozi: fél 4 én háromnegyed • órakor: VJzipóK, CSODAPOK. Pajtásmozi: fél 4 órakor: ROBO­TOKKAL A SZATURNUSZ KÖRÜL. Planetárlum-vIdeo (Lánchíd utca) l 4 én 8 órakor: BMX—BANDITÁK. Sz., mb., ausztrál tűm. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 óra­kor: VÉGTELEN TÖRTÉNET. Sz­inti.. NSZK film. Fél 8 órakor: A LATOR. sz.. mb., olasz—francia film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: BAUFKOK. sz., mb., francia fllm- vlítáték. StúdlOmozi: délelőtt 10 órakor: hamupipőke. sz„ mb., amerikai mesefl’m. 7 órakor: video: CSAPDA. Bz.. angol kslandfUm. niCSAI.MAS Árpád mozi: 6 órakor: FOLYTAS­SA. JACK! Sz.. mb., angol filmvlg- Já'ék KAT.OCSA Otthon mozi: 4 órakor: IVANHOE. Sz.. mb., szovlet film. 6 és 8 óra­kor: MARIA SZEREI.MET. SZ. mb., amrriks' fi'm. '« éven felülieknek. Std-’lénto-l: rtA’e’A*» 1« órakor: A Rtrmi V’ESZAVAG KISKUNFÉLEGYHÁZA PetSfJ mozi: fél 4 és háromne­gyed 6 órakor: AKI.I MIKLÓS. Sz., magyar film. 8 óraikor: TO A SZÉ­NAKAZALBAN. Sz., mb., angol ka­land film. 16 éven felülteknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 Arakor: v FORRO FAGYLALT, sz., mb., angol film. KISKÖRdí Petőfi mozi: i ét 1 órakor: ÉDES GONDOK, sz.. mb., csehszlovák film. TISZAKÉCSKR Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 5 és 7 órakor: AZ EMBER, AKI TÜL SOKAT TUDOTT. SZ., mb., amerikai krimi. Január 4-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban) Este 7 órakor: MARICA GRÖFNO. Bértetszünet. o t . KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakort JÖVŐRE, VELED UGYANITT. Bérletszünet. * MOZI A mozik műsora azonos a szomba­tival, kivéve: KECSKEMÉT Planetárium-video (Lánchíd utca) : 4 és 6 órakor: NE VEREKEDJ! Sz., honakone! mm. Művelődési Központ, videót 5 óra­kor: BETÖRŐ AZ ALBÉRLŐM. SZ., angol fllmvlgjáték. Stúdiómozi: Nincs előadás. Pattásmozl: Nincs előadás. HAJA síért lómozi: fél 4 órakor: HATY- TYUK TAVA. Sz.. mb., japán me- seftlm. náCSALMAS Árpád mozi: 8 órakor: VÉGSŐ PPOgtmm. sz., amerikai krimi. KAIOCSA Strtrtlémnzl: Nincs előadás. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 3. 8 és 7 órakor: BP*’*v t sz... amerikai film. TíRZáKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontion: S órakn»; LUTRA Sz.. ma-v-e t-rmAcze-fl'm 7 órakor: S-z—-n tsnTORosoK. sz.. amerikai film. 16 éven felülieknek. Segítsük megtalálni! A Petőfi Népe annak idején hírt adott arról, hogy Slezák Áron tanuló több ezer forin­tot tartalmazó pénztárcát ta­lált, amelyet tulajdonosának visszajuttatott. Nagyon is meg­érdemelte volna, hogy az új esztendő az ő számára is sze­rencsésen kezdődjön. Sajnos, nem így történt. Legnagyobb kincsét — amely tragikus hir­telenséggel elhunyt édesapja% utolsó ajándéka volt —, egy szürke színű Csepel gyártmá­nyú versenykerékpárt, ellop­ták a Horgász utca 1. szám alatti lakásuk lépcsőházából. Reménykedünk, hogy talán felébred a lelkiismeret abban, aki a kerékpárt elvitte, hi­szen a gyermeknek ez sokkal többet jelent egyszerű kétke­rekű járműnél. A következő számunkban arról szedetnénk hírt adni, hogy Áron meglel­te az apai" ajándékot a ház előtt vagy tf.lépcsőhjzban. G. Z. HÍREK HÍREK NAPTÁR Újévi köszöntés 1587. Január 3., szombat Névnap: Genovéva Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 05 perc Holdkelte: 1« óra 13 perc Holdnyugta: 20 óra 21 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Jobbára erősen felhős, vagy borult lesz az ég, ismétlődő eső, havaseső, majd egyre több helyen, sík vidéken is havazás várható. Másutt felszakadozik a felhőzet, és a folyamatos esőzést a gyorsan átvonuló felhőzetből futó hózáporok követik. Ország­szerte jelentős lehűlés várható. A legmagasabb nappali hőmérsék­let fagypont körül alakul. A Kecskeméti Agrolmeteorológlal Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Fóállomás Jelenti: Január 1-Jén Kecskeméten a közép- hőmérséklet 6.« (az 50 éves átlag mí­nusz 0,5), a legmagasabb hőmérsék­let 8.C Celslus-fok volt. 0,4 millimé­ter csapadék hullott. A nap 3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor 4.2. 13 órakor 8.1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3.7 Celslus-fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1000,8 millibar — süllyedő — volt. • Január 1-Jén Baján a középhőmér­séklet 5.3 (az 50 éves átlag mínusz 0,3), a legmagasabb hőmérséklet 10.4 fok volt. A nap 2.4 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,4, 13 órakor 5,5 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hómérséklet 2.1 Celslus- fok. a tengerszlntre átszámított lég­nyomás 1002.4 millibar — süllyedő — volt. 1,4 milliméter csapadék hullott. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Szabálytalan előzés, gyorshajtás — súlyos balesetek Mélykút külterületén, nz 55-ös számú főúton 1986. december 30-án Veszelovszki Vincze Mihály 50 éves tanító, rúzsai lakos (263. sz.) személygépkocsijával szabály­talan előzés közben összeütközött egy vele szemben jövő személy­autóval, melyet Dóra Lajos 50 éves géplakatos, mélykúti lakos vezetett (Nagy út 12.). Az utóbbi — vétlen — gépkocsivezető uta­sai közül Bogdán Imréné 58 éves nyugdíjas, mélykúti lakos (Tán­csics u. 10.), valamint Belányl János 74 éves nyugdíjas, ugyan­csak mélykúti lakos (Kun Béla u. 36.) súlyos sérülést szenvedtek. A két autóban mintegy 160 ezer forint kár keletkezett. Kecskeméten, a Nagykőrösi utca és a Bethlen körút keresz­teződésében, ugyancsak december 30-án Csővári Éva 24 éves ad­minisztrátor, kecskeméti lakos (Szt. István város 35.) személy- gépkocsijával gyorshajtás miatt kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt. Bánó Margit 19 éves bolti eladót (Nyárlőrinc, Alkotmány u. 15.) ütötte el, akinek eltört a lába. Baján a Szabadság és a Pász­tor út kereszteződésében decem­ber 31-én Aladics Lajos 60 éves segédmunkás, helyi lakos (Lő- kert-sor 50.) egy féktávolságon belül érkező személyautó elé lé­pett. Aladics súlyos — lábtöréses — sérülést szenvedett. R. M. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott 1. heti lottósorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 11, 57, 58, 68, 76. — Nemzetiségi farsang. Régi hagyományok életre keltése, né­met és délszláv együttesek fel­lépése, svábbálok és sokácbálok sora gazdagítja a nemzetiségi farsangot a szomszédos Baranya megyében. A mintegy ötven na­pig tartó vigalmi időszakot a mai svábbál nyitja meg, ame­lyet a Nikolaus Lenau Német Kul­turális Egyesület rendez a pé­csi Nádor Szállóban. Nagy ér­deklődés előzi meg a baranyai nemzetiségek farsangi játékait, elsősorban a mohácsi busójárást, a délszlávok télűző-tavaszköszön- tő ünnepét, amikor fakürtök ri­koltása. kerepelők berregése és láncos botok csörgetése közepet­te véeigvonulnak a városon az állatbőrbe öltözött, faálarcos, ökörszarvú busók. A zselici Bol- doaasszonvfán a németek tartiák érdekes felvonulásukat. amely­nek hagyományos résztvevői a díszes sváb viseletbe öltöztetett bábuk: Hansl és Gretl. — Síelőknek. Míg az alföldi, sík. területeken bőséges eső hullott, a Bükk fennsíkjain mínusz 1 fo­kos hőmérséklet mellett péntek­re virradóra szinte egész éjszaka, és a nap első felében is havazott. A délelőtti órákra ismét 18—20 centiméteres, síelésre kiválóan alkalmas hó borította a környéket, a pályákat. Működnek a sífelvo­nók, a sípályákhoz vezető közle­kedési utak jól járhatók. Megújult a Széchenyi-palota Új köntösbe öltöztették a Szé- chenyi-palotát Sopronban. A há­romszintes klasszicista épület az Ikva-parti város főterének egyik legértékesebb műemléke. Felújí­tására csaknem 60 millió forintot költöttek. A Győr-Sopron Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat sop­roni építésvezetősége rendbehoz­ta az épület tetőterét, korszerűsí­tette a lakásokat, és irodahelyisé­geket alakított ki. Aa egykori Széchenyi-palotában 23 összkom­fortos gázkazánfűtésű lakás mel­lett helyet kapott a MTESZ sop­roni központja, a HungarHotels oktatási kabinetje, s itt rendez­ték be a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók » Szakszervezetének irodáit is. A rekonstrukció során helyreállítot­ták az épület homlokzatának kő- , díszeit, így most egykori szépsé­gükben díszlenek a kapukat ke­retező toszkán félpíllérek és az erkélyeket tartó oszlopok. — HELYESBÍTÉS. Lapunk de­cember 30-1 számában az autó­buszközlekedés próbajáratairól szóló cikkünkben elírás történt. Tompáról Kiskunhalasra Kisszál­lás és Batolaszállás érintésével nem 15.55, hanem 17.55 órakor, Űjsoltról Soltra nem 17.25, ha­nem 17.22 órakor indul járat. Tegnap este ir. Gajdócsi Ist­ván, a Bács-Kiskun Megyei Ta­nács elnöke fogadta és köszöntöt­te az új esztendő első munkanap­ján a megye párt-, állami, társa­dalmi, szövetkezeti, egyházi, tu­dományos és művészeti szerveze­teinek vezetőit. Az eseményen megjelent Romány Pál, a Közpon­ti Bizottság tagja, a megyei párt- bizottság első titkára is. — BŐVÜL a rádió reggeli mű­sorválasztéka. Január 5-étől, hét­főtől három órával korábban in­dul a harmadik műsor: 5.55 perc­től Muzsikáló reggel címmel el­sősorban a komolyzene-kedvelők- nek szóló adással. A reggeli mű­sorválaszték bővítésével egyide­jűleg a rádió törekszik a tájé­koztatás kiszélesítésére, a fővá­rosközpontúság csökkentésére is. Újdonság, hogy — ugyancsak ja­nuár S-étől — a győri, a pécsi, a miskolci és a nyíregyházi kör­zeti adó hétfőtől péntekig reggel 6 óra 20 perckor és 7 óra 20 perc­kor önálló, 10—10 perces műsort sugároz. — Vásárnaptár. Január 4-én, vasárnap országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak Lajosmizsén, Kiskunhalason és Tiszakécskén. — Eszperantisták klubja. Ma délután három órakor a kecske­méti planetáriumban tartja ala­kuló ülését a felnőtt eszperantisták klubja. A rendezvényen részt vesz a török eszperantisták kép­viselője is. — MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN. Magyar Nemzet, 1987. január 2-ai szám: Farkas P. József: Petőfire emlékezteik Kis­kőrösön. Magyar Hírlap, 1987. január 2-ai szám: összeállítás az Or­szággyűlés téli ülésszakán részt vett képviselők gondolataiból. (A megszólaltatottak között van dr._ Gajdócsi István, Bács-Kiskun Me­gye Tanácsának elnöke is.) — KILÁTÓK A HORTOBÁ­GYON. A Hortobágy egyik leg­távolabbi pontján, Szálkahalmon fából épült új kilátótornyot ad­tak át. A Hortobágy védett te­rületein korábban már öt, ehhez hasonló kilátó épült meg. Ezeket azonban kizárólag csak kutatók, szakemberek, a puszta növény- és állatvilágát tanulmányozók vehet­ték igénybe, míg a mostanit az érdeklődő nagyközönség, a Horto- bágyot magasból is látni akarók részére készítették. A nemzett ■ park igazgatósagának döntése alapján a jövő esztendőben a pusztai halastavak mellé építenek a nagyközönség számára két kilá­tótornyát, ahonnan a gazdag vízi madárvilág életét lehet megfi­gyelni. GOND Bajban vagyok, öregem. Jövő hétre van kitűzve a lányom esküvője, és még mindig hiányzik a fele an­nak, amit hozománynak Ígértem. — Ez is probléma? Hi­szen mindenki csak a felét szokta odaadni annak, amit ígér! — Hát ez az. Nekem épp az a fele hiányzik. C Hétfői I lapszál lapszámunkból A megye négy városa — Kecskemét, Kalocsa, Kis­kunhalas és Baja — műve­lődési intézményeinek ve­zetőit kérdeztük meg az új évre szóló tervekről. Vála­szaikat a negyedik oldalon találják olvasóink. Film­jegyzetünk a Queen együt­tes koncertjéről készült alkotással foglalkozik. Itt jelentkezünk a Sajtóposta rovattal is. Az ötödik olda­lon egyebek között a válla­lati tanácsokról, valamint a megye erdő- és fagazdál- kodásáról közlünk cikkeket. I PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Rács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Báes-Ktekun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató, szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. , 6061 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlnnkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43.— Ft. negyedévre: 129.— Ft, félévre: 258.— Ft. eg.v évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. KŰIső-Szegedl út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0133—ŐSZ é / Száz év nem a felső határ

Next

/
Oldalképek
Tartalom