Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-07 / 158. szám
I • PETŐFI NÉPE 0 1986. július 7. SJUTÖPOSTA Se híre, se hamva? Egy hete közöltük e hasábokon: a dunaszentbe- nedeki kiskertek gazdag zöldség- és gyümölcstermését gátlástalanul dézsmálják az egyéni tulajdon semmibevevői. A napokban arról értesültünk, hogy ez a sajnálatos szellem másutt is meghatározza egyesek cselekedeteit. A részletekről így kesergett a Matkópuszta, II. kér. 190. szám alatt lakó károsult, Bukovszki Tibor: — Tanyán lakom, az ottani vegyesboltban dolgozom, s a jövedelmemet rendszeresen kiegészítem földművelés és állattenyésztés révén. Gazdaságom folyamatos takarmányellátása érdekében nagyobb területű gyepet bérelek az otthonom mentén. Most, amikor zöld és dús a fű, szarvasmarháim állandóan a legelőn tartózkodnak, s a pányvájuk rabságából csak az itatás idejére szabadítom meg őket. Május 26-án is a szokásos módon telt el a nap, a vüröstarka szőrű, négy — egyenként 120—140 kilós — borjúmat új területszakaszra pányváztam, s az esti itatás után visszavezettem azokat a szabad ég alá. Másnap, 27-én reggel egyiküknek se híre, se hamva. A helyszínen nem volt elszakadt kötél, csak a földbe rögzített cövek, így egyértelműen lehet arra következtetni: valaki egyszerűen elvezette, magával vitte a körülbelül 10 ezer forint értékű. alig 1 hónapos állatot. Ügy gondolom, mivel törzskönyvezett — 02 8400 12 íülszámú —, nem lehet egyszerű adásvétel tárgya, vagyis az azonosítási jel jobb belátásra bírja a tolvajt, aki nagyon gyorsan visszajuttatja hozzám, valamilyen ürüggyel és módon. Kissé naivnak bizonyultam, az állat hollétét, sorsát ma sem ismerem. A történteket közöltem a helyi rendőrrel (feljelentésem tárgya: ismeretlen tettes által elkövetett lopás), aki a legnagyobb meglepetésemre — tudtomra adta, ad acta teszi ügyemet, mert az ilyen külterületi esettel nem tud mit kezdeni. Ezek szerint a veszteségem jóvátehetetlen, s egyidejűleg figyelmeztetés arra, hogy legelőn, vagyis úgynevezett ridegtartáson állandó, éjjel-nappali őrzés mellett oélszerű hagyni az állatot. Csak hát effélére nincs lehetőség nálam, meg a legtöbb tanyán, ahol békenítetlen a gyep. Akkor pedig — no meg tudva azt, mikor közönyös, tehetetlen a hatóság — szinte kínálkozik az ököl jog-félé módszer: a kárt szenvedett személy pótolja másik külterületről — ugyancsak lopással — az elveszett tulajdonát.. Tényleg nincs egyéb megoldás? Az igazi „megoldás" az lenne, ha egyetlen ember sem vetemedne tolvajlásra, s ha mégis, ne úsz- ná meg a dolgot felelősségre vonás nélkül, büntetlenül. A növekvő számú vagyon elleni bűnesetek ismeretében egyik alternatíva közeli megvalósulására sincs biztos kilátás. Marad a kézenfekvő tanulság: fokozottabban kell védeni, óvni az értékeket — mindenütt! A cipőjavításról Fiatal kecskeméti lány, az Ipoly u. 35. szám alatt lakó Szomolai Andrea keresett fel bennünket a minap és az alábbiakat panaszolta: i — Déli 1 órakor kezdődő értekezletre siettem, mégpedig ebben a gyönyörű, nyári időben gyalogosan. Nagyon rövidke utat tettem meg a nemrégen vásárolt szandálomban, amikor az egyik pántja elszakadt. Sebaj, gondoltam, van még rajta kettő, kibírják a terhelést. De nem így történt. Haladhattam vagy ötven métert, s tönkrementek. Lábbelim ezek után azért nem esett le a lábamról, mert csak csoszogtam benne. Minthogy a tanácskozás helyszíne még távol volt, a Luther-udvari gyorsjavító viszont közel, oda betértem. Elmondtam, mi járatban vagyok, s hogy szerintem csak pár öltésnyi munka az egész, amit kérek. Erre közölte a megrendeléseket felvevő személy: nincsenek berendezkedve az azonnali javításra; legfeljebb másnap vagy harmadnap tudnak segíteni. Mit tehettem egyebet, sarkoníordul- tam a részlegből, mely mellesleg öles betűkkel hirdeti gyorsjavítási szolgáltatását. Végül taxival mentem haza, szandált váltottam. S bár arra a bizonyos ülésre már hiába vártak. s tudtam, hogy főnököm haragját se kerülhetem el a távol- maradás miatt, mégis szerencsésnek éreztem magam. Miért? Mert ha én félegyházi, halasi, esetleg bajai lakos vagyok, ez a taxizás sokba került volna. Tanulság: a jövőben tartaléklábbelit is viszek magammal, vagy ha erre nincs módom, legalább annyi pénzt, hogy az útközben használhatatlanná vált szandál (cipő) helyett másikat tudjak venni... E történetet ismertettük a Kecskeméti Cipőipari Szövetkezet elnökével, aki ezekről informált: — Az említett városközponti műhelyünkben sok száz pár lábbeli vár javításra rendszeresen. A megrendelések folyamatosak, naponta hozzák az emberek az ilyen-olyan okból nem hordható Örülünk, de... Nem akarok szerénytelen lenni, ám a tények kedvéért szükséges hangsúlyoznom: mi, a 70 éven felüliek nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy a második világháborúban tönkretett ország mielőbb talpra álljon, s az élet újra normális kerékvágásba kerüljön. Bár zökkenőkkel halad, de végül is sikerrel járt gazdaság- és társadalomépítő munkánk, melynek fáradalmait most, nyugállományunk idején pihenjük ki. Kár volna azonban tagadni, hogy e pihenés sokunk számára nem felhőtlen, például azért, mert az alacsony összegű nyugellátásunkból alig tudjuk fedezni a megélhetés egyre növekvő költségeit. E nehéz anyagi körülményünkben jelentős segítség az a kormányzati döntés, hogy e hónaptól kezdődően ingyen utazhatunk a helyi tömegközlekedési járatokon. örülünk a kedvezménynek, mellyel a városokban lakó társaink tudnak elsősorban élni. A vidékiek, vagyis a falvak idős embereinek utazását tovább korlátozza a távolsági közlekedés \\ cipőiket. Munkatársaink sorrendiség alapján dolgoznak, de az ő kapacitásuk is véges, a 8 órás munkaidő alatt csak egy bizonyos mennyiségi-minőségi teljesítm: tyre képesek. Ha a jelenleginél több szakembert foglalkoztathatnánk, jobb technikai feltételek mellett, kedvezőbb volna a helyzetünk. Csak hát új munkavállalók nem jelentkeznek nálunk, s a javítási alapterületünket sem növelhetjük. A propagált gyorsszolgál tatá- sunk azt jelenti, hogy a vállalástól számított 4, 6 vagy legkésőbb 8 órán belül elvégezzük a munkát. Olvasójuk olyan időpontban kereste fel a részleget, amikor már nem volt lehetőség az azonnali javításra, határidőként ezért ajánlották a következő napot. Hogy kellemetlenségekre ne kerüljön sor, azért működtetjük a helyi Alföld Áruházban és a Centrum Áruházban a kihelyezett minirészlegünket, ahol valóban gyors a szolgálatunk, a javítást megvárhatja a kedves megrendelőnk. Igaz, a forgalom ott is befolyásolja a vállalási időt. Végezetül annyit: a cipőjavítás iránt az utóbbi időben növekszik a lakossági igény. Az ebből adódó követelményeknek természetesen szeretnénk megfelelni, ám a jelenlegi feltételek — melyekről az előzőekben közöltem egyet s mást — még nem teszik lehetővé szándékunk maradéktalan megvalósulását. így hát csak megértést kérhetek a szolgáltatásaink miatt elégedetlen ügyfelektől. drágasága. Ezzel kapcsolatosan legutóbb, a kecskeméti szociális otthonban tett látogatásomkor több gondozott panaszolta, igen ritkán keresik fel hasonló korú barátaik, ismerőseik a távolból, a borsos útiköltség visszatartja őket. Egy szó, mint száz: e terhűnket is csökkenteniük kellene az illetékeseknek... — írja az Orgovány kargalai külterületén lakó levelezőnk, Horváth Emilné. • Megjegyezzük: a népgazdaság pénzügyi helyzete egyelőre csak a legnagyobb településeken közlekedő tömegszámúi eszközök térítésmentes Igénybevételét tette lehetővé a legidősebb állampolgárok számára. Az intézkedés évente mintegy 80 millió forint költségkihatású, mely összeget a központi költségvetésből kapják meg az érintett vállalatok. Ennek ellenére Jogos levelezőnk — mások nevében is megfogalmazott — felvetése, amire reménykeltő válasz a SZOT közgazdasági és életsztnvonal- polltlkai osztályvezetője. Halmos Csaba nyilatkozatának — megjelent a Heti Világgazdaság május 17-1 számában — ez a része: felmerült már a gondolat, hogy a hetven éven felülieknek a távolsági közlekedést Is Ingyenessé tegyük, de erről még nem született döntés. „Köszönök mindent...” Jánoshalmán, a Magyar u. 12. szám alatt lakik Kozári József né, akit nemrégen műtötték a bajai kórház szemészeti osztályán. Mivel többször ápolták már ilyen egészségügyi intézményben — ahol volt ideje, módja megbarátkozni a sajátos renddel, hangulattal —, oda ezúttal sem a felfedezés izgalmával feküdt be. Gyógykezelésének két hete alatt azonban a korábbiaknál lényegesen különb, jobb ellátásban volt része, s e tapasztalatait szívesen megosztjuk olvasóinkkal: , — A figyelmesség, a pontosság, és az óvó gondosság jellemző a szemészet valamennyi dolgozójára. Hivatásszerűen, lelkiismercte- seii végzik a korántsem egyszerűi könnyű munkájukat, és közben jut idejük a betegekkel való egyéni beszélgetésekre. Mondhatnák, talán azért ennyire jó a véleményem, mert megkülönböztetett bánásmódban részesültem. Szó sem volt efféléről. Magam is először kerültem az osztályra, ahol meggyőződtem róla, hogy ez a — másutt korántsem általános — bánásmód mindegyik betegnek kijár. Nevükben is köszönök mindent az orvosoknak és nővéreknek, amit értem, értünk tettek! ÜZENJÜK Arvainénak, Kiskunhalasra: A KISZ legutóbbi, XI. kongresszusán mondotta az ifjúsági szövetség első titkára: „Mi nem kivételes elbánásra vágyunk, hanem olyan munkahelyeket szeretnénk, ahol kizárólag az ad értéket az elvégzetteknek, hogy ki-ki milyen mértékben tudott hasznára lenni a szűkebb-tágabb közösségének.” Hogy mennyire reális óhaj, fontos törekvés ez, bizonyíték rá az ön közlése is. Ebből kiderül, hogy annál a bizonyos cégnél hiába teljesít mennyiségi és minőségi követelmények szerint a fiatal szakember, csak egy részét kapja a javadalmazásnak, melyet rendszeresen zsebre rakhat az ugyanolyan termelési színvonalon produkáló, ám tőle öt-tíz évvel idősebb dolgozótárs. Reméljük, a jövőben egyre kevesebb munkáltatóra lesz jellemző az efféle igazságtalan differenciálás. A jobbító' változások érdekében azonban az eddigieknél is többet kell tenniük a helyi szakszervezeteknek, valamint az ifjúkommunistáknak. „Szeretném tudni..." Jeligére, Bajára: A tartási szerződés általában ellenszolgáltatás fejében Jön létre, ami annyit jelent, hogy az egyik fél valamilyen anyagi értékért cserében vállalja, hogy gondoskodik a másik fél ellátásáról, gyógyíttatásáról, ápolásáról. Ha szülő az eltartott és a gyermek az eltartó, akinek testvérei is vannak, jól teszi, ha velük előzőleg megbeszéli a részleteket, hiszen ezáltal elejét veheti az örökölt vagyonnal kapcsolatos esetleges későbbi vitáknak. Egyébként célszerű, ha az ilyen szerződés megkötése előtt mindkét fél alaposan tájékozódik (jogsegélyszolgálatnál, tanácsnál vagy ügyvédnél) a jogairól, kötelezettségeiről. Másik kérdésére válaszolva közöljük: hagyatéki tárgyaláson a közjegyző az érdekeltek jelenlétében Ismerteti a végrendeletet, amely alapján elkészül az úgynevezett hagyatéki végzés. Ellene természetesen benyújtható fellebbezés. Zana Gábornénak, Kecskemétre: Szomorúan olvastuk sorait arról, hogy ön — ki immáron huszadik éve előfizetője a Nők Lapjának és a Petőfi Népének — azzal a gondolattal foglalkozik: véglegesen kilép az előfizetők népes táborából. S minderre az szolgáltat okot. hogy az újságokat késve és hiányosan kapja, noha emiatt már többször reklamált a kézbesítőnél. Mi, sajnos, nem tudjuk, hogy az előfizetői díi felvétele ellenében vállalt kézbesítési kötelezettségének miért nem tesz eleget maradéktalanul a posta az Énekes utcában — ahol ön lakik — és a környékén. feltételezzük azonban: a jogos sérelem orvosolható, sőt, megelőzhető. Javasoljuk, hogy ez utóbbi érdekében kérie a megyei posta- hivatal hírlaposztályának közbenjárását. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 27-611 MÖZSI SZABÓ ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Tisztelgés a mester emléke előtt Kiállítássorozatot indítottak Baja városában tanárok-tanítványok, hogy felidézzék Rudnay Gyula emlékezetét, aki a nehéz időkben, az ötvenes években szabadiskolában tanította egy festőnemzedék indulóit. Mözsi Szabó István is azok közé tartozik, aki eljött műveivel adózni a hűséges emlékezetnek, a példát adó tanárnak. Szülőhelyét senki maga meg nem tudja választani, lakóhelyét általában minden művész megkeresi magának, mert az az a kicsiny földdarab, amely mindig tud élményt adni, újra és újra el tudja indítani az alkotás gondolatát a művészben, még a legkeserűbb napok idején is. A másik fontos hely, amelyhez őszintén, sokszor tudatalatti módon is ragaszkodik az alkotó, az az iskola, ahol a legigazabbat, a legtöbbet nyerte a felkészülés esztendeiben. És a harmadik egyenértékű lényeges tényező, az utat egyengető tanár, aki emberi -hitével, meggyőződésével felkészíti és elindítja tanítványait. Mözsi Szabó István életútjának állomásait mérlegelve meghatározó volt és maradt Budapest, a képzőművészeti főiskola, a bajai hazatalálás, a mesterrel való találkozás, azután Főt, Már- tély, miközben az élmény alkotásokká, nemesült; végül a bogyiszlói hazaköltözés, az ismerős, segítő és az alkotóért nyugtalankodó testvéri közösségbe. Társakat, barátokat, sőt életre szóló barátságokat tudott adni a főiskola, hétköznapi megélhetést azonban diákjainak sem. Nem válaszút volt Bajára kerülni — bármilyen tökéletesen sikerült is —, hanem menekülés. Futás a gond elől, amely annyi és annyi művésznövendéket ért utói ezekben az években, és miért maradhatott volna ki éppen ebből a tolna-mözsi Szabó István? Egy sorsot hordozott a többivel, a fényes szellők fújta nemzedékkel, akiket megforgatott a világ, de egyet nem tudott: kiforgatni önmagukból az eljövendőben, az igazságban, a kiteljesedésben hívőket. Közéjük tartozik Mözsi Szabó István festőművész. Az élethivatás parancsaként nem az ecset adta a tálételeket, hanem a szolgálat, melyet egy ország egykori egyetemi tanára, Adám Jenő jellemzett ezzel a nemes szóval: néptanító. Mözsi Szabó István is néptanító lett. A szó teljes értelmében. Az aztán a sorsnak különös fordulata, hogy egy idő után éppen olyan gyerekek közé került, akiknek nemcsak tanító bácsira volt szükségük, hanem többre, a gondoskodó felnőttre, olykor az apára, hiszen árvákat, félárvákat nevelt. Művészként nerg tartozik a gyorsan, váratlanul, sőt szenzációsan kibontakozó, nagy hírt és nevet egyik napról a másikra teremtő alkotók közé, ő az igaz- ságélményeit a valóság teljességében szenvedi meg, s így születnek ezekből művek. Hogy milyen nehézségeket kellett legbe- lül legyűrni a mélyről induló tehetségeknek, azt az tudja igazán megmérni, aki már megtanult történelemben, évszázadokban és magyarságtudatban gondolkodni... Egyszer volt, mint a mesében, egy nagy festőművész-nemzedék, amely ú^y sorakoztatta elő a tehetségeket Ferenczy Károlytól Egry Józsefig, hogy nem volt hézag, nem volt megszakadás, folyamat volt, egy elhanyagolt művészeti ág kiteljesedése a magyar társadalomban. Sokáig úgy véltük, megéltük a csodát, a képzőművészet kiteljesedését, amely szinte egycsapásra elérte azt, amit a nagy múltú németalföldi iskolák, a francia barbisoniak, alkotóközösségek és magányosak a XIX. században és a XX. századelőn megteremtettek Európában. De sorakoztassuk éppen itt, Baján az ellenpontokat is. Rud- nay szegény embereit, lövészárok- katonáit, Tornyai szegénységhimnuszait. Nagy István görnyedt munkásait, 'olyan színgazdaságban, amilyenektől a legkiválóbb európai iskolák mesterei is mesz- sze voltak, mert itt más volt a sors, más az élet. Ezeken a példákon nőttek a Mözsi Szabó-i nemzedék ifjai. Rudnay mester egyengette a kezük vonását, Szőnyi István halk szava adott tanácsokat, Egry József magányba vonulása szolgáltatott példát, mert magatartást tőlük tanultak. Többször eltűnődtem már, Mözsi Szabó István számára is miért fontos annyira, hogy kiállításain a forrást, a gyökereket mindig megerősítse. Az Anyám balladája vagy Apám arcképe itt együtt ketten, nemcsak egyszerűen festmények, alkotások — vállalás ez. öreg, nyűtt parasztarcok, fájdalmas édesanyaráncok, bámuló szemek, halk kiáltások, akik utánaszólnak a szarvassá váló fiáknak, akik már valahol a titkok kapujában állnak. Ezt kimondani, megalkotni, emlékeztetőnek elénk Járni — ez a vállalás. A másik, annak a szépnek, sokszor csak voltnak hordozása, amely közösségi eseményekben zajliik, templomi áhítattól virradatig, lakodalomban, örömben, az egymás megtalálásának boldogságában. De a hol is fontos, tehát a létező, a van, az igaz, a falu, az ország, melynek formái, ha átalakítottan is, változásokban, olykor színtelenebből, de élnek, léteznek és megmaradnak holnapra. Oly sok színnel szegényedtünk! Mennyi és mennyi régi forma merült feledésbe, de nyomtalanul többé soha nem tűnik el, mert van, lett, aki megörökítse. Ez is életVálla- lás, sorshordozás és bizonyság. Nem jelentésváltozás volt Mözsi Szabó István életében, hogy ebbe az ősi faluba, Bogyiszlóra tért haza. Mintha a sors különös kegyeiből megtartotta volna nekünk ezt a szegletet, mintha az ősfolyam is őrizte volna ezt a különös kis sarkot, ahol a népművészet volt termékenyítő a képzőművészetre is, Mözsi Szabó István kiteljesedésére. Formák, arcok, sorsok. Ezt festette, ennek szerzett hitelt, nemcsak a XXI. századra, hanem az években nem mérhető jövendőre. Köztük van itthon, s olykor ez az itthon kitágul egész Dél-Alfölddé, Dunatájjá. Tiszaparttá, a Kárpátok csúcsaiig és lankás lejtőiig terül, ott is megpillantva, megőrizve és megörökítve, ami ugyan lehet, hogy tegnap, de érték és örök. Kiállítás: egyenlő megméretés. S azok számára, akik Baja városába tanítványként jönnek vissza kiállításaikkal tisztelegni a mesternek is, azok sok-sok szorongással érkeznek, hiszen benne van ebben a bemutatkozásban, hogy méltóak legyenek az útbaindítóhoz. Mözsi Szabó István tárlata a József Attila Művelődési Központ kiállítótermében ezt tükrözi. Tanítványi tisztelgéssel. A kiállítást július 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Fábián Gyula MAGYAR TUDÓSOK, VILÁGHÍRŰ TALÁLMÁNYOK(1.) A selmeci iskola Megáll valaki New York belvárosában, kiszáll a kocsijából, rágyújt egy cigarettára, majd meglátva az elhúzó helikoptert, előveszi fényképezőgépét. Ez a könnyen elképzelhető jelenet — sokak számára ta>lán meglepően — a következők clősorolását teszi lehetővé: New York belvárosának alaprajzát a múlt század közepén Asbóth Sándor tervezte, aki altábornagyi rangig vitte az amerikai hadseregben, kocsijának porlasztója Bánki Do- nát cs Csonka János 1893-as találmányának alapelvein működik, s a robbanásmentes gyufát, amivel az illető rágyújtott, a magyar Irinyi János találta fel szintén a múlt század közepén; a helikopter kifejlesztésében nagy szerepet játszott Asbóth Oszkár, s végül a fényképezőgép objektíve, amely lehetővé teszi a századmásodperces fényképezést, Petzval József 1840-ben készített világhírű objektívjének modernizált változata. Sorolhatnánk hosszan a minket körülvevő köznapi és kevésbé köznapi tárgyakat, amelyek létrehozásában magyarok is szerepet játszottak, mígnem eljutunk a legkorszerűbb technikai vívmányokig. A hangsebességen felüli repülés alapelveit Kármán Tódor professzor dolgozta ki, aki az Egyesült Államokban élt, s repülőgépek és rakéták tervezésében^ A XVIII. században a magyar- országi technikai fejlődés elsősorban a bányászathoz és a fémkohászathoz kapcsolódott. E tekintetben első számú szellemi ’központtá a felvidéki Selmecbánya vált, az itt működő bányászati akadémia európai hírre tett szert. A kiváló tanári karból elsőként Mikoviny Sámuelt (1700— 1750) kell említeni, az itteni bá- nyatisztképző intézet vezetőjét, is részt vett, ar számitógép elvének kidolgozásában Neumann Jánosnak vannak elévülhetetlen érdemei; az atomenergia felhasználási módjainak kidolgozásában jelentős szerepet játszottak a magyarok, Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede. A holográfia is ma’gy-ar tudós érdeme: Gábor Déncsé. Magyarország — ahogyan mondják — nagyságát meghaladó szerepet vitt az egész világot átfogó technikai civilizáció létrehozásában. S ez akkor is igaz, ha hozzátesszük, hogy a legtöbbször egy-egy világraszóló felfedezés ötlete, vagy &< találmány első példánya származott „csak” magyarországi tudóstól. (Ez történt a televízióval is, amelynek feltalálója, Mihály Dénes végül is a németországi AEG tröszt segítségével készítette el az első működő tévé- készüléket.) Most induló sorozatunkban — a? magyar műszaki és természettudományos szakemberek augusztusi találkozójára tekintve — a technikaiműszaki haladás élvonalában tevékenykedett magyarokat és találmányaikat mutatjuk be. Polytechnique alapításakor a selmeci akadémiát jelölték meg követendő példának. Méltó utódává lett Hell József Károly (1713—1789), akit szintén a bányák víztelenítésével kapcsolatos találmánya tett világhírűvé. A találmány még ma is „él”, az olajkitermelő vidékeken látható „bólogató” himbás szivattyú ősét a Selmecbányái 'mérnök állította fel 1753-ban. 1758- ban európai körúton ismertette a nemzetközi hírnév megalapozóját. öt magát tanulmányai tették világhírűvé, ő készítette el a „váltóvízkereket”, amely lehetővé telte a bányák víztelenítését, s ezzel a mélyebben fekvő érces szénrétegek kitermelését. Érdemei elismeréséül a berlini tudományos akadémia már 35 éves korában tagjai közé választotta. Maradandó hírnevére jellemző, hogy halála után negyvennégy évvel, 1794-ben, a párizsi Ecole iQ
