Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

LOM • MŰVÉSZET ■ wV" Cv:itw.L-v?V CÉL: AZ OKTATÁS KORSZERŰSÍTÉSE Pedagógiai műhely Új típusú intézmények hálózata Galéria — magánlakásban Ahol magas szintű kultúra van, ott élni is más Üj színfoltot jelentenek a me. gyeszékhelyek szellemi életében a pedagógiai intézetek. A közök- tatás fejlesztési programjáról szóló minisztertanácsi határo­zat nyomán három éve kezdő­dött meg — a megyei pedagógus­továbbképzési kabinetek, a neve­lési és pályaválasztási tanács­adók átszervezésével, összevo­násával — az új típusú intézetek kialakítása, amelyeket a megyei tanácsok végrehajtó bizottsága a Művelődési Minisztériummal együttműködve irányít. Borsod- Abaúj-Zemplén és Nógrád me­gyében most folyik az átszerve­zés, tizenhét megyében és Buda­pesten már befejeződött ez a munka. Sokrétű, elsősorban a tanítással összefüggő szellemi és szervezési munka folyik az új arcot öltő in­tézetekben. A munkatársaik folya­matosan figyelemmel kísérik a megye oktatási intézményeiben folyó munkát, közreműködnek az eredmények mérésében, szak­mai ajánlásokkal és segédletek kidolgozásával sietnek a peda­gógusok segítségére. Alig akad olyan intézet az országban, amely ne venne részt helyi vagy orszá­gos kísérletekben, kutatásokban, innovációs programokban. Kezdettől fogva a pedagógusok, az iskolai vezetők széles körű to­vábbképzése áll az intézeti mun­ka tengelyében, ehhez társul az óvodai és az iskolai nevelés leg­fontosabb információinak ösz- szegyűjtése. ami ma már nélkü­lözhetetlen a szakmai és a taná­csi irányító szervek döntéselőké- szitő és ellenőrző tevékenységé­hez. Roppant jelentősek persze azok a speciális szolgáltatások is, amelyeket az intézet a ta­nulóknak és a szülőknek nyújt nevelési és pályaválasztási ta­nácsaival. A Művelődési Minisztérium­ban Spengler Györgyné csoport- vezető elmondta, hogy a rajt ki­tűnően sikerült, az intézetekben mindenütt pezsgő élet zajlik, s fokozatosan szellemi alkotómű­hellyé válik valamennyi. A mi­nisztérium szakmai iránymuta­tásokkal, programjavaslatokkal befolyásolja és segíti tevékeny­ségüket. de ez a támogatás nem csorbítja egy-egy intézet önálló­ságát, mivel az alaptevékenység­gel összhangban mindegyik ma­ga alakítja ki sajátos arculatát, messzemenően igazodva a me­gyei művelődési helyzethez, a helyi igényekhez. Közoktatásunk korszerűsítésé­nek sikere nagymértékben azon múlik, hogy miként alakul a pe­dagógusellátottság. Közismert, hogy országszerte kevés a peda­gógus —, ami a pálya megcsap­pant társadalmi tekintélyének következménye —. az általános iskolai nevelők 4,5 százaléka ké­pesítés nélküli, arról nem is szól­va, hogy az itt dolgozó 86 ezer Mindennap ünnep, forduló, születésnap, halálnap. Ünnepe lelket földúló születésnek, halálnak. Hétfőn múlt ezer éve, hogy terdre esett az ország, siratni, elsiratni rossz papokra bízta sorsát. Csütörtökön, körülbelül hét-nyolcszáz éve ennek, mellének tatár-nyil szegüli, s kihalt a fele nemzet. És hogy gazdátlan ne legyen király nélkül az árva, kiadta a történelem művelni — harmadába. S a halál ügyes gazda volt — megkoronázta Dózsát, munka közben himnuszt dalolt, taposott őszirózsát. Lépes György, rongy Szapolyai, Haynau, Tisza István, Horthy, pióca Prónay volt itt a botosispán. pedagógusnak egyharmada okle­vél nélkül vágott neki a munká. nak, s később, tanítás mellett szerzett diplomát. Az oktatói létszámmal szorosan összefügg a minőség kérdése, ez pedig a peda­gógusok fölkészítéséhez és to­vábbképzéséhez vezet el. Ma még jobbára csak az ok­tatási berkekben ismert, hogy a nevelők részére a minisztérium évente intenzív szakmai tovább­képzést indít, felsőoktatási intéz­ményekben, ahol a résztvevők szaktárgyuk új kutatási eredmé­nyeivel ismerkedhetnek meg. Akik nem kerülnek be a főiskolai­egyetemi tanfolyamok valamelyi­kére — és ők vannak többen —. azok a megyei pedagógiai intézet szervezésében juthatnak új szak­ismeretekhez. Az utóbbi évtized­ben az intézetek elődei, a kabi­netek a pedagógusok tízezreit ké­szítették föl az új tantervek sze­rint folyó tanítás.feladataira. Ez a kampányszerű továbbképzés a tantervek bevezetésével lezá­rult, s a mostani helyzetben az önképzés áll az élen. Sokan nem is gondolnák, hogy a magyar pedagógustársada­lomban milyen erős a szándék a szaktárgy és a pedagógia új ered­ményeivel, törekvéseivel való lépéstartásra A megyei peda­gógiai intézetek rugalmasan al­kalmazkodnak az igényekhez, és vonzó továbbképzési temati­kát kínálnak kollégáiknak. Űjab- ban nagyon kedveltek azok a vi- deofölvételek, amelyek egy-egy érdekes nevelési problémát je­lenítenek meg, amit aztán a résztvevőknek kell megoldaniuk. Más videós programok a kommu­nikációs képességek fejlesztésé­hez járulnak hozzá. Nagy ke­letjük van mostanában a neve­léslélektani előadásoknak és sze­mináriumoknak is, minden bi­zonnyal azért, mert a napi peda­gógiai munkában mind több olyan bonyodalom adódik, amelyet a nevelő csak alapos lélektani föl­készültség birtokában tud megol­dani. Sajátos továbbképzés a pályá­zatokon való részvétel is. Az in­tézetek által meghirdetett pá­lyázatok igen népszerűek a ta- nítók-tanárok körében. Egy ala­pos dolgozat elkészítéséhez leg­alább annyit kell hozzáolvasni, kutatgatni, amennyiből kitelne egy egyetemi szemeszter is. A kiemelkedő tanulmányokban föl­halmozott szellemi értékeket az intézetek nem engedik veszendő­be menni, rendszeresen kiadvá­nyokat szerkesztenek a pályáza­ti anyag javából, közkinccsé te­szik a tapasztalatokat. E kiad­ványok megjelentetésével még inkább aű tréómühelyekké válnak az intézetek. Hatásuk máris le- méríhető az iskolait munka szín­vonalának emelkedésében, s bi­zonyára kisugárzik a környék tágabb szellemi életére is. P. Kovács Imre Halálos centenárium a szita-szita péntek. Tüdőt, lelket köptek falun tízezer jó cselédek. Szombaton másfélmillió koldus tengerre szállá. Fölbúgott, indult a hajó a Föld túloldalára. Csomagot lestünk, híreket; asszonynép várta jöttük, óriás sirhantok, hegyek púpozódtak fölöttük. S mindennap ezernyi halott, és tíz- és százezernyi, míg leltünk egy vasárnapot gyászolni, ünnepelni. De újra kezdődött a hét. Földet és pofont adtak, gázolták növekvő hitit a munkásnak, parasztnak. A földbe ember vettetett, vérben csávázott holt mag,— Szabadság, müveid földedet, s teremnek majd e holtak. Kiskunhalas, KISZ-lakótelep. Közelebbről: a Dénes Marcell u. 16. Ebben a házban ,található a Széchenyi Művészeti Központ, a Magyar Nemzeti Galéria Leány­vállalata Halasi Galériája. A há­zigazdák: Szemerédi László és felesége. Nyugodtan fogalmazha­tok így, hiszen duplán azok. Je­lenleg ugyanis az ő lakásuk egy részében kapott helyet az aprócs­ka kiállítóterem, s vezetője má­sodállásban, a művészeti központ alkalmazásában Szemerédiné. A kellemes környék, a galéria csendje, meghitt hangulata kedvez a nézelődésnek. A falakon min­den négyzetcentimétert kihasz­náltak, hála azonban, az értő el­Van lapos kenyér, dombos ke­nyér, kerek kenyer, nosszúkás kenyér, Es ha valakinek rosszul megy a sorsa, azt mondjuk: ke­serű kenyeret eszik! Amikor va­laki a múltban elvesztette az ál­lasát, vagy éppen nem kapott munkát; igy beszéltek róla: ke­nyér nélkül maradt. Másutt is esznek kenyeret. Vi­lágjáró nép lettünk, ismerjük az Ízlést. Sokat lehet hallani az egészséges bécsi rozskenyérről, a makkal beszórt lengyel kenyér­ről, vagy a méteres francia rúd- kenyérról. Nekünk, magyaroknak a ke­nyér nélkülözhetetlen eledelünk. Választék itthon is bőségesen kerül. Van egyszerű és minőségi ke­nyér. Barna és fehér, egy-, két-, háromkilós. Van szövetkezeti és „maszek kenyér". És hogy el ne felejtsem, természetesen van jó és rossz kenyér. f Anyám életében igen kevés pékkenyeret evett! Ezt csak alig néhányon mondhatják el maguk­tól, de azt is, hogy a mi há­zunkból még nem szorult ki a búbos kemence. Mondom is, hogy ot meg a házát mutogatni kel­lene, mire nagyot nevet a tö­pörödött kis öregasszony. — Jó gyerek! Mit mutogatnál egy nyolcvanesztendős vénasz- szonyon? — Biztosan a magasütötte ke­nyér teszi, az nyújtotta ilyen bosszúra az életéi... Erre már nem mond semmit, csak elém tesz egy fazék pince­it idég aludttejet egy fél cipóval: — Egyél! Visszagondolva a mögöttem maradt fél évszázadra, az jut eszembe, hogy nálunk mindig valami hétköznapi ünnepeltsége volt a kenyérsütésnek. Előtte való nap mindenkin különös iz­galom vett erőt, készülődtünk, icttünk-vettünk, mindennek megadtuk a módját. A kenyér­sütés előtt való este anyám meg­szitálta a lisztet, bekovászolt, vagyis a teknő egyik oldalára kovászt csinált. A lisztben gyúrt gödröcske be langyos vízbe „párt" áztatott, és hozzá élesztőt kevert, majd a teknő végében „kereszt- fdra” terítette a patyolatfehér sütőkendőt. Éjjel a melegben kelt a kovász! Másnap hajnal­ban a dagasztás következett. *— Mennyi ideig kell dagasz­tani? — kérdeztem. — Ameddig a „gerenda meg nem csordul.. Mintha ma is hallanám sípoló tüdejének hangját, Iihegését. — Töröld meg a homlokom, kisfiam! rendezésnek, nem kell a zsúfolt­ság érzetével küszködni. Szakava­tott tárlatvezetést is kapunk, ami 'kijár valamennyi érdeklődőnek. Minden olyan, mint bármely más galériában, csakhogy itt gyakran elhangzik a kérdés: Mibe kerül? — A nyitás óta eltelt három hónapban hétszázezer forintot hagytak itt a vevők. A képek ára hatezer és kétszázhúszezer forint körüli mozog — a napi forgalmi érték szerint —, OTP-re is lehet vásárolni. — „könyvel” Szemerédi László. — A szakma már felfi­gyelt erre a nem mindennapi le­hetőségre, jönnek az ország min­den részéből. Az érdeklődőik kö­zött szép számmal vannak egy­A cserépfazékban olyan az aludttej, mint a máj. Csúszik a fakanálról, mint tavasszal a ház­tetőről az olvadó hó, de a cipó sem alábbvaló, noha ezt már — anyám szokása szerint — a hú­gom sütötte. — Jólesik? Csak a fejemmel intek igent, majd amikor lenyelem a finom falatokat, előhozakodom a tudo­mányommal: — Tudják-e, hogy mióta süt­nek kenyeret? Nem szólnak rá semmit, ezért elmesélem nekik, hogy a ró­maiak időszámításunk előtt 170- ben már sütöttek kenyeret, és — állítólag — ók használtak elő­ször a kenyérsütéshez élesztőt. A németek csak a középkorban, a svédek még később kezdtek ke­nyeret sütni, és hogy 1787-ben Becsben használtak először da­gasztógépet. Amulva hallgatják a meséi, a mama csak akkor ráncolja ösz- sze a homlokát, amikor a bécsi dagasztógépet említem. Egy kis idő után aztán ő adja fel nekem a leckét: — Meg tudod-e mondani, hogy miért jobb ízű a házi kenyér, mint a gyári? Sült hal módjára hallgatok. — Jobb, vagy nem jobb? — Jobb! — Miért jobb? Egymásrí nézünk, nevet az egész család, de a válaszra sen­ki sem vállalkozik. A búbos padkáján hanyatt vetem ma­gam egy elnyűtt báránybőr be­kecsen, és jóllakotton lesem a szerű emberek is, s mondanom sem kell, mekkora tudatformáló hatása van egy jó képnek. Leke­rül a szoba faláról a giccs. a tu­lajdonos utánanéz a művész élet­rajzának, s ha már „megfertőző- dott”, újra visszatér, s talán új­ból vásárol is. Kiskunhalas eddig elég szegény volt művészeti alko- tásökiban. Nem kell bizonygatni, aho] magas szintű kultúra van, ott élni is más. A falakon most Barcsay. Ko- hán, Nagy István, Vaszary, Egry, Nyilasi Sándor alkotásai függnek, festmények a XVIII. századból s az 1880-as évek elejéről. Szász Endre nagyméretű porcelán­képe. A kínálatban ikortárs művé­mennyezetet. meg az ismert régi falvédöt. Húgomasszony azután jónak látja befejezni a kenyérsü­tés ismertetését: — Dagasztás után szakajtókba szaggatom a kenyértésztát, leta­karva kelni hagyom, majd a jelfűtött kemencébe rakom. — Szoktál-e még lángost süt­ni? — Inkább csak cipót, meg „vakarcsot” a maradék tésztából, hiszen annyira várják a gyere­kek ... Amikor valamiért kimegy anyánk a konyhából, megkérde­zemf — Mi lesz a búbossal, ha fel­épül az új ház? Válaszra nem jut idő, mert visszajön, és a testvérem csak a szemével kacsint, hogy .^zsin­dely van a háztetőn" ... — Tudjátok-e, hogyan büntet­te meg egyszer egy gazdag ember a fiát? — kérdezte anyám. Régi emlékek tornyosulnak bennem, régi mondák, mesék, de erre a kérdésre a választ sehol sem találom. i— A gazdag ember fia jó dol­gában már nem tudott mit csi­nálni, és játékból labdát gyúrt a kenyérből. Meglátta ezt az ap­ja. és elhatározta, hogy példásan megbünteti a fiái. — Te nem becsülöd a kenye­ret! — adta elő a vádat. — Minek becsülném, amikor húst is ehetek. A kenyér csak a szegényeknek való! Nem sokáig késlekedett az apai ítélet: •* — Mától kezdve mindent ehetsz, csak kenyeret nem! Néhány nap múlva a fia ri- mánkodva kért bocsánatot, mert kenyér nélkül mit sem ért a hús. A családi meghitt beszélgeté­snek grafikai mappái is szerepel­nek. A közelmúltban jó néhány századvégi, szá/adeleji kismester műve talált gazdára, de űj otthon­ra leltek, Mednyánszky-, Deák- üibner-, Rudnay-alkotások is. hogy csak egy néhányat említ­sünk a rendkívül gazdag kínálat­ból. A Széchenyi Művészeti Köz­pont visszaveszi azokat a műalko- * ásókat, amelyek nem kelnek ep s helyettük újakkal frissítőkkel a kiállitáskészletet. Külföldiek is tudomást szerez­tek már a galériáról: amerikai, osztrák, norvég műgyűjtők kopog­tattak be a Dénes Marcell u. ló­ban. Nem hiába, ugyanis a nem védett műalkotásokat fényképpel és kiviteli engedéllyel együtt ve­hetik meg, s kivihetik az ország­ból. — Érdeklödnek-e a megyei közgyűjtemények? — Sajnos ingen, pedig érdemes lenne ide figyelniük. Hagyatékok­ból, magángyűjteményekből akár remekművek is előkerülhetnek, amelyek a közgyűjteményeket gyarapi,thatnák. EzzöL az értékes anyaggal — jó lenne, ha felis­mernék — Bács-Kiskun, gazdago­dik. Itt vara például Egry és Va­szary egy-egy remeke, még min­dig él bennem a remény, hogy valamelyik megyei közgyűjte­mény megveszi. Vagy említhet­ném Nagy István alkotását, amelynek Baján volna a helye. Ilyen lehetőségeket vétek elsza­lasztani. — Galéria egy magánlakásban. Szokatlan vállalkozás .. . — Ez Kiskunhalas galériája, nem a mienk. Azért adtuk oda a lakásunk egv részét, invert nem volt máshol hely a városban. Megszállottjai vagyunk a művé­szetnek, egyébként bele sem fog­tunk volna. Sokat költő'tünk rá. az át.,alakítás nem kevés pénzünk­be került. De hát áldozatvállalás nélkül .nem ment volna, csak hit­tel, szeretettel, energiával, meg­szállottsággal. Tulajdonképpen az állam és az égvén sajátos egvü't- működéséről van szó. A lakásun­kat nem akarjuk életünk végé '? erre használni, reméljük, a galé­ria előbb-utóbb méltó helyre ke­rül, s valóban a város galériája seket nem pótolhatja semmif Nincs az az izgalmas film vágj/ rádióműsor, amely helyettesít­hetné a hazai szót, a nyílt szívű kitárulkozást, amelyeken hol ne­vet. hol sír az ember, néha eg%r kicsit együgyűnek is tartja, de rajtuk évtizedek múltán is el­gondolkodik. Lámpagyújtásra megérkezik a. sógor. Fáradtan, porosán, izzad­ton. egyenesen a búzatarlókról, ahol a hatalmas kombájnok, krokodilfogakkal harapják az „életet". Az eső megtette a ma­gáét. megáztatta a vetéseket annyira, hogy jól bírják a nya­rat. — Milyen a termés? — A tavalyihoz hasonló! — válaszol a parasztember mindig szerénykedő bölcsességével, majd mosakodás után ő is nekilát a kény ér szegesnek. A kenyérvágó kés. mint éles borotva, vágja le a hatalmas karéjt az ölbe szo­rított. pirosbarna héjú kenyér­ből, miközben a parányi, hófe­hér morzsák a tarka asztalterí­tőre hullanak. — És a minőség? — Az nem rossz! Nincs szebb, emberibb látvány mint amikor az éhes ember jó­ízűen eszik, kedvére jóllakik, és. közben feledni látszik a napi gondokat, bajokat. A jóllakott ember nyugodt, megbékélt önma­gával. a világgal, asz evés vége felé pedig mind beszédesebbé vá­lik. érdekelni kezdi minden, ami. csak körülötte történik. — Látom, még mindig maga­tok sütitek a kenyeret! Bólint, aztán nyel egyet a há- mozatlan karéjból, miközben a poharát magasra emeli. — Addig sütjük, amíg anyánk. él. hiszen ő a maga kenyerén élt mindig, és talán a szíve sza­kadna meg. ha nem ehetne ke­menceföldjén sütött tepertős lángost. és ha nem tehetné oda dédunokái elé a frissen sült ci­pót ... Anyám úgy tesz, mintha nem hallaná a beszédet, feláll az asz­taltól, és csomagolni kezd. mert az anyák mindig csomagolnak, visznek, vagy küldenek valamit azoknak, akiket szeretnek, akik várják a küldeményt, mert nem mese a madárlátta kenyér ha­zavitt boldogsága, és sohasem felejthetők azok az idők, amikor még nagy úr volt a kenyér, és bajba jutott a család, ha egyszer is kibújt a héjából. Akkoriban bizony nagyobb volt a kenyér becsülete! Meg­csókoltuk. ha földre ejtettük, és — mintegy bocsánatkéréskép­pen — a kés hegyével keresztet irtunk rája megszegés előtt... RAT KŐ JÓZSEF: Történelem Kormos Emese Anyám kenyere Szalay István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom