Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-10 / 135. szám

QQzdQ/QQpolitikQ > munko y teljc/ilmcnyck y « PETŐFI NÉPE 1986 június 1«. ALKOTÓ ÉRTELMISÉG Megszállottság nélkül nem megy Dr. Urban Andrásnak, a Ker­tészeti Egyetem Szőlészeti és Bo­rászati Kutató Intézete tudomá­nyos igazgatóhelyettesének szak­mai életrajza, tulajdonképpen rö­vid. A fiatal agrárkutató-generá­cióra jellemző pályaívet futott be. Tizennyolc esztendeje szerzett diplomát a Kertészeti Egyetemen, ahol ailiig egyéves termelői mun­ka után állást is vállalt. A rang­létrán az egyetemi adjunktusi stá­tuszig jutott. Időközben megsze­rezte a, második, közgazdász dip­lomáját, és summa cum laude doktorált. Dolgozatának címe: Az állami gazdaságok szőlő- és bor­termelésének költség- és jövede­lemviszonyai. Június 9-én délelőtt ismét nagy próbatétel előtt állt, ugyanis ekkor védte meg kandi­dátusi értekezését. Ennek témája a magyarországi vörös bot készítés fejlesztése. Kisfáiban, az intézet központjában beszélgettünk lehe- tőségieikről. elképzeléseikről. — Az Intézet átszervezése során egyrészt Budapestről Kecske­métre került a központ, másrészt megváltak Jó néhány, korábban saját kezelésben lévő vidéki állo­mástól. On ezután került ide. Mi­lyennek találja most az itt vég­zendő munka feltételeit? — Az MSZMP KB Tudomány- pcDitikai Bizottságának határoza­ta 1982-ben szülétek. A távolab­bi körzetekben lévő állomásain­kat átvették a környékbeli nagy- gazdaságok. Az indok és az el­képzelés szerintem elfogadható volt: csökkenteni az intézet költ­ségvetési terhét, s azt is remélték, így a kutatási eredmények hama­rabb gyakorlattá válhatnak. Három év távlatából vizsgálva mindebből az intézet és szerin­tem az ország szőlőkutatása is — vesztesként ikerült ki. Veszélybe sodródtak a 10—15. évre szóló tartam ki sér 1 et e k. Az „úi gazdák” kevés kivétellel — helyükben én is ezt csinálnám — az olyan ku­tatásokat finanszírozzák, amelyek náluk, jobb esetben térségükben, hama : forilnittermedővé válhatnak. — így az intézet magára ma­radt? — Nem. Gyorsan kerestünk és találtunk kiutat, A kisfái mellett megmaradt, a miiklós- és a Ikato- natelepi állomásunk. Megpróbál­tunk lie rendezkedni az Alföldön kívüli 14 történelmi borvidéken. Termelő üzemekkel építettünk ki kapcsolatot, hogy csak néhányat emVtsek, ilyen a nagyrédei Sző­lőikért, a markazi tsz, vagy a Balatonbogláni Mezőgazdaságii Kernt' nát. Emellett az egész or­szágban szerződéses kutatómun­kákat folytatunk, így mondhatom, mindenütt elit vagyunk. Egy saját tulajdonban lévő, dombvidék! ál­éi Dr. Ur­ban And­rás: — Saj­nos, az ad­minisztrá­ció a kuta­tásra is használ­ható időmet köti le. lomás viszont nagyon hiányzik. Azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni, hogy az Alföldön nem tudunk fagyérzékeny fajtá­kat vizsgálni. — Megváltozott a kutatásra for­dítható anyagi eszközök „szétosz­tásának" módja Is. Pályázatok el­bírálása után jutnak központi for­ráshoz ... — Ez jó és okos gondolat volt. Átgondolt tervezésre kényszerít. Kevésbé járhat a kutató a felle­gekben. Hátránya ennek a rend­szernek. hogy az ágazati fejlesz­tésre fordítható összeg így szét- forgácsolódhat. Idén például az Országos Tudományos Kutatási Alaphoz csaknem négyezer pályá­zat futott be. Jó, ha minden ne­gyediket elfogadják. Az intézet ide ötöst, küldött. Ezenkívül más helyekre további huszonöt pályá­zatot nyújtottunk be. Anomáliát teremt az iisi, hogy a hetedik öt­éves tervidőszak alatt elvégzendő kutatások ikoneepcióját tavaly le kellett adni. A pontos tervet má­jus végéig juttattuk el az illeté­kesekhez. A pályázatok végleges elbírálása után a tényleges mun­kához csak szeptemberben, októ­berben foghatunk. — Korábbi oktatói munkája után hogyan érzi magát az Igazgató- helyettesi székben? — Az oktatást nagyon szeretem. Nem dicsekvésképpen mondom, de nagyon büszke vagyok rá, hegy két alkalommal én voltam az egyetemen a diákok által vá­lasztott „magister optimus”, a legkedvesebb tanár. Továbbra is óraadó vagyok. Egy éve költöz­tünk Kecskemétre, ilyenkor, ahogy mondani szokás, az úi sep­rő jól seper. Ezért is többet kell dolgoznom, másrészt az litt folyó munka áttekintése sem egyszerű. Ha egy átlagos hetet veszünk, akkor két napot vidéken töltök, partnereknél, társintézeteknél tár­gyalok. Szakiirodaiam forgatására és saját kutatásra az időm 10—15 százalékát tudom fordítani. A többi a tág értelemben vett ad­minisztrációé. Országos szinten küzdünk a bürokrácia ellen, ta­pasztalataim szerint meglehetősen kis hatékonysággal. — Hallhatnék valamit személye« terveiről? — Egyelőre kevés a napi tíz— tizenkét óra munka. De ehhez a pályához egyfajta megszállottság kell. Remélgm, rövid időn belül feltornázhatom a kutatásra fordí­tott időmet huszonöt—harminc százalékra. Tovább szeretném folytatni a korábban megkezdett borszűrési folyamaitiviizsgálatai- mat. Ebben a témában elbírálás alatt van egy szabadalmam, új típusú italok létrehozásával is foglalkozom. Ügy tűnik, export­képes termék llesz. Ezenkívül szeretném a nagydoktori dolgoza­tomat is elkészíteni. Ha mindezt mái fél évtizeden belül meg tudom valósítani, azt hiszem, elégedett leszek. A letelepedés, az otthoov- teremtés egy családos embernek nem egyszerű. Két pici gyerme­künk van, a nagyobbik ötéves, ö még visszaemlegeti a pesti kertes házat. De már Kecskeméten, is otthon érzi magát, mert a minap a Balatoniról jövet az utazást unva így kérdezte: „Mikor érünk már haza ?” Czauner Péter H lip KÜLÖNLEGES HULLADÉK—KÜLÖNLEGES ÓVATOSSÁG Mi lesz veled ciánsalak? Mennyi bosszúságot tud okozni, ha a fali konnektorba nem jó a kislámpa, vagy a mag­nó villásdugója, a kerékpár abroncsán lötyög a gumi, a levélpapír nagyobb mint a borí­ték, és így tovább. Mindnyájan találkozunk a. mindennapi életben azzal, hogy valahol va­laki eltért a szabványtól. Jóllehet a szabvány szótól sokan idegenkednek, holmi uniformi­zálást éreznek mögötte — a modern világban aligha lehetnénk meg nélküle. Sőt: már a régebbi korokban is szükségét látták. Talán a legrégibb ismert „szabvány” a római utak mérete: egységesen 11 méter szé­lesnek kellett lenniük, hogy az — ugyancsak egységes kerékszélességű — kocsik elférje­nek és még előzni is tudjanak rajtuk. A kö­zépkori nagy tengeri hatalmak pedig gyor­san megtanulták: csatába csak olyan hajók­kal szabad menni, amelyeken az árbocok és más fontos alkatrészek azonos méretűek, és sérülés esetén könnyen cserélhetők. Magyar film japán gépbe Később békésebb célokat szolgált a szab­vány. S ahogyan a kereskedelem világmére­tűvé vált, egyre nagyobb szükség lett arra, hogy a különböző országokban készült ipar­cikkek másutt is használhatók, azaz eladha­tók legyenek. Ezért lehet — például — a szovjet gyártmányú gépkocsikra osztrák vagy francia gumit felrakni, a japán fényképező­gépbe magyar filmet fűzni — és a sort foly­tathatnánk. S ezért van sok terméken a két betű: MSZ, ami magyar szabványt jelent. Egy sor élel­miszeren és használati cikken is ott áll a jel­zés, ami — az esetek nagy részében — nem­csak a méretet, hanem elsősorban a minősé­get garantálja. A szabvány jelzését ugyanis csak olyan termékekre szabad rátenni, ame­lyek megfelelnék a szabványminőség elő­írásainak. Vagyis: élelmiszernél például meg­határozza a szabvány, hogy mennyi zsír, szá­razanyag, cukor lehet benne, illetve kötele­zően benne kell lennie. Még nagyobb a szabvány jelentősége az iparcikkeknél. Korábban — 1968 előtt — na­gyon sok volt a szabvány, a vállalatok köte­lesek voltak ezeket megtartani. A gazdaság- irányítás reformja azonban nagyobb szabad­ságot hozott a vállalatoknak, ehhez tartozott az is, hogy a szabványok 80 százalékát „disz- pozitív”-vá tették, azaz lehetőséget adtak ar­ra, hogy a gyártó és a vásárló előzetesen az állami szabványtól eltérő minőségben álla­podhasson meg. Csakhogy ezt — félreértve az intézkedés lényegét — sók vállalatnál úgy értelmezték, hogy csak a fennmaradt 20 szá­zaléknál kötelező a szabvány, a többi áru­cikknél figyelembe sem kell venni azt. Szigorú előírások S mert a szabvány nem csupán írott mu­laszt, hanem annak meg nem tartását bün­tetni is lehet (sőt kell!), a szabályozás követ­kezett 1975-ben, majd pedig 1979-ben. Bár tovább szűkült azoknak a szabványoknak a száma, amelyek megtartása hatóságilag kö­telező (ilyenek például az egészségvédelem, a környezet- és munkavédelem és a fogyasztók alapvető érdekeinek védelméhez szükséges szabványok), viszont szigorú előírásokban rögzítették, mit is értsünk az imént említett alapvető érdekek fogalmán. Hogy még vé­letlenül se keletkezhessen félreértés, útmu­tatóval adott segítséget a gyártóknak és fo­gyasztóknak a Magyar Szabványügyi Hivatal. A szabvány egyik legfontosabb tulajdon­sága, hogy a világ a technika és a tudomány fejlődésével igyekszik lépést tartani. Ez ter­mészetesen nem könnyű, bár a tapasztalato­kat nemzetközi méretekben is gyűjtik és hasznosítják. Magyarország a Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnek 1946-os megala­kulása óta tagja (angol nevének rövidítése ISO), a szabványosítással is foglalkozó Nem­zetközi Elektronikai Bizottságnak (IEC) pe­dig 1923 óta. Ezek lényegesen újabb, de semmivel sem kevésbé fontos a KGST Szabványügyi Állandó Bizottsága, amely — természetesen kezdettől fogva Magyarország részvételével — 1962 óta működik. S hogy világszerte mekkora jelentőséget tulajdoníta­nak a szabványosításnak, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságában kormánymegbízot­tak tárgyalják meg időről időre a szabványo­sítás kérdéseit. Nem lehet örökérvényű Nemrégiben 98 szakterületre készítettek szabványosítási tervtanulmányokat a Magyar Szabványügyi Hivatal szakemberei. Ezekben azt vizsgálják, hogy milyen az egyes termék- csoportok szerepe a népgazdaságban, milyen a korszerűsége, bel- és külkereskedelmi je­lentősége —, s hogy a fejlesztésben és érté­kesítésben milyen változások várhatók. Mert a szabvány nem lehet örökérvényű. Időnként a szabványügyi hivatalban meg- • vizsgálják a szabványok korszerűségét, és ha szükséges, módosítják, korszerűsítik. Ezt a módszert átvette a KGST Szabványügyi Ál­landó Bizottsága, és átvették a nemzetközi szabványügyi szervezetek is. Az élet új meg új feladatokat állít a szab­ványügyi szakértők elé. Most például külön gondot okoz, hogy az utóbbi években meg­nőtt hazánkban a magániparosok és -keres­kedők száma. Közülük sokan foglalkoznak új termékek előállításával — és ezen belül forgalomba kerülhetnek veszélyt okozó ter­mékek is, ha nem nyújt ezek ellen kellő vé­delmet többek között a szabvány is. Most dolgoznak a szabványügyi hivatalban az ide vonatkozó szabványok kidolgozásán. Végső cél a jó minőség Segítenek a fogyasztók, a vásárlók is a szabványügyieknek, hiszen ők találkoznak közvetlenül a forgalomba hozott termékek­kel, s nemegyszer a szabványoktól eltérőek­kel is. Ezekről számol be időnként a mint­egy 1500 főnyi aktívahálózat, amelyet a Fo­gyasztók Szabványosítási Fóruma néven hoz­tak létre. A fórumnak néhány személyes tit­kársága működik a szabványügyi hivatal­ban, ők összesítik a beérkező észrevételeket és az aktívák által kiadott kérdőívek vála­szait. Mindezt nem azért, hogy több legyen a szabvány, hanem —, hogy több legyen a minden kritikát elbíró, a magasra emelt — szabványmércének megfelelő áru. V. E. % é Befalazott ablakú, lakatra zárt épület áll a kecs­keméti reszelőgyár udvarán, az egyik félreeső sa­rokban. A dolgozók közül, akinek nem muszáj, nem megy a raktárépület közelébe. Itt tárolják ugyanis az edzési folyamat melléktermékeként keletkező sglakot. A bárium- és ciánvegyületeket tartalmazó salak évek óta gyűlik, jelenleg több mint négyszáz tonna vár további sorsára — fémhordókba zárva — az ideiglenes tárolóban. Régi gondja ez a gyáregység és az anyavállalat, a Budapesti Kéziszerszámgyár vezetőinek. A kecskeméti üzem az ország legna­gyobb ciánsalak-termelője, s másfél évtizede nem találnak vállalkozót a különleges hulladék ártal­matlanítására. Edzös ó-krónika Ennyi idő alatt többféle megoldással próbálkoztak. Utoljára 1971-ben tudtak megsemmisítésre elszál­lítani másfél tonna salakot a fűzfői Nitrokémiához. Többet nem fogadtak, arra hivatkozva, hogy a gaz­daságtalan tevékenységet megszüntették. Ekkor he­lyi laboratóriumi kísérleteket kezdtek az üzemben, ám ezek abbamaradtak. 1974-ben megpróbálkoztak a ciánmentes edzéssel, de így nem sikerült megfelelő keménységű reszelő- ket előállítani. 1981- ben készült el a jelenlegi nagyméretű raktár, amely nemsokára megtelik. Ettől az évtől kezdve több vállalkozó is jelentkezett az ártalmatlanításra, köztük elsőként a Budapesti Vegyipari Gépgyár. El­készítették a terveket, de a megvalósításhoz szük­séges 15 millió forint nem állt a vállalat rendelke­zésére. 1982- ben ,az Innováció polgári jogi társaság, a következő évben pedig a Vegyterv nyújtott be ta­nulmánytervet. A környezetvédelmi hatóság egyi­ket sem találta — biztonsági okok miatt — meg­felelőnek. 1984-ben kezdte meg a laboratóriumi majd fél­üzemi kísérleteket a Natura Környezetvédelmi Kis­szövetkezet jogelődje. Az elmúlt év^en azután már teljes technológiai leírással és kész tervekkel je­lentkeztek. A berendezések a helyszínen vannak Az üzem kiviteli terveit az év elején nyújtotta be a kisszövetkezet a Kecskeméti Városi Tanácshoz jóváhagyásra. Amint dr. Sholz Tamástól, a Natura elnökétől megtudtuk, napi egy tonna kapacitású sóregenéráló üzem létesítésére kértek építési enge­délyt a reszelőgyár területén. A kis vegyiüzem működtetéséhez három dolgozó szükséges. Az első években a tervek szerint a kecs­keméti gyárban felhalmozódott és folyamatosan ke­letkező salakot dolgoznák fel. A fennmaradó — és a későbbiekben növekvő — szabad kapacitást szin­tén lekötnék. A környező megyékből — Békéscsa­báról, Ceglédről és Budapestről — szállítanák ide a hasonló különleges hulladékot. A sóregeneráló építési költségeit — a korábbi vállalkozóktól eltérően — a kisszövetkezet magára vállalta. Ügy számolják, hogy befektetésük néhány éven belül megtérülhet. A berendezés főbb részegységeit, a vegyitartályo­kat, a kazánt már ide is szállították a gyártók. A reszelőgyár udvarán, egy félig nyitott raktárban várják további sorsukat. Elutasító határozat — A Kecskeméti Városi Tanács műszaki osztályá­nak van arra lehetősége, hogy az építési engedély iránti kérelmet elbírálja — mondta Hegyes Ferenc, osztályvezető. — A Natura szövetkezeit először 1985- ben jelezte a szándékát, hogy Kecskeméten kíván­ja az üzemet letelepíteni. Ám az ekkor összehívott tárgyalásokon nem született egyértelmű állásfogla­lás a szakhatóságok részéről. A szövetkezet idén január 14-én benyújtotta az építési engedély kérel­mét, de szakhatósági vélemények nélkül. A műsza­ki osztály ezután megkereste az érintett szerveket. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hi­vatal Dél-Alföldi Felügyelősége április 17-én elvi­leg hozzájárulását adta a létesítéshez. A KÖJÁL ellenben nem foglalt állást, mivel a terv számukra nem tartalmazott a döntéshez szükséges adatokat. A létesítmény elhelyezését a beruházók a város ipari területére tervezték. Környékén lakóházak, élelmiszerüzem is található, egyben az a rész sűrűn beépített. A műszaki osztály saját hatáskörében megállapította, hogy a tervezett kapacitás egyne- gyede-egyötöde szolgálja a helyi ártalmatlanítást, a nagyobb hányadát az ország más részéről kíván­ják ideszállítani. Álláspontja szerint az üzem jel­legénél fogva nemcsak a „szokásos” biztonságra kell figyelemmel lenni, hanem a külső és természe­ti erőbehatásokra is gondolni kell. Így a szakható­sági, városrendezési, üzemeltetési szempontokra fi­gyelemmel a reszelőgyár területén történő üzemte­lepítéshez nem járult hozzá. Egyben kérte a beru­házót, hogy keresse a városon kívüli elhelyezés le­hetőségét. * A Natura kisszövetkezet fellebbezett a városi ta­nács határozata ellen. A másodfokú hatóság — a megyei tanács illetékes osztálya — a következő he­tekben hozza meg a döntést. (A Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója riportfilmet készített a helyszínen. A ma esti kör­zeti adásban, amely 18.30 órától látható a 2. csator­nán, megszólalnak az ügyben érintettek, a Kéziszer­számgyár, a Natura kisszövetkezet képviselői és a tanács műszaki osztályának vezetője.) L. D —T. B. Libák és kacsák a kecskeméti feldolgozónak A Tatai Állami Gazdaság egyik legtöbb nyereséget hozó ágazata a Víziszárnyas-ágazat, ahol pe­csenyekacsákat nevelnek a Kecs­keméti Baromfifeldolgozó Válla­latnak. A kilencmillió forint nyereséget hozó ágazat telepén a kacsák mellett jelenleg húszezer libát is tartanak. Műszaki fejlesztés— társadalmi haladás Műszaki fejlesztés — társadal­mi haladás címmel hazai iparunk 20 vállalatának, üzemének, ku­tatóintézetének és ipari szövet­kezetének a világpiacon is ver­senyképes produktumaiból nyílt kiállítás tegnap Székesfehérvá­rott, a Technika Házában. Az MSZMP Központi Bizottsága, az Országos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság, és a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szö­vetsége által rendezett bemuta­tót Tóth János, a MTESZ főtit­kára nyitotta meg. Jelen volt Barts Oszkárné, az MSZMP Fe­jér megyei Bizottságának első titkára és Teubel György, a me­gyei tanács elnöke. A kiállítás annak a június 12— 13-án Székesfehérvárott meg­nyíló országos elméleti tanács­kozásnak a része, amelyen neves tudósok és gyakorlati szakembe­rek mondják majd el vélemé­nyüket a műszaki fejlesztés és a társadalmi haladás kérdései­ről. a 30 íves Express Utazási Iroda 30 útvonalon 30 százalékos rendkívüli kedvezményt biztosit a részvételi díjat június 20-ig befizető utasainak. JELENTKEZÉS: KECSKEMÉT, RÁKÓCZI ÚT ?2. BAJA, BÉKE TÉR 5. ( Szabvány és korszerűség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom