Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

1986. szeptember 1. © PETŐFI NÉPE © S VITA Milyen legyen Kecskemét az ezredfordulón? INTERJÚ BÁNYÁSZ REZSŐ ÁLLAMTITKÁRRAL A MA ÉLETBE LÉPŐ SAJTÓ TÖR VÉN YRŐL Mint köztudott: szeptember 1-jén lép életbe az Országgyűlés által márciusban elfogadott sajtótör­vény. Ennek kapcsán kért interjút Bányász Rezső államtitkártól, a Minisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnökétől az MTI munkatársa. — Fél esztendő múltán hogyan értékelhető a saj­tótörvény szakmai és társadalmi fogadtatása, nö­velte-e a magyar tájékoztatás nemzetközi tekinté­lyét? , — A sajtótörvényt mindenekelőtt a szocialista de­mokrácia továbbfejlesztésének szándéka szülte. Az a tapasztalat, hogy az emberek mind jobban igény­lik a haza és a világ dolgairól szóló bőséges, eliga­zító jellegű tájékoztatást, a szűkebb és tágabb kör­nyezetünk történéseiről, eseményeiről való gyors, hiteles és pontos beszámolókat. A közvélemény — mint az olvasói levelek sokasága, képviselői, tanács­tagi fogadóórákon, s más alkalmakkor kinyilvání­tott állampolgári vélemények jelzik — egyetértés­sel fogadta a sajtótörvény megszületését. A meg­jegyzések arra is rámutatnak: a lakosság fokozot­tabban érzékeli és értékeli, hogy a sajtó, a rádióés a televízió egyre árnyaltabban tükrözi válóságun- kat, eredményeinket és nehézségeinket. Elismerés­sel szólnak arról, hogy a tömegtájékoztatás a való­ban időszerű és fontos feladatokat állítsa előtérbe. Nem marad pozitív visszhang nélkül, ha egy-egy cikk, riport a megoldás, a kiútkeresés szándékával szól a kisebb-nagyóbb közösségeket, egyes gyára­kat, ágazatokat, vagy az egész társadalmat, gazda­ságot érintő gondokról. — Ügy hiszem, a sajtó egész magatartása, min­dennapi munkája önmagában igazolja, hogy az új­ságírók dolgukat megkönnyítő, mozgásterüket növelő dokumentumként értékelik a törvényt. Rendkívüli nagy nemzetközi visszhangja is volt a sajtótörvénynek. Úgyszólván minden vezető lap, rádióadás foglalkozott — persze eszmei-politikai elkötelezettsége szerint — új törvényünkkel. Nem­csak a szocialista országokban találkozhattunk sok, pozitív kommentárral, hanem másutt is, ahol ad­nak az írott szó hitelére. Voltak persze olyan meg­jegyzések is, amelyek valamiféle, sehol sem létező ..abszolút demokráciát” és „abszolút sajtószabadsá­got” kértek számon a törvénytől. Mégis, egészében úgy látom, hogy törvényünk határainkon túl is egy­értelműen növelte a magyar sajtó rangját, hitelét. — On parlamenti felszólalásában sem titkolta: a paragrafusok formálódásakor, az előzetes szakmai eszmecserék során több kérdésről heves vita bon­takozott ki. Véleménye szerint a végUl is elfoga­dott törvény miként segíti majd a tájékoztatáspo­litika gyakorlatának fejlődését? , — Elsősorban a kormányzati szervek, az intézmé­nyek, vállalatok, azaz: az informátorok felvilágosítá­si kötelezettségéről szólnék itt. Nem titok, hogy a törvény előkészítésekor sokan aggályoskodtak, má­sok őszintén aggódtak, hogy a sajtó esetleg nem korrekt módon, olyan információkat, tényeket, ada­tokat, álláspontokat is ínyilvánosságra hoz, ame­lyek voltaképp valamely intézmény, szerv belső tit­kai, s amelyeknek közzététele itthon vagy külföl­dön hátrányos helyzetbe hozhatna például egy vál­lalatot. Magától értetődő, hogy az alapvető a tár­sadalom összérdeke, ez felette áll minden részér­deknek. De a törvény elismeri a tájékoztatás terén is a kisebb közösségek és az egyén érdekeit is. — A sajtótörvény határozottan biztosítja az új­ságírók jogát a közérdekű információk megszerzé­séhez és közreadásához. A felvilágosítás megtagadá­sára a törvény kizárólag állami és vállalati titok vé­„Elkötelezetten, felelősséggel” delme címén ad felhatalmazást. Néhányszor mégis megkísérelték minden elfogadható indok nélkül megtagadni a felvilágosítást, elkendőzni a valósá­got. Szerencsére ilyen, példa egyre ritkábban akad. Külön is szeretném aláhúzni, hogy nincs semmifé­le indokolatlan korlát, tilalmi lista a tájékoztatás­ban. Elkötelezetten, felelősséggel bármiről írhat a sajtó. Mindenkor határozottan, szigorúan fellépünk, ha az újságírót — önérdekből — megfosztják az in­formációtól, vagy félretájékoztatják, de követke­zetesek leszünk a felelősségre vonásban akkor is. ha az újságíró szegi meg szakmája írott vagy írat­lan szabályait. — A sajtótörvény nem rendelkezhet tételesen & sajtójog egy sor időszerű — ha tetszik: napi — kér­désében. Készülnek-e a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalában e témakörökben eligazító vég­rehajtási rendelkezések? — A sajtótörvény olyan jogokat és kötelezettsége­ket rögzítő alapjogszabály, amelynek rendelkezé­sei közvetlenül és azonnal hatnak. Tartalmazza az alapvető rendelkezéseket, míg a részletszabályokat a végrehajtási rendeletek és más jogterületek ren­delkezései fogalmazzák meg. A törvénnyel egyidő- ben, az abban kapott felhatalmazásnak megfelelően — többek között — négy államtitkári rendelkezés is készült a Tájékoztatási Hivatalban. — Az első, vagyis az időszaki lapalapításról szóló rendelkezés tisztázza a lap engedélyezésére és meg­szüntetésére, illetve szüneteltetésére vonatkozó el­járás teljes menetét. Másodikként időszerű volt jog­szabállyal rendezni a helyi stúdiók, ismertebb ne­vükön a kábeltelevíziók működését is. Lényege az, hogy ha helyi politikai, gazdasági és kulturális igényt elégítenek ki, s biztosítottak a szükséges fel­tételek is, akkor nincs akadálya az alapításnak. A harmadik, a szerkesztőségek vezetőinek jogállásá­val foglalkozó rendelkezés a korábbinál még egy­értelműbben leszögezi, hogy a főszerkesztők, a fe­lelős szerkesztők a szerkesztőségek igazi gazdái. Sze­mélyükben felelnek a „lap alapítója által meghatá­rozott célok, szerkesztési elvek megvalósításáért, a lap teljes tartalmáért”. A negyedik rendelkezés az újságíró alkalmazási feltételeiről szól, s a hivatás, a szakma gyakorlásához nélkülözhetetlen követel­ményeket taglalja — a színvonal, a mérce eme­lésének igényével. , — Véleménye szerint a sajtó — most már törvény által is — kibővített mozgástere növeli-e a tájékoz^ tatás társadalmi hasznát, közösségi felelősségérze­tét? — A törvény nemcsak az alkotmányban elismert jogot — a sajtószabadságot —, hanem a népnek a tájékoztatáshoz való jogát is magában foglalja. Ko­difikálja az újságírók jogait és kötelességeit, elő­írja a felvilágosítási és válaszadási kötelezettséget is. Jogi garanciákat nyújt a jól bevált sajtópolitika gyakorlásához: nem szigorít, nem szűkít, hanem bő­víti a tájékoztatás lehetőségeit. Meggyőződésem, hogy' a lapok, az MTI, a rádió és a televízió szer­kesztőségeinek vezetői, a rovatoknak határozott ar­culatot adó újságírók most még több információ birtokában végezhetik felelősségteljes munkájukat, növelhetik hitelüket az olvasók, a nézők, a hallga­tók előtt. Sajtónk egy felnőtt nép felnőtt sajtója. A nyomtatott és az elektronikus sajtó műhelyeinek élén felelős szerkesztőik, szakmájuk felkészült mes­terei állnak. Így hát minden feltétellel rendelke­zünk ahhoz, hogy a sajtótörvény széleskörűen ér­vényesüljön, tájékoztatásunk megfeleljen fontos társadalmi küldetésének. Háborús emlékek — békeévben Dr. Király László György írá­sát igazi vitacikknek tartjuk, mert csaknem minden mondatá­val vitatkozni lehet. Ezt tesszük most, röviden összefoglalva ku­tatócsoportunk véleményét. Kezdjük mindjárt az elején: nem biztos, hogy a hosszú távú terveknek van a legkisebb be­csülete. Az valóban igaz, hogy ez talán a legnehezebb tervforma — s mint Király is írja — alap­vetően mást kíván, de elsősorban azért, mert máson kell alapulnia. Csoportunk része egy olyan aka­démiai bázisintézetnek, amely­nek a magyar terület- és telepü­lésfejlesztési kutatások végzése a feladata, így talán érthető, ha azt valljuk: csak alapkutatások adhatják a valódi alapját a hosz- szú távú tervezésnek. így a gyakorlati, terület- és településfejlesztési feladatok megoldására vállalkozva mindig arra törekszünk, hogy a termé­szeti, a történeti, a gazdasági és társadalmi tényezők (illetve az ezekkel foglalkozó társtudomány­ágak eredményeinek) szinteti­zálásával, a földrajz alapeleme­it alkotó tér és idő figyelembe­vételével adjuk meg a koncepci­ók meghatározó elemeit. Sajnos, legjobb tudomásunk szerint, Lettrich Edit több mint két évtizede végzett és 1968-ban publikált, Kecskemét és tanya­világa című munkája óta nem folyt olyan szisztematikus, alap­kutatás jellegű vizsgálat, amely komplex tértudományi megköze­lítéssel alapot adhatna ma egy modern hosszú távú koncepció kidolgozásához. így aztán első­sorban a cikk főbb megállapítá­saira tudunk reagálni, de sajnos alapkutatási háttér nélkül. Nem értünk egyet azzal a ki­emelt mondattal, hogy Kecskemét fejlődése során meghaladta azt a szerepkört, amit az elmúlt húsz. évben sikeresen betöltött. Az in­doklásban ugyanis nem a szerep­kört taglaló tények szerepelnek. Szerintünk, ha valóban erre té­rünk rá, illetve a város valósá­Három évvel ezelőtt a pártve­zetőség javaslatára, a tanácsta­gok közreműködésével a szak­mának vállalták, hogy fizetésük egy százalékát befizetik a ta­nács számlájára. A begyűlt fo­rintokból készült el az iskola központi fűtése — 1,8 millióba került, — a lakossági hozzájáru­lás 0,5 millió volt —, de nem áll­tak meg. Elhatározták, hogy öt éven keresztül tovább gyűjtik a pénzt, s az ilyen módon megta­karított forintokból százszemé­lyes óvodát építenek, igényelve ehhez központi hozzájárulást is.' —■ Mindezeket az évi, családon­kénti hatszáz forintos település- fejlesztési hozzájáruláson, a két­ezer méternyi betonúthálózat és ugyanennyi járda építésén felül vállalták Katymár lakói. Az út­hoz portánként nyolcezerhat- száz forint a hozzájárulás, amely­re — igény szerint — huszonkét havi részletfizetési kedvezményt ad a tanács — tudtuk meg Pil- csuk Sándornétól, a községi párt­vezetőség titkárától. — Az utat maguk a lakók építik, s akik er­re fizikailag képtelenek, azok­nak segítenek a felnőtt gyerme- 'kek. rokonok. Ebben az évben n Fecske és a Jókai utcában teljesen, a József Attila utcában fél szélességben készült el a betonburkolat egy kilométer hosszon. A Jovánovity utcában, ahol sok idős ember él, az Egyetértés Tsz készíti el a burkolatot mintegy ezer méter gos térbeli, településhálózati sze­repére, akkor azt mondhatjuk: Kecskemét része és fejlett intéz­ményhálózatú központja lett a Budapest körül kialakuló Tata­bánya—Székesfehérvár—Kecs­kemét—Szolnok „belső városgyű­rűnek”, és elfoglalta ebben a fő­várost, illetve a regionális köz­pontokat (Szeged) tehermentesí­tő, felsőfokú központi feladato­kat is ellátó helyét. A hosszú tá­vú terveknek tehát ezzel is szá­molni kell. Ha már itt tartunk: szinte tel­jesen hiányzik a vitacikkből a város térbeli helyére való utalás, az, hogy szűkebb vonzáskörzetét tekintve mintegy 20, a tágabbat tekintve mintegy 80—100 telepü­lésnek olyan városi javakat szol­gáltató központjává kell válnia Kecskemétnek, ami bizonyos sze­repköröket illetően megadja a hosszú távra szóló fejlesztés jó néhány elemét is (középiskolai hálózat, kereskedelmi ellátás, egészségügy stb.). A város fejlődését megalapozó „alternatívák” sem igazán azok, miért? Mert a város gazdaságá­nak és a társadalmának fejlődé­se véleményünk szerint nem bont­ható ilyen, viszonylag merev vál­tozatokra. A jelenlegi gazdasági helyzetből ugyan valóban nehéz előrelátni, de a „fejlődés” szón nemcsak újabb irányváltást, be­ruházást lehet érteni, hanem bel­ső szerkezetváltást, korszerűsö­dést, minőségi javulást, haté­konyságot, amelyekről nap mint nap hallhatunk. Szerintünk ezek mindhárom alternatívában együt­tesen is alkalmazandók. • Kecs­kemét városa csak akkor fejlőd­het megfelelően, ha a cikkben említett mindhárom változat he­lyet kap a hosszú távú terveiben, hiszen egy százezres — magyar méreteket tekintve nagyváros — nem lehet már „egyprofilú” köz­pont. Ehhez kapcsolódva viszont, szólnunk kell arról — bár a cikk szerzője ezt „a napi problémák” közé sorolja — hogy a város egé­© Készen áll a Fecske utca be­tonburkolata — a rajta levő ho­mok a kötéshez szükséges víz tá­rolása miatt kell —, amelyet a lakók készítettek el. hosszúságban. Az 1983-ban kez­dődött akció mérlege: tizenkét utcában épült betonburkolat. A szervezés mikéntjéről ezeket tud­tuk meg: — Roppant egyszerű. A tanács pályázatot hirdet út-, illetve jár­daépítésre. A tanácstagok nem­csak értesítik a lakosságot, ha­nem megszervezik a pénz befi­zetését, a társadalmi munkát. Ha az utcában lakók nyolcvan szá­zaléka egyetért az építéssel, nincs akadály. A tanács rangsorolja az utcákat. Ahol több mint nyolc­van százalék a befizetett hozzá­járulás, ott épül elsőként a bur­kolat. A módszer kiválóan bevált, hiszen „sorban állnak” az utcák lakói, várva az útépítés lehető­ségére. Már ebben az évben be­fizette a hozzájárulást a Bajai és a Rákóczi utca lakossága, hogy jövőre ott kezdődjön a munka. Az Egyetértés Tsz — mint már említettük — besegít a köz­ségfejlesztési elképzelések meg­valósításába. A KM Közúti Igaz­gatósággal közösen két kilométer hosszúságú tanácsi utat javíta­nak meg, amihez rövidesen hoz­záfognak. G. G. sze, maga a várostest, annak épí­tett (művi) környezete, tanyahá­lózata, a műszaki-infrastruktu­rális hálózata (út, víz, csatorna, telefon, elektromos hálózat, tö­megközlekedés stb.) mennyire van jelenleg elmaradva attól a szinttől, ami egy korszerű száz­ezres városban kívánatos. Lehet, hogy nagyon kézenfekvőnek tű­nik a megállapításunk, de ha egy korszerűsödő termelést, gazda­ságot tételezünk fel, akkor jó, ha az ezredfordulóra ezeket a „napi problémákat” képes lesz megol­dani a város. Nagyon fontosnak tartjuk en­nek eléréséhez a város népese­désének. társadalmának problé­máit. Sok tudományos módszer áll rendelkezésre a népesség­szám előrebecsléséhez, s ha a városatyák valóban úgy dönte­nének, hogy a város népesség­száma nem növelhető tovább be­vándorlással. akkor is felmerül­nek az itt élő és felnövekvő fia­tal generációk képzési struktúrá­jának előzetes igényei, elhelyez­kedési lehetőségei stb. Ügy vél­jük, ebben is alapos prognózi­sokra van szükség, mindhárom alternatíva együttes figyelembe­vételével. Mindezekből természetesen az is kiderül, hogy valóban korsza­kos fontosságúnak ítéljük a hosz- szű távú tervet, illetve annak megalapozását. Az a tény, hogy Kecskemét elmúlt évtizedekben fejlődése páratlanul szépen öt­vözte a mezővárosi múltját, sa­játos agrárkultúráját, korszerű­södő iparát, újat hozva átörökí­tette sajátos építészetét, s a kul­túrateremtő elképzelések (új fő­iskolák. múzeumok, szobrok stb.) is valóra váltak. Ez az elkövet­kezendő 15 évre is megfelelő program, ha kiegészül átgondolt, adatokon, tényeken, tudományos prognózisokon alapuló tervekkel. Az MTA Regionális Kutatások Központja Településkutató Csoportja (Kecskemét) nevében: Csatári Bálint, a csoport vezetője Úttörőtáborozás 1986-ban A kisdobosok és az úttörőik csaknem 23 százaléka, mintegy 300 ezer általános iskolás nyaralt idén az ország 1500 úttörőtábo­rában — összegzi a Magyar Út­törők Szövetsége Országos Elnök­ségének most elkészült értékelése. Gyarapodott a szaktáborok száma, elsősorban a számítástech­nika, a természet- és környezet- védelem, s a népművészet iránt érdeklődő gyerekeknek adódott bővebb táborozási lehetőség. A különböző szervekkel, intézmé­nyekkel együttműködve több egészségkárosult, hátrányos hely­zetű és veszélyeztetett kisgyerek számára szerveztek tartalmas tábori programot az úttörőelnök­ségek. Folytatódott a vándortá­borozás, amelyben — mivel ez az egyik legkedveltebb táborozási forma — az idén mintegy 30 ezer gyerek, fiatal és felnőtt vett részt. A hazai táborokban csaknem ezer külföldi gyereket láttak vendé­gül. s ugyanennyi kisdobos és úttörő táborozhatott határain­kon túl. A nyári program sike­réhez hozzájárult a vakációakció, amelyben — az előzetes felméré­sek szerint — ugyancsak gyere­kek tízezrei vettek részt. Az idei tapasztalatok is meg­erősítették: szükséges a táboro­zási lehetőségek fejlesztése, a program további gazdagítása. Megnyílt a lipcsei vásár Vasárnap megnyitotta kapuit a kelet—nyugati kereskedelem egyik fontos színhelye, a lipcsei vásár. Az idei őszi vásáron a vi­lág minden részéről érkezett több mint hatezer kiállító mutatja be termékeit. A magyar árukat 39 külkeres­kedelmi vállalat, az eddiginél na­gyobb területen, több mint há­romezer négyzetméteren mutat­ja be. A szakmai és érdeklődő kö­zönség megismerkedhet többek között a magyar járműipar új­donságaival, köztük az Ikarusz 365-ös városi autóbusszal, gyó­gyászati berendezésekkel, vegy­ipari gyártmányainkkal és élelmi- szeripari termékeink széles ská­lájával. Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke hagyományos vásári körsétáján felkereste a magyar Chemokomplex bemutatóját, ahol Roska István, hazánk NDK-beli nagykövete üdvözölte és tájékoz­tatást adott vásári részvételünk­ről. Időnként eltűnődöm rajta, va­jon van-e jogom a háborús nem­zedékhez tartozónak számítani magamat? A két-három évvel idősebb fiúkat már rendszeresen becibátták „leventére”, a hat­hét évvel öregebbek közül pedig nem egyet elragadott az utolsó háborús hónapok esztelen moz­gósításának örvénye. Engem az a pár év különbség és jószerencsém voltaképp megóvott attól, hogy közvetlen szenvedője, vagy akár­csak szemtanúja' legyek a harci cselekményeknek, a bombázá­soknak. a civil lakosság esztelen öldöklésének, és mindannak, amivel összekapcsolódik ben­nünk a háború fogalma. Mégis megannyi örökre belém, ivódott, képet őrzök magamban a második világháborúról. És nem csupán olyan gyermekkori em­lékek formájában, mint a há­zunk közelében 1939 őszén tábo­rozó lengyel katonamenekültek; 1941 nyarának keletre induló ka­tonavonatai; három-négy évvel később pedig a messzehordó ágyúk ..szerenádja”; a vízbe ló­gó hídroncsok: a denortá'ásból hazatérő csontváz emberek; a Budapesttől Baranyáig öt napon át tartó vasúti odüsszea. Ifjú. és felnőttkorom megany- nyi utazása tovább szaporította emlékeimet iszonyú háborús mementókkal. s ha valamennyit laistromozni próbálnám, idő és hely kevés lenne hozzá. A hábo­rú borzalmai ott fészkelnek agyamban az egykori Sztálingrád centrumában ..eredeti" formá­jában megőrzött. úgynevezett Pitvlov-ház emlékében — védői utolsó csepp vérükig, hónapokon át dacoltak a hitlerista hódítói őrülettel. Megmaradtak a lenin. grádi piszkariovői emlékteme­tő sok-sok hektáron át — szinte csatarendben — húzódő háborús sírjai képében: az 1942-es volt a legnépesebb évjárat. Egy kis­lány azóta múzeumi ereklyévé vált iskolásfüzete akkor nagyon is jellemző tragédiát rögzitett: azt, hogyan viszi el sorban az éhhalál családjának valameny- nyi tagját. Utoljára öt magát is ... De elég a háborús emlékekből. Ki-ki a maga módján folytathat­ná közvetlen vagy közvetett élmé­nyek szellemidézésével a sort, de a múlt — n költő szaimival élve — „csak példa legyen most”. A második világháború nem minden országban járt egyforma pusztításokkal, s abban is nagy különbség volt, mely nép mekko­ra részt kényszerült vállalni a Hitler-ellenes koalíció terhei, bői. A megpróbáltatások és erő­feszítések oroszlánrésze kétség­telenül a Szovjetunióra esett. Egy újabb világháború azonban nem egy bizonyos ország, egy adott térség biztonságát fenyegetné, hanem az egész emberi civilizá­ció létét. „Nem lehet szó valódi biztonságról, amennyiben az nem mindenkinek egyenlő, és minden, re kiterjedő biztonság. Ha va­laki másként gondolkodik, az il­lúziók világában, az önáltatás vi­lágában él" — mondotta erről az egyetemes, globális felelősség­ről augusztus 18-i emlékezetes tévébeszédében Mihail Gorba­csov. Az SZKP KB főtitkára ezt a gondolatot később az úgyneve­zett új-delhi Hatok (Argentína, Görögország. India. Mexikó. Svéd­ország és Tanzánia) vezetőihez .intézett válaszlevelében tovább­fejlesztve hangsúlyozta: ma nincs fontosabb feladat, mint a nuk­leáris fegyverkísérletek beszün­tetése. Aki ismeri a fegyverkezés, az arzenálok megújításának logi­káját. annak kézenfekvő, miért éppen a nukleáris robbantások beszüntetését nevezte a legsürge­tőbb feladatnak a szovjet veze­tő. Ilyen robbantások nélkül el­képzelhetetlen a fegyverek új nemzedéke, nincs igazi előrelé­pés sem a támadó fegyverzet, sem a hírhedt ,.csillagháborús fegyverzet terén. Másfelől viszont az atomfegyver-kísérletek be­szüntetésére vonatkozó szovjet- amerikai megállapodás kidol­gozásának konkrét programja megteremthetné a kellő bizalmat a két vezető hatalom közötti kap­csolatokban. Egy ilyen jelentős fegyverzetkorlátozási lépés értel­met adhatna egy idei szovjet— amerikai csúcstalálkozónak is, átfogó, pozitív hatással lehetne a nemzetközi kapcsolatok egészé­re. Ezekben a napokban történel­me eddigi legtragikusabb fe­jezetének kezdetére, a második világháború kitörésére emléke­zik az emberiség. Az idei eszten­dőt az ENSZ nemzetközi békeév­nek nyilvánította, szeptember el­sejéről, a második világháború kitörésének napjáról pedig béke­napként emlékezünk meg. A bé­kéért aggódó közéleti személyisé­gek kezdeményezésére ez év ok­tóber 15—18. között Koppenhágá­ban tanácskozásra ül össze a Bé­ke-világkongresszus. Mindezek­nek az akcióknak az a céljuk, hogy a különböző országok és né­pek — társadalmi és politikai be­rendezkedésüktől függetlenül — konkrét lépéseket tegyenek és sürgessenek a háborús vészéit/ elhárítása, az orszáaok közötti bizalom és együttműködés erősí­tése érdekében. A tömegmeqmozdulások ter­mészetesen önmagukban nem. tudják megfékezni a fegyverke­zést, megakadályozni a háború felé sodródást. De figyelmeztet­nek mindenkit arra, hogy korunk parancsa: az emberi élet meg­óvása, Földünk védelme. Ez pe­dig nemzetközi összefogást sür­get. Egyszerű emberektől és po­litikusoktól egyaránt korábban soha nem tapasztalt felelősségér­zetet és önmérsékletet követel. Szászj József OTT KEZDIK, AHOL TÖBB A HOZZÁJÁRULÁS Utat épít a lakosság Katymáron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom