Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-04 / 208. szám

4 9 PETŐFI NÉPE 9 1986. szeptember 4. bátyán jártak A tanítók és a népismeret Film Puskinról Gárdonyi óta szokás a tanítót lámpásnak nevezni. A tanító volt az az ember a múlt századokban, 3k; értelmiségi létére köze­lebb állt mezítlábas tanítványai szüleihez, mint a hatalmat képviselő jegyzőhöz, pap. hoz, földbirtokoshoz. A néptanító a falu mindenese volt. Nemcsak az ismeretek alapjait közölte tanítványaival, hanem színdarabokat tanított be, dalárdát, olvasó­kört, gyöngyösbokrétát szervezett, ismeret. terjesztő előadásokat tartott; ha megkér­ték, levelet, végrendeletet, kérvényt írt; szükség esetén küldöttséget vezetett, pro- testált népe érdekében. Persze, nem volt mindegyik ilyen. Nehéz sorsuk gyakran megalkuvásra, sőt menekülésre késztette őket. Mégis — Móra Ferenc szerint — sok­kal nagyobb azoknak a tanyai tanítóknak a száma, akiknek szobrot kéne emelni, mint akiket el kellene távolítani a pályáról. Kodolányi, Darvas meg­keseredett, Szabó Pál, Mó­ricz romantikus, világgal szembeszálló tanító hősei „az élet alágyűrt jeinek” vagy a „szabadító magyar •tanítónak" - örökké álló szobrai. Honnan hozták ezek a pe­dagógusok indíttatásukat máig tiszteletet parancsoló „világmegváltó” lobogá- sukhoz? Nem voó elegen­dő ehhez a paraszti szár­mazás; olyan iskolák is kellettek, ahol tudatosod­hatott sorruk, kialakulha­tott népük iránti elkötele­zettségük. A bajai tanítóképző egy­kori igazgatója, Bellosics Bálint már 1903-ban han­goztatta a népismereti ne­velés jelentőségét a peda­gógusképzésben. A „civili­zátor” lelkületű, a nép mű­veltségét nem ismerő, azzal azonosságot nem vállaló „komprádor” értelmiségi kinevelését célzó oktatás­sal szembeállította „a nép sajátos ismeretében” vég­zett nevelőmunkát. Ma is időszerűek szavai: „Fiaink -nem ismerik a környeze­tet, amelyben aplikálniok kellene a tanultakat, aho­vá át kellene ömleszteniük községük egyéni szükségle­tei szerint azt a kultúra- kincset, amelyet azért, és semmi másért kaptak útra- ■valóul tanítóiktól; növen­dékeink neveléséből, ki­képzéséből hiányzik a fa­lusi társadalmi életre való előkészítés. Tanyavilá­gunk, falvaink, speciálisan -magyar parasztvárosaink társadalmi, gazdasági, álta­lános .népi életének isme­rete nélkül nem lehet kel-" lóképpen betölteni a taní­tói hivatást." Ügy vélem, hogy peda­gógusképző intézménye­inkben ma sem készítiük föl kellőképpen hallgatóin­kat a közéletiségre. Bello­sics óta ugyan alapos vál­tozáson- ment át a magyar társadalom, a tanító ma már nem magánvos „lám­pás”. általában kan segít­séget hasznos kezdeménye­zéseihez, mégis szükség vol­na néptanítói lelkületű pedagógusokra. Tanítvá­nyaink az iskolában éppen legszűkebb környezetük­ről ismernek meg legkeve­sebbet. Pedig ha a hazai tájhoz nem fűzi őket ^zer, a gyermekkorban szerzett érzelmi kötődés, nem gyúl- hatnak ki ezek közepén a „nemzet életének melegítő tüzei”, a szülőföld nem je­lent számukra mást, mint valamely idegen táj tér­képe. Bármi legyen is az, előbb meg kell ismerni, hogy megszerethessük. A bajai Eötvös József Ta­nítóképző Főiskola másod­éves népművelő szakkollé­gista hallgatói többen vál­lalták, hogy honismereti szakkörvezetői tanfolya­mon vesznek részt. Itt el­méleti és gyakorlati kép­zés után vizsgát tehetnek, és szakkörvezetői enge­délyt kapnak. Ilyen tanfo­lyamot a Népművelési In­tézet nemrég elhunyt mun­katársának, Novák József­nek a szorgalmazására több tanítóképzőben tartottak, hogy a honismereti mozga­lom egyre idősbödő akti­vistáinak méltó utódai le­gyenek. A Hazafias Népfront me­gyei bizottsága anyagi tá­mogatásával a főiskolások — tevékenykedő szakkör­vezetőkkel együtt — a nyá­ron egy hétre Bátyára jöt­tek, hogy a gyakorlatban Is tapasztalatokat szerezhes­senek. A diákok előadáso­kat hallgattak meg Bátya múltjáról, néprajzáról (te­lepülés, gazdálkodás, folk­lór); a szakköri munka le­hetőségeiről, módszereiről; a műemlékvédelemről, a könyvtári és levéltári for­rásokról, a névtani kuta­tásokról; a megye nemzeti­ségével kapcsolatos kérdé­sekről. Kattogtak a fény­képezőgépek, surrogtak a nagnók, szaporodtak a jegy­zetlapok. Bármerre jár­tunk, szívesen fogadtak bennünket. Megkerestünk egy 1848- as honvédsírt a temetőben, lefényképeztünk egy gyö­nyörű, ember alakú kapu­félfát; Harangozó Jani bá­csit pedig kikérdeztük a kosárfonás . csínjáról-bínjá. ról. Böngészgettük a régi anyakönyveket: láttuk, mi­ként lett az egykori Tán­cos családnévből az idő múlásával Tankos; fölfe­deztük, hogy az 1716-ban leírt Such családnév a mai Szűcs nevet fedi. Szomorúan néztük az el­árvult szállásokat, az egy­kori megosztott település emlékeit. Megállva egy-egy dűlőnél, felidéztettük a hoz­zá fűződő történeti és népi emlékeket. A napsugár- orom-díszes paticsfalu és a módosabb barokk hom­lokzatú házak meglátoga­tása után elmentünk egy XIX. századi kisnemesi kú­riába. Természetesen ész­revettük a falu anyagi gya­rapodásáról valló mai, di- vatos épületeket is. Minden résztvevő szá­mára élményt jelentett Ha­rangozó István és Kopriva- naez Jánosné mesemondá­sa, akik magyarul és rácul is meséltek. Harangozó Pis­ta bácsi még néhány szép népdalt is bemutatott éne­kelve és citerázva. Egyik este Perity István mutatta be videofelvételeit a kalo­csai-sárközi néptáncokról. Ugyancsak újdonság ere­jével hatottak a hallga­tókra azok az adatok, ame­lyek a nagyhírű bátyai pap­rikatermelésről, -feldolgo­zásról és -kereskedelemről szóltak Szarvas Istvánék- nál és Bencze Jánoséknál, a „világ legnagyobb paprika­malma” tőszomszédságá­ban. „Milyen kedves emberek a bátyaiak!” — csodálkoz­tak a fiatalok. Mindenütt barátságosan fogadták őket, ismeretlenül is megszólítot­ták őket és érdeklődtek itt­létük céljáról. Haszán János bácsi — aki éppen papberki föld­jén kapált, amikor talál­koztunk vele — így búcsú­zott: „Aztán jó tanítók le­gyenek, ne csak a gyere­kekkel. a falu népével is foglalkozzanak!” Reméljük, hogy így lesz. Fehér Zoltán Nincs az arasz (iroda­lomban még egy dlyan egyéniség, aki­nek életét oly sokan és olyan részletesen is­mernék, minit Aleksziandr Puskámét (1799 —1837). Talán ez äs egyik oka annak, hogy a rende­zők ritkán! ké­szítettek róla főimet, nem váMaltták a kockázatát annak, hogy akarva-akarat­lanul! megvál­toztassák a költőről kiala­kult képet. Éppen ezért nagy az ér­deklődés Leo- nyid Mantaker új filmje, „Az utolsó út” Iránt, melyet Puskin iuafléUának 150. évfordulója aűkaümábál fargaít. A filtoriben a rendező és a fargjaitókömyvíró, Jakov Gargyim nem tö- rekszik részletes élet­rajzra, mindössze a köl­tő tragikus halálát és az azt megelőző három na­pot mutatja be. — Mündig mélyen ér­dekeit Puskán — mond­ja Menaker. — Amikor elolvastam Ja- kov Gorgyin „Fhisfciin halála” című elbeszélé­sét, megértettem, hogy ő az a kuitaitó, akivel együtt a filmvásznon is ábrázolni tudom azokat a problémákat, amelyek Puskin somsával, az orosz történelemmel kiarocsioliaitbam izgat­nak ... — Minden ország tör­ténelmében — veszi át a szót a forgatókönyv- iiró —, vannak olyan piilanaitok, amelyek kü­lönösem élesen világit­ták meg a sajátosságo­kat, aiz érzékeny ponto­' kait, tragikus törvény- szerűségeket. Puskin halála Oroszország szá­mára egy ályen pilla­nat. Puskint az egész világ mint költőt és írót ismeri. Oroszország szá­mára ezenkívül nagy gondolkodó, bizonyos mértékben emberi pél­dakép. Puskin remdkívü- i’isége és vonzereje abban van. hogy egész életét a becsület, az elhiva­tottság törvényei sze­SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL • Jelena Karadzsova Puskin fe­leségét alakítja. ránt igyekezett beren­dezni. — Puskin halála — folytatja Gorgyin _—, fényes példája a prófé­ta megkövetésének. Hi­szen Puskin próféta volt, aki arra kérte Oroszországot, hogy vál­tozzon meg ... Inkább meghalt, de nem tágí­tott a becsületről és kötelességről alkotott véleményétől. Ez külö­nös jelentőséget ad Puskin somsának. Halálával arra kénysze­rítette Oroszországot, hogy megértse: ki is volt ő, sokkot okozott, fölrázta a társadalom szunnyadó öntudatát. A Puskinnal szemben el­követett bűnök halála után váltak világossá, s azok nagyságát ma már nehéz teljes egészében felfognunk. Be akarjuk mutstnS. hogy miként ßviilkalta Puskint min­denki öntudaHlianul: fél- részegen. pletykákkal, rőteatos rágalommal, ingerült hangú meg nem érté-sell. azzal. hogy kicsinyes dolgaiknak rí’tek. de legfőképp gyá­va életvitelükkel, ame­lyet a költő nem bírt elviselni. Mi nem Pus­kin összeütközécét akarjuk bemutatná az absztrakt önkényura­lommal, a világi társa- diaiV'nymaL sem olyan konkrét személyiségek­kel. mint a cár, vagy a csendörfőnök. hanem azt. hogy miként szállt szembe az akkori orosz ólet mindennapjaival-..., Tardi Gábor: /lakótársak Bakos Áron pedig megragad­ta a krétát, és ráírta a táblára: végki Árusítás. 21. 23. — Dreizehn mark — mondta rezzenéstelen arccal. A nő nehézkesen lecsippentett a ' pénztárcájából égy húszmár­kást. Bakos Áron átvette, egy darabig kotorászott a kasszában — mély, kiváncsi szemek elöl rejtett kartondoboz volt —, majd a nő kezébe nyomott két ötve­nest meg egy húszast. — Forint — mosolygott, és bó­lintott. " Visszaült a karosszékbe. A nő eloldalgott. Eközben a háttérben figyelő társaság közül Tony előlépett, s látványos moz­dulatokkal gratulált. — Ügyes... — rázta Bakos Áron kezét. — Szavamra mon­dom: jól járt veled a direkto­rod... Vagy hogyan is mondják -itt? — őstermelő, kofa, viszontel­adó... Oly mindegy. Este ját­szunk? — Mister, rendelkezésére ál­lok. Üjabb vevők érkeztek, ezek­nek a fiatalember mérés nélkül számolt, találomra mondott árat. Ezalatt Tony kiválasztott né­hány sárgadinnyét, és az ámuló kőműves hóna alá dugta. ~ A hotelszobámban van né­hány üveg jégbe hűtött pezsgő — kacsintott Bakos Áronra. — Kedved van velünk jönni? A fiatalember kínjában 'sóhaj­tott. és megtörölte a homlokát. Segélykérőén emelte a tekintetét 'Emesére. — Kiesi bogárkám... Pici­nyem ... Nem helyettesítenél egy ideig? Csalnod sem kell, csak árulni. — Bakos Áron sietve hozzátette. — De ha okos vagy, fél óra alatt megkereshetsz egy százast. — Hülyének nézel? — csat­tant fel a lány. — Itt ácsingóz­zak negyven fokban, amíg te pezsgőzöl? Ha pénzre van szük­ségem. kérek apámtól. — Nagy szemei csaknem kifordultak, ahogy Tonyra nézett. — Igazam van. „Mister”? Tony fehér arca pírt öltött, a másik pillanatban már cinkosan villant a szeme. — Igazad, béby. Right! Bakos Áron elvesztette a tü­relmét. Emesére förmedt: — Itt maradsz és pont! A te érdeked is, hogy pénzt szerez­zünk. — Marad a fene! — vágott vissza a lány, és belekarolt az avjába. — Menjjink, papi. Az asszony eay pillanatig két­ségbeesetten nézett maga , e}é, majd felemelte a fejét, és agyan­ként mérte végig a társaság top­jait. — Én nem megyek pezsgőzni — mondta keményen. ■ ■— Az engem cseppet sem vi­gasztal. Mese mama — jegyezte meg a fiatalember. — Attól még helyettesíthet a lánya. — Az állandó ivászat!... — hallatta hangját a kőműves is. — A munka meg nem- halad. Az asszony határozott léptek­kel indult a kijárat felé, Tony a lányával karöltve andálgott utána. A kőműves némi tétová­zás után. kis kerülővel — nem akart csatlakozni egyikükhöz sem — szintén a kapu felé vet­te az irányt. — Megyünk Amerikába — je­lentette -ki Tony az épülő ház tövében, a második üveg pezsgő után. Az összejövetelre mégsem a hotelszobában került sor, ha­nem az asszony kertjében, pik- nikszerűen. — Nélkülem — vetette oda az asszony, a turistafőző mellől; a feketekávé utolsó cseppjeire várt. — Ugyan, mami! — csattant fel Emese —, neked is kell egy kis kikapcsolódás. — Ügy mondod, mintha mozi­ba hívnának — egyenesedett ki az asszony, kezében a főzőpo­hárral. — Komolyan mondom, néha már kételkedem benne, hoay az én lányom vagy. — Az a bajod, hogy nem tudsz élni — állapította meg a lány. — Sosem tudtál. — Te annál inkább. Más bő­rén. — Én csak kihasználom a le­hetőségeimet. ■ Az asszony szoros szájjal po­harakba töltötte a kávét. Az egyiket a malterosláda mellett ' tániaszkodó ('Laskaí kezébe nyomta. — Megtenné, hogy felcsörlőzi ezt a mesternek? — És az enyém? — Laskai szája vonaglott, alsó ajka lefity- tvedt: egy heg felszakadt, a vér lassan szivárogni kezdett. — Majd kap a következő fő­zetből.— nyugtatta-meg az asz- szonv. Laskai fájó szívvel helyezte a poharat az üres málteros vödör­be. majd megrántotta a kötelet, s a kávé felszaladt a fái tetején lovaalóülésben kovácsoló kőmű­veshez. — Köszönet, Edit asszony! — pislogott hálásan a kőműves. Bakos Áron közeledett a csa­páson, napszemüvegét a kezé­ben lábalta. Egykedvűen fütyö- részett. — Természetesen kirúgtak — mondta köszönésképpen. A kőműves szájában még in­kább megkeseredett a kávé. — Mafla semmirekellő! — fa­kadt ki bőszen. —>Maga szélhá­mos strici! Hát egy napot sem volt kébes dolgozni?! — Dénes úr! *— hunyorított Bakos Áron, és feltette a szem­üvegét. — Maga is itt van? örü­lök, hogy látom. — De én nem! Én egyáltalán nem örülök, hogy most itt lá­tom, ■maga here! Emese fölkacagott; A fiatal­ember merev arccal fordult fe­lé, majd elkomorult arccal lete­lepedett Tony mellé. — Éppen most hívtam meg a famíliát Amerikába — pislogott rá a férfi. — Esetleg te is eljö­hetnél. — Amerikába? — sóhajtott Bakos Áron. — A helyzet sajnos, úgy áll, hogy én mostanában még a szomszédos országokba sem mehetek. — Pénz nem számít! — le­gyintett Tony, és kiitta a mara­dék pezsgőt a pohárból. Elége­detten nyaldosta a szája szélét. — Nem az anyagiakon múlik. Az asszony gúnyos hanghordo­zással szólt közbe: — Pénzétől ugyan mehetne.... — Tudnék pénzt szerezni! — mondta Bakos Áron, megnyom­va az első siót. — De másról van szó. — Miről? — kérdezte Tony. — Az útlevélről... — A passról? Nem adnák? Itt nem adnak? — Nekem nein. Egyelőre leg­alábbis nem. — Miért, mi vany te? Politi­kailag meabizhatatlan elem? — Ugyan! Mindössze az tör­tént. hoay fél évvel később tér­tem haza eay utazásról. — Ba­kos Áron ismét sóhajtott. — így hát. kedves Ton’/, sajnálattal bár. de vissza, kell utasítanunk a meghívásodat. (Folytatjuk.) Tájszeretet Valamikor tájtű volt az irány­tű. Mar már nem mondjuk így. Szó sincs azonban arreü, hogy háttérbe szorultak volna táj elő­tagé kifejezéseink. Sőt, mintha egyre jobban szeretnénk őket. Tájékozódjunk csak! Jé néhány éve, lamliker a tá­jékozódási futásként emlege­tett sportágból tájfutás lett, itöb. ben idegenkedtek tőle, mondván, hogy az új név megcsonkította a régit. A valóság ellenben azo­kat igazolta, akik táj szavunk­ká! hozták összefüggésbe ezt a sajátos összetételt. Polgárjogot nyert ugyanis a tájfutás nyelv- hasiználátunkban. Kedvezhetett neki az is, hogy egyre többet tö­rődünk a természet, a hagyomá­nyos életmód értlékeivel,. így hát nem csoda, hogy bővül a táj tagú összetett síziókniak az egyéb, ként is néped családja, ősii ere­detű szavunknak korábbról olyan társulásait ismerjük, mint a táj­jelleg, a tájkép, a tájrajz, a táj­szólás stb. Szívesen fogadták a szaknyelvek ás. Például a föld­rajzból kerül be a köznyelvi megnyilatkozásiokba a tájegység, a képzőművészetből á tájfest­mény, az irodalomból a tájköl­tészet, a nyelvészetből a tájszó­tár. Újabban tájházak gazdagítják a tájmúzeumok körét. A termé­szetet utánzó tájkertészet mellett fontos szerephez jut a tájrende­zés. Az egyes vidékek kultúrá­ját tájkutatók vizsgálják, hogy lajrendezvényeken méltassák. A kornyék azonos foglalkozású em­berei tájértekezleten cserélik ki tanasztalataiikat. A nagyvilág­ban csupán egy apró, de min­dennél kedvesebb pont a táj­haza. Ilyen helyeken a tájnyel­vek nyelvtájakat szólaltatnak meg. Mi másról árulkodik ez, mint a táj szere tétéről? A szülőföld­ről és a szóérái Is. Mert ember­nek lenni, hazát és emberiséget szolgálni csak ott tud az ember, ahol él. Mennyivel embersége­sebb, hogy a tömegközlekedés megyei váll adatait immáron nem fámmal, hanem tájakra utaló- névvel illetjük: Balaton Volán (Veszprém megye), Jászkun Vo­lán (Szolnok), Kisalföld Volán (Győr-Sopron), Kunság Volán (Bács-Kiskun), Pest Megyei Vo­lán, Vasi Volán stb. A tömeg­tájékoztatás területi fórumai cí­mükben már régóta így utal­nak az országos lapokkal való* munkamegosztásukra: Dunántú­li Napló (Baranya megye). Fejér Megyei Hírlap. Hajdú-bihari Napló. Kelet’Magyarország (Sza. bolcs-Szatmár), Nógrád, Zalai Hírlap stb. Sorolhatnánk, esetleg részle­tezhetnénk még tovább az em­ber—nyelv—haza összefüggésé­nek szép példáit. De talán a táj is elée Iránytű. Molnár Zoltán Miklós | A DUNA—TISZA KÖZE KERAMIAKINCSEI (VII.) A középkor agyagművessége A kerámiaművesség emlékei a Duna—Tisza közén címmel időszaki kiállítás nyílt a kecskeméti Katona József Múzeumban. Ebből az al­kalomból bemutatjuk az értékes régészeti leleteket, áttekinést adva évezredek agyagművességéről. A honfog­lalók edény- művességét a sírokba tett edények révén ismerjük. Ezek az általában 10—15 centi­méter magas, fazék formá­jú edények űr­tartalmuk alap­ján bögre sze­repét töltötték be. Anyaguk, formájuk, dí­szítésmód­juk igen ha­sonlít az avar edények egy csoportjára, egy általánosan elter­jedt kelet-európai, avarok, ma­gyarok, szlávok által egyaránt használt edényfajtát képvisel­nek. Ugyancsak a kelet-európai kultúrkörhöz kapcsolódik a 10— 13. századnak egy másik kedvelt edénye, a cserépbogrács, ame­lyet a kisebb-nagyobb mérték­ben nomadizáló állattartást foly­tató népcsoportok használtak. Kissé domborodó alja és a füg­gesztő zsinór számára átfúrt pe­reme .egyértelműen elárulja, hogy szabad tűzhelyen főztek V benne. A középkor későbbi századai­ban a kemencében vagy a kemen­ce melletti szabad tűzhelyen vas- háromlábon történő főzéshez a fazekat használták, majd a főúri és a városi háztartásokban a 13. században, a falusiakban pe­dig a 15. században terjedtek el a cseréplábasok. Nemcsak a lá­basok jelentettek azonban új edényfajtát, a palackok, mély tál­ka formájú bögrék már koráb­ban megjelentek. Ez utóbbiakat elsősorban pépes ételek, kásák fogyasztásakor használták. A Cserépbogrács a 12. századból. (Fotó: Kiss Bélát kancsók és cseréppoharak a 15. századtól váltak egyre általáno­sabbá, a legkésőbb meghonosodó cserépedényfajta a tál és a tányér volt. A fazekasipar fejlődésével — legdöntőbb változás a kézikorong­ról a gyorsan forgó, lábbal- haj­tott korongra való áttérés volt a 16. század folyamán — : fegyre nagyobb szerepet kaptak a jó minőségű agyagból dolgozó faze­kasközpontok és velük együtt a kereskedelem. A 12—13. század­iban, csak a fehérre égő agyagból készült termékekről tételezhet­jük fel, hogy távolabbi fazekas­központok termékei, a 15. szá­zadtól pedig a falusi emlékanyag­ban is egyre gyakrabban fordul­nak elő a „bécsi fazéknak” ne­vezett ausztriai főzőedények. Írásos források és a leletanyag alapján is joggal feltételezzük, hogy a 17. századtól kezdve a Duna—Tisza közén kívül fekvő és az újkorban is virágzó faze­kasközpontok termékei egyre In­kább meghódították a Duna—Ti­sza közi piacot. Blczó Piroska Megnyílt a Pannónia Szőrme új mintaboltja Kecskeméten a Dobó kőrút 3-ban. Tekintse meg világszerte ismert, legújabb divatigényeknek megfeleld Szőrmekabát jadnkat. ÁRUSÍTÁS: HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL NAPONTA. 699

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom