Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

2 • PETŐFI NÉPE 0 1986. június 2. KORMÁNYNYILATKOZAT A A Szovjetunió teljesíti vállalt kötelezettségét (Folytatás az 1. oldalról.) fejlesztésének meggyorsítása. Mint bejelentették, folytatni fog­ják a munkálatokat a csapásmé­rő űrfegyverzet kifejlesztésére is a „csillagháborús’' program keretében. A két „Poseidon" típusú raké­tahordozó tengeralattjáró közel­jövőre tervezett leszerelését — amely azzal kapcsolatos, hogy hadrendbe áll a nyolcadik „Tri­dent" típusú tengeralattjáró — hivatalosan költségvetési taka­rékossággal indokolják, s egyál­talában nem a SALT—II. meg­állapodás előírásainak megtar­tására irányuló szándékkal. Mindezt a Szovjetunió állító­lagos „szerződésszegéseivel” pró­bálják indokolni. Ezek az állítá­sok az első betűtől az utolsóig megalapozatlanok. Ilyen szerző­désszegések nem voltak és most sincsenek. És az Egyesült Álla­mok kormánya jól tudja ezt. A szovjet fái több ízben is tények­kel alátámasztva leplezte le Wa­shington próbálkozásait, hogy minden soron következő, a meg­levő megállapodások korlátaiba nem szorítható amerikai katonai program bevezetésével párhuza­mosan újabb kitalált vádakkal illesse a Szovjetuniót. Ismert a Szovjetunió elvi ál­láspontja a fegyverzetkorlátozási megállapodásokkal kapcsolato­san. A szovjet fél szigorúan és teljes mértékben teljesítette és most is teljesíti minden vállalt kötelezettségét. Abból indul ki emellett, hogy a SALT—II. szer­ződés által előírt kötelezettsé­geknek a kölcsönösség alapján való további megtartása lényeges a hadászati egyensúly megőrzé­se és a biztonság erősítése szem­pontjából. Az amerikai kormányzatot azonban más elképzelések ve­zérlik. Már korábban is nem ke­veset tett annak érdekében, hogy megingassa a SALT—II. szerző­dést, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok több éves együttműködésének eredménye volt. A szerződést először nem ratifikálták, majd megkerülték előírásait az első csapás méré­sére alkalmas Pershing—2 bal­lisztikus rakéták és a manővere­ző robotrepülőgópek nyugat-eu­rópai telepítésével, visszaléptek annak bizonyos kitételeitől, most pedig egyenesen elutasítják azt. Mindez méginkább megvilá­gítja, hogy az amerikai kormány­zat miért foglal el annyira dest­ruktív álláspontot a nukleáris és űrfegyverzetről folytatott genfi tárgyalásokon, ugyanúgy, mint abban a kérdésben, hogy milyennek is kell lennie az újabb szovjet—amerikai csúcs- találkozónak. Ez egyúttal meg­mutatja: megalapozott az a szov­jet álláspont, miszerint egy ilyen találkozóhoz az amerikai félnek is készen kell állnia arra, hogy konkrét eredményeket érjenek el legalább egy-két. a biztonság­gal összefüggő kérdésben. Szük­ség van az értekezlethez a meg­felelő politikai légkörre is. Az Egyesült Államok által tett ki­hívó lépés nem azt mutatja. hogy akár az egyik, akár a má­sik megvolna. Világosan kell látni azt is, hogy a szovjet kormány nem fogja tétlenül nézni, amint az Egyesült Államok felrúgja a ha­dászati támadó fegyverzet kor­látozásáról kötött megállapodá­sokat. Az amerikai fél nem táp­lálhat semmiféle illúziót azzal kapcsolatban, hogy sikerülhet katonai előnyökhöz jutnia má­sok biztonságának kárára. A Szovjetunió által válaszként meghozandó intézkedések kizár­ják annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok erőfölényt vív­jon ki a hadászati fegyverzet alapvető változataiban, amelye­ket jelenleg fejlesztenek és had­rendbe kívánnak állítani. A Szovjetunió a jövőben is mindent megtesz a szocialista közösség szilárd biztonságáért, minden szükséges intézkedést megvalósít a nemzetközi bizton­ság megszilárdítása érdekében — szögezi le a szovjet kormánynyi­latkozat. Új szovjet javaslatok Bécsben A Szovjetunió e hónap 10-e tá­ján új javaslatokat kíván előter­jeszteni a közép-európai fegy­verzetek és haderők csökkenté­séről folyó bécsi tárgyalásokon — jelentette be Valentyin Falin, a Novusztyi sajtóügynökség el­nöke, aki a Nemzetközi Orvos­mozgalom a Nukleáris Háború Megelőz.éséért nevű szervezet kölni kongresszusa alkalmából tartózkodik az NSZK-ban. A Szovjetunió volt bonnj nagykö­vete az AP amerikai hírügynök­ségnek nyilatkozott. Az interjút az MTI bonni irodájának is ren­delkezésére bocsátották. Falin közlése szerint az új szov­jet javaslatok Mihail Gorbacsov- nak, az SZKP KB főtitkárának az NSZEP kongresszusán április 18-án elmondott beszédére épül­nek. amely indítványokat tartal­mazott arra vonatkozóan, hogy az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő egész európai térségben jelentékenyen csökkentsék mind a hagyományos katonai erőket, mind a harctéri atomfegyvere­ket. Az interjúban a Novosztyi el­nöke rendkívül sajnálatosnak mondotta, hogy az Egyesült Ál­lamok kinyilvánította szándékát az amerikai szenátusban ugyan nem ratifikált, ám az amerikai fél által eddig tiszteletben tar­tott SALT—II. szerződés felmon­dására, noha — mint hangsú­lyozta — a SALT—I. és SALT—II. megállapodások különleges sze­repet játszanak a fegyverzetel­lenőrzési folyamatban, és a Szov­jetunió — az amerikai vádasko­dásokkal szemben — a genfi tár­gyalásokon teljesen nyilvánvaló­vá tette a SALT megtartását. A kelet—nyugati tárgyalásokon ál­talában az Egyesült Államok haj- líthatatlan magatartása hátrál­tatja a haladást. Példa erre az emberi kapcsolatokkal foglalko­zó berni találkozó, amelyen Wa­shington nem volt hajlandó elfő­Véget ért a mongol pártkongresszus Dzsambin Batmönhnek, a köz­ponti bizottság újjáválasztott főtitkárának zárszavával szom­baton Ulánbátorban, az Állam- igazgatási Palota üléstermében véget ért a Mongol Népi Forra­dalmi Párt XIX. kongresszusa. A legfelsőbb pártfórum negye­dik, záró’munkanapján további tizenegy felszólalás hangzott el, amelyek tovább pontosították, és gazdagították a kongresszuson íz ország helyzetéről, a legfonto­sabb tennivalókról, az egyes te­rületek életéről, munkájáról il- kotott képet. Felszólalt Dzsam- szarangin Jondon honvédelmi mi­niszter, aki a mongol néphadsereg erejének, harckészültségének nö­veléséről, az ország biztonságá­nak megbízható garantálásával kapcsolatos feladatokról beszélt. A vita lezárását követően a do­kumentumszerkesztő bizottság által megfogalmazott határoza­ti javaslatokról szavaztak a kül­döttek. A kongresszus négy hatá­rozatot fogadott el egyhangúlag: a központi bizottság beszámoló­járól, a szervezeti szabályzat ki­egészítéséről és módosításáról, amelynek révén erősödik a párt­demokrácia, növekszik az alap­szervezetek felelőssége, és erősö­dik a forradalmi ifjúsági szerve­zet szerepe a párttaggá nevelés­ben, a központi revíziós bizottság jelentéséről, valamint az ország gazdasági és szociális fejlesztésé­nek az 1986—1990-es időszakra meghatározott fő irányairól. Szombaton megtartotta első ülését a Mongol Népi Forradal­mi Pártnak a XIX. kongresszuson megválasztott, új összetételű központi bizottsága. A központi bizottság főtitkárává Dzsambin Batmönhöt választották. A köz­ponti bizottság megválasztotta a politikai bizottság tagjait és póttagjait. A testület tagjai: Dzsambin Batmönh, Batocsirin Altangerel, Bugin Dedzsid, Dem- csigin Molomdzsamc, Cerendasin Namszraj, Tümenbajárin Rag- csa, Dumágin Szodnom. Póttag­jai: iNyamin Dzsagvaral, Bandz- ragcsin Lamdzsáv Szonomin Luv- szangombo. A központi bizottság titkársá­gának tagjai: Dzsambin Batmönh, Bugin Dedzsid, Cerenpilijn Bal- hadzsav, Pavagijn Damdin, Dem- csigin Molomdzsamc. Serendasin Namszraj. A központi bizottság ülése eredményének ismertetése után Dzsambin Batmönh, a párt KB főtitkára mondott zárszót. Hazaérkezett Mongóliából az MSZMP küldöttsége Vasárnap hazaérkezett Mon­góliából az MSZMP küldöttsége, amely Szabó Istvánnal, a Politi­kai Bizottság tagjával, a Terme­lőszövetkezetek Országos Taná­csa elnökével az élén részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kongresszusán. A delegáció­nak tagja volt Varga Gyula, a Szabolcs-Szatmár megyei párt- bizottság első titkára és Kádár Június 29-én kezdődik a LEMP X. kongresszusa gadni a már mindenki által jó­váhagyott kompromisszumos zá­róokmányt. — Egy hét alatt két olyan megnyilvánulás, mint amilyen a berni elutasítás és a SALT—II. vei kapcsolatos bejelentés, eny­hén szólva kicsit sok — nemcsak a Szovjetunió, hanem a nyugat- európai szövetségesek számára is — mondotta Falin, aki mind­amellett hangsúlyozta: országa változatlanul híve egy olyan szovjet—amerikai csúcstalálko­zónak, amely haladást eredmé­nyezhet a fegyverzetellenőrzési problémák területén. — Nem mondjuk le a csúcsér­tekezletet, akarjuk ezt a találko­zót — jelentette ki. Csakhogy a mi értelmezésünk szerint az ilyen csúcs nem a két fél kormány­főinek tea vagy vacsora alkal­mával való találkozója. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan ta­valy novemberben megállapo­dott. hogy újra találkoznak konk­rét kérdések megoldása céljából. Genfben megállapodtak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok között megengedhetetlen egy háború. Ezt most nem kell még egyszer kifejteniük. Ellen­ben azt kell kimondaniuk, hogy mit is kell tenni azért, hogy ne is lehessen háború — hangsú­lyozta Valentyin Falin. aki egy ■ másik, egy nappal korábban adott nyilatkozatában azt is aláhúzta: a tavaly novemberben megtartott genfi csúcstalálkozó óta a szov­jet fél gondosan ügyelt arra, hogy semmilyen cselekedetével se sért­sen meg amerikai érdekeket. Az Egyesült Államokon a sor, hogy eldöntse, milyen kapcsolatokat óhajt. És Moszkva válaszolni fog bármilyen javaslatra. Egyezmény­tervezet Afrikáért Az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülésszakának résztvevői vasárnap reg­gelre megállapodtak ab­ban, hogy együttműköd­nek Afrika gazdasági hely­zetének mcgélcnkitésében. Az Afrika gazdasági prob­lémáival foglalkozó rend­kívüli ülésszak kedden kez­dődött New Yorkban, munkájában . 159 ország képviselői vesznek részt. A szombaton éjjel kidol­gozott egyezménytervezet egyrészt elemzi Afrika ha­talmas gazdasági gondjait, másrészt eg.v olyan progra­mot körvonalaz, amely­nek célja a kontinens gaz­dasági helyzetének jelen­tős javítása. A program el­fogadja az afrikai becslést, amely szerint a kontinens­nek mintegy 80 milliárd dollár új hitelre lenne szük­sége az elkövetkező öt év­ben, hogy megvalósítható legyen a gazdaság fellendí­tése. A megállapodástervezet szövegében kifejeződik a világszervezetnek az a tö­rekvése is, hogy „hatáskö­rén belül megtegyen min­dent Afrika pénzügyi szük­ségletének kielégítésére". László, hazánk ulánbátori nagy­követe. Üdvözlő távirat Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt főtitkára táv­iratban köszöntötte Dzsambin Batmönh-t, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizottsá­gának főtitkárává történt újravá­lasztása alkalmából. VARSÖ A LEMP legfontosabb köteles­sége, hogy állandóan erősítse azokat a garanciákat, amelyek megakadályozzák, hogy elveszít­se a kapcsolatot a munkásosz­tállyal — hangsúlyozita Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára a varsói pártértekezle­ten, amely az utolsó volt a vaj­dasági pártértekezletek sorában. Ezzel befejeződött a X. kong­resszust előkészítő kampány újabb szakasza. A LEMP kong­resszusa június 29-én kezdődik és az eddig megválasztott 1603 küldött várhatóan a június 7-i LEMP KB ülés után kapja meg a LEMP hosszú távú program- tervezetének módosított válto­zatát. Pillantás a hétre Lassan, de biztosan közeledi* az uborkaszezon. Már június első hetében is csak töredéke szerepel a hírügynökségi előrejel­zésékben a korábbi eseménydömpingnek. Pedig május számos megoldatlan problémát, feszültséget hagyott hátra, amit jó len­ne még az igazi nyár előtt megoldani, enyhíteni. HÉTFŐ: Brüsszelben tanács­kozásra gyűlnek össze az EGK gazdasági miniszterei. Most, hogy a szocialista országok el­len május elején hozott em­bargós intézkedéseket feloldot­ták, ismét a Közös Piacon be­lüli gondokkal foglalkoznak a tanácskozás résztvevői. KEDD: Svédország vendége lesz az új-zélandi kormányfő. David Lange Stockholmban nyilván szóba hozza majd az atomfegyvermentes1 övezetek kérdését is, hiszen Európában éppen Svédország számít az elképzelés egyik legaktívabb hívének, s most Új-Zéland is hasonló szerepet játszik a Csendes-óceán térségében, SZERDA: Oslóban kétnapos konferenciát kezdenek a Dél- Afrika elleni szankciók kérdé­séről. A norvég kormány szor­galmazza a gazdasági intézke­dések megszorítását a fajüldö­ző rezsimmel szemben, főként azóta, hogy az a közelmúltban ismét katonai akciókat indított szomszédai ellen. A legfonto­sabb kereskedelmi partnerek, az Egyesült Államok és Nagv- Briitannia azonban az ENSZ- ben vétóit emeltek az elképze­lés ellen. CSÜTÖRTÖK: Bécsben nemzetközi konferencia kezdő­dik a leszerelés és az enyhü­lés kérdéseiről. A „bécsi dia­lógus” várhatóan külön is fog­lalkozik majd a már meglévő egyezmények betartásának kérdésével, mivel az Egyesült Államok a SALT-megállaipo- dások felrúgására készül. PÉNTEK:. Eredetileg ez a nap, június hatodika számít a Contadora-csoport által meg­szabott végső határidőnek. Ha a közép-amerikai országok ecb dig nem írják alá a közvetítők által összeállított megállapo­dás-tervezetet, a Contadora- csoport tagjai felhagynak te­vékenységükkel. SZOMBAT: Hollandiában találkoznak a Közös Piac tag­államainak külügyminiszterei. A konferencia egv héttel a ha- lifaxi NATO-tanácskozás után lesz, s így várható, hogy az ottani viták tovább folytatód­nak majd. VASÁRNAP: Ezen a napon kell eldőlnie, hogy a követke­ző választásokig Kurt Wald­heim, vagy Kurt Steyer lesz-e az osztrák köztársaság elnöke. Az előzetes értékelések szerint a vollit ENSZ-főtitkár esélyei valamivel jobbak, de a válasz­tások — miként a labdarúgó- világbajnokság mérkőzései — nincsenek előre lefutva. Magyarországra érkezik a kínai külügyminiszter Dr. Várkonyi Péter külügymi­niszter meghívására ma hivata­los. baráti látogatásra hazánkba érkezik Vu Hszüe-csien államta­nácsos, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere. « Vu Hszüe-csien államtanácsos, a Kínai Népköztársaság külügy­minisztere, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja 1921-ben született Sanghaj­ban. 1949-től, a Kínai Népköztár­saság kikiáltásától kezdve a 60- as évek közepéig ifjúsági vezető­ként tevékenykedett: a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség nemzetközi osztályának helyet­Gyermekmajális a Városligetben tes vezetője, majd vezetője volt. Magas beosztásokat töltött be az össz-kínai Ifjúsági Szövetség­ben is: a szervezet nemzetközi osztályának vezetője, később a szövetség elnökhelyettese lett. A 70-es évek végén a KKP Köz- ponti Bizottsága külügyi osztályá­nak alosztályvezetőjeként, majd osztályvezető-helyetteseként tevé­kenykedett. 1982-ben külügymi­niszter-helyettessé, majd kül­ügyminiszterré, 1983 júniusában pedig államtanácsossá nevezték ki. 1985 szeptemberében a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagjává válasz­tották. (MTI) 0 A képen Grósz Károly modellező úttörőkkel be szélget. A Magyar Úttörők Szö­vetsége meg­alakulásának 40. évforduló­ját köszöntő Üttörőhét ese­ményekben gazdag, válto­zatos program­sorozatának egyik kiemel­kedő esemé­nyén, a buda­pesti Várasli- getben szom­baton rende­zett gyermek- majálison 50— 60 ezer érdek­lődő vett részt. A vendégek között köszön­tötték a gyere­kek Grósz Ká­rolyt, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagját, a Budapesti Pártbizottság első titkárát. Az egész napos vidám prog­ramra elsőként érkeztek azok a vidéki úttörők — mintegy' hat­ezren, Bács-Kiskunból 367-en —. akik úttörőcsapatuk jutalma­ként és a budapesti kerületi paj­tások vendégeként vehettek részt a jubileumi rendezvényen. Ter­mészetesen velük voltak a ven­déglátók, a szülők, a barátok is. A majálison reggeltől estig nyolc helyszínen megállás nélkül foly­tak a változatos programok. A Városligetben felállított négy színpadon úttörőegyüttesek, fú­vószenekarok. művészegyüttesek bemutatói mellett láthattak és hallhattak a gyerekek bohóco­kat. artistákat, bűvészeket, kasz­kadőröket. táncosokat is. A fegyveres erők és testületek bemutatóin számos érdekesség várta a pajtásokat, a Hídi vásá­ron pedig, ahol kézművesek mes­terségeivel ismerkedhettek, kéz­ügyességüket is kipróbálhatták a kisdobosok és az úttörők. Újra megindult a zöldségexport a Közös Piac országaiba A szentesi korai zöldségter­mesztési rendszer központjából szombaton ismét megindultak a primőrszállítmányok a Közös Piachoz tartozó országokba. Szom­baton három vasúti vagont tölte- nivaló paprikával, egyet pedig paradicsommal raktak meg, s valamennyit a Német Szövetségi Köztársaságba továbbították a HUNGAROFRUCT Külkereske­delmi Vállalat közreműködé­sével* Egy hónapos kényszerszü­net után ez volt az első közös piaci országba irányított zöldáru­szállítmány. A fólia- és üveghá­zakban nevelt paprikát és para­dicsomot a szentesi Árpád, a szen­tesi Felszabadulás, a fábiánsebes- tyéni Kinizsi és a csongrádi Kos­suth Termelőszövetkezet kerté­szetében szedték, és csomagolták tetszetős kartondobozokba. A szentesi korai zöldségtermesz­tési rendszer taggazdaságaiból júniusban húsz vagonnyi korai káposztát és nyolcvan vagon töl- tenivaló zöldpaprikát szállítanak a közös piaci országokban lévő megrendelőknek. Megváltozott menetrendek Vasárnap léptek életbe az új autóbusz- és a vasúti menetren­dek. Célszerű tehát útrakelés előtt tanulmányozni a már köz­zétett menetrendi tájékoztatókat. A Volán vállalatok új menet­rendje szerint 470 új buszjárat indul, ebből 64 új vonalakon köz­lekedik, 406 pedig a meglevő vo­nalakon sűríti a forgalmat az utasok igénye szerint. Az üdülő­körzetek közlekedési kapcsola­tainak javítására újabb össze­köttetéseket teremtenek a Volán vállalatok az üdülő- és kirándu­lóhelyekre. A Volánbusz Válla­lat új járatokat indít a főváros­ból egyebek között Mátraházá­ra. Esztergomba, Egerbe és a Szelidi-tóhoz. Ugyancsak a Vo­lánbusz két új nemzetközi au­tóbuszjáratot indít: Zakopané­ba szombatonként, Opatijába — június 6-tól szeptember 28-ig — péntekenként, összesen hat or­szág — Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NSZK és Olaszország — érhető el Volán-buszokkal. A MÁV új menetrendje szin­tén az utasak igényeihez igazo­dik. A kihasználatlanul közle­kedő vonatokat a MÁV megszün­teti. A nemzetközi forgalomban újdonság, hogy úgynevezett In- terexpressz vonatokként közle­kedtetik a Hungária, a Metropol és a Varsovia expresszt. A Bács-Kiskun lakosságát kö­zelebbről érintő menetrendvál­tozásokról pénteki, illetve szom­bati lapszámunkban már beszá­moltunk. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT » Csernobili helyzetjelentés Még az idén újra indítják a csernobili atomerőmű első és második blokkját — jelentette ki Lev Voronyin szovjet miniszterelnök-helyet­tes, a szovjet televízió vasárnap esti híradójában elhangzott nyilatko­zatában. , Utalt arra, hogy a szerencsétlenség következmenyeinek felszámolá­sát célzó munkálatok biztatóan haladnak, mind nagyobb ütemben folynak, végzik az atomerőmű és körzetének mentesítését, s előkészi. tették a lakosság visszatérését bizonyos területekre. A helyzet napról napra javul. Komplex problémákat kell azonban megoldani ahhoz, hogy az élet teljes mértékben normalizálódjon az érintett területen — hangsúlyozta Voronyin. • Labdarúgó-vb Brazília—Spanyolország i —3 (0—0). TOTÓ 6. Perugia—Catania 9. Pescara—Monza 0—1) 3—1 X i 10. Triestina—Catanzaro 3—2 i A totó 22. heti Játékszelvényén, sze­11. Markaryd—Hacken 1—2 *2 replő mérkőzések eredményei 12. Mjallby—Myresjö 0—0 1 l. Ascoli—Sambenettese 0—0 X 13. Norrby—Karlskrona 0—2 2 2. Cagliari—Brescia 3. Campobasso—Arezzo 2—0 1—1 J X Pótmérkőzések: ». Cesena— Cremonese 0—1 2 14. AIK Kaim a r—T rell ebor.t l—i X .1. Gerjoa—Bologna O—l 2 13. Gals—Helsingborg 0—1 ‘J B. Lazio—Empoti 0—0 X 1«. Laredskrona—Atvidaberg l—i 1. Palermo—Lanerossl 1—1 X (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom