Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

OM • MŰVÉSZET Művészet és érdekvédelem Simó Tiborral Művészet és szakszervezet? A köztuda.t elég ne­hezen tudja összeegyeztetni a kettőt, holott a mű­vészet is emberi munka, mégpedig kemény. A mű­vész is dolgozó ember, akár állásban van, »kár úgy­nevezett szabadúszó. Ha munkahelye van (zenekari tag, zenetanár, népzenész, bűvész, színész stb.) ma­gától értetődő, hogy épp olyan munkavállaló, mint akárki más; ha nincs munkahelye, csak munkája van (az alkotás), akkor is helyet foglal a társadal­mi munkamegosztásban, mint bármelyik termelő em­ber — örömei, gondjai vannak, a társadalomból nem tudja magát kivonni, neki is nehezebb, ha másoknak az­A szakszervezetek az idén februárban tartották XXV. kongresszusukat; a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetsége pedig 1985 decemberében tartotta meg a saját kongresszusát, a tizediket. Erről a X kongresszusról, s a művészek mai helyzetéről be­szélgettünk Simó Tiborral, a Művészeti Szakszerve­zetek Szövetségének főtitkárával. — A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége mint szakszervezet miben különbözik a többitől, milyen sajátosságai vannak? — A mi szövetségünk az egyetlen a tizenkilenc ágazati szakszervezet közül, amely szövetségi rend­szerben. működik. Ez a forrna 1957-ben alakult ki. A miénk kis szakszervezet, de tevékenységét tekint­ve nagyon sokrétű munkát fejt ki. Szervezeti fel­építésében követi az ágazat, a művészetek tagoló­dását, s így konkrétan tud azok sajátos gondjaival es törekvéseivel foglalkozni, érdekeik érdekében szót emelni. Szövetségünk az artistaművészek, a filmművészek és filmalkalmazottak, a képzőművé­szek, iparművészek és művészeti dolgozók, a Ma­gyar Rádió, a Televízió, a színházi dolgozók, s a ze­neművészek szakszervezetének egyesülése, így a.llkot egyetlen ágazati szakszervezetet. Előző, IX. kong­resszusunkon emelkedett szakmai szakszervezeti rangra a televízió és a rádió dolgozóinak szakszer­vezete. Ma hét szakmai szervezetet fogunk össze; egyetlen máshoz sem hasonlítható a miénk. S még egy sajátosság: több demokratikus fórumunk van, hiszen külön-külön mind a hétnek saját választott elnöksége van, s úgy érzékeljük, nagy aktivitás jellemzi őket. Nem kell félnünk az érdektelenség­től, a passzivitástól. — A szerzői jog — folytatta Simó Tibor — év­százados, az előadói viszont egészen új, a modern technika hozta magával. Gondoljunk a rögzítés leg­frissebb módozataira, a magnetofonszalagra, s a magnetofon- és a videokazettára. A szerzők jogait régóta védik a törvények, az előadóművészek jo­gainak a védelme viszont aránylag új, különösen nálunk. Komoly egzisztenciális gondokat tudunk ezen a réven megoldani. Nem csinálunk belőle tit­kot: az' üres magnó- és videokazetták „pótlékából" hoztuk létre az előadóművészek jogdíjalapját. Mint­egy 20 millió forint gyűlt össze, amelyből minden terület előadóművészei részesülnek. — Mennyire folytat országos munkát, országos érdekvédelmet a Művészeti Szakszervezetek Szö­vetsége? f **y»(Pény,’ hogy művészeti - életünk Budapest-cerrt- rikus. .tiótisgl oygt» -se .tin« átrium fői ív — A Magyarország egyik nemrégi számában azt olvastam, hogy színművészeink egyik felq a fő­városban él. másik fele pedig vidéken. Egyenlő mértékben — de egyenlő feltételek között. — Nem. A vidéken élő színészeknek nehezebb az érvényesülés útja. A filmgyártás, a szinkron, a rá­dió a fővárosban működik. Ezért, örülünk, hogy például a televíziónak már jó néhány esztendeje körzeti stúdiói vannak, s újabbat is terveznek, még­pedig Miskolcon és Győrött. A helyi gazdák jó partnerek, de ha nyersen fogalmazunk, a színészek egyetlen érvényesülési módja az. ha Budapestre költöznek. De nem költözhet mindenki Pestre, má­sutt is kell a jó színész, muzsikus, festő ... — Sok tehát az egzisztenciális gond. A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének X. kongresszusa pa­naszkongresszus volt? — Főtitkári összefoglalóimban is elmondtam, hogy nem éreztem panasznapnak a kongresszust. Ko­moly gondokról esett ugyan szó. nem is kevésről, de nemcsak a bajokat mondták ki művészeink, ha­nem azt is megfogalmazták, mit akarnak tenni, célokat tűztek ki maguk elé. Nemcsak jogokat kö­veteltek, felelősséget is vállaltak. Ám az bizonyos: nem sikerült a kongresszuson a bérek, a honorá­riumok megnyugtató rendezéséről beszámolnunk, a művészeti beruházások, a korszerűsítések nem való­sultak meg maradéktalanul. Tudomásul kell ven­nünk: azzal kell jobban gazdálkodnunk, amink van. A kultúrára szánt pénz kevesebb, mint amennyire szükség volna, ezért kérjük az állami költségvetés, a tanácsi támogatás emelését, a lakosság hozzá­járulását. — Hogyan értsük a lakossági hozzájárulást? — Sokan úgy vélekednek, olyan időket élünk, amikor mindenért fizetni kell. például azért a tö­ménytelen italmennyiségért. amit elfogyaszt, de n kultúráért miért fizessen: azt adja ingyen, vagy majdnem ingyen az állam. Ez a vélekedés tartha­tatlan. A színházaik, a hangversenyek helyára kö­rül éppen most folyik a vita (szabadárassá te­gyük-e vagy sem). Ma sokszor több szó esik gaz­dálkodási, mint művészeti kérdésekről. Mindenki keresi, hogyan lehet a bevételeket növelni, a ki­adásokat faragni. Az bizonyos, hogy nem juthatunk oda. hogv színházaink egyszemélyes színműveket legyenek kénytelenek játszani jelzett, tessék-l'ássék díszletek,kel. mert az a legkifizetődőbb, ám az el­lenkezője sem megoldás — a kettő között egyen­súly kell. hogy létrejöjjön. És essék minél több szó az értékek létrehozásáról és terjesztéséről, létreho­zóik nagyobb megbecsüléséről és támogatásáról. Én így értelmezem a korszerűsítést. * * ♦ A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége a X. kongresszussal megújult: friss vezetőségek, elnök­ségek. tisztviselők kezdik meg munkájukat. Mast a kongresszus határozatainak a konkretizálása, ki­bontása van napirenden. Simó Tibor főtitkár elmondta, hogy például a művészek élet- és mun- körülményeit évről évre pontosan megvizsgálják a kongresszus intencióinak megfelelően. S ezzel egyetérthetünk, szükség van rá, mert a művész is munkát végez, ö sem a társadalom fölött lebeg. Fehér László SIMON ISTVÁN: Ha félted tisztaságod. . _ _ _ _ _ és magadat ezért A munka azért készül “-“r­Lehet-e munka végül valami kicsike piszok nélkül, mely kezedet nem keni be? A munka azért készül, s tudja, ki nekilát, hogy épp általa (szépül. tisztább lesz a világ. A tisztasághoz, látod, s azokhoz sincs közöd, kik szépítik a világot, s azoknál nem vagy te se több. Amit megfogsz, nem . engedelmes, mert az is visszafog és dühében beszennyez; így áll hát a -dolog. Hisz annak is azért van a keze annyiszor a fölmosófazékban, ki gangot mos, súrol. kik kényeskedve húznak lábukra bármi híg sár ellen- sárt papucsnak, de tiszták, azt hiszik. Elmozduló emberek Lehet-e, kelbe ma munkást ábrázolni az irodalomban? Az azonnali válasz igenlő. Ha a kérdésbe mélyebben be­legondolunk. sok minden megfogalmazódik. amire a gyorsan kimondott igen. s fő­ként az ..ábrázolás" előtt vá­laszt kellene adni. Például el kellene dönteni, kit tekintsünk munkásnak. Azt. aki részt vesz a termelőmunkában? Aki fi­zikai munkát végez? Kézen­fekvőnek tetszik a válasz. Pe­dig nem az, ha meggondoljuk, hogy a műszakiak jelentős ré­sze kevesebbet keres, mint a fizikai dolgozók, s társadalmi helyzetükből következően semmivel és semmiben nem vélekednek másként, mint azok. akik a termelés 'közvet­len részesei. Vagy italán az osztályhelyzet a mérvadó? Ebbe az irányba elindulni még nehezebb. Fel kellene tételez­ni az. osztálytudatot is. amit a közös érdek és érdekeltség indukál. Ilyen pedig nincs, hi­szen a kivételezett szakmát folytatók — autószerelők, egyes szállítók, szobafestők, kőművesek stb. — olyan jöve­delmekre tehetnek és tesznek szert, amik alapvetően megkü­lönböztetik élelmi vójiukait a többiekétől, Azt mondhatja valaki: ez mindig is így volt. Valóban. De az osztály társa­dalmakban a „leggazdagabb" munkás is szegény egy kórhá­zi főorvosihoz mint középosz­tálybelihez képest, nem is be­szélve a termelőeszközök tu­lajdonosaitól. A kizsákmányo­ló (társadalmi rendben a leg- difíerenciáltahb munkásosz­tályt is osztálytudattal jelöli meg helyzete. Milyen munkást ábrázoljon tehát az irodalom ? A .kérdés megkerülhető, ha úgy fogalmazunk, hogy a cse­lekvő embert kell bemutatni? Akkor' cselekvő az ember, ha a tenmelésben forog? Vagy ak­kor, ha a demokratikus fóru­mokon sürög, hallatja hang­ját.? Minden más mozzanat, mozdulás érdektelen, ábrázo­lásra méltatlan? Ügy vélem, ezek a kérdések eleve csapdák! Csupán mun- kásábrázolás ugyanis nincs nem lehetséges. Még a kapita­lista társadalomban sem! A munkás, gondolkodásáról, élet­helyzetéről, álmairól adott kép éppúgy a társadalom minősé­gét jellemzi, mint' a középosz­tálybelinek vagy a munkaadó­inak az ábrázolata. A művé­szet által a valóság elé odatar­tott tükörben az életnek kell megcsillannia. A társadalmi létnek. Csak az összefüggések teszik, beláthatóvá hogy ami­nek örülnek az emberek, miért úgy örülnek. S amit fájlalnak, miért, mitől fájlalják. De az öröm is csak akkor érthető tartalma szerint, ha viszonyít­ható. Egy részeges munkás örül. hal ihat. Mint ahogy egv részeges értelmiségi is örül. ha ihat. De miért isznak? Mit .nem talált meg az egyik, mit veszített el a másik? A tisz­tességes, szorgos munkás örül, ha keserves munkával, áldoza­tok árán lakáshoz jut. A „szo­cialista váltakozó” is örül. ha elkészül az új háza. Milyen áron és árért jutott hozzá az. egyik, s miként, milyen érté­kek teremtése — vagy nemte­remtése — révén a másik? Milyen az. egyiké, és milyen a másiké? Ein az. elmozdulások követé­sét tartom igazán fontosnak. Honnan indul valaki, hova ér­kezik, s hogyan? Ebben a mozgásban természetesen ösz- szet a tál koznak a társadalmi egyedek. A főorvosnak szenet trógeroió munkás, aki -borra­valót vár és kér, s a szénhor- dó munkást operáló orvos, aki hálapénzt vár és kér. Ez még csak állapot. Ha! ezt abban az összefüggésben tekintjük, hogv távlatosan m.i lehet a főorvos, és mi a szénhordó munkás célkitűzése, befutható életútja, milyen lehetséges elmozdulás adatik meg számukra, akkor emberi arcokat, sorsokat kö­vethetünk egy olyan úton, amelyen, sokat megtudhatunk az erkölcsökről és közerköl- csökről, egy társadalom önis­meretéről, jelene, jövője minő­ségéről. Az összefüggések hálójában fontosnak tartom, hegy jelen legyen mindenki, aki él, moz­dul. létezik a társadalom egé­szében. Különösen fontosnak tartom, hogy jelen legyen az a differenciált arculatú munkás­ság' is, amelyet nem a bérezés differenciáltsága tett helyzeté­ben változatossá, hanem az az ellentmondás-világ, amely a társadalom valamennyi cso­portját, rétegét megbolygatta, átszabta. Ha az ábrázolás hem terjed ki az ilyen vagy olyan munkásra, ha a munkás a •maga ellentmondásaival az irodalomban, a művészetben sehol nincs, vagy nem volna jelen, akkor valamit nem tud­hatnánk meg az itt és most valóságáról. Jelesen azt, hogv aki a hatalom elvi és lényle­ges letéteményese. hogyan vesz, illetve nem vesz részt a hatalom gyakorlásában. A .munkás művészi ábrázolása nélkül nem szembesülhetünk azzal a kérdéssel, hogy a szo­cializmus mint eszme, mint fi­lozófia. mit ígért a munkás­nak,' s mit tudott adni néki konkrét testet öltése során. Munkásábrázolás az irodalomban De úg.v is fogalmazhatnék, hogy csak a munkás művészi ábrázolásával lesz teljes a kép: mennyire tudtak élni az eszmének elkötelezettek a le­hetőséggel, amit egy új társa­dalom teremtésében kellett megtalálniuk. Nos, mindez. így szépnek és okosnak látszik, S méginkább nehezen .megragadható általá­nosságnak. Az író nem az. el­vekből építkezik, hanem a konkrét életviszonyok minden­napitógából. Azt hihetne bár­ki. ennél mi sem egyszerűbb hiszen valamennyien benne élünk, mozgunk a társadalmi valóságban. De mennyi arca formája van ennek a való­ságnak! Hányféle megjelenése! Amit az író leír. azt látnia, tapasztalnia is kell, különben elillan a szándékolt mondan­dó. elillan a mű hitele. De ha szétszaggatott a mai munkás­ság, szétszaggatott a mai író is. A lét-viszonyok őt is áthat­ják és ' meggyötrik. Ha élni akar, gyakran kényszerül olyan munkára, amely éppen a teremtéstől vonja el. Drasz­tikusan fogalmazva valahogy úgy van, hogy vagy tapaszta­latot gyűjt valaki, vagy alkot. A 'kettő egyre nehezebben egyeztethető össze. A tapaszta­latszerzés „költséges" vállalko­zás. Közben ugyanis nem alkot az író, és éhen marad. Aztán felmerül az a gond is, hogy mire jut a tapasztaltakkal, ha azok nem akarnak művé ösz- szeállni. Vagy ha összeálltak, túlságosan ellentmondásos ké­pet rajzolnak fel. s ezért nyil­vánosságra kerülésük rögös útra jut. S ha mindez végül is szerencsésen dőlt el az író ja­vára. eljut-e a munkája azok­hoz. akiknek szánta? Mert a legelső kérdés idáig vezet! Csak akkor válik fon­tossá, mondhatnám küldetés­sé az író számára a valóság­nak ez az összetettebb, „rizi- kósabb" tükrözése, ha vissza­igazolást is kaphat. Tehát azok is olvassák, akik — mások mellett — meghatározó szerep­lői az alkotásnak: a munkások. Dehát tudjuk, egyre keveseb­bet olvasnak az értelmiségiek is, á humán értelmiségiek is. imént élni é- megélni nehéz reladattá vált. Nehéz az egyes ember számára, és nehéz a munkásról vagy más helyzetű emberről beszélünk. A ma •társadalom nagy többsége szá­mára. függetlenül attól, hogv munkását ábrázolni, e nagy egész figyelembevétele nélkül, éppoly reménytelen vállalko­zás, mint bárki mást bemutat­ni, aki itt és most a mai Ma­gyarországon él. Asperján György NYÜZSGŐ UDVAR, PIHENTETŐ TÁJ, PARASZTI SORS Kondor Lajos rajza Megható balladák Énekes a nyárlőrinci határban Legalább ötször tévedtem el a nyárlőrinci tanya­világban. Nem is bántam: gyönyörű vidék ez. A vasúti sínek mellett szép zöld fák állnak büszkén, az itt-ott látható tanyák virágzó gyümölcsfái virí­tanak : tavasz van, csend, nyugalom, öröm lehet itt élni. A tanyán hangzavar fogad. Két kutya ugat kánon­ban. nem hagyják abba. amíg nem jön a házigaz­da. Végre megtudom, jó helyen járok: Szeleczki Lászlóék tanyáján. Itt lakik az a parasztasszony, akiről azt hallottam, hogy lenyűgözően énekel. Fáj­dalmas, keserves balladákat, hajdani betyárnótákat ad elő olyan átérzéssel. olyan természetes módon, hogy aki hallja, igazán meghatódik. Hosszabb be­szélgetésünk után értem meg valójában, honnan ez a képessége, miért képes „csodára”. „Kommenciós cselédek voltak a szüleim — meséli Szeleczki Lászlóné Pólyák Julianna. — Hat gye­rekről kellett gondoskodniuk, s közöttünk csak egy fiú volt. A bátyám lovászlkod ott, én disznókra, pulykákra, libákra vigyáztam. Szerettem pásztonkod- ni, hiszen kedvemre énekelhettem. Nyáron sokszor éjfélikor hajtottam be a jószágot, öröm volt nézni, ahogyan három-négyszáz liba haladt sorban. Édes­anyám messziről .hallottá az énekem, megjegyezte: jön a Julis. A tél kemény volt a tanyavilágban. Vártuk a kikeletet, s ha eljött a tavasz, nem áll­tunk meg a földeken. Tizenkét éves koromban első kettőző voltam az aratásban, fér négykor már a tarlót jártuk. Szombaton éjszaka kenyeret sütöt­tünk édesanyámmal, a mosás, a takarítás is ránk várt. Vasárnap este pedig -ismét »útra keltünk, nyolc-kilenc kilométerre mentünk el aratni, álta­lában éjfélre értünk haza. Szórakozás? Néha elen­gedtek a bálba, mulatságba, esetleg .lakodalomba, de apám kikötötte, hogy mikorra legyek otthon. Alig vetettük le az ünneplőruhát, máris kezünkbe vet­tük azt a szerszámot, aminek éppen szezonja volt. Megkérdezhetné, mindemellett még kedvünk tá­madt énekelni? Igen. Ezzel felejtettük a bánatun­kat.” A- Szeleczki lányok sorban férjhez mentek, elke­rültek a családi háztól. Városba egv se költözött közülük, megmaradtak a tanyákon. Szeleczki néni huszonnégy esztendős korában ígért örök hűséget férjének, aki jelenleg is a vasútnál dolgozik. Előbb a szülőknél laktak. Ahol most felkerestem őket. harmincöt éve vertek gyökeret. Sokat változott az élet, tavaly gyulladt ki náluk a villany, ami nagyon hiányzott már. A televíziónak fő hely jutott a szo­bában. Készül a fürdőszoba, s a nyáron kövezik a verandát. Jó itt lakni, mondják. Közel a vonat, s ha vala­mire szükségük van, beutaznak Kecskemétre, Vagy elbicikliznek a közeli Nyárlőrincre. Szeleczki né­ninek két fia, két lánya, s nyolc unokája van. Min­denki megtalálta a számítását, de nincs olyan csa­lád, ahol ne lenne „kanálcsürgés” • „Apámtól tanultam meg az énekeket. Csodálat­tal hallgattam Rózsa Sándor, Bogár Imre, Barna Jancsi, Endre báró balladáit, öt-hat éves lehettem, amikor először megismertem ezeket a dalokat. A nő­vérem, s az egyik lányom is szeret énekelni. Édes­apám már nem él, nyolcvannégy esztendős korában temettük el, 1978-ban. Mi őrizzük a népdalokat, amit tőle tanultunk. Nyárlőrincen 1973 őszén ala­kult meg a pávakör, Racz Attiláné vezetésével. Ver­senyekre is eljutottunk, ahol szólistaként szintén felléptem. Először azonban itt a faluban énekeltem a balladákat. Szerepeltünk Kecskén. Alpáron, Gyön­gyösön, Székesfehérváon, Sopronban és még sok helyen. Egy hetet töltöttünk az NSZK-ba.n, nem is tudnám elmondani, mekkora élmény volt számomra az utazás. 1980 óta a városföldi Dózsa Tsz patro­nálja a pávakörünket, ők állják az utazások költ­ségeit, s szép ruhákat is kaptunk már. A népdal- versenyeken sok dicséretet kaptam, várjon, meg­mutatom az okleveleket... Jó érzés hallani az el­ismerő szavakat, mindig elérzékenyülök olyankor. Mások mit mondanak? Tudják, tudják, de nem iga­zán értékelik az ilyesmit. Talán sokan nem is ér- zenhárom éve énekelek szólót. Eleinte lámpa lázas voltam, de most már nyugodt vagyok, boldogság tölt el, ha a színpadon állhatok. Csak az ének jár az eszemben, semmi másra nem akarok gondolni olyankor. Arra összpontosítok, hogyan következ- zik, hogy a hajdani balladák milyen értékesek. Ti- nek a strófák, hiszen a balladák igen hosszúak. Az­után meg a dallamra is ügyelni kell... A nagyobb családi összejöveteleken is előkerül a citera, a tan- góharmonika. férjem, lányom, fiam játszik rajtuk, a többiek pedig énekelnek. A rádióban mindig meghallgatom a Mezők, falvak éneke című műsort Álmodoztam, de jó lenne egyszer a rádióban sze­repelni! S ennek is eljött az ideje, februárban mu­tatkozott be a nyárlőrinci népdalkor és citerazene- kar, én pedig szólót énekeltem.” Dr. Kálmán Lajos népzenekutató is felkereste Szeleczki Lászlónét, s a szép balladákat, Kecske­mét környéki népdalokat magnószalagra rögzítette a jövő számára. Hazafelé nem tévedtem el egyszer sem. Mintha megismertem volna egy kicsit a vasút melletti uta­kat, erdőket, fenyveseket. S látnám a hajdani kom- menciósokat, ott at távoli határban, ahogy fáradt mozdulatokkal művelik a földet. Énekszót is hal­lok? Igen. fülemben cseng Szeleczki néni csoda­szép hangja. A keserves balladái nyújtotta élmény­től nehéz megszabadulni. Szerencsére ... Borzák Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom