Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 7. szám
t 1987. Január 9. # PETŐFI NÉPE • 3 HÚSZEZER VOLTOS ELETVESZELY Ki vágja ki a fát? E Fülemilepör ? „tlyen ügyről. Madárfüttyről, ■Mit sem tud a corpus juris” (Arany János) A madárfütty helyébe persze villamos ívet kell behelyettesíteni, s hogy egyáltalán humorosan merjük közelíteni a dolgot, az az eset — egyelőre —, szerencsés kimenetelének köszönhető. Gerencsér Lajos fordult segítségért szerkesztőségünkhöz. Édesapjának, Gerencsér Imrének soltszentimrei háza -előtt január 5-én délelőtt leszakadt a 20 kilovoltos távvezeték, nem ikis félelmet keltve a család tag • jaiban. A történet előzményei régi időkre nyúlnak •vissza, s talán szolgálnak az ügyön túlmutató tanulságokkal is. „Bölcsen eltűrt, le nem vága” Gerencsér Imre még 1963-ban egy fűzfát ültetett az udvarra. A fa nagyra nőtt, ágai a telekhatáron kívülre is kinyúltak, amit a tulajdonos „Bölcsen eltűrt, le nem vága” — mint Arany János versében Péter gazda —, hiszen a fűz a község lakóinak gyönyörűségére terebélyesedett. 1982—83 táján került szóba a távvezeték létesítése, s a helyszíni szemle alkalmával Gerencsér Imre kérte a tervezőt, hogy « fa lehetőleg maradjon meg. A mérnök ezt lehetségesnek tartotta, mondván, hogy majd távolabb teszik az oszlopot, s a vezetéket megfelelő magasságban helyezik el, ám a fát le kell gallyazni. A kivitelezéskor az áramszolgáltató szerelői ki akarták vágni a fát, de ezt a tulajdonos — érthetően —, nem engedte, a fűz eszmei értékére is hivatkozva. Hivatalos tárgyalás az ügyben nem volt. ■Gerencsér Imre szerint a vezeték végül nem az eredetileg megállapított magasságba és távolságba került, s azóta is vissza-vissza térő gondok forrása. Az áramszolgáltató emberei — ha már sorozatosak az átütések —, ki-kilátogatnak a fát legallyazni, de közben megsérült az egyik kerítéseíem, s megromlott a viszony a tulajdonos és a szerelők között. Az említett napon a keletkezett villamos ív a vezetéket szétolvasztotta, s kis híján tragédia történt. Biztonsági távolság — közterület Hatvani Ferencnek, a Démász fülöpszállási kirendeltségének vezetője szerint a fát mindenképpen ki kell vágni. Ez elől már a gazda sem zárkózik el. A kérdés csak az, hogy kinek, s hogy jár-e a fáért kártérítés. A fa nagy, nehezen megközelíthető, ágai összevissza nőttek, kidöntése nem lesz egyszerű. Ezt a háromezer forintos nyugdíjból Gerencsér Imre vállalni nem tudja, egyébként is, mint mondja, a távvezeték közérdeket szolgál. Hatvani Ferenc azt állítja, hogy a kirendeltség vétlen, a fa kivágása a községi tanács dolga. Bordás József titkár szerint erre a tanácsnak embere és pénze nincs, egyébként minden segítséget megadnak. Fogas kérdés. A felvételről is látszik, hogy a fa ágai kinyúlnak a közterületre. Ám az is kétségtelen, hogy ha az oszlop a telekhatáron kívül van is, a kereszttartó (de a biztonsági övezetet is magába foglaló nyomvonalsáv mindenképpen) érinti az ingatlant. Ki hallgattassa el a madarat, vagyis az életveszélyt okozó villamos ívet? „Két prókátor, Minden könyvét összehányja.. Igyekeztünk minden érdekelttel szót váltani, s kiderült, hogy a megoldás a vezetékjogról szóló miniszteri rendeletben van (vagy nincs). Az Energiafelügyelet illetékes szegedi szakelőadója a?t mpndta, hogy neki hivatalosan tilos nyilatkoznia. Magánvéleményét azonban, hogy bár a részleteket nem ismeri, szerinte Gerencsér Imre a vezetékjog alapján köteles tűrni, ha a nyomvonalsáv érinti a telket, sőt akár az udvarban is fel lehetett volna állítani az oszlopot. Kérdés persze, hogy a létesítés előtt az Energiafelügyelet által határozatba foglalt vezetékjog kiterjed-e az Ingatlanra? A tervező eljárása alapján aligha. (Hatvani Ferenc szerint a tervrajzon nincs is rajta a fűzfa.) Pedig könnyű lett volna a dolog, mert a vezetékjog alapján Gerencsér Imrét fel lehetett volna szólítani a fa kivágására, vagy ha ezt nem hajtja végre, kivághatta volna a fát a Démász maga. Fischer Jánosnak, a nagykőrösi üzemigazgatóság osztályvezetőjének a kivágás terheit illető álláspontja a Démász és a községi tanács között ingadozik. Eddig a történet. A tanulságokat ki-ki szűrje le maga. Egy biztos: életveszély van, amit haladéktalanul meg kell szüntetni! Szeretnénk a megoldásról mielőbb hírt adni. Gerencsér Imre, s a hozzá hasonló faültetők megnyugtatására pedig az alábbiakat közöljük: Az idézett rendelet 18. paragrafusa szerint a „ ... vezetékjog alapján a létesítéssel, üzembentar- tással okozott zöldkárokért, — beleértve a 12., 13. §-okban meghatározott tevékenységek (például fakivágás) során keletkezett károkat —, valamint az ingatlanban okozott egyéb károkért, az ingatlan értékcsökkenéséből keletkező károkért, a kisajátítási kártalanítás szabályainak alkalmazásával, pénzbe- ni kártérítést kell fizetni. (Egy esetünkhöz hasonló környezetben lévő, 20 és 30 éves kor közötti, egészséges fűzfa eszmei értéke a Radó-fóle számítási eljárás eredménye szerint körülbelül 3500 forint.) Bálái F. István DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁSOK, TELEPÜLÉSHÁLÓZAT, OKTATÁS Statisztika a társadalmi folyamatokról Társadalmi folyamatok címmel megjelent a KSH kiadványa, amely a VI. ötéves tervidőszak gazdasági és demográfiai változásainak legjellemzőbb adatait tartalmazza. A statisztika szerint 1981. január elsején 10 millió 713 ezer, 1985. december 31-én pedig 10 millió 640 ezer takosa volt az országnak. A tervidőszak végén a férfiak 50 ezerrel, a nők 23 ezerrel voltak kevesebben mint öt évvel korábban. Tovább tartott az öregedési folyamat: a 14 éves és annál fiatalabb gyermekek száma 5 év alatt 3,3 százalékkal, a munkavállalási korú felnőtte^ ké 1,1 százalékkal csökkent, miközben a nyugdíjas korú lakosság 3,3 százalékkal gyarapodott. A munkaerő-tartalékok kimerültek, a munkavállalók száma évente átlagosan 24 ezerrel csökkent. Az aktív keresőknek több mint 30 százaléka változatlanul az iparban tevékenykedik, bár létszámuk 5 év alatt 6,7 százalékkal mérséklődött. A kereskedelemben 1985 végén 4,1 százalékkal többen dolgoztak, mint 5 évvel korábban. A tervidőszakban a szellemi foglalkozásúak aránya 27,5 százalékról 29,6 százalékra növekedett. Az 1984. évi mikrocenzus (kis népszámlálás) adatai szerint — élve a mind kedvezőbb lehetőségekkel — mintegy 400 ezer nyugdíjas folytatott kereső tevékenységet is. öt esztendő alatt a főváros és a vidéki városok népessége nőtt, a községeké csökkent. Az ország településhálózatát 1981-ben 3122 település alkotta, 1986. január elsején 3058, 9 új község alakult és 73 szűnt meg. 29 községet emelt városi rangra az Elnöki Tanács, igy számuk Budapesttel együtt összesen 125. A népesedéspolitikai adatok szerint 1981 és 1985 között az előző 5 évhez képest a házasság- kötések száma csökkent, a válásoké nőtt, kevesebb gyermek született és magasabb volt a halálozások száma. A kedvezőtlen demográfiai jelenségeknek részben az az oka, hogy változott a házasságról vallott felfogás, átalakultak a család nagyságáról korábban megszokott elképzelések. A népesség, egészségügyi ellátásáról a statisztika megállapítja, hogy a 10 eze'r lakosra jutó orvosszámban a világon a harmadik helyre zárkóztunk fel. A szakorvosi ellátás is többnyire kielégítő, szemész, radiológus, ortopéd- és reumaszakember azonban nincs elegendő, öt év alatt a gyógyintézetek 843,5 millió forintot fordítottak gép- és műszerberuházásokra. A kórházak korszerű gépekkel, illetve műszerekkel való ellátottsága anyagi lehetőségek híján a kívántnál lassúbb ütemű. Az oktatási rendszer fejlődésének eredményeként a lakosság iskolai végzettsége, szakmai képzettsége az 1980-as évek első felében tovább emelkedett. Jelenleg azoknak a száma, akik 15 évesnél idősebbek és 8 osztálynál kevesebbet végeztek, mintegy 2,3 millió, háromnegyedük 55 éven felüli, s többségük falvakban élő nő. Az aktív keresők iskolázottsági, szakképzettségi •szintje kedvezőbb, mint az egész népességé: száz dolgozó közül tíz diplomás, 24 középiskolát, 21 szakmunkásképzőt végzett. A VI. ötéves terv időszakában a tervezett 370—390 ezer lakásból 369,7 ezer épült fel, ám a magánépítés aránya az előirányzottnál jóval magasabb volt. 1985- ben azonban már csökkent a magánlakás-építés is, ami az ebben a lakáslétesítési formában rejlő tartalékok fokozatos kimerülését jelzi. Az újonnan épített lakások alapterülete .az állami lakásoknál nem változott az öt év alatt — átlagosan 55 négyzetméter —, a magánlakásoké viszont tíz négyzetméterrel növekedett, 70-ről 80 négyzetméterre. A lakásigénylők száma 1981 elején ,438 ezer volt, 1984 végén pedig 155 795. A visz- szalépett lakásigénylők 45 százaléka magánépítéssel próbálkozik. Jelentős azonban azoknak a száma is, akik semmilyen formában nem tudják megfizetni a lakáshoz jutás költségeit, bár a fiatal házasok és a nagycsaládosok lakáshoz jutását az utóbbi években több szociálpolitikai kedvezmény és kedvező hitelfeltétel javította. Egészségvédő program Az egészségügyben dolgozó fiatalok tevékenyebben kívánnak részt venni az egészségkárosító szokások feltárásában, hatásaik széles körű tudatosításában — határozták el legutóbbi tanácskozásukon a szakmában dolgozó fiatalok KISZ-szervezeteinek vezetői. Konferenciájukon te megal apították, hogy a munkakör;-', korú lakosság - egészségi apotá- nak romlását céltr . ,, >s programmal és az égé- .- egügyi dolgozók személyes : -./.vételével lehet megállítani, e-.ei.leg visszafordítani. Ezért a KISZ Központi Bizottsága értelmiségi fiatalok tanácsa felhívást bocsátott ki, •••aielynek célja, hogy az egészségügyben dolgozó ifjúkommunisták társadalmi programok kidolgozásával segítsenek felkelteni az emberek érdekeltségét saját egészségük megőrzésében. A pályázatokat 1987. március 3l-éig lehet beküldeni a KISZ KB értelmiségi fiatalok tanácsa címére (1388 Budapest, Kt)n Béla rakpart 37—38.). Hasznos és nyereséges • Tizenöt évvel ezelőtt a többlábon állás módszerét választva hozta létre a poroltó készüléket felújító, karbantartó üzemét a Kunfehérlói Előre Tsz. Azóta bebizonyosodott: jól tették, hogy e tevékenység mellett döntöttek, mert e munkájuk iránt megbízhatóan növekszik a kereslet. Ha a közel ötmillió forintos bevétel nem is nagy a szövetkezeti összesenhez képest, de legalább biztosan lehet rá számítani. Miként a nyereségére, ami imtmár elérte a másfél millió forintot. Jelenleg 150 Bács-Kiskun megyei üzem, vállalat tartozik megrendelőik közé. Felvételünkön: Ambrus József, Horváth János és Murányi Ferencné a felújított készülékeket szerelik össze. Befejeződött a cukorgyártás A cukorgyárakban befejeződött a répa feldolgozása. Az új termésből raktárakba került a lakosság és az élelmiszer-ipari üzemek ellátásához újabb egy esztendőre elegendő cukor. A Cukoripari Szolgáltató Közös Vállalatnál elmondták: az ország tizenegy gyárában a felvásárolt 3 millió 577 ezer tonna répából az elmúlt idény alatt 454 ezer tonna cukrot állítottak elő. Ez még kiegészült azzal a 30—32 ezer tonnával, amely — magyar alapanyagból, szerződés alapján —- jugoszláv cukorgyárakban készült. A tavalyi aszályos időjárás a vártnál végül is kisebb kiesést okozott a cukorrépa-termesztésben; bár a növény átlagtermése nem lett magas, a gyökér cukor- tartalma mégis fölötte volt az elmúlt tíz év átlagának. Ezzel párosult, hogy a feldolgozó üzemek az eddigi legnagyobb cukorkiho- zatalt érték el, vagyis: ebben az idényben egy tonna répából csaknem 130 kilogramm kristálycukrot nyertek. A cukorgyártás