Petőfi Népe, 1987. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-17 / 14. szám
házunk tája Az állatorvos tanácsai Bács-Kiskun megye számottevő sertésállományának több mint a fele a háztáji ólakban hízik. A sertések többféle módon kerülnek a hizlalásra vállalkozókhoz. Ilyen a bérhizlalás, a kocakihelyezés, vagy a piacról vásárolt malacok hizlalása. Állategészségügyi szempontból gyakran kockázatos a vállalkozás, hiszen mind több az olyan gazda, akinek óljaiban egyszerre — több százezer forint értékű — száznál több állat van. Ilyenkor elegendő egyetlen hiba, egy megbetegedés késői észleA mai háztáji és kisegítő állattartó gazdálkodás már kilépett a hagyományos — hozzáértő — paraszti tevékenység kategóriájából. Az érvényben levő pénzügyi, hitelpolitikai rendelkezések nyújtotta lehetőséggel élve, sok ezer olyan vállalkozó kapcsolódott be az állattartó tevékenységbe. aki könyvből, s a szomszédok segítségével sajátította el a szakmai fogásokat. Nem kevés azok száma sem, akik katasztrofális hirtelenséggel találkoznak olyan komoly következményekkel járó állategészségügyi problémákkal, amelyek megfelelő tartási, takarmányozási módszerekkel elkerülhetők lennének. Először a biológiai alapokról, azaz a malacokról. Itt a legnagyobb gond, hogy egy-egy kisebb telepre nem azonos immu- nulógiai háttérrel rendelkező állatok, vagyis nem minden esetben testvérek, illetve nem azonos állományból kerülnek. Mindenképpen jónak minősíthető azoknak a termékértékesítési szerződést is kötő feldolgolése és oda a remélt haszon. Dr. Molnár Zoltánnal, a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatóhelyettes főállatorvosával azokról a megelőző intézkedésekről beszélgettünk, amelyek segítségével az állattartók gondjai csökkenthetők, és a nagyobb baj idejében megelőzhető. zó vállalatoknak a törekvése, amelyek a kistermelőknek a hízóalapanyagot lehetőleg ugyanabból az állományból kívánják biztosítani. Tehát aki a piacon vásárol malacot, annak javasolható, hogy az egész állományát lehetőleg az előbbi elvek szerint válogassa össze. Sok múlik az elhelyezésen is. A kistermelők sajnos hamar eltanulták a nagyüzemektől — ahol időközben rájöttek hátrányaira a betonólak építését. Sertésnek a bőven almozott, jó höszigetelésü, lehetőleg téglafalú, megfelelő szellőzésű ól az ideális. Mivel az állatok növekedése során a kutricák bővítésére általában nincs mód, ajánlatos egy-egy hízóra legalább 0,8 négyzetméter területet hagyni. A zsúfoltság, a megfelelő alom hiánya, az ammónia a baktériumok feldúsulásához vezet. Ez fjedig a légzőszervi, emésztőszervi megbetegedésekért felelős. Továbbá felléphet a kannibalizmus is. Egy-egy kutricában ajánlatos kis falkát, azaz csak tíz állatot tartani. Nemegyszer láttunk olyan — amúgy ígéretes — KA-HYB hibridsertéseket, amelyektől tulajdonosuk a meglehetősen zord körülmények között várta a remélt hasznot. Ezeket az állatokat intenzív körülmények közé nemesítették. Tehát a kistermelői viszonyok között is az igényeiknek megfelelő elhelyezést kell nyújtani. Szólni kell a tartási körülmények mellett a takarmányozásról is. Az alapszabályok betartásán túl csak a korcsoportnak és a hasznosítási iránynak megfelelő keveréktakarmánnyal, táppal szabad etetni a hízókat. Egy-egy alkalommal csak any- nyit érdemes vásárolni, ameny- nyit az állatok a szavatosság lejártáig el is fogyasztanak. Arra aligha kell figyelmeztetni a sertéstartókat, hogy ha módjuk van rá, akkor egy helyről beszerzett, azonos receptúra szerint készült táppal etessék az állatot. Ha váltásra kényszerülnek, akkor az átállással járó súlygyarapodás csökkenése mérsékelhető, ha ezt fokozatosan teszik. Végezetül az állategészségügyi teendőkről. Aki „kívülről” került a tenyésztők körébe, annak egyik fontos informátora az állatorvos legyen. Betegség, gyanús tünetek, elhullás esetén — törvényerejű rendelet is előírja — értesíteni kell a területileg illetékes állatorvost. Arról azt hiszem nem is kell szólni, hogy gyógyító munkát csak állatorvos végezhet. Egyébként e tekintetben az állampolgári fegyelem jó, amit bizonyít az is: megközelítőleg másfél évtizede Bács-Kiskun megyében járvány nem volt. Sokan drágának tartják a szolgáltatást, de meg kell jegyezni, hogy a hizlalás költségeinek csupán 0,5—1 százalékát jelenti a gyógyszer- és állatorvosi költség. Az elhanyagolás esetén viszont a kár jelentős lehet. Például egy tíz darabos falka esetén 1 állat pusztulása elviheti a 6—8 hónapos munka összes hasznát. Tapasztalataink szerint előfordul, hogy az állattartók szabálytalan úton jutnak gyógyszerhez és maguk kezelik az állatokat. Ilyen esetekről akkor értesülünk, ha a nem okszerű kezelés után az állatorvos már az elhullást tapasztalja. További forrása lehet a bajoknak, hogy széles körben elterjedtek a premixek, ezek betegségmegelőző, gyógyító és hozamfokozó takarmánykiegészítők. Használatukat, mivel biológiailag aktív anyagokról van szó, szigorú szabályok kötik. Csak megfelelő időben és adagban szabad etetni. Ugyanis csak ilyenkor várható előnyös hatás. Premixekhez két módon, részben vény nélkül, takarmányboltokban lehet hozzájutni, így többek között a Phylasol készítményekhez, a Fermin 10- hez. A vényköteleseket, a gyógyszeres premixeket azonban mint például a DM pre- mixet, a Getroxelt, vagy az Érra 6-ost — csak a kijelölt gyógyszertárakban lehet állatorvosi javaslatra kiváltani. Ezeket a hizlaló fázis utolsó hónapjában már nem is szabad etetni, mert hatóanyagai nem „ürülnek ki” az állatból levágásáig. A KERTBEN Ha a fűrész élezését teljesen szakszerűen akarjuk elvégezni, akkor legelőször ki kell hajtogatnunk a fogait, hogy ne szoruljanak meg a fában és gyorsan vágjanak. (Megjegyezzük, hogy az úgynevezett iduna fogazaté fűrészeket nem kell kihajtogatni, mert ezek pengéje vastag, az egyes fogak között nagy a távolság, ezért könnyen és gyorsan vágnak.) A fűrészek fogait háromszög keresztmetszetű reszelókkel élezzük, előbb a durvább, majd a finomabb típusokkal. Miután az élezendő felület igen keskeny, ügyeljünk, hogy a reszelő mozgás közben ne billegjen, és teljes érintkező felületével rásimuljon a fogak élére. Az éleden, rosszul záródó metsző- ollóval dolgozni is nehéz, de a nagyobb baj. hogy az ilyen szerszám roncsol, vagyis nagy felületű és nehezen gyógyuló sebet ejt. A rosszul záródó, úgynevezett nyitós olló vágó- és támasztóéle között rés van. Ha az összezárt metszöollót a fény felé tartjuk, meggyőződhetünk a rés A nyúl a korábbi hiedelmekkel ellentétben — jelentős mennyiségű ivóvizet igényel. A növendékekre napi 3 deciliter, a kifejlett egyedekre napi 0,9—1 liter vizet is számíthatunk. Fontos követelmény, hogy ezt az ivóvizet folyamatosan kapják méretéről és alakjáról. A csapot rögzítő csavaranya meghúzásával a rés gyakran megszüntethető. De ha a rossz záródást a támasztóél elhajlása okozza, akkor ezen csak úgy segíthetünk, hogy egyenesre köszörüljük a támasztóél behajtó, csúcsi részét. Az életlen olló fenését a durva fenőkővel kezdjük, amelyet élezés közben gyakran nedvesítünk. Fontos tudni, hogy a vágóélnek csak a domború oldala fenhető! A szétszedett olló vágópengéjét rögzítsük az asztalon, és a követ körkörösen mozgatva, lassan haladjunk a penge tövétől az él felé. A vágóéi a finom kővel kapja meg végső formáját. A jól illeszkedő metszőollót papírvágással ellenőrizhetjük. Ha a vágás nyomán gyűrődés nélkül hasad a papír, akkor jó az ollónk. A fenés után száraz ronggyal töröljük meg, majd olajozzuk át a metszőollókat. Minden fémes alkatrészt még összeszerelés előtt kenjünk át finom, savmentes műszerolajjal. meg. Éppen ezt nem tudják biztosítani azok az egyszerű belonitatók, amik a kistermelők széles körében elterjedtek. A vegyes takarmányozáson tartott nyúlnál emésztőszervi megbetegedések, felfúvódás is jelentkezhet, ha egyszerre nagyobb menynyiségű vízzel oltja szomját. Szinte soha nem okoz viszont bajt az ivóvíz, ha a nyúl elosztva kapja meg. F.rre a legalkalmasabb valamilyen önitató. A kistermelők könnyen készíthetnek egyszerű üveg önitatót. Ehhez tejes- vagy borosüveg szükséges, amelynek nyílását gumidugóval zárjuk el. A gumidugóba fúljunk lyukat, ebbe 45 fokos szögben meghajlított, 6 milliméter belső átmérőjű rézcső kerül. A megtöltött és fel fordított üvegből a víz nem folyik ki, a ketrecbe nyúló csőből viszont az állat kényelmesen ihat. Kapható a kereskedelemben téglalap alakú itató, ami csővezetékről táplálható. A készen vásárolható ketrecekhez többnyire szelepes önitató tartozik. Néhány fontos apróságra azonban itt is fel kell hívni a tenyésztők figyelmét. A szelep elhelyezése nem közömbös. Úgy kell a ketrecbe elhelyezni, hogy a nyúl ne féljen hozzá a szelepet tartó műanyag csőhöz. Egyébként könnyen megrágja és a víz az egész nyúlistállót eláraszthatja. A szelephez viszont a kifejlett anyának és a kisnyúlnak egyaránt hozzá kell férnie. Az alacsonyan elhelyezett szelepes itatót az anya tudja nehezen, görnyedve használni, a magasra helyezett itatóból viszont a kicsinyek későn tanulják meg, hogyan kell a vizet fogyasztani. Fontos tudni, hogy a vízvezeték és a szelepek egy idő után szennyeződhetnek. Takarmányrészecskék, algák kerülnek a finoman esztergált szelephez és fd- akadást okozhatnak. Ilyenkor a szelep csöpög, csurog. Ezért is szívesebben ajánlunk szelepes önitatót a nem tálcás, hanem lecsurgós rendszerű ketrecekhez. Nagytakarítás alkalmával, a ketrecek szétszerelése után, a vízvezetékeket és a szelepeket is ki kell tisztitanunk. AZ UDVARBAN 1 V; a A SZOBÁBAN Újabban népszerű szobanövényünk az Araucaria excelsa, ismertebb nevén a szobafenyő. Párás éghajlatú hazájában akkora, mint a mi lucfenyőnk. Koronája piramis alakú, ágörvei szimmetrikusan állnak. Tűlevelei üde világoszöldek. Bár neve szobafenyő, valójában csak a nyári hónapokban nevelhetjük a szobában. Tavasztól őszig jól érzi magát az erkélyen vagy kertben is. « Déli fekvésű erkélyen azonban árnyékolnunk kell. Elegendő, ha más, magasabb növény, például leander mögé állítjuk. Kertben félámyékos helyet keressünk a szobafenyőnek. A száraz levegőjű, fűtött szobákban csak sínylődik, ezért télen 8—10 Celsius- fokos, világos teleltetőhelyre kell vinnünk. A tavaszi, a nyári, a kora őszi hónapokban rendszeresen öntözzük. Télen 10—14 naponként kell csak megöntöznünk. Mind a nyári, mind a téli locsolásnál tartsuk szem előtt, hogy a szobafenyőt a kiszáradás és a túlöntözés egyformán megviseli. Átültetéskor keverjünk földjébe hansági tőzeget. Szaporításhoz a csúcshajtást dugványozzuk, szobában azonban nem jók a gyö- keresedés feltételei, ezért nem érdemes vele foglalkoznunk. Betegségei és kártevői általában nincsenek.