Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

1988. május I. » PETŐFI NÉPE ® í A FELSZABADULÁSTÓL NAPJAINKIG A munkásosztály - változó szerepekben ÁTADTAK A SZOT-DÍJAKAT Május elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe. De ho­gyan ítéljük meg ma a mi munkásságunknak — mint osztály­nak — a jellegét, történelmi helyét, szerepét? Erről beszél­gettünk dr. Balogh Sándor professzorral, az ELTE Bölcsé­szettudományi Kara Üj- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi tanárával. — Elméleti fejtegetések­ben, politikai nyilatkoza­tokban sok szó esett már a hazai munkásosztályról, annak történelmi megíté­léséről, vezető szerepéről. Véleménye szerint érté­kén becsüli-e a munkás- osztályt a köztudat? —'.A munkásosztály mind a mai napig nem foglalta el a köztu­datban azt a helyet, amit a leg- újabbkori magyar történelemben betöltött. Vegyünk egy példát a két világháború közti Magyar- országról. A Tanácsköztársaság megdöntése után az ellenforrada­lom a diktatúra különböző for­máival kísérletezett. Abban, hogy a Horthy-korszak Magyar- országán a második világhábo­rúig a fasizmus nem tudott be-’ rendezkedni —, hanem e helyett egy konzervatív uralmi rendszer jött létre — igen nagy szerepe volt a munkásságnak is. Mire gondolok? Arra, hogy a munkás­ság fenn tudott tartani egy legá­lis munkáspártot, a Szociálde­mokrata Pártot, arra, hogy a munkásság nemcsak tiltakozásá­val, hanem a szocialista mun­kásmozgalom szervezeteihez, így a szakszervezetekhez való ra­gaszkodásával is elősegítette a demokratizmust. Azzal, hogy je­lentős tömegei távol tartották magukat a keresztény szocialista eszmeköröktől, a fasiszta jellegű korporációs szervezetektől, igen nagy mértékben hozzájárulva ah­hoz, hogy itt a fasizmus nem tu­dott gyökeret verni. Az adott időszakban ennél nagyobb telje­sítményt egy társadalmi osztály részéről nem tudok elképzelni. — Hogyan jellemezné a magyar munkásosztályt közvetlenül a második vi­lágháborút követő idő­szakban? — A háborús pusztítás utáni újjáépítés szinte elképzelhetetlen lett volna a munkásság áldozat- vállalása nélkül. Áldozatválla­lásról beszélek, s ez egyáltalán nem frázis. A két világháború között Magyarországon a gyári munkásoknak naponta átlag 2700 kalória értékű táplálék jutott. Negyvenöt végén, negyvenhat ta­vaszán már ennek fele sem, sőt egyes munkáskategóriák még az 1350 kalóriánál is kevesebbet kaptak. Tehát ez tulajdonkép­pen azt jelentette, hogy a mun­kás még éppen tudott dolgozni, a hozzátartozói pedig még ép­pen hogy nem haltak éhen. Ilyen körülmények között indította meg a korabeli munkás a termelést, számolta fel a háborús károkat, teremtette meg a pénzügyi stabi­lizáció alapjait. Mindezeknek ter­mészetes közvetlen politikai ve­tületei is voltak. Az ezerkilenc- száznegyvenöt november negye- diki nemzetgyűlési választáso­kon a kisgazdapárt megszerezte a szavazatok abszolút többségét, tehát a baloldali pártok, köztük a szociáldemokrata és a kommu­nista párt is, kisebbségbe kerül­tek. Mégsem alakult tiszta kis­gazdapárti kormány, folytató­dott a koalíciós kormányzás. Fel­merül a kérdés: miért? Nos, a nemzetközi feltételek figyelem- bevételével is igen fontos törté­nelemformáló szerep jutott a munkásságnak. Az nyilvánvaló volt, hogy a háború okozta ká­rok felszámolása, az újjáépítés nélkül semmiféle politikának nincs realitása. Az újjáépítést meg lehet valósítani külföldi köl­csönnel, vagy óriási erőfeszíté­sekkel önerőből. Mivel a korabe­li Magyarország nem számítha­tott kölcsönre, maradt a második lehetőség. Csakhogy amennyiben a munkásságot kiszorítják a po­litikai hatalomból — amelyben pártjain keresztül van jelen —, akkor a munkás nem hajlandó ingyen vagy minimális juttatá­sért újjáépíteni az országot, ha­nem ehelyett sztrájkol, tiltakozik. Ez esetben viszont az élet meg­áll és a tiszta kisgazda kormány órákon belül megbukik. Vagyis azzal, hogy a választások után mint hatalmi tényezővel számol­tak a munkásosztállyal, hozzá­járult ahhoz, hogy folytatódott Magyarországon a koalíciós kor­mányzás. — Hogyan változik a kép az ötvenes évekre? — Magyarország a háborús veszteségek ellenére már a negy­venes évek végén sok tekintet­ben konszolidáltabb, biztatóbb képet mutatott, mint számos eu­rópai ország, a szomszédainkat is beleértve. Ez volt az az idő­szak, amikor a munkásság úgy érezte, hogy az elmúlt három- négy év erőfeszítései meghozták gyümölcsüket, befejeződtek az államosítások, megtörtént a nagy- és küzéptőke, valamint sajnos negyvenkilenc végére már a kis­ipar és kiskereskedelem jelen­tős részének kisajátítása is. A Magyar Dolgozók Pártjának lét­rejöttével megvalósult az egysé­ges munkáspárt, s ez a hatalmat egy kézbe összpontosította. Ugyan­akkor lassan már az is érzékel­hetővé vált, hogy a pártvezetés, a kormány szavai és tettei kö­zött egyre nagyobb a távolság. Az ötvenes évek elején, közepén az úgynevezett személyi kultusz éveiben azután már a demokrá­cia legalapvetőbb követelményei sem érvényesültek. — Milyen volt ekkor a munkásosztály helyzete? 100 ÉVE TÖRTÉNT ‘Mm A chicagói sortűz A XIX. század utolsó harmada a „nagy fellendülés" időszaka­ként vonult be az amerikai tör­ténelembe. Az 1861 és 1865 kö­zött zajló polgárháború befejezé­se után az Egyesült Államok egész területén felgyorsult a ka­pitalista fejlődés. Néhány évtized alatt uralkodóvá vált a gépi nagyipar. kiépült az országos vasúthálózat, létrejött a nemzeti piac. A gyors és látványos ered­ményeket azonban nem kis rész­ben a munkásság terheinek fo­kozásával érték el. A bérek ala­csonyak, a munkakörülmények rosszak, sokszor balesetveszé­lyesek. a munkaidő hossza pedig átlagosan napi 10—14 óra volt. William Z. Foster amerikai tör­ténész egy átlagos munkásnő, Hannah Bordent egy napját így jellemzi: ,, . . . öt órakor ment be az üzembe, hogy elindítsa a szö­vőgépet. Fél nyolckor egyórás reggeli szünetet kapott, fél ki­lenctől délig dolgozott, azután pedig a félórás ebédszünetet kö­vetően. este fél nyolcig dolgozott ismét; vagyis összesen napi 13 órát töltött a szövőgépek mel­lett.” A rendkívül rossz munkakö­rülmények megváltoztatására a — Az üzemi bizottságokat fel­számolták, a szakszervezetek nem töltötték be érdekvédelmi funk­cióikat, s izzókkal a munkások­kal, akik a munkapadnál ma­radtak, már csupán mint mun­kaerővel számolt a hatalom. Mégis a munkásság helyzetét jel­lemző legnagyobb ellentmondás az volt, hogy a munkás minél többet termelt, annál kevesebb jutott neki. Miért? Mert állandó­an emelték a normákat, így a munkaintenzitás hiába nőtt, ez nem jutott kifejezésre a bérek­ben. — Hogyan viszonyult a munkásság a szocializmus­hoz az ellenforradalom idő­szakában? — Véleményem szerint nem helyes az a kérdés, hogy a mun­kásosztály kiábrándult-e a szo­cializmusból vagy sem. A ma­gyar munkásság derékhadánál nem volt, jele annak, hogy eltá­volodott a szocializmustól. De kiábrándult, s joggal, abból a po­litikából. hatalomból, amely itt a szocializmust válságba sodor­ta. A magyar munkásság felte- hette magának a kérdést: fellé­pésével nem kockáztatja-e a mun­káshatalom, a szocializmus ügyét is? Ezt a dilemmát azonban nem sikerült a munkásosztálynak az események alatt feloldania. A munkástanácsokat is jórészt azért hozták létre, mert nem akartak lemondani arról a jelszavakban lépten-nyomon hangoztatott jo­gukról, hogy közvetlenül is be­leszólhassanak a gyár, az üzem dolgaiba. Mindezek ellenére a munkásságnak döntő szerepe volt abban, hogy a politikai konszoli­dáció viszonylag rövid időn be­lül megvalósult; ami annak a bi­zonyítéka, hogy amikor a mun­kásnak megvolt a reménye ar­ra, hogy Magyarországon folyta­tódik a szocialista építés, nem habozott, hogy mellé álljon. — ön szerint mit tud minderről a munkásság? — A mostani munkásság nagy része már nem élte át azokat a küzdelmeket, amelyek a mun­káshatalom megteremtéséhez ve­zettek, bennük már nem a klasz- szikus, hagyományos szocializ­muskép él. így a mai munkásnak ahhoz, hogy hasznosítani tudja a múlt tapasztalatait, eredmé­nyeit, okuljon annak hibáiból, fokozottabban ismernie kell a történelmet. Méghozzá egy olyan történelmet, amely nem idealizált képet nyújt, hanem a valóság lé­nyegét próbálja megragadni. Is­mernie kell azokat a kérdéseket, amelyek a nemzet sorsát jelen­leg is, s a jövőben is alakítják. formáJják. Végül is, hogy a nem­zetnek milyen jövője lesz, az dön­tően a munkásság magatartásán, s azon múlik, hogy milyen sze­repet tölt be az ország sorsának irányításában. Földesi Margit A SZOT Szállóban tegnap ünnepélyesen kiosz­tották az 1986. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a SZOT elnöke, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és a kulturális élet számos más vezető személyisége. Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára üdvözlő beszédében méltatta a kitüntetettek munkásságát, elkötelezett alkotásaikat, amelyek széles tömegek­nek segítenek eligazodni a társadalmi kérdések­ben, s utat mutatnak az emberi kapcsolatok kitel­jesítéséhez. A dolgozók nagyra értékelik és mind­inkább igénylik mai életünk, a munkás hétközna­pok -valósághű ábrázolását, ezért a szakszerveze­tek is támogatják azokat a művészeket, akik alko­tásaikban őszintén szembe néznek a mindennapok gondjaival, reálisan tükrözik a ma emberének örö­meit, sikereit és kudarcait. A szakszervezetek kö­telességüknek tartják annak elősegítését, hogy a szocialista elkötelezettségű alkotásokat a dolgozók­nak minél szélesebb rétege megismerhesse, ugyan­VÁROSSZÉPÍTŐK Értékes társadalmi munkát végeztek a napokban a bácsalmási Hu­nyadi János Gimnázium diákjai, az üzentek, intézmények, gazdaságok szocialista brigádjai. Mintegy háromszázam szépítették az új város Kossuth parkját. A legközelebbi társadalmi munkavégzést május 10-éré beszélték meg. (Besir Lászlómé felvétele) Ismét p a Szocialista Munka Intézete a kecskeméti katonai kórház Szerdán délután Kecskeméten a Magyar Néphadsereg 2. számú Katonai Kórházában május Tál­káiméból bensőséges ünnepségen adta át a Magyar Néphadsereg Hadtápfőnöksége a kórház dol­gozóinak a szocialista verseny­mozgalomban elért kimagasló eredményeik elismeréseképpen — immár másodszor — a Szocia­lista Munka Intézete címet. Évek óta kimagasló teljesít­ményt nyújt a kórház személyi állománya a szocialista verseny­mozgalomban, ezt bizonyítja, hogy 1980 óta háromszor nyerte el a Magyar Néphadsereg Egész­ségügyi Szolgálat Élenjáró In­tézete és egyszer a Szocialista Munka Intézete címet. A jelen­legi elismerés a sokéves, min­dig megújulásra képes, a bete­gek jó színvonalú, humánus el­látását elsődleges feladatnak te­kintő kórházi versenymozgalom­nak köszönhető. Tíz szocialista brigád és azon kívüli dolgozók lelkes, áldozatos munkájának eredménye az igényjogosultak és a sürgősségi betegellátás rend­szerében ellátottak bizalma, meg­becsülése, és az elöljáró katonai szervek elismerése. A színvonalas gyógyításon túl jelentős munkát végeznek a meg­előzés érdekében. Az intézet részt vesz az orvosképzésben és tudományos eredményei is figye­lemre'méltóak. A versenymozga­lom jelentős eredménye a több mint 2 millió forint megtakarí­tás, amely az újítások, társadal­mi munkák, az ésszerű anyag- gazdálkodás .gyümölcse. A Szocialista Munka Intézete címről szóló oklevelet Schöner István ezredes, a Magyar Nép­hadsereg Hadtápfőnöksége Po­litikai Osztályának vezetője ad­ta át dr. Polgár József orvos ez­redes kórházparancsnoknak. Ez­után brigádcimeket és egyéni ki­tüntetéseket vettek át. G. G. akkor a munkások véleménye, az emberek több­ségét foglalkoztató gondolatok eljussanak a kultú­ra közvetítőihez. Az igazán jó művészi alkotások ugyanis olyan belső energiákat szabadítanak fél, amelyektől erősödik társadalmunk szellemi össze­fogása, cselekvő akarata — mondotta a SZOT tit­kára. Ezután Gáspár Sándor átadta a SZOT-díjakat. SZOT-díjat kapott Ancsel Éva egyetemi tanár, Bán Róbert filmrendező, Bereményi Géza író, Bo- ross Lajos népzenész, Dóri József népdalénekes, Ezüst György festőművész, a Falurádió ciníti mű­sor alkotóközössége, Felkai Eszter színművész. Ga­ras Dezső színművész, Jachinek Rudolf színmű­vész, Lakatos Iván rendező-operatőr, Nolipa István Pál festőművész, Páljai Gábor fotóriporter. Rad- ványi Dezső szerkesztőségvezető, Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Tamás Menyhért író, Tillai Aurél karnagy, Tökei Ferenc filozófus. Vratni Jó­zsef művelődésiközpont-igazgató valamint a Zsol- nay Porcelángyár tervező kollektívája. Szakszervezeti elismerés A kialakult hagyományok sze­rint május elseje alkalmából ki­tüntették a szakszervezeti mun­ka legkiválóbbjait. Az SZMT- székházban kedden délután dr. Szűcs Endre, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke kö­szöntötte a kitüntetetteket, mél­tatta'a tömegkapcsolatok, az ér­dekvédelem fontosságát, a terme­lés segítésének szükségességét. Kedves és' színvonalas műsort követően vette át a Szakszerve­zeti Munkáért arany oklevél ki­tüntetést Almást Tibor (azSZMT politikai munkatársa). Sáfár József (az SZMT szervezési mun­kabizottságának elnöke). Vészeli László tanár. Dunavecse (szak­szervezeti bizottsági tag). Mé­száros Lászlóné főbizalmi (Al­földi Tüzép Vállalat), Szabó Sán- dómé bizalmi (UNIVER Áfész). Karádi János (a KPVDSZ me­gyebizottsága gazdasági bizott­ságának vezetője), Csorba Ist­ván (Dutép). Almási L ajosné (Bácsépszer), Hoff Ferenc (Bács­ka Bútoripari Vállalat), Aradi Lászlóné (ÉDOSZ megyei titkár). Huszonkét tömegszervezeti ak­tíva — köztük Kutasi Ferenc, a megyei lapkiadó vállalat szb-tit- kára — e kitüntetés ezüst foko­zatát vehette át. hatvanhat szak- szervezeti tisztségviselő okleve­let kapott. A pedagógusszak­szervezet központi vezetőségé­nek elnöksége tizennyolc peda­gógusszakszervezeti tisztségvi­selő munkáját tisztelte meg el­ismerő oklevéllel. Érdemes Mun­káért plakettet kapott Barabás Imre- géderlaki iskolaigazgató, Molnár György tiszakécskei ne­velő. Budapesten, az ágazati szakmai központoknál vette át a Szak- szervezeti Munkáért oklevél arany fokozatát Róka Jánosné szb-titkár (Baja. városgazdáikon, dási vállalat), Tóth Ferenc szb- einök (Kalocsa, költségvetési üzem), Barcsa Mihályné (Gyógy-» szertári Központ Kecskemét), Sz. Nagy Tünde (az egészségügyi dol­gozók megyebizottsága gazdasá­gi bizottságának vezetője). Dhon- gász Krisztoszné (megyei kór­ház), Orbán József nyugdíjas (Zöldséglermesztési Kutató In­tézet Fejlesztő Vállalat). Walter József esztergályos (Alsó-duna- völgyi Vízügyi Igazgalosag). Snobl Mártonná bérelszámoló (Bácsal­mási Állami Gazdaság). H. N. Húsáruház nyílt a megyeszékhelyen ■Ä ' im­munitások országszerte tiltako- zómegmozdulásokat szervez­tek. Az akciókat elősegítette, hogy ekkorra a dolgozók már megala­kították legfontosabb politikai és gazdasági szervezeteiket. Ezek közül a legjelentősebb az 1869-ben létrehozott „A Munka Lovagjainak Nemes és Szent Rendje” (Noble and Holy Order of the Knights of Labor); vala­mint az 1881-ben egyesült szak- szervezeti mozgalom, amely 1886- tói Amerikai Munkásszövetség (American Federation of Labor- AFL) néven működött. Az eseményeknek új lendüle­tet adott az a határozat, amelyet az Egyesült Államok Szervezett Szakmáinak és Munkásszerveze­teinek Szövetsége az 1884-es chi­cagói konferenciáján fogadott el. Eszerint a munkásságnak ki kell harcolnia, hogy 1886. május el­sejétől a munkanap törvényes hossza 8 óra legyen. Ennek kiví­vásáért az egész országban nagy­szabású gyűléseket, sztrájkokat rendezték, valamint felhívást- in­téztek Amerika minden munká­sához, hogy 1886. május 1-jén vo­nuljanak ki az utcára, s ezzel is támogassák a 8 órás munkanap bevezetéséért folyó harcot. Külö­nösen serényen készülődtek a május elsejei sztrájkokra és fel­vonulásokra a nagy ipari köz­pontokban: Chicagóban, New Yorkban, Pittsburgben, Boston- bani, Baltimore-han. A munkanap rövidítéséért indult mozgalom már 1886 áprilisában csaknem negyedmillió ipari munkást ra­gadott magával. Nem egy mun­káltató igyekezett békés meder­be terelni az eseményeket, s már a május elsejei országos meg­mozdulás előtt saját vállalatánál bevezette a 8 órás munkaidőt. Végre elérkezett a várva várt nap! 1886. május elsején az álla­mokban több, mint 350 ezren szüntették 'be a munkát, és vo­nultak ki az utcára. A nyolcórás munkanapért folyó harc Chicagó­ban volt a leghevesebb. Itt sztráj­koltak a legnépesebb szakmák képviselői, a vasutasok, a villa­mosipari alkalmazottak, a rako­dómunkások, a vágóhidak mun­kásai és mások. A megmozdulá­sok még május 3-án és 4-én is folytatódtak. 1886. május 3-án a. rendőrség a békésen tüntető Chi­cagói munkások közé lőtt. Hat ember meghalt, sokan megsebe­sültek. Ezt követően május 4_én a Haymarket téren nagy tiltako­zógyűlés volt a tüntetőkre le­adott sortűz miatt. A téren éppen a felvonulók egyik vezére Albert R. Parson beszélt, amikor — máig kiderítetlen körülmények között — bomba robbant. A me­rénylet következtében hpt rend­őr és négy munkás meghalt. A hatóságok a munkás vezetőket tették felelőssé a véres eseménye­ként, a nemzetközi tiltakozás el­lenére négyet közülük (A. R. Par- sont, A. Spiest, G. Engelt és A. Fischert) 1887. november 11-én kivégeztek. Ennek ellenére a munkásmeg­mozdulások eredményesek vol­tak. Az amerikai munkásmozga­lom kutatóinak legújabb számí­tásai szerint az Egyesült Álla­mokban megközelítőleg 185 ezer munkás ettől kezdve csak napi nyolc órát volt köteles dolgozni. A II. Internacionálé I. kong­resszusán pedig határozatot hoz­tak; eszerint minden esztendő­ben nemzetközi munkástünte­tést rendeznek „hogy meghatá­rozott napon a dolgozók minden városban és minden országban követeljék a társadalmi hatósá­goktól a nyolcórás munkanap be­vezetését. .Az 1886-os chi­cagói események emlékére május elsejét a nemzetközi munkásszo­lidaritás ünnepévé nyilvánítot­ták, s 18S0. május 1-től kezdve minden évben szerte a világon megemlékeznék arról a száz év­vel ezelőtti napról. F. M. Kedden megnyitották a me­gyeszékhelyen a Baja és Kecs­kemét város tanácsa megállapo­dása szerint, valamint a Bács- hús és a Konzum Kereskedeljni Vállalat anyagi erejéből, huszon­négymillió forintért épített Do­bó István körúti húsáruházát. A termelő és a forgalmazó válla­lat példás együttműködésével lét­rehozott üzlet átadásán azok kép­viselőin kívül ott voltak a két város párt- és tanácsi vezetői, s eljöttek a tervezők és a kivite­lezők is. A Dutép által a május 1-jei ha­táridőre rendben átadott hús­áruházba Bajáról reggelente ér­kezik a friss áru. A hétfőtől pén­tekig fél 7-től 19-ig, szombaton 6.30-tól 13 óráig nyitva tartó áru­házban egyidejűleg nyolcvanan- százan vásárolhatnak. Az ellátás kiválónak ígérkezik. Malac-, ser­tés- és birka- mellett rövide­sen borjúhús is kapható les/ ,i tökehúsosztályun. Vesén, má­jon, velőn, farokrészen, dagadón és oldalason kívül sokfajta ol­csó terméket — sertéslábal, fe­hércsontot stb. — árusítanak. Hasonlóan gazdag lesz a tölte­lék- és szárazárupult kínálata. Itt hatvan áru közül választhat­nak a Vásárlók, akiket a friss tő­kehúson és töltelékárun felül egyéb cikkekkel is várnak. Fa­gyasztott baromfiipari termékek, csomagolt kenyér, mélyhűtött zöldségfélék, szörpök és húséte­lek készítéséhez való fűszerek sem hiányoznak a csaknem négy­száz négyzetméternyi alapterü­letű áruházból. A Bácshús május második fe­lében hidegkonyhai üzemet, majd augusztusban — a húsáruház mellett — Bácskai néven disznó­torom büfét nvit Kecskeméten. K—1 i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom