Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-10 / 135. szám

* © PETŐFI NÉPE ® 1986. június 10. „A biztonságot csak az ellenféllel együtt lehet megteremteni” Az atomkorszak megkövetelte új politikai gon­dolkodás és új politika hordozójaként jogadta hazánk a Varsói Szerződés budapesti csúcsta­lálkozója előtt Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát. Látogatása nagy alkalom annak a békepolitikának a jobb megismerésért és megismertetésére, amely bolygónk lakhatóságá­nak legfőbb érdekéből kiindulva nem ideológiai vágyakra, hanem reális folyamatokra épül, nem egy abszolutizált ellenségképből, hanem az egy­másrautaltság kényszeréből merített érvekre támaszkodva a békeharcot teszi a nemzetközi osztályharc legfőbb területévé. Az SZKP KB főtitkára tavaly olyan helyzet­ben vette át hivatalát, amikor az öt atomhata­lom birtokában lévő, másfél millió Hirosima „teljesítményű” ötvenezer atomfegyver kímélet­lenül követelte ennek a következtetésnek a le­vonását: az atomháború után nincs semmi, az atomháború után nem lehet új társadalmat épí­teni. így tehát ma az emberi civilizáció és a szocializmus fennmaradása szempontjából dön­tő a béke. A gorbacsovi külpolitikához világszerte mél­tán kapcsolják nemcsak általában az érdekek fokozott vizsgálatát a nemzetközi viszonyokban, hanem a maximális biztonság helyett az opti­mális, az abszolút biztonság helyett az elégsé­ges biztonság igénylését, azt, hogy a katonai elem visszaszorításával kell kölcsönös és kiegyensú­lyozott nemzetközi biztonságra törekedni, s hogy végeredményben a biztonságot csak az ellen­féllel együtt lehet megteremteni. A Nyugat a közelmúltban nem keveset tett annak érdekében, hogy kiprovokálja a kelet— nyugati tárgyalások szétzilálását, s azt, hogy a Szovjetunió csapja be az ajtót a párbeszéd előtt. Ha erre rendíthetetlen szovjet katonai önmérséklet, minden esetben politikai szintű reagálás lett a válasz, ha Moszkva ennék el­lenére folytatta leszerelésijavaslcut-offenzívá- ját, alátámasztva sorozatosan meghosszabbított moratóriumokkal, akkor ez annak a vezetésnek higgadt bölcsességét dicséri, amely távlatokat tart szem előtt, s bízik céljai elérhetőségében. Washington immár arról panaszkodik, hogy a sorozatos szovjet kezdeményezések „túlterhel­ték” a Reagan-kormányzatot, vagy hogy Moszk­va javaslatai „feszültséget keltenek” az Egye­sült Államok és Nyugat-Európa között, ellenté­teket szítanak a NATO-táboron belül. Ezek az elismeréssel felérő vádak azt jelzik, hogy a szov­jet diplomácia ostrom, de legalábbis permanens nyomás alatt tartja a katonai-ipari komplexumo­kat, hogy megtalálja azokat az erőket, amelyek nem vállalnak érdekközösséget a túlsó táboron belül sem a legszélsőségesebb imperialista kö­rökkel. ‘Senki sem állítja, hogy a január 15-i szovjet komplex javaslatok, amelyek 2000-re atomfegy­vermentes világgal számolnak, könnyen emészt­hető „falatkák” az űrfegyverkezés cápái, a nuk­leáris „elrettentés” megszállottái számára. Eze­ket a javaslatokat, akár csak a vegyifegyverrel, az „eurorakétákkal”, az új típusú tömegpusztító fegyverekkel, a hagyományos erőkkel és eszkö­zökkel, Ázsia vagy a Földközi-tenger térségé­nek biztonságával kapcsolatos elgondolásokat éppen azért terjesztette elő a Szovjetunió, hogy elveket és szándékokat tükröztessen és szembe­sítsen. Az emberiségnek látnia kell, hogy kinek okoz problémát a fegyverzetkorlátozás, kitől idegen a katonai és katonapolitikai önmérsék­let. Csak ennek világméretű felismerése képes megegyezési készséget sugallni Washingtonnak, amely most a nemzetközi biztonsági jogrend felrúgásának útjára lépett. A gorbacsovi külpolitika, ha szabad ezt a ki­fejezést használni, belpolitikai érdekek által orientált külpolitika. Nemcsak azért, mert szer­ves egységben szemléli a gazdaság általános po­tenciálját, a védelmi potenciált és az életszín­vonalat, hanem azért is, mert a ■ békés építés szükségleteiből indul ki, és nem lépi túl azokat. Másfelől, a belső építőmunka eredményei jelen­tik azt a nemzetközileg is számba veendő erő­viszony-tényezőt, amely o szovjet békekezde­ményezéseknek igazi hatékonyságot adhat. OLAJ- ÉS GÁZMEZŐ KAZAHSZTÁNBAN Feltárás közös erővel .Vizesincs ország” — a Kaszpi-tengertől keletre. Krím és Bács-Kiskun kézfogása Áprilisban a Szovjet-Krím nap­jai Bács-Kiskunban című rendez­vénysorozat keretében ünnepel­tük a két megye testvéri összefo­gásának huszonötödik évforduló­ját. Az egyhetes program kiemel­kedő eseménye volt a szovjet és magyar fiatalok találkozója a kecskeméti Gáspár András Szak­munkásképző Intézetben. POLITIKAI TETT VOLT MAI OROSZ! DEKAMERON ILLYÉS GYULA TANULMÁNYÁVAL A NYUGAT-KIADÁS HASONMÁSA j Szovjetunióval kapcsolatos ellenpropaganda hihetet­len méreteket öltött. Azt állították, hogy a szovjet államban nemcsak művészet és irodalom nem léte­zik, hanem az emberek is katonai szervezetekben élnek, egyenruhában .járnak, egyszóval valamifé­le madáchi falansztert vetítettek a kíváncsiskodó magyarok elé. Mert a Szovjetunió azért érdekelte az embereket, már csak az örök igazság alapján is: minél kevesebbet tudunk valamiről, annál inkább kíváncsiak vagyunk rá. A Mai orosz dekameron annak idején nemcsak arra szolgált, hogy bebizonyítsa az orosz irodalom meglétét, azt, hogy világirodalmi színvonalon al­kotnak szovjet művészek, hanem a valóság megis­merése igényének letéteményese is lett. Az idei könyvhéten az Európa kiadó ennek a könyvnek az utánnyomásával állított emléket. Az előszót Illyés Gyula írta 1936-ban: „A mai orosz írók ismerik az eleven visszhangot. Alkotásaik eré­nyeiről s fogyatékosságairól nemcsak a kritikusok szavából értesülnek, s nemcsak abból, hogy köny­veikből hány példány kelt el: az olvasók közvetle­nül hallatják hangjukat.” A továbbiakban Illyés le­írja, hogy egyes szerzőket miként figyelmeztették a munkások apró tárgyi tévedéseikre, az ellentmondá­sokra, fogyatékosságokra. Hinni kell neki, hiszen Nagy Lajossal együtt a harmincas években bejárta a Szovjetuniót. □ □ □ E reprint kiadás inkább történelmi, mint irodal­mi érték. Bábel, Ilf—Petrov. Pausztovszkij, Tyihonov, Gor­kij és a többiek művei azóta megszámlálhatatlan példányban jelentek meg hazánkban. Az alkotáso­kat ismerhetjük — e könyv által elképzelhetjük azt is,, vajon hogyan hatottak ezek a novellák a har­mincas évek Magyarországán. Hámori Zoltán S zenzáció­nak szá­mító esemény volt 1936-ban a Mai orosz de- k a merőn cí­mű könyv- megjelené­se. A Nyugat című folyóirat külföldi Deka- meron-sorozat részeként is­mertette meg az olvasókkal a kortárs orosz irodalom jeles művelőinek munkáit, s ez nemcsak mű­vészeti, politi­kai tettnek is számított egy olyan ország­ban, ahol a GYERMEKEK A BÉKÉÉRT Kátya Licsova küldetése Kedves arcú, kék szemű kislány mosolyog ránk a fényképről; Kátya Licsova, ötödik osztályos moszkvai tanuló a közelmúltban egy San Fran­cisco-! szervezet meghívására Amerikában járt, hogy viszonozza Samantha Smith korábbi szovjet­unióbeli utazását. Az alapítványt Patricia Mon­tandon hozta létre és ma is ő az igazgatója. A 60- as, 70-es években még tévékommentátorként ismer­ték San Franciscóban, A város egyik leggazdagabb emberének volt a felesége. Akkor jutott eszébe a szervezet megalapítása, amikor egyszer éjszaka fel­riadt a kisfia, mert azt álmodta, hogy ledobták az atombombát, Montandon asszonyt annyira meg­rázta az élmény, hogy eladta minden ékszerét, és megalapította a .^Béketeremtő gyermekek” nevű szervezetet. Samantha Smith, aki 1983-,ban járt a Szovjetunióban, tavaly repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Patrícia Montandon az ő emlékére hívott meg alapítványa nevében egy szovjet kis­lányt az Egyesült Államokba. A választást a szov­jet félre bízta. Két kérése volt csupán: a kiválasz­tott kislány legyen a béke elkötelezett híve és ne legyen idősebb Samantha Smithnél. így esett a választás a tizenegy éves Kátya Li- csovára, aki New Yorktól Los Angelesig bejárta Amerikát. A béke üzenetét vitte magával az ame­rikai gyerékefcnek. Beszólt arról, hogy bárhol is éljenék a gyerekek a Földön, mindenütt egyfor­mák, és arról is, hogy fegyverek helyett több játé­kot kellene gyártani, hogy jusson minden gyerek­nek. Elmondta, hogy a szovjet gyerekek békében és barátságban szeretnének élni amerikai pajtásaik­kal. Kátya egy angol tagozatos moszkvai iskolába jár. Szereti a zenét, ügyesen rajzol és táncol, rajong az állatokért. Tagja a moszkvai úttörőpalota szín­játszó csoportjának. Angol nyelvtudásának külö­nösen nagy hasznát vette a távoli országban. A Fehér Házban találkozott Reagan elnökkel, akinek egy földgömböt ábrázoló játékot ajándékozott. Járt az űrkutatási központban, korcsolyázott a Rocke­feller központ jégpályáján. Mosolyával, talpraesett válaszaival, közvetlensé­gével — amerre járt — meghódította Amerikát. • Kátya megmutatja az amerikai gyerekeknek azo­kat a papírból készült galambokat, amelyekre a moszkvai gyerekek ráírták címüket. A HASZON A SPORTÉ Lottózás a Szovjetunióban Az SZKP XXVII. kongresszu­sa a kőolaj- és földgáztermelés növelését állította feladatként az iparág elé. A tizenkettedik ötéves terv végére (a gázkondenzátumok- kal együtt) 640 millió tonna lesz a Szovjetunió kőolajtermelése és a földgáz kitermelése eléri a 850 milliárd köbmétert. Nehéz feladat lesz. A szovjet kutatók lehatolnak a szibériai tajga jóformán alig ismert terü- rületeire, lelőhelyeket tárnak fel a sarkvidéken, lefúrnak a tenger mélyébe. Kiszámították, hogy napjainkban minden kitermelt tonna kőolaj háromszor annyiba kerül, mint tíz évvel ezelőtt. Az idén megkezdett ötéves tervben jelentősen megnövekszik majd a mélyfúrások száma, elsősorban az olyan sokat ígérő területeken, mint Nyugat-Szibéria, de napi­rendre kerül a Kelet-Szibériá- ban és a Kaszpi-tenger mellékén feltárt lelőhelyek kiaknázása is. Tíz-tizenöt év múlva ezeknek kell garantálniuk a Szovjetunió és a szocialista közösség orszá­gainak ellátását ezzel a fontos nyersanyaggal és tüzelőanyaggal. A szocialista közösség érde­kelt országai aktívan részt vesz­nek az új lelőhelyek kiaknázásá­ban, a többi között a Kaszpi-ten­ger partvidékén. Az ezredforduló­ra ez a kőolaj- és földgázlelő­hely hozamát tekintve Nyugat- Szibéria után a második lesz a Szovjetunióban. — Így tehát Nyugat-Szibéria, ennek a fontos nyersanyagnak a legfőbb szállítója komoly „erősí­tést” kap — mondja Nyikolaj Pravednyikov, az állami tervbi­zottság mellett működő tüzelő­anyag-energetikai tudományos kutatóintézet helyettes igazgató­ja. — Szeretném nyomban kije­lenteni: ma már nincsenek vi­szonylag könnyen hozzáférhető lelőhelyek. Ilyen vonatkozásban a Kaszpi-tenger melléke sem ké­pez majd kivételt. A produktív rétegek Itt 3,5—5,5 kilométer mélységben húzódnak, vagyis ál­talában kétszer olyan mélyen, mint például a Tyumenyi terüle­ten. A Kaszpi-tenger partvidékén az is nehezíti a kitermelést, hogy az itteni lelőhelyek többségénél hatalmas, olykor kilométer vas­tagságú sórétegen keresztül kell a fúrólyuknak áttörnie. Az ilyen különleges geológiai rétegeződé- sek miatt bonyolultabb gépekre és sokkal tartósabb anyagokra van szükség. — A szakemberek szerint a Kaszpi-tenger mellékének kőola­ja és földgáza „nehéz természe­tű”. Ez miben nyilvánul meg? — A földgáznál abban, hogy nagy a kénhidrogén-tartalma. Az orenburgi lelőhely „kék nyers­anyagához” hasonlíthatjuk. Ez a lelőhely a Szojuz (Szövetség) fő gázvezeték „nyila kilométerkö­vétől” aránylag nem messzire te­rül el. Annak idején Orenburg- ban a szakemberek sokat izzad­tak, amíg megoldották a gáz ma­gas kénhidrogén-tartalma miatti korróziós problémákat. Pedig ott a gáz kénhidrogén-tartalma nem több, mint 2 százalék. A Kaszpi- tengernél viszont eléri a 25 szá­zalékot is! Tehát a termelő fúró­lyukak hatékony * kihasználásá­hoz elsősorban olyan anyagokat és berendezéseket kellett előállí­tani, amelyek kibírják az erős korrózió miatti megterhelést. Meglehetősen szeszélyes ter­mészetű az itteni kőolaj is, de az eddig feltárt készletek nagyon biztatóak. A mély termelőréte­gekben ugyanis szokatlanul nagy a nyomás: 5000 méter mélység­ben a 100—150 atmoszféra meg­szokott jelenség, a rétegek hőfo­ka pedig eléri a 90 fokot, olykor többet is. Ez a kitermelésnél kü­lön nehézségeket okoz. A szocialista közösség orszá­gai, köztük Magyarország is, mint már említettem, részt vál­lalnak a tervek megvalósításából. Munkájuk kompenzálásaként, kormányközi megállapodások alapján részesülnek majd a szovjet kőolaj- és földgázszállí­tásokból. Jurij Spakov A Ru&ztaVii nevű grúz kisváros­ban elő Alekszandr Gagalauri 1978-b'ain, amikor 15 darab 30 ko- pejkás szelvénnyel vett részt a „sportlottó 5-öt a 36-ból” szám- sonsjátékon, 71 ezer 325 rubelt nyert. Ez volit eddig a legnagyobb nyeremény a Szovjetunióban rendkívül népszerű sportlottó-hú- zásainak a történetében. Minden hónapban általában több millióan játszanak a sporMottón. Mint Viktor Ivonyin, a sport- lottó sorsjátékok : főigazgatóságá­nak vezetője az APN tudósítójá­val közölte, a sportlottó két for­májában miniden héten körülbe­lül 9 millió szelvény kel el. A sportlottó viszonylag rövid múltra tekinthet vissza. Alig 15 évvel ezelőtt hozták létre. 1970. október 20-án Moszkvában az Újságírók Házában tartották meg az első húzást. Mi is tulajdon­képpen a sportlottó? A szelvé­nyen 45 négyzetháló van, és szá­mozásuk 1-itől 45-ig terjed, vala­mint miniden kocka a Szovjet­unióban legnépszerűhb sportágak egyikének a nevét is viseli. Hat négyzetet kell áthúzni. Azok a szelvények nyernek, amelyeken a hetenként megtartott és a televí­zió által közvetített húzás ered­ményei alapján legalább három számot, illetve sportágat eltalál­tak. A nyeremény összege a ta­lálatok számától, valamint a hé­ten eladott szelvények mennyisé­géből függ. A nyeremény rend sze­rint; három és tízezer rubel között ingadozik. Nemcsak ebben rejlik azonban a lottó népszerűségének az oka. A Szovjetunióban ezt a játékot „vesztesek nélküli lottónak” ne­vezik. Vajon miért? Bár a nyere­ményalapba csak annak, á pénz­összegnek a fele kerül, ami a szel­vények eladásából befolyik, a má­sik 50 százalék nem az állami költségvetésbe megy, mint a ha­gyományos pénznyeremény- és tárgysors játékok esetében, hanem a kezelési költségek — amelyek a szelvények előállításával, terjesz­tésével, nyilvántartásával és a húzások lebonyolításával kapcso­latosak —■ levonása után maradó összeget a testnevelés és a sport fejlesztésére fordítják. A sportlottó segítségével előte­remtett pénzeszközökből nagyobb és kisebb stadionokat építettek az ország különböző városaiban és falvaiban. Több tízezer ember, köztük természetesen azok is, akik lottószelvényt vettek, spor­tol ezekben a létesítményekben a kondicionáló torna, az úszás, a műkorcsolyázás., a tenisz, a lab­darúgás és más sportágak terüle­tén. Megjegyezzük, hogy ezeknek a stadionoknak a használatáért nem kell fizetni, eltekintve a sportegyesületek évi jelképes tag­díjától, ami 30 kopejka. Egyéb­ként a sportlottóból származó pénzeszközök 55—60 százalékban fedezték a Moszkvában és a Szov­jetunió néhány más városában tartott olimpia létesítményeinek a felépítésével, illetve rekonst­rukciójával kapcsolatos költsége­ket. Az olimpiai játékok után az összes sportlétesítményt átadták a testnevelés szerelmeséinek. A sportlottó szervezői a sors­játékok továbbfejlesztésére törek­szenek. Az első javító módosítást 1981-ben vezették be, amikor megkezdték az ikerszelvények ki­bocsátását, vagyis ettől kezdve minden szelvény két játékra nyújt lehetőséget: az első siker­telenségét pótolhatja a második­ban elért nyeremény. Az idei évtől kezdve pedig megkezdődött olyan sportlattószelvények áru­sítása, amelyekkel 10 húzáson le­het részt venni. Természetesen ezeknek a szelvényeknek az ára is tízszeres. Ugyanakkor azonban sokak számára kényelmesebb az ilyen előfizetéses szelvény, hiszen nem kell minden egyes húzás előtt kitölteni és bedobni' a lottó­ládába. (APN—KS) • Az „Olimpiai” sportkomple­xum. A többi olimpiai létesít­ményhez hasonlóan, az építési költségeit 55—60 százalékban a sportlottóból származó pénzesz­közökből fedezték.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom