Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1987. január 14. ÉS AKKOR CSATTANT A POFON Az alábbi írást vitaindítónak szánjuk. Hiszen ha. ■•nló esetek sokfelé történnek, történhetnek, s meg­ítélésük eltérő lehet. Várjuk olvasóink hozzászóló. •fiait, észrevételeit, megjegyzéseit. Húsz éve, amikor még jómagam is (kisdiáik voltam, már vallotta a .pedagógia: a diákokat testi fenyítésben részesíteni nem szabad. Ennek ellenére jókora könmösölket, tenyereseket osztogatott a tanító néni, »mikor úgy látta, már nem használ1 a szép szó. önmagámmal szem'ben •n is mindig elfogult voltam egy (kicsit, mégis be kell vallanom: meg. érdemeltem a körmösöket. rászolgáltam a .nyaklevesekre Emlékszem* ■egy alkalommal véraláfutást „varázsolt” körmöm alá a vonalzójával aamít&m, s nem kis fondorlatokhoz ikellett folyamodnom otthon, hogy fel ne fedezzék a sérülést az ujjamon. Ugyanis, ha szüleim (tudomá­sára jutottak iskolai csímytevéseim, nem ihogy felháborodtak volna, .mondván: „hogy mert kezet emelni a fiacskánkra!”, hanem eHeníke- aöleg, a büntetésem hatványozódott kirándulás, matimé-előadá's meg­vonásának formájában, olykor egy anyai vagy atyai pofon kíséreté­ben. hozzá a magyarázat ez volt: „Biztosan nem alaptalanul csapott a körmödre a (tanító néni, kisfiam!” — Mindezt azért említem, mert a Jelek szerint az elmúlt két évtizedben ilyen tekintetben is sok minden megváltozott, Mit tehet a pedagógus? A „vicces” diák köpött Sietek kijelenteni: nem tartom helyesnek, indokoltnak oktatási intézményeinkben a spártai mód­szereket. .De tapasztalatbód tudom, •hogy vannak helyzetek, amikor a nyakleves szinte elkerülhetetlen. Nemrég hallottam egy esetet, •mely szerintem ezek közé tarto­zik. Az egyik általános iskola men­záján a kétféle választékból az egyik már elfogyott, mikorra a 11 éves diák az ebédlőbe ért. Ezt olyan sérelmesnek tartotta, hogy egyszerűen lekurvázita (!) az Idős szakácsnénit. A közelben tartózkodó fiatal testnevelő el­vesztette az önuralmát, „ röpült a nyakleves. Másnap vagy három hivataliban jelentette fel a gyer­mek anyja a tanárt. Említek még egy másik, ugyan­csak tavaly történt esetet, mert kísértetiesen hasonló. Étkezés közben a menzán az egyik tanuló beleköpött (!) — állítása szerint csak viccből — diáktársa ételébe. A jelenlevő pedagógus türtőztette magát: a nyakleves nem került a „menübe”. A büntetés >az volt, hogy a „vicces” nebulónak állva ■kellett végigvárnia, míg a többi­ek megebédeltek, s csak utána ülhetett asztalhoz. Ezt a pedagó­gust is feljelentették a szülők, azzal az indokkal, hogy az isko­lában éheztetik (?) csemetéjüket. Ez utóbbi eset különösen el­gondolkodtató, hiszen szó sem volt testi fenyítésről. A feljelen­tés — újabban tömeges! — még­sem maradt el. Az (illetékesek fe­lülvizsgálták a történteket, s ter­mészetesen nem marasztalták el a tanárt. A feljelentés alaptalan volt. ettől függetlenül foltot ej­tett a pedagógus tekintélyén. Pe­dig mi mást tehetett volna? Hunyta volna be a szemét? Vagy mondja a köpködő diáknak, hogy ejnye-bejnye, te kis gézengúz, s ezzel el is van intézve? Ezt már csak azért sem tehette, mert ak­kor a gyerekek — a jobban ne­velt. ilJemtudóbb diákok — előtt csorbítja tekintélyét Ellentétben a meggondolatlan, elfogult szülő­vel. a tanár helyesen cselekedett. Sőt. én még radikálisabb bünte­tést is megérdemeltnek tartottam volna ilyen viselkedésért A helyzet: egyoldalú! Elgondolkodtatóak az ilyen ese­teik a feljelentgetések egyoldalú­sága miatt is. A szülő ugyanis könnyedén megteheti, hogy (vélt) igazságával magasabb fórumok­hoz forduljon, de mit iteiheit a pe­dagógus? A veszélyeztetett kate­gória általában az idülten alfco- holista^ bűnöző szülők gyermeké­re vonatkozik. A pénzbírságot, a diák intézeti elhelyezését csak valóban tarthatatlan családi kö­rülmények esetén lehet javasolni. De mit tehet a pedagógus az olyan gyerekkel, aki otthon min­dent megkap, „csak” a nevelésé- rőt feledkeznek meg szülei? Mert ha egy negyedik-ötödik osztályos diák annyit sem tud, hogy mások ételébe beleköpnl. idős hölgyeket megalázó jelzőkikel illetni nem szabad, akikor az a családi neve­lés alapvető hiányosságaira utal, hiszen az ilyesmivel már óvodás- koriban tisztában kell lennie min­denkinek. Adjon a pedagógus intőt a gye­reknek, ami végül is nem más, mint a büntetés '(annak mentéké, formája) átruházása a szülőkre? Mit ér el vele? Mert az az anyu­ka, apuka, aki az említett esetek­ben fel jelenti a tanárt, valószínű­leg az intővel kapcsolatosan is a pedagógust hibáztatja és nem a gyermekét, uram bocsá’: önma­gát! Vagv buktassa meg inkább valamelyik tárgyból a pedagógus azt a diákot, akinél; a magavise­leté végképp tűrhetetlen'? Ez meg igazságtalan lenne, hiszen nem arról van szó, hogy mennyire érti a gyerek a matematikát, miilyen szinten ismeri a történelmet és így tovább. 'Minél több oldalról vizsgáló­dunk, annál elkeserítőbbnek tű­nik a kérdés: mit tehet a peda­gógus a közösségi munka sikereit is veszélyeztető, gátló, a jó szóra, szép szóra nem hallgató, az alap­vető rend- és illemszabályokat rendszeresen megsértő tanítvá­nyaival? Valójában nem sokat, ha a szülői hozzáállás olyan, minit az említett esetekben. S itt egy pillanatra ismét visszakanya­rodnék a múltba. Volt olyan diá­kom, akinek ha azt mondtam, szégyell d magad sírva fakadt, annyira bántotta a dolog. Monda­nom sem kell. hogy nagyon jól- novelt okos gyermek volt, aki komolyan vette az iskolát, taná­rai szavát, intelmeit. Az ilyen diák esetében a fegyelmezés leg- emberibb formáival ts könnyen érhet el isikert a tanító, a tanár. Ilyenné azonban csak az a gve­rek válhat akivel sokat foglal­koznak otthon, aki a szeretetet nem úev kapja a szüleitől, hogy mindent megengednek neki, aki­nek a családi környezetében nem hiányoznak az emócioná"a hatá­sok. kölcsönhatások különböző formái, nem hiányzik az embert szó, a megfontolt apai és anya! Intelem, tanács. De sajnos ma, rohanó világunkban egyre keve­sebb idő jut csemetéinkre. Azon­ban ezt a hibánkat legalább ne tetézzük azzal a buta szeretettel, hogy a pedagógussal szemben akarjuk megvédeni. Már csak azért sem, mert nevetséges azt hinni, hogy a (tanár rosszat akar, hogy örömét leli abban, ha ad egy Intőt, vagy kirívó esetben egy nyiakl evest. Csorbult tekintély Vita,thatatlan, hogy a felnövek­vő 'generációk oktatása, nevelése sosem volt könnyű feladat. Ép­pen ezért alapvető, hogy jód fel­készült szakembereikre bízzák e feladat megoldását. 'Magas mű­veltség, leleményesség, kitartás, tekintély és sok egyéb erény jel­lemzi a hivatását szerető ió ta­nárt, ‘tanítót. A tekintély elenged­hetetlen, lévén a bizalom, a pél- daadás, fegyelmezés stb. eszköze is. A tekintély azonban több dolog csillogó ötvözete. Mindenekelőtt a tudásé, A pedagógusok nagyob­bik hányada — ezt ne feledjük el! — alaposan felkészült ma is. Azután említhető a tekintély 'ré­szeként a hatalom, sőt az anya­giak isi. Nos, ez utóbbiakban nem éppen bővelkednek korunkban a pedagógusok. Köztudomású, hogy az utóhbi fél évszázadban meny­nyit veszített ez az értelmiségi réteg mind anyagi., mind erkölcsi presztízséből, tegyük hozzá: mél­tánytalanul. Ugyanakkor az elvá­rások munkájukkal szemben egyre növekednek... Tekintély! — Csorbult eleget. S a legújabb feljelentgetési hiszté­ria. az elhamarkodott szülői dön­tések, megnyilvánulások nemcsak a gyermek előtt, hanem társadal­mi szinten is tovább csorbítják, csorbíthatják. Így a diák köny- nyen vérszemet kap (kaphat), ami méginkább veszélyezteti az oktatás, a közös munka sikerét. A pedagógus tekintélyét védő, igazán radikális rendeletet nem találunk az új oktatási törvény­ben Sem. Én a magam részéről nem (tartanám indokolatlannak, ha az iskolák például bírságolási szankcióikkal is rendelkeznének. Goi'jdölek itt arra, hogy akár több ezer forintra megbüntethes­sék azokat a szülőket, akik annyi­ra elhanyagolják gyermekük ne­velését, mint a fentebb említett esetekben. A bírságolás jogosságá­ban, mértékében a most alakuló — különböző vállalatok, intézmé­nyek. szervezetek képviselőiből és az iskolai vezetésből álló — is­kolatanácsok dönthetnének... Persze, meglehet, nem is rende­let kellene, hanem megértés, em­berség. Sokkal több. Mert az a szülő, aki megalapozatlan felje­lentgetésekkel próbálja védelmez­ni (?) gyermekét, elfogultságával végül is legtöbbet neki árt. Hi­szen aki az alapvető rend- -és il­lemszabályokat nem tanulja meg, nem tartja be, aki fegyelmezet­len, durva stb,, az a későbbiek­ben is rengeteg pofont ikap, az iskolapadból kikerülvén — még ha képletes értelemben is... Koloh Elek Liszt Ferenc szülőházában Ahogy Kópházán átléptünk az osztrák—magyar határon, Bur­genland falvain keresztül vezet az országút tovább. Rövidesen megpillantjuk a jelzést, merre forduljunk Raiding felé. Alig ne­gyedóra múlva a főutcájába érünk, Richard Wagnerről nevez, ték el, folytatása a Liszt Ferenc Utca, amely egészen a művész szülőházáig kísér. Ha nem jelezné emléktábla, nem tűnne ki a környezetéből. .Körülötte régi, egyszerű panaszt- házak sorakoznak, mint kétszáz évvel ezelőtt. A hajdani dobor- jánl juhászok pátriáját szelíd patak szeli át. Fahídját éppen díj. Liszt Ádám magas kőfallal vé­dett, tiszttartói portája előtt ver­ték le, amely mostanában Igen keskenynek bizonyult. A cente­náriumi évben Liszt tisztelőd, ra­jongói, a „Liisztiánák”, nemzet­közi zarándokhellyé avatták Raidiingot, az egykori Doborjánt. A Burgenlandi Tartományi Mú­zeum gondozza az emlékhelyet. 'Tágas udvarában bólogató ,gé- meskút, árnyas kerti lugas, a ■hosszú, tanyára emlékeztető épü­let oldalán. Közepén a bejárati ajtó felett 'magyar nyelvű fel­irat tudatja, hogy itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. A Soproni Irodalmi és Művészeti Kör állíttatta, még 1881-ben. Az épület négy helyiségében a gé­niusz életútját mutatják be, gyermekkorától a Bayreuthban bekövetkezett haláláig. Tornáca ma előtérnek szolgál, Innen nyílt balra a konyha, jobbra a lakó­szoba, mögötte pedig a Liszt csa­lád szűk, közös hálófiülkéje. Most a magas írópulton vaskos ven­dégkönyv, lapjai órák alatt meg­telnek. Szemben vele, a közel­múltban, a 175. születésnapon felavatott emléktábla Bayreuth városából, Hans Walter Wild fő­polgármester helyezte el, a mű­vész mellszobrára Forral Miklós, magyar Liszt Ferenc Társaság főtitkára tűzte a magyar zászló- díszes koszorút, körülöttük na­ponta felfrissülő virágerdő. A szobákban öreg bútorok áll­nak, régi edények a falak men­tén, a gyermekikor első hang­szerei. Megszólaltatásukra Liszt Ferencet édesapja tanította, "aki Esterházy Miklós herceg udvari zenekarában, a közeli kismarto­ni — 'ma eisenstadtl — kastély­ban muzsikált. Itt áll az évszá­zadokat megélt orgona, a szom­széd falu templomából ajándé- (kozták, mert gyakran játszott rajta a fiatal Liszt. A tárlókban levelek, kéziratok, kottalapok, fényképek családjáról, barátok­ról, akik a legendás hírű ember és művész közelében lehettek. Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Ábrányi Emil társaságában lát­hatjuk őt, majd pesti tanítvá­nyai között. Megörökítette egy felvétel azt a Jelenetet is, amikor élete delén szülőházába haza­tért és kocsiját boldog cselédek, ismerősök fogadták. A lángész pályafutását a XIX. század zenei életének tükrében tárja a láto­gatók elé a megrendítő, meghitt hangulatú kiállítás, amelynek gondozásában részt vállal a ha­tárvidéken élő 'burgenlandi ma­gyarság Is. Erdős! Márta HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Nemzetiségeink a múltban A XVIII. századi nagyarányú telepítések ideje óta magyarok és nem magyarok vetették meg a lábukat a Duna—Tisza közén is: kiépítették településeiket és egyre nagyobb területeket tettek használhatóvá szór. gos munkájuk által. Képesek voltak gondoskodni az élelem és ruházat mellett szellemi-lelki táplálékaikról: iskoláról, vallásról és egyebek­ről. A múlt század végére, e század elejére végleg gyökeret eresztet­tek, A nem magyar származásúak egykori nemzeti öntudata —, ha volt ugyan a rég! hazájukban — már erősen megfakult; legjobb eset­ben átalakult itteni, sajátos nemzetiségi önérzetté. Akikről a híradás szólt Így utólag csodálkozunk-e hát azon, hogy az Ilyen nem magyar anyanyelvű fiatal egy idő után mást sem akart már, mint fe­ledtetni származását, nemzeti­ségi hovatartozását? S hogy so­kan közülük mindent elkövettek azért, hogy őket hű, igaz ma­gyarnak tartsák? A tulajdonviszonyok alakulása a írni vidékiünkön is a legválto­zatosabb képet mutatta régóta. Az „aki bírja imarja” jelszavú világban egykor a több ezer hol­das úri birtokosoktól a kivert kutya módján élő, laikástalan, ru­hátlan, éhező cselédig, koldusig, csavargóig széles volt a skála. A kétezernégyszáz holdas báró Voj.nüs, a háromezer holdas La- tinovlts család és gróf Teleky Józsefné ugyanazt a földet ta­posta, ugyanazt a levegőt szívta, mint mondjuk az a cseléd Já­noshalmán, akit a munkaadójá­nak „tűrhetetlenül durva visel­kedése” keserített naponta. Ugyanazt a levegőt szívták — ám mégis mennyire eltérő volt az életvitelük! Mert ha a század elején, élt emberekről olvasunk, nagyon különbözőek a híradá­sok! Ha a bácsalmási helyi lap arról tudósítja olvasóit, hogy a gróf és a neje elutaztok tetétleni birtokukra, ezt olvasva elképzel­jük, hogy a főrendiházi tag, a királyi valóságos titkos tanácsosi, a tekintélyes virilista milyen elé­gedetten szemlén meg virágzó birtokát. Ám, ha ugyanebben' a lapban' nemzetiségi lakosok ön­gyilkosságáról, koldulásról ol­vasunk, ugyancsak megpróbál­juk elképzelni azok életét, akik­ről a híradás szólt. És ha azt tudjuk meg, hogy Bácsibckodon „a falut uraló nagy gazdák: a Schöfferek, Schadtck, Schweiper- tek, Égiek, Klinigek stb, palotá­nak beillő házakat építettek”, akkor hasonló dolgok jutnak eszünkbe: az istállóban, magtár­ban, szabad ég alatt alvó kisem­mizettek, a szerencsétlen éhe­zők. A birtokviszonyok Mielőtt azzal foglalkoznánk, hogy az adott — vagyoni lag, va­lamint a jogokat, életlehetősége­ket tekintve erősen megoszlott — s egyre változóbb képet mu­tató társadalmi rendszerben, ho­gyan .is éltek az emberek, mi­ként reagáltak válságos, nehéz sorsukra, vizsgáljuk meg a bir- tokmegoszlás helyzetét. Magyar- országon 1925-ben összesen több minit tizenhatmillió hold föld volt. Ennek csaknem pontosan a felét tette-'ki a közép- és nagy- birtokosok kezén levő terület. Ezerháromszáz volt a száma az ezerholdasnál nagyobb uradal­maiknak, s mintegy tízezer sze­mély mondhatott magáénak száz holdnál nagyobb területet. Íme, néhány a legnagyobb földbirto­kosok közül: gróf Eszterházy Pál ikétszázhuszonikétezer; Fes- tetich Taszlló herceg kllencven- hatezer; az Egri Római Katolikus Főkáptalan csaknem kilencven­ezer; a Kalocsai Érsekség hat­vanötezer; gróf 'Eszterházy Mik­lós Móric csaknem hatvanötezer hold. Ezek után vessünk néhány pil­lantást az ' egyes nemzetiségi helységek birtokviszonyaira. Leg­szembetűnőbb az igazi nagybir­tok teljes hiánya a szlovák tele­püléseken. Kiskőrösön, száz hold­nál nagyobb területtel bírtak ti­zenhármán,, Miskén öten és Du- naegyházán is csupán a község közös tulajdonában volt egyetlen félezer holdnyi birtoktest. Egyéb­ként jellemző, hogy mindhárom szlovák községben a községi tu­lajdon volt a legnagyobb. Me­gyénk egyetlen sokác falujában, Hercegszántón, mint a szlovák Dunaegyházán, csak a község rendelkezett száz holdnál na­gyobb földterülettel. Ugyanez mondható el még Vasfcútrót, Katymárról, Bácsb okodról, Fel- ’ sőszentivánról, Csátailjáról is. Különösen figyelmet érdemel a vaskút! blrtokrendeződés, ahol a lakosok többsége — hatszázötven család — öt—tizenöt holdnyi föl­det mondhatott magáénak; tehát a kisbirtok volt fölényben. Csá­szártöltésen a két uraság (az egyik a kalocsai egyház volt) összesen több mint tizenhárom­ezer holdat mondhatott a magáé­nak. Ugyanakkor az is figyelmet érdemel, hogy mint másutt, a községi közös tulajdonban álta­lában néhány száz hold föld volt, addig Császártöltésen négy­szer. ötször annyi: kétezerkét­száz holdnál is több. (A falut ebben a vonatkozásban a nem­zetiségi helységek között csak Baja előzte meg.) A társadalmi háttér Ha már ennél a témánál tar­tunk, Időzzünk legalább kevés ideiig annál a ’kérdésnél, hogy a földterületek a használhatóság szempontjából milyen képet mutattak. Magyarországon 1925- ben a mintegy tizenhatmillió hold használható földterületnek hat­van százaléka volt szántásra, bevetésre, termésre alkalmas, Bács-Bodrogban ilyen szempont­ból kedvezőhb volt az arány: hetven százalék. Ilyen társadalmi háttérrel, e viszonyok közepette hogyan, s miként élhettek a nemzetiségiek az 1945 előtti évtizedekben a mai vagyoni-anyagi szempont­ból meglehetősen heterogén: ösz- szetételű vidéken? A lakosság egy jelentős részének nem volt könnyű sorsa; sőt. Hát még, ha számításba vesszük az időnként ismétlődő munkanélküliséget, a vándor.munkások cseppet sem szívderítő helyzetét, a minden­fajta gyilkos betegségeket, há­borús emberveszteségeiket, a tűz­vészeket, árvizeket és az ismét­lődő jégveréseket, szárazságo­kat is! S a fentieken kívül a rossz közlekedési és útviszonyo­kat (Császártöltésen a kocsik „tengelyig jártak a sárban”, Ne­mes,nádudvar és Dúsnak között az út „minden képzeletet felül­múlóan rossz állapotban van”), és sorolhatnánk tovább a volt hajóikat, a nagyon Is érzékelhető nehézségeket. Nemesnádudvar, Vaskút, Gara és más nemzetisé­gi községek egykori jegyzőköny­vei a kecskeméti levéltárban ma Is az egyes falvak súlyos, gondjairól vallanak. A mozgalmak kezdetei A 18. század végétől számít­hatjuk nagyjából a nemzetiségi mozgalmak (kezdetét. Legelőször az irodalmi-nyelvi elképzelések valóra váltása volt a oél. A nem­zetté kovácsolódás fő eszközeit 'kellett erősíteni. Az első szlovák nyelvkönyvnek, Bernolák művé­nek megjelenése (1790) után egy- re-másra lépnek színre a kimű­velt nemzetiségi alkotók, politi­kusok. Sorban napvilágot láttak a saját nyelvű újságok, folyó­iratok és könyvek. Az alábbiakban annak bizo­nyítására hozunk fel néhány példát, hogy szőkébb hazánk nemzetiségi településein. — ha sokszor halványan iá —, hatot­tak a távolabbi, s nagyobb moz­galmak. 1793-ban például a Mar- tinovlcs-féle titkos társaság het­venöt tagja közül egy Bács me­gyei: Szechenák Jakab. Neim sokkal ezután Martinovics „Ora- to ad Proceres” című művéből Baján egy budai lakos húsz pél­dányt osztott szét. A kecskeméti levéltárban látható iratból tud­juk, hogy a rácok lakta Bátyán 1882-ben egy Erhardt Gyula ne­vű festő letelepedési kérelmét azért utasították el, mert „a la­kosságot az elöljáróság ellen bújtogatja, lázítja”. Ugyanitt Svata Péter bíró szénáját 1894- ben „az elöljáró személye iránti bosszúból” felgyújtották. Az 1897-es aratósztrájkban Nemes- nádudvaron, Felsőiszentivánom, Bácsalmáson, Mélykúton, Mada­rason, Kunbaján, Garán és Ta­taházán összesen csaknem két­ezer mezőgazdasági munkás vett részt. * A fentebb említett példák is bizonyítják: az aránytalan biir- tokmegoszlás, az életlehetőségek közti kiáltó ellentétek gyakran kiváltották a nemzetiségi és ma­gyar lakosság ellenszenvét és tü­relmetlenségét. S olykor ez til­takozásba, lázongásba csapott át, munkamegtagadásban jelentke­zett. Mindezekkel szoros össze­függésben jelentkezett a kiván­dorlás. Elviselhetetlennek érzett sorsuk javítási szándékával hagyták el hazájukat, otthonta­lan otthonukat ma.gyar és nem magyar anyanyelvűek. Varga Mihály KÉPERNYŐ Mától másként lesz? Kezdjünk új életet, buzdította az elmúlt év vé­gén nézőit a televízió. Miért? Mintha testileg és szellemileg elnehezedtünk volna, ésszerűtlenül élnénk. Okosabban, céltudatosabban kell hasznosítani Időn­ket, különben lemaradunk a nemzetek nagy verse­nyében. Lemaradunk? KI tudja, mikor volt annyi méltó jelölt Az év If­júsági sportolója címre, mint most? Volt aki Euró- pa-bajnoki címmel sem került dobogóra. Tolonga­nak a tehetségek legtöbb siker sportágunkban. Be- mutattatnám a díjátadási ünnepségről készített fil­met valamennyi Iskolában. Vonzó, követésre ösz­tönző a jó példa. Lemaradunk? Kiválóan képzett, ígéretes fiatal cimbalmosok gyönyörködtették a nézőket a Rácz Aladár-cimbalomverseny középdöntőjének első for­dulójában. 1987 második hetének televízióműsora több, kül­földön is számon tartott teljesítményt méltatott. Kevesen tettek annyit a kortárs zeneművészet érté­keinek népszerűsítéséért, mint Csengery Adrienne. („Ének, hajolj ki ajkamon”.) örültünk a magyar származású építészek amerikai sikereinek. Riportok készültek valóban megújuló, a már elért jó szín­vonallal elégedetlen vállalatokról. Olcsó fogás volna, ha e kiragadott példákat sza­bályt erősítő kivételeknek minősíteném. Az összkép elkedvetlenítőbb, esetenként riasztóbb. Minden elismerést megérdemelnek ifjú bajnoka­ink. De tudtommal a szomszédos országokban egy­re többen sportolnak, nálunk egyre kevesebben. El­szomorító, hogy csak szerencsés kivételek .bontakoz­tathatják ki adottságaikat — például — Bátorfl Csillához hasonlóan. Ha nincs a Játékfeltételeket megteremtő, áldozatkész édesapa, család, aligha áll­hatott volna tavaly a dobogó legfelsőbb fokára az Európa-bajnokságon. De hol Játszhatnak Kecske­méten, akik még, vagy már csak erőnlétük meg­óvása, izmaik megmozgatása érdekében szeretné­nek Időnként ütögetnl? Jól teszi a televízió, hogy külföldi tudósításokkal újra és újra fejbekóllntja a megszokott kényelmes­ségbe süppedőket. Legjobbjaink mindig körülnéz­nek a világban, „vigyázó szemeiket” a jövőt hordo­zó eszmékre, műszaki találmányokra, gazdászati új­donságokra vetették. Kellenek a Finnországban for­gatott sorozathoz hasonló tükrök: itt tartunk. A helyzetképpel Is jól szolgálná a nemzeti közgondol­kodást A Hét, de Poór Klára riporter fáradhatat­lanul azt bizonygatja kérdéseivel: nincs csoda, nincs titok, csak okos előrelátás, a teendők hozzá­értő rangsorolása, következetes teljesítményközpon­túság. Elemi felelősségtudatról sem tanúskodtak az OJ Reflektor Magazinban bírált nyergesújfalusi gyár vezetői. A fővétkes igazgatóról csak annyit tudtunk meg: „nyugdíjba vonult”. (Vajon korengedménnyel, mint ez az utóbbi időben hasonló nemszeretem ese­tekben divatos?) Köszönet a tévés szakszervezeti folyóirat szerkesztőinek: nem hagyták szó nélkül a nyilatkozó helyettes főnök mellébeszélését. Vajon új életet kezd-e a televízió? Vagyis hatá­rozottabban szerkesztett programmal, színvonala­sabb rendezői, szerkesztői, riporteri teljesítménnyel, a sikeres finnek, Széohy Tamás és mások által em­legetett jövőt (Jövőt!) szolgálják-e műsoraik? Ki­fogástalanul működik-e a többször Is szóba került minőségérzék? Természetesen könnyebb bírálni másokat, mint odaállni régi vagy ifjú munkatárs elé és megkérni: tanuljon meg végre magyarul, fe­lejtse el a hivatali bojtorján-szavakat, netán sajá­títson el bizonyos szakmai alapismereteket. (Másutt sincs másként, mert illetlenségnek számít a köl­csönös, elvszerű, az adott mundér becsületét egye­dül értelmes módon védő munkahelyi bírálat, mun­katársi észrevételezés.) Heltai Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom