Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

1986. augusztus 20. v> PETŐÉI NÉ?F * . » Pékmúzeum Sopronban A soproni „ponzüchter” negyed mesébelllően bájos polgárházai kö­zött a maga nemében egyedülálló, földszintes kis múzeum hívja fel a figyelmünket a kapuja feletti oroszlános cégtáblával. A céhes pékipar múzeuma ez, bár a házban még a céhkorszak után is szorgos élet folyt: 1950-ig sütötték itt a kenyeret, zsemlét, a böjti perecet, és az ünnepi foszlós kalácsot, no meg a finom cukrászsüteményt. Sopron város lakói kiváltképp kényesek lehettek, szigorúságukat jel­zi a kép, amelyen az úgynevezett ,,pókfürösztő” gépezet látható. A pékfürösztés szokása a német városokból jutott el a Dunántúlra: ha rom­lott a kenyér, meg a sütemény minősége, vagy ha a súlya csőikként, ak­kor megfürösztötté'K a péket, vagyis egy gémeskút-szerű szerkezetből tóba, vízmedencébe eresztették, ami télen kiváltképp kellemetlen le­hetett, a szégyenről nem is szólva. Meg kell hagyni azonban, hogy Sop­ronban emberségesebbnek bizonyult a magisztrátus, mint Bécstől Szé­kesfehérvárig a többi városban, mert itt pénzben meg lehetett váltani a büntetést; meg is váltották, mert a iémületes szerkezet csák ijeszté- sül szolgált, használatára sosem került sor. A ház műhelyrésze a XVI. században épült, a mesterék lakrésze fia­talabb. az a XVIII. században kapta mai formáját. Az első ismert tu­lajdonost Joachim Hühnernek hívták, az utolsó mesterek az olasz ere­detű Sever család tagjai volták. A műhely maga rusztikusabb; régibb korszakot mutat be, mint a mesterlakás. A inem nagy területre épült pékséget a-józan célirányos gondolkodás, rendszeretet, ötletesség jellemzi. Minden parányi helyet kihasználtak. Volt itt dagasztószoba, sütőszoba, cukrászműhely, ke­nyérbolt, cukrászda, az alagsorban présház és pince, a tenyérnyi ud­varon ló- és tehénistálló, kocsiszín, félemeletnyi magasan a „magazin”, ahol gabonát, lisztet, kukoricát — még magasabban a padlás, ahol ba­bot, diót, mandulát (tároltak. Ma a régi ráktárakban pékipar-tönténeti múzeum van, itt sorakoz­nak a céhládák, -pecsétek, .levelek, s a különféle munkaeszközök, re­ceptkönyvek. örvendetes, hogy az utolsó pék megőrizte őseitől örökölt felszerelési tárgyait, hogy 1970-iben bekövetkezett halála után a város a házat rendibehozatta; és így 1975-ben megnyílhatott ez a múzeum, aégi iparo­sok okos munkaszervezésének, szorgalmának és minőségérzékének az ékes bizonyítéka. B. É. „Hosszú távon a párbeszéd a járható út” Beszélgetés dr. Paskai Lászlóval, a Magyar Római Katolikus Püspöki Kar elnökével Hűvös, csendes dolgozószobájában — sok-sok könyv a polcokon, zseb- számológép az íróasztalon — fogadott dr. Paisíkai László, több minit négy esztendeje kinevezett kalocsai koadjutor érsek, Lékai László bíbo­ros halála óta a Magyar Római Kiaitalilkus Püspöki Kar elnöke, a Ha­zafias Népfront országos elnökségének és az Országos Bélke tani csinál c a tagja. Noha a többszáz éves falaik közé nem szűrődött be a közelben dolgozó útburlkolók, kőfaragók kopácsolésa, úgy éreztem beszélgeté­sünk során: a tevékeny, udvarias főpap jól ismeri mindennapjaink valóságát. létéi, műemlékei, múzeumai. — Jövetelem egyik célja, hogy megismertessem olvasóinkkal. Hol töltötte gyermekkorát? Volt-e tanítója, tanára, akire kü­lönös szeretettel, hálával emléke­zik? — Szegeden születtem 1927. május 8-án. A piaristák szegedi gimnáziumában tanultam és 1945- ben érettségiztem. Hálás vagyok volt tanáraimnak, akiktől nagyon sokat kaptam nevelésben, tanul­mányokban. Szigorúak voltak a tanításban, fegyelemben, sokat követeltek. De nekem is igyekez­nem kellett. Tizenhárom éves ko­romban) elveszítettem édesapáimat és csak jó itanuLmányi eredmény esetén i emelhettem, hogy az ösz­töndíjait (évi 100 pengőit) megkap­hassam. Hálával gondolok min­den tanáramra. De elsősorban Horváth Ambrus, voilt osztályfő­nököm nevét említem, akire nagy szeretettel gondolok, és aki jelen, leg Kővágóörsön plébános. — Mikor kezdte teológiai ta­nulmányait? — Érettségi után a ferences rendbe léptem ibe. Szécsónytoem volt az újoncévem. Utána Gyön­gyösön, a ferencesek főiskoláján végeztem teológiai tanulmányai­mat. 1950-iben átkerültem a bu­dapesti Központi Szemináriumba. 1951-tben szenteltek pappá. 1952- ben a Hittudományi Akadémián elnyertem a teológiai doktori fo­kozatot. — Miként alakult élete felszen­telése után? — Három évig a szegedi püs­pöki irodában dolgoztam. 1955- ben a szegedi szemináriumba ke­rültem. Csaknem negyedszázadig a papnevelés területén dolgoztam. Stzegeden filozófiatanár, tanulmá­nyi felügyelő, lelki igazgató vol­tam. 1965-ben a budapesti Köz­ponti Szemináriumba helyeztek lelki vezetőnek. Közben megbízott tanárként, majd 1967-től protfesz- s zárként tanítottam a Hittudomá­nyi Akadémián szisztematikus filozófiát: logikát, ismeretelméle­tet, ontológiát (iléitbölcselelteit), teodiceát (filozófiai istentan), ter- mészetbölcseletet. Emellett 1973- tól a Központi Szeminárium rek­tora is voltam. 1978-ban nyertem el VI. Pál pápától a püspöki ki­nevezést és kerültem Veszprémibe^ — Megkedvelte-e Kalocsát? Bács-Kiskun megyét? Milyennek látja országunknak ezt a részét? — Kalocsának sajátos levegője van, amelyet az itt töltött több minit négy esztendő alatt megis­mertem és megszerettem. Kalocsa kis város, de történelme kultúr - váirossá tette és e jellegét napja­inkban is megőrizte. Most is is­kolaváros. amelyből hadd emel­jem ki a színvonalas zenei isko­lát és zenei képzésit. Egyházi épü­köinyvíárai a múlt kulturális örökséget hordozzák. Népművé­szetté, népi hagyománya külön jelleget ad a városnak. Öröm szá­momra, hogy a városi tanács ve­zetőd ennek a szellemnek a meg­őrzésével fejlesztik városunkat. A kalocsai föegyházmegye terüle­tén (Bács-Kiskun megye egy réisze ide tartozik) szorgalmas, dolgos nép lakik. Ezt a városok, falvak külső arculata ds mutatja. Mint főpásztonnalk is jó benyomá­som van az ditt élő emberekről. Nem hallgathatom el, hogy híve­ink ragaszkodnak egyházunkhoz, papjaink buzgóak, akik még idős korukban is sokait dolgoznák. — Kalocsára érkezve örömmel láttam a megszépült Szent István templomot, a felállványozott fő­székesegyházat. Mi tette lehetővé, hogy az utóbbi egy-két évtizedben jó néhány egyházi műemlék fel­újítására jutott figyelem, elegen­dő pénz? — öröm mindnyájunk számá­ra, hogy Kalocsa városa szebbé válik az egyházi épületek felújí­tásával is. Most fejeződött be a Szent István (volt jezsuita) «temp­lom küső felújítása. Folyama/tíban van a Szent József (volt zárda,) templom teljes belső felújítása. De a legszembetűnőbb a főszékesegy­ház külső renoválása. íjjas József kalocsai érsek melengetett gondo­lata volt kinevezésétől kezdve a főszákesegyház teljes megújítása. Reméljük, hogy a felszentelés 250. évfordulóját a teljesen megújított i őszékescgyházban ülhetjük meg és Íjjas érsek örömmel fogja lát­ná nagy tervének a teljesiülését. Hogyan volt mindez lehetséges ? Sok segítséget és megértésit is kaptunk a főegyházmegyei híveik­től, a különböző állami szervek­től. (Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség főként szakmai útmu­tatásokkal támogatta a munkát.) Mindez a várható kiadások felét fedezi. A hiányzó összeget a kül­földi segélyszerv éktől, az itthoni és külföldön élő papjaink nagylelkű áldozatától kapjuk, illetve remél­jük. — Véleménye szerint milyen nemzeti feladatok teljesítésében bizonyul leghatékonyabbnak az állam és az egyház együttműkö­dése? — Társadalmi életünkben egy­házunknak elsősorban az erkölcsi, a kulturális értékek, az egészséges történelmi hagyományok ápolásá­ban van nagy szerepe. Társadal­munk egészséges fejlődése, az igazi, értelmes emberi élet, a gaz­dasági fejlődés mellett ezeket az értékeiket is nélkülözhetetlenül megkívánja. Ismeretes például, hogy a keresztény meggyőződés, magatartás megköveteli a családi m i élet tisztaságát, szilárdságát. Dol­gozzon mindenki tisztességgel, le­gyen becsületes, tisztelje feleba­rátját: mindezek, a keresztények számára lélkiismereti követelmé­nyek társadalmi szinten pozitív hatásúak. Minél többen veszik komolyan meggyőződésüket, an­nál inkább. Emellett a békéért váló munkálkodás is e fejlődés nélkülözhetetlen feltétele. Egyhá­zunk küldetése révén is kiveszi részét ebből a feladatból és sokait tud tenni nemzetközi kapcsolatai segítségével. — Ez a rövid áttekintés is ér­zékelteti, hogy az elmúlt évtize­dekben sokat változott az állam és az egyház viszonya. — Valóban. A felszabadulás után az álam és az egyház kap­csolatában egészen új, sajátos jel­leg alaRult ki, amelyet a kezdeti idóben feszültségek, bizalmatlan­ságok, előítéletek, ellentétek ter­heltek. Az idők folyamán mindez oldódott és kialakult az egyház megértésének, megbecsülésének a légköre, amely a közös nemzeti célok elérésében elvezetett az együttműködéshez. Egyházi rész­ről nagy szerepe volt e légkör ki­alakításában Íjjas József kalocsai órséknotc, aki hosszú ideiig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, majd utána a most el­hunyt Lékai László bíborosnak. — Tapasztalatai szerint egyházi körökben miként vélekednek az állam és az egyház kapcsolatáról? — Eltérőek a vélemények. Van­nak, főleg határainkon kívül, akik a pratestálás, ellenállás, a küzde­lem modelljében gondolkodnak. Elítélően nyilatkoznak az állam és az egyház kialakult kapcsola­táról, Gyengeséggel, engedékeny­séggel vádolják a magyar katoli­kus egyházat, püspököket. Biztos, hogy a protes'táiláis mindig látvá­nyosabb, némelyeknek tetszető­sebb és ezt fel is tehet használni politikai célok elérésére. De hosz- szú távon nem tehet eredményes. Hossszú távon a dialógus, a pár­beszéd modellje a járható út. Ez a módszer alakult ki az egész vi­lágon minden területen, e szerint gondolkodik a többség, ez él az egész katolikus egyház mai életé­ben. Kevésbé látványos út, az eredmények elérése lassúnak tű­nik, de ezen az úton lehet csak az érdekeiket egyeztetni, stabil megoldás ókat keresni, a jövőt eredményesen és felelősen építeni. A felelős vezetők — határai n- kon kívül is — a dialógus hívei. A Magyarországon, elért eredmé­nyeket értékelik, figyelemre mél­tónak tartják. Híveink legnagyobb része is így vélekedik, ment. nyu­godt körülmények között akarnák komoly és elkötelezett keresztény életet élni, nem akarnak a vallás ürügyén politikai kalandokba ke­veredni. És ezen a.z úton lehet se­gíteni azokat, akik érezhetően emelkedő számban érdeklődnek a kereszténység iránt, akarnak be­kapcsolódni egyházunk életébe. — Aligha mond ellent megál­lapításainak, hogy a világnézeti különbségekkel eleve számoló- párbeszédben időnként fölbuk­kannak eltérően megítélt, vitatott ügyek. — A rendezett és jó kapcsolat kifejezés egyik részről sem jelen­ti azt, hogy nincsenek problémák, megoldásra váró feladatok. A ki­fejezés azt az utat mutatja, aho­gyan az eddig elért eredményeken keresztül lehet építően továbbfej­leszteni o meglévő kapcsolatot, a nyitott kérdéseket megoldani. — Augusztus 20-a a katolikus egyházban Szent István király ünnepe. Koadjutor érsek úr mi­ként látja államalapító királyunk szerepét történelmünkben? — Ennek a kérdésnek külön örülök, mert Kalocsa városának szoros kapcsolata van országala­pító királyunkkal. Az első kalo­csai érsek, Asztrik hozta a koro­nát a pápától. (Éppen e kapcsolat miatt Szénit István a kalocsai fő- egyházmegye patrónusa. védő- szentje.) Ennek a történelmi je­lentősége aibtoan van, hogy a ko- ; róna elnyerésével elismertté lett állami életünk' az akkori világ­ban, ‘országunk bekapcsolódott az- európai kultúrába, az európai nemzetek szerves részévé lett. Visszabérvé a kérdésre: Szent Ist­ván király alakja összeforrott a magyar történelemmel, a magyar hagyománnyal, a magyarság tu­datával. Konkrét , rendelkezései, szervezései természetesen időhöz, karához kötötték voltak. De sze­mélyének kiválósága, alapbeál_ lítattsága maradandóan irányit szabott népünk életének. — Megköszönve az inter<út azt kérdezem végezetül dr. Paskai Lászlótól, hogy I. István életmű­véből mit tart különösen idősze­rűnek napjainkban. — Itt most csak egy-két utalás­sal élhetek. Országszervező mun­kájának lényeges eleme volt. hogy a törvényeken, intézménye­ken túl az erkölcsi értékeket sürgette és az erkö'csi értékekre építatte nemzetünk életet. Kiala­kította a nemzeti egységet, a kö­zösség önzetlen szolgálatát az. egyéni érdekekkel szemben. Meg­látta a kultúra szükségességét a nemzet életében, elindította né­pünkéit az európai tudomány és műveltség útján. Jellemezte íi más népek iránti nyitottság, mondhatnám úgy is, hogy az egészséges nemzetköziség, amely- lyel kereste a kapcsolatokat más népekkel. Befogadva mások em­beri értékeit, kereste más népek megbecsülését, ezzel is szolgálva a nemzetek közti béke megterem­tését. Egyházunk hívei országalapító királyunkban a szentet is tekin­tik, aki a nemzett és társadalom építésén ek légi elei ősség tel jesebil» feladatát telkében mély keresz­tény élettel egyesítette. Élete hí- veimikinefc arról szól, hogy a min­dennapi élet feladatainak teljesí­tése, nemzetünk szolgálata és a keresztény élet nem szétválasztást jelent, hanem termékenyen kiegé­szítik egymást. licitál Nándor MI EGYÜTT MARADTUNK Tizenkilenc év meg öt hónap Ma még itt élnek közöttünk azok az emberek, igaz, egyre ke­vesebben, ^akdk átélték századunk nagy történelmi sorsfordulóit. Közéjük tartozik a kiskunf él egy­háza Agó József is. A fóteeyhózi tanyiaivi'lágban nőtt fel, itt érte meg — 39 évesen — a felszaba­dulást, és iitt ál ma is, néhány kilométerre a várostól, a Csólyost út mellett egy tanyában. 'Ilyenkor nyáron gyerekszótól hangos a ház: a tizennégy unoka, két dédunoka apraja itt nyaral. A (nagypapa, aki nemrég töltötte be a nyolcvanat, ma ds dolgozik. Persze, mint mondja, málr csak lassacskán. Rendiben, tartja a hat­száz négyszögölnyi kertet, s a gyümölcsöst a Bikahegyen, He­tente kétszer bejár a Lenin Ter­melőszövetkezet irodájába is* Majd két évtizedig a szövetkezet etaöke volt. Agó József sorsa, életútja ma­gába sűríti mindazt, amit egy parasztember az elmúlt évtizedek­ben átélt. Miközben Lucka néni, a feleség paradicsomeltevéshez készülődik, a hűvös verandán megelevenedik a múlt: — Az én belépésem a termelő­szövetkezetbe nem volt éppen egyszerű. Kicsit póruljárt ember voltam 1945-iben. Tizenhat és fél hold bérletem volt — három kü­lönböző .tulajdonostól —, emiatt azután nem igényeltem földet. Ügy voltam vele, elég elvégezni a munkát tizenhat holdon). Amikor azután felértem ésszel, hogy ez úgysem lehet az enyém, jelentkeztem a földigénylő bizott­ságnál. Ott elég furcsán néztek rám. A megjelenésem nem volt igazán, szegényemberes, mindig is adtam magamra. Felírták a he­vem egy füzetbe, de csak úgy a margóra. Éreztem, hogy kinéznek innen, elmentem hát a városhá­zára. Ott aizct mondták, adinlak föl­deit, de a Dunántúlon.. Elég az hozzá — negyvenhétben kaptam miéig végül a ibirtoklevelet tíz holdról. Jelentkeztem is érte, és azt a választ kaptam, hogy a föld nem osztható ki, mert a tulajdonosa csehszlovák állampolgár, és nincs államközi egyezség. Mondták, tartsam meg a bintoklevelet. Ha jól emlékszem, 49-ben lett meg az egyezmény. Jelentkeztem me­gint, de akkor már azért nem osz­tották szét a Tömasovsaky-b irto­kat, mert eldőlt; szövetkezetei alakítanak. Az ötös út mellabt, a Selymes­ben volt egy pártalapszervezeti helyiség. Itt alakították meg a környékbeli párttagok — tízen — a szövetkezeteit, s a Tomasovsz- ky-féle 55 holdat kapták. Jelent­keztem közéjük, de azzal, hogy nekem a tizenhat holdról ikd kell fizetnem a bérleti díjat. Azt vá­laszolták: te csak a gesztenyét akarod, kikaparná, .nem veszünk be. A kommunista pártiba még 45- ben léptem be. Ügy alakult, hogy megválasztottak dűiőbiztosnak, tevékenykedtem a DÉFOSZ-nál is, úgyhogy ismertté váltam, ötven- ben kijöttek a városi pártbizott­ságról és megkérdezték: valmta-e kedveim elmenni a Szovjetunióba? Négv hetet töltöttem ott egy parasztküldötitséggel. Igazából ak­kor jöttem rá, hol a helyem. Mi­kor hazajöttem, ajánlották a Dó­zsa szövetkezetét, de én megint csak a selymesdbe jelentkeztem. Ekkor már elfogadtak, mi voltunk a harmincharmadikak. Szenitmi- hály után küldtek értem egy ök­rös szekeret, úgyhogy elmondha­tom: ökörrel hurcoltak be a téesabe. Ügy terveztem, elgondazom majd a közösben a teheneket. Egy őszi vasárnap gyűlést tartot­tunk kinn a szabadban., a gyepein. • Ágó József (jobbról) hetente kétszer ma is bejár a szövetkezet központjába, ahol az idős tsz-ta- gok szociális ügyeit intézi. Akkoriban még havonta volt köz­gyűlés. Megtartottam az utamról' az élménybeszámolót, ezután kö­vetkezett az elnökválasztás. Meg­lepetésemre javasoltak, és ott rög­tön meg is választottak elnöknek. A következő néhány év nagyon nehéz volt. A feleségem megbete­gedett, a hat gyereket nekem kel­lett ellátni. Ha nem voltam fenn napkeltekor, jöttek értem az em­berek, hogy mit csináljanak. Az első évben 9 forint volt egy mun­kaegység. és akkoriban még csak cséplés után tudtunk valamit elő­legezni. Közben, ami éppen ter­mett, osztottuk. Miikor a gyümölcs kezdett érni, gyümölcsöt, azután rozsot, krumplit. Ez egész 57-ig tartott. Szerencsénkre, annyira össze­forrt a tagság, hogy amikor sorra oszlottak fel a téeszek, mi együtt maradtunk. Volt persze, talk! kilé­pett, 53-ban és 56-lbain is. A föl­dünk 36 darabban, volt a város leörül szétszórva és állandóan folyt a viszálykodás a Csongrádi úton túli és inneni «brigádok kö­zött. Ez sokáig lekötötte, az erőn­ket. Volt közöttünk egy Kopejkám Já­nos nevű orosz ember, aki még az első világháborúban, mint ha­difogoly maradt itt. Ő javasolta, hogy vegyük fél a Lenin nevet. Így tettünk Lenin Termelőszövet­kezet, egészen 1960-ig, amikor a Rákóczi csatlakozott hozzánk. At­tól kezdve Lenin-Rákóczi lett a szövetkezet ineve. A taglétszám és a földterület 1958-tól gyorsan nőtt, 59-ben már négyezer holdon gazdálkodtunk, 61-lben pedig, az általános tagosí­tás után a hatezer holdat is tmeg- haUadituk. Ebbe az évbe majdnem belieszakadt a madzagunk. Né­hány evvel korábban ugyanis olyan közgyűlési határozatot hoz­tunk, hogy aki betöltötte a 65. évét, kis nyugdíjban részesítjük. Ennék aztán híre ment. elterjedt a városban, hogy az időseiket itt becsülik meg a legjobban. Volt olyan őszi közgyűlésünk, hogy egyszerre több száz tagot vettünk fel. Tavasszal meg csak kétszáz embert tudtunk kapálásra kiállí­tani, mert a többi idős volt. Így azután a terület egy részébe Szu­dán! cárokat vetettünk. Egyhar- rnada sem kelt ki, a 26 forintra tervezett munkaegységből pedig év végére csak 16 forint lett. A következő névváltozásra 1972-ben került sor, amikor a Bem és a Zöld Mező is társult, és á nevünk Egyesült Lenin Termelő- szövetkezet lett. Tizenkilenc év meg ót hónapig voltam elnök. Szerettem volna elérni a húszat, de így alakult. Elkerült a szövet­kezet! Olyan gyorsan fejlődött, hogy be kellett látnám: át kell adni a vezetést a fiatalabb, kép­zettebb szakembereknek. Tizenkét éve, hatvannyolc éve­sen mentem nyugdíjba, és tettem elnökhelyettes. Azóta is benne vagyok a gazdasági vezetésben, és vezetőségi tag vagyok az egyik pártszervezetnél. Az irodán min­dig akad hozzám illő feladat, leg­inkább e szociális ügyekkel fog­lalkozom. Azután itt a népdalkö- rüniki" most épp az augusztus 20-i fellépésre készülünk. A csalódból hatan dolgozunk a Lenin Tsz-ben; két fiam, egy lányom, egy me­nyem, egv unokám, meg én — ha ezt, amit csinálok, munkának tehet nevezni... Lejegyezte: Lovas Dániel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom