Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-16 / 114. szám

IDŐJÁRÁS Előrejelzés ez ország területére au estig: IdOnként erősen felhős lesi u ég. A nyugati és északi országrész­ben csütörtökön az esti lés éjszakai érákban, keleten pedig Inkább pénteken délután várható zápor és zivatar. Északnyugaton jégeső és felhőszakadás Is lehet. Napközben élénk, vagy viharos szélre kell számkanl. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában Si és n fok között várható. __________________ VI LÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 4Z MSZMP B.\< S-KISKIJN MKGYF.I BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XI,I. évi. 114, szám Ára: 1,80 Ft 1986. május 16. péntek Látogatás a Dobó körúti húsáruházban (3. oldal) Otthonteremtés több lépcsőben (3. oldal) Devizát érő találmány (5. oldal) SPORT (7. oldal) MÁTÓL VENDÉGEKET FOGAD A GF.RÉBI KASTÉLYHOTEL Lehetőségek az idegenforgalom fejlesztésére Sikeres évet zárt tavaly hazánk, s ezen belül Bács-Kiskun megye idegenforgalma. Az országba mintegy tízmillió külföl­di turista látogatott. A fogadásukból származó bevétel nép- gazdasági szinten is számottevő. Ezekben a napokban feje­ződnek be az előkészületek a legforgalmasabb hónapokra, s a nyári utazási főidény küszöbén új szálloda nyílt a megyé­ben. A turisztikai főszezonra való felkészülés szerepelt a Du­na—Tisza Közi Idegenforgalmi Bizottság ülésének napirend­jén is. A megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője, dr P' Kovács József tájékoztatójában elmond­ta. hogy Bács-Kiskun megyében számos lehetőség kínálkozik a turizmus bővítésére. A korábbi évek dinamikus fejlődésének folytatása a cél. Ennek egyik tel­tétele, hogy a hazai és külföldi turisták megkapják azokat a szol­gáltatásokat. melyeket elvárnak. Bővítik az idén a valutabeváltási lehetőségeket, ösztönzik a város- központokban és más látogatott helyeken a vasárnapi nyitvatar­tási. Több ízléses népművészeti tárgyat és jellegzetes Bács-Kis­kun megyei terméket szeretné­nek kínálni az idelátogatóknak. Amint a bizottsági ülésen el­hangzott, a megyei szálláskínálat rosszabb az. országos átlagnál. Kevés a szálloda, és a meglévők többsége is korszerűtlen. Sürge­tő feladat a század első telében épült szállók felújítása, és a há- / lózat bővítése. Kovács István, a Pusztatourist vezetője elmondta, hogy Kecskeméten hamarosan megkezdik egy új szálloda építé­sét, Kalocsán pedig egy műem­lék .jellegű épület átalakítását tervezik. Sokan választják átutazók, üdülők a szállodánál olcsóbb és természetközeli kempingezést. Je­lenleg tíz kemping működik a megyében, s még népszerűbbek lehetnének, ha több lenne ben­nük a faház, az áramcsatlakozó­val ellátott lakókocsi-beállóhely. Ezt- követően Sándor Béla. a megyei tanács osztályvezetője adott tájékoztatást a bizottság tagjainak a termálvíz-hasznosítás lehetőségeiről, végül az idei tá­mogatási alap felosztásáról dön­töttek. * * * Az idegenforgalmi bizottság ülésén felvetett gondokat is eny­híti az az új szálloda, mely teg­nap nyitotta meg kapuit Lajos- mizsétől négy kilométerre. A Gerébi Kastélyhotel egy száz­húsz éves műemléképület, melyet a Hungarhotels és a helyi Nép­front Termelőszövetkezet újított fel, s rendezett be a mai kor igé­nyeinek megfelelően. Vendéglá­tó és mezőgazdasági üzem ehhez hasonló közös vállalkozására or­szágosan is kevés példa akad. A Hungarhotels vezérigazga­tója, dr. Gyökössy Gyula adta ót rendeltetésének a főépületet, majd Szakolc^ai Pál, a megyei pártbizottság titkára köszöntöt­te a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy a vállalkozószel­lem a gazdaság más területeihez hasonlóan az idegenforgalomban is fontos szerepet játszik. Az új létesítményben 11 für­dőszobás szoba, negyvenszemé­lyes étterem és hangulatos pin­ceborozó található. A háromcsil­lagos. többféle lovasprogramot és pihenésre alkalmas környe­zetet kínáló szállóba Ausztriából és Kanadából érkeznek a kö­vetkező napokban az első ven­dégek. A tervek szerint még az. idén kétszázötven személyes nyári éttermet alakítanak ki, jövőre pedig negyven kétágyas, fűthető faházat építenek fel. A kastély­szállóhoz kapcsolódó motelben a hazai turisták is elfogadható áron találnak szálláslehetőséget. L. D. RUGALMASABB NYITVATARTÁST! Hol tart a Duna—Tisza közi kereskedelem? Csütörtökön dr Matos László elnökletével ülésezett a Bács- Kiskun Megyei Tanács Termelési és Ellátási Bizottsága. Milyen alapokat adott az el­múlt ötéves terv a kereskedelmi ellátás javításában, s melyek a: újabb feladatok? — ezt részle­tezte dr. P. Kovács István, a me­gyei tanács kereskedelmi osztály­vezetője tájékoztatójában, öt­venötezer négyzetméter alapte- rület-növekedéssel jelentősen vál­toztak a vásárlási körülmények Ku nszéntmiklóson 1 pa ic i k k Kecskeméten Centrum és Fészek Áruház, Tiszakécskén és a me­gyeszékhelyen éttermek, több. raktárház, jobb tőkehús és hús­készítmény-kínálat. és számotte­vő iparcikk-forgalmazás jelen tett előrehaladást a ia kait Sági szükségletek kielégítésében Rá Teendők a tanyai körzetekben mutatott, hogy a kereskedelmi munka Bács-Kiskunban sem rosszabb az országosnál. Az élel­miszer-ellátás különösen jó. Azon­ban a községekben, főként a kis­településeken, a tanyai körzetek­ben és a városok peremkerüle­teiben nem tudták a kereskede! met olyan mértékben fejleszteni, ahogyan ezt az. ott élő fogyasz­tók várták. Az üzleti nyitvatar- tás sok helyütt ütközött a vásár­lók érdekeivel Mindez további tennivalókat és .szemléletválto­zást sürget. Arra, hogy milyen feladatokat kell szem előtt tartani, példákat is mondott az előadó. Fontos a lakosság különböző rétegeinek — az egyéni szükségleteket jobban figyelembe vevő —, s a kistele­pülések, a peremkerületek, az új lakónegyedek és a külterületek lakóinak választékosabb alapel­látása. Egyúttal folytatni kell a városok központjaiban az élelmi­szeripari üzemek márkaboltjai­nak építését. Az alapellátás ja­vításáért indokolt, hogy a megyei tanács e célra szánt 23 millió fo­rint támogatását pályázattal a leghatékonyabban használják fel. Vásárlásainkat könnyíti a bolti alapterület hetedik ötéves tervi 25 ezer négyzetméteres bővítése és a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése. Elodázhatatlan az ed­diginél megfelelőbb — rnunka­(Folytatás a 2. oldalon.) 'WSKtiV' A GORBACSOV-BESZÉD VISSZHANGJA A Fehér Ház elutasította a szovjet javaslatokat A békemozgalmak üdvözlik a kísérletszünetet A Fehér Ház elutasította, az amerikai közvélemény jelentős része nagy érdeklődéssel fogad­ta, sok közéleti személyiség és társadalmi szervezet pedig egyet­értéséről biztosította Mihail Gor­bacsov javaslatait, hogy szüntes­sék meg az atomfegyver-kísérle­teket. Larry Speakes, Reagan elnök szóvivője kedden kijelentette: a Fehér Ház „nem lát új elemet” abban a javaslatban, hogy hala­déktalanul kössenek megállapo­dást a kísérleti atomrobbantások eltiltásáról. Washington eddig is elutasította a tilalom gondola­tát, és azt hangoztatta, hogy a kísérletek felfüggesztése vagy teljes eltiltása „nem áll az Egye­sült Államok érdekében”. Speakes most megismételte ezt az állás- foglalást, s tagadta, hogy Wa­shington és szövetségesei fokoz­ni akarnák a fegyverkezést. A szóvivő szerint „Gorbacsov a je­lek szerint nincs jól tájékozód­va” az amerikai álláspontról, ho­lott az Egyesült Államok „Géni­ben előterjesztette javaslatait egyebek között az atomfegyver- készletek ötvenszázalékos csök­kentésére vonatkozóan is". A kormányzati válasszal el­lentétben a józan nukleáris poli­tikáért küzdő bizottság, az atom­fegyverek befagyasztásáért küz­dő mozgalom, és a Nobel-békedíj- jal kitüntetett „Orvosok az atom­háború ellen" nevű világmozga­lom amerikai tagszervezete kö­zös nyilatkozatban üdvözölte az önként vállalt újabb szovjet kí­sérleti szünetet, s felszólította Reagan elnököt: az újabb lehe­tőséget kihasználva kezdjen tár­gyalásokat a kísérletek eltiltásá­ról. » « • A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség csütörtökön üdvözölte Mihail Gorbacsov javaslatát, hogy szélesítsék ki az együttmű­ködést az atomenergia területén I való tájékoztatásban, s rendez­zenek tanácskozást a bécsi ENSZ- intézmény keretében a szervezet tevékenységének erősítéséről. Amint Hans Blixnek, az ügynök­ség vezérigazgatójának szóvivő­je közölte, más országokból is érkeztek hasonló szellemű javas­latok, s e kérdésekkel foglalko­zik majd a szervezet vezető tes­tületé, a Kormányzó Tanács, jö­vő heti bécsi ülésén. • « » TOKIO Az amerikai atombomba súj­totta Hirosima, valamint az atom­háború megakadályozásáért küz­dő japán békeszervezetek üdvö­zölték Mihail Gorbacsovnak azt a javaslatát, hogy Hirosimában tartsanak szovjet—amerikai csúcstalálkozót az atomfegyver­kísérletek betiltásáról. Hirosima polgármestere csütörtökön kije­lentette: a világon elsőként atom­támadást átélt város kész meg­rendezni a szovjet és amerikai vezető találkozóját. Hozzáfűzte: „Régóta reménykedünk abban, hogy Hirosimában szovjet— amerikai csúcstalálkozót tarta­nak.” Üdvözölte az SZKP vezetőjé­nek javaslatát az Atom- és Hid­rogénfegyverek Betiltásáért Küz­dő Japán Országos Kongresszus, a Genszuikjo is. A japán kormány ugyanakkor rendkívül óvatosan reagált a hi- rosimai csúcstalálkozó lehetősé­gét felvető szovjet indítványra. Kormányforrások azt fejtegették, hogy Tokió előbb tanulmányozni kívánja a javaslatot, s első állás- foglalásukból az tűnt ki, hogy a kormány saját magatartását az amerikai választól kívánja füg­gővé tenni. BONN Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter előre­mutatónak nevezte Mihail Gor­(Folytatás a 2. oldalon.) Albán író az új jugoszláv államelnök BELGRAD A Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársa­ság (JSZSZK) Elnöksége csütörtökön Belgrádban meg­tartott ülésén — a politikai és társadalmi tisztségvise­lők rendszeres cseréjére vonatkozó előírásoknak megfelelően — a következő egyéves időszakra Szinan Haszanit, Koszovo Auto­nom Tartomány küldöttét választotta meg elnöké­vé, miután eddigi elnöke, Hadován Vlajkovics (Vaj­dasági Autonom Tarto­mány) egyéves megbízatá­si ideje lejárt. A JSZSZK alelnöke ezzel egyidejűleg Lazar Mojszov, a Macedón Szocialista Köztársaság de­legátusa lett. A JSZSZK Elnöksége ál­lamfői testület. Nyolc tag­ját 5 évi megbízatási időre az ország hat köztársasága és két autonom tartomá­nyának képviselőházai vá­lasztják meg, ily módon biztosítva, hogy közvet­lenül. és egyenjogúan ve­gyenek részt az államfői tisztség ellátásában. Az államéi nükség tagja a JKSZ KB Elnökségének mindenkori elnöke is. Szinan Haszani, a jugo­szláv' államelnokség új el­nöke 1922-ben született. Al­bán nemzetiségű. 1941-től részt vett a jugoszláv an­tifasiszta n ép fel s zabad í t ó háborúban. 1942 óta a JKSZ tagja. Főként iro­dalmi tevékenységéről is­mert. ö a jugoszláviai al­bán nemzetiség legtekin­télyesebb prózil írója. EGYÜTTMŰKÖDÉS BÁBOLNÁVAL Versenyképes sertéságazat Halason A Kiskunhalasi Állami Gazda­ság sertéstenyésztéssel foglalko­zó kerülete 10 évvel ezelőtt lett önelszámoló egység. Akkoriban ez az állattenyésztési ágazat vesz­teséges v'olt. Hosszú, fáradságos munkával elérték az új vezetők, a dolgozókkal jól együttműköd­ve, hogy a gazdálkodásban gyö­keres fordulat következett be. No, de erről hallgassuk meg Kot­tái Zoltán kerületi igazgatót, — Feladatként kaptuk a fej­lesztést, nemcsak a tenyésztés szempontjából, hanem mint kap­csolódó, kiegészítő tevékenysé­get a takarmányüzem kihaszná­lásának jobb megszervezését is. Megindítottuk a bérhizlalást. Ak­kor a sertésszám 2500 volt, jelen­(Folytatás a 2. oldalon.) #» A sertéstenyésztő kerület ke­verőüzemének Dózsa György szo­cialista brigádja tavalyi eredmé­nyei alarpján az idén harmadszor is megkapta a Vállalat Kiváló Brigádja címet. (Méhes! Éva (el­vétele) Nehéz emberek — ez volt a címe annak a dokumentum- filmnek, amely mintegy lkát évtizede feltalálók és újítók kálváriájáról szólt. Kiemel­kedő műszaki alkotások rit­kán találkoznak a kortársak, de méginkább a hivatalos fő­nökség osztatlan támogatásá­val. Ez érthető, hiszen az új gondolatok, az előre mutató megoldások a meglévő gya­korlatot bírálják. Képviselői tehát csak kellő elszántsággal, megszállottsággal és harcias­sággal érhetnek el eredményt. Bár kevesen vannak, mégis erősek, mert „megálmodjék'’ a jövőt és hisznek benne. Napjainkban a kellemet­lenkedő, nehéz emberek tábo­ra népesebb, nem szorítkozik kizárólag az újító, a változá­sokat kikényszerítő elitre”. A lelkiismeretes, gondos mun. ka megszállottjai sok he­lyütt ugyancsak nehezen ke­zelhetőek, esetenként a belső „ellenzékhez” sodródnak. Ők szintén öntörvényeik szerint cselekednek. Szembenállásu­kat azonban sokkal inkább régi vágású alaposság, szorga­lom, megbízhatóság fűti. és kevésbé a változásokra törő újító szellem. Megszokták, szeretik munkájukat « ko­molyan veszik a munkanapok nyolc óráját. Elsősorban a fő­munkaidőben élik ki magu­kat, nem pedig a hobbikért ■ ben, nem a fusiban vagy más pótcselekvésben. Eleve ütközés, kellemetlen, kedés forrása a kellő „alkal­mazkodóképesség" hiánya. De még inkább kilógnak a sorból azok, akik nemcsak saját ma­gukkal, hanem másokkal szemben is igényesek. Fellép­nek a szervezetlenséggel, a fegyelmezetlenséggel, az el. néző, igénytelen vezetői ma­gatartással szemben. Talán a belső törvények táplálta ma­kacsság a különös viselkedés alapja? A találgatás, a felté­telezés bizonytalan, a tények ' viszont egyértelműek: a ki­állás. az erkölcsi tartás és fe­dezete, a teljesítmény. Az üt­közések, a kellemetlen viták hevében gyakran elítélik a „nehéz embert”, mondván, a „csendes többséghez" viszo. nyitva rossz a modora, össze, férhetetlen a természete. Pe­dig a viselkedés, a modor, a stílus nem minősíthető több­ségi alapon, a munkától füg­getlenül. A tartalom és a for. ma ezúttal is szoros egységet alkot. Ahogyan vállaljuk sorsun- kat, egyéniségünket — nem is tehetünk mást —, ugyanúgy meggyőződésünkre, lelkiisme­retűnkre hallgatva vállal, nunk kell esetenként az üt­közést is környezetünkkel. Az újítás, a megszokott régivel való szakítás hasonló konf­liktus forrása, mint a múlt ér­tékeinek átmentése, megőr­zése, következetes képvise­lete. Az emberek különböző beállítottságuknál, eltérő men­talitásuknál, felfogásuknál fog­va erősíthetik a maguk munka­helyén a társadalmi.gazdasági fejlődés folyamatosságát, kéz. deményezhetik megújulását, és lehetnek a dolgok iránt kö­zömbösek. Érdekes módon rendszerint nem a folyamatos­ság és a megújulás hívei csap. nak össze egymással, hanem mindkét irányzatnak több­nyire a közönyös környezettel van vitája. Mindenfajta meggyőződés, kiállás és erőfeszítés tisztelet­re méltó. A ,,betartás", a me­chanikus kontrázás, a semmit nem akarás annál kevésbé. A „nehéz embert" — legyen bár. milyen töltésű — nem szüksé­ges szeretni, de ha háborgása mögött nyilvánvaló a teljesít- ményfedézet, becsülni nem csupán illik, hanem muszáj is. Kulcsfigura a munkahelyen, minden esetben lehet rá épí­teni. Megérdemli, hogy figyel, jünk Véleményére, hogy sza­vának nyomatéka legyen. Minden munkahely döntően a teljesítmények világa. Ezért nemcsak a munkajövedelmek elosztásában, hanem n bele­szólást jogok gyakorlásában is indokolt az egyenlősdi fel. számolása, a teljesítmények, kel arányos differenciálás. A bérezéshez hasonlóan a mun­kahelyi demokrácia sem lehet parttalan és öncélú. K. J. m Kulcsemberek

Next

/
Oldalképek
Tartalom