befejeztével elkezdődött a gyárak karbantartása és felújítása. A gyártási melléktermékek téli szállítása folyamatos. A mintegy 190 ezer tonna melasz 90 százalékát a szeszipar már átvette, a többin a répatermesztő gazdaságok járandóságként osztoznak. PÁLYÁZATOK, ORSZÁGFÉNYKÉPEZÉS A honismereti mozgalom tervei Több, a múlt évben megkezdett akció idei folytatásáról is döntött a Hazafias Népfront országos honismereti bizottsága. A települések arculatát kívánták megörökíteni 1986-ban is az „or- szágfényképezők”, s a honismereti klubok, szakkörök 1987-ben fejezik be ezt a munkát. Ebben a két évben az épületek külső homlokzatáról gyűjtenek képeket, 1988-tól viszont a városok, falvak lakásbelsőiről állítanak össze anyagokat. Szinten 1986ban indult és 1987-ben zárul az oktatástörténeti pályázat. Iskolák, magángyűjtők adják össze az oktatás írásos és tárgyi emlékeit. Az országban működő mintegy 1000 szakkör, klub képviseletében az országos bizottság már megkezdte a felkészülést az XV. •honismereti akadémiára. Idén nyáron Sárospatak ad otthont a rendezvénynek, s elsősorban a művelődéstörténet kérdéseiről, a népi szociográfiáról tanácskoznak majd a hivatásos és amatőr helytörténészek. A tanár- és tanítóképző főiskolák hallgatóit a honismereti, helytörténeti szakkörök, klubok vezetéséhez készítik fel. Az általános és középiskolás, a szakmunkásképzőbe járó, valamint a főiskolás és egyetemista diákoknak szintén szerveznek nyári táborokat. Múlt évben például csaknem 3000 diák ismerkedhetett meg a táborokban a honismereti kérdésekkel. Már az 1986-os honismereti akadémián is elhangzott, hogy a szakkörök, klubok, bizottságok ne csak a múlttal, hanem a jelennel, a mai életmóddal, a jelen szokásaival is foglalkozzanak. E célt szolgálta a múlt évben is az „üzemünk-brigádunk egy éve” pályázat, melyre csaknem 150 pályamunka érkezett. Idén ismét várják az üzemek, közösségek életét, szokásait feldolgozó írásokat. Döncikét megsirattuk — Holnap disznóölés! — mondta édesapám az egyik téli reggelen, s ezzel a kijelentésével nagy izgalomba hozott bennünket. — Éljen, éljen! — ugrándoztunk a kishúgommal együtt, aki ugyan még nem nagyon emlékezett rá, hogy milyen is az a disznótor, de azért tudta, valami jó dolog lehet, ha olyan nagy, készülődés előzi meg. Anyánk már hetek óta járta a boltokat, hogy megvegye a hozzávalót: borsot, paprikát, szép fényezett rizst, kölest, hurkapálcát, de még szárított disznóbelet is, hogy elegendő készüljön a finomságokból, hiszen úgy szokás, kapjon minden közeli rokon, ismerős — viszonozzák is majd! — kóstolót belőle. Azután elő kellett készíteni az edényeket, fazekakat, teknőt, kölcsönkérni a katlant és a nagy bográcsot, a zsírsütés kellékeit, apám szalmát is kért valamelyik gazdától egy talicskával eltolható, nagy kupaccal, hogy elég legyen a pörzsöléshez. — Laci bácsi holnap ér rá! — tette még hozzá előbbi kijelentéséhez magyarázatul. Laci bácsi — apám idősebbik testvére — volt ugyanis minden esztendőben, amikor meghízott a pocánk, a böllér. Vagy, is az a segítségünkre siető szakember, aki mindenhez ért a disznóölésnél, és büszke is a tudományára. Ilyenkor, télen, nagyon be kellett osztania az idejét, mert sokfelé hívták, ez volt tavaszodásig a legjobban mérhető — kosárnyi illatos falattal is megtetézett — keresete, és talán egyetlen elfoglaltsága. Természetesen nem egyedüliként ebben a mesterségében. A környéken hol itt, hol ott hangzott fel hajnalonta a sivítás, annak jeléül, hogy megkezdődtek a disznóvágások. Tudtuk, hogy másnap nálunk is ez !«sz a kora reggeli ébresztő. De nem is volt szükség ébresztésre. Talán hat óra lehetett, amikor már mi, gyermekek is talpon voltunk, fel is öltöztünk, és ott toporogtunk izgatott örömmel a felnőttek körül. Laci bácsi egy vállra akasztható nagy háncsszatyorral érkezett hozzánk, annak a mélyéből húzgálta elő a legkülönbözőbb eszközöket, szerszámokat, a húsdarálótól kezdve a fenővasig, és — látni is ijesztő volt —, vagy ötféle méretű kést külön bőrtokban elhelyezve. Egyet kiválasztott ezek közül, gondosan megvizsgálta az élét, majd — mint valami fegyvertartóba — a csizmaszárába szúrta, és elindult a disznóól felé, apám pedig, ettől kezdve mindvégig hűséges segédjeként, utána. Anyám ebben a pillanatban hátat fordított az egésznek, és behúzódott a konyhába. Az üvegablakon át láttuk, hogy a szemét törölgeti, sajnálta, megsiratta szegény pocánkat. Pedig milyen régóta készültünk már erre a jeles eseményre, a vele járó sok örömre, a finom falatok élvezetére. Azt hiszem, hogy mi is el- pityeredtünk volna, hiszen mi neveztük el Döncikének a gömbölyödő malacot, mi va- kargattuk a hasát, amikor szürcsölte a moslékot a vályúból. egyszóval nekünk, gyermekeknek is a kedvencünk volt különösen kisebb korában, de nem értünk rá elszontyolodni, sajnálkozni rajta, mert gyorsan zajlottak az események. A szomorú véget ért Döncike — mint annyi sokezer társa télidőben — rövidesen ott feküdt egy külön e célra összeeszkábált deszkán az udvar közepén, ég felé meredő lábakkal. Apám máris kiadta a jelszót, hogy rakjuk körül szalmával, és mi ezt a parancsot buzgó örömmel teljesítettük. Nemsokára sárgásán lobogó lánggal égett a szalma, s a kövér állat olyan lett lassan, mint valami fekete kéményseprő. Egyszóval csupa korom lett a bőre, amit aztán a böllér szépen lekapargatott egy hosszú egyenes és egy görbe — hajlatokat is elérő — késsel. Végül is egy máris gusztusos, feszes bőrű, rószaszín testű jószág kellette ott magát, felajánlkozva a további műveleteknek, melyek elkerülhetetlenül és sorszerűen követték egymást, $ melyek során a mi Döncikénk teljesen átlényegült különféle szalonnává, füstölésre váró sonkává, sütni-, főzni- és tölteléknek való húsokká, kocsonyába kerülő finom falatokká. v Nem kívánom elmesélni a disznóvágás minden részletét, hiszen ismerősek ezek némelyik városi ember előtt is, csak meg egy aprócska epizódot orról, hogy mit vártunk mi gyermekek leginkább ilyenkor. Bizony mosolyogni való ma már, tudom, de így igaz: a disznóhólyagot. A hólyagot, amit nádszállal kellett felfújni, s olyan lett, mint egy igazi luftballon, vagyis ahogy az unokáink hívják manapság: egy „lufi". Valamikor az én nagyapám még ebből készítette — amikor a padláson lassan jól kiszáradt — a nagy becsben tartott dohányzacskóját, a pipázás egyik fontos kellékét. Nálunk, mivel apám inkább cigarettát sodort, amihez a dózni nevű, zsebben hordható dohánytartót használta, már nem volt szüksége senkinek a disznóhólyagra. így hát a gyermekek kapták meg minden alkalommal, hadd szórakozzanak vele. Persze, a játszadozó lábatlankodás mellett azért segítettünk is a ház körüli munkában egy keveset. Vigyáztunk, hogy a katlan alatt ki ne aludjon a tűz, vagy a boltba futottunk el, ha mégis kiderült váratlanul, hogy elfogyott valami fűszerféle. Közben teljesen elfeledkeztünk a hólyagról, amit egy hosszú cérnaszálon lógatva odaakasztottunk az egyik ajtókilincsre. Hanem egyszer csak mit vettünk észre? A felfújt disznóhólyagot a kis tarka macska ütögette, pofozgatta ügyesen a két első lábával, mire elkaptuk előle, már a körmeit is beleeresztette, bizony végleg kiment a levegő belőle. / A hólyagot az aprónépek csaknem megsiratták, anyánk pedig olyan jót nevetett a fancsali ábrázatunkon, hogy Döncike szomorú sorsáról, ami pedig korábban annyira elszomorította, teljesen megfeledkezett. Nem is csoda, mert addigra már a konyhai tűzhelyen vígan főtt, illatozott a finom orjaleves, a sütőből pedig áradt kifelé a sült hurka és kolbász fenséges illata. Ami azért mégis csak fontosabb dolog volt a mi kis. gyermeki bánatunknál. F. Tóth Pál